Észak-Magyarország, 1992. február (48. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-12 / 36. szám
1992. február 12., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Aerobictovábbképzés Aerobic-továbbképzést rendeznek február 14-én, pénteken 14 órától Miskol- con, az Avasi Gimnáziumban. Az előadók: SchmitU Pálné Makray Katallin és Pajcsák Zsuzsanna. Érdeklődőket szeretettel várnak,' a jelentkezők felszerelést vigyenek magukkal. Kosarasszurkolóbusz A Tábori-sportszer szurkolóbuszt indít a csütörtöki BEAC-Gépszev—DVTK- SeM NB i-es női bajnoki kosárlabda-mérkőzésre. A busz fél háromkor indul, jelentkezni 12-ig lehet a miskolci Uitz utcában lévő üzletben. Az összecsapás Budapesten 18 óra 30- kor kezdődik. Az utasok- r*ak mindössze 200 forintot kell fizetniük, vagyis ez még reklámárnak is kevés! Kézilabda Kiesett a Bányász í. Nem került be a legjobb négy közé a' női kézilabda Magyar Kupában a Borsodi Bányász együttese. A piros-feketék visszavágó mérkőzésen Budapesten a Hargita KC ellen léptek. Pályára és 32-10 arányban kaptak ki. Végig alárendelt szerepet játszottak, kiemelkedő egyéni teljesítmény nem akadt. Csak röviden... ASZTALITENISZ. Ma rendezik meg a III. kor- csoportos diákolimpia Borsod megyei döntőjét. Az eseményre Miskolcon, a bejőcsabai sportcsarnokban io órától kerül sor. LABDAKpGÁS. A miskolci városi sportcsarnokban zajló Borosi Kupa teremtorna február 15-én, szombaton folytatódik. Az már biztos, hogy a DVTK I-, az MVSC, a Borsodi építők Volán és a DVTK II. már továbbjutó. Versenyben van még az Aba- újszántó, a Mádi SE, a Mezőcsát, a Gesztely, a Sa- jószentpéteni Üveggyár és a Gönc. Bajnokcsapat? Biztosan vezet az NB II- ben a Miskolci EAFC férfi kosárlabdacsapata. Már tavaly is csak egy hajszál választotta el őket a legmagasabb osztálytól. Az idén végre sikerül? Drahos László edző időkérés közben magyaráz. Mák József felvétele Találkozás lói áll a borsodiak szénája Mátraházán edzőtáboroztak az országos keretekbe soroLt futballbírák. Az ötnapos eseményen megyénket négyen képviselték. — Naponta két edzést tartottunk, alapoztunk és elméleti tesztlapot töltöttünk ki — mondta Bognár István, az IN.B I-es keret tagja, a Borsod Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnöke. — Elárulná, hogy elméletben hogyan szerepeltek? — Készséggel. Valameny- nyien teljesítettük a 95 százalékban meghatározott kvótát. — A táborban ismertették az őszi teljesítmények alapján meghatározott rangsort. — Ez sem titok. Jómagam holtversenyben a 3—4., Kurmai Zoltán kollégám a 13., az NB II-esek között Lója László a 3., míg Zvo- lenszki László a 21. lett. — Az országos JT vezetői. minden részletre kiterjedő „hibajegyzéket” nyújtottak be. Mi volt a legnagyobb hiányosságuk? — Gyakran elmaradtak a kiállítások akkor, ha a kapus előtti utolsó védőjátékos gólhelyzetben elkaszálta, ellökte vagy akasztotta á kitörő csatárt (támadó játékost). — Erényeik? — Szerencsére több is akadt, de csak egyet emelek ikd. A 16-on belüli szabálytalanságok esetében rendre megítéltük a kijáró büntetőket. — Az ellenőri jelentések alapján kiszámított százalékos eredmények arról tanúskodnak, hogy némiképpen visszaesett a színvonal, az egy esztendővel korábbi önmagukhoz képest szerényebb teljesítményt produkáltak. — Az országos átlag 7 egész 88 századosra sikeredett az NB I-ben. Ez nem Is olyan rossz, bár a pár százalékpontos csökkenés ténykérdés. Az NB II-esek megközelítőleg ugyanazt nyújtották, mint korábban. _ Szóba kerültek a sárga lapok is. — Igen. Tudniillik devalválódott az értékük, hiszen két, vagy három után — a korábbi gyakorlattal ellentétben — semmiféle büntetés nem járt. Elvben tehát minden mérkőzésen nyugodtan ,k,i lehet érdemelni, akár ,lö begyűjtött lapot sem követ automatikus pihenés. Az MLSZ ígéretet tett rá, hogy „igényünket” az 1992/93-as bajnoki versenykiírás elkészítésekor figyelembe veszi. Természetesen az ügyben kikérik majd a ligák véleményét is. — A hírek szerint „kikezdték” az adótörvényt! — Valóban. A háromezer forint alatti kifizetések esetén ugyanis 40 százalék a levonás. Mindenki elképzelheti, hogy mennyit kapnak majd az alacsonyabb osztályokban dirigálok... — Reménykednek valamiben? — Erre nem tudok válaszolni. Mi jeleztük a problémát, lépnie az MLSZ-nek kell. K. T. i ahdarúgás, NBJL l Nyugati csoport twaszi sorsolása 16. forduló (március 8„ vasárnap, 14.30): Dorogi Bányász—Bajai FC, Oroszlányi Bányász—ESMTK-Bauin- vest, Paksi Atom—III. Kér. TVE, REAC—Dunaferr, Üj Barázda TSz SK (Mohács)— Ajkai Bányász, Csepel— Soproni LC, Olajbányász (Nagykanizsa)—Szekszárdi Dózsa. Március 7., szombat, 14 30: Sabaria-Tipo—BKV Előre. 17. forduló (március 15., vasárnap, 14.30): Dunaferr— Sabaria-Tipo. Sopron— Oroszlány, Baja—P. Atom, ESMTK—Dorog, III. Kér. TVE—REAC. Szekszárd—Üj Barázda, BKV Előre—Olajbányász, Ajka—Csepel. 18. forduló (március 22., vasárnap, 15): REAC—Baja, P. Atom—ESMTK, Dorog— Oroszlány, Csepel—Szekszárd, Olajbányász—Dunaferr, Új Barázdái—BKV Előre, Sopron—Ajka. Március 21., szombat, 15: Sabaria- Tipo—III. Kér. TVE. 19. forduló (március 29., vasárnap, 16): Baja—Sabaria-Tipo, Szekszárd—Sopron, Dorog—P. Atom, ESMTK— REAC, Dunaferr—Üj Barázda, III. Kér. TVE—Olajbányász, Oroszlány—Ajka, BKV Előre—Csepel (11 óra). 20. forduló (április 5., vasárnap, 16.30): Ajka—Szekszárd. REAC—Dorog, P. Atom—Oroszlány. Olajbányász—Baja, Csepel—Dunaferr, Soproni—BKV Előre, Űj Barázda—III. Kér. TVE. Április 4., szombat, 16.30: Sabaria-Tipo—ESMTK. 21. forduló (április 12., vasárnap, 16.30): III. Kér. TVE—Csepel, Dorog—Sabaria-Tipo, Oroszlány—Szekszárd, BKV Előre—Ajka, ESMTK—Olajbányász, P. Atom—REAC, Dunaferr— Sopron, Baja—Üj Barázda. 22. forduló (április 19., vasárnap, 17): Csepel—Baja, Olajbányász—Dorog, REAC— Oroszlány, Űj Barázda— ESMTK, Sopron—III. Kér. TVE, Ajka—Dunaferr', Szekszárd—BKV Előre. Április 18., szombat, 17: Sabaria- Tipo—P. Atom. 23. forduló (április 26., vasárnap, 17): ESMTK—Csepel, REAC—Sabaria-Tipo, P. Atom—Olajbányász, Baja— Sopron, Dunaferr—Szekszárd, III. Kér. TVE—Ajka, Oroszlány—BKV Előre, Dorog—Űj Barázda. 24. forduló (május 3., vasárnap, 17): Sopron'— ESMTK, Üj Barázda—P. Atom, Olajbányász—REAC, Ajka—Baja, BKV Előne— Dunaferr, Szekszárd—III. Kér. TVE, Csepel—Dorog. Május 2., szombat, 17: Sabaria-Tipo—Oroszlány. 25. foYduló (május 10., vasárnap, 17): P. Atom—Csepel, Baja—Szekszárd. Oroszlány—Dunaferr, III. Kér. TVE—BKV Előre, ESMTK— Ajka, REAC—Új Barázda, Dorog—Sopron. • Május 9., szombat, 17: Sabaria-Tipo— Olajbányász. 26. forduló (május 17., vasárnap, 17): Sopron—P. Atom, Ajkai—Dorog, Olajbányász—Oroszlány, Új Barázda—Sabaria-Tipo, BKV Előre—Baja, Dunaferr—III. Kér. TVE. Május 15., péntek, 19: Csepel—REAC. Május 16., szombat, 17: Szekszárd—ESMTK. 27. forduló (május 24., vasárnap, 17): Oroszlányul. Kér. TVE. P. Atom-Ajka, REAC—Sopron-, Balja— Dunaferr, ESMTK—BKV Előre, Dorog—Szekszárd. Május 22., péntek, 17: Olajbányász—Új Barázda. Május 23., szombat, 17: Sabaria- Tipo—Csepel. 28. forduló (május 31., vasárnap, 17): Sopron—Sabaria-Tipo, Szekszárd—P. Atom, BKV Előre—Dorog, Ajka—REAC, III. Kér. TVE—Baja, Űj Barázda— Oroszlány, Dunaferr—ESMTK. Csepel—Olajbányász. 29. forduló (június 7., vasárnap, 17): ESMTK—III. Kér. TVE. Dorog—Dunaferr, Sabaria-Tipo—Ajka, Olajbányász—Sopron, Üj Barázda—Csepel, P. Atom—BKV Előre, REAC—Szekszárd, Oroszlány—Baja. 30. forduló (június 13., szombat, 17): Szekszárd— Sabaria-Tipo, Dunaferr—P. Atom, III. Kér. TVE—Dorog, Csepel—Oroszlány, Sopron— Űj Barázda, BKV Előre— REAC, Balja—ESMTK, Ajka—Óla jbányá sz. * Olvasóink joggal kérdezhetik: miért közöljük a Nyugati csoport sorsolását, hiszen a borsodiknak ehhez „semmi közük” nincs. Kaptunk néhány telefont, kérést: sokan csak lapunkat olvassák és nem csupán a Keleti, hanem a Nyugati csoportot is figyelemmel kivánják kísérni. A Tisztelt Olvasók szava pedig parancs! Ennek értelmében a tavaszi idénytől kezdve fordulóról fordulóra közöljük a Nyugati csoport eredményeit is, a táblázotot pedig ötfordulónként láthatják viszont. Tippeljen Ön is! Gazdára vár 75 szelvény v Jfry íshk«»mM * , IKSZTOTO, T. HE 1. Bari-Verona iT 2. Cagiiari-Foggia 3. Cremonese-Parma 4. Fiorentina-Milan 5. Genoa-Róma 6. Inter—Sampdoria 7. Juventus-Atalanta 8. Lazio-Ascoli 9. Napoli-Torino 10. Ancona-Pisa 11. Bologna—Brescia 12. Lecce-Cesena 13. Udinese-Lucchese 4-1. Palermo-Casertana i ■ Lakcím: ......................................................................................... Nem sok hiányzott... A teljes sikertől alig választotta el valami a szuhogyi Hű- dák Istvánt, aki az elmúlt heti 6 ikszből ötöt tökéletes helyre írt, ám a hatodikat elhibázta. A Taranto—Udi- nese találkozó helyett a Messina—Bologna összecsapást érezte döntetlen színezetűnek, s a baklövés miatt nem mondhatta magát ötven totószelvény boldog tulajdonosának. Ennek következtében viszont további halmozódás következett be, így a héten már 75 szelvény a tét, eny- nyit lehet nyerni a hibátlan tippel. Játékosainknak mindössze annyi a dolguk: írják be, melyik mérkőzésen várnak X-et! Kérjük, hogy csak ezt a tippet tüntessék fel a szelvényeken — az értékelés meggyorsítása céljából. Ha valaki egyedül talál telibe, akkor természetesen övé a halmozott nyeremény, több jó tipp esetén ez felosztásra kerül. A tippszelvé- nyeket kérjük pénteken estig postára tenni, ugyanis a késve érkezőket nem vehetjük figyelembe az értékelésnél. A küldeményeket borítékban, vagy postai levelezőlapon egyaránt el lehet juttatni címünkre (3527. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15.), ám személyesen is leadhatók a sajtóház portáján. Várjuk játékosaink pályázatát a Szerencsejáték Rt. 5. Számú Területi Igazgatósága, valamint az Észak- Magyarország közös versenyére. Legutóbb 469 tipp- szelvényt küldtek be pályázóink. Betörtek a síházba Elkeseredett hangon hívta rovatunkat Kékesi Antal, aki arról számolt be, hogy betörtek a lillafüredi síházba, s a hívatlan látogatók alapos „nagytakarítást” rendeztek. Elvittek legalább 10 pár sílécet és egyéb felsze- lést, ám leginkább azt az osztrák fúrógépet sajnálják, amelynek beszerzésére 15 ezer schillinget áldozott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Síszövetség. Ezzel a szerkentyűvel a kapuk kitűzését gyorsították, s mivel cseppet sem olcsó mulatság az újbóli vásárlás, a letargia érthető. Kékesi Antal arra kért bennünket: hívjuk fel az olvasók figyelmét, hogy ha valahol ilyen eszközöket kínálnak eladásra, éljenek a gyanúval és értesítsék a rendőrséget. Qo Lr Lr wCi rvrv •V-s ' '•X x A Borsod megyei másod- osztályú sakkcsapatbajnokság 5. fordulójának: eredményei: Mezőikövesd II.—Ede- tlény II. 7,5-4,5. Sárospatak— Gyár- és Gépszerelő Vállalat II. 6-6. Miskolci Spairtacus- IPOSZ II.—Putnoik 8-4. A végeredmény: 1. Put- noki Városi SE 34,5, 2. Ede- lényi Városi SE II. 34, 3. Miskolci Spartacus-IPOSZ II. 30,5, 4. Gyár- és Gépszerelő Vállalat II. 29,5, 5. Mezőkövesdi Munkás II. 28,5, 6. Sárospataki Elektromos II. 23. * Diákolimpia, edelényi körzet. A győztesek, leányok: Román (Szendrőlád), Szlifka (Edelény, 2-es iskola), Puskás G. (Edelény. 1-es iskola). Fiúk: Puskás B. (Ede- ilény, 2-es iskola). Dankó (Edelény, 2-es iskola), Benedek (Edelény, 1-es iskola). Ha: M-íiti sr Ma délután újabb előkészületi találkozót játszik a bajnoki rajtra készülő DVTK labdarúgócsapata. A piros-fehérek hazai környezetben lépnek Pályára, ellenfelük a jó erőt képviselő Egcr_ SE Sárdája lesz. A mérkőzést az érdeklődők fél 3-tól tekinthetik meg. Diósgyőri hír szerint a parádi edzőtáborból Kertész kisebb sérüléssel érkezett haza, 'By szereplése nem valószínű. Az együttest ismét rtád László dirigálja, aki a sportcsarnokbeli teremtornán már felbukkant a társaság mellett.