Észak-Magyarország, 1995. március (51. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-13 / 61. szám
1995. Március 13-, Hétfő Megyei Körkép ÉSZAK'Magyarország 5 Nem tudni, mekkora lesz az alap Politikai döntéstől függ, lesz-e pénz a villamosvásárlásra Korszerű és korszerűtlen. Egyelőre azt sem tudni, mennyi pénz felett rendelkezhet majd a környezetvédelmi alap, amelyből a Ganz villamosok vásárlására támogatást kért az MVK Rt. Fotó: Fojtán László Tárgyalnak a bérről Miskolc (EM) - A Borsod Volánnál nem sztrájkhangulatban tárgyalnak az idei béremelésekről. Mint arról beszámoltunk, csütörtökön megegyezéssel zárult a Miskolc Városi Közlekedési Rt. vezetői és érdekvédelmi szervei közötti bértárgyalás, így ma nem lépnek sztrájkba az MVK dolgozói. Arról kérdeztük a megye több városának helyi tömegközlekedéséről gondoskodó Borsod Volán Rt. vezérigazgatóját, Sárközy Györgyöt: nem fenyegeti-e sztrájk veszélye a részvénytársaságnál zajló bértárgyalásokat. A vezérigazgató elmondta, hogy a Borsod Volánnál az érdekképviseleti szervek és a cégvezetés bértárgyalásának kialakult gyakorlata van, évek óta azt követik. A menedzsment először üzleti tervet készít, amihez kapcsolódik a bérfejlesztési terv. Minden évben szem előtt tartják a dolgozók érdekeit, folyamatosan konzultálnak az igények és lehetőség összhangjának megteremtésért. Már az MVK Rt. dolgozóinak fellépése előtt tárgyaltak az idei bérfejlesztésről, a megbeszéléseket folytatják. Náluk - lévén állami részvénytársaság - a béremelések forrása csak a többlet eredmény lehet és az a mérték, amit a tulajdonos, az állam megenged. Követelőző emberek náluk is akadnak, ám hangjuk eddig nem erősödött sztrájkfenyegetéssé - fogalmazott a vezérigazgató. Holnap...- Miskolcon ismét összeül a város önkormányzati képviselő-testülete. A szenátorok a távhőszolgáltatás új díjainak megállapításáról döntenek, ugyanis a megelőző, február 28-i közgyűlésen nem jött össze a rendeletalkotáshoz szükséges minősített többség.- Ózdi önkormányzatának képviselő-testülete március 14-én, kedden nyolc órától a városháza tanácskozótermében ülést tart. A napirendi javaslat szerint először az idei költségvetés tervezetéről döntenek. Módosítani kívánják az egyes helyi adókról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló rendele- tüket, határoznak a közművesítéshez kapcsolódó önkéntes hozzájárulás összegéről, majd elfogadják éves munkatervüket. Tájékoztatót hallgatnak meg a gázvezeték-építési program megvalósításáról is.- Személyiségfejlesztő tréning indul középiskolások részére a miskolci családsegítő szolgálat avasi csoportjában, holnap délután fél 4- kor. A foglalkozásokat Urbán Éva pszichológus és Varga Zoltán vezeti. Az érdeklődők a 368-723-as telefonszámon kaphatnak felvilágosítást. Drága fényképek Miskolc (ÉM) - Ma reggel hat órától a 37-es főúton, Szerencs és Sátoraljaújhely térségében fizethet drágán a gyorshajtásért néhány autós, délután kettőtől este tízig pedig Ózd, valamint Putnok környékén portyázik a traffipaxos autó. Budapest (ISB - HM) - Egyelőre nem tudni, megkaphatja-e Miskolc azt a pénzt, amelyet a korszerű villamosok vásárlásához kért a helyi tömegközlekedési részvénytársaság. Miskolc szeretné megújítani járműparkját, a régi, öreg villamosokat halkabbra, korszerűbbre, környezetkímélőbbre cserélni. Ezért még tavaly pályázatot nyújtott be a Miskolc Városi Közlekedési Rt. a Környezet és Területfejlesztési Minisztériumnál kezelt központi környezetvédelmi alaphoz, melyben mintegy 800 millió forintos támogatást igényelt villamosparkja megújításához. A 10-12 új villamos vásárlásához szükséges pénz Miskolc önkormányzatának természetesen túl nagy falat, ha maga akarná előteremteni a vásárláshoz szükséges pénzt, ám a környezetvédelmi alap sem rendelkezik hatalmas összegekkel. Mint azt az illetékes minisztériumnál megtudtuk, a Központi Környezetvédelmi Alap évente 1-1,2 milliárd forint felett rendelkezik, ezt kell ésszerűen elosztani. Szerencsésnek mondhatja magát például Debrecen, mert 1994- ben benyújtott pályázatukkal 871 millió forintot sikerült elnyerniük villamoskorszerűsítésre. Miskolc- nak is jutott több, mint 310 millió forint ebből a pénzből tavaly a pályafelújításra. A pénzt az alap nem egyszerre fizeti ki a két városnak, hanem több évre vállalt kötelezettséget arra, hogy részletekben juttat kisebb összegeket, amiből ha nem is egyszerre, de pár év alatt megvehe- tőek az új villamosok, és kiépülhet az új pálya. Miskolc is csupán a debrecenihez hasonló, részletekben csordogáló seMiskolc (ÉM - KJ) - Az országban legnagyobb mértékben a jobb szociális helyzetű területeken nőtt a közgyógyellátottak száma, így Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyében. Borsod- Abaúj-Zemplén csak az ötödik a rangsorban. Csaknem minden huszadik ember ingyen kapja a gyógyszerét Magyar- országon - állítja Matejka Zsuzsanna, az egészségbiztosítási pénztár főgyógyszerésze a közgyógyellátottak száma ugyanis 454 ezerre növekedett. A közzétett adatok szerint meghökkentő mértékben, 46,9 százalékkal több ingyenes gyógyszert váltottak ki hazánkban tavaly, mint az előző évben. Ennek egyik oka az volt, hogy emelkedett a szociálisan rászorultak száma, tavaly 66 ezerrel többen kaptak közgyógyellá- tási igazolványt, mint egy évvel korábban. A főgyógyszerész további megdöbbentő adatokkal is szolgált: az országban legnagyobb mértékgítségre számíthat, amennyiben elfogadják pályázatát. Pontosan még nem tudni, hogy mikor dől el az alap által kiosztható pénz sorsa, ugyanis a parlament a következő hetekben tárgyal az alapok kezeléséről szóló törvény módosításáról. Ezért a környezetvédelmi tárca még nem tudja, hogy a politikai döntés után a környezetvédelmi alap mekkora forrásokkal rendelkezik majd. A törvénymódosítás után azonban a lehető legrövidebb időn belül döntenek a pályázatok sorsáról. Mint azt a minisztériumban megtudtuk, szívesen nyújtanak ben a jobb szociális helyzetű területeken nőtt a közgyógyellátottak száma, így Győr-Moson-Sopron megyében 33 százalékkal, a fővárosban és Pest megyében 31 százalékkal, Vas megye pedig a harmadik helyen áll e tekintetben. Borsod-Abaúj-Zemp- lén csak az ötödik a rangsorban. Lassún Bélánét, a B.-A.-Z. Megyei Egészségbiztosítási Pénztár főgyógyszerészét egyebek mellett arról kérdeztük, hogyan alakul a közgyógyellátottak száma, aránya megyénkben. Megtudtuk, hogy' 1993- ban mintegy 30 ezer közgyógyellá- tott, volt a megyében, 1994-ben ez a szám körülbelül 37 ezerre tehető. Tavaly Borsodban 1 millió 600 ezerszer váltottak ki gyógyszert köz- gyógyvényre. (Országos szinten 21 millió alkalommal1.) A ’94-es adatok szerint megyénk lakosságának 4,1 százaléka tartozik a közgyógyellátottak körébe, az országos arányszám 4,35 százalék. A megyei főgyógyszerész elmondta még, hogy a közgyógyellátámogatást a miskolcihoz hasonló pályázatok részére, hiszen környezetvédelmi, de pénzügyi szempontból sem mindegy, hogy egy-egy város fenn tudja-e tartani villamos- közlekedését, avagy' kénytelen felszántani a sínek helyét, és sokkal költségesebb, zajosabb, környezetszennyezőbb buszokkal lebonyolítani a városi közlekedést. A környezetvédelmi tárca illetékese a magyar ipar korszerű, jó termékének tartja azokat a Ganz Hunsiet villamosokat, melyeket Miskolc be kíván szerezni a pályázaton nyert pénzből. tás két esetben adható: egyrészt alanyi jogon (például az emelt összegű családi pótlékra jogosultak, vagy az I., II. csoportú rokkantak), másrészt méltányosságból, amely a szociális rászorultság fiiggvénye. Az előbbit teljes mértékben a társadalombiztosítás finanszírozza, míg a méltányosságinál a helyi önkormányzat fizet az ingyengyógyszerért a tb-nek egy évre előre. Egy közgyógyellátottért a legkisebb öregségi nyugdíj 75 százalékát, jelen esetben tehát 6300 forintot. Könnyen kiszámítható - mondja a főgyógyszerész -, hogy a legrászorultabb településeknek jelenti ez a legnagyobb terhet, s mivel éppen ezeknek a településeknek a legszú- kösebb a költségvetése, bizony, nem tudnak olyan mértékben segíteni e tekintetben, mint ahogy szükség lenne rá. Ezzel magyarázható, hogy megyénkben az indokolttól csekélyebb mértékben tudnak csak kiadni közgyógyigazolványokat. Ingyengyógyszer a tehetősebbeknek A közgyógyellátási igazolvány pénzbe kerül az önkormányzatnak-^MEGYÉNKBŐL Véradónaptár Miskolc (ÉM) - Megyénkben március 13-tól 17-ig az alábbi cégek dolgozói, települések lakói biztosítják a betegellátáshoz szükséges vérmennyiséget: Hétfőn: Diósgyőr Vasgyári Szak- középiskola és Szakmunkásképző Iskola; Megyei Adófelügyelőség Miskolc. Kedden: Kérjük kedves véradóinkat, aki beteg embertársain segíteni tudna, jelentkezzen véradásra a miskolci Vértranszfúziós Állomáson (Csabai kapu 9-11.), EK1SZ Ózd és Tarway Kft. Ózd. Csütörtökön: Harsány; Koós Károly Építőipari Szakközépiskola; KOALFÉM-TRANS Kft.; Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma. Pénteken: Szuhogy. Ferdülés ellen Miskolc (ÉM) - Szülőket és pedagógusokat várnak elsősorban arra a tanácskozásra, amelyet az ANTSZ egészségvédelmi osztálya szervez ma fél 10-től Miskolcon, az intézet Meggyesalja utca 12. sz. alatti székházában. A téma a lúdtalp és a hanyag testtartás következtében kialakuló gerincdeformitások megelőzése. A szakemberek elméleti és gyakorlati tanácsokkal szolgálnak. Adó: 16-áig Miskolc (ÉM) - A helyi adók közül az építmény- és az ipai-űzési adó első félévi befizetésének határideje 1995. március 15-e. A Miskolci Polgármesteri Hivatal Adó- és megyei Illetékhivatala tájékoztatása szerint a nemzeti ünnep miatt a március 16-án teljesített befizetéseket még határidőben érkezetteknek tekintik. A határidő elmulasztása esetén késedelmi pótlékot számítanak fel. A befizetéshez szükséges nyomtatványok a hivatal Petőfi utca 23. szám alatti ügyfélszolgálati irodájában szerezhetők be. Encsi zárszámadás Encs (ÉM) - A város önkormányzati képviselő-testülete ma délután két órától ülést tart. A térvek szerint a városatyák először az önkormányzat tavalyi költségvetésének zárszámadását hagyják jóvá, majd indítványokról és javaslatokról döntenek. Kik nyertek? Miskolc (ÉM) - Pénteken délben az Avasi Sörház és Étterem helyiségében sorsoltuk Idéző című irodalmi rejtvénypályázatunk díjait. A helyes megfejtések ezek voltak: Vas István versének folytatása: „Hamvadó szemetekben még néha felragyog/ A régi büszkeség”, a Zelk Zoltán-versé pedig: „őt látom a szatmári pályán,/ ő tör kapura, Pomacsek.” A helyes megfejtők közül egyenként 2000 forint értékű, az étteremben felhasználható utalványt nyertek: Hanák László- né és Mátyus József (Miskolc), egy megfejtő pedig 1000 forint értékű utalványt: Rekó Jánosné (Miskolc). Idegenforgalmi rejtvénypályázatunk díjait a Társtourist Utazási Irodában sorsoltuk. A helyes megfejtés ez volt: Füzérradvány. Az iroda budapesti színházlátoga- tási programjára 500 forint értékű utalványt nyertek: Kálna Mónika, Mészáros Ildikó, Nagy Barnáné, Lénárt Róbert, Bobcsák Istvánná, Juhász Ferencné, Kocsis Ferenc, Balázsi Pál (valamennyien miskolciak), Tóth Jánosné (Gesztely) és Kovács Lajosné (Encs). Radostyánba várja Radostyán (ÉM) - Faragó Péter, a 6. sz. választókerület magyar szocialista párti országgyűlési képviselője fogadóórát tart március 16-an, csütörtökön Radostyán- ban a kultúrotthonban négy órától, majd ezt követően öt órától Pa- rasznyán a polgármesteri hivatalban várja választóit. Közmeghallgatás Hejőbába (ÉM) - Hejőbába ön- kormányzati képviselő-testülete közmeghallgatást tart ma délután hat órától a művelődési ház nagytermében. A rendezvényen Juhász Barna polgármester beszámol az elmúlt esztendő történéseiről, majd ismerteti az önkormányzat idei költségvetését, valamint az ennek alapján megvalósítható idei feladatokat. _INNEN SZÓLVA Jó hír Fecske Csaba Az asztalon, ahol ezeket a sorokat egy pinceszagú, nyálkás délelőttöt! körmölge- tem szorgalmasan, előttem pohárban hóvirág... Majdnem azt írtam pompázik, holott ez az ige a hóvirághoz igazán nem illik. A virágok FLamupipőkéje szerény, tartózkodó. A frissen hűl lőtt hó színére emlékeztető szirmocskái harangszerű formába rendeződve csüngnek alá, s meg-meg- rezzennekegy hirtelen mozdulatomra, sóhajra sikeredett lélegzetemtől. A beíőttes- gumival összefogott csokrocskát feleségem vette néhány napja egy húszasért a Biikköt járó asszonyoktól. A hóvirágról nekem, lakótelepi kaptárlakónak a szögligeti hegyek jutnak eszembe, a Závoz például, ahol gyerekkori cimboráimmal kipirult arccal, csöpögő orral jártuk az eget karmolászó erdőt, s szedtünk a nedves avar alól egy-egy csokor hóvirágot, amit otthon aztán pohárban a komódra tettünk a feszület elé. A komor házban lélekvidító volt az első csokor virág. A tavasz hírnöke. Mi, süvölvény kölykök voltunk a tél és a tavasz őrségváltásának a szertartásmesterei. Beavatottak. Ha llod? - kérdezi feleségem ábrándos tekintettel. Olyan gyönyörűségesen, olyan odaadóan szó! a dal, hát hogyne hallanám. Kimegyünk az erkélyre, tekintetünkkel megkeressük a szép hang tulajdonosát, a mi rigónkat, amely évek óta minden tavasszal megjelenik házunk környékén. A telet hol tölti, nem tudom. A tető sarkán áll, fejét magasba emelve fújja önfeledten, felszabadultan, mintha a Magasságbelinek adna hálát, hogy megérte ezt a napot. Fülcsiklandozó, gyöngyöző hangok hagyják el égbe szúrt sárga csőrét, fekete toliakkal fedett pici testét. Megrészegülve hallgatjuk. Egy törékeny kis élet minden öröme benne van abban a madárfüttyben. Mutathat bármit a naptár, mondhat akármit Aigner Szilárd és a többi kigombolt szájú madárjós, én már biztosan, a legilletékesebbtől tudom a jó hírt: itta tavasz! Szabadulnának az intézményektől Miskolc (ÉM - MSZ) - A megyei önkormányzat pénzügyi osztályvezetője szerint nem az a megoldás, hogy pénz híján intézményeket szüntessenek meg. A módosított önkormányzati törvény úgy rendelkezik, hogy a települési önkormányzatok képviselő-testületei az általuk működtetett és fenntartott, de térségi feladatot ellátó intézményekről a megválasztásukat követő hat hónapon belül kell döntsenek. Arról, hogy megtartják, vagy a megyének adják át az iskolákat, szociális intézeteket, egészségügyi létesítményeket. Eg>' másik jogszabály szerint csak az az önkormányzat pályázhat az „önhibájukon kívül nehéz anyagi helyzetbe került önkormányzatok pénzügyi alapjából”, amelyik lemondott ezekről az intézményekről. Vajon hány önkormányzat jelezte, hogy így kíván tennit? - kérdeztük Szemán Ilonát, aki a megyei önkormányzat hivatalának pénzügyi osztályát vezeti. „Eddig egyetlen önkormányzat sem jelezte ezt a szándékát, mi is csak az újságok tudósításaiból és személyes beszélgetésekből tudjuk, hogy jó páran ezt tervezik” - mondta az osztályvezető, aki szerint nemcsak az előírt, áprilisban letelő, 6 hónapos nyilatkozási határidő, hanem a forráshiány megszüntetése is erre ösztökéli az önkonnányzatokat. Ez utóbbinál főként az, hogy kizárja magát a pályázatból is az, aki képes egy területi feladatokat ellátó intézményt finanszírozni. Van ennek logikája, vélte Szemánné, hiszen a városok, községek elsődleges feladata saját lakóik ellátása, elsősorban nekik kell, hogy pénz jusson. A pénzügyi szakember becslése szerint a megyében varosonként 5-6 ilyen intézményről lehet szó. ,A megye idei költségvetését 713 millió forintos hiánnyal fogadtuk el, így nem tudni, miből jutna újabb intézmények finanszírozására” - mondta az osztályvezető. Az azonban nem lehet megoldás szerinte, hogy amire nem futja, azt bezárják. Mert például, ha egy iskola jól működik, vétek lakatot tenni az ajtajára. Az intézménynek normatív támogatása így is alacsony, további takarékoskodásuk, összevonásuk sem tűnik igazán jó megoldásnak. Egyelőre tehát nemigen tudnak mást tenni a megyeházán, mint tájékozódni, s a kapott jelzéseket továbbítani a Belügyminisztériumba - készüljenek a várható nehézségekre. Országos gondról van szó, az önkormányzatok 90 százaléka ugyanis forráshiányos, a gondok most a megyei intézménynek leadása körül fognak kicsúcsosodni, vélte az osztályvezető.