Észak-Magyarország, 1992. október (48. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-06 / 236. szám

Országban-Világban 1992. Október 6., Kedd 2 ÉSZAK-Magyarország -----------JEGYZET------­Br ackó István Kétarcú, Janus-igazságok foglalkoztatnak mostanában. Időm van, s a körülmények ösz­tönöznek arra, hogy miközben összefüggé­seket keresek, különbségeket találjak, holott egy dologról, egypetéjű összetartozásokról van szó. Olyan ez, mint az első és a második házasság. A kettő valahol összefügg, fel­tételezi, kiegészíti és kizárja egymást (egy mást), mégis micsoda különség. En elmegyek valahová, a fixfizetéscs poli­tikus megjelenik. Én bekapok valamit, ő vil- lásregelizik, vagy fogadáson vesz részt. En­gem kirúgnak a munkahelyemről, őt érdemei elismerése mellett - más fontos beosztásba való helyezése miatt - felmentik. Hogy is van ez Uraim?! Mert mi a különbség a BC-szám- la és a CB-rádió között? S van-e valami köze Makónak Jeruzsálemhez, Kétegyházának Túrához? A városalapító Romulus kevesebb lenne a bohókás Remits nélkül, s Dávidnak is kellett egy Góliát. Viszont egy Ady Endre szükségeltetett ahhoz, hogy Léda és Csinszka együtt, egyszerre kerüljön be az iroda­lomtörténetbe. Pozsony írásos emlékei régeb­biek, mint Bratislava dokumentumai, s meg­kockáztatom, hogy rosszabb ma magyarnak lenni Bratislavában, mint a hajdani királyko­ronázó magyar fővárosként is tisztelt Po­zsonyban. Es ki hinné, hogy a pártállam ide­jén sikert sikerre halmozó drámaíró ugyanaz az ember, aki' Szent István ünnepén egy ir­ritáló politikai pamfletlel lepte meg a vilá­got? Fölemlegethetném még a kutya és a macska közötti örök és megbontható barátságot, a bárány és a farkas közötti szimbiózist, az árnyék és a fény, a tűz és a víz örökkön örökké tartó és összetartozó ellentétét. De mire megy az ember a képes beszéddel ebben a ke­gyetlenül racionális korban, amikor a fekete­fehér igazsága vagy igazságtalansága úgy csattan az arcon, mintáz ostor. Akár fehér az ember, akár fekete. Es a fehérnégerek sem kivételek ezalól a regula alól. Áradások Olaszországban Róma (MTI) - Két ember vesztette életét Olasz­országban a hétvégi viharokban. A Reuter hétfői jelentése szerint az egész országra kiterjedő heves esőzések a folyók áradását okozták. A déli Puglia tartományban egy 42 éves férfi meghalt, amikor gépkocsijára fa dőlt, egy 65 éves nőt pedig autójával együtt a tengerbe sodort a vi­haros erejű szél. A velencei Szent Márk téren is térd ígérő víz fo­gadta a hétvégén a viharos időjárás ellenére odalá­togatókat. Főszerkesztő: Nagy Zoltán Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Olvasószerkesztő: Gyöngyösi Gábor Rovatvezetők: Nagy József (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság). Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Telefonok: Központ: 341-611, Titkárság: 341-888, Társadalompolitikai szerkesztőség: 341-894, Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 341-601, Kulturális rovat: 341-611 /239, Sportrovat: 341-700, Fotórovat: 341-611/207, Levelezési rovat: 341-866 Kiadja: az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. 3527, Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054, Budapest V., Báthory u. 7. III. eni. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőség vezető: Görömbölyi László Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgató: Veres Mihály cs Horváth Ferenc Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi u. 15-17. 3532. Telefon: 341-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesílő postahivatalnál, a hírlap­kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapclő- ftzelési és Lápellátási Irodánál /HELIR/, Budapest V., József nádor tér I. 1900, közvetlenül, vagy posta- utalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmai jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 215 forint. Egy negyedévre 645 forint. Félévre 1290 fonni. Egy évre 2580 forint. In­dexes 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyom­dában. Felelős vezető: Ducsai György. „-MAGYARORSZAG aéyer Új kötvénysorozatot bocsát ki a MATÁV 200 millió forint értékű kötvény a magánemberekre vár Budapest (ISB - Sinka Z.) - A Ma­gyar Távközlési Részvénytársaság (MATÁV) 1992. október 9-én 2,5 milliárd forint értékben kibocsátja a Távközlési Kötvény IV. sorozatút. Az új kötvénykibocsátással a társaság hároméves távközlésfejlesztési prog­ramjának 1992-93. évi szakaszát kí­vánjak finanszírozni. A kötvénykibocsátás lebonyolítója a Postabank érlékpapírforgalmazási és Befektetési Rt., illetve az általa szer­vezett tíz tagú konzorcium. Az országban összesen 57 helyen je­gyezhető kötvény. A szervezők - többek között a Postabank országos hálózatát is igénybe véve - igye­keznek egyensúlyt teremteni a fővá­Befűtöttek a távfűtésnek Salgótarján (MTI) - Hónapok óta tartja izgalomban Salgótarján lakos­ságát: lesz-e vajon, aki a fűtési szezon kezdetén meleget ad a lakásokba? A kételyeket nem csupán a hőszolgáltató vállalat csődje, majd felszámolásának megkezdése indokolja, hanem a város fűtési rendszerének műszaki, gazdasá­gossági ingatagsága, amely most - lévén a hőszolgáltató vállalat ez évtől önkormányzati tulajdon - súlyos te­herként szakadt a városi önkormány­zat nyakába. Átmeneti lépésekhez nem adja voksát a képviselő-testület, ragaszkodik a kérdés teljeskörű megoldásához. Legutóbbi ülésén is elutasította az akkor már másodszor beterjesztett hődíj emelési javaslatot, jóllehet a drágítás mértéke csupán az erőmű áremelését érvényesítette volna. A varos távhőellálása ugyanis a tekintet­ben is különlegesnek mondható, hogy a hőszolgáltató csupán továbbadja az erőmű által megtermelt energiát - e kettősséggel is szaporítván a költ­ségeket. Arról nem is szólva, hogy hajdan az erőművet egy 80 ezres lélekszámú városra tervezték, számít­va a nagyvállalatok igényeire is, ám a várakozásokat nem igazolta az idő, így az energiatermelő cég most fél­kapacitással dolgozik. Tovább bonyo­lítja a helyzetet, hogy - miután a képviselő-testület nem partner a díj­emelési indítvány megszavazásában - a felszámolás alatt lévő szolgáltató cég továbbra is veszteséggel kényte­len működni, ami a Büntetőtörvény­könyv 290. paragrafusa szerint csőd­bűntettnek minősül. A lényekhez azonban hozzátartozik, hogy a távfűtési már a jelenlegi árakon sem tudja minden család megfizetni. Az önkormányzat már eddig 800 ezer forintot utalt ki 250 rászorult hát­ralékosnak, s máris további 200 család kért segítséget. rosi és a vidéki hozzájutási lehető­ségek között. A MATÁV 200 millió forint értékben a lakosság részére kötvényeket kü­lönít el, egyfajta vésztartalékot ké­pezve túra az esetre, ha a magánem­berek lassabban „mozdulnának” a jegyzés hírére. Ez egyébként kapcso­latban van azzal a ténnyel is, hogy a kötvény első sorozata éppen október 9-én jár le, így a kötvénytulajdonos ál­lampolgárnak marad ideje arra, hogy eldöntse, kíván-e pénzt fektetni az újonnan kibocsátott sorozat kötvé­nyeibe. Amint az a MATÁV sajtótá­jékoztatóján elhangzott, az első három sorozatban is 2-300 millió forint körül mozgott a magánemberek által befek­tetett összeg mértéke. A kötvény kamatai az első évben brut­tó 18, a másodikban bruttó 20, a har­madikban pedig 22 százalékot érnek el. Ez ugyan lényegesen kevesebb, mint az első sorozat bruttó évi kama­ta, de a jelenlegi kötvénypiacon a ked­vezőbb mértékek közé tartozik. Az idei fejlesztési tervek között 150 ezer új állomás felszerelése szerepelt. Jövőre - ígérik a szakemberek - talán ennél is többet teljesíthetnek majd, at­tól függően, hogyan fogynak a köt­vények. A jelenlegi kibocsátással egyébként a MATÁV összesen 9,6 milliárd forintot fordíthat fejlesz­tésekre. Tüntetés a patkányok ellen Zászló helyett döglött patkányokat függesztettek farudakra a Bangla­desh-! Ohaka városban tüntető asszonyok. A tegnap kezdődött egyhó­napos kampány indításaként azt követelték a kormánytól, hogy tegyen hatékony lépéseket a rágcsálók kiirtására, hiszen a patkányok évente 450 ezer tonna gabonát pusztítatanak el az élelmiszer hiánnyal küszködő országban. _ Fotó: AP Bányatörvény: minden ásványi nyersanyag az államé Budapest (ISB - Ráthy Sándor) - Fej­lett piacgazdaságú országokban tör­vényi szinten nemigen szabályozzák a koncessziót, s most a bányászattal kapcsolatos törvényjavaslat parla­menti bizottsági tárgyalása során újra felmerült: a nemrégiben elfogadott koncessziós kódex inkább akadályoz­za, mint segíti egy európai színvonalú ásványkitermeléssel összefüggő sza­bálygyűjtemény megalkotását. A beterjesztett törvényjavaslat hatálya minden ásványi nyersanyag bányá­szatára kiterjed, így például a homok­os az agyagkitermelést is szabályozni fogja - ismertette a tervezetet a gaz­dasági bizottság ülésén Németh Jó­zsef, az ipari tárca illetékese. Ellentét­ben áll ezzel a szakértők véleménye: ez a kitétel szerintük túlzott óvatossá­got mutat, hiszen nincs szükség min­den falusi homokbánya művelését törvényben meghatározni. A kormányjavaslat másik alapvetése: „az ásványi anyagok természetes elő­fordulásukban, valamint a geoter­mikus energia az állam tulajdonában állnak". Kizárólagos állami tevékeny­ség lesz a kőolaj, a földgáz és a gázter­mék csővezetéken történő szállítása, illetve ezen anyagok föld alatti tárolása. Igaz, e tevékenységek végzését az ipari miniszter koncessziós szerződés alapján meghatározott időre vállal­kozóknak is átengedheti, mint aho­gyan a bányászati jogot és a geoter­mikus energia hasznosítását. A bányatermék után az állam ré­szesedést kér: a bányajáradék a ki­termelt ásványi anyag meghatározott százaléka lesz, így például a kőolaj és a földgáz esetében 37,5 százalékra rúg. Kevesebb terhet kell magukra vállal­niuk azoknak, akik homokot, vagy kavicsot termelnek ki, ők a tervezet szerint a mennyiség 12 százalékát kötelesek álengedni az államnak. A bányászatot vállalkozási alapra he­lyező kormánynak azonban szembe kell néznie néhány problémával. A parlament gazdasági bizottságában folytatott vitában a szabaddemokraták részéről elhangzott: indokolatlan lenne a különböző technikai és kör­nyezeti feltételek mellett működő bányákat törvényben meghatározott egyenjáradék alapján elszámoltatni, hiszen ez bányánként más és más ter­het jelentene. Ezért a járadék mértékét esetenként kellene elbírálni, s meg­előzni azt, hogy a gyengébb bányákat eleve lehetetlenné, tegye a törvény. Kifogásként merült fel az is, hogy miért csak koncesszióban lehet majd bányászkodni, illetve miért képezi minden ásványi nyersanyag az állam tulajdonát? Szalay Gábor szabad- demokrata képviselő állítására beter­jesztett javaslat ellentétben áll a nemzetközi gyakorlattal különben csak az ásványkincsek kicsiny része képezi az állam tulajdonát, döntő többségüket a föld tulajdonosai sza­badon hasznosíthatják. A szocialista párt képviselője, Pál László megjegyezte: a koncesszió nem piacbarát intézmény, s akadá­lyozza a privatizációt. A távközlési törvénytervezet kapcsán már felvetődött, hogy módosítani kel­lene a koncessziós törvényt, s most a bányatörvénnyel összefüggésben újra a koncessziós kódex korlátaiba ütközünk - adott hangot véleményé­nek. Tőzsdepangás, dollárjavulás Tokió (MTI) - Hetedik munkanapja csökken folyamatosan a tokiói tőzsde értékmérője, a 225 részvény és köt­vény árfolyamváltozásából számított Nikkei-index. Hétfőn 1,28 százalék­kal zárt alacsonyabban (17 101 pon­ton) az előző zárásnál, közel kerülve a rettegett 17 ezer pontos értékküszöb­höz. Javult ezzel szemben a dollár ár­folyama a jenhez és a német márkához képest n szigetországi valutapiacokon. A zöldhasú ára ugyan a nyitást követően ötvenéves rckordmélységbe (118,9 jen/dollár) zuhant, ám hama­rosan emelkedni kezdett, és később a 119,25 jen, illetve 1,4047 márka ár­folyamon állapodott meg. Szakem­berek szerint a dollár árfolyamja­vulásának magyarázata az lehet, hogy a piac várakozása szerint az Egyesült Államokban kedden csökkentik a ka­matlábakat. Karadzic levele Belgrád (MTI) - Radovan Karadzic boszniai szerb vezető szerint a Bosz­nia-Hercegovina felett bevezetendő légi zárlat a boszniai muzulmánoknak kedvezne, mivel a repülési tilalom mi­att a sebesült szerbek segítség, a lakosság pedig élelem nélkül marad­na. A ButroszGáli ENSZ-fótitkárnak küldött levélben Karadzic közölte, hogy a boszniai szerb gépek a tilalom ellenére is fclszállnak, de nem akadá­lyozzák a légtér ellenőrzését. A Genf- ben tartózkodó Karadzic azt is beje­lentette, h;t az ENSZ elfogadja a légi zárlatra vonatkozó javaslatot, a szerb küldöttség elhagyja a tárgyalások helyszínét. A szerb vezető azzal in­dokolta döntését, hogy véleménye szerint a repülési tilalom nem szolgál­ná a humanitárius segélyek ügyét. Dumas izraeli tárgyalásai Kairó (MTI) - A francia diplomácia vezetője, aki Izraelben Jichak Rabin kormányfővel, majd Simon I’eresz kü­lügyminiszterrel tanácskozott, a maga részéről bátorítónak nevezte közel- keleti tárgyalásait. Az elmúlt napok­ban sűrűm emlegetett izraeli-szírini csúcstalálkozóról kijelentette: „soha nem mondtam, hogy erről szólna a küldetésem”. A sajtó által felvetett gondolattal - hangoztatta - minden­esetre érdemes foglalkozni. Hafcz Asszad Szíriái államfővel szombaton lezajlott megbeszéléséről tájékoztatva azt mondta, komoly nyitási szándékot tapasztalt Szíriái részről. Hozzátette, hogy Damaszkusz jelenleg izraeli vá­laszra vár azon szíriai nyilatkozatra, amely szerint az arab ország hajlandó a teljes békére a megszállt területek teljes kiürítése fejében. A külügymi­niszter megbeszélésein napirenden voltak a két ország kapcsolatai is. Du­mas bejelentette, hogy Francois Mit­terrand francia elnök november végén Izraelbe látogat. Ez lesz második útja a zsidó államba, ahol tíz évvel ezelőtt járt. Szarajevó - heves harcok Belgrád (MTI) - Heves harcok törtek ki hétfő hajnalban Szarajevóban. Helyszíni források szerint az össze­csapást a Szarajevó környékén állo­másozó szerb fegyveresek kezdemé­nyezték, akik aknatüzet zúdítottak a boszniai főváros központjára. A szara­jevói rádió szerint több épület kigyul­ladt, egyebek mellett lángokban áll a Holiday Inn nevű szálloda is, ahol külföldi újságírók és ENSZ-meg- figyelők is laknak. Szarajevói forrá­sok szerint ugyancsak hart'ok dúlnak Dobrinja környékén is. Az összecsa­pásokban két ember vesztette életét. Az újvidéki rádió szerint az észak­boszniai Maglajban sem hallgattak el a fegyverek, szerb források szerint a horvát és muzulmán csapatok vissza­vonulásra kényszerüllek. A muzul­mán hadvezetés ezzel szemben azt ál­lítja, hogy csapataik visszaverték a szerbek támadását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom