Észak-Magyarország, 1995. november (51. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-14 / 268. szám
2 B Itt-Hon 1995. November 14., Kedd NEKÜNK ÍRTÁK Húszévesek lettünk Városunkat az 1960-as években a „fiatal város” elnevezés illette meg, két értelemben is.- Az akkori Tiszaszederkényben, majd Leninvárosban valóban ez időben a szántóföldek helyén, emeletes lakóházak úgymond gombamódra nőttek fel.- Városunkban, szinte mind fiatal házasok és gyerekek lakták. Később idősebb házaspárok is költöztek ide, mert ez a település munkahelyet és otthont is biztosított részükre. A városi tanács szociális osztályának kezdeményezésére 1975-ben felmérést végeztek az idős emberekről. Az adatlapok kitöltése, illetve az igények miatt tárgyalta meg a városi tanács, hogy Leninvárosban szükségszerű egy Öregek Napközi Otthonának a megnyitása. Az egyedül élő, illetve idős nyugdíjasok részére hivatalosan 1975. október 15-én lett átadva az intézmény, a Munkácsy út 1. szám alatt. Ekkor mintegy húsz nyugdíjas vette igénybe a szolgáltatásokat, amelyeket egy vezető és két alkalmazott végzett el. Múltak az évek, és 1989. október 9-től Tiszaszederkényben is megnyílt az Idősek Klubja, közben kialakult a házigondozás és a Nyugdíjas Kör is. Az intézményrendszer 1989. április l-jétől Városi Gondozási Központ néven működik. Közben nyugdíjasainak száma megnőtt, de nagyon sok az olyan rászoruló idős ember, akiknek már nem tudtak helyet biztosítani. Ezért Farkas Zoltán polgármester 1992. január 29-én ünnepélyesen átadta az Irinyi út 4. számjalatti épületet, amelyet szép virágos park ölel át. Holeczné Kovacsik Judit kiváló vezetésével 16 tagú személyzet látja el a közel 500 nyugdíjas szociális ellátását, érdekvédelmét és segítését. Ebben a városi „intézményben 1982-től működik az Őszirózsa Nyugdíjasklub is, jelenleg 99 klubtaggal. Itt a hagyományokat ápoljuk Kiss Ferencné klubvezető irányításával. Boldogok vagyunk, hogy intézményünknek és ennek a klubnak a tagjai lehetünk. A Városi Gondozási Központ 20 éves fennállását méltó ünnepléssel tesszük széppé, emlékezetessé. Hálás szívvel köszönjük mindazoknak a támogatását, akik segítik az intézményt és lakóinak az emberibb körülményeket megteremtik. Tomorszky Istvánná Tiszaújváros Itt-Hon Az Észak-Magyarország regionális melléklete. Megjelenik minden kedden. Szerkesztő: Fekete Béla. A borsodi melléklet címe: 3580 Tiszaújváros, Bartók Béla út 7. Telefon/fax: 49/343-316 Honi hírek 9 Honi hírek 9 Honi hírek ♦ Honi hírek # Honi hírek ♦ A cél: integrálásuk az épek társadalmába Sály (ÉM - CS.KA.) - A kastélypark fái közül emelkedik ki az ódon épület, amely jelenleg nyolcvan halmozottan sérült gyermeknek ad otthont. A sályi Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon - amelynek igazgatója Gáli András - a XIX. században épült Eötvös-kastélyt mondhatja magáénak, s itt folyik az értelmi és mozgásfogyatékos gyermekek oktatása, nevelése, komplex mozgásfejlesztése. A park területén található még az 1970-ben épült kiszolgáló épület is. A kastélyt körbejárva a látogató tapasztalhatja, hogy mindenféle sétálóutak és kapaszkodó korlátok segítik hozzá a tolókocsis gyermekeket életterük kibővüléséhez. Sportpálya, udvari fajátékok, homokozó, mászóka és még sok más színesíti a környezetet. A kastélyba belépve már a folyosón érezhető melegség, szeretet uralkodik a boltívek alatt, hiszen a falakat a gyermekek kézimunkái, rajzai borítják, s minden a valódi otthont idézi. A lift, a csúszásmentes padlózat, a tolókocsival is használható zuhany és mellék- helyiség - mind az itt lakók hétköznapjait könnyíti meg. A kisebb-nagyobb lakószobák hí- vogatóak és barátságosak, felfedezhetők a nevelők és persze a családi háttér nyomai is. Az osztálytermekben 6-8 fős tanulócsoportokat foglalkoztatnak a Ők itt megtalálják a fészek melegét A szerző felvétele képzett pedagógusok, számos szemléltető- és taneszköz fel- használásával. Nevelési céljaikról Gáli András így vall: „Minden gyógypedagógiai nevelés végső célja, a fogyatékos gyermekek integrálása valamilyen fokon és időben az épek társadalmába. Hogy ez a legoptimálisabban történhessen, szükséges a lehető legkorábbi komplex speciális megsegítés. A gyerek leggyorsabb, legszakszerűbb fejlesztését kell biztosítani, az állapotnak megfelelő teljesítő képesség felső határának megközelítéséhez, eléréséhez.” Az intézmény működéséhez szükséges anyagiakat a megyei önkormányzat biztosítja, ám ezen felül még a Soros Alapítvány, valamint az Országos Játékalap Kezelő Szervezet is sokszor nyújt támogatást, de nem elhanyagolható a szülők pénzügyi áldozatvállalása sem. Jelenleg egy új mozgásnevelési blokk építése folyik, amely magába foglal egy kis méretű tanmedencét, tangentorszobát, elektroterápiás részleget, s egy új, nagyobb tornatermet is. A szabadidő eltöltésére számos lehetőség kínálkozik. így például fotólabor, könyvtár, szakköri főzőkonyha, képmagnó, színes tv, valamint sok már, érdeklődést felkeltő eszköz. Az intézmény regionálisan, sőt országosan is fogad sérült gyermekeket, a Mozgásvizsgáló Országos Szakértői Bizottság javaslata alapján folyik a beiskolázás. A hangulat, s a feltol- duló érzelmek garmada, amely az évszázados falak közt tör a látogatóra - leírhatatlan. A mosolygó, teljes nyíltsággal közeledő gyermekek bizonyítják, hogy ők megtalálták itt a fészek melegét. A szeretet, türelem és bizalom, mellyel nevelőik, pedagógusaik, a falu lakói körülveszik őket - megfizethetetlen. Ám a tárgyi-dologi eszközök pénzbe kerülnek. Ehhez nyújt segítséget a „Sályi Mozgásfogyatékos Gyermekekért Alapít- vány”, amelynek számlaszáma: 279-98919-10043677, a Mezőkeresztes és Vidéke Takarékszövetkezetnél. Minden támogatást szívesen fogadnak, az adomány az adóalapból levonható. Kisebbségi önkormányzati választás Borsodban hat településen lesz november 19-én voksolás (ÉM) - Új fejezet kezdődött tavaly december 11-én a hazánkban élő nemzeti és etnikai kisebbségek életében. Országunkban először - és a világon újszerű módon - lehetősége nyílt a bolgár, a cigány, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán kisebbségnek, hogy jogaik védelmére és érdekeik képviseletére helyi, országos és fővárosi szinten kisebbségi önkormányzatokat hozzanak létre. Most november 19-én kerül sor a kisebbségi önkormányzati képviselők választására. A kisebbségi önkormányzat tagjainak számát törvény állapítja meg. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen 21 településen lesz november 19-én kisebbségi önkormányzati képviselő-választás. Eredetileg 29 településen kezdeményeztek kisebbségi választást, de a helyi választási bizottság hat helyen mégsem tűzte ki azt. f: Borsodbóta (cigányff h íd. Bari Lmos 2. Horváth L^jós 3. Berki Béla 4. i§. Bari Lajos 6. Berki László ; , ; Borsodnádasd (cigány) 1: id. Hováth Vilmos 2. Lázár Bertalan 3. id. Várad! Rudolf 4. Lázár Litván fi. ifi. Lázár Gyula ; : , , 8. Lázár András 7. ig. Horváth Vilmos 8. Berki Dezső .. :í.\ Igrici (cigány) 1. Nótár Zoltán 2. Csörsz Béla 3. Nótár Imre 4. Nőtár Dezső 5. Dudás Attila 6. Dudás Lászióné 7. Nőlar Imréné ' Járdánháza (cigány)f 1. Szamkó Károly 5. Mikő Gyula a 4 . Lecsó dános 5 Szandra Károly $. Fehér Ferenc 7. Bari félné Kelemér (cigány) 3, fáké Aladár ܧ Pákó Imre István .ó István Ötlene ’ I Sajópüspöki (cigány) ™ üf Á 1995. November 14., Kedd Itt-Hon B 7 Külföldi edző a KVSE röplabdázóinál Kazincbarcika (ÉM - KM.) - Az 1995/96-os bajnoki évadot újra az Extraligában kezdte a KVSE férfi röplabdacsapata. A holtidény legnagyobb erősítése, hogy a csapat személyi állománya nem változott és Ukrajnából egy kitűnő szakmai felkészültségű fiatal edző érkezett. Sportmúltjáról, szakmai elképzeléseiről és eddigi tapasztalatairól kérdeztük Gutor Alaxandr mestert. • 36 éves vagyok, iskoláimat Kijevben végeztem, testnevelő tanári diplomávaLés edzői képesítéssel rendelkezem. Feleségem szovjet színekben vívó világbajnoki címet szerzett. Két gyermekünk van, akik velünk jöttek Magyarországra, és nagyon jól érzik itt magukat. Az I. osztályú Kijev együttesében játszottam, de 26 éves koromban abbahagytam az aktív röplabdázást, utána két évet töltöttem Németországban, hol játékos-edzőként tevékenykedtem. O Milyennek ítéli eddigi edzői munkáját? • Hazatérve átvettem az I. osztályban szereplő Harkov csapatának irányítását, majd megbízást kaptam az Ükrán ifjúsági válogatott edzői teendőinek ellátására. A gazdasági helyzet Ukrajnában is jelentősen romlott, s ezért ismét külföldön próbálok szerencsét. Egy magyar játékosközvetítő segítségével jutottam el Kazincbarcikára 1995 augusztusának közepén. □ Hogyan értékeli az itteni sportéletet? • Barátságos emberekkel találkoztam, amely megkönnyítette a beilleszkedésemet. A csapattal rövid idő alatt azonos hullámhosszra kerültünk, elfogadták kritikai észrevételeimet, és felismerték jobbító szándékomat. A játékosok az eltelt idő alatt sokat fejlődtek, labdabiztosabbá váltak. Új edzési tervalapján dolgozunk. A vasárnapi mérkőzés után hétfőn egy, kedden és szerdán kettő, csütörtökön egy, pénteken kettő és szombat délelőtt egy átmozgató jellegű edzést tartunk. Erre szakmai szempontokból feltétlenül szükség volt. □ Az utánpótlás-nevelésre kapott feladatot? • Az ifjúsági és junior csapatnál már felfedeztem 2-3 tehetségesjátékost, akikkel érdemes kiemelten is foglalkozni, mert hamarosan erősségei lehetnek a KVSE csapatának. A legsikeresebb esztendőt Mezőkövesd (ÉM) - A helyi Postagalambsport Egyesület fennállása óta a legsikeresebb esztendőt tudhatja magáénak. Mind a hazai csapatbajnokságban, mind a külföldi versenyeken kiváló helyezéseket értek el, s így mára a mezőkövesdi galambászok az országos élmezőnyben „tanyáznak”. Ä belföldi bajnokság áprilisban Tatán kezdődött, majd Győr, Ágfalva, illetve a külföldi megmérettetés következett, ahol kilenc alkalommal rajthoz álltak. További külön öröm számukra, hogy Molnár II. József indulva a kerületi bajnokságon a kilenc egyesület 168 csapatából győztesen került ki, s így másodszor ismételte meg bravúrját. Az idei év eredményei. Belföldi csapatbajnokság: 1., Gáspár József 249,2., Kiss György 237, 3., Vámos István 222, 4., Bozdán Sándor 214,5., Gáspár István 204 pont. Az egyesületek közötti csapatbajnokság: 1., Molnár II. József A csapata 1032, 2., Gáspár József A csapata 891, 3., Molnár II. József B csapata 572, 4., Gáspár József B csapata 508, 5., Gáspár István A csapata 474, 6., Murányi Márton A csapata 468,7., zárták Kiss György A csapata 440, 8., Csörgő Márton A csapata 400, 9., Bodzán Sándor A csapata 392.10., Vámos István B csapata 318 ponttal. Kerületi csapatbajnokság: 1., Gáspár József kerületi 2.; Molnár II. József B.cs. kerületi 5.; Kiss György kerületi 6.; Murányi Márton kerületi 7.; Gáspár József B.cs. kerületi 8.; Gáspár István kerületi 9.; Csörgő Márton kerületi 11.; Bodzán Sándor kerületi 12.; Vámos István kerületi 16. helyezést ért el. Az eredmény listán szereplő tenyésztők 1995-ben I. osztályú minősítést szereztek. Hát már megint rászámoltak... A legerősebbnek bizonyult Kazincbarcika (ÉM) - Nagyszerűen szerepeltek a KVSE női junior súlyemelői, az október 28-án Budapesten megrendezett Országos Bajnokságon. A hét induló mindegyike dobogós helyen végzett, s a legkiemelkedőbb eredményt Ráki Henrietta érte el, aki győztes eredményével teljesítette az I. osztályú minősítést. Eredmények: 46 kg: II. Csízi Zsuzsanna 35 50 85; III. Veres Rita 35 47,5 82,5. 54 kg: I. Ráki Henrietta 57,5 72,5 130; III. Simon Mónika 45 55 110. 59 kg: II. Hajdú Vanda 55 65 20 III. Ré- dei Veronika 50 60 110. Labdarúgó körzeti bajnokság (október 27-i állapot) I. osztály Center - Somsály 0-0 Domaháza - Uraj 1-0 Farkaslyuk - Hangony 3-0 Hódoscsépány - Arló 0-6 Csokvaomány - Borsodn. 6-1 Lénárddaróc - Serényfalva 1-3 Nekézseny - Sajóvelezd 3-4 II. osztály Bánréve - Hét 3-0 Sajómercse - Kelemér 6-0 Csemely - Uppony 0-3 Királd - Sajópüspök 1-4 Borsodbóta - Bánszállás 5-3 Gazdasági gondok az ÓFC-nél Ózd (ÉM) - A közelmúltban szakosztályi értekezletet tartott az ÓFC. Ezen részt vettek a vezetők, edzők és a játékosok. Értékelték a csapat eddigi teljesítményét. A vezetőség szerint a vereségek egyéni hibákra és akarati tényezőkre vezethetők vissza. A klub anyagi helyzete kritikussá vált. Ennek az az oka, hogy az idei év második felére megszavazott költség- vetési támogatást még nem kapta meg a klub, s emiatt tartozik az egyesület a játékosoknak és az edzőknek. Az ÓFC felvette a kapcsolatot a Rimaszombati SE-vek (A szlovák II. ligában szerepelnek.) így a jövőben többször lesz lehetősége mérkőzéserekre a két csapatnak, de terveznek közös edzőtáborozást is. A téli átigazolási időszakban az ÓFC szeretne Rimaszombatból erősíteni. A klub vezetősége előrehaladott tárgyalásokat folytat a pénzügyi helyzetének rendezésére, egy a térségien működő komoly gazdasági szerepet betöltő kft.-vel. Ha a céggel sikerül megállapodni, a klub, a főszponzor nevét is felvenné.