Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-26 / 173. szám
II ÉM«£aéfvége Kilátó Július 26., Szombat □ Egy díjnyertes irodalomtörténetről Lőkös István: A horvát irodalom története Cs. Varga István Egerben élő irodalomtörténésznek, a debreceni egyetem Miskolcon is tanító professzorának, Lőkös Istvánnak a tollából született meg az első magyar nyelvű horvát irodalomtörténet. A stílus- és művelődéstörténeti korszakok szerint tagolódó irodalomtörténeti áttekintés portrékra épül. Használhatóságát fokozza a művek eredeti címének feltüntetése is. A kezdetektől követi nyomon a horvát nép történetét, és irodalmának fejlődését. Szembetűnőek a horvát és a magyar irodalmi párhuzamok: a középkori horvát lírafejlődésben az Énekek éneke fordításával, Mária-siralmakkal, halotti szekvenciákkal és egyéb változataival találkozunk. A reneszánsz kori horvát irodalom című fejezetben a szerző a dubrovniki (raguzai), spliti (spalatói), zadari (zárai) stb. „kis respublikák”, irodalmi központok kialakulásának történetét és eredményeit foglalja össze. Dalmáciát nagyon sokrétű és^szoros kapcsolat fűzi Itáliához: Sismundo (Sisko) Vlahovic Mencetic, a legismertebb horvát petrarkista a mentalitásjtekintetében a mi Balassi Bálintunkhoz hasonlítható egyéniség. Részletes portrét olvashatunk a morálteológus és költő Mamiiéról, költői nevén Marcus Marulus Spalatensisről. Kiemelkedik munkásságából a haténekes Judit- eposz (1501), amely a hőslelkű nő és Holo- femész bibliai történetét dolgozza fel. Célja eszmei szempontból ugyanaz, mint a mi Zrínyiászunké. Értéktudatosító módszerrel szól a sokáig elveszettnek hitt, latin nyelvű Marulic-eposzról: a Davidias-ról. Betekintést nyerünk a reneszánsz kori Zadarban kibontakozó irodalmi életbe. Bme (Bruno) Kamarutic Sziget várának elfoglalása című, a krónikás éneket és az eposzt ötvöző művét a szigetvári hős fiának, Zrínyi Györgynek ajánlotta. A gazdag' és változatos Lelketlen ősz Régi ligetekben sétál a sárga ősz. Furcsa nedvességgel telt n lomha lég. Fáradt, fázó törzsek közt szálldasva időz, s csipog lelketlen egy ördögi veréb. barokk kor horvát irodalmából kiemelkedik a Gundulic-korszak. Gundulic életéről, drámai műveiről, epikus költészetéről. Osman című, törökellenes, kitűnő eposzáról tüzetes elemzést olvashatunk. Ekkor Horvátország - Magyarországéhoz hasonlítható - megcsonkítása következett be. Európa-szerte a horváto- kat .reliquiae reliqui- arum”, vagyis „a maradékok maradékaiként emlegették. Lőkös István külön szól a XVI-XVII. századi kaj-horvát nyelvű irodalom jelentőségéről. Érezhető otthonossággal mozog a horvát felvilágosodás korában, értekezik a nemzeti művelődés jegyében kibontakozó irodalomról. Rendkívül bonyolulttá válik az irodalomtörténész munkája, amint az illírizmus, a horvát romantika korához érkezik. Szükségszerű a világirodalmi kitekintés, az európai romantika irányjelző alkotóira való utalás. Ekkor a magyarral együtt a horvát nemzeti tudatot is nyelvi alapra helyezik. A horvát literatúrában az illírizmus lesz a központi kategória. Ludevit Gaj Budán adta ki A horvát helyesírás alapja című könyvet. Gaj Illír címen indított újságot, fogalmazta meg a horvát nemzeti tudatot. 1849/49-ben a magyar és a horvát nép a „divide et impera!” Habsburg praktika miatt, önérdekük ellenére, Kossuth és Jellasics népeként került egymással szembe. Az abszolutizmus idején a Senoa-korszak irodalmában, a Senoa-regényekben sokszor tematikusán és szemléletben is mélyen megnyilatkoznak a magyar és horvát közös sors irodalmi hatásai, ösztönzései. A realizmustól a modernizmusig című fejezet történeti megalapozása igen tanulságos, a hor- vátokkal való 1868-as kiegyezés a polarizációt erősítette. (De a Monarchia itt is alkotott sok maradandót.) „ Eugén Kumicic, Ante Kovacíc, Ksaver Sándor Gjalski, Josip Kozarac, Vjenceslav Novak, August Harambasic, Karnjcevic méltán kapott külön portrét. A német Die Moderne mintájára a horvát irodalomtörténet Horvát modernizmus (Hrvatska moderns) néven tartja számon az 1895-1914 közötti két évtizedet. A korszak legjelentősebb lírikusaként számon tartott A. G. Matos (1873-1914) életműve mellett jelentős még Vladimir Vidric, Vladimir Nazor, Jankó Leskovar, Ivó Vojnovic munkássága. Az időben előrehaladva, a jelenkorhoz közeledve, elsősorban Miroslav Krleza munkásságának köszönhetően válik számunkra literatúrán túlmutató jelentőségűvé. A korszak-meghatározó Krleza a középeurópaiság vállalásában a szlávság felé hajló Rilke mellett Adyt jelöli meg iránymutatónak. Nem véletlen, hogy a „tejtestvérek” sorsközösségét vállaló Németh László pedig Krlezát nevezi mesterének a közép-európaiságban. A Glembay- ciklusban a magyar és horvát helyzet kísérteties párhuzama Németh Lászlót is megragadta: ,A Glembayak: egy paraszt- és kereskedősorból fölnyomult muraközi család; egy azok közül, akikkel a Habsburg monarchia kormányozta az alája került népeket. Eredetére horvát, a belékevert vér révén osztrák-olasz -magyar-cseh; szerepe szerint a monarchia javára népellenes.” (A kaj horvát nyelv ismerete olyasféle jelentőségű ihlet- forrás Miroslav Krleza számára, mint Adynak a Károli Biblia, és általában a régi magyar literatúra.) Az 1945 utáni nemzedékek eredményeit, az egyes életművek jelentőségét inkább csak felvillantja. A két „háborús generáció” tagjairól és a „Krugovi” nemzedékről, valamint az azt követő írókról, költőkről lexikon tömörségű összefoglalást kapunk. Irodalomtörténetének befejezése ezáltal egy kicsit lekerekedik. Frappánsan tömör és távlatnyitó erejű azonban Ivan Goran Kovacic és Radnóti mártírsorának felvillantása. Költészetük sorsmélységű párhuzamot kínál a számos eltérés ellenére is. Lőkös István érdeme túlmutat az irodalmon: akkor adta kezünkbe az első magyar nyelvű horvát irodalomtörténetet, amikor Horvátország függetlenné vált. Nagy László igazát bizonyítja: „szomszédaink szellemi értékeit szeretjük és tiszteljük a létfontosságú megértés jegyében.” Méltán ítélték oda Lőkös Istvánnak 1997-ben a horvát kormány által alapított, a Horvát írószövetség által adományozott, a Horvát Köztársaság Művelődési Minisztériuma védnökségével létrehozott A horvát könyv napja „Davidias”-dí- jat. Irodalomtörténete egykori társországunk irodalmának megbízható és hiánypótló kalauza. Vállalása nemcsak szolgálat, hanem következetes önépítés is: az életterv része. Ezt bizonyítja legújabb könyve is, amely a debreceni Kossuth Egyetemi Kiadó Csokonai Universitas Könyvsorozatában jelent meg: Zrínyi eposzának horvát epikai előzményei. VJKKOSI.AV M.AJKR Egy szerelem vége Halkan, ahogy könyv csukódik be, meghalt újra egy szerelem: mi benne volt - már elolvastatott. Előbb gyógyul a sebezett szárny mindig, mint fájdalma,- tudhatod. Cseh Károly fordításai Sütő Kálmán (1910-1997) Június első szombatján sújtott le a hír: meghall Sütő Kálmán, a legidősebb kárpátaljai költő, akit megismerkedésünk óta szellemi atyámként szerettem és tiszteltem, s akit hasonlóképpen becsült, számontartotí a fiatalabb fró- és költő- nemzedék Kárpátalján. Az eredendően tiszta emberségen túl mi mást tisztelhettünk volna benne: az aggaslyánkorban is fürgén föl-fölvillanó elméjű írástudót, a „kellős pálya bolygó vándorát". Bizonyos, bogy a paraszti létforma megannyi kölötlsége miatt költészete néni tudott igazán kiteljesedni, ám Sütő Kálmán poétái kvalitásait talán éppen az a körülmény jelzi meggyőzően, hogy a költői pálya kezdetén elhagyni-széttörni kívánt, később azonban daccal vállalt paraszti lét eleve determináló hatású közegéljen is akart és tudott minden időben érvényes műveket létrehozni, s mindemellétt más vonatkozásban is tevékeny életet élt: szolgálta és terjesztette a kultúrát, többek közt faluja Beregsom egykori színjátszókőrében, melynek két színdarabot írt; nagyon szerette és folyton biztatta fiatalabb pályatársait, „az új Messiásokat". Szerény nyugdíjából két ízben szponzorált verspályázatot... Életműve mindössze egyetlen vaskos kötetnyi vers, de most, amikor már csak békét kívánhatok Sütő Kálmán poraira, talán hihetem azt is, hogy bizonyos Ady-hatást tükröző, legmélyéiket tekintve azonban sajátosan egyéni hangú versei az eljövendő időkben is odakívánkoznak a versolvasók kezébe. Nagy Zoltán Mihály Sütő Kálmán Ideszakadtságunk Sorsunk: a Végzet döngeti mellem, lerogyok kegyetlen ütésitől.- de megérdemlem. Kibuggyan ajkamon ajaj, a vér, törékeny szivem lázban, nem remél. Idők omlása után el kell mennem- én megérdemlem, én megérdemlem. Öl, vág, zúz, rág, mar valami bennem, s nem hevít mézes-mázos kegyre- mert nem érdemiem . Jövőnk, sorsunk csatáz, harcol, éget s rám mered ez a bús magyar élet. Hordom keresztem, ezt kell tennem h- megérdemlem, megérdemlem... Száz évvel ézelőtt született a - Mikes Kelemen után - legnagyobb székely író, Tamási Áron. Székelyudvarhelyen töltötte gyermekkorát, a „székely anyavárosban” diákoskodott, majd Kolozsvárott az egykori Kereskedelmi Akadémiát végezte. Kipróbálta a szerencséjét bankhivatalnokként Amerikában. Ezt az élményét őrzi híres Ábel-trilógiájának egyik epizódja, mikor egy néger férfi fogalmazza meg számára a nagy szentenciát: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Tamási hazatért Erdélybe, de írói idejét lényegében megosztotta a két magyar haza, Erdély s ebben Kolozsvár, és az anyaország, illetve Budapest között. Majd 1945 után végleges lakóhelye lett minden magyarok fővárosa, de témái, szíve továbbra is Erdélyhez vonzotta. Végrendeletében kikötötte: „mihelyt lehetséges, vigyenek haza a farkaslaki temetőbe”. Ott nyugszik két cserfa között a szülőfalu temetőjében, álmát immár, a fák mellett, Szervátiusz Jenő és Tibor kőoszlopa őrzi, ezen a nevezetes Tamási-hősök tekintenek a sűrűn odalátogató magyarokra, akik szintén mind a két hazából jönnek, tisztelegni az író emléke előtt. Tamási Bölcső és bagoly címmel megírta farkaslaki gyermekkorát, majd élete alkonyán Vadrózsa ága című művében férfiéletének állított emléket. Az író diákkorát egykori barátai, társai, ismerősei őrizhetik. Köztük talán legközelebb állt az íróhoz Molnár Jenő, aki a székelyudvarhelyi római katolikus főgimnáziumban és a kolozsvári Kereskedelmi Akadémián is évfolyamtársa volt. Jenő bácsit - közös szülőfalunk jogán így szólítottam — igen jól ismertem, és sokat megtudtam tőle Tamási Áron diákéletéről. Molnár Jenő gyári tisztviselőként futotta meg pályáját, dolgozott Botfaluban, Brassó közelében, a híres erdélyi cukorgyárban, aztán Bukarestben, Marosvásárhelyen, Budapesten, és élete utolsó esztendeiben a borsodi tájon, a szintén hírneves, több mint százesztendős szerencsi cukorgyárban. A gyermek Tamási két esztendővel volt idősebb az osztály átlagánál. Akkoriban a falusi iskolákból gyakran idősebb korban adták gimnáziumba a diákokat. A farkaslaki legénykét azért adták be a gimnáziumba, mert balesetben megsérült a keze, és nem tudott volna helytállni a Bkkf. György mezei munkában. A magyar irodalom nagy szerencséje volt ez a szerencsétlenség! Első gimnáziumi évében Tamási nehezen boldogult a városi iskola tantárgyaival. De hamarosan helyrehozta gyenge indulását. Jeles tanuló lett belőle. Molnár Jenő bácsi úgy emlegette, mint legjobb diákbarátját. „Szűkszavú, de nagyon találó kifejezéseket használó fiú volt. Barátsága nem is szavakban, inkább tettekben nyilvánult meg. A ragaszkodás és a bizalom barátsága volt a miénk. Kitűnik ez későbbi levelezésünkből is. Iskolai feleleteiben nagyon megfontolt volt, csak azt mondta, amit biztosan tudott. Fogalmazása tárgyszerű. De a matematika gyenge pontja volt.” Hozzátette Jenő bácsi: ebben is egy volt a sorsuk. Tamási kedvelt tantárgya a történelem és a latin. Később a jog tudománya ejtette varázslatába; jogász akart lenni. Természetszerűen csodálkoztam el: hát az irodalom iránt nem érdeklődött? .Akkor még nem. De azért a negyedik osztályban élénken részt vett az önképző- köri üléseken. Olyan divatos volt akkoriban az önképzőkör, mint most a sport. Láttuk, hogy a felsős diákok önképzőkörének milyen nagy a tekintélye. Ezért mi, negyedikesek is alakítottunk irodalmi kört, amelynek vezetését Szem lér Ferenc tanár úr vállalta. Igen, a későbbi brassói iskolaigazgató, a nagy életművet alkotott ifjú Szemléi- Ferenc apja, aki maga is írt verseket. Mint a magyar nyelv és irodalom tanára nagy hatással volt reánk. Ebben a mi kis önképzőkörünkben Tamási Áron egyetlen egyszer szavalt. O maga jelentkezett. Petőfitől mondta el A magyar nemest. Tetszett neki ez a vers. Szereztünk egy pipát, hoztunk egy karosszéket, beleült, ’pipázott’, és farkaslaki hanglejtéssel szavalta Petőfit. Siker volt. De többször nem szavalt.” Saját írást is egyszer olvasott fel. Arról szólt, hogy a Tamási család Farkaslakán vendégfogadásra készül; a helybeli vásár alkalmából. Tamási így érzékeltette a készülődést: .Anyám akkora rántot- tát sütött, mint egy talyigakerék”. Szem- lér tanár úr a karcolat felolvasása alatt végig nevetett, s a végén azt mondta, hogy ez aztán pompás írás volt. Tamási Áron apjának nagybátyja nagyhatalmú ember volt, kanonok a gyulafehérvári püspökségen. Ez előnyöket biztosított volna a diáknak. Molnár Jenő szerint soha nem élt vissza helyzetével. „Mi akkor még nem is tudtuk, hogy ilyen rokona van. Soha nem emlegette. Csak jóval később, a kolozsvári Kereskedelmi Akadémián beszélt róla.” Ha szülei, leginkább a keddi hetivásárok alkalmával, bejöttek Székelyudyarhelyre és csomagot hoztak fiúknak, Áron ezt mindig megosztotta társaival. És ők is vele maguk küldeményeit. Tréfás kedve megvolt már akkor, szeretett ugratni másokat, fiúkat, lányokat. Kamaszos játékossággal környékezte fneg a lányokat. Finom arcéle volt, szép szeme és szép fogai. A székely harisnyát (így hívták a lábhoz feszülő nadrágot) ötödik gimnazista korában cserélte fel városi viseletre. Nagyon jó ízléssel öltözködött mindig. Beszélt-e arról, hogy írónak készül? „Soha. De hajlama a művészetek iránt hamar kitetszett. Rajzait szépen, gondosan kidolgozta, ízlésesen kiszínezte. A későbbi művész nyilatkozott meg abban, ahogyan házi dolgozatait eltűnődve, hosszasan írta, majdnem kínlódva. Minden szót megválogatott. Mint később műveiben. Ez volt az alaptermészete.” Az első világháború és Trianon után, Tamási és Molnár Jenő egyképpen a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia magyar tagozatára iratkozott be. Olyan volt ez akkor - a magyar oktatás és kultúra nagy visszaszorítása, korlátozása idején -, mint dereglye a viharzó tengeren. Vagy nyolcvan fiatal magyar értelmiségi kapaszkodott ebbe a mentőcsónakba, pedig eredetileg alig néhányan készültek kereskedelmi, banktisztviselői pályára. A két jó barát egy szobában lakott, még két másik főiskolással együtt. De nem a kereskedelmi ismeretekről beszélgettek, hanem leginkább a történelemről, az irodalomról. Mind a négyen írni kezdtek. Molnár Jenő két novellát írt, egyet a kisebbségi sorsról, másikat a szerelemről. Tamási Áron akkor figyelt fel Nyíró József „székely novelláira”, amelyek a marosvásárhelyi Zord Idő című folyóiratban jelentek meg. Akkor jött a pályázat, Tamási erre novellát küldött be, Szász Tamás, a pogány címmel. Az irodalomtörténet ezt tekinti írói indulásának. Hát a nők elmaradtak-e Tamási életéből, kérdeztem meg Molnár Jenőtől. „Ugyan! Hosszasan levelezett egy aradi asszonnyal. Levélíráskor se nem látott, se nem hallott. Lassan, töprengve írta leveleit. Az az aradi asszony annyira" beleszeretett a Tamási leveleibe, hogy ott akarta hagyni Aradot, a férjét, eljött volna a főiskolás diákhoz. Igen, a levelekbe lett szerelmes, mert egyébként egyetlen alkalommal találkoztak, Gyulafehérváron. Mi, a szobatársai beszéltünk a lelkére Áronnak, hogy hűtse le az asszony lelkesedését.” Mólnál' Jenő vagy hatvan Tamási levelet őrzött meg, egy részüket közölte a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükörben és másutt. Tamási rajongott a szülőfalujáért, de Farkaslakán túl az egész Székelyföld érdekelte. Szívesen látogatott el Háromszékre, ezen belül is Uzonba. Érdekelték a helyi szokások, a népnyelv ízei, az uzo- ni nép élete. Molnár Jenő átvitte Tamásit a nagyapja, Virág András házába, ahol a nagyanyja, Buzsi Rozália balladát énekelt neki. Mert kérte, hogy énekeljen. Anyám, anyám, ne sirasson Ne sirasson engemet, Hétfőn este nyolc órakor kivégeznek engemet. Ennek címe: Márk György balladája. 1943-ban még énekelték, akkor jegyezte le Uzonban Faragó József, a mai akadémikus kutató. „Tamási jegyzeteket készített. Azt mondta, fel akaija használni a balladát. Nem tudok róla, hogy valaha szerepeltette volna... Annál többet írt Farkaslakáról, ez volt számára az örök székely falu, az elindulás és ez lett a hazatérése, holtában is. „Szülőmnek érzem, aki csillagos téli estén, szomorú - mókás mese után fogant engem.” Szerkesztette: Serfőző Simon Tamási Áron diákélete A pozsonyi vár Tóth Lajos - Kárpátalja - grafikája
