Észak-Magyarország, 1995. július (51. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-22 / 171. szám
2 ESZAK-Magyarország Világpolitika 1995. Túlius 22., Szombat Csecsen megegyezés Moszkva (MTI) - A csecsenfóldi béketárgyalások negyedik fordulójának második napján, pénteken gyakorlatilag megegyezés született a legfontosabb kérdésben, Csecsenfóld státusának meghatározásában. Az orosz és a csecsen fél valószínűleg már szombaton aláírja a politikai kérdéseket tartalmazó megállapodást. A részletekről szombaton, közös sajtótájékoztatón számolnak be. A tárgyalás helyszínét, a grozniji EBESZ-misszió épületét elhagyva Arkagyij Volszkij, az orosz küldöttség tagja kijelentette, hogy a politikai megállapodást szombaton aláírják, és hétfőn megkezdik a gazdasági kérdésekről szóló egyezmény kidolgozását. Uszman Imajev, a csecsen küldöttség vezetője közölte, hogy a Csecsenfóld jogállásáról folytatott vita „nagyon tárgyilagos és konstruktív” volt. Véleménye szerint órák kérdése a megállapodás aláírása. Veszélyben a kasmíri túszok élete Az egyik brit turista a fogságban Fotók: AP Újdelhi (MTI) - Az öt nyugati turistát fogva tartó kasmíri emberrablók pénteken ismét bejelentették, hogy kivégzik túszaikat, mert a nyugati országok kérésükkel ellentétben nem gyakoroltak nyomást Indiára, és az újdelhi kormány így nem teljesítette követeléseiket. India elfelejtheti a külföldi turistákat, meggyilkolásukért Újdelhi a felelős - hangsúlyozta az India területén működő al-Faran szeparatista csoport urdu nyelvű üzenetében. A túszok megölésével fenyegetőztek abban az esetben is, ha folytatják a foglyok utáni keresést. Az emberrablók fogságában egy német, két brit, egy amerikai és egy norvég állampolgár van. Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csörnök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marozin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai:341-894, gazdasági: 341 -601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. ; Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321 -926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 1 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341 -817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon, telefax: (46)411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25.655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat : Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Maradni kell a békefenntartóknak Rövid távon gondolkodva lehetetlen a politikai megoldás Chrisopher és Perry (USA), Shaiikashvilí (Oroszország), Rifkind és Major (nagy-britannai) - a nagyhatalmak képviselői a konferencián London (MTI) - A nemzetközi Bosznia-konferencia résztvevői között a délelőtti ülésszakon teljes volt az egyetértés a tanácskozás legfontosabb céljait illetően: az ENSZ békefenntartó erőit a térségben kell tartani, el kell rettenteni a boszniai szer- beket katonai műveleteik folytatásától, és folytatni kell a humanitárius segítségnyújtást a délszláv térségben - tájékoztatta Nicholas Bums amerikai külügyi szóvivő az újságírókat a tanácskozás szünetében. Az ülésen a 16 ország, az ENSZ, a NATO, az Európai Unió képviselői vesznek részt. A délelőtti ülésszak felszólalásai - köztük John Major, Warren Christopher, Andrej Kozi- rev beszéde - azt példázták, egyetértenek abban, a boszniai válságot nem lehet katonai úton megoldani. Az utóbbi hetek eseményei bebizonyították azonban, hogy rövid távon gondolkodva lehetetlen a politikai megoldás keresése. Együttesen kell gondolkodni a katonai és politikai lépésekről. A nyugati szövetségesek szerint határozott, konkrét, hatékony lépések szükségesek. Minden felszólaló eltökéltségét fejezte ki Gorazde megvédését, Szarajevó helyzetének stabilizálását, a boszniai menekültek megsegítését illetően. Amerikai vélemény szerint nemcsak Gorazde, hanem az északnyugat-boszniai Bihac is hamarosan Srebrenica sorsára juthat, és ezért javasolták a nyugati szövetségesek az egyértelmű ultimátum kilátásba helyezését a kiteijedt légicsapásról, a boszniai szerbek elrettentésére. Nicholas Bums elismerte, hogy még az amerikai, brit, francia vezetés között sincs egyetértés a védett övezetek megvédésére irányuló katonai akciókat illetően. Minden lehetőséget megvitatnak, a franciák által szorgalmazott szárazföldi csapaterősítés is. Oroszország, amely általában ellenzi a légicsapást, mind a tanácskozáson, mind a kétoldalú egyeztetéseken igen együttműködőnek bizonyult, és Kozirev beszédében nem hangzott el, hogy Moszkva nem adná beleegyezését egy esetleges légicsapáshoz. Az USA, Nagy-Britannia és Franciaország megegyezett: megvédik a gorazdei biztonsági övezetet. Tilalmi övezetet hoznak létre a város körül. Ha a szerbek behatolnának az övezetbe, légicsapást helyeztek kilátásba. Ha ennek sem lesz foganatja, amerikai helikopterekkel francia katonákat küldenek a beékelődésbe. A résztvevők végül figyelmeztetést intéztek a szerbekhez, Gorazde elleni bármiféle támadásuk „lényegi és döntő” választ von maga után, beleértve a NATO-légierő bevetését is. A kéksisakosok elhagyták Srebrenicát A védett övezetek eleste nem jelenti a bosnyákok vereségét Szarajevó (MTI) - A szerb erők péntek délután tüzérségi támadást hajtottak végre a zepai muzulmán beékelődés ellen - jelentette be az UNPROFOR. Délután 13.40 tájban heves aknatűz érte Zepa keleti részét. Ebben az övezetben az ellenfelek könnyűfegyverekkel is lőtték egymást. A Zepát védő bosnyák kormánycsapatok parancsnoka pénteken megfenyegette az UNPROFOR erőit, hogy tüzet nyitnak a kelet-boszniai .muzulmán etnikai sziget” melletti ENSZ-támaszpontra, ha az Oltalmi Erők nem küldik egyik magas rangú tisztjüket a helyszínre a szemben álló felek közötti közvetítésre - jelentette be Szarajevóban Gary Coward, az UNPROFOR szóvivője. Alekszandr Ivanko, az UNPROFOR másik szarajevói szóvivője közölte, hogy a helyszínre indult Verhoglyad ezredes, a Szarajevóban levő ENSZ-parancsnokság helyettes vezetője. Az ezredes Zepába küldéséről az után született döntés, hogy kudarcot vallottak a bosnyákok és a boszniai szerbek titkos tárgyalásai a hadifoglyok cseréjéről. A csütörtök esti tárgyalások zsákutcába jutottak, mivel a bosnyákok szerint a szerbek meghamisították foglyaik látszámát. Való igaz, hogy az ENSZ-nek sincs megbízható információja a valós adatokról. A jelek szerint a bosnyák kormány megvárja a londoni konferencia kimenetelét és ettől teszi függővé további lépéseit. Ugyanakkor valamennyi holland kéksisakos elhagyta a szerbek által tíz napja elfoglalt kelet-boszniai Srebrenicát. Négy menetoszlop összesen 310 holland kéksisakossal kora délután még a boszniai szer- bek ellenőrizte területen tartott Belgrád felé. A muzulmán területi sziget július 11-ei eleste előtt 450 holland kéksisakos tartózkodott Srebrenicában. Mintegy hetvenet közülük a szerbek fogva tartottak, többségük július 15-én szabadult ki. Négy kisfiú életét vesztette, több mint 30 ember megsebesült abban a rakéta- és tüzérségi támadásban, amit pénteken a szerb erők Bihac ellen intéztek. Az ENSZ-békefenn- tartók az áldozatokról szóló jelentést nem tudták megerősíteni. Amerikai hírszerzési adatok szerint a bosnyák haderő jelentős területeket szerzett vissza a közelmúltban a szerbektől, annak ellenére, hogy azok bevették Srebrenicát, és közel vannak ehhez Zepánál is. Május óta mintegy 150-200 négyzetkilométernyi területet foglaltak el a bosnyák kormánycsapatok. Az amerikai hírszerzési vezetők úgy vélik: megtévesztő az a külvilágban kialakult kép, amely szerint az ENSZ védett övezeteinek elestével a bosnyákok elveszítik a háborút. Lesújtó német vélemény Szlovákiáról Bonn (MTI) — Szlovákiát csak abban az esetben szabad felvenni a nyugati integrációs szervezetekbe, ha az eddiginél sokkal jobban megszilárdul a jogállamiság és a demokrácia - írja Németország volt pozsonyi fókonzulja egy pénteken ismertetett tanulmányában. Dieter Bricke, aki 1990-től 1993- ig irányította a pozsonyi német külképviseletet - akkor még nem volt nagykövetség - a General-Anzeiger című bonni lapban ismertetett elemzésében úgy véli: a pozsonyi kormány cinikus felfogása szerint az Európai Unióval szembeni jó magaviseletért cserébe szabad keze van a belpolitikában. Bár az ország a papírforma szerint számos gazdasági eredményt ért el, és a társulási szerződés számos követelményének is eleget tett, visszatértek a zsidók és a cigányok elleni előítéletek és nacionalista politikát folytatnak a jelentős magyar kisebbséggel szemben. A pártszerkezet még nem szilárdult meg, és populista, vezéregyéniségek által irányított pártok állnak a középpontban. A gazdasági eredményeket csekély mértékű privatizáció mellett, a piacgazdaságnak ellentmondó szabályozással érték el. A választók hatvan százaléka egy „erős embertől”, mint például Meciar jelenlegi kormányfőtől várja a problémák megoldását. A lakosság nyolcvan százalékának nincs világos elképzelése az Európai Unióról és a csatlakozás feltételeiről, és elhiszi az ország elleni nyugati összeesküvésekről szóló legvadabb elméleteket is - írja a német diplomata. A tanulmányban végül azt javasolja a bonni kormánynak és az Európai Unió Bizottságának, hogy Szlovákia felvételét válassza el a többi visegrádi ország csatlakozásának ügyétől, és egy működő polgári demokrácia kialakítására biztassa a pozsonyi vezetést. Duray Miklós bocsánatot kért Pozsony (MTI) - Duray Miklós, az Együttélés elnöke pénteken a szlovák parlament Magyar Koalíciójának, illetve a koalícióhoz tartozó másik két párt elnökének, Bugár Bélának és A. Nagy Lászlónak a nevében bocsánatot kért az Egyesült Államok és Szlovákia kormányától, amiért hármuk amerikai látogatását követően két kollégája olyan értelemben , nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok ősszel határozottabb lépéseket tervez a szlovákiai demokratikus intézményrendszer megőrzése érdekében. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke értetlenül áll koalíciós partnerük, az Együttélés elnöke, Duray Miklós részéről elhangzott bocsánatkérés ténye előtt. Duray Miklós velük nem közölte bocsánatkérési szándékát, nem értik, miért tette ezt az ő nevükben. Tamil tragédia: nem adnak ki bolgárokat Szófia (MTI) - Budapest ilyen irányú kérése esetén sem adják ki azokat a bolgár állampolgárokat, akiket a Srí Lanka-iak magyarországi teherautós embercsempészési tragédiájával összefüggésben vettek őrizetbe - nyilatkozta pénteken Nesztor Nesztorov szófiai ügyész. A bolgár rendőrség letartóztatta a pótkocsis teherautó tulajdonosát és a gépkocsivezetőt is. Nem volt hajlandó azonban megerősíteni, hogy hány további személyt tartanak őrizetben. A helyi sajtó szerint három további személyről van szó. Nestorov emlékeztetett: a bolgár törvények nem teszik lehetővé, hogy bolgár állampolgárokat bűnüggyel összefüggésben kiadjanak más államoknak. Magyarországról eddig nem is érkezett ilyen kérés - mondta. „Ha előterjesztenének is ilyen kérést, törvényeink tiltják a bolgár állampolgárok kiadását. A bolgár büntető törvénykönyv kimondja: bolgár állampolgárokat hazájukban kell bíróság elé állítani azokért a bűncselekményekért is, amelyeket külföldön követtek el” - mondta Nestorov. A magyar rendőrség közölte, jövő héten döntenek a hatóságok, kérjék-e a kiadatást. A bolgár hatóságok már eljárást indítottak a fenti személyek ellen, akiket tömeges emberölés és úti okmányok hamisításával vádolnak. Koleraveszély a Duna mentén Kijev (MTI) - Növekszik az ukrajnai kolerajárvány halálos áldozatainak száma. A déli Nyikolajev megyében a már több mint másfél hónapja terjedő fertőző betegségben eddig összesen négyen haltak meg. Pénteki jelentések szerint a megbetegedések száma csütörtökig elérte a 273-at, 119 ember kórházi kezelésre szorul. Az orvosi felügyelet alatt álló fertőzöttek közül 151 személy már gyógyultan távozott a kórházból. Áz egészségügyi minisztérium a napokban jegyzéket tett közzé azokról a megyékről és városokról, ahol fennáll a fertőzés veszélye. A koleravírus olyan nagyvárosokban is előfordul, mint Szimfero- pol, Harkov és Luganszk. Veszélyes körzetnek minősül továbbá minden olyan település, amely a Duna, a Dnyeszter, a Déli-Bug, az Ingül, az Ingulec, a Dnyeper vagy az Eszaki- Donyec folyók mentén található. Vladimír Meciar Romániába látogat Pozsony (MTI) - Július 26-án kétnapos hivatalos látogatásra Romániába látogat a szlovák kormány Vladimír Meciar vezette küldöttsége. A szlovák miniszterelnök Nico- Iae Vacaroiu román kormányfő meghívására, Sergej Kozlík miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter, Ján Ducky gazdasági, Juraj Schenk külügyi és Alexander Rezes közlekedési tárcavezető kíséretében látogat Romániába, ahol a gazdasági- és politikai együttműködés kérésein túlmenően az európai integráció vonatkozásairól is tárgyalni fognak. A szlovák küldöttség tagjai a román fél előtt egyúttal rávilágítanak a Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság között létrejött alapszerződést érintő szlovák megközelítésre, ugyanakkor a nemzetiségi kisebbségekkel kapcsolatos kérdéskör Szlovákia és Románia közti koordinálásának lehetőségeit is megbeszélik. Gottfried Péter bonni konzultációi Bonn (MTI) - Az Európai Unióhoz való magyar csatlakozás előkészületeiről folytatott megbeszélést Gottfried Péter államtitkár, a kormány EU-hivatalának elnöke pénteken Bonnban. A tárgyalások után az államtitkár elmondta: a magyar kormány ebben az ügyben rendszeres konzultációkat akar kialakítani, és ezt szolgálták a bonni külügy-. valamint a gazdasági minisztériumban folytatott eszmecserék. A magyar vendég tájékoztatást adott a csatlakozás érdekében végrehajtandó magyar lépések eddigi menetéről. Egyúttal kifejtette, hogy Magyarország milyen segítséget kér az uniótól, illetve a német kormánytól a csatlakozás feltételeit rögzítő Fehér könyv előírásainak teljesítéséhez. _Röviden • KAIRÓ - Izrael és a PFSZ jpénte- ken két napra megszakította az autonómia kiterjesztéséről Zihrón Jaakovban szóló tárgyalásokat. • BEIT EL - Több száz zsidó telepes barikádozta el péntek reggel Ciszjordánia nagyobb útjait, és palesztin szomszédjaikkal kőzóport zúdítottak egymásra. A telepesek az ellen tiltakoztak, hogy Izrael Jordán folyó nyugati partjának nagy részét palesztin irányítás alá helyezze. • ISZTAMBUL - Tizenkét rendőr megsebesült, amikor kézigránátot dobtak egy rendőrségi minibuszra pénteken Isztambul egyik peremkerületében. • KAIRÓ - Izrael és a PFSZ semmilyen megállapodásra nem jutott az autonómia kiterjesztéséről Zih- ron Jaakovban folyó tárgyalásokon - vélte pénteken Ahmed Koréi, a palesztin küldöttség vezetője. • BONN - Pénteken, huszonnégy órán belül másodszor gyújtottak fel ismeretlen tettesek külföldiek által lakott házat Alsó-Szászországban. • BERLIN - Németország és Vietnam pénteken Berlinben szerződést írt alá az illegálisan német földön élő mintegy 40 ezer vietnami hazatelepítéséről.