Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-17 / 40. szám

4 ÉSZAK-Magyarország Levelezés, Szólástér 1997. Február 17-, Hétfő A* V • • uT,. Az ÉSZAK-Magyarokszág levelezési rovata Szerkeszti: Bodnár Ildikó Válaszol: a MÁV Az EM január 20-i számában Ha nem miskolci lennék címmel (S M. szignóval) olvasói levél jelent meg a Miskolc-Tiszai pályaudvar információs helyiségének beázásáról. A panaszban foglaltakat ki­vizsgáltattam és az alábbiakat állapítottam meg: A Tiszai pályaudvar információs helyisége 1996 karácsonya és szilvesztere között a felette lévő szociális helyiségben történt csőtö­rés miatt beázott. A csőtörést haladéktalanul kijavították, a be­ázás okát megszüntették. Végtelenül sajnálom, hogy kedves utasunk kellemetlen élmény­nyel távozott információs irodánkból. Munkatársaimmal együtt azon leszek, hogy hasonló eset ne következzék be. A beázás okozta kellemetlenségért tisztelt utasaink szíves elné­zését kérem. Dudás József igazgató Cserébe - gyermekmosoly Ezúton köszönöm meg minden­ki segítő szándékát, aki kinyúj­totta kezét a miskolci Gyer­mekegészségügyi Központ felé. Minden kéz egy emberhez tar­tozik, és ehhez az emberhez tenni akarás, megértés és gon­doskodás. Ezért cserébe „csak” annyi jár, hogy egy gyógyult gyermek hálás mosolyát kapja. Ez mindennél többet ér, hiszen ó a legféltettebb kincsünk, a gyermekünk. Tisztelettel megköszönöm: Simonné Dúzs Judit > Ragály Idősek ünnepe Görömbölyön Több mint tízéves hagyománya van Görömbölyön az idősek nap­jának, amelyet a Görömbölyi Kulturális Egyesület rendez meg év­ről évre a városrész 70 éven felüli polgárainak. Az idén 303 meg­hívót kézbesítettek a helyi általános iskolások, és ugyancsak ők vitték el a betegségük miatt távol maradóknak az egyesület nagy szeretettel összeállított ajándékcsomagjait. A február 6-i rendez­vény színhelye, a Szol'ártsik Művelődési Ház nagyterme - miként a korábbi években mindannyiszor - most is zsúfoiáság megtelt az idős vendégekkel, akiket ezen a napon terített aszta! és meleg va­csora várt. Ráadásként pedig színvonalas gyermekműsor, amelyet a görömbölyi óvodások és iskolások adtak elő az ünneplőbe öltö­zött egybegyűlteknek. Az estébe nyúló délutánt tombola is színe­sítette, amely a helyi vállalkozók, az egyházak, a Vöröskereszt és magánszemélyek felajánlásai révén kerülhetett az idősek napjá­nak programjai közé. Fotó: Farkas Maya Gépiparista öregdiákok Találkozóra készülnek a Miskolci Gépipari Technikumban 1953- ban érettségizett öregdiákok, a volt TV. C osztály (Kiss Gyula ta­nár úr osztálya). Az összejövetelt a nyár elejére tervezik. A jelent­kezéseket Pázmándi Tibor címére kérik (3530 Miskolc, Szent Ist­ván út 25.1/3. Telefon: 46/325-416). Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe vé­ve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A szemé­lyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg. _ Szólástér. Ne dobják piacra a kultúra házát! Több mint 12 éve, hogy letet­tem kezemből a tollat, amit 30 évig becsülettel koptattam a hejőcsabai, akkor még 27. Sz. Általános Iskola 1-2. osztály­ban. Köztudottan jó iskola volt, népes tanulócsoportokkal, lel­kes nevelőkkel és jó vezetőkkel, mint Varga János igazgató és Gadó Barna igazgatóhelyettes. Sok értékes ember került ki ab­ból az iskolából, akik bizonyára ma is jó érzéssel gondolnak vissza nevelőikre (akik közül sokan nem élnek már), és a Szeretet utcai iskolára. Nagyon jó volt a kapcsolat a szülőkkel is, akik mindenben segítették a pedagógusok és a vezetők mun­káját. Minden évben színvona­las műsorok, versenyek, vetél­kedők voltak, melyek mind kö­zelebb hozták egymáshoz az embereket. Komoly szakkörök működtek, többek között egy helytörténeti, melynek vezetője Batár Zoltánné, a szeretett Morei néni volt. Mint pedagó­gus és mint ember, kiváló! Időt, fáradságot nem kímélve fogta össze a tizenéves ifjúságot, hogy a jóra és sok-sok ismeret­re megtanítsa őket. Nagyon szerették Morei nénit és szinte minden szabad idejüket vele töltötték. Nyugodtak voltak a szülők is, hogy gyermekük nem csavarog, jó társaságban van. E hosszú bevezető után té­rek rá arra, hogy miért is fog­tam tollat újra a kezembe. Azért, mert több mint 30 év után sem közömbös számomra a Gárdonyi sorsa. Akkoriban készült el a felújítása, s akkori vezetője Demcsik Iván volt, aki családjával együtt a park végé­ben lakott egy kis szolgálati la­kásban. Igazi gazdája volt a Gárdonyinak. Magam előtt lá­tom szikár alakját, ahogy figye­lő szemmel végig járja a szép nagy termet, folyosót, helyisé­geket, hogy minden rendben van-e. A Gárdonyi része volt az iskolának, a csabai emberek életének. Helyet adott rendez­vényeknek, minden kultúrával kapcsolatos tevékenységnek. Ott mutatták be az iskola alsó és felső tagozatos kisdiákjai az év végi műsoraikat, a szép ka­rácsonyi koncerteket. Ez adott otthont a jó hangulatú szülő­nevelő találkozásoknak, és so­rolhatnám még mi mindenek - a kultúra e kedvelt háza. Szívesen ment oda a csabai­ak apraja és nagyja egyaránt. De nemcsak a csabaiak, hanem a városból is sokan ismerték és látogatták. Szép zöld parkja, évszázados fái pompás látványt nyújtottak, sok kis napközis és óvodás csoportnak felüdülés volt 1-2 órát eltölteni ebben a környezetben. Aztán múltak az évek, cseré­lődtek a vezetők, kevesebb lett a pénz, s az idő foga szép lassan kikezdte a mi Gárdonyinkat. Most bekerítve, elhagyottan, gazdátlanul vár sorsára. Egy jobb sorsra, melyet megérde­melne, hogy újra az lehessen, ami volt. Egy boldog ház, a kul­túra háza, mely ismét megtelne tudásra váró és tudást adó fia­talokkal, lelket melengető szép zenével. Ne dobják hát piacra a mi Gárdonyinkat, nekünk is szük­ségünk van rá! Kívánom, hogy akik a szívükön viselik sorsát, találják meg a módját, hogyan lehetne megmentem és mielőtt újra életre kelteni! Bartha Istvánná ny. tanítónő A fekete krónika Barcikán tovább íródhat Cirka két nap telt el azóta, hogy modernizál­tak. Hogy megszüntették az elavult, a ha­gyományosan jól bevált vasúti sorompót. Helyette újat, modemet szereltek fel, - mint már olyan sok helyütt Barcikán is, a kisállo- más mellett, a múcsonyi úton. Megyénk egyik legforgalmasabb vasúti átjáróján. Szívem szerint elismerést érdemelne ez a fajta modem, automatizálást megvalósító törekvés, ha a gyakorlatban is hozná az el­várásokat. Mert - mint már említettem - csupán csak két napig villogott hasznosan a lámpa, amikor (itt is) megtörtént a ka­tasztrófa: a vonat elé hajtott egy kocsi, amit a vonat vagy 100 méteren keresztül hengergetett maga előtt. „Két utasa meg­halt, egyet pedig súlyos állapotban próbál­nak a kórházban megmenteni...” - nagyjá­A forgalmas átkelőkön vajon ez a megoldás? ból eddig szól a gyászos krónika. Azóta a villogó tovább pislákol, a forgalom újra helyre állt. De vajon meddig? Mert a villogó már sok helyen bevált, legalábbis ott, ahol alig-alig van forgalom, de itt, a múcsonyi átjárónál rövidesen me­gint történnie kell valaminek. Mert ide nem való a villogó. Csakis a már jól bevált régi, a teljes utat lezáró vassorompó. No meg egy őr, aki minden esetben a szerel­vény érkezésekor lezárja, majd folnyitja so­rompót. Úgy, mint eddig. Még ha költsége­sebb is, de mindenképpen megéri. Inkább, mint akár csak egyszer is. emberéletet kö­veteljen a...villogó. Petri János Kazincbarcika A képlet: lesz is munkahely, meg nem is Mint munkanélküli, én is ve­szek néha újságot, leginkább azért, hogy az új munkahelyek­ről tájékoztassam magam, meg a társaimat. A minap talán meg is nyug­tatott volna egyik megyei hetila­punk február 1-jén megjelent tu­dósítása, miszerint: az idén ezer munkahelyet vehet igénybe a munkát keresők tábora. (Tábor­nak titulálom, mert tudom, hogy több ezren szeretnénk dolgozni, hiszen jönnek majd az újak, az iskolákból kikerülők, no meg a leszerelő katonák is.) De nem csak ezért nem nyugtatott meg a ,jó hír”, hanem mert előtte (jan. 30-án) arról olvastam má­sutt, hogy: „Veszélybe kerülhet ezer munkahely”. Vagyis: lesz is munkahely, meg nem is. Mert teszem azt, ha a jelzett elbocsá­tottakat átirányítják az új mun­kahelyekre, akkor továbbra is ott vagyunk, ahol a part szakad. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy továbbra sem javul a mun­kanélküliek helyzete - ezer ide, ezer oda. Vagyis csak stagná­lunk. Egy lépést előre, kettőt meg hátra. Mi, szenvedő mun­kanélküliek meg csak lézen­günk, és várjuk a megélhetésün­ket előmozdító szebb napokat. (Hiába!) Persze, az újságok mit sem tehetnek a tehetetlenségünk­ről, hiszen ők szinte betűről be­tűre azt közlik velünk, amit a hivatal velük is közöl. Csakis az igazat. Ezúttal pedig tovább­ra is az az igazság, hogy a mun­kanélküliség felszámolása te­rén tovább stagnálunk. Most már csak az a kérdés: vajon még meddig? Sz. László Kazincbarcika Távolabbról -olcsóbb Az ÉM február 3-i számában megjelent Drága széken eltöp­rengve című írásra szeretnék a következőkben válaszolni: A miskolci Kossuth moziba beszerelt új székek beszerzése előtt több éves kutatómunkát 'végeztünk a megfelelő szállító megtalálására. Számunkra a legkedvezőbb ár és a minőség volt a döntő. Ha azonos áron és minőségben hazai gyártótól tudtuk volna megvásárolni a székeket, bizonyára ezt tesszük. Sajnos ilyet se a Duna Plaza építői, se mi nem talál­tunk. Az erkélyen lévő székek a legismertebb hazai gyártók ter­mékei, ezek korábbi beszerzé­sek, s bárki kipróbálhatja, hogy korszerűség tekintetében leg­alább 20 évvel ezelőtti színvo­nalat képviselnek, és az áruk nem kedvezőbb. A többi hazai és európai gyártó - amelyik speciális mo­ziszékek gyártásával foglalko­zik - nem éri el ezt a minősé­get, vagy jelentősen drágább. Valószínűleg a legkedvezőbb ajánlatot az tudja tenni, aki év­tizedek óta és speciálisan ezzel a termékkel foglalkozik, és évente több százezer darabot tud eladni. A moziszék speciális tennék, amelyből előfordul - a magyarországi mozik rossz anyagi helyzete miatt -, hogy 5-6 évig senki sem vásárol egyetlen darabot sem. Egész Európában kb. 5 speciális mozi- szék-gyártó cég található. Azon pedig a hazaiak is elgondolkoz­hatnak, hogy a tengerentúli termék szállítással olcsóbb, mint az ő kínálatuk helyben. Szerencsére ma már adott az a lehetőség, hogy mindenki a számára legkedvezőbb árú és minőségű terméket vásárolja szabad választás alapján, ké­szüljön az a világ bármely tá­ján. Bíró Tibor Cine-mis Kft. ügyvezető igazgató „Nyúlnak tartanak bennünket” Megépült az M5-ös autópálya közel 50 km-es szakasza. Áz egyszeri áthaladás díja 850 Ft, ami több, mint ezen az útsza­kaszon elfogyasztott üzem­anyag ára. Áz autósok zöme inkább a régi 50-es utat vá­lasztja. Nagy az elégedetlen­ség, az autóval utazók a magas pályadíjat szidják, az érintett települések lakói a nagy forga­lommal együttjáró zajt és leve­gőszennyezést kifogásolják. Hazánk átlag polgárai nem ré­szesülnek az autópálya előnye­iből, nem tudják megfizetni, tehát nem is érzik magukénak. Pedig a kormány (úgymond) a polgárok segítségére sietett, a belterületen 40 km-re csök­kentette a sebességhatárt - igaz, hogy ezzel nőtt a zaj- és a levegőszennyezés -, továbbá növelte a rendőri jelenlétet és az ellenőrzést. A lakosság tiltakozása köz­ben kiderült, illetékesek a szerződésben vállalták, hogy a párhuzamos utat nem korsze­rűsítik, nem szélesítik. Szerin­tem a fentiek célja az, hogy az autóval utazókat az új pályára terelve, fizetésre kényszerít­sék. A történtekről egy régi is­merősöm jut az eszembe. Min­den körvadászaton ott volt, mint hajtó, azt mondta vadász nem lesz, mert sajnálja a nyu- lat lelőni. De hajtőként a pus­kacső elé terelni nem volt rest. A szorgalmas hajtás jutalmát hazavitte és megette. Azt hiszem, hogy az M5-ös esetében egyértelmű, hogy ki a vadász, ki a hajtó és ki a nyúl. Most már csak azt szeretném tudni: hány titkos, vagy titok­ban tartott szerződés, egyezség van még, amiben nyúlnak tar­tanak bennünket? így válasz­tás közeledtével különösen kí­váncsi vagyok rá. Benke Mátyás (Pontos név és cím) A mániák világában írtam már a kormány számmániájáról (naponta és személyenként változó (terv)számok, majd törvényi szentesítés és holt biztos nem teljesülés). Másik remek mánia (különösen az utóbbi félévben) a kormány­pártok mindenféle szerveinek, csoportosulásainak szinte állandó ülésezése. Legalábbis így konferálja fel a tájékozatlan média. De szerencsére már az első nyilatkozótól megtudjuk, hogy szó sincs ülésről, „csak baráti beszélgetésről”. (Hogy vagy? Na és a család? Kemény telünk van, miegymás - gondolom én). Furcsa tény vi­szont, hogy a beszélgetések után gyakran miniszterek, rendőrtá­bornokok, pártigazgatók fejei „röpködnek”. Kedvenc további mánia a titkosítás. Mondjuk, mindjárt 80 év­re. így csak reménykedem, hogy az olaj-gate jelentést majd elol­vashatom 2076-ban egy égi hírlapban. Utolsónak említem pártjaink és kormányunk „ki szivárogtatta ki?” című remek játékát. Lényege, hogy nem a tények igaz vagy hazug volta a fontos, hanem, hogy ki informált. Mindez az infor­matika századában és a 2 éve különösen fejlett demokráciában. Az informatikáról úgy tudtam, hogy az némi szabad áramlással jár. A demokrácia jelentése pedig népuralom. Fiát ennyit! D.Zs., Miskolc n n/f \s

Next

/
Oldalképek
Tartalom