Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-07 / 237. szám
II ÉM-héfvége ÉM-történelem Október 7., Szombat Pannónia! Vergiss Deine Todten Nicht, Als Kläger Leben Sie! Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők! Hajdú Imre A naptár szerint 1849. október 6-a szombatra esett. A korábbi hetek napsütéses vénasszonyok nyarát ekkorra már felváltotta az esés ősz. Ez a lehangoló, napok óta csapadékos idő Franz Botinak, a morvaországi Brünnből érkezett hóhérnak és pribékjeinek okozta a legtöbb problémát. Már az is gondot jelentett számukra, hogy megfelelő faanyag híján nem tudtak előírás szerint bitófákat ácsolni. Építkezésről rek- viráltak végül is oszlopokat, ám ezeket az átázott talajba csak nagy erőfeszítések árán, kövekkel kitámogatva tudták úgy-ahogy szilárdan felállítani. Azon a ködös, október 6-i reggelen az aradi várban - hol több mint 600 foglyot őriztek - tulajdonképpen nem is volt ébresztő. Ellenben Howiger tábornok, vár- parancsnok riadókészültséget rendelt el. A bástyák fokán égő kanóccal a kézben osztrák tüzérek álltak, a felvontatott ágyúk mellett. Negyed hatkor tompa moraj hallatszott, majd dobpergés, és ennek nyomán a Wocher-ezred egy zászlóalja - élén Tichy őrnaggyal - felvonult a főőrház északi oldala előtt. Fél hatkor Uthyka Antal a főporkoláb, két alpolgár kíséretében kivezette az udvarra Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid és Schweidel József tábornokokat. Csatlakoztak hozzájuk a legvégső szolgálatot teljesítő papok, Schweidelhez a minorita Bardócz Sándor, Kiss Ernőhöz Marchot Eduard várkáplán, Des- sewffyhez Baló Béni helvét lelkész, Lázár Vilmoshoz Vinkler Brúnó minorita szerzetes. Tichy őrnagy nevén szólította az elítélt tiszteket. — Hier! Jelen! - érkeztek a válaszok. Ám a fehér kesztyűs, feltűnő eleganciajű Dessewfly Arisztid megvető gőggel felelt Tichy szólítására.- Talán nem ismer meg? Aztán elindultak, jobb kezük csuklójától a bal bokájukig vezető lánccal kissé nehézkesen. Olda-, lükön a lelkészek, s mindegyikük körül 8-8 katona. A menet az aradi vár északkeleti, 6-dik számú kapuján kiérve a közeli első sáncba tartott. Ott megálltak, a katonák vezényszóra elváltak az elítéltektől, és velük szemben egyenes vonalban felsorakoztak.- Tisztelendő urak! - szólt a papokra Tichy. - Igyekezzenek! Tennünk kell a dolgunkat! Schweidel a rövid ima után a kezében lévő míves feszületet Barócz lelkésznek nyújtotta.- Tisztelendő úr! íme, itt ezen feszület, melyet boldogult atyámtól örököltem; ezt mindenkor, még a harcok zajában is magammal hordoztam. Kérem, adja át fiamnak. (A fia mint honvédkapitány, ugyancsak Aradon raboskodott.) Ä pap nyúlt a keresztért, de Schweidel visszarántotta:- Kezeim között akarom tartani, úgy vele meghalni, s miután meghaltam, ne irtózzék kezeimből kivenni s fiamnak átadni! Elhangzott a parancsszó, a lelkészeknek visz- sza kellett vonulniuk. A négy tábornokot tizenöt lépésre állították a zászlóaljtól, öt-öt lépésnyire egymástól. Szemüket fehér zsebkendővel kötötték be. Illetve Kiss Ernő ezt nem hagyta. Rárivallt Uthyka főporkolábra:-Vigye innen azt a piszkos rongyot! Látni akarom a gyilkosaimat! Az elítéltek féltérdre ereszkedtek. Ekkor a zászlóaljból kivált 12 katona, s három-három megállt mindegyik tábornok előtt négy lépésnyire. Tichy jelt adott, és eldördült a 12 puska. Hárman, azonnal arcra borultak. Am Kiss Ernő mozdulatlanul térdelt. A lövések csak a vállát találták el. Tichy intéseire egy katona Kiss Ernőhöz ugrott, s közvetlen közelről a fülébe lőtt. A negyedik tábornok is élettelenül zuhant a földre. mondta az osztrák katonáknak: „Csak most, későn esik tudomásomra, hogy felőlem azon hírt terjesztik némelyek, mintha én Budavár bevételénél az osztrák tiszteket Hat óra volt, amikor a zászlóalj - két őrt hagyva a tetemek mellett - visszatért a várba. Következett: a még életben maradt kilenc tábornok kivégzése. Elsőnek Nagy-Sándor Józsefet vezették ki, de utána sorban jöttek a többiek. Utoljára Damjanich érkezett, ki lábtörése miatt mankóval járt. Számára odavezényelték a vár szeméthordó szekerét, ülésként egy átvetett deszkával. Damjanich, amikor felült a szekérre, intett a hóhérnak: - Jöjjön ide mellém! Majd, amikor az odament, a tábornok átölelte: - Ön ma az én legjobb barátom! Negyedóráig tartott a 9 tábornok útja, mire a vár déli oldalán fekvő téren felállított bitófához értek. Ott Schückl hadbíró papírról hangos szóval olvasni kezdte az ítéletet és az indoklást. Aulich, aki az utolsó éjszakáján Horatiusi olvasott, felháborodva kiáltott fel: - Szemenszedett valótlanságok, amiket most felolvasnak ellenünk. mmfimmmMmmmm A felolvasás után a császári hókusz-pókusznak megfelelően Uthyka főfoglár kezében három fekete vesszővel Tichy őrnagy elé lépett, s fennhangon kegyelmet kért az elítélteknek. Tichy mindháromszor azt válaszolta: Istennél a kegyelem! Ekkor Uthyka a pálcákat kettétörte, és az elítéltek lábához dobta. Most már a bakón volt a sor. Elsőnek Poeltenberg Ernőt szólították. Ő egy perc halasztást kért. Odalépett előbb Damjanich- hoz, megszorította kezét, és annyit mondott: Isten áldjon meg barátom! Majd a többi társát és a lelkészeket csókolta meg, aztán a bitó alá lépett. Baló Béni református lelkész visszaemlékezése: „A hóhér a kötelet a nyakára teszi, s a vasszögre „Amit az Isten ad, kedves öregem, el kell viselnünk, mint oly sok háborús veszedelmet; keményen és félelem nélkül nézzünk szemébe a kaszásnak, és próbált férfiként álljak ki azt, amit ránk mértek. ” (Damjanich János utolsó levele kivégzésük előtt rabtársához, gróf Leiningen-Westerbu rg Károlyhoz). ráhurkolja. Egyik pribék kikapja a zsámolyt Poeltenberg alól, a másik kettő teljes erővel húzza lefelé két karját, és rákapaszkodik, hogy kinyújtsák a felakasztott testet. A hóhér erőlködik, hogy az áldozat nyakát kitörje, azonban Poeltenbergnek igen izmos bikanyaka volt, s a hóhér sokáig vesződött vele, amíg végre célt ért.” Török Ignác volt a következő. 0 gyorsan halt meg. Egyesek szerint az utolsó előtti pillanatban szívszél- hűldést kapott, s a hóhérsegédek már csak egy élettelen testbe kapaszkodtak. Láhner György harmadikként szomorú mosollyal, halkan mondta a még életben maradt társainak: - Ma van az öt- vennegyedik születésnapom! Knezic Károly - aki különösen vallásos volt - társai halálát látva egyfolytában imádkozott. A bitóhoz menve, szemüvege a földre hullott, mire ő ösztönösen utána kapott. Tichy őrnagy rárivallt: - Hagy- mmmmmimmmm. ía ott! Lát maga az akasztófán úgy is! Nagy-Sándor József következett. Megvetése erejéül Tichyre nézett, és azt mondta neki: - Hódié mihi, eras tibi! Tichy tudott latinul, értette a kívánságot: Ma nekem, holnap neked! Gróf Leiningen-Westerburg Károly származása sok gondot okozott a császári hadbíróságnak, hiszen a hesseni nagyhercegségben született, arisztokrata család egyik tagja volt, akinek rokonai között az angol királyi ház tagjai is szerepeltek. 0, kivégzése előtt engedélyt kért, hogy a katonasághoz néhány szót intézhessen. Tichy nem merte megtagadni a kérést, csupán annyit válaszolt: „Also reden Sie, aber nur kurz”. (Beszéljen ön, de csak röviden). A gróf német nyelven ezeket orozva meg koltattam volna. Nekem nem engedtetett idő a magam kimentésére, s most, a lapok útján sincs alkalmam azt megcáfolni; de itt, az utolsó percben, Isten szabad ege alatt, midőn mindjárt a Mindenható ítélőszéke előtt állandók, a jelenlévők előtt ezen felőlem terjesztett hírt ünnepélyesen rosszlelkű, aljas rágalomnak nyilatkoztatom! Amikor pedig a bakó a kötelet a nyakára tette, így szólt társaihoz: - Isten veletek bajtársak! Nemsokára egy más, igazabb bíró előtt fogunk állani, ki iga2' ságosabban fog felettünk ítélni. Damjanich Jánost szólították ezután. Miközben a szekérről lekászálódott törött lábával, hangosan azt morogta: - Azt gondoltam, én leszek az utolsó, hisz a csatákban mindig az első voltam. A bitó alatt figyelmeztette a bakót: - Kérem, vigyázzon a szakállamra, össze ne kuszálja, az mindig kedves volt előttem. Mielőtt meghalt, azt kiáltotta: - Szegény Emíliám! Éljen a haza! Gróf Vécsey Károlynak már nem volt kitől elbúcsúznia. Őt nem véletlenül hagyták utoljára: lássa valamennyi társa kínszenvedését. Azt a várat, mely mellett befejezték életüket, éppen Vécsey foglalta el a császáriaktól. Amint elment a bitófák előtt, Damjanich teteme mellett megállt, s megcsókolta a még meleg kezet. Volt ebben a gesztusban valami ünnepélyesség,,valami nagyon emberi tett, a megbocsátás tette. Ők ketten, egy évvel korábban, Szolnok bevételénél, csúnyán összevesztek. Damjanich maradt felül, s Vécseyt akkor áthelyezték. Ez a Vécsey ott, akkor, élete utolsó pillanatában megcsókolta a „vadrác” kezét. Jelezte ezzel is: egyek vagyunk. Az akasztások után csak őrség maradt a helyszínen. Majd a bitófák alatt új-aradi parasztok gödröt ástak, ahová estefelé a tetemeket eltemettékReggel nyolc órakor már újra megindulhatott a közlekedés Ó- és Új-Arad között. Ezt kihasználva a lakosság nagy számban zarándokolt a Magyar Golgotához. Arad népe gyászolt. S ott, akkor a várban keletkezett egy felirat, amelyet valaki azokban a szomorú napokban eljuttatott Vécsey Károly özvegyéhez. E német nyelvű felirat kezdőbetűi a tizenhárom vértanú nevének kezdőbetűit idézik. De az üzenet mélyebb tartalmú minden magyarnak: „Pannónia! Vergiss Deine Todten Nicht, Als Kläger Leben Sie!” Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ók. Kossuth Lajos 80. életévében Turinból, a száműzetésből írt egy levelet, és azt írta ebben: „Arad pedig a Magyar Golgota. Legyen a honszabadság mártyijainak halálával megszentelt földjének minden porszeme termékeny honszeretetben.- Arad... legyen emlékeztető a hűségre, a kötelességre a Magyar Haza szabadsága iránt, melyért ama megdicsőült hősök mártyr halált haltanak. Az aradi vértanúkra emlékezve sok irodalmi alkotás született. Ezek közül idézzük fel Palágyi Lajosnak, Az aradi vértanúk című versének utolsó versszakát: „S ők élni fognak, élni mindörökkön, Szent lesz, örökké szent a sírgödör, A míg az eszmény ki nem hal e földön, Míg magyar szellem még magasba tör, Az igét, melyért élted áldozának, Szívébe írták az egész hazának, Utódtól fogja hű utód tanulni: Hogyan kell élni s hogy lehet meghalni.”
