Észak-Magyarország, 1993. július (49. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-03 / 153. szám

1993. «Július 3., Szombat Em-Hétvége/Vendégeink E SZAK-Magyarország 9 Otthon is alig tudjuk egymást A romániai diktatúra bukása előtt tizenhét éven át a Sóvi­dék legnagyobb falujában, a népi kerámiájáról híres Ko­ron dón tanárkodtam. Nagyon szerettem volna lapot írni, de akkor rengeteg feltételhez kö­tötték; először is, pártegyete­met kellett végezni. Aztán azok a városok, amelyekbe szívesen elmentem volna új­ságírónak (Marosvásárhely, Kolozsvár) zárt városokká nyilváníttattak a magunkfaj­ta falusi (értsd: ázsiai szár­mazék) számára. Ám így is . hozzájuthattam a fontosabb újságokhoz, kiadványokhoz, könyvekhez. A magyarországi (főleg irodalmi) sajtót pedig „másodkézből” akként ismer­hettem meg, hogy a festő, köl­tő Páll Lajoshoz sokan beko­pogtak Magyarhonból, s min­dig csempésztek át hozzá saj­tótermékeket is - ő pedig szí­vesen adta kölcsön őket. A megyei lapok viszont, akkor sem „lépték át” saját olvasótá­boruk (a megye) „demarká­ciós” határait. Akkor sem kap­tam meg például a Brassói Lapok, a marosvásárhelyi Vö­rös Zászló vagy a sepsiszent­györgyi Megyei Tükör száma­it hiánytalanul, ha előfizet­tem rá. Akkor a postai ha­nyagság (vagy szándékoltan, hallgatólagosan támogatott Bölöni Domokos Marosvásárhely! Népújság nemtörődömség) fosztott meg bennünket attól, hogy minél többet tudjunk egymásról. A „rend” szerre eldugta a kom­munikációs csatornákat, mert az információ, az egymásról való tudás, tudásunk tudata veszélyt jelentett a számára. 1989 után fordult a helyzet — de nem lettünk okosabbak. Si­került végre azzal foglalkoz­nom, amit szeretek (újságot csinálni, karcolatokat, novel­lákat „belső cenzúra” nélkül írni és közölni is) -, de most Marosvásárhelyről éppoly ke­véssé „látom át” Erdély ma­gyarajkú népének helyzetét — a sajtó tükréből —, mint hajda­nán, vidéki pedagógus korom­ban. Tudom, hogy van Csík­nak lapja van, Háromszéknek is,- volt Kézdivásárhelynek, van Udvarhelynek, s távo­labbra tekintve tudok a ko­lozsvári, az aradi, a temesvá­ri, a nagyváradi, szatmárné­meti, nagybányai lapokról - de az olvasóközönség nem tudhat, mert ezek a lapok (s a miénk, a marosvásárhelyi Népújság is közéjük sorolan­dó) nem lépik át ma sem a megyei határokat. Jó, megen­gedem, bizonyos szempontok alapján nem is kellene, hogy átlépjék. Kapható viszont Ma­rosvásárhelyen a Brassói La­pok (hetilap), az Erdélyi Nap­ló, a Média (heti sajtószemle), a Romániai Magyar Szó, az Ifi Fórum (ifjúsági hetilap), kap­hatók különböző szórakozta­tó mellékletek; ezekről csak annyit, hogy mindjük színes tévét ígér, ha szerencsés a ho­roszkópunk, és a nyertesek közül épp a mi nevünket húz­zák ki. Kapható a kitűnően szerkesztett Európai Idő (ezt sepsiszentgyörgyi fiatalok ír­ják) de alig kaphatók iro­dalmi lapok, pl. a kolozsvári Helikon vagy a hosszú kény­szerszünet után ismét megje­lenő Kelet-Nyugat. De ott. van mindig a standokon a buka­resti A Hét és lassan utoléri magát a Kolozsvárra költözött Művelődés is. Ha tehát vala­kinek jut rá pénze, nagyon sok és jó magyar laphoz juthat hozzá Marosvásárhelyen. De más megyék lapjai csak heti, kétheti csomagolásban jutnak el (kölcsönös megegyezés alapján) - a szerkesztőségek­be. Mire elolvashatom, milyen is volt idén a csíksomlyói bú­csú - régen elmosta a nagyidő a zarándokok lába nyomát... E lapcsomagok bizony jobbára csak könyvtárak dokumentá­ciós részlegeit gazdagíthatják. Itt, Miskolcon nyílt alkalmam megismerni szűkebb pátriám újságíróit (már azokat, akik eljöttek), otthon, bár van szer­vezetünk, a Romániai Magyar Újságírók Egyesülete (RMUE), még nem találkoz­hattunk „plénumban”... És persze magyarországi, szlovákiai, kárpátaljai céhbe­lieket, akikről csak hírből tud­tam, és egyáltalán nem is­mertem őket meg a lapjaikat. Szomorúságom tehát talán lassan elmorzsálódik. Most az élmények mellé egy jó köteg Románián kívüli kiadványt is viszek haza. Mert otthon ren­dezek majd egy kis alkalmi ki­állítást - szerkesztőségbeli társaim tájékoztatására. Ez is valami, ugye. Ha a vámnál... De ne fessük a vámost a pa­nasz - (netán a sirató) falra. Sapienti sat. De: csinálja! „Büszkén sepregetek a magyarságért” A Szatmárnémeti Polgármes­teri Hivatal 42 alkalmazott­jából mindössze 4 magyar, jól­lehet a város 140 ezres lakos­ságának fele magyarnak vall­ja magát. Érdeklődésünkre, illetékes elvtárs elmondta: szigorúan a szakmai hozzáál­lás szerint válogatják ki mun­katársaikat. Az utolsó magyar, aki megfe­lelt e magas követelmény­nek, Bözsi néni a takarítónő volt. Rövid interjút kértünk a hoz­záértő és bátor takarítónőtől. — Először is arra kérem Bözsi nénit, mondja el: hogyan si­került megnyernie a takarító­női állásra kiírt versenyvizs­gát?- Úgy drágám, hogy a többi pályázó csaj elsősorban a lá­bát és a farát emelgette, én meg a seprőt, mer én tudtam, hogy immár nálunk is vége a régi világnak, s a szakmai hozzáértés mindenekelőtt.- Nem volt hátrány, hogy nem ismeri az állam nyelvét?- Éppenséggel előny volt, mert így nem értem miket be­szélnek a főnök elvtársak a magyarokról és hogyan ma­gyarázzák ki magukat telefo­non az asszonynak, hogy me­gint éjfélig tart a gyűlés. - De megsúgom a szerkesztő úr­nak, hogy inkognitóban inten­zíven tanulom a román nyel­vet, mert erősen szeretek pletykálni!- Nem fél, hogy ebből még baj lehet?- Hát annyira nem félek, mert járt nálunk egy úr az Európa Tanácstól, aki velem is elbe­szélgetett és azt mondta: bár­milyen sérelem érné nemzeti­ségi öntudatomat, keressem meg! Ha szükséges lesz, akár a seprűnyélen is elrepülök Sike Lajos hozzá, mert a fizetésemből még a városi autóbuszra se futja!- Mikor volt biztos benne, hogy megnyerte a pályázatot és felvették?- Hát kedves, a gyakorlati be­mutatón! Olyan fényesre vik­szoltam a folyosó kövét, hogy az egyik űr elvágódott rajta, mire én úgy megijedtem, hogy egy akkorát káromkodtam, mint egy hortobágyi csikós. Vagyis a csikó minden tarto­zékát elsoroltam. Erre olyan kacagás lett, hogy az elvágó­dott úr is a hasát fogta, s azt mondja kollégájának: na lá­tod, egyedül a káromkodás­ban nem tudjuk legyőzni a magyarokat! Aztán még hoz­zátette: ha teljesen elrománo- sítottuk őket, káromkodni ak­kor is magyarul fogunk. S er­re én nagyon büszke voltam.- Mit üzen Bözsi néni az Észak-Magyarország hasáb­jairól a világ magyarságához?- Csak dolgozzanak látástól- vakulásig töretlen hittel, mert én ezt az egy magyar posztot szilárdan tartom. Büszkén sepregetek az egész-magyar­ságért, határon innen és túl. Szilágyi Domokosnak szobra lesz Fontos művelődési eseményre készül Szatmárnémeti: július 3-án, a költő születésnapján, a város egyik közterén felállít­ják Szilágyi Domokos szobrát, aki ebben a városban tanult. Másodszor történik meg a rendszerváltás óta, hogy ma­gyar költő kap szobrot a vá­rosban. Az első Kölcsey Feren­cé volt. Sok huzavona előzte meg a szoborállítást. A pol­gármester az elején hallani sem akart róla, az első közjo­gi méltóság, aki pozitívan vi­szonyult az ügyhöz, a megye új prefektusa volt. Ezután már a polgármesteri hivatal sem mondott nemet a helybé­li Kölcsey Kör kezdeményezé­sére. A szoboravató voltakép­pen egy rendezvénysorozat ré­Veres István , Szatmári Friss Újság sze lesz. Ugyanis Nagysom- kúton, a költő Máramaros me­gyei szülőfalujában, továbbá Magyarláposon, gyermekkora színhelyén is lesz megemléke­zés. (Előbbi helységben egyéb­ként - két évvel ezelőtt - már megjelölték a költő szülőhá­zát). Miután tehát a jóváha­gyás megvolt, más jellegű ne­hézségek merültek fel. A szob­rot önerőből kell felállítani. Állami támogatást nem ad­nak rá. A megrendelők erede­ti elképzelése az volt, hogy bronzszobor készüljön. De nem volt hozzá bronz. Ered­ménytelennek bizonyult az a felhívás is, amelyben a lakos­ságot kérték fel, hogy adakoz­zék bronzot. így az a kénysze­rű döntés született, hogy ide­iglenesen betonból készítik el a szobrot, s ha majd lesz bronz, kicserélik. Az ünnepségsorozatra jeles vendégeket várnak, így töb­bek közt Kántor Lajos iroda­lomtörténészt, Palocsay Zsig- mond költőt Kolozsvárról, Gál Sándort Kassáról, Dalmay Ár­pádot Beregszászról, Czine Mihályt Budapestről. - Boér Ferenc a szatmárnémeti Északi Színház egykori, a ko­lozsvári magyar színház jelen­legi művésze ez alkalomra önálló műsort állított össze a költő műveiből. Az idei Rákóczi-megemléke- zés, valamint a „Hajnal akar lenni” népdaléneklési verseny után a Szilágyi Domokos em­léknapok immár a harmadik, regionális fontosságú rendez­vény lesz idén Szatmárnéme­tiben. Régiók között, szóban és írásban A régiók közötti kapcsolatfel­vételek korszakának (divatjá­nak?) tájékozódási szakaszát éljük. Ide illeszkedik a június 29. július 1. között lezajlott, határon túli régiók sajtókia­dóinak, szerkesztőinek, és magyarországi könyvtárak vezetőinek találkozója is. Az írott információk határo­kon keresztül történő küldé­sének gyakorlata információs híd, amelynek pillérei az erdé­lyi Szatmár megyében, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyé­ben, és a beregszászi járásban már állnak. A Hármashatár című sajtókiadvány az, amely ezt a három különböző ország­ban lévő megyét összeköti. Ezt megelőzően, a romániai Szatmár megye és Szabolcs- Szatmár-Bereg megye üzleti életét serkentő céllal 1991- ben jött létre Zotmarket című, mindkét régióban ingyenesen teijesztett reklámújság, ame­lyet a ZOTMAR PRESS Lap­kiadó és Sajtóterjesztő Kft. a nyíregyházi Gold-ÁSZ Kft. közreműködésével adott ki. Az igények szerint eddig meg­jelent 6 lapszám értékes bo­nyolítási, ügyviteli tapaszta­latszerzési lehetőséget biztosí­tott a kiadónak, terjesztőnek egyaránt. Megjegyzendő az is, hogy a Zotmarket működteté­se, az első kiadott lapszámtól kezdődően nyereséges vállal­kozásnak bizonyult, semmifé­le támogatásra sem az indu­láshoz, sem pedig menetköz­ben nem szorult, ami a min­den régióban beszűkülő anya­gi lehetőségeket tekintve nem elhanyagolható szempont. A működtetésből felhalmozott tapasztalatok birtokában, és ezeknek talán részeredmé­nyeként működik az immár egészen más célkitűzéseket követő Hármashatár is. Igaz, hogy támogatásból, igaz, hogy viszonylagos érdektelenség körülményei között, de jelen pillanatban elsőként a zóná­ban. Baranyai Attila Szatmárnémeti Ismerkedjünk! Egy, — másfél flekkes anyagot jegyezni az Észak-Ma­gyarország olvasói számára, bármit - volt a szerkesztői kérés, ajánlás. De mit mondhat, mit oszthat meg ismeretlen olvasóival a Bukarestben készülő Romániai Magyar Szó újságíró­ja, akinek „személyes ismerősei” a hazai olvasók, azok, akikkel — állítólag - ugyanazt,, a román kenyeret eszi”, majszolja, - ugyanazért az egyre több, de kevesebbet érő lejért dolgozik, ugyanazokon a vonatokon rohangál a főváros és a Székelyföld között otthonról haza, akikkel együtt ugyanazzal a hatommal néz nap mint nap far­kasszemet? Miről számoljon be az itteni olvasóknak, akiket, utoljá­ra (és először) több mint két éve látott járni az utcán, él­ni és magyarul beszélni szüntelen, s akik közül - bár ott­hon érezte magát közöttük, mégis hazavágyott, a veritá- bilis Balkánra, a bokáig érő szemétbe, a csattogó fogú po­litika kellős közepébe, oda, ahol fülsiketítő zajjal ková­csolják az eredeti, saját demokráciát? Értekezhetnék Iliescu mosolyáról, az ÁFA bevezetéséről, amitől — ismeret híján - úgy reszket a lakosság, mint mindentől, ami drágulást von maga után, mesélhetnék a román főváros Északi Pályaudvarának koldusgyereke- iről, a földalattin részegen éneklőkről... Bukarestet hajdanán a magyarok második fővárosaként tartották számon. Manapság a Kárpát kanyarban meg­állnak a Romániába magyarlátni jövők, pedig a román fővárosban újságok, folyóiratok készülnek, magyar tan­szék működik a Tudományegyetemen, létezik egy Ady Lícium, ahol magyarul tanulnak, működik egy Petőfi Társaság, s két református egyházközössége van a kato­likuson kívül a bukaresti - egyre fogyó - magyarságnak... De Galacon, a nagy déli ipari városban például 30 tagot számlál a helyi RMDSZ szervezet. Sajnos mi otthoniak sem igen tudunk róluk. Pedig köldökzsinórként, a Szé­kelyföldén kiadott helyi lapokat járatva, avagy a Magyar Szót, próbálnak „visszacsatolódni”, magyarnak marad­ni. Ismerkednünk kellene - úgy, ahogy itt Miskolcon a ré­gió újságírói teszik, felfedezvén: alig hallottunk egymás­ról sajnos, de gondjaink kísértetiesen hasonlóak. Tudnunk kellene egymásról, nem csak a vannak, va­gyunk szintjén. Az információ zsilipéit ki kellene nyitni, - hadd menjenek jöjjenek azok a lapok, hadd cserélőd­jenek a magyar szavak... Éltes Enikő bukaresti magyar újságírónő Fotók: Fojtán László Memorandum 1993. június 29 - július 1. között került sor Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár szervezésében a „Határon túli magyar sajtó” című regionális konferenci­ára, amelyen Erdély, Kárpátalja és Felvidék magyar nyelvű lapjainak képviselői vettek részt. Felkért előadók ismertették mindhárom határon túli ré­gió sajtójának mai helyzetét, a megmaradás és tovább­lépés lehetőségeit keresve. Áz anyaországi sajtót a Haj­dú-Bihari Napló, az Észak-Magyarország és a Kelet-Ma- gyarország képviselte. A résztvevők kiemelték, mennyire fontos az anyaorszá­gi és a határon túli magyar sajtó sokoldalú kapcsolata­it szervezetten kiépíteni. Ugyancsak hangsúlyozták a konkrét együttműködés olyan formáinak fontosságát, mint a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei, a romániai Szatmár megyei, illetve kár­pátaljai illetőségű újságírók által szerkesztett Hármas­határ című lap. A konferencia résztvevői igényelték, hogy a határon tú­li magyarság sajtójának támogatására képes fórumok hozzanak létre egy olyan céget, amely biztosíthatja a ki­sebbségi magyar sajtó magyarországi importját, terjesz­tését, és megfelelő információs központokba való eljutta­tását. Határozott kérésként merült föl, hogy a magyar or­szággyűlés által a határon túli magyar sajtó támogatá­sára elkülönített anyagi eszközök felhasználása a nyil­vánosság ellenőrzése mellett, az illető lapok, illetve szak­mai szervezetek konzultálása mellett történjen. Szükségesnek tartják az utánpótlás, illetve az újságíró továbbképzés megszervezését anyagországi segédlettel és a helyi érdekek figyelembevételével. A konferencia résztvevői köszönettel nyugtázzák a Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés ama ajánlatát, hogy egy év múlva is biztosítja a támogatást a konferen­cia megszervezéséhez. A Határon Túli Magyar Sajtó Regionális Konferencia résztvevői

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom