Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-31 / 304. szám
2 ESZAK^Magyarország zu nn Országban - Világban i 1996- December 31-, Kedd Újnyugdíjasok: pénz lesz, esetleg kevesebb Budapest (MTI) - A napokban olyan információk láttak napvilágot, amelyek bizonytalanságot okozhatnak a nyugdíjba vonulók körében. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) ezzel kapcsolatos, hétfői közleménye szerint sajnálatos, hogy a munkáltatók jelentős része mindeddig nem tett eleget a törvényben előírt - az 1988. január 1. és 1992. február 29. közötti időszakra szóló - adatszolgáltatási kötelezettségének, sőt még nem is jelentkezett az illetékes nyugdíjbiztosítás] igazgatóságoknál. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy egymillió ember nyugdíja veszélyben forog. Az viszont kétségtelen, hogy az említett időszakra szóló kereseti adatok közlésének elmulasztása gondokat okozhat a nyugdíjak megállapításánál. A majdani nyugdíjasok esetében előállhat az a helyzet, hogy a kereseti adatokat a későbbiekben kell májd beszerezni, illetőleg ha ez nem vezet eredményre akkor - a szükséges adatok hiányában nem lehet - a biztosított által ténylegesen elért keresetet figyelembe venni a nyugdíj megállapításánál. Ez akkor is hátrányt jelenthet, ha egyébként az 1988 utáni vagy esetleg előtti tényleges keresetek képezik a nyugdíj alapját - állapítja meg a közlemény. Az ONYF illetékese leszögezte: a nyugdíj- biztosítási igazgatóságok 1996 júniusától folyamatosan tájékoztatták a munkáltatókat adatszolgáltatási kötelezettségükről, sőt a Társadalombiztosítási Közlönyben külön tájékoztatót is közreadtak. A törvényi előírások szerint 1996. december 31-én lejár ugyan a munkáltatók adatszolgáltatási kötelezettségének határideje, az ONYF engedélye alapján azonban az adatszolgáltatás 1997. június 30- ig még teljesíthető. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság mindezek figyelembevételével nyomatékosan kéri az adatokkal még tartozó munkáltatókat, hogy dolgozóik érdekében mielőbb keressék fel az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóságokat, és közöljék a kereseti adatokat. Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Csörnök Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341-888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341 -817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon/Fax: 411-425, Telefon: 341-611/223 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Romvári Attila Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. F.elelős vezető: Drágossy Richard ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 549 forint, negyedévre 1647 forint, fél évre 3294 forint, egy évre 6588 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 26 forint, a pénteki lapszám 29 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/305-305 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Mjskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó. (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Ti.v.aújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletét! Telefonbeszélgetéseink díja... A januári számlán már csak a hívások tarifája a régi Budapest (MTI) - Az előfizetési dfjakat átlagosan 27,6, a beszélgetési díjakat pedig 16 százalékkal emeli a Matáv január elsejétől. A tarifaemelést impul- zusdíj-növekedéssel és impulzusidő-változásokkal oldja meg a távközlési cég. A Matáv hétfői közleménye szerint egy impulzus díja az előfizetőknek 11,25 forint, a kártyás nyilvános állomásról beszélőknek 15, az érmés telefont használóknak pedig 20 forint lesz. Az előfizetési díj egyéni főállomás esetében 1200, egyéni ikervonalnál 650, üzleti főállomásnál 1312,50, üzleti ikervonal esetében pedig 875 forint lesz. A felsorolt díjak az áfát tartalmazzák. A lakossági előfizetési díjakban 180 forint értékű beszélgetés díja is benne foglaltatik. Ezt a kedvezményt a Matáv helyi, belföldi és nemzetközi irányú beszélgetések esetében nyújtja. A beszélgetések ára a helyi hívások esetében nagyobb, a távolsági és nemzetközi hívásoknál kisebb mértékben nőnek. A nemzetközi zónáknál végrehajtott átsorolás következtében 18 ország alacsonyabb díjkategóriába került. Olcsóbban lehet majd telefonálni például Japánba, Mexikóba, Brazíliába, Dél-Afrikába és Koreába. Az 50 egységes telefonkártya változatlanul 750, a 120 egységes 1600 forintba fog kerülni. A 120 egységes kártya árából a Matáv 200 forint kedvezményt ad. A Matáv Rt. hálózatából a mobil szolgáltatók hálózatába irányuló hívások ára munkanapokon reggel hét és este hat óra között a Pannon esetében 49 forint/perc, a nap más időszakaiban 31,70 forint/perc lesz. A Westel 900-nál az említett időszakban 47,70 forint/perc, azon kívül 30,90 forint/perc, a Westel 450 esetében pedig 47,70 forint/perc, illetve 30,90 forint/perc lesz. Az előfizetők januári számlája az új előfizetési díjakat 1997-es áron, a decemberi beszélgetések árát 1996-os áron fogja tartalmazni. A díjváltozásokról az előfizetők a februári számlával kapnak tájékoztatást. Pénzintézetet vásárolt az állam Budapest (MTI) - Ismét állami tulajdonba került a Budapest Bank leánypénzintézete, a Polgári Bank. A pénzintézetet az állam a Budapest Bank eladásáról szóló privatizációs szerződések alapján vásárolta vissza. Erről a Pénzügyminisztérium tájékoztatta az MTI-t hétfőn délután, amikor nyilvánosságra hozta a Budapest Bank privatizációs szerződésének garanciális elemeit. Mint ismeretes, a Budapest Bankot (BB) 1995 decemberében privatizálták. Ekkor szerzett tulajdont a BB-ben a General Electric Capital és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A külföldi befektetők 60 százalékos részesedést szereztek a pénzintézetben és egyúttal opciót kaptak arra, hogy a részvények további 23 százalékát öt éven belül megvásárolhatják. A szerződésben a szokásos üzleti titoktartásban állapodtak meg a szerződő felek, akik a nemzetközi magánjog szerinti általános és a tranzakcióra vonatkozó specifikus garanciákat fogadtak el. A szerződések titkos záradékot nem tartalmaztak és jelenleg sem tartalmaznak. Az általános garanciák a következőkre vonatkoznak: a szerződés kimondja: az eladó szavatolja, hogy az eladott részvények a tulajdonában vannak; egyúttal a megállapodásban rögzítették, hogy a bank könyveiben valamennyi eszköz és forrás szerepel, teljeskörűek a kimutatások, nem titkoltak el semmit. Az általános garanciák között felsorolták azt is, hogy a vásárlást megelőző időszakban valamennyi köztartozását a bank befizette és amennyiben egy utólagos vizsgálat mást derít fel, az ezzel kapcsolatos követeléseket eladó, vagyis az állam megtéríti. A jogi garanciák arra vonatkoznak, hogy az összes peres ügyet megismertették a vásárlókkal. Ha mégsem, a be nem mutatott ügyek esetében az állam vállal kötelezettséget. Az ismertetett ügyeknél viszont a vevők elfogadják, hogy a banknak kára származhat azokból. A bank által esetleg okozott körzeti károkra az állam garanciát vállal, a szerződésben rögzített általános garanciák alapján. A specifikus garanciák egyike az eszközkivásárlási garancia. Ebben az állam kötelezettséget vállalt arra, hogy a bank és konszolidált leányvállalatainak eszközei közül 1997-ben és 1998-ban évenként 4125 milliárd forint nettó értékű eszközt megvásárol, amennyiben a vevő azt kezdeményezi. Az így visszavásárolt eszköz értéke két év alatt legfeljebb 8,25 milliárd forint lehet. Ha ez bekövetkezik, akkor is az állami tehervállalás kisebb, a kivásárláskori nettó értéket ugyanis csökkenti az adott követelés realizálásakor elérhető bevétel. (E garancia alapján vásárolta vissza az állam a Polgári Bankot, előre hozva a garancia érvényesítését.) Formailag a szerződés könyv- szerinti értékgaranciát is tartalmaz. Mivel a bank nemzetközi számviteli elvek alapján kimutatott könyvszerinti értéke 1995 végén nem tért el lényegesen az előzetesen jelzettől, így ebből állami kötelezettség nem származik. Az ismertetett garanciákat a szerződés jelenleg hatályos szövege tartalmazza. Az eredeti dokumentumban szerepelt egy részvényvisszavásárlási garancia is, valamint az, hogy az eszközkivásárlási garancia a bank 1996 június végéig keletkezett eszközeire terjedt ki. Ezek a feltételek egy új megállapodás alapján megváltoztak. Az eszközkivásárlási garancia határideje 1995. december 31-re módosult, a részvényvisszavásárlási garancia pedig megszűnt. A Pénzügyminisztérium a Budapest Bank privatizációs szerződésének részleteiről csütörtökön sajtótájékoztatót tart. Brit figyelmeztetés Belgrádnak Burkolt fenyegetéseket is tartalmazó figyelmeztetést intézett a szerb kormány címére hétfői nyilatkozatában a brit külügyminisztérium. A többi nyugati hatalomhoz képest meglehetősen megkésett hivatalos közleményben „a brit kormány súlyos aggodalmának" ad hangot a legutóbbi szerbiai belpolitikai fejlemények miatt, s felszólítja Slobodan Milosevic szerb elnököt a november 17-i helyhatósági választások eredményeinek tiszteletben tartására. A figyelmeztetésben a londoni külügyminisztérium leszögezi: Szerbia és az EU kapcsolat- rendszere látja kárát, ha a szerb kormány nem ad gyors és kedvező választ a választási eredményeket felülvizsgáló EBESZ-küldöttség jelentésére. London felszólította Belgrádot arra is, hogy a hatóságok ne akadályozzák a tüntetők békés gyülekezését és felvonulását, s tartsák tiszteletben az emberi jogokat. Képünkön: Karhatalom vigyázza a rendet a belgrádi utcákon Fotó: AP Emlékműmentő gyűlés Krasznahorkán Pozsony (MTI) - Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Karaszna- horkaváralján hétfőn a környék falvainak mintegy háromszáz magyar lakója vett részt a községben álló millecentenári- umi emlékmű megmentéséért rendezett nagygyűlésen. Mint ismeretes, a szlovák hatóságok sorra adják ki a millecentená- riumi emlékművek lebontására utasító döntéseikéi. A nyáron felállított krasznahorkaváraljai emlékmű lebontását elrendelő utasítás határideje hétfőn, december 30-án járt le, de a falu lakossága és önkormányzata nem tett eleget e felszólításnak, helyette a Csema- dok szervezésében nagygyűlést rendeztek a legendás várhegy lábánál álló, fából faragott emlékműnél. Az eseményen a szlovák parlament hárompárti Magyar Koalíciójának vezetői: Duray Miklós, Bugár Béla, Gyurovszky László, és a három párt több parlamenti képviselője. valamint Bauer Győző, a Cse- madok országos elnöke is jelen volt. A szónokok azt hangsúlyozták, hogy a szlovákiai magyarság békességben és egyetértésben szeretne együttélni a szlovákokkal, de elutasítanak minden olyan törekvést, amely hatalmi eszközökkel próbálja kirekeszteni a társadalom közösségéből az ország más nemzetiségű állampolgárait, elsősorban a magyarokat. - Sem az emlékműveinket, sem a múltunkat, sem önmagunkat nem hagyjuk megalázni - hangzott el a nagygyűlésen, melynek végeztevei elénekelték a magyar himnuszt. Elhunyt Jereb Ervin zeneszerző Budapest (MTI) - Hatvannyolc éves korában meghalt Jereb Ervin zeneszerző. A komponista december 22-én hunyt el, a gyászhírt a család hétfőn tudatta. Jereb Ervin 1928. április 18-án született Budapesten. 1957-ben lett a Magyar Rádió munkatársa, zenei rendezője. Jereb Ervin nevéhez számos szimfonikus könnyűzenei mű, karakterdarab, kísérőzene, valamint rádiós szignál komponálása fűződik. Főbb művei közé tartozik a Botrány az Ingeborg-hangverse- nyen című opera, a Makacs variációk és a Frammento sinfonico című zenekari művek. Tizenkét szóló harsonára komponálta a Musica Trombonissima című művet, illetőleg Quadriga címmel harsonakvar- tettet írt. Több fúvóskompozíciójának a premierjét tartották az Egyesült Államokban. Jereb Ervin 1983-ban elnyerte a Premio Ascona zeneszerzői verseny fődíját is. Jereb Ervin idén augusztusban vette át a Magyar Rádiózásért Díjat a Mit üzen a rádió? 750. adósa alkalmából. A népszerű műsor szignálját szintén Jereb Ervin nevéhez fűződik. Magyarországról egy mondatban • A bérek járulékos költségei egész Európában még mindig Magyarországon a legnagyobbak, amit - a hazai iparvállalatok menedzserei szerint - elsősorban a magas járulékok okozzák, amiért is évente számos magánvállalkozás szűnik meg, vagy bocsátja el dolgozóinak egy részét - derül ki az osztrák Czipin and Partner termelékenységi tanácsadó cég elemzéséből. • Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnöke Horn Gyulának írt levelében arra kéri a miniszterelnököt: vizsgálja felül a titkosító döntéseket, véleménye szerint ugyanis a közvélemény jelentős részében szokatlanul erős visszhangot és felháborodást váltott ki az orosz államadóssággal és a kecskeméti MiG repülőgép-botránnyal kapcsolatos, 80 esztendőre szóló miniszteri titkosítás ügye. • A Független Kisgazdapárt január harmadikán vagy negyedikén tartja következő ülését, amelyen feltehetően kiválasztják a múlt héten meggyilkolt K. Csontos Miklós parlamenti képviselő utódját. • A Magyar Állami Operaház milánói és a milánói Scala budapesti vendégszerepléséről tárgyal Szine- tár Miklós, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, akinek meghívására Budapestre érkezett Carlo Fontana, á milánói Scala főintendánsa, valamint Andrea Valioni produkciós igazgató. • BUKAREST - Az új román kormány már az első körben - még az új év beköszönte előtt - kinevezett államtitkárai között ott van a nagyváradi illetőségű, magyar nemzetiségű, de nem az RMDSZ „színeiben”, hanem a (Petre Ro- man-féle) Demokrata Párt tagjaként ismert Jenei Imre, az egyik legismertebb és legeredményesebb romániai labdarúgó edző. • MOSZKVA - Alekszandr Le- begy jelenleg Oroszország legnépszerűbb politikai személyisége - ez derül ki egy hétfőn Moszkvában közzétett közvéleménykutatási eredményből. • TOKIÓ - Japán hétfőn nyomatékosan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint kész váltságdíjat fizetni a baloldali gerilláknak a limai japán nagykövet rezidenciáján fogva tartott japán túszok elengedéséért. •BELGRÁD - Huszonöt napos büntetése leteltével hétfőn szabadon bocsátották azt az ellenzéki tüntetőt, akit december első napjaiban azért vett őrizetbe a szerb rendőrség, mert egy rabruhába öltöztetett, Slobodan Milosevic szerb elnökre emlékeztető bábuval vonult fel az Együtt ellenzéki pártkoalíció belgrádi tüntetésein. •SZÖUL - Dél-Korea átadja azoknak az észak-koreaiaknak a holttestét, akik még szeptemberben, a két ország határán tűzharcban életüket veszítették.