Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-24 / 148. szám
ÉSZAK-M AGYARORSZÁG 12 1992. június 24., szerda Erzsébet királyné miskolci szobra Nemrég jelent meg a lap hasábjain (EM 1992. június 18.) Erzsébet királyné diósgyőri emlékeit is bemutató írás. „A vármegye szobrának elkészítésével kívánt emléket állítani és ezért felhívással fordult a képviselő-testületekhez, hogy járuljanak hozzá a költségekhez.” Majd később: „Erzsébet királyné mellszobra valóban el is készült és jelenleg a Herman Ottó Múzeumban tekinthető meg.” Csakhogy az ott látható, Stróbl Alajos mintázta bronzszobor nem azokból a pénzekből, hanem egy miskolci közadakozásból létesült. A cikkben is említett országos méretű gyűjtésben a közigazgatási szervezeteken kívül hírlapok, egyesületek és magánosok is részt vettek, a bizottság elnöke a m. kir. miniszterelnök volt. Az országos bizottság felhívására „a dicsőült Erzsébet királynéemlékének megörökítésére” 1898. december elsejére 1520 forint és 36 krajcár gyűlt össze a miskolciaktól, melyhez a város még 1000 koronát adott. Soltész Nagy Kálmán polgármester elsősorban a pénzintézetekhez intézett felhívást egy miskolci, Erzsébet királyné emlékét megörökítő szobor felállítására. Természetszerűleg magánszemélyek is csatlakoztak a közadakozáshoz. így 1899. év tavaszán megvolt az az 500 forint, amennyiért megvásárolták a Stróbl-féle mellszobrot. Az alapzatot egy miskolci „cement technikus úr mintaszerű kivitelben, díj nélkül készítette el”; s ajándékozta a királyné emlékére. Mindezekről nyilvá-' nos számadást és köszönetét tett közzé Soltész Nagy Kálmán kir. tanácsos polgármester a Borsod című lap 1899. június 21-i számában. Furcsa véletlen, hogy az általam idézett cikk a népkerti szoboravatás 93. évfordulóján jelent meg, sajnos, nem igazolható következtetésével. Iglói Gyula A világ legnagyobb pipája Saint Claude, Franciaország: kilenc méter hosszú, hét méter magas, 3,5 tonna súlyú a világ legnagyobb pipája, amelyet a Jura-hegység cserkészei készítettek 10 köbméterfenyőből az Europipa ’92 nemzetközi pipabemutatóra. MTI PRESS képszerkesztőség Nem tudom, hogy lehet-e, sza- bad-e Ember Judit dokumentum- filmjét műalkotásként nézni? Olyan felkavaró látvány, hogy egy idő után szeretnénk eltakarni a szemünket, elhessegetni a látványt. Mert kegyetlen, keserves dolog szembenézni ezzel a múlttal, amelyet sokan és sokáig betemetettnek szerettek volna tudni. De az Antigonék, Kanizsai Dorottyák erősebbek, mint mi. Tudják, hogy az isteni és az emberi törvény is úgy kívánja: a holtakat tisztességgel el kell temetni, hogy az élők megleljék már itt a földön a nyugalmukat. A Kreonok törvénye és igazsága azért esendő, mert kirekeszt, mert gyűlöletben fogant, a gyűlöletet élteti tovább. S mert gyáva. Érthető a zsarnok gyűlölete. 1956 volt a magyar történelem első eredményes forradalma. Mert a túlerő leverhette, földbe taposhatta ugyan, de meg nem történtté nem tehette, utána már vidámabbra kellett meszelni a barakkot. A barakk ettől nem lett tágasabb, de elviselhetőbb lett benne az élet. Van ennek az utolsó szocialista forradalomnak egy mindmáig fel nem dolgozott pikantériája: maga a párt elit indította, állt az élére, s adta a mártírjait. „Csupán” megjavítani, megreformálni akarta a szocializmust - a csehek később „emberarcúnak” nevezik 1968-ban -, de az a spontán, tétova kísérlet egy pillanat alatt lángralobbantotta az országot, s a reformkísérlet szabadságharccá szélesedett. A meglepetés erejével hatott - a zsarnokokra is, de az egész világra. Egy kis nép, amely két világháborút, a történelmi országhatárait és kontinuitását veszítette el, a mély ájulatból pattant talpra, hogy kétségbeesett, már-máreszelős elszánással szálljon szembe a legyőzhetetlen túlerővel. egy „világeszmével” és egy világbirodalommal. Amelyre éppen 1956 mérte az első, ha nem is megsemmisítő, de megrendítő csapást. 1956 után már semmi nem volt érvényes, semmi nem volt ugyanúgy folytatható. Láthatóvá lett, hogy a király meztelen, hogy az ideológia vett erőszakot a valóságon. Talán, ha Nagy Itnrcék nem egyszersmind veterán kommunisták, nem a hatalmi elit tagjai, a megtorlás sem ilyen kegyetlen, a gyűlölet sem ilyen ádáz. De ezek a bátor férfiak, akik éppen halálukkal, halálukban nőttek nemzeti hőssé, egyértelműen bizonyították, hogy az ideológia hazug, tehát még a deklarált eszme- rendszeren belül is meghaladható, meghaladandó. Ma már nem tudjuk, hogy milyen Magyarországot építettek volna Nagy Imréék. Lehet, hogy csak olyat, mint Iliescu Romániája, azaz tovább variálgat- ták volna az ideológiát, hiszen a nemzetközi helyzet éppen úgy nem kedvezett a magyar függetlenségnek, mint 1848-49-bcn. Az is lehet, hogy ha a győzelmétől elvakult restauráció nagyvonalúbb, nagylelkűbb, s hagyja ezeket az embereket ágyban meghalni, úgy el is felejtettük volna őket, mint egy sikertelen reform, vagy kiugrási kísérlet balekjait. De a zsarnok vaksága, gőgje, ostobasága mindig hősöket teremt az áldozatokból, s az áldozatok fel is nőnek a történelmi feladathoz. Nagy Imre és társai sem akartak meghalni. Hinni sem akarták kezdetben, hogy volt elvtársaik képesek ajus- tismordra. De az a mód, ahogyan a jugoszláv nagykövetségről elrabolták, majd Romániába deportálták őket, fokozatosan döbbentette rá őket, hogy nincs irgalom és nincs visszaút, azonosulniuk kell a spontán vállalt szereppel. Ahogyan a sztoikus filozófus mondja: vannak esetek, amikor a becsület értékesebb, mint maga az élet, tehát a halált is vállalni kell érte. Nagy Imre éppen ezzel: a vállalással, megnemalkuvással nőtt föl az aradi vértanúk, nagy elődje, Bat- thány Lajos miniszterelnök példájához. El lehet mindezt mondani egy dokumentumfilmben? Ember Judit arra vállalkozott, hogy kínos részletességgel bemutatta a régészek, orvosok munkáját, akik feltárták a jeltelen sírokat, összeszedték a cudarul, méltatlanul elszórt csontokat. Mi tagadás, sokáig remélni se mertük, hogy ez még a mi életünkben bekövetkezhet. Unokáink életében talán igen, mint ahogyan Petőfi (vélt) csontjaiért is most tárták föl a szibériai hantokat. A történelem azonban váratlan meglepetésekkel dolgozik, nem mindig a reménytelenséget igazolja. Persze - mondhatnék - ha nincs rendszerváltás, a temetést akkor se lehetett volna a végletekig elodázni, mert azok az arccal lefelé fordított csontok már nagyon nyomták a földet, az igazságukért kiáltottak. Egy rendszer erejét éppen az bizonyítja, hogy mennyire nagylelkű az ellenfeleivel. A temetés egyben demonstráció is lett. mert akkor éreztük meg, hogy visszafordíthatatlanul megroppant a rendszer. Valami véget ért, ha úgy tetszik, egy történelmi korszak, amelyet a költő szavával időtlenül ideiglenesnek éreztünk. A temetés szomorú aktus, de a magyar történelemben olykor dicsőséges, szimbolikus, sorsfordító. Ember Judit filmje a maga paradox módján ennek a pátoszát is érzékeltetni tudja. h.s. Nemcsak szavakkal Az istvánmajori lengyelekért Június 17-én délután Ernődön, a polgármesteri hivatalban Le- hoczki István polgármester nyitotta meg a lengyel estet. Megnyitójában elmondta, hogy a csaknem háromszáz éve Magyarországra települt lengyelekre az elmúlt kétszáz év majdnem megsemmisítő hatással volt, hiszen Derenken, ahol az 1940-es évekig közel ötszázan éllek, a szlovák hatás igen erősen érvényesült. Amikor Horthy Miklós vadászterületté nyilvánította a területet, az ott élők szétszóródtak a megyében, így került jó néhány család Emőd-Istvánmajor- ba. Hogy a maroknyi csoport mégis meg tudta őrizni eredeti kultúráját, ahhoz nagymértékben hozzájárult az elmúlt években, hogy szinte mindennapos kapcsolatot tartanak fenn a lengyel nagykövetséggel, valamint jelentős eredménynek könyvelik el, hogy a közelmúltban az általános iskolában szakköri jelleggel beindult a lengyel nyelv oktatása Valéria Bubenka irányításával. A nemrég létrehozott „Ernőd jövője” alapítvány is célul tűzte ki az Istvánmajorban élőkkel való törődést, terveik között szerepel egyebek mellett, hogy a gyerekek részére lengyel- országi üdültetést szerveznek. Az esten részt vett dr. Konrad Sutarski lengyel nagykövetségi tanácsos, a Lengyel Kultúra igazgatója, Zénón Kosiniak- Kamysz, a lengyel nagykövetségi konzul első titkára és Aldona Hejj, a Bem József Kulturális Egyesület elnöke is. Sutarski úr beszédében hangsúlyozta, nagyon örül annak, hogy a gyerekek eljöttek a rendezvényre, hiszen azt elsősorban miattuk hozták össze. Szeretné, ha a jövőben is folyamatos lenne Budapest és Ernőd összekapcsolódása, de a legfontosabb feladat, hogy az istvánmajori gyerekek minél behatóbban megismerkedjenek a lengyel nyelvvel, azzal a régi, 18. századi Kárpát környéki lengyel nyelvvel, amelyet a helyi öregek használnak, bár Istvánmajorban a nyelvtanulás nagyon nehéz feladat, hiszen a lengyel osztályban együtt vannak az első osztályosoktól kezdve a nyolcadikosok is, ami manapság már egyáltalán nem megszokott. Hogy minél jobban megkönnyítsék a nyelvtanulást, nem érkeztek üres kézzel, a lengyel nagykövetség, a Lengyel Kultúra és a Bem József Egyesület ajándékaként tankönyveket, feladatlapokat és egyéb, a tanuláshoz szükséges segédeszközöket hoztak az istvánmajori iskolásoknak.-bgSzembekötősdi és egyebek... A véletlen úgy hozza, hogy egy asztalhoz kerülünk. Zöldek az asztalok, a leláncolt székek, és csodálatosan zöldek a bükki hegyeket beborító gyertyán- és tölgyfák lombkoronái. Jót tett ez a medárdi eső, gondolom a vízművek is örül a kiadós Isten áldásának, ami ingyen adatott, mégis úgy hírlik, emelik a vízdíjakat is. Szemrevehetően megkezdődött a lillafüredi nyári idény. A kisvasút üzemel, a buszok ontják a kirándulókat, no meg a jó levegőre vágyó miskolciakat, városbélieket. A helybeliek között sok az idős, láthatóan nyugdíjasok, de jeleskedik az ifjúság, s a középkorúak tábora is. Ahogy mondani szokás, hétágra süt a nap, deleiére tornázta magát, ragyognak a Palotaszálló ablakai. A zöld asztalok és székek mindegyike telített, habzik a sör, fogy a fagylalt, a zöldségárusok kuckói előtt sokan állnak. Nézzük a hullámzó forgalmat, mármint mi négyen, a mi asztalunktól. Ahogy taksálom, az asztaltársaságunk minden tagja túl az élet delén, ami annyit jelent: közeledünk az életút végéhez. Talán ezért is ismerkedünk könnyebben és esik a mondandó bátrabban. Mert zuhog a szó, mind a négyen megértünk néhány évtizedet, háborút, forradalmat, inflációt, izmusokat és rendszerváltást, börtönt és ritkábban sikert. Kinek mit tartogatott tarisznyájában a Sors!- Mert kérem - mondja az őszhajú, dunántúli bányamérnök, aki rokoni környezetben tölt két hetet Hámorban - tessék csak elképzelni, mindennap azt hallom, hogy csökken az infláció. De hol? Mert az üzletekben aztán nem! A múlt héten még 38 forintért vettem a Symphoniát, ma már 42 forint. Menne csak el a pénzügy- miniszterünk vásárolni nap mint nap az én nyugdíjammal, nem hiszem, hogy olyan magabiztosan nyilatkozna a csökkenésről.- De uram - hajol közelebb a volt főkönyvelő minden kormány szembekötősdit játszik. Nekem elhihetik, a pénzügyi embernek. Tévedés ne essék, nem vagyok abszolút híve az Antall úrnak, de az a szegény ember nem tehet a mai helyzetről. Elsősorban nincsenek kiváló gazdasági szakemberei, ám politikusai sem a koalíciónak. Türelemmel kell irántuk lennünk, hiszen csupán a második évét járták ki a politikai iskolának. Márpedig...- Márpedig — vág közbe a harmadik asztal- társ, kissé pocakos, már tükörsima fejű kis emberke - márpedig nekem ne prédikáljon kedves uram a türelemről! Nézze, nekem ugyan nincs diplomám, csoportvezető voltam a gyárban, de én nem veszem be a koalíció maszlagjait, mint ahogy az állampárti képviselők bólogató Jánosok fajtáját is rüheltem az elmúlt negyven év alatt! Mindig nyitott szemmel jártam, feleslegesen nem pofáztam és vártam, igenis vártam a rendszerváltást. Örömmel mentem szavazni és most, két év után mi van? Acsarkodás és gyűlölet országos szinten, ellehetetlenült rossz köz- biztonság, az alvilág állam az államban. Ami a parlamentet illeti, nos uraim, hát Önök is olvasnak újságot, nézik a tévét, hallhatják az egyes képviselők ócska frázisait, az egymásközti macska-egér harcot. És ez így megy két esztendeje. A realitásom még nem vesztettem el, figyelem a Tisztelt Ház marakodását és őszinte öröm tölt el, ha egészséges, előrelépő javaslatot hallok. Az utóbbi hetekben azonban egyre jobban eldurvulnak a viták. Én, a kisember szinte szégyellem magam az Antall kontra Göncz ügyben. Hát kérem, nem vagyunk mi, a nép, annyira buták, hogy ne látnánk; hatalmi harc ez a javából!- De hát mindenütt folyik hatalmi harc! - veti közbe félénken a főkönyvelő.- Persze, hogy van - így a kis pocakos csoportvezető, majd -, de nekünk most összefogásra és nem marakodásra van szükségünk. A koalícióból talán a kereszténydemokraták a leghiggadtabbak. az ellenzékiek közül pedig jócskán kiemelkedik fegyelmezettségével az MSZP. Ha nem kellene attól tartanom, hogy bolse- viknak titulálnak, talán azt is mondanám: az MSZP-s képviselők parlamenti magatartása példaértékű.- Annyi bizonyos - mondja a bányamérnök -, az MSZP-t azért nemigen szívlelik a zsinórmentés atyafiak. A vörös szín láttán megvadulnak. Sokan közülük a piros pünkösdöt is fehérnek írnák. De azért ne nagyon hangoztassa az MSZP- imádatát csoportvezető uram.- No, nem - mosolyodik el a tükörsima fejű kis ember-ezért ma még nem teszik hidegre az emberi. Még a legvadabb kommunista is el kell ismerje, a szólásszabadság az nálunk most - tabu! Ez megvan! De számunkra, kis egyszerű emberek számára, egyéb semmi. Se jólét, se elegendő munka, se egészség. Mert itt van például az új gyógyszer, az Esterin. Hála érte a létrehozójának, nem sajnálom tőle a milliókat! Megérdemli! De sajnálom a milliós hasznot a lánckereskedelemtől, mert tessék csak elképzelni, egy embernek kéthavi adag-legalább eddig tart egy kúra - 2360 forintjába kerül. Ahol két öreg, mifajtánk szedi, ott 4720 forintot kell erre költeni, ha félnek a haláltól. Szóval mi a fenét papolnak annyit a fogyó nemzetről - mert hiszen a középkorúak közül is sokan mennek el infarktusban-, ha égigérő eladási árakat engednek a kereskedelemnek. Szóval uraim, lehetne itt sorolni sok mindent. Többek között ezt az érthetetlen médiavitái. Persze kilóg a lóláb. A kormány, ha paragrafusokba is bújtatja a média megszerzésére irányuló óhaját, valamiről elfelejtkezik. Nemé- nyi Ambrus nevezetű biográfus írta régen egy tanulmányában: soha olyan kormánynak jó vége nem volt, amely kezet emelt a modern, demokratikus társadalom leghatalmasabb és legpótolhatatlanabb tényezője, a sajtószabadság ellen... Már a hegycsúcson túl a nap. Árnyékban az asztalok. A sétálók, kirándulók még sűrűn sodródnak, az alkonyt jelző, kissé hűvöst hozó szellő hűsítőén cirógatja az ember arcát, a hegyoldalakon remegő zöld lombok, falevelek rengetegét. Azt hiszem - gondolom magamban a busz felé menet - annak a Neményi Ambrus biográfénak nagyon is igaza lehet. Holdi János
