Észak-Magyarország, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-18 / 15. szám

ÉM-imsteriű ÉM-ríp®r# Műhely A sport, és azon belől Az osztályba új tanárnő lép .4 pontosságra való törekvés a labdarúgás megítélése be. A gyerekek láthatóan és igény, a keresés nagyon szurkolói szintű. félnek, sőt rettegnek téíle. szén i ’edélye egyetlen, A drukkereket az adott Hogy kinek a hibájából már-már szándékoltan klubhoz való kötődés vezérli alakult ki ez a tragikus érzelemmentes hanggá a tárgyilagosság helyett. helyzet, az még eldöntetlen. sűrűsödik össze. II. oldal III. oldal VII. oldal A XV. Magyar Sajtófotó-pályázat sport kategóriájának 2. helyezett képe Fotó: Balázs Attila, Kelet-Magyarország A hét embere Nagy Gábor, a rend dísztórös embere Feczkó János Dísztér adományozásával ismerte el Kuneze Gábor belügyminiszter Nagy Gá­bor alezredes, kazincbarci­kai rendőrkapitány több évtizedes rendőri ténykedé­sét. Ami a magas kitüntetés odaítélését ugyancsak erő­sen motiválhatta: a vegyész- yáros és térsége hosszú évek óta az ország leg(köz)biztonságosabb ré­giója. A megtisztelő ajándékot For­gács László vezérőrnagy, az Or­szágos Rendőr-főkapitányság vezetője adta át Nagy Gábor alezredesnek. Valószínűleg ke­vesen voltak az országban, akik ilyen magas szintű elisme­résben részesültek. Ami a dísztőr-adományozást Megalapozhatta, az Nagy Gá­bor 30 éves makulátlan rendőri Múltja, valamint az a statiszti­kai adatokkal is alátámasztott tény, hogy Kazincbarcikán érik el a rendőrök évek óta a legki­emelkedőbb eredményeket a bűnüldözés terén. Márpedig ezt egy vállrándítással tudomásul venni botorság lenne, hiszen - bizonyára sokan emlékeznek Még rá - a ’80-as évek elejéig a Megye bűnügyileg legfertőzöt­tebb régiójaként emlegették a kapitányság illetékességi terü­letét. Szinte mindennaposak Voltak a késelések, tömegvere­kedések, rablások, egyéb gaz­tettek.- Ha ma jobb a helyzet, tá­volról sem az én egyéni érde­mem - hangsúlyozta beszélge­tésünkkor Nagy alezredes. - A kiemelkedő eredmények első­sorban annak a nagyon jó kol­lektívának köszönhetők, ame­lyet rám „hagyományozott” az elődöm. Megítélésem szerint ez a kapitányság mentes az intri­kától, sokkal inkább érvénye­sül egymással szemben a jó­szándék, a segíteni akarás, mint sok más helyen. Ide min­den nap gyomorgörcsöktől mentesen jöhet be az őrmester­től a kapitányig mindenki az állományból. Mindazonáltal a papírra rótt kimutatások - amelyek szerint évek óta élen­járunk a bűn üldözésében - tá­volról sem szabad, hogy önhitt­ségre sarkalljanak minket. Hi­szen a szebbnél szebb adatok önmagukban vajmi kevés vi­gaszt nyújtanak mindazoknak, akik ennek ellenére sem érzik magukat vagy javaikat bizton­ságban, azoluiak az idős embe­reknek, akiknek éppen utolsó öt tyúkjukat lopták el előző es­te. Igenis, a statisztikák mögé kell nézni! Mert egyáltalán nem mindegy, milyen intézke­déssor folytán sikerül lefülel­nünk egy-egy bűnözőt, a rend­őri munkának, jelenlétnek mindig olyannak kell lennie, hogy az szolgálja, növelje az ál­lampolgárok elégedettségét.- Visszatérve Nagy Gábor személyéhez - mert hisz’ ez a beszélgetés mégiscsak magáról az emberről szól -, hogyan éli­élte meg több évtizedes szolgá­lat után az utóbbi évek rendőr­ségi hullámvölgyeit?- Mi tagadás, időnként na­gyon keservesen. Kivált’ azt a fajta önmarcangolást emész­tem meg nehezen, ami időn­ként eluralkodik - országos szinten - a rendőrségen belül. Gondolok itt elsősorban a kor­rupcióval összefüggő kérdések­re, kijelentésekre. Egyszer s mindenkorra túl kellene végre lépni ezen a mesterségesen szí­tott erkölcsi, etikai válságon. Meggyőződésem, hogy nem le­het pusztán a rendőrség sanya­rú anyagi helyzetével magya­rázni egyes kollégák visszaélé­seit. Rendőrnek lenni nem szakma vagy mesterség, ha­nem hivatás. És ennek, illetve az ezzel járó állampolgári elvá­rásoknak - ha néha gyötörten is, de - minden körülmények között eleget kell tenni. A veze­tőknek pedig felnőtt emberek­ként, partnerekként kell kezel­niük az állományt, feltétlen bi­zalmat kell neki szavazniuk, amit meggyőződésem szerint meghálálnak a kis- és nagyrend­őrök egyaránt. Egyebek mellett a korrupciómentességgel.- Tegyük fel, én makacsul kitartok amellett, hogy ennek az írásnak mégiscsak elsősor­ban önről kellene szólnia...- De mit is mondhatnék ön­magámról? Hiszen az életem szinte csak a rendőrségről szól... Szóval ’68-ban szereltem fel, és azonnal a bűnügyi szak­vonalhoz kerültem. Nyomozó­ként „húztam le” húsz évet, majd átkerültem a közrendvé­delemhez. Itt előbb alosztályve­zető, később osztályvezető let­tem. A kapitányságvezetői tisztséget 1991-ben, pályázat útján nyertem el.- A családi élet?- Látja, a párhuzam itt is fellelhető az egyenruhával. Éppúgy 30 esztendeje vagyok házasemher, mint rendőr. Né­mi túlzással a vőlegényi ruhá­ból bújtam a mundérba... De félretéve a tréfát: nagyon sokat köszönhetek a családnak, hi­szen egy ilyen stabil, s legfő­képpen megértő háttér nélkül szinte elképzelhetetlen lenne nap nap után újra nekirugasz­kodni az egyre makacsabbul tornyosuló feladatoknak. Adok az adómból Brackó István Utálok levelet írni, s ebből következik, hogy jobban szeretek kapni. Persze, nem repestem az örömtől, ami­kor az APEH emberes borítékját kézhez vettem. Bajmo- lódhatok a paragrafusokkal, a rubrikákkal, s ráadásul számolgatnom is kell. Számíthatok arra, hogy az év köz­ben amúgy is megsarcolt bérem után utólag fizethetek még; erre utal egy gondosan kitöltött csekk, amelyről csak az összeg hiányzik. Majd meglátjuk... Lehangoltságomon csak az a levelezőlap nagyságú „ren­delkező nyilatkozat" enyhített, amelyen többek között az állt: „...nyilatkozhat arról, hogy az összevont adó alapját terhelő, a kedvezményekkel csökkentett és befi­zetett adója egy százalékát kéri átutalni az Ön által megjelölt adószámra". Magyarán: az idén először az szja egy percentjével szabadon rendelkezem. Keblemet büszkeség dagasztja. A hatalom rideg adófalán hajszál­nyi demokratikus repedés keletkezett. A korábbi viták is­meretében már tudtam az akcióról, de most, hogy a le­hetőség adott, kitüremkedett az ősi magyar betegség. Van egy jó törvény, de nehezen értelmezhető, s csak döcögősen megvalósítható. A közlönyben megjelent kerettörvény szerint kedvez­ményezett lehet egyház, alapítvány, jótékony, karitatív, kulturális, szociális és egészségügyi szervezet. Kritérium, hogy a jelölt legalább hároméves múlttal rendelkezzen, s ne legyen semmilyen tartozása. További követelmény a pártsemlegesség, a maga ágas-bogas értelmezésében... Eddig ugye világosi! Gondot jelenthet, hogy együtt és egyszerre soha és sehol nem jelenik meg az a lista, amelyből a mecénás (mármint én) mazsolázhat. Külön­ben is, csak egy cég támogatható, a minimális összeg 100 forint. (A hivatalos nyilatkozat kéri, a támogatandók adószámát, de ennek hiányában - nyilatkozta egy pénz­ügyi szakértő - is érvényes az ígérvény. A rendelkezés értelmezése miatt kínos helyzetben lévő szakértő egyéb­ként azt tanácsolta, hogy a potenciális várományosok, már azok, amelyek megfelelnek az általános előírások­nak, kampányoljanak saját érdekükben és saját szakál­lukra az egy százalékért. Hirdessenek újságban, ra­gasszanak plakátot, folytassanak szájpropagandát. El tu­dom képzelni, hogy egy iskola igazgatója a diákokkal üzen a szülőnek, hogy forintjaikkal az intézményt segít­sék. Ezt megteheti szurkolóival egy sportklub is, vagy pecásaival egy horgászegyesület. Az első igazi borsodi lobbyzok a Szentpéteri kapui Gyermekegészségügyi Központ szakemberei voltak, akik egy sajtótájékoztatón és a rádióban szólították föl a volt és leendő kiskorú pá­ciensek jövedelemmel bíró apukáit és anyukáit: mentsék meg a megszüntetésre ítélt 15 kórházi ágyat. (Az ügyben egyébként a megyei közgyűlés is tiltakozott, ám ezt a gesztust nyomatékosíthatná egy kalap pénz.) Bonyolítja a dolgot, hogy a katolikus egyház bizonyos megfonto­lásból nem kér az „adófillérekből". lsem szeretnék elveszni a részletek dzsungelében, s az adományozás bonyolultságának ismertetésével eleve kedvét szegni az adóból jótékonykodó adózó állampol­gárnak. De gondoljuk csak meg - a sok kicsi sokra megy elv alapján - mintegy négymillióid forintról van szó. Kö­rülbelül ekkora összeg kellene a magyar rendőrség adós­ságának rendezéséhez, és a legszükségesebb fejleszté­sek finanszírozásához. Ennyi pénzből kétezer lakást le­hetne építeni. Ez az összeg sokszáz hiányzó hókotró árát fedezné, megoldható lenne a tűzoltók legégetőbb gondja, s futná új gumira, üzemanyagra a mentőszolgá­latnak, amely majd' félszáz kocsit kénytelen pihentetni az anyagiak híján... Millió helye lenne ennek a négymil- liárdnak. így aztán, hogy szakszerűen fejezzem ki ma­gam, ezerszer is meg kell gondolnia az adóalanynak, hogy kinek szánja azt a körülbelül ezer forintot, amennyivel egy átlag magyar ebben az új konstelláció­ban szabadon rendelkezik. A sors fura fintora, hogy az elhatározásról az APEH dönt... Az alaptörvény szerint harminc napon belül, de - tekintettel a premier nehéz­ségeire, a döntési határidő szeptember I., az átutalásé pedig október 31. Foglalkoztat a kérdés, hogy mi lesz a nem „pántliká­zott” egy százalékkal. Mi történik, ha valaki jogosulatlan kedvezményezettet jelöl meg? Tegyük föl azt is, hogy összejön az elvileg várható négymilliárd márciusban, s az októberig kamatozik... Kié lesz a hozadéki Bonyolult história ez, sok a megválaszolatlan kérdés. Gondolom, nem én leszek az egyetlen tanácstalan ember, aki gon­dok közepette tölti ki a nyilatkozatot. Több információ kellene, vagy egy rátermett szakértő, aki tippeket ad. De könyörgöm: óvakodjuk a minden hájjal megkent fis­kálisoktól! Mert akkor a leves többe kerül, mint a hús. Könnyű kiszámolni: az adófizetők egy százalékot kitevő négymilliárdjából csak öt Tocsik-féle sikerdíjat lehetne kifizetni... . n ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom