Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-08 / 185. szám

2 ÉSZAK-Magyarország Országban-Világban 1994- Augusztus 8., Hétfő Pótválasztások Kijev (MTI) - Ukrajnában vasárnap ismét parlamenti választási fordulót tartanak azok­ban a körzetekben, amelyekben a szigorú vá­lasztási törvény miatt eddig nem sikerült be­tölteni a képviselői helyeket. Ez a hatodik for­duló ott, ahol korábban a részvételi arány nem érte el az ötven százalékot, vagy egyik jelölt sem kapta meg a leadott szavaztok több mint ötven százalékát. A 450 képviselői helyből 34 még mindig betöltetlen. Az előző fordulókkal ellentétben, amikor fő­leg kommunista irányvonalú személyek, vagy a velük szövetséges agrárpártiak kaptak bi­zalmat, az utóbbi fordulókban többnyire pár- tonkívüli, független jelöltek győznek. Zavargások Hannover (MTI) - Több száz punk és rocker fiatal tombolt szombaton hajnalban a német- országi Hannover utcáin. A hatóságok közlése szerint a fiatalok a városközpontban köveket és üvegeket hajigáltak rendőrökre és gyalogo­sokra. Az észak-németországi Brémában fia­talok szintén rendőrökkel csaptak össze azt követően, hogy a hatóságok lakossági bejelen­tésre a túl nagy zajszint miatt egy koncernek igyekeztek véget vetni. A feldühödött fiatalok a városközpontban üzeletek kirakatüvegeit zúzták be és rendőrségi jáVőrkocsikat rongál­tak meg. A rendőrség 180 magáról megfeledkezett ze­nerajongót őrizetbe vett Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Faragó Lajos Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (totó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-611/203, gazdasági: 341-601, kulturális: 341-611 /239, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-4064 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817. Telefax: 341 -817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős. Polgár Miklós Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámá­ra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 378 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 17,90 forint, a pénteki lapszám 19,80 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)358-522 Kazincbarcika (48)317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47)323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Harcok a Száva völgyében A környéken folyó harcok miatt helikopteren menekítették Tuzlából azt a szülő anyát, aki gyermekének már a szarajevói kórházban adott életet Fotók: AP Szarajevó, Belgrád (MTI) - A Száva folyó észak-boszniai völ­gyében vasárnap hajnalban el­keseredett harcok dúltak bosz­niai szerbek és muzulmánok között. A szerb fegyveres erők előző este Brcko térségében nagyszabású támadást indítot­tak a boszniai kormánycsapa­tok hadállásai ellen. A páncélo­sokkal és tüzérséggel támoga­tott támadásokat a véres har­cokban visszaverték. Súlyos harcokat jelentettek a Tuzla ipari város környékén húzódó arc­vonalakról is. Szerbek és muzulmá­nok heves tüzérségi párbajokat vív­tak Tesanj és Doboj térségében, Kö- zép-Boszniában is. Alija Izetbegovic, a boszniai ál­lamelnökség elnöke felszólította a belgrádi szerb kormányt, hogy békés szándékainak bizonyítékaként fegy­verezze le a boszniai szerbeket. Izetbegovic erről először szombaton a szarajevói rádió által sugárzott nyilatkozatában beszélt. Szózatát vasárnap megismételték. Izetbego­vic ezenkívül sürgette Slobodan Mi­losevic szerb elnököt, hogy engedjen be nemzetközi megfigyelőket a Szerbia és a boszniai szerbek által ellenőrzött területek között húzódó határra. Egyúttal arra biztatta a boszniai szerb lakosságot, hogy ta­gadja meg az engedelmességet a ve­zetőinek. A boszniai elnök azt taná­csolta a szerbeknek, hogy - tekin­tettel Radovan Karadzic szerb vezér által bejelentett háborús intézkedé­sekre - döntsenek a béke mellett. „Ne engedelmeskedjetek azoknak, akik újabb háborúba akarnak bele­Port-au-Prince (MTI) - Raoul Cédras tábornok, Haiti katonai el­nöke Port-au-Prince-ben leszögezte: nem hiszi, hogy a szigetország je­lenlegi vezetése egyezségre tud jut­ni az Egyesült Államokkal, ezért úgy tartja: az amerikai invázió elke­rülhetetlen. Egyben arra figyelmeztette Washingtont: ha a katonai megol­dás mellett dönt, akkor az vérfürdő­be torkollik, és minden egyes halot­tért az amerikai vezetést terheli majd a felelősség. Bejrut (MTI) - Izrael vasárnap legmagasabb fokozatú riadóké­szültségbe helyezte az úgyneve­zett dél-libanoni biztonsági öve­zetben szolgálatot teljesítő ka­tonáit, és újabb katonai alaku­latokkal és nehézfegyverekkel erősítette meg a térségben kié­pített hadállásait. Az izraeli hadsereg így válaszolt a Hezbollah (Isten Pártja) terrorszer­vezetnek egy izraeli katonai állás ellen a biztonsági övezetben előző Havanna (MTI) - Hatalmas tün­tetés zajlott le péntek délután Havannának abban a negyedé­ben, amelynek kikötőjéből az el­múlt hetekben három hajót té­rítettek el az Egyesült Államok felé. A tömeg összecsapott a rendfenntartó erőkkel és súlyos sebesültekről is érkeztek hírek. Miután a tüntetés befejeződött Fidel Castro állam- és kormány­fő látogatást tett a helyszínen, és az Egyesült Államok vezeté­sét tette felelőssé a történte­kért. A tüntetés a délutáni órákban kez­dődött, amikor híresztelni kezdték a kubai fővárosban, hogy újabb ha­jót térítettek el a Havannai-öbölből az Egyesült Államok felé. A kikötői negyed lakosai az utcára tódultak és izgatottan tárgyalták a híreszte­lést. A tömeg ezután a kikötőhöz ve­zető sugárúton megindult a tenger­part felé. Az út végét azonban rend­őrök, és munkásőrökből verbuvált elit egységek torlaszolták el. Mikor a tömeg közel ért a karhatalmisták- hoz, a rendőrök a levegőbe lőttek. A feldühödött emberek kőzáport zúdí­tottak a rendfenntartókra. Ezt kö­rángatni benneteket!” - kiáltotta. Egyben azzal a felhívással fordult a szerb lakossághoz, hogy a megszállt területen maradt muzulmán és hor- vát szomszédait óvja meg az eiűze- téstől, az újabb önkényeskedések­től. Izetbegovic elégtelennek minő­sítette a Belgrád által a boszniai szerbek ellen életbe léptetett zárla­tot. „Ez a döntés csak akkor hozhat valamit, ha ténylegesen befolyásolja a végeredményt, vagyis az agresz- szió befejezését” - mondta. Intette Milosevicet, hogy tegyen konkrét lépéseket a boszniai szer- bek lefegyverzésére; a háborút ő kezdte, ezért neki is kell befejezni - mondta. A boszniai szerb vezetés egyelőre nem kívánja meghirdetni a hadiál­lapotot, szükség esetén azonban ezt az intézkedést azonnal bepótolja ­Cédras tábornok 1991 szeptem­berében fosztotta meg államcsíny­nyel hatalmától az ország törvényes elnökét, Jean-Bertrand Aristide-et. Azóta katonai junta kormányoz Ha­itin, nyugati értékelés szerint láb­bal tiporva a demokrácia alapsza­bályait. Washington eltökélt szán­déka, hogy - ha kell katonai erő be­vetésével is - helyreállítja a demok­rácia intézményét Haitin, és elűzi a juntát. Cédras tábornok beszámolt arról is, hogy a szigetországban már ké­nap végrehajtott támadására, amelynek során két izraeli katona életét vesztette. A Hezbollah beje­lentette, hogy további megtorláso­kat alkalmaz azért az izraeli légitá­madásért, amelyet a szervezet dél­libanoni rejtekhelyei ellen hajtottak végre, s amelynek során csütörtö­kön egy rosszul célzott rakéta meg­ölt héj; dél-libanoni polgári sze­mélyt, közöttük két gyermeket. Egy ismeretlen telefonáló felhív­ta az egyik nyugati távirati irodát, s ebből az alkalomból az Elnyomot­ságot!" vetően lőfegyverek zaját is hallani lehetett. Többen sebesülten az utca­kőre rogytak. Nem tudni azonban, hogy a rendfenntartók célzott lövé­seket adtak-e le a tömegre, vagy vé­letlenül találtak-e el néhány tünte­tőt. Két óra múltán elcsendesedett a környék, és a sugárutat megtisztí­tották a tüntetés nyomaitól. Ekkor jelent meg a kikötőnél Fidel Castro jelentette be Radovan Karadzic boszniai szerb vezér. A hét végén a boszniai szerbek már bevezették az általános munkakötelezettséget. Karadzic vitatta, hogy be akarja ve­zetni a gazdasági és a társadalmi élet teljes állami ellenőrzését. Utalt azonban arra, hogy fokozott erőfe­szítésekre van szükség a termelés biztosítása, valamint a lakosság, mindenekelőtt pedig a frontharco­sok ellátásának szavatolása végett. Csakis így lehet szembeszállni a Ju­goszlávia, vagyis Szerbia és Monte­negró ellen meghirdetett gazdasági zárlattal. Karadzic ismét bejelentette, hogy augusztus 27-én és 28-án nép­szavazást tartanak a Bosznia-Her­cegovináról az összekötő csoport ál­tal előterjesztett nemzetközi béke­terv elfogadásáról. szülnek az amerikai támadásra. Ál­lítása szerint önkéntesek özönlenek a hadseregbe, hogy megvédelmez­zék hazájukat. William Gray, az amerikai kor­mányzat haiti ügyekben megbízott tanácsadója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Ál­lamok egyre inkább olyan konfron­táció fjeié közeledik, amelynek az erő alkalmazása lehet a vége. Az amerikaiak 61 százaléka ellenezné a katonai beavatkozást és 52 száza­lékuk van csak mellette. tak Mozgalma szervezet nevében világméretű terrorhadjáratot helye­zett kilátásba izraeli intézmények ellen arra az esetre, ha Izrael a jövő­ben is falvakat bombáz Dél-Liba- nonban. Még nem ismeretes a hát­tere annak a dél-libanoni robbanás­nak, amelynek során vasárnap a Szidón melletti Nabatijában két ember életét vesztette és hét járóke­lő megsebesült. Biztonsági források közölték, hogy a városháza előtt le­vegőbe repült egy traktor, amelyben aknát rejtettek el. állam- és kormányfő, és rögtönzött beszédet mondott. A jelenlévő mun­kásőrökre utalva kijelentette: az a legfontosabb, hogy ezt a harcot a nép vívta meg. Közölte azt is, hogy a legutóbbi komprablásban két rendőrt meg­gyilkoltak. Végül az Egyesült Álla­mok kormányzatát tette felelőssé a történtekért. Robbantás — 9 halott Szrinagar (MTI) - Kilencen életü­ket vesztették és 50-en megsebesül­tek szombat este Szrinagarban, az indiai Dzsammu és Kasmír tarto­mány fővárosában pokolgép robba­nása következtében. A gyilkos szer­kezet a város piacterén lépett mű­ködésbe. A hatóságok attól tarta­nak, hogy a merénylet következté­ben kiújul az ellenségeskedés a mu­zulmán és hindu lakosság között. A házilag gyártott robbanószerkezet egy háromkerekű alkalmatosságon szállították, és feltehetően véletle­nül lépett működésbe. A pokolgépet szállító két férfi ugyanis egy járőrt megpillantva menekülni próbált, s ekkor egy hibás mozdulattal műkö­désbe hozták a gyújtószerkezetet. Warren Christopher Szíriában Damaszkusz (MTI) - Warren Christopher amerikai külügymi­niszter vasárnap Damaszkuszba ér­kezett, ahol Háfez Asszad szíriai el­nökkel tárgyalt. Megbeszéléseiken arról ejtenek szót, hogy miként le­hetne kimozdítani a holtpontról a szíriai-izraeli béketárgyalásokat. Christopher két hét leforgása alatt már másodszor látogatott Szíriába. Buszrablás San Salvador (MTI) - Tizenegy személy életét vesztette és tizenhat megsebesült Salvador nyugati ré­szén szombaton egy buszrablási ak­cióban. Nyolc fegyveres támadta meg a járművet San Salvadortól 70 kilométerre nyugatra, és a támadás közben az egyik náluk lévő gránát valószínűleg véletlenül felrobbant. Odaveszett az egyik útonálló is, a többi elmenekült. Gomai bonyodalom Goma (MTI) - A zaire-i katonák és a ruandai menekültek között lezaj­lott véres incidenseket követően sú­lyosan kiéleződött a helyzet a kelet- zaire-i Goma menekülttáboraiban. A katalei táborban például az ENSZ alkalmazottai átmenetileg felfüggesztették az élelmiszersegé­lyek szétosztását, miután hutu me­nekültek megöltek egy zaire-i kato­nát. A ruandai menekültek minda­zonáltal továbbra is tömegével tér­nek haza. A már hazajutottak száma elérte a százezret, naponta ötezren lépik át a ruandai határt ■Röviden Ankara - Törökország délkeleti tartományaiban a hét végén újabb harcok robbantak ki a Kurd Mun­káspárt, a PKK ellenállási szerve­zet és török kormánykatonák kö­zött. London - Legalább egy század MiG-29-es vett részt a jemeni pol­gárháborúban: egy Aden melletti támaszpontról felszállva bombáz­ták az északi csapatokat. Moszkva - Csecsenföldön szomba­ton meggyilkoltak 3 csecsen titkos­ügynököt az ellenzék által ellenőr­zött területen. Belfast - Észak-írországi terroris­ták hidegvérrel meggyilkoltak egy ötgyermekes, terhes asszonyt, csak azért, hogy jelezzék: nem értenek egyet a megbékélést célzó angol-ír tárgyalásokkal. Róma - Nápolyban szombaton is­mét letartóztatták Francesco de Lo­renzo egykori olasz egészségügyi minisztert, aki nemrég nyerte visz- sza szabadságát a Berlusconi-kor- mány rendelet« nyomán. „Az amerikai invázió elkerülhetetlen” Fokozott libanoni riadókészültség Hatalmas tüntetés Havannában Miután visszaszorították a tömeget az óváros felé, az emberek üzletek ki­rakatait zúzták be, miközben azt kiabálták, hogy „Szabadságot!, szabad-

Next

/
Oldalképek
Tartalom