Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-07 / 234. szám
1997. Októrir 7., Kidd A MEGYÉBŐL JELENTJÜK Iszak-MagyarorszAg 4 KOMMENTÁR KönyV-tár Halmos Ildikó Drágulnak a könyvek, szegényedik a társadalom. Könyvtárakra tehát szükség van, mondta Magyar Bálint a Könyvtári Hetek országos megnyitóján. Valóban, kellenek a könyvtárak, hogy ne a pénztárca vastagsága határozza meg, olvas-e az ember. A könyvtáraknak azonban ma már nem az az alapvető feladatuk, hogy könyveket tartsanak, szólt a miniszter következő mondata. Ő már rég az információs társadalom kihívásáról, digitális dokumentumokról, központi számítástechnikai támogatásról beszélt, amikor én még mindig az előző mondaton gondolkodtam. Persze, lépést kell tartanunk Európával, kellenek a számítógépek, nem utasíthatjuk el a modern technikát, hiszen ha ezt tesszük, végérvényesen lemaradunk. De azt csak úgy kijelenteni, hogy ma már nem alapvető feladata a könyvtárnak, hogy könyveket tartson, szíven ütött. Hiszen a neve is ez: könyv-tár. Könyvért térnek be a nyugdíjasok, könyvet keresnek a középkorúak, a fiatalok, a gyermekek. Könyvért, amelynek színe, szaga van, amelynek frissen ropogó lapjai zizegnek, idő sárgította oldalai peregnek az ember ujjai között. Könyvért, amely kézzel fogható, nyomdaillatú, vagy poros, kopott, szakadt lapjait csak a régi csiriz tartja. Hozzáérve bevillan, hányán, hányszor és mi célból forgatták, hányán és hányféle módon értelmezték a tartalmát. Vagy a séta a könyvtár csendjében a polcok között, csak úgy találomra leemelni egy-két művet, és hazavinni. Informatika ide, informatika oda, ezek az élmények mindenképpen hiányoznának. Es valószínűleg hiányozni is fognak, mert a több mint háromszáz milliós informatikai támogatás mellett ennek harmadát szánják dokumentumfejlesztésre. És ha lobbizni kell, bizonyára a számítógépes hálózat fejlesztése mellett teszik le a húzósabb érveket. Na, jó, legyen számítógép! Olvassunk a Világhálón! Csak nehogy aztán betű nélkül maradjunk, mert a hálózat működtetésére támogatást a minisztérium sem tud garantálni... Leálltak a fűtéssel. A közeljövő kedvező meteorológia előrejelzését figyelembe véve tegnap reggel a legtöbb lakásban leállt a fűtéssel a Miskolci Hőszolgáltató Kft. A Kazinc Távhő Kft. ma áll le; Patakon viszont már tegnapelőtt megszűnt a távfűtés. Halál a határban Szentistvánbaksa (ÉM) - Fűkasza okozta egy asszony halálát Szentistvánbaksán tegnap délután. A 65 éves asszony férjével a határban dolgozott: a férfi a rotációs kaszával a korábban betakarított kukorica után maradt górét forgatta a földbe, felesége a mezsgye szélét jelezte számára a fordulásnál. A gép túl közel ment hozzá, a forgó szerkezet elkapta, s úgy összekaszabolta, hogy mire a mentők az esetkocsival a helyszínre értek, belehalt sérüléseibe. A megyei rendőr-főkapitányság ügyeletén kapott információ szerint üzemi baleset történt. Hol foghatók a kereskedelmi adók? Ernőd (ÉM) - Megyénk településeit a tokaji és a kékesi nagyadók, illetve számos helyi átjátszóállomás látja el az úgynevezett földi sugárzású tévéműsorokkal: a Magyar Televízió 1-es csatornájával, múlt szombattól az MTM-SBS TV2-jével és várhatóan ma reggel 6 órától az RTL Klub nevű csatornájával. Az átjátszók egy része azonban csak az egyik, míg másik fele csak a másik újonA kékesi adó körzetében az MTV 2 helyén az MTM-SBS TV2-ese fogható. (Az RTL Klub vételéhez - amelynek beosztása az 53-as csatorna - egyes településeken külön berendezés szükséges.) átjátszóállomás az MTV 2 csatornahelyén fogható szám Borsodnádasd Bánhorváti Bükkzsérc Cserépváralja Domaháza Gömörszőlős Harsány Kissikátor ■ Mályinka főzd Ózd-Farkaslyuk Répáshuta Rudabánya Sály |;Telkibánya Teresztenye MTM MTMMTMMTMMTMMTM MTMMTMMTMMTMMTMMTMMTMMTMMTMMTMSBS SBS SBS SBS SBS SBS SBS SBS SBS SBS SBS SBS SBS SBS SBS SBS 29 39 40 25 40, 49 39 38 49 39 40 39 34 23 39 41 v,Hollóháza a fehérgyarmati adó 31-es: jcsatornáján az MTM-SBS TV2-esének| ^műsorát foghatja az MTV 2 helyén. nan megjelent, magyar nyelvű kereskedelmi adó műsorát közvetíti a műholdra került MTV 2-es „helyén”. Mindkettőt - egyelőre - csak a két nagyadó valamelyikét antennájukkal fogni képes nézők vehetik. Kivételt képeznek a kábelhálózatok előfizetői: ők az adott kábelüzemeltető cég terveinek megfelelően juthatnak előbb vagy utóbb az új csatornák műsorához. tokaji adó körzetében az MTV 2 í helyén az RTL Club fogható. (Az i MTM-SBS TV2-ése vételéhez - j amelynek beosztása az 6Ö-as csa- i torna - egyes településeken külön j berendezés szükséges.) ; átjátszóállomás az MTV 2 csatorna- helyén fogható szám lAlacska MRTL . S3 lAbaújszántó MRTL 49 IFony MRTL 38 j Borsodgeszt MRTL 47 I Bükkaranyos MRTL 56 lErdőbénye MRTL 51 | Felsőgagy MRTL 40 I Felsőhámor MRTL 29 | Fúlókércs MRTL 53 jFüzérradvánv MRTL 37 \ Hercegkút MRTL 36 jHernádpetri MRTL 35 : Hernádszurdok MRTL 51 | Miskolc-Pereces MRTL 37 j Miskolctapolca MRTL 39 I Monok MRTL 23 jNagykinizs MRTL 37 I Parasznya MRTL 40 | Sátoraljaújhely MRTL 38 iSzendrőlád MRTL 56 I Szemere MRTL 41 j Diósgyőr MRTL 39 Regéc MRTL 37 | Erdőhorváti MRTL 53 iKomlóska MRTL 38 A BC-ipari park első fecskéje Kazincbarcika (ÉM - SZN) - Gyurácz N. Gergely, a BorsodChem Rt. személyzeti igazgatója vágta át tegnap a szalagot a Fresh Clean - ipari mosással és vegytisz- títással foglalkozó - Kft. ünnepélyes avatásán, hangoztatva, hogy „az első fecskét” tavasszal két nagyberuházás átadása követi majd az immár hivatalosan is ipari park címet viselő gyárterületen. A létező legkorszerűbb, külön megrendelésre Olaszországban gyártott, zárt technológiás, tökéletesen környezetbarát vegytisztító berendezésekkel és gőzvasalókkal felszerelt üzem a Fresh Clean Kft-é, amely a BorsodChem Rt. által kiírt pályázatot több jelentkező közül nyerte el. Az első „telepes” 22 millió forintos beruházását a Rákóczi Bank kedvező hitel- lehetőséggel támogatta, de a hitelezők között volt a munkaügyi központ is: a vállalkozás 9 - előzőleg munkanélküli - alkalmazott megélhetését biztosítja. Korábban a vegyipari gyáróriásnak sok problémát okozott a nagy tömegű munkaruha tisztíttatá- sa, de az utóbbi években lezajlott profiltisztítást követően a cég érthető módon nem kívánta ezt a szolgáltatást saját tevékenységi körben megoldani, ezért is írt ki pályázatot. A Fresh Clean tulajdonosai, Bartha Árpád és Réti Nagy Róbert., Százhalombattán tanulmányozták az ottani megoldást, amely a jelek szerint Kazincbarcikán is jól beválik majd, hiszen a Borsod- Chemen kívül más nagy- vállalatokkal és a BC közös vállalkozásaival is tárgyalásokat folytatnak, s jövőbeli terveik a nagyteljesítményű mosógépek beszerzését vetítik előre. Egyetemes nyitány Az idei tanévtől új intézettel bővült a Miskolci Egyetem: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Miskolci Tagozata ugyanis a Miskolci Egyetem Zeneművészeti Intézeteként működik tovább. A Miskolci Nemzeti Színházban tegnap este megtartott hangverseny az „ünnepi nyitányát" jelentette a kapcsolatnak. A koncerten az egyetem új intézetének szimfonikus zenekara lépett fel Ménesi Gergely vezényletével. A közönséget Farkas Ottó rektor köszöntötte. Fotó: B.T. Rendszerváltás előtt a könyvtárak Miskolc (ÉM - HI) - A közoktatásban végbement informatikai fejlesztés után a könyvtárakban kell kialakítani a modem technikához való hozzáférés lehetőségeit. Erre a művelődési minisztérium több mint 300 millió forintot kíván elkülöníteni a jövő évi költségvetésből. A rendszer üzemeltetésére - a közoktatással ellentétben - nem tudnak támogatást biztosítani mondta Magyar Bálint művelődési és közoktatásügyi miniszter tegnap a Könyvtári Hetek országos rendezvénysorozat megnyitóján. A kormány feladata egyfelől az, hogy elősegítse a könyvkínálat szélesedését, másrész az, hogy sarkallja a keresletnövekedést. A kínálat ösztönzését számos alapítvány, mint például a Nemzeti Kulturális Alap, vagy a Magyar Könyv Alapítvány létrehozása szolgálta. A kereslet növelését a pedagógusok és az iskolai könyvtárak könyvvásárlási támogatásával kívánják elérni. Bár a közkönyvtárak ebből kimaradtak, a kialakult feszültség azt eredményezte, hogy a könyvtárakat érintő törvénytervezet parlament elé kerülésének folyamata felgyorsult. A törvény pénzügyi feltételei bekerültek a költségvetésbe. Az információs társadalom kihívásának eleget téve a könyvtáraknak is váltaniuk kell. Közösségi szinten kell biztosítaniuk a társadalom informatikához való hozzáférésének lehetőségét - fogalmazott Magyar Bálint a Könyvtári Hetek kecskeméti megnyitóján, amely videókon- ferenciaként zalott, és így Budapest, Pécs, Sopron és Szolnok mellett Miskolc is bekapcsolódott, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban elhelyezett eszközök segítségével. - Ennek elősegítésére - folytatta a miniszter a jövő évi költségvetésből több mint 300 millió forintot, 1999-ben pedig ennek a dupláját kívánják a költségvetésből a könyvtárak számítógépes rendszerének fejlesztésére fordítani. Ezzel beindulhat a könyvtárakban is a rendszerváltás, tette hozzá. A miniszter szerint azonban a számítógép hálózat fenntartását nem lehet kormánytámogatásból megoldani. A gumi elég, vagy a füstből elég? Gumiabroncs-hulladékot akarnak égetni a hejőcsabai cementgyárban Miskolc, Mályi (ÉM - BAL) - Környezetvédelmi célzatú feladattal kívánja bővíteni tevékenységét a Hejőcsabai Cement- és Mész- ipari Rt.: hulladék gumiabroncsok égetéséhez kértek engedélyt. Az eljárás folyamatban van, a gyár közelében lakó görömbölyiek és nrályiak azonban már most is nagy számban tiltakoznak a tervezett funkció ellen. Mintegy félszáz ezer tonna gumihulladék keletkezik évente az országban: ezek megsemmisítése komoly gond. Igen hatékony megoldás kínálkozik a HCM-nél: adagoljanak felaprított gumiabroncsokat a klin- kergyártó kemencékbe öntött tüzelőanyaghoz, így az utóbbi árából megtakarítást érhetnek el, plusz a termékdíjból is visszakaphatnak valamennyi pénzt, hiszen kömyezetvédel- mileg hasznos a tervezett tevékenység. Európában korszerű A kialakítandó technológia Nyugat-Európában elterjedt, bevált, sőt, a szokásosnál korszerűbbnek is mondható. A gumiégetéshez a cég engedélyt kért a környezetvédelmi hatóságtól; az eljárás jelenleg folyamatban van. Ennek részeként az előzetesen elkészült hatás- tanulmányt megküldték az érintett önkormányzatoknak. Az üzem közeli és távolabbi szomszédságában élők több csoportja azonban aggodalmát fejezte ki: félnek a gumiégetés nem várt káros, vagy akár veszélyes hatásaitól. Görömböly- ről két tiltakozó levelet is kapott a miskolci városháza, 250, illetve 150 aláírással - tájékoztatott Csizmadia János, a főépítészi osztály környezetvédelmi csoportvezetője. Bizonytalan technológiai fegyelem, nem bejáratott hazai gyakorlat - ezek az ellenzők főbb kifogásai. Az önkormányzat szakemberei is osztják a lakossági kétségeket: a hatóságnak tovább- kiüdött javaslatukban csak akkor javasolják az engedélyezést, ha egy előzetes próbaüzem során bebizonyosodik, hogy a rendszer nem lépi till a jogszabályban előírt szennyezési határértékeket. Annál is inkább, hiszen az előzetes környezeti hatástanulmány merőben elméleti jellegű adatokkal számol: „nem biztos, hogy valóban így működne” - fogalmazott a csoportvezető. Nem járulunk hozzá! A mályi képviselő-testület viszont kerek-perec elutasította a tervet. „Semmiféle égetéshez nem járulunk hozzá” - jelentette ki kérdésünkre Zelei Zoltán, az alig néhány kilométerre eső település polgármestere. A hatástanulmányt nem találják meggyőzőnek, és az említett nyugati példák esetében sem világos: ott milyen messze vannak a gyárak a lakott területtől. Lehet, hogy a cementgyárnak nagy haszonnal járna, de az emberi egészség fontosabb - szól a mályiak döntésének mottója. Elismerve: a telephely szerint illetékes miskolci önkormányzat véleménye nagyobb súllyal eshet a latba, mint az övéké. Az a baj- fejtette ki Zelei Zoltán -, egyetlen szakember sem mondhatja: 100 százalékig biztos, hogy bármilyen égéstermék is kijutna a levegőbe... Hamarosan egyébként falugyűlésen kívánják a helyi lakosok elé terjeszteni a kérdést. Zárt rendszerben- Hatalmas anyagáramba kerülne bele az előzetesen felaprított gumiabroncs-hulladék, s a kemence működéséből következően gyakorlatilag nem keletkezne salak, vagy hamu, korom, ami szennyezhetne - válaszolta megkeresésünkre a hatástanulmány készítője, az ezzel megbízott Cementipari Kutató-fejlesztő Kft. munkatársa. „Elégetik a gumit? Micsoda bűzzel-fusttel fog ez járni?” - idézte a laikus lakosság vélhető panaszait Botkai Gyu- láné, de mindjárt meg is válaszolta azokat: - Ez nem nyílt színi égetés lesz, hanem teljesen zárt technológia, amelyben lekötődnek az eltüzelt anyagokból felszabaduló részecskék. Véleménye szerint nem lehet gond; más kérdés - ismerte el hogy ilyen helyzetben nagyon nehéz a környékbeli embereket meggyőzni, megtömi az ösztönösen kialakuló, természetes ellenállást. Az engedélyezési eljárás még nem ért véget - tehát még nem kapott zöld utat a HCM a gumiégetés megvalósításához. Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség viszont már megkapta a lakossági és önkormányzati észrevételeket, s azokat továbbította az enge- délykéró gyárnak érdemi válaszadásra. Koppány György, a levegőtisztasági osztály megbízott vezetője elmondta: az ügy horderejére tekintettel a felügyelőség az eljárás későbbi szakaszában tájékoztatón ismerteti a helyzetet