Észak-Magyarország, 1996. április (52. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-06 / 82. szám
ÉM-interjw Árván nőttem fel Nagyapám nevelt föl őformált ilyenné, ő volt az, aki a karitatív életszemléletet már gyermekkoromban belémplántálta. II. oldal ÉWI-ripert Régmúlt locsolkodások emlékét idézők gyakran emlegetik a Krasznaja Moszkvát. Csaba a mai napig magánál tartja, de már csak riogat vele. III. oldal Műhely A széphalmi évek alatt Kazinczy nemcsak az újhelyi közéletnek volt aktív szereplője, hanem a megyegyülésken is részt vett, VII. oldal Felmagasztaltatott Fotó: AP A hét embere Pongó Györgyné, aki ért az illatokhoz Balogh Attila Miskolc (ÉM) - Az egyes ünnepekhez mindenféle dolgok kötődnek: érzelmek, emlékek, képek, hangok, újabban indulatok is - illatok azonban maximum egyhez. Ez volna a húsvét. Mai beszélgetőtársunk szerint - aki a miskolci Rossman drogéria parfum-szakértőjeként igencsak tájékozott a „locsolóanyagok” természetrajzában is - mára már nyoma sincs annak a bizonyos komoly húsvéti hangulatnak.- Én úgy emlékszem, hogy régebben más volt: sokkal fontosabb eseménynek számított a húsvét - kezdi a „Vallomását” a csinos, középkorú hölgy. Az illatanyagok szakértője szerint akkoriban - maradjon homályban, hány évvel ezelőtt - nem is nagyon voltak még mai értelemben vett parfümök (pláne parfüm-csodák), csak a régi jó kölni. Hogy mi is a kölni tulajdonképpen? Alkohol és illóolajok keveréke, az illatszerek töménység! skáláján az egyik véglet, az erősebb eau de toilet- te-ek és parfümök kistestvére. Az említett adalékok növényi avagy állati eredetűek - állaton itt pézsma és ámbra nevű furcsa lényeket(?) kell érteni, a származékaikból nyert intenzív illatokjellege erős, émelyítő: - Olykor kegyetlenül tömény, érzéki- ieg ható - teszi hozzá Valika. Egy kölni mint száz, ma már alig találni ilyesmit, hiába keresik a népek - szinte nem is árulnak már kölnit, az emberek inkább „sima” parfümöt használnak helyette a húsvéti locsolko- dásra. Más kérdés, hogy azt viszont illendő lenne a locsolás után odaajándékozni a hölgynek. Az eladói tapasztalat azt mutatja: a férfiak úgy választanak a számbajöhető illatanyagok közül, hogy a végeredmény nekik (is) tetsszen. Van, aki ért hozzá, van, aki nem. Alapvető tájékoztatásként most csak any- nyit kaphatunk: a megcélzott hölgy szőkesége esetén a frissebb illat ajánlott (a világos bőr ilyesféle vegyszereket jobban elvisel), a barnáknak az édesebb („téli, lágy, buja, érzéki” és más, a laikus számára hajmeresztő jelzők sora), a vöröseknek a fanyar illatok javallottak. Nehezíti a helyzetet, hogy egyes hölgyek nem „átallják” az évszaktól - meg még ki tudja mitől - függővé tenni az éppen kedvelt parfüm típusát, gondot okozva ilymódon a megfelelő márka után kutató férfiismerőseiknek. Lényegesen „fér- fibarátabb” gyakorlat azoké - ismeri el az ellenérdekelt illatszerész is -, akik állandó illatfajtát használnak. Tanulság a férfiemberek számára: olyan illatot kell választani kölninek, amit a célpont egyébként (hétköznap) is használ. Kiegészítés: az ettől való eltérésen a nagymama természetesen nem háborodik fel, de az ember a szíve hölgye ízlését talán kiismerheti egy idő után(?). Ha a húsvéti locsolkodásba beruházó férfiú netán a szokottnál kevésbé borzongató élménynyel (borzadállyal) kívánja meglepni az ismeretségébe tartózó hölgyeket, jól teszi, ha illatmentes dezodorba fekteti a pénzét - felidézve a hajdan közkedvelt „kútvíz” nevű húsvéti márka emlékét. De apropó, pénz! Ameny- nyiben a tanácstalan locsolkodó tényleg nem lel a drogériákban (még a Rossmanban sem - ismeri el Valika) harcba vethető kölnire, szembetalálja magát az igen érdekesen alakuló parfümárakkal. Amelyek az 1700 forintos értékről indulnak és aztán ...-a vége beláthatatlan. Mivel a pénznek nincs mindene, vissza az illatok világába! Hiába érdeklődünk azonban a gyakorlott szakembernél afelől, vajon a virágokéhoz hasonló üzenettel, ismert jelentésekkel bírnak-e a különböző illatok, a felvetés hamvában holtnak bizonyul. Nincs. Szép gesztus illatszert ajándékozni - „értékes” ajándék -, de kimondottan (illetve kimondatlanul) jelezni vele valamely szándékot nem lehet. Ha olyat adunk a választott hölgynek, amit spéciéi nem szeret, az sem tragédia - úgyis elajándékozza másnak. De vegyük az idealista megoldást: elteszi emlékbe, hogy mindig mi jussunk eszébe, ha meglátja. De félre az idealizmust, kérdezzünk rá az üzletmenetre! Nos, a drogéria egyébként is tekintélyes forgalma nemigen élénkül meg ilyenkor, április elején. - Annak idején - moso- lyodik el a riportalany - előfordult, hogy még húsvét reggel is sorban álltak a férfiak a drogéria előtt. Ma már mások a viszonyok, az igények, egész más az áruválaszték is. Most már Magyarországon is meg lehet venni mindent...- Na, azért mindent nem, például Ferrarit sem lehet kapni itthon - de az incselkedésre ezúttal is „illatszakértói” válasz érkezik:- Dehogynem, „Ferrari” férfikozmetikumok nálunk is vannak... Filip Gabriella Az út jobb, minta fogadók - legalábbis Cervantes szerint. A színészek meg azt szokták bizonygatni, hogy fontosabb, izgalmasabb a folyamat, amíg alakul, formálódik a darab - mint maga az előadás. Valahogy így vagyunk, így kellene lennünk az ünneppel is. Ahhoz, hogy a feltámadási körmenetben ujjongó lélekkel hirdethessük: feltámadott, valóban feltámadott - meg kell ismernünk, át kell éreznünk a szenvedéstörténetet. Gondolatban évről évre végig kell járnunk Pilátus palotájától a Golgotáig vezető utat. Meg kell állnunk minden stációnál, hogy magunk számára is értelmezzük, újragondoljuk: milyen is az, ha valakit igazságtalanul halálra ítélnek, milyen érzés megtapasztalni a tömeg hálátlanságát, megcsúfolva, megalázva elindulni a vesztőhely felé... A szentföldi keresztét emlékét őrző ájtatosságnak tizennégy stációja van. A templomokban a hívők képtől képig járva, imádkozva, elmélkedve követik végig a sírral záruló utat. De sok helyütt tizenöt részből áll a sorozat, mert hozzáteszik a feltámadást ábrázoló képet is. Persze, ha ott van ez a bizonyos tizenötödik kép, ha nincs, a hívő emberek akkor is tudják: ez a következő állomás. Úgy élik végig a nagyböjti időszakot, úgy gyászolnak a gyászolókkal, szenvednek a szenvedőkkel, hogy bizonyosak lehetnek abban: a szenvedés örömmé válik. Persze, nem csak a hívőké a húsvét. Az ősi tavaszünnep eredete a messzi pogány korban keresendő. Az egyiptomiak Ozirisz-kultuszáról, a görög mitológia Adoniszáról, a babilóniai Dumuziról csak az iskolában tanulunk, turistautakat sem szerveznek az adomákra, a babilóniai ünnep nyomait is csak az irodalom őrzi. Viszont a húsvéthoz kapcsolódó néphagyományok még ma is élnek. Igaz, csak nyomokban, és meglehetősen „korszerűsödött" formában. „Kártyával nem öntünk, mert úgy nem tisztesség, kannával megöntünk, úgy lészen tisztesség..." A székely versike ma már teljesen használhatatlan. Mint ahogyan a kártyának nevezett faedényt sem sok helyen használják vízmerésre. A locsolkodók, ha mondják is a verset, nem biztos, hogy piros tojást várnak a tarisznyájukba. Nincs is tarisznyájuk. A legtöbb hímes tojás óvodákban, hagyományőrző játszóházakban készül. De a legtöbb babona is elveszítette értelmét. Az öregek még tudják, a bolhától nagypénteken lehet megszabadulni: tűzrakás előtt kell sepregetni, aztán a szemetet a már füstölő kémény irányába kell dobni. A nagyszombati kolompszóval el lehet kergetni minden kígyót és békát a háztól. A húsvétra szentelt ételekkel pedig sietnie kell haza a gazdasszonynak, hogy első legyen a kapálásban... De mit kezdjen ezzel a „tudománnyal" a köz- pontifűtéses lakásban élő, kígyót, békát legfeljebb terráriumbán látó, hobbikertész gazdasszony?! Nem adják könnyen az ünnepet. A sonka is drága, a tojás is. Mindenért fizetni kell. De minden megvehető - csak az ünnep nem. Mondhatják persze: könnyű a hívőknek. Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek! Akik a bűnbánati időszakban testben és lélekben megtisztulva várják a feltámadást, örömmel énekelhetik az alleluját. De a hitet sem adják ingyen. Mindenkinek saját magának kell megharcolnia a lét titkait kutató, kínzó kérdésekkel. Nem elég beállni a feltámadási körmenetbe ahhoz, hogy hívők legyünk. Mint ahogy az sem elég az ünnephez, ha ragyog a lakás, és az asztal roskadozik a finomságoktól. Vagy így, vagy úgy, de mindenképpen válaszolnunk kell a kérdéseinkre. Mit miért teszünk? jó úton járunk-e? Látjuk-e még a létezés csodáit? Meghalljuk-e a madarak énekét? Tudunk-e még mesélni a gyerekeknek régi húsvétokról, a tavaszi hérics legendájáról, nagyanyáink babonáiról? Ha máskor nem is, de legalább az ünnepnapokon meg kell állnunk: erőt gyűjteni, körülnézni: honnan jöttünk, merre tartunk, megyünk-e még, vagy csak egyhelyben járunk. Aztán tovább kell mennünk, mert élni kell, dolgozni. Meg Cervantes is azt mondta, az út jobb, mint a fogadók. De azt is mondta, hogy azért jó volna már egy tisztességes fogadóban megpihenni. Jó volna már megpihenni. Jó volna, ha nem sajnálnánk a munkát, a lemondást, az időnként értelmetlennek látszó küzdelmet, hogy megépítsük fogadóinkat, ünnepé tegyük az ünnepet - saját magunk és mások örömére. Utak és fogadók
