Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-11 / 8. szám
14 ÉSZAK^Magyarország Magyar Múlt 1994» Január 11m Kedd Egy kis címertan Gyöngyösi Gábor A címer, mint jelkép arra szolgál, hogy személyeket, családokat, kisebb-nagyobb embercsoportokat, nemzeteket azonosítani lehessen segítségével. Kialakulása az idők homályába vész, de már a legelső írott források, vagy a száj- hagyomány álján megmaradt legendák, hősi eposzok is úgy emlegetik, mint olyan jelképeket, amelyek réges rég ismertek. Homérosz részletesen leírja hősei fegyverzetét, címeres pajzsát az Iliászban, de találkozunk címer és jelkép-leírásokkal a Kalevalában, a Niebelungi énekben, sőt az Igor énekben is - a lovagkor, valamint a későbbi korok címervirágzásáról nem is beszélve. De nem nélkülözhették a címereket azok a történelmi korszakok sem, amelyek mindent megtettek, hogy az emberi, társadalmi fejlődés e kialakult, már mindenütt ismert és elfogadott szimbólumait megsemmisítsék, kitöröljék az emberek tudatából. A régi címereket eltörölték, de létrehozták helyettük az újakat, a világtörténelem legidétlenebb heraldikai formáit és ábrázolatait, amelyekre aztán mindent felaggattak, aminek csak szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak. így születtek a lombikos, fogaskerekes, furótomyos címerek, amelyek azt próbálták sugalmazni, hogy az iparosítás e mindennapi tárgyainak megteremtése előtt abban a városban, megyében, országban nem létezett, s nem történt semmi említésre méltó. Mert a címer ettől fogva kizárólag területi jelkép lett, személynek, családnak nem járt ki, dugdosta is aki csak tudta. A hatalom pedig ősi címereinket leverte, lemeszelte, tönkretette, s abban a hitben élt, hogy ezzel sikerült ez emberek fejéből kiiktatni egy a múlthoz kötő nagyon fontos szálat, az együvétartozás, a folyamatosság, az azonosságtudat gondolatát. Göndöcsemlékünnepség Gyula (MTI) - Göndöcs Benedekre, a száz esztendővel ezelőtt elhunyt jeles gyulai apátplébánosra emlékeztek a Körös-parti városban január nyolcadikán, szombaton. A városi önkormányzat és a római katolikus egyház által szervezett emlékünnepség a néhai apát sójánál koszorúzással kezdődött, majd a Göndöcs-kertben újraavatták a városépítő pap korábban eltávolított szobrát. Halálának századik évfordulója alkalmából tudományos emlékülést rendeztek az Erkel Ferenc Művelődési Házban, ahol előadások hangzottak el az egykori megyeszékhelynek, Gyulának a fejlődéséért oly sokat tevő apátplébános munkásságáról. Göndöcs Benedek 1824-ben Nagyváradon született, 1847-ben szentelték pappá, s Újkígyóson kezdte meg lelkipásztori tevékenységét, majd az 1848-49-es szabadságharcban honvédként vett részt. Egyházi hivatásának gyakorlása mellett gazdasági népnevelő munkát is folytatott, jelentős mértékben segítette a dohánytermesztés korszerűsítését, meghonosította a se- lyemhemyótenyésztést, megszervezte a környék fásítását. Gyulára 1873-ban helyezte az egyház, s haláláig, 1894. január 4-ig e városért tevékenykedett. Gyulán töltött évei alatt jelentős szerepet vállalt az oktatás fejlesztésében, feltöltette a város szívét átszelő Körös-holtágat, ahol Népkertet alakítottak ki. Göndöcs Benedek országgyűlési képviselőként is a köznép jólétéért küzdött. Napló a hadifogságról Győr (MTI) - Hadifogoly életiskola címmel megjelent Búza Vilmos hadifogságban írt naplója Győrött. A jelenleg Ménfőcsanakon élő nyugdíjas pedagógus 1944 őszétől két és fél éven át az egykori Szovjetunió lágereinek volt a lakója. Fogságának első napján szálláshelyének udvarán szétszórt jegyzettömböket talált, így lehetősége nyűt előbb a történések naponkénti jegyzetelésére, majd a papír fogytával a több napos összefoglalók készítésére. Jegyzeteit végül is sikerült haza menekítenie. A fogolyéletről készült korrajz—Winkler Csaba szerkesztésében - áttekintést ad az olvasónak a hadifogoly táborok hétköznapjairól, az éhezésekről, a megaláztatásokról, kétségbeesésekről és reménykedésekről, valamint a lágerlakók megannyi hányattatásáról. Szerbhorvátul Szeged (MTI) - A szegedi önkormányzat tartósan kötelezettséget vállal a város általános és középiskoláiban tanuló vajdasági diákok szerb- horvát oktatásáért. A közgyűlés legutóbbi ülésén hozott döntés értelmében még ebben a hónapban megkezdhetik a városba áttelepült iskolások a szerbhorvát nyelv tanulását. Az oldalt szerkeszti: Gyöngyösi Gábor A török világ után német világ Benedek Elek A török világ Magyarországon szédítő rohamossággal közeledik a véghez, hogy teljesen átadja helyét - a német világnak. Most már Budán a sor. Egész Európa fegyverkezik a nagy, a világraszóló háborúra. Vagy 60 ezer főnyi idegen s 15-20 ezer főnyi magyar sereg kezdi meg 1686június havában Budavár vívását, melyen csaknem másfél száz esztendeig tündökölt a félhold. Tízezer halálra szánt török védi a várat. Nagy erővel s nagy elszántsággal indul az ostrom, s hasonló elszántsággal vernek vissza ostromot ostrom után. De a keresztény hadak fővezére, Károly herceg, bár két tűz közé került, szeptember 2-án döntő rohamot vezet a vár ellen, melyet erősen megrongáltak Gábor barátnak, egy magyar szerzetesnek ágyúi. Délután 5 órakor kezdődött a roham, s mire a nap leszállt: egy égő város hirdette az ostromló sereg diadalát. Nagy az öröm a keresztény világban, de a magyar nemzet nem tud egész szívből örülni a diadalnak. Bús sejtelem fogja el a lelkeket: a török után következik a magyar. Az országot elárasztják a zsoldos hadak, s a töröknél is kegyetlenebből pusztítanak. Erdélyt is megszállják a németek s német kézre kerül Munkács vára is... Thököly betör Erdélybe, Zer- nyestnél megveri az erdélyi és császári hadakat s Erdély fejedelme lesz a szultán kegyelméből. Am nem sokáig tart Thököly fejedelemsége, a császári hadak kiverik Erdélyből, Szalánkeménnél, a Tisza torkolatánál megverik a törököt (1691). Húszezer török esett el az irtózatos csatában, tízezer veszett a Dunába. Elesett a nagyvezér is. És Thököly, a szerencsétlen Thököly a halottak közé rejtőzve, éjnek idején menekült át a Tiszán s bujdosott török földre... A zentai csata (1697) teljesen megtörte a török uralmat Magyarországon. Békére kényszerült a szultán, Karlócán. Most már Lipóté volt az ország. De már a karlócai béke előtt, közvetlen Buda bevétele után, nagyfontosságú változások történtek az országban. Az 1687-dik évben Lipót országgyűlést hívott össze Pozsonyban s ezen a gyűlésen a rendek lemondanak a magyar nemzet ősi jogáról: a király- választásról. Két fia volt ekkor Lipótnak: József és Károly s ezen az országgyűlésen meg is koronázták az idősebb fiút, a kilenc éves Józsefet, Magyarország első örökös királyának. Ugyanezen az országgyűlésen törölték az arany bullának a nemesi felkelést biztosító cikkét. A király kötelezte magát, hogy tiszteletben tartja Magyarország alkotmányát, de eszeágában sem volt, hogy ígéretét megtartsa. Szörnyű terhekkel róják meg nemcsak a jobbágyságot, de a köznemességet is. Kötéllel kezdik fogdosni a katonákat, s a szegény jobbágy százfelé fizet a lerogyásig. Szíve gyűlölettel telik meg, nemcsak a német uralom, de földesura iránt is, s a nemesség nem ok nélkül tart a kétségbeesett nép fellázadásától. Önkényesen, országgyűlés nélkül vetik ki az adót 1699-ben a nemességre is, s a következő esztendőben a kisebb nemességet a jobbágyokéval mindenben egyenlő adózás alá vetik. A nemesség maga is belátta, hogy a jobbágyságot elviselhetetlen teher nyomja, s voltak sokan, akik örömmel fogadták volna a közteherviselést, ha országgyűlés mondja ki azt. E nehéz időben tűnik fel II. Rákóczy Ferenc, ő emeli fel a Thököly által elejtett zászlót, a szabadság zászlaját. Török világ, német világ, kuruc világ szörnyen kimerítette a nemzetet. A másfélszáz esztendős, örökös harci zajtól nyugtalan világra csöndes világ következik: a békés munka ideje, melyet alig zavar meg a törökkel való leszámolás s a Péró-féle lázadás, melyet nagy hirtelen elfojtanak. A hirtelen elhunyt I. József örökébe testvére, III. Károly lép, a Habs- burg-családnak az időben egyetlen férfitagja. A pestis miatt az 1712- ben megnyílt országgyűlés három évig húzódik: 1715-ben iktatják törvénybe a szatmári békét. Ugyanez az országgyűlés kötötte ki a nemzet királyválasztó jogát is, az esetre, ha a király fiúörökös nélkül halna meg. Törvénybe iktatj ák az állandó hadsereget s az eltartására szükséges hadi adót, de fenntartják jövőre is a régi hadszervezetből a nemesi felkelést, vagyis: háború esetén a nemesség fegyverviselésének kötelességét. A nemesembér ezzel fizeti az adót, a pénzt ezentúl is a paraszt adja. De a bécsi kormány a néptelenné vált területekre tervszerűen telepíti be az idegeneket, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy az idegenek elárasszák az országot a magyar faj rovására. Az 1723-iki országgyűlés törvényesen is elrendeli az idegen lakosok betelepítését. Nagy a szükség a munkáskézben s valóban ideje, hogy a parlagon hevert földeket újra felhasogassa az ekevas. A baj csak az, hogy a valóságban ez a betelepítés a magyar faj ellen irányul. A miskolci repülők hősi halottai A világháborúban többen vesztették életüket mint képzett vadászpilóták Az első kétüléses vitorlázógép, a Cimbora, amellyel a háborús időkben, 1943-ban kezdtek gyakorlatozni a miskolci repülők Fotó: archív Duvalovszky Zoltán 1943 őszére a sajókápolnai repülőtér az akkori körülményeket figyelembe véve, a „Repülő alap” egyik legösszkomfortosabb repülőtere lett. Az ország valamennyi repülőklubjából örömmel jöttek Sajókápolnára repülni, mert lehetőség volt csörlő- vontatásos és lejtőmenti repülésre is. Tavasztól majdnem minden nap voltak berepülések hazánk légterébe. Nappal az amerikai, éjszaka az angol légierő repülői bombázták Magyarországot. A szovjet légierők szállítógépei az úgynevezett „Tito”- buszok minden éjszaka hazánk légterén át szállították az utánpótlást Tito partizánjainak. Ezek az események nagyon hátráltatták a repülőklubban folytatott kiképzést. Ennek ellenére felgyorsulva folyt a fiatalok repülő kiképzése, mert a légierőknek sok fiatal pilótára volt szüksége. Közülük való volt Kiss-Benedek István tizedes, aki repülő hősi halált halt légiharcban 1944. március 17- én. Pista, 1939-ben kezdte meg pilóta kiképzését. Oktatója Kökény Béla, akinek egyik legkedvesebb növendéke volt. 1941 októberében hívták be a Légi- erőkhöz katonai szolgálatra. Vadászrepülő kiképzésben részesült. Kitűnő vadászrepülő lett belőle, ezért került a legendás hírűvé vált „Puma” vadászrepülő ezredhez. 1944. március 17-én az angolszász légierő több hullámban támadta erős vadászkíséret támogatásával Bécset és környékét. Repülőbázisukra visszatérőben több bombát leszórtak Mosonmagyaróvárra és több mellette fekvő községre. Ezután Győr felé vették az irányt. A 2/1- es vadász század, melynek Kis-Be- nedek István beosztott pilótája volt, ekkor kapott parancsot, hogy repüljenek Győr légterébe a város védelmére. Ezen a napon vívta a Magyar Légierő első légiharcát az amerikai repülőegységekkel szemben. A Ferihegyi repülőtéren állomásozó vadászrepülők már állandó készültségben voltak. 12 óra után néhány perccel riasztották bevetésre Pista századát. Az akkor 23 éves fiatalember, amikor felcsatolta magára ejtőernyőjét, az Me 109 G típusú vadászgépben, nem gondolt arra, hogy élete első és egyben utolsó harci bevetésére indul. Hallgattam a hadijelentést másnap a rádióban. Március 17-én Győr védelmében folytatott légiharcból két vadászrepülő nem tért vissza. Morvái János őrmester és Kis-Benedek István tizedes légiharcban hősi halált haltak. Soltész Bertalan 1935-ben, 15 éves korában kezdte a repülést. Kökény Béla volt az oktatója. 1936-ban „A”, '37-ben „B”, '38-ban „C” vizsgás pilóta lett. 1938-ban részt vett a lengyel- országi továbbképzésen. 1939-től 1942-ig mint társadalmi segédoktató tevékenykedett a repülőklubban. 1942. október 5-én tényleges katonai szolgálatra vonult be Székesfehérvárra a Légierőkhöz. A „Légiháború Magyarország felett” című könyv 1992. évi első kötete szerint 1943. április 13-án Budapest védelmében légiharcban súlyosan megsebesült és a lezuhant repülőgép roncsai között hősi halált halt. Idézet a könyvből: „Schmidt János főhadnagy kifordult a Lightningek közül, de néhány amerikai vadász- repülőgép követte. A főhadnagy megsebesült, több sebből vérzett. A rádiós lövész Soltész Bertalan őrmester mellén hatolt át egy lövedék. A sebesült pilóta Ráckeve közelében a Lightningek golyózápora közepette kényszerleszállást végzett égő gépével. Schmidt főhadnagy utolsó erőfeszítéssel elhagyta az égő gépet, amely hamarosan felrobbant. A súlyosan sebesült Soltész Bertalan a repülőgép roncsai között hősi halált halt.” Soltész Bertalan „halála” után jó néhány esztendővel így idézte fel ezt a légiharcot. „Azzal kezdem, hogy januártól közösen kaptuk a kiképzést Schmidt János főhadnaggyal. Ő egy kiváló képességű pilóta volt, kivel a kiképzés alatt nagyon összeszoktunk. Egymás gondolatát is ismertük és nagyon tiszteltük és becsültük egymást. A Budapest elleni április 13-i közös amerikai és angol légitámadás alkalmával 14 darab Me 210-es géppel kerültünk bevetésre. Kezdetben támadólag léptünk fel a légiharcban, hogy megakadályozzuk Budapest bombázását. Ez a légicsata azonban nagyon egyenlőtlen küzdelem volt a sokszoros túlerőben lévő angol és amerikai gépekkel szemben. Kis kötelékünk sajnos már a bombatámadás megkezdése előtt szétszóródott, majd gyülekezési parancsot kaptunk Csepel légterében, de ott már nagyon sokszoros túlerővel vártak ránk az angolok, nagyon nagy tűzerővel rendelkező kéttörzsű Lightning vadászokkal, az általunk vörös ördögnek becézett gépekkel. (Az orr-részük vörösre volt festve, és erről kapták becenevüket.) Legalább 7-8 gép támadott bennünket. Megkezdődött az egyenlőtlen „macska-egér harc”. Kegyetlenül lőttek minket, de mi is lőttünk, amikor a támadó gépek elénk vagy mögénk kerültek. En a két távirányítható nehéz géppuskából tüzeltem. Ontotta a tüzet pilótám is. Egy perc után mi már mégis csak védekezésre kényszerültünk. Hatalmas csattanás, a célzókészülékemet, majd engem is eltaláltak, súlyosan megsebesültem. Miután harcképtelen lettem, engedélyt kértem a főhadnagy úrtól a repülőgép ejtőernyővel történő elhagyására. Ne ugoij, Bercikéin, válaszolta pilótám, ha kiugrasz, céllövészetet rendeznek rád. Megpróbálkoztunk a lehetetlennel —egérutat nyerni. Ez sikerült is, de nagyon szerencsétlen körülmények között, mert a repülőgép motoija is találatot kapott, a gép kigyulladt. Tobak Tibor, a „Pumák földön - égen” című könyve 84. oldalán a lezajlott légiharc utolsó perceiről Schmidt János főhadnagy az alábbiakra emlékezik vissza: „Ráckevén egy szőlőben kényszerleszállást hajtottam végre. Hasra- szálltam. A gép az utunkban levő fákat szinte leradírozta a föld színéről. Földet érésnél fejem a szoros bekötés ellenére is előrelendült és kegyetlenül bevertem azt az előttem függőlegesen belógó páncélüvegbe. A több repesztől vérző Soltész Bertalan önfeláldozóan kikászálódott az ülésből és megkísérelt kiszabadítani. De ez akkor nem sikerült, mert a gép orra a kényszerleszállásnál erősen deformálódott. Berci ekkor sebeivel mit sem törődve, futásnak eredt a nem messze dolgozó szőlőmunkások felé, és segítségért kiabált. Azok ijedten menekültek a véres Soltész Bertalan elől, azt hívén, hogy ellenséges gép pilótája és fel akarja őket koncolni. Berci a nagy vérveszteségtől elgyengülve, ordítva káromkodni kezdett. A káromkodás meggyőzte a munkásokat, aki így tud káromkodni, az csak magyar ember lehet. Berci ezután villámgyorsan visszafutott az emberekkel és kihúztak az égő gépből.”- A szőlőmunkások segítségével - meséli Soltész Bertalan — a géptől mintegy 100 méterre elvittük az eszméletlen pilótát, majd egy hatalmas dörrenés, a gép felrobbant és tejesen elégett. A mentők nagyon gyorsan megérkeztek és a verebélyi klinikára szállítottak bennünket, ahol nagyon gondos és lelkiismeretes orvosi ellátásban részesültünk. Számomra, mint repülő számára, 1944. április 13-án befejeződött a II. világháború. A sokszoros túlerővel szemben folyt egyenlőtlen légiharcban mind a 14 gépünk megsemmisült és nagyon sok bajtársunk vesztette életét. Szerencsére Schmidt János és én megmenekültünk. (Soltész Bertalan tüdejében mind a mai napig nagyon sok szilánk van az ellenséges lövedékekből, mert ezeket sebészetileg sem tudták a tüdejéből eltávolítani.) (folytatjuk)
