Észak-Magyarország, 1997. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-09 / 210. szám

1997, Szeptember 9., Kedd Kultúra ESZAK^Magyarqrszág 7 0 Felvételizőknek Miskolc (ÉM) - Felvételi előkészí­tő tanfolyamot indít a TIT miskolci szervezete és az Avasi Gimnázium az általános iskolák 6. osztályos tanulói számára magyarból, mate­matikából, angol- és német nyelv­ből, a 7. 8. osztályosoknak ezen kí­vül történelem, biológia és rajz tantárgyakból is. A két tanítási nyelvű osztályba jelentkezőknek 1 németből külön felkészítésre is le­hetőségük van. Jelentkezni szep­tember 15-ig lehet az iskolában vagy a 46/365-970-es telefonszá­mon. Szülői értekezletet az iskola szeptember 12-én, pénteken dél­után 5 órától tart a hatosztályos képzés iránt érdeklődőknek, este 6-tól pedig a 7. és 8. osztályosok szüleinek az iskola aulájában. * A miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola az 1997/98-as tanévben 24 órás térítésmentes előkészítő-tanfolyamokat indít az általános iskolák 8. osztályosai számára magyar, matematika és számítástechnika-informatika tárgykörökből. A tanfolyamon jól és eredményesen szereplő diákok felvételi kedvezményben részesül­nek. Jelentkezni szeptember 22-éig lehet az iskolában (3527 Miskolc, Latabár Endre u. 1.) vagy telefo­non (46/412-337, 46/353-286/19). Építész-fotók Sajósenye (ÉM) - Simonffy Gyula és Pál Balázs építészek fo­tóiból nyílik kiállítás szeptember 12 -én, pénteken délelőtt 11 óra­kor a sajósenyei Máriássy-kúriá- ban'(Petőfi u. 4.). A látogató az ’50 -es években készült képeken keresztül megismerheti a régi sajósenyei falusi házakat. Riporter lehetsz! Miskolc (ÉM) - Újságíró-stúdiót szervez Riporter lehetsz! címmel a Felsőmagyarország Művészeti Alapítvány. Az október 16-án kez­dődő nyolc hónapos képzésen a résztvevők elméleti és gyakorlati oktatáson megismerhetik a Mis­kolcon és a régióban működő írott es elektronikus médiák tevékeny­ségét. A tanfolyam díja 35 ezer fo­rmt. A foglalkozásokat minden csütörtökön délután 4 és este 7 óra között tartják. Elsősorban egyete­met, főiskolát végzettek, illetve érettségizettek jelentkezését vár­ják. Bővebb felvilágosítás a Felső- magyarország Művészeti Alapít­ványnál kérhető levélben (3525 Miskolc, Bolond u. 17.), vagy min­dennap déli 12 és délután 5 óra között a (46) 329-191-es telefon­számon. Katona a szövőszék mellett Találkozás Csíki Lóránttal, a Népművészet Ifjú Mesterével Papp Tímea Kurityán, Göd (ÉM) - Visszate­kintve eddigi élményeire a har­mincéves Csíki Lóránt azt vall­ja, egész gyermekkora a nép­művészet ölelésében telt el szü­lőfalujában, Kurityánban. A mélyen elraktározott tapaszta­latok azonban csak jóval ké­sőbb, és nagyon lassan értek meg benne. Szinte észre sem vette, hogy maga is népművész- szé vált. A dologban csak akkor lett bizonyos, mikor tavaly vá­szonszövéseivel elnyerte a Nép­művészet Ifjú Mestere címet. • Tízéves sem voltam, mikor a szomszédságunkba költözött a mű­velődési ház. A faluban ez volt a kultúrélet központja, és a fiatalság „találkahelye”, kissrácként én is mindig ott tébláboltam. Amikor a könyvtár vezetője, Laki Lukács László leült szőni - mert azért a könyvek mellé mindig „becsem­pészett” néhány, a gyűjtésekből származó szövőszéket, motollát, ti- lót, gerebent -, én is odasomfordál- tam mellé, és próbáltam magamba szívni a csodát, amit a szövés adott. Laci - ma már így hívom - folya­matosan szervezte az olvasótáboro­kat, én is voltam nem egy ilyenen. Az átlagos tábori élet - horgász­tunk, sütöttünk-főztünk - mellett délutánonként mindenki - a legva­gányabb gyerek is - leült a hűvös­be és font. Hosszú ideig felfoghatat­lan volt számomra, hogyan tudott Laci „bácsink” így magával ragadni bennünket. Mindennek vége sza­kadt, ahogy tiszthelyettesképzőbe mentem, és katona lettem. □ Mégis visszatalált a szövéshéz... 9 Ezt is Laid Lukács Lászlónak kö­szönhetem, akivel folyamatosan tartom a kapcsolatot. Hat évvel ezelőtt nála láttam Edelényben egy szövőszéket. Bár nem tudtam, mit kezdjek vele, mégis - igaz csekély­ke összegért - megvettem. Egy ide­ig csak a lakás dísze volt, aztán rá­szántam magam, és vettem néhány szakkönyvet, de rájöttem, ez nem elég. A szövés csínját-bínját azoktól az emberektől kell ellesni, akiknek az életükhöz szervesen hozzátarto­zott, vagy még ma is hozzátartozik ez a mesterség. Mikor egy alkalom­mal Hollókőn jártam feleségemmel, megismerkedtünk Szabó Kálmán- néval, Bözsi nénivel, aki megmu­tatta, hogyan kell felvetni a fona­lat. Persze csak egyetlen egyszer. Ugyanúgy, mint otthon Gödön egy szőnyegkészítő kisiparos. Az első „na jó, megmutatom neked” után mind a ketten azt mondták, ezután már próbálkozhatok. Ezt tettem, és ma­gam is meglepődtem, mikor sikerült. □ Olyannyira sikerült, hogy ké­sőbb a Népművészet Ifjú Mestere címet is elnyerte. 9 Azért nem azonnal. Osak akkor tudtam meg, hogy milyen magas színvonalú dolgot szervez a Műve­lődési és Közoktatási Minisztéri­um, amikor két évvel ezelőtt zsű­rizték az első pályamunkámat, amelyet a tárgyi munkákkal együtt kellett benyújtani. Abból a tizenhá­rom emberből, aki az országban évente elnyerheti ezt a címet, jó ha egy szövő akad. Tavaly már igye­keztem komolyan venni, és nem el­kapkodni a gyakorlati részeket. Az abaúji vászonszövés elkészítése mellett Nógrád megyében - főleg Kisteresznyén - a régi házak pad­lásait járva gyűjtöttem össze egy anyagot; még egy öreg kendertörő- re is sikerült rálelnem. Közben ren­geteg élményt gyűjtöttem, belesze- rettem a népi kultúrába, és ekkor már sikerült elnyernem az ifjú mesteri címet. Már korábban is szerettem volna gyerekekkel meg­ismertetni az ősi fogásokat, de úgy gondoltam, még nem vagyok rá „méltó”. Nagy lökést adott mások biztatása, így végül a Pomázi Falu­ház Egyesülettel való együttműkö­dés során ennek is eljött az ideje. □ Gondolom, a helybéli gyerekek­kel kezdett először foglalkozni. 9 Érdekes módon hamarabb kerül­tem be a népművészeti keringésbe máshol, mint helyben. Néhány év­vel ezelőtt egy kiállítással mutat­koztunk be Gödön, ahol a népi ken­dermunka tárgyi emlékeiből készí­tettünk összeállítást. A kiállítás, és az azzal egybekötött szombati ját­szóház - úgy érzem - jó nyitás volt a lakóhelyünk felé. Az odalátogató kicsikkel népi gyermekjátékokat készítettünk, és készíttettünk. A célunk az volt, hogy minél több anyaggal - szalmával, gyapjúval, bőrrel, csonttal, fekete dióval - is­mertessük meg őket, hogy később önállóan dönthessék el, mi ragadja meg őket leginkább. Kis idő eltelté­vel már „ránk” is kíváncsiak voltak az emberek. Kérdezgették: honnan jöttünk, Budapestről? Mi meg mondtuk, hogy nem, innét a szom­széd utcából. □ A gyerekek számára - a moder­nek mellett - mennyire érdekesek a népi játékok'? 9 Mindannyiukban benne van a vonzódás a természetes, „tiszta” dolgok iránt, csak a felszínre kell hozni. Eleinte a legtöbb gyerek, mi­kor meglátja a játékokat, azonnal odarohan, és nyűni kezdi. Illetve kezdené, de olyankor mindig figyel­meztetem őket: ezeket a játékokat szeretni és becsülni kell, mert lel­kűk van. Mikor már látom, hogy a gyerekek a kukoricaszárból készí­tett kisökröket itatják a maguk ké­szítette gémeskútnál, már tudom, hogy jó úton járnak. □ Mi kell ahhoz, hogy mester le­gyen az ifjú mesterből? • A Népművészet Mestere cím el­nyeréséhez egy egész életmű kell, és attól még valóban távol állok, de úgy érzem, jó ösvényt választot­tam. Mindenképpen folytatom a szövést, a játszóházat, a táborozta­tást. Szerencsére nagyon jó családi hátterem van mindehhez, ugyanis a nejem, Sári Adél - aki által Göd­re kerültem - szintén szerelmese a szövésnek. A célom? Szeretném összefogni a környékbeli népművé­szeket, kézműveseket. Téka Lélekvándorlás Nyikes Zita Ha az ember megkeresi a lexikonban a lélek­vándorlás címszavát, akkor objektív meghatá­rozást kap a fogalomról. Ha kinyitja - „tessék vigyázni a könyv kinyílik / nyílik a tér mi ben­ne fölfelé lebegünk/ lebegő testünket szerel­vénnyé robbantják / zörgő atomok ritkuló leve­gő gyorsuló idő” - Bencze Mihály 1996-ban Brassóban megjelent Lélekvándorlás szavával címzett kötetét, egy szubjektív nézőpontból láttatott szubjektív kép jelenik meg. A szubjektum maga a költő. Akiről a kötet elején lévő vallomásában olvashatjuk, hogy 1954-ben született, egyetlen gyermek volt. Anyanyelven végezte a középiskoláit Hosszú­faluban. Majd 1978-ban befejezte a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem matematika szakát. Azóta különböző brassó középiskolákba tanít, és szerkesztett matematikai szaklapokat. Je­lenleg pedig a szamizdat lapként elindult, de 1990-től már hivatalosan megjelenő Brassói Füzetek főszerkesztője. „A deriválás és integ­rálás lendülete néha csillagport töröl a fekete tábláról, mely lisztként hull a síkmértan kon- cenrtikus köreinek víztükrére - írja. - Ideg­szálaim hálójával kihalászom, és szívem ke­mencéjében megszületnek a versek.” A szubjektivitás a kötetben a Szilánkok, az Apokalipszis, a Panoptikum, az Akasha-kró- níka és az Újjászületés ciklusokon belül jele­nik meg. „árad a fény... / vakít a hőség pokoli a fény / a szerelvény szikrázva osztódik és szorzódik / mint örvénylő lótusz a tudat ki-be járatán” - olvasható prológus helyetti kötet- nyitóban. És a fény, a fotonok, az egymásba fényképezés, az egymásba faxolás köröz a versekben, mert a fény kiszabadítását fela­datnak érzi a költő: „a nappalból serken az éj / terhes tévedés igazságot hord / mi feladatunk ezt a fénycsirát / sötétségből kiszabadíta­nunk”. Az „elfelejtett lángpallos” megtalálása is ehhez a csillagporos asztráltesthez vonzó­dik. így osztódik és szorzódik a fény, egészen addig, amíg megjelenik benne és vele a diasz­póra-lét megélése. Úgy mint kámforszabad­ság, fennakadás a szögesdróton, hangjegyekké szenesedés, mert „se tett se hit se remény / csalódott arcokon forró gyertya-könnyek / elé­gett gyertyák néma léptek a sötétben”. Mint­ha kilátástalanság lebegne: „egymásba ka­paszkodunk mint aszott harmónia / de mégis felmorzsolódunk mint homokkő / keményebb kövekhez koppanva”. De ez a „vanitatum va- nitas” színekkel festett, sínekkel hálózott, „hogy a halál villámlovai / isten szeméből elő­csörtessenek / és billegő falovacskákként / a jö­vő fényéről leringjanak a temető gödreibe”. A versek sajátos ritmusát a szójátékok, egy- másbahajlások-hajlítások, merész metafo­rák, egész verseken végigfuttatott alliteráci- ók csengése adja. Polarizált - magán- és mássalhangzóra különszedett - formák, ele­mi részecskék, prizmák, versíró mátrixok is debütálnak. Ennek az egyéni szerkesztés­nek és egyedi ritmusnak az okát a költő így foglalja össze: „Rubik-kockára fényképezem a világegyetemet / és összeforgatom művedet isten / hadd rendezze az entrópia / vagy az ősrobbanás”. Nagykároly, Erdőd, Szatmárnémeti, Nagy­bánya, Koltó, de talán még a kényszermeg­állóhely, Misztótfalu is emlékezik ezekben a napokban. A megemlékezések eseménysora Petőfi Sándor és Szendrey Júlia erdődi há­zasságkötésének és Koltóra vezető nászútjá- iuik fordulatait követi - 150 esztendő távla­tából, szinte lépésről lépésre. Az iskolában is tanított puszta té­nyek, röviden így foglalhatók össze: Pető­fi Sándor 1847. szeptember 8-án, az er­dődi vár kápolnájában házasságot kötött Szendrey Júliával, a Károlyi grófok er­dődi jószágigazgatójának lányával. In­nen Koltóra utaztak a fiatalok, hogy Te­leki Sándor gróf kastélyában töltsék a mézesheteket. A mai. magyar iskolás azt is tudhatja, hogy ezeknek a mézesheteknek köszönhetők a költő életének legboldogabb napjai; a magyar, s talán a világirodalom egyik leg­szebb szerelmes verse, a Szeptember végén; hogy Kohón látható mindmáig Petőfi som­fája, s hogy az a bizonyos Teleki Sándor amolyan rebellis gróf volt, s mint ilyen, nem véletlenül Petőfi jóbarátja. Aki pedig valami másik véletlen folytán tájainkról a Tapos folyó völgyének peremén fekvő Kot­tára, Kővár vidékére vetődik, meglátogatja a kastélyt, a kertjében lévő somfát, s esetleg Teleki Sándor sírját is a falu temetőjében, az a tudott dolgok mellett rengeteg más is­meretre, legendának vélt történetekre is ta­lál itt.. És nemcsak Pila Anikóról, a szépsé­ges cigánylányról, aki nyíltan járt be éj­szakánként Petőfihez koltói tartózkodásai folyamán (a falu nyelve szerint gyermeket is szült neki), vagy arról, hogy a „vad gróf’ Teleki. Sándor valóban vad dolgokat mű­velt, de arról is, hogy ez a nászút, s ezek a mézeshetek igen rideg, s szinte váratlan körülmények között következtek be. Ezeket az erdélyi Petőfi-kutatás lépésről lépésre tisztázta, attól kezdve, hogy a két fiatal meglátta egymást a nagykárolyi Térey- kertben, s megismerkedett a megyegyűlés utáni bálon a Szarvas-fogadóban, egészen addig, hogy nem. egészen egy esztendő alatt a házasság majdnem kútba esett, s hogy mind. Júliának, mind Petőfinek időközben más-más házastársjelöltje is akadt. Petőfi­nek a máramarosszigeti születésű, de Szatmárnémetiben felfedezett, 1846-47- ben viszont éppen Debrecenben játszó szí­nésznő, Prielle Kornélia, (akinek a kezét is megkérte), Júliának jelenve - mint Teleki Sándor emlékezik - határozott kívánsággal állt elő: „... egy es­te, éppen vacsoránál ültünk Harayval, mi­dőn egyszer csak beállít hozzám Sándor. Nem vártuk, mert rendesen tudatni szokta jövetelét, s így annál kedvesebben lepett meg.” Majd Teleki így folytatja: „Vacsora után félrehív, s azt mondja: - Beszédem van veled négyszemközt. Bevezettem a szomszéd szobába, - Mondjad mi kell? - Druszám, nagy kérésem van hozzád. - Ki vele, állunk elébe. Gyöngyösi Gábor pedig bizonyos Lo- kodetty nevű német katonatiszt, egy Pe­tőfinél korábbi is­merőse. Miatta Pe­tőfi a Költői ábránd volt, mit eddig érzék című versét visszav­ette Júliától, s amint Jókai emlékezik, ezt így indokolta: „Nem veszem el már, mert megtudtam, hogy egy német katonatiszt, gróf udvarol neki! Német, katonatiszt és gróf! Háromszoros ellenség!” De a helyzet - ha lehet - még ennél is kuszább volt. Az öreg Szendrey következe­tes „nemijeitől a Sass Károly által meg­üzent „csináljanak amit akarnak” atyai beleegyezésig, ami 1847. augusztus 5-én történt - tehát körülbelül egy egész eszten­dőn keresztül, sokszor került szakadék szé­lére ez a házassági szándék. Nem is bízott már benne senki.. Talán maga Petőfi sem, hiszen 1847 júliusában éppen a mi. vidé­künket járja, Nagybányára, Erdődre és Koltóra utaztában, de Júliáról sem Ka­zinczy Gábornak, se másnak nem tesz em­lítést.. Legalábbis Csorba Zoltán, Petőfi borsodi, zempléni útjainak kutatója erről nem tud. Ennek ellenére, szeptember első napjaiban immár Költőn váratlanul meg­Petőfi Sándor különös házassága- Szeretném a mézesheteket nálad, Köl­tőn tölteni. - Hát ki mondja, hogy ne töltsd? - De ez nem elég. - Nos, hál foly­tasd. - Eredje el te is hazulról, egyedül akarok lenni: ne lássa senki boldogságo­mat. - Lehet; úgyis szüléimhez szándék- szóm menni, nagy örömet szerzesz nekik, ha elküldesz. Mikor menjek? - Majd meg­írom a napját, de hát még ez sem elég. - Na! - Küldj el mindenkit a háztól. - az is­tállókból is? - Nem, csak a háztól. (...)” Jó­kainál az istállókból is kérdés helyett egy másik áll, amely így hangzik: ,A Pila Ani­kót is?” és Petőfi válasza erre így hangzik: ,Azt legelőbb!” A párbeszéd eme fordulata nyilván a Jókai fantáziájának, szüleménye, .mint ahogy az is, hogy „Pila Anikó pedig Petőfi Sándortól kilenc szép új máriás hú­szast kapott, s azzal vette a vándorbotot, és menta nagyvilágnak,” Petőfi viszont Erdődre nyargal, ahol a kitűzött időben 1847. szeptember 8-án el­következik az esküvő napja is. Terve, hogy a pap Tompa Mihály, az esküvői tanú pe­dig Jókai legyen, meghiúsul, Az öreg Kalos István erdődi lelkész adja őket egybe a vár kápolnájában (az erdődi vár egyetlen meg­maradt bástyájának ma is épen látható földszinti terme), és Lanka József (Gusztáv testvére) és Sass Károly tanúskodása mel­lett. utóbbi az esküvőről azt írja, hogy Júlia anyja és testvére Mariska (később Gyulai Pálné) voltak jelen az esküvőn. Szendrey, az apa nem jelent meg a szertartáson, „...hanem azalatt a kápolna fölötti szo­bában aggódott a lánya jövőjén” - ír­ja Sass Károly. Az öreg pap pedig az erdődi templom anyakönyvébe - máig olvashatóan bejegyezte, hogy ,A menyasszonyt Koltóra vitték, onnan Pestre mennek.” Koltóra pedig azon nyomban vitték. Sass Károly, a tanú - bizonyára sokkal többel tudva a leírtaknál - így emlékezik erről: „Midőn az ifjú pár a vár alatt készen álló négyesfogathoz lement, akkorra Szendrey is lejött, s a vár kapujához vonta magát, nézte az elmenőhet, s lányától bú­csút is vett. Petőfi, a család többi tagjaitól történt elbúcsúzás után, figyelemmel kísé­rete ipát, hogy szól-e hozzá, vagy legalább felé fordítja-e szemét. Szendrey nem tette ezt egyiket sem. Petőfi közvetlen a kocsira szállás előtt egy darabig mereven nézett rá, s aztán, mint ahogy szokta, hirtelen el­kacagta magát., s megint rögtön komoly arcot öltve, a már kocsira szállt Júlia mel­lé iilt, s anélkül, hogy ipával többé csak egymásra is néztek volna, elhajtattak." A búcsúról Petőfi az Úti levelekben nem számol be ilyen részletesen. Csupán ennyit említ: „Miután az esküvői hókusz­pókusznak vége lett, rögtön kocsira ül­tünk, s vágtattunk ide, Koltóra (...) Egy kis kalandunk is volt az útban... Nagybá­nyán túl Mistótfaluban eltört egy kere­künk. (...) Az éjét Nagybányán töltöttü nk, a fogadóban... házasságom első éjét a fo­gadóban! nem hiába vagyok a csárdák költője.” A falu, Misztótfalu, Erdőd felől érkezve, nincs ugyan Nagybányán túl, hanem innen, s középkori templomával és Misztótfalusi Kis Miklós szülőfalujaként nevezetes helye e vidéknek, s mindamel­lett, hogy akár ott is tölthették volna az éjszakát., az egybehangzó leírások szerint, az mégis a nagybányai Arany sas fogadó­ban telt el, s annak a falán őrzi. az ese­ményt emléktábla. Csak kuriózumképpen említsük itt meg Hatvány Lajos észrevéte­lét, aki így írt: „amikor közvetlenül az összeomlás előtt 1918 szeptemberében Nagybányán jártam, akkor ebből a régi fogadóból városháza lett, - s a Petőfi-pár szobájából adóhivatal.” (Azóta múzeum kapott helyet benne.) Koltó vagy 15 kilométerre van Nagybá­nyától, s azt gondolják sokan, hogy Petőfi ott beteljesült boldogsága tette fogalommá a ma­gyar irodalomtörténetben. Kevesen tudnák megmagyarázni, hogy miért járt már azelőtt is oly szívesen oda Petőfi. Nemcsak azért, mert ott élt egyetlen arisztokrata barátja, aki Táncsics Mihály neveltje, Liszt Ferenc és Vic­tor Hugó barátja, később Bem és Garibaldi segédtisztje volt, hanem azért is, mert ahogy Úti leveleiben szól egyetlen mondatban erről: ,A táj olyan szép, mintha az én képzeletem után alkotta volna a természet.” Ide akarta vinni ifjú feleségét., aki­vel együtt ez a táj meg tudta szülni a. Szeptember végént. Az erdélyi magyarok pedig úgy gondolják, ezt meg kell ünne­pelni. \baújban is gyűjtött a Kurityánból indult, Gödön élő mester

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom