Észak-Magyarország, 1993. október (49. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-27 / 251. szám

1993. Október 27-, Szerda Hírek - Tudósítások ÉSZAK^Magyarország 3 Képviselők Lengyelországban Budapest (MTI) - Hörcsik Richárd, az Országgyűlés EK Ügyek Bizott­ságának elnöke és Németh Zsolt, az emberi jogi bizottság tagja kedden Varsóba utaztak, hogy ré6zt vegye­nek az Európa Tanács Parlamenti és Tömegkapcsolatok Bizottságá­nak ülésén - közölte az Országgyű­lés Sajtóirodája. A kétnapos ülésen a résztvevők megvitatják a közép- európai együttműködés, a Kárpátok Eurorégió, valamint a Közép-euró­pai Kezdeményezés aktuális kérdé­seit. Hörcsik Richárd felszólalásá­ban javaslatot tesz a szlovák-ma- gyar-ukrán háromszögben szubré- gió létrehozására, mely térségben szabadkereskedelmi vámterület jö­hetne létre. Javasolja továbbá új ha­tárátkelőhelyek megnyitását a szlovák-magyar határon, Pácinban, Nagykövesden, Lácacsékén. Alapítványi pénzek a megyének Budapest (ISB - D.Á.) - A Magyar- országi Nemzetiségi és Etnikai Ki­sebbségekért Alapítvány kuratóriu­mi ülésén döntöttek arról, hogy mely szervezetek részesülnek ezúttal az alapítványi pénzekből. Báthori Já­nos, a kuratórium titkára tájékozta­tása szerint az alapítvány anyagi tá­mogatást nyújt a kisebbségi szerve­zeteknek, hozzájárul a kisebbségi irodalom megjelentetéséhez, nem­zetiségi óvodai és iskolai oktatáshoz, amatőr és művészeti csoportok, mű­vészek támogatásához. Borsod-Abaűj-Zemplén megyéből a következő szervezetek kaptak támo­gatást: az Észak-Magyarországi Ro­ma Unió Ózdi Szervezete - 50 000 Ft, a hagyományőrző együttes támo­gatására; Ózd-Régió Független Ci­gány Szövetség - 80 000 Ft, gazd- asszony-továbbképzésre; a Phralipe Független Cigány Szervezet Forroi Szervezete - 50 000 Ft, községi ci­gányklub és könyvtár kialakítására; a Phi-alipe Független Cigány Szer­vezet (Miskolc) - 70 000 Ft, hátrá­nyos és veszélyeztetett nagycsalá­dok felzárkóztatási programjához; a Tandíjmentes Alapítvány Munkais­kola (Edelény) - 300 000 Ft, az isko­la támogatására; a Phralipe Függet­len Cigányszervezet (Fony) - 70 000 Ft, video-mozi létrehozására; a Phralipe Független Cigányszerve­zet (Pusztaradvány) - 60 0Ö0 Ft, if­júsági filmklub létrehozására; a her- nádvécsei Általános Iskola és Gyer­mekotthon - 200 000 Ft, a tanszerel­látás támogatására; a Magyarorszá­gi Ifjú Németek Közössége (Rátka) - 80 000 Ft., a tánccsoport támogatá­sára; a Rátkai Művelődési Otthon - 100 000 Ft, nemzetiségi fúvószene­kar támogatására; Kiss Elemér (Priigy) - 50 000 Ft, nyugdíjas cigá­nyok kirándulására; a Magyaror­szági Cigányok Igazság Szövetsége (Korlát) - 5Ó 000 Ft, klub támogatá­sára; Váradi Gábor ózdi amatőr fes­tő - 100 000 Ft; a Phralipe Függet­len Cigányszervezet (Mezócsát) - 55 000 Ft, cigány Ki mit tud? és bál rendezésére. Prágai Magyar Napok Tárgyal a MÁV és a szakszervezet Budapest (MTI) - Nem közeledett egymáshoz a MÁV Rt. és a vasúti szakszervezetek vezetőinek állás­pontja a bérfejlesztési és a foglalkoz­tatási kérdésekben a keddi tárgya­lás délelőttjén. Borsik János, a Moz­donyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke az MTI-nek el­mondta: nem tartja valószínűnek, hogy a kérdéses pontokban kedden megállapodás szülessen. Azt azon­ban mindenképpen szeretnék elér­ni, hogy ezen a tárgyalási napon az érdekképviseletek és a vezetés kompromisszumot kössön a végkie­légítések kérdésében. A tavaly de­cemberben megkötött megállapodás szerint ugyanis a vasúttól november 30-áig elbocsátott dolgozók számára a törvényi szintű végkielégítésnek durván a kétszerese jár. Áz érdek- képviseletek szeretnének mege­gyezni abban, hogy ezt a megállapo­dást teijesszék tó az egész évre. A tárgyalásokat délután tovább foly­tatták. Újabb MiG-ek érkeztek Kecskemét (MTI) - Újabh nyolc MiG-29-es vadászgép érkezett Oroszországból a kecskeméti kato­nai repülőtérre kedden - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóosz­tálya. így már összesen 16 vadász­gép érkezett meg abból a 28 darab MiG-29-esból, amelyet a Magyaror- szággal szemben felhalmozódott yolt szovjet adósság részbeni törlesz­téseként szállítanak az oroszok. A szállítási ütemterv szerint a fenn­maradó 12 vadászgép november kö- J®Pén száll le a kecskeméti repülő­terén. Budapest (MTI) - Október 25-26- án Berényi Lajos, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztéri­umának helyettes államtitkára Prá­gában tárgyalt partnerével, Václav Petricekkel, a Cseh Köztársaság ipari és kereskedelmi minisztere el­ső helyettesével és Václav Kupká- val, a Gazdasági Minisztérium első miniszterhelyettesével. A tárgyalások témái között szere­pelt a kétoldalú gazdasági szerző­désrendszer áttekintése, a Kelet-eu­rópai Szabadkereskedelmi Megálla­podás (CEFTA) időszerű kérdései­nek megvitatása, a két ország gaz­dasági-kereskedelmi kapcsolatai­nak jelenlegi helyzete, fejlesztési le­hetőségeinek vizsgálata, valamint információcsere a két ország bel- és külgazdasági eredményeiről. A felek megállapították, hogy a ma- gyar-cseh kereskedelem az idei év első nyolc hónapjában tovább bő­vült. Cseh adatok szerint a forgalom értéke az elmúlt év hasonló idősza­kához képest mintegy 18 százalék­kal nőtt. A magyar kivitel jelentősen emelke­dett (94 millió dollár), a behozatal mintegy 3,5 százalékkal csökkent (166 millió dollár), ezáltal a forgalom egyenlege is kedvezőbb képet mutat a tavalyinál, de a magyar passzívum még mindig jelentősnek mondható. Idén először rendezték meg a Prágai Magyar Napokat, amelyen 12 ma­gyar cég vesz részt árubemutatóval, illetve üzleti-szakmai szimpóziu­mokkal. A rendezvényt prágai tartózkodása során Berényi Lajos helyettes ál­lamtitkár nyitotta meg. Akrobatika az űrben Mint ismeretes, október 18-án bocsátották két héten át tortó Föld körüli útjára a Columbia űrrepülőgépet. Az élettani kísérletek ala­nyaiként a hét űrhajós társaságában kering negyvennyolc patkány is. A vizsgálatokkal a tartós súlytalanság hatásait elemzik, készül­ve ezzel a hosszabb távú űrrepülésre, egy majdani Mars-expedí­cióra. A képen David Wolf, az egyik asztronauta akrobatikus ké­pességeit mutatja be a parancsnok, John Blaha kamerája előtt. Fotó: AP Vihar az Esti Egyenleg körül Bánó tagadja a Sony vizsgálatának bizonyító erejét Magyar-német tárgyalások Budapest (MTI) - Várhatóan a jö­vőbe*1 javul a volt NDK üzemeiben előállított és Magyarországon érté­kesített berendezések alkatrész- utánpótlása. legalábbis erre tett ígéretet André f-eysen, a német vagyonügynökség 'Kezgató tanácsának egyetlen kül- ■éldi, belga nemzetiségű tagja, aki hétfőn és kedden Magyarországon folytatott tárgyalásokat. André Ley- Sent, aki egyben az Agfa Gevaert esoport felügyelő bizottságának el­nöke is, Jeszenszky Géza külügymi­niszter hívta meg. _____ M agyar kábítószer­csempészek Szófia (MTI) - A bolgár hatóságok kedden délelőtt hivatalos tájékozta­tót adtak a szófiai magyar nagykö­vetség konzuli osztályának arról a tarom magyar állampolgárról, aki­det még október 21-én vettek őrizet­éé kábítószercsempészés gyanűjá- val a Vidin-Kalafat kompátkelő bol- 8ar oldalán. , hatóságok közölték, hogy 3,55 ki- °gramm heroint találtak abban a jada típusú személygépkocsiban, amelyet az 1967-es születésű P. Fe- fenc vezetett. A gépkocsiban utazott foeg édesanyja, az 1949-es születésű i „heteacné, valamint barátnője, az ta65-os születésű N-né, N. Ildikó. Az enzetbe vetteket már Szófiába szál- btották. Budapest (MTI) - Nahlik Gábor, az MTV elnöki jogkörrel felruházott alelnöke a következő közleményt juttatta el az MTI-hez kedden: ,A Magyar Televízió Egyenleg Fő- szerkesztőségének vezetője, Bánó András 1993 június hónapban egy szalagról több fórumon azt állította, hogy az 1992. október 23-án video­kamerával készült. A videókamera azonosító adatait is megnevezte, a szalagot átadta a Magyar Televízió alelnökének. A szalag és a videoka­mera a SONY gyártmánya. A Magyar Televízió alelnöke levél­ben kérte fel a SONY Broadcast In­ternational céget annak megállapí­tására, hogy a szalagon a felvétel ké- szülhetett-e a megnevezett videoka­merával. A SONY Broadcast International a vizsgálatot térítésmentesen elvé­gezte. Ä Bánó András által átadott szalag vizsgálatáról a következőket állapí­totta meg: „Tény, hogy a szalagon egyáltalán nem videókamerával ké­szült eredeti felvétel, (muster) van, hanem egy későbbi időpontban stú­dió képmagnón, (VTR) montírozott szalag. Ezt bizonyítja a vágások - montírozások (snittváltások) minő­sége és az a tény, hogy a videoszalag rádió frekvenciájának (RF) alakja és kilengése (amplitúdója) nem ugyan­az, mint azon a videókamerán ké­szült felvételeké, amelyeket Ön vizs­gálatra számunkra elküldött.” A SONY Broadcast International hi­vatalos, térítésmentes vizsgálata eredményének ismeretében a Ma­gyar Televízió alelnöke a Műsorszer­kesztési Irányelvek súlyos megsér­tése és a vezetés szándékos félreve­zetésének alapos gyanúja miatt fe­gyelmi eljárást indított és állásából azonnali hatállyal felfüggesztette Bánó András főszerkesztőt, Hardy Mihály főszerkesztő-helyettest, az 1992. október 23. Esti Egyenleg fe­lelős szerkesztőjét, Losonczi Lívia szerkesztőt, Fehér Márta rovatve­zetőt. Az Egyenleg Főszerkesztőség veze­tésére Murányi László főmunkatárs kapott megbízást.” Az Esti Egyenleg szerkesztősége Bá­nó András aláírásával az alábbi köz­leményt juttatta el az MTI-hez ked­den: „1. A Sony-vizsgálat eredménye nem tekinthető döntőnek a Hét-Egyen­leg vita legfontosabb kérdésében, nevezetesen abban, hogy az Egyen­leg megváltoztatta volna az eredeti felvételeket tartalmazó kazettán a sorrendiséget. 2. A Sony vizsgálata nem ad választ arra, hogy a kazettán a kép és a hang egymással összhangban van-e vagy' nincs összhangban. Nem bizonyítja a Hét június 27-i adásában sugallta­kat, miszerint bizonyos képek alatt nem a képekhez kapcsolódó eredeti hang hallható. 3. A Sonynak az a megállapítása, hogy az általa vizsgált Egyenleg ka­zetta vágott, csupán azt bizonyítja, hogy a kazettán úgynevezett ki- és belépő jelek vannak, ezek minden olyan kazettán megtalálhatók, ame­lyeket nemcsak a magyar, hanem a világ összes televíziójában archivál­nak. így ezek a jelek megtalálhatók azon a nagyméretű Beta-kazettán, amelyen a kamerában használt kis­méretű Beta-kazetta tartalmát ar­chiválják. Miután az Egyenleg sajtó­tájékozta tój án a nagyméretű archív­kazettáról kisméretűre átmásolt eredeti felvételeket tartalmazó anyagot mutattunk be (úgynevezett musztert, tehát nem vágott adás­anyagot), ezt a kazettát vizsgálta a Sony, hiszen tőlünk ezt a kazettát kérte el a Televízió vezetése. így ter­mészetes, hogy ezen a kazettán meg­találhatók a tó- és belépójelek. 4. A Sony vizsgálata nem igazolta a Hétnek azt az állítását, hogy az Egyenleg felvétele az Árpád-sávos zászlót lengetó fiúról nem az élöadás idején készült.” Az Egyenleg Főszerkesztőség egy­hangúlag úgy határozott, hogy a műsort továbbra is elkészíti, a kedd délutáni és az esti kiadás nincs ve­szélyben - közölte az MTI-vei az Egyenleg Fószerkesztósége, miután nyilvánosságra került, hogy Nahlik Gábor, a televízió elnöki jogkörrel felruházott alelnöke állásából fel­függesztette Bánó Andrást, az Egyenleg főszerkesztőjét, és egyben fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene. A hírműsor szerkesztőségének munkatársai levélben fordultak az alelnökhöz, amelyben kinyilvánítot­ták, hogy döntését megértik, azaz el­fogadják, hogy a fegyelmi eljárás időtartamára ideiglenesen új veze­tőt kell megbízni a főszerkesztőség irányításával. Kérik azonban, hogy azt a döntést, amellyel Murányi Lászlót bízta meg, vonja vissza. Az Egyenleg objektivitása, pártat­lansága és nyugodt munkája, a plu­rális tájékoztatás lehetősége az át­meneti időszakra a szerkesztőség szerint csak úgy biztosítható, ha az Egyenleg munkatársai közül nevez tó az alelnök vezetőt. Keserű emlékezés VI. GulyAs Mihály A nagy világválság idején Borsod vármegye és Miskolc vezetői küldöttséget menesztettek a miniszterelnökhöz, ugyanis a diósgyőri állami gyárak - MÁVAG - annyira csökkentették a termelést, hogy 18 ezer alkalmazottjuk mint­egy felét kénytelenek voltak szélnek ereszteni és a város - teljes joggal - rettegett attól, hogy az elkeseredett emberek feldúlhatják Miskol­cot. (Ez jóval később, 1946-ban be is követke­zett. Az MKP által a feketézők ellen szervezett tömegdemonstráció lincseléssé fajult. Egy agyonvert rendőrtisztet szekér után kötve von­szoltak végig a városon. Megdöbbentő, hogy a retrográd hagyományok mily’ elevenen élhet­nek tovább. 1956-ban bányászok verik agyon a megyei rendőrfőkapitányt, neki tulajdonítva a tűzparancsot, mely a Zsolcai kapui rendőr-főka­pitányság előtt ártatlan emberek halálát okoz­ta. Hulláját lábon fogva, drótkötéllel, tízezrek szeme láttára, teherautó után körte húzták vé­gig Miskolc főutcáján. Az 1946-os lincselés ál­dozatai zsidók voltak és Miskolc - egy lengyel városban esett pogrom miatt, amelyben 40-nél több zsidót ölnek meg - a világlapok címlapjá­ra kerül: „A szovjetek által megszállt területek közbiztonsága - ilyen”, s a képeken Miskolc és az a lengyel város. A delegációt kényszeredetten fogadja Gömbös miniszterelnök, pedig személyes barátság fűzi a megye főispánjához, vitéz Borbély-Maczky Emilhez (Bétán, szülőfalujában szobrot emel neki, és keresztül viszi, hogy a cseresznyéjéről, kőfaragóiról és pincelakásairól híres Szomolya- Gömbösfalva legyen 1936-ban. Maczkyt máig ismeretlen tettesek verik agyon Miskolcon, a Népkertben, ’45 januárjában. Feltevések: túl sokat tudott a nyálas vezérekről; kommunistá­kat tették el láb alól; szovjetek végeztek vele. A még rendezetlen viszonyok miatt alapos nyo­mozás nem folyt. Az illetékesek letudták ennyivel: „Megérdemelte a sorsát!” Meglehet, de a gyilkosság nem minősíthető át jogszerű el­járássá.) A delegáció állami támogatást kérel­mez a miniszterelnöktől, aki a költségvetés fo­kozódó terheire hivatkozik, a csökkenő állami bevételekre, s ami - itt és most oly fontos! - a Rimamurány-Salgótarján Rt. ózdi gyárára hi­vatkozik. Onnan még senki se folyamodott hoz­zá állami adományért, annak az üzemnek a ve­zetői tudnak alkalmazkodni a megváltozott kö­rülményekhez. Az én János bátyám - szó sze­rint a tehén farától indulva - valóban kánaáni körülmények közé csöppent. Törekvő, egy átla­gos falusi legény képességeit jócskán meghala­dó személyes adottságaival, mondhatnék: kre­atív egyéniségével élni tudott a felkapaszkodás lehetőségeivel. Itt fogalom volt „gyáristának” lenni, mert mihelyt azzá vált, megillették olyan juttatások, amelyek a falon kívül rekedtek szá­mára elérhetetlennek látszottak. Elegendő munkabér, betegség esetén ingyenes kórházi kezelés és „betegpénz” , gyár-ista igazolványa egyben belépőjegyül szolgált a gazdag kulturá­lis kínálat világába: az Olvasó most a Liszt Fe-' renc Művelődési Ház nevet viseli. Bátyám itt lát először mozit, nagytermének befogadó képessé­ge meghaladja a Miskolci Nemzeti Színházét (1200 fő). „Tükörterme” hivalkodóan elegáns, szombatonként bálokat rendeznek benne, al­kalmasint előkelő vendégek számára fogadáso­kat. Az Olvasó-ba belépni azt is jelenti, hogy el kell fogadnia szakképzett könyvtárosok jó érzé­kű ajánlásait, innen nem vihet tó piff-puff regé­nyeket, itt olyanok nincsenek. A Társaság el- váija, hogy munkásai és alkalmazottai műve­lődjenek. A drága pénzen szerződtetett pesti színészek ide nem jöhetnek bóvlival: színház­terme képes arra, hogy idevarázsolják az egész operettszínházat, netán az operaházat, a Nem­zeti színészei játszanak nekik, és mivel az igaz­gató nejével, gyerekével, a főmérnök házanépé- vel itt van, a kisebb beosztásúak is kötelessé­güknek tartják az ottlétet. A jegyet mélyen áron alul kapja a gyaristo, de ott is kell lennie, a mo­zit is olcsóbban nézheti. Tavasztól őszig a „Rozsakért” fedett zenepódiumán saját fúvósa­ik játszanak, báljaikra szalonzenekart szerződ­tetnek. A jó modor, kifinomult ízlés az ember­közi kapcsolatokra is jótékonyan hat. Itt nincs nagyságos, méltóságos, tekintetes, itt minden­kinek ugyanaz a megszólítás jár: úr. Sajnos, ma az a helyzet-itt és most-, hogy egy jó, a 30-as évek hazai kapitalizmusához elront- va az emberanyag is. Rákosiék úgy seperték el a törzsökös magyar munkásosztály megtartó­emberformáló minden erőszak nélkül, önkénte­sen létrejött sokféle ön- és közművelő egyesüle­teit, mintha nem is léteztek volna. Ózd kultu­rális térképéről letörölve: Vasgyári Munkás Ol­vasó Egylet, Vasgyári Tiszti Kaszinó, Iparos Ol­vasókör, Községi Kaszinó, Ózdi Vasgyári Mun­kásdalárda, „Egyetértés” Dalárda, Ózdi Turis­ta Egyesület, stb. (folytatjuk) Delegáció Amerikából Budapest (MTI) - Úgy tűnik nem lesz akadá­lya, hogy Magyarország nyers húst, esetleg élő­állatot exportálhasson a jövőben az USA-ba. A hazánkban tartózkodó amerikai állategész­ségügyi delegáció ugyanis látogatása során kedvező tapasztalatokat gyűjtött a magyar ál­lategészségügyi helyzetről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom