Észak-Magyarország, 1996. november (52. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-11 / 263. szám

4 LSZAK-MAGYARGRSZÁG Levelezés, Szólástér 1996, November 11«, Hétfő Szerkeszti: Bodnár Ildikó Szeretetben a szeretetotthonban Gyönyörűszép napsütéses napon indultam el egy szép kis borsodi faluba, Nemes- bikkre, hogy az ottani sze­retetotthonban megláto­gassam 92 éves testvére­met. Két évvel vagyok idő­sebb nála, s bizony nem kis várakozással keltem útra. Az ott tapasztaltak kész­tettek levélírásra. Megérkezésemkor ép­pen a szeretetotthon bejá­ratát szépítették. Az intéz­mény igazgatója fogadott, igaz munkásruhában, mert a többiekkel együtt ő is a kapuban serénykedett. Szí­vélyesen köszöntött, majd bekísért az épületbe. Ami­kor körülnéztem, hirtelen nagyon jó érzésem támadt. Mindenütt rend, tisztaság és nyugalom. Eszterke, az otthon vezetőnője is kedves szavakkal fogadott, majd kávéval kínált és ebédmeg­hívással is megtisztelt. Belépve testvérem szo­bájába, igen megörültünk egymásnak. Beszélgettünk mindenről és természete­sen arról is, hogy hogyan élnek az otthonban. Idézve őt:„Itt igazi, boldog életük van a munkában megfá­radt öregeknek. Szóval ki sem lehet fejezni azt a ked­vességet, szeretetet, gond­viselést, amiben itt ben­nünket részesítenek. Min­den héten istentisztelet is van a fogadóteremben, éne­kelünk, imádkozunk...” Kozma Lajos, Bocs „Ezt a nyelvet szeretni tartoznánk...” Október 27-e ünnep a Herman Ottó Gimnázium diákjai szá­mára. Iskolánkban harmadik esztendeje hagyomány, hogy tiszteletünket kifejezve Ka­zinczy születésnapján, osztá­lyunk szervezésében anyanyel­vi napot tartunk. Az idén októ­ber 28-án volt a rendezvény. Mi, történelem-magyar fakultá­ciósok kötelességünknek és szív­ügyünknek tekintjük a méltó megemlékezést. Fakultációs osztályunk tanulói már hetek­kel a közelgő esemény előtt szorgalmas munkával igyekez­tek előkészíteni a nap program­ját. Játékos anyanyelvi feladat­lapokat állítottunk össze, me­lyet a gimnázium osztályai a hatodik órában töltöttek ki, s a legjobb eredményt elérő csopor­tot tortával díjaztuk. Ebben az évben két osztály is maximális pontot ért el: a IV/1. és a IV/3. A hetedik órában Kováts Dáni­el irodalomtudós tartott igen szép előadást Kazinczy öröksé­ge címmel. Nagy szeretettel vártuk a kiváló nyelvészt, iro­dalomtörténészt körünkbe, hi­szen többen ismerték már, né- hányan az 1995-ös csongrádi anyanyelvi táborban megismer­ték őt. Közvetlenségével, ked­vességével ott is elnyerte a fia­talok rokonszenvét. A délután folyamán középiskolánk tanu­lói Szép magyar beszéd verse­nyen mérték össze tudásukat. A nyelvi igényesség s a kifejező, szép magyar nyelv iránti szere­tet jegyében töltöttük e napot. Legalább egy napig arra töre­kedtünk, hogy anyanyelvűnkre a szokásosnál még nagyobb gondot fordítsunk. Kazinczy ott élt közöttünk... Szerettünk volna hozzá mél­tóak lenni, s intelmét megfo­gadni: „... ezt a nyelvet szeretni tartoznánk, ha ily szép és a ma­ga nemében egyetlen nem vol­na is, mert a mienk.” A Herman Ottó Gimnázium diákjai nevében: Darab Dominika III/2-es történelem-magyar fakultációs tanuló Mi is van azzal a bizonyos szabályzattal? Egy hónapokkal ezelőtti újsághírből bizo­nyára sokan értesültek a fütballszabályok egyikének módosításáról. Ennek alapján az oldalbedobást nem dobni, hanem rúgni fog­ják... A kérdés egyébként már régóta foglal­koztatja a közvéleményt. Hiszen a futball egy lábjáték, a kéznek ugyan mi köze hoz­zá?! A januári híradás óta nagy a csend, nem tudni, mi lett a javaslat sorsa. A sajtó­ban jelzett határidő 1996. márciusában le­járt! Sajnálatos az is, hogy az 1998-as fran­ciaországi világbajnokságot.- legalábbis úgy jelezték - még a régi „szakállas” szabá­lyok szerint fogják lebonyolítani. Miért ez a huzavona? Szerintem már néhány másod­vagy harmadosztályú meccset - kísérlet­képpen - az új szabály szerint kellene ját­szatni, aztán rá lehetne bólintani - már ha jó a módszer, és miért ne lenne az - a beve­zetésére. Az új szabály minden bizonnyal népszerűbbé, izgalmasabbá és vonzóbbá tenné a meccseket, különösen azokat, ame­lyeknél egyébként is legtöbbször hiánycikk a foci sava-borsa, azaz a gól. Példa erre a legutóbbi olimpia is. Végre rá kellene jönni, hogy a nagyérdemű a gól öröme miatt megy .ki apályára. CNo meg kiabálni, han­gosan szurkolni, mert ezt sokan nem tehetik meg otthon, a képernyő előtt ülve.) Ha van eredmény, ha van gólözön, úgy van közönség is, no és bevétel. Ezek a dolgok szorosan összefüggenek! Ez sem lehet kö­zömbös. Jó foci, több gól, nagyobb bevétel. A javaslatban szerepel még a kapuk megnagyobbításának kérdése is, ami szin­tén hozzájárulhat a góltöbblethez, igaz, a kapuvédők ettől viszont nem fognak az örömtől repdesni. Van egy szlogen: Aki gyorsan ad, az kétszer ad! Más értelemben: gyors, hathatós intézkedés, kétszeres nye­reség = népszerűség és több bevétel. De hát mi is van azzal a bizonyos szabállyal? Nyíri Kálmán Miskolc Hdtoetés Gépjármű-felelősségbiztosítás A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az ÁB ismét megajándékozza bizto­sítottjait! Ha Ön 1997 első negyedévi gépjármű-felelősségbiztosítását befizeti az ÁB-nál, sorsoláson vesz részt. Ha Ön szerencsés, akkor a több mint ezer, kármegelőzést szolgáló nyeremény egyike is az Öné. A fődíj: Kétszemélyes, egyhetes utazás a Ford európai tesztközpontjába. További díjak: II fő egy-egy Pannon GSM rendszerű mobiltelefont kap kihangosító szettel. III fő egy-egy porral oltó készüléket nyer. 1111 fő részére befizetjük Magyar Autóklub-tagságának egyéves díját.* * Igénybe vehetik az Autóklub szolgáltatásait, többek között az ingyenes országúti segélyszolgálatot, a hitel­levelet, a kedvezményes díjú műszaki szolgáltatásokat. Köszönjük, hogy bennünket választ! ÁB Gépjármű-felelősségbiztosítás Kötelező - kellemes meglepetéssel A nyereményjátékban az AB-AEGON Általános Biztosító Rt. ér. az ögíívy&Mather Budapest Rt. munkatársai nem vehetnek részt. A sorsolás! 1997 február 20-án, közjegyző jelenlétében tartjuk, eredményéről levélben tájékoztatjuk a díjazottakat. A nyeremények készpénzre nem válthatók át. A nyeremények adóvonzatát az ÁB- AEGON fedezi. Eltűnt virágok A halottak napján elhunyt sze­retteinkről emlékezünk. Ilyen­kor még azok is felkeresik hoz­zátartozóik sírját, akik ezt egyébként máskor, más napo­kon nem teszik, vagy nem tehe­tik. Mindenki igyekszik virá­gokkal, koszorúkkal díszíteni a számára oly kedves hantot - ki mindenszentekkor, ki előbb. Mi csütörtökön, október 31-én ke­restük fel a temetőt és helyez­tük el koszorúinkat, virágjain­kat szeretteink sírján. Másnap, amikor gyertyát gyújtani ismét visszatértünk, megdöbbenve láttuk: mindkét sírról hiányoz­nak az előző nap ott hagyott csokrok és koszorúk. Szomorú­ságunk leírhatatlan volt. Azóta sem tudok napirendre térni a történtek fölött. Érthe­tetlen és elfogadhatatlan a szá­momra, hogy valaki a pénzszer­zésnek ilyen módját választja... Mert ez bizony kegyeletsértés! S ezt a lelki durvaságot sajnos nem csak nekünk kellett meg­tapasztalnunk az idén a Vas­gyári temetőben. Bárány Györgyné Szerkesztői üzenet L. ZS., Miskolc: A pedagógu­sokra az 1992. évi XXXIII. tör­vény (Kjt.) előírásai vonatkoz­nak, amelyek között a 13. havi illetményre vonatkozó szabá­lyokat is megtaláljuk. A Kjt. 68. paragrafus (1) bekezdése értelmében a 13. havi illet­mény a közalkalmazottat idő­arányosan illeti meg, ha a tárgyévben legalább hathavi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik. Fogadóórák Tájékoztatjuk tisztelt olvasóin­kat, hogy lapunk levelezési ro­vatában hétfon, szerdán és pén­teken de. 10-től du. 1 óráig, kedden és csütörtökön du. 2-től du. 4 óráig tartunk fogadóórát. _SZÓLÁSTÉR B orongós ünnepi szívvel Lezajlottak az ’56-os forradal­munk 40. évfordulója tiszteleté­re rendezett ünnepségsoroza­tok. Nem kell ahhoz a külföldi sajtónyilatkozatokat böngészni, hogy belássuk, nem csak az igaz, hogy „sírva vígad a ma­gyar”, de még ünnepelni is csak szomorkodva tudunk. Mi, „öreg harcosok”, akik aktívan részt vettünk az októberi események előkészítésében, és győzelemre segítésében, - mert győzelem volt az, hogy a mi fiatalos ök­lünk ütötte az első rést a félel­metes, legyőzhetetlennek hitt és hirdetett ellenséges hadse­reg páncélján, - mi öreg regru­ták szomorúan láttuk; hiány­zott a szív, az a lelkesedés, az az izzó hazaszeretet, az az if­jonti tűz, ami minket fűtött ak­kor. Mert nem lehet azt szóval elmondani, hogy kipirult arc­cal, vidáman, bizakodva, egy­más kezét fogva vonult fel egyetemista és segédmunkás, tanár és diák, fiatal lány és idős bácsi egy szívvel egy aka­rattal, s hogy egybeforrva hit­tük és reméltük a szebb, béké­sebb, boldogabb jövendőt. „Égig szállt a lelkesedés lángja; Uj hazában, Fiatal Se­reg! Lángból korom, s pernye maradt mára.” Miért van ez így? Miért kell ennek így tör­ténnie? Mert mikor megszólal­tak a géppisztolyok Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Salgótar­jánban, - és máshol -, mikor kerepelni kezdtek a golyószó­rók a Parlamentnél, mikor a MiG-15-ös gépek lőtték Tisza- kécskén a Himnuszt éneklő bé­kés tüntetőket, és halottak szá­zainak végső sóhaja szállt a Mindenható felé, akkor mi, akik „csak” sebeket kaptunk, fájdalmunkat legyőzve még mindig reménykedtünk: „Üldöztettünk, de el nem ha­gyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk!” De most miben reményked­hetünk? Mert látjuk a legfel­sőbb körökben is elharapódzott korrupciót, de aki szóvá meri tenni, azt bősz „honmentók” tá­madása éri. Akik Adyt merik idézni (Hadak útja), azokat még meg is fenyegetik. Levél­ben. Annak a politikai szerve­zetnek, amelynek javasoltuk: kérjenek fegyveres díszőrséget a Mártírok emléktábláihoz -, idegesen lehurrogták kezdemé­nyezésünket. Egy másik szer­vezet, melynek kötelessége len­ne szorgalmazni, hogy váro­sunkban is állítsanak emléket '56 hőseinek, igyekeznek el­hallgattatni minket. (Petíción­kat alá is írták és lebélyegez­ték). Aki fel meri emelni szavát a sógorság-komaság baráti összefonódások ellen, azt a mundér becsülete védelmében - helyesebben a pozíciócskák védelmében - igyekeznek sem­legesíteni: magyarán kirekesz- teni. Aki az egységért próbál küzdeni, azt összeférhetetlen­nek kiáltják ki. (Mert ezzel is az elnököcskék pozíciócskája kerülne veszélybe.) Mert legjobb a jó, langyos pocsolya. Eladmi- nisztrálgatni, elbeszélgetni az időt, csak a Nap meg ne álljon. Ami mégis megvigasztal minket az az, hogy mi, öreg ka­tonák - de úgy gondolom váro­sunk polgárai is - örömmel lát­tuk: a mi helyőrségünk katonái fegyverrel, fehér kesztyűben díszőrséget álltak a Mártírok emléktáblája mellett. A mi kar­hatalmunk derék rendőrei dísz­őrséget álltak azon a helyen, ahonnan gyilkos golyók oltot­ták ki ártatlan emberek életét, így hirdetve: soha többé. Ezen nemes gesztusért ezúton sze­retnénk hálánkat és köszöne- tünket kifejezni Tuza László ez­redes úrnak, a Miskolci Rend­őrkapitányság vezetőjének, Papp Károly honvéd ezredes helyőrségparancsnok úrnak, to­vábbá Lovászi József őrnagy és Spisák Péter százados urak­nak, hogy első szóra - az aka- dékoskodók ellenére - fegyve­res testületeink díszőrségével feledhetetlenebbé tették váro­sunk és forradalmunk aktív résztvevői számára a koszorú­zás! ünnepségeket, ezzel is élesztve hitünket és reménysé­günket. Mert - ismét Pál Apos­tolt idézve: „Nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk, két- ségeskedünk, de nem esünk kétségbe!” Adja Isten: Úgy legyen! Csornák Jenő, Miskolc Az ígéret - szép szó A Magyar Köztársaság belügymi­nisztere felállt székéből. Abból, amiben a belügyi dolgozók szak- szervezeti értekezletén ült. Egy­perces néma felállással búcsúz­tak miniszter és beosztottak az idei 19,5 százalékos béremeléstől. Megható esemény volt. Hasonló­an Magyar Bálint is megtehetné mondjuk Szőllősi Istvánné felké­résére. (Tényleg miért nem jön a felkérés?) Miniszterelnökünk már korábban kifejezte köszöne­tét - igaz, hogy csak általános­ságban - a mi türelmünkért is. Csak az a fránya egyezmény szakszervezet és kormány kö­zött ne lett volna. És a mi, min­den reális okot nélkülöző elsze­gényedésünk. D. Zs. Miskolc A csendőrséggel karöltve Ismeretes, olvashatunk is róla, hogy egyre romlik közbiztonsá­gunk. Háború utáni kormány­zataink eddig úgy kerülgették a csendőrség újra bevezetésé­nek kérdését, mint macska a forró kását, pedig látták és lát­hatják ma is, hogy határainkon kívül és még messzebbre is ép­pen a csendőrség az, amely nagy segítséget nyújt a rendőr­ségnek a bűnösök leleplezésé­ben. Csak úgy megemlítem: hi­ába fordultam ilyen gondola­tokkal már Boross Péterhez is, sem ö, sem Kuncze Gábor még csak válaszra sem méltatta le­velemet, javaslatomat. Próbálkozhatnak ezzel-azzal, ígérhetnek ezt-azt, de míg a ka­kastollasok meg nem jelennek utcáinkon, addig a helyzet csak romlani fog. Csak egy új alaku­lat, új egyenruhában és szak­képzett, független gárdával tud­na rendet teremteni - persze jól megfizetve - a közbiztonságot veszélyeztetőkkel szemben. Akik pedig félnek a csendőrség megjelenésétől, biztosan van rá okuk... Hogy hová vezet az ej- nye-ejnye bánásmód a közélet kártevőivel szemben, mutatják a napi hírekben szereplő autólo­pások, útonállások, vagyon elle­ni cselekedetek, külföldi és bel­földi maffia-összefonódások, ga­rázdaságok, kábítószer-kereske­dők egyre nagyobb mértékben való megnyilvánulásai. Jobb előbb, mint később belátni, hogy csendőrség nélkül a közbizton­ság helyzete egyre reménytele­nebb lesz. Minden jel erre vall. Deine Dezső Miskolc mim ásóink ügyeimébe! lv- . Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent Írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe vé­ve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A szemé­lyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások ehelyütt sem jelenhetnek meg. >

Next

/
Oldalképek
Tartalom