Észak-Magyarország, 1990. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-04 / 233. szám
I fBll'HUß NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA VllftPROL. NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA ÜGYELET Ügyeletes riporter: Filip Gabriella Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 89-872 Emlékezés az aradi vértanúkra A Miskolci Ifjúsági Szövetség 1990. október 5-én, 18 órai kezdettel megemlékezést tart az aradi vértanúk kivégzésének emlékére. Helyszínr a városi sportcsarnok előtti tér. A megemlékezésre szeretettel várjuk városunk minden olyan polgárát, aki ez alkalommal szeretné elhelyezni a kegyelet virágait. Szüreti nap Tokajban Vidám felvonulással kezdődik október 7-én délelőtt tíz órakor Tokaj főutcáján az idei szüret. Ez a vasárnap még a vidám mulatozásé lesz. Az ünnepi nagygyűlés után zenekarok, néptáncegyüttesek, pávakörök szórakoztatják az érdeklődőket. Délután négy órakor a Kossuth téren az ötven- tagú öestrich Winkelből érkező fúvószenekar lép színpadra. Este hat órakor kezdődik Varga Miklós élő lemezbemutatója, a vendégzenekar a Musis Servise lesz. A koncert után, aki még bírja, az utcabálon rophatja a táncot. Ongai vigasságok Vasárnap délután egy órakor nagyszabású szüreti felvonulás lesz Ongán. A Faluvédő Egyesület, az Ifjúsági Klub és az Ongai Ifjúsági Szervezet meghívására a szüreti mulatságon fellép az Avas, a Szinvavölgyi, a Kisbojtár és a Csipogó Tánc- együttes, valamint a tállyai citerazenekar. A délutáni táncbemutató és a táncház után este a szüreti bálon rophatják a táncot az ongai- ák és az ideérkező vendégek. Szombati tanfolyamok Hatvanórás, angol nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam indul október 6-án, délelőtt kilenc órakor a diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban. Délután 2 órától pedig a német nyelv iránt érdeklődőket várják az Adyban. De azok is jelentkezhetnek (személyesen, vagy az 51-640-es és az 51-823-as telefonon), akik hétköznap délelőttönként szeretnének angol vagy német nyelvet tanulni. Forgácsoló géppel és műhellyel rendelkezők FIGYELEM! Széria munkálatok végzésére keresünk forgácsoló géppel és műhellyel rendelkező egyéneket bedolgozói, fő- és mellékfoglalkozású munkaviszony létesítésére. Jelentkezőket várunk Szerencsről és 60 km-es körzetéből. ÉRDEKLŐDNI LEHET: ' Mgtsz Szerencs, Jakab János telephelyi ipari főmérnöknél személyesen, vagy telefonon, a 41 31-611, vagy a 41 31-917-es számokon. SZEZONBAN OLCSÓBBAN! A. RUTEX, Miskolc, Korvin Ottó 4. sz. alatti SIKER boltjában 40—60"u-os árengedménnyel többféle színben, "fazonban kaphatók női, bakfis átmeneti kabátok, amin a készlet tart. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy megérkeztek a távol-keleti importból származó férfi- és női tolldzsekik, töltőanyaggal bélelt kabátok divatos színekben, fazonokban, kedvező árakon. Várja kedves vásárlóit a ÉSIJU(*[jj(]/MMMiES/S(Í -POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.-3527-Postacím: Miskolc, Pf.: 351.Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 16-035. Belpolitikai szerkesztőség: 16-450. Kulturális rovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbcsítő postahivatalnál, a hírlápkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636,021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC -------- - ------------- - - --- - ■ — T RABANT-RONCSOK Szétszerelt, egymásra rakott Trabantokon játszanak a gyerekek. Az egykori népautók (gyártását a zwickaui gyár befejezte, ezután kizárólag négyütemű gépkocsik kerülnek le futószalagjáról. Naptár___ 1990. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK A Nap kelte 5.46, nyugta 17.20 órakor A Hold kelte 16.52, nyugta 5.39 órakor Névnap: Ferenc Négyszázhúsz éve született Nagyváradon Pázmány Péter (1570—1637) esztergomi érsek, bíboros, író. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Ma késő délutántól növekedni kezd a felhőzet és kisebb eső is valószínű. A déli, délkeleti szél a nappali órákban gyakran lesz élénk, időnként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 19 és 24 fok között alakul. (MTI) Újjáalakult a MflB A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Bizottsága a következő hároméves ciklusra új vezetőséget választott. Az elnöki teendőket dr. Terplán Zénó. az MTA levelező tagja látja el, az alelnök dr. Bócsa Iván. az MTA levelező tagja, a GATE Kompolti Kutató Intézetének munkatársa lett. A tudományos titkári teendőket dr. Nagy Aladár, a közgazdaság- tudomány kandidátusa vette át. Beszélgetés 56-ról Az Ifjúsági Demokrata Fórum miskolci szervezete által rendezett Az 50-es évek és 1956 Miskolcon című beszélgetéssorozat első rendezvénye 1990. október 5-én — pénteken — 15 órakor lesz az IDF irodájában. (Miskolc, Szabadság tér 5. Emelet.) Első meghívottuk id. Papp László festőművész, 1956- ban a Megyei Nemzeti Bizottság tagja. Téma: Miskolc az ötvenes években. Minden érdeklődőt várnak. A reidirség kérése Szeptember 28-án, ismeretlen tettes (ek) eltulajdonította (ák) a Győr belvárosában parkírozó, külföldi állampolgár tulajdonát képező, GB államjelzésű, Mercedes 190 E típusú, bordópiros színű, A 155 VYE forgalmi rendszámú személygépkocsit. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akik az ellopott személygépkocsival kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Bejelentés tehető a Győr-Moson- Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályán, Győr, Vörös Hadsereg út 2—4. szám alatt, vagy hivatali munkaidőben a 96-17- 800, munkaidőn túl a 07-es telefonszámon. (MTI) Új telefonszámok Értesítjük olvasóinkat, ügyfeleinket, hogy 1990. október 5-től, az alábbi telefonszámaink lesznek: Sajtóház-központ: 41-611, 41-409, 41-290, 41-422, 41-686, 41-277. Hírek Mravik Józsefné szendrői porcelánkészítő és -festő dísztárgyaiból és használati tárgyaiból rendezett kiállítást a szendrői Pedagógus Galéria. A kiállítás november 10-ig tart nyitva, és hétfőtől péntekig, 9—16 óráig látogatható. * Borsodi Körben ma délután 5 órakor Budapesten MDF-oiac A Magyar Demokrata Fórum Kazincbarcikai Szervezete olcsó, előhűtött csirke-. liba- és pulykahúst árusít 1990. október 5- én — pénteken — 16 órától és október 6-án — szombaton — reggel 6 órától a piac mögötti parkolóban. A rendezők minden igényt ki tudnak elégíteni. ★ A Magyar Demokrata Fórum Miskolci Szervezete 1990. október 4-én — csütörtökön — 14 órától. Diósgyőr-Majláthon. az ABC melletti parkolóban kedvezményes szabolcsi almát. 13 Ftkg-os áron. ezen kívül tojást. kelkáposztát. mosószert árusít. ★ A Magyar Demokrata Fórum Miskolci Szervezete a Tanácsház tér 3. szám alatti boltiában kedvezményes áron. az alábbi árukat kínálja: csokoládék, dobozos üdítők, I. o. tojás, mosóporok. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig, 11 órától 18 óráig. Szombaton zárva tartanak. Szeretettel várják kedves vásárlóikat. A Magyar Demokrata Fórum Miskolc, avasi csoportja értesíti a lakosságot, hogy 1990. október 4-én — csütörtökön — délután 3 órától a Márka ABC mellett olcsó mosópor- és tojás- vásárt tart. ★ A Magyar Demokrata Fórum Miskolci Szervezete piaci akcióihoz kéri a termelők jelentkezését. akiknek téli tárolásra alkalmas burgonya, alma. hagyma. káposzta stb. készletei vannak. Ezeknek a termelői áron való értékesítéséhez a piaci akcióik keretében lehetőséget biztosítanak. Jelentkezni lehet: telefon: (46)-30-545, 17-091. vagy 3530 Miskolc. Szabadság tér 5. szám alatt személyesen is. A Herczeg cs Társa Kft. bontott csirkét árusít Mezőkövesden a piacon, 1990. október 4- én reggel 7 órától, Miskolcon, a sportcsarnok előtt 1990. október 5-én, de. 11 órától és Kazincbarcikán a Kazinc Aruház előtBorsod Megyei Lapkiadó Vállalat: Titkárság: 41-817. Hirdetőiroda: 41-893. Észak-Magyarország Szerkesztőség: Titkárság: 41-888. Gazdaságpolitikai rovat: 41-601. Belpolitikai rovat: 41-894. Kultúrrovat: 41-845. Sportrovat: 41-700. Levelezési rovat: 41-866. Szerkesztők: 41-630. Ügyelet: 41-600. ti téren ugyancsak október 5- én, du. 14 órától, nagy árkedvezménnyel. Október 6-án 7 órától Edclényben, a piacon, bontott csirkét árusítunk. Minden igényt ki tudunk elégíteni. Kereskedelmi lecke kezdőknek és haladúkúak Olyan, mint egy álom: az üzletben először hellyel, majd frissítőkkel kínálják a vendéget. Ha nem vesz semmit, az sem baj. Csak nézelődjön nyugodtan. Legközelebb már lehet, hogy itt fog vásárolni. Cserepes és vágott virágot, különféle csokrot, koszorút, egyedi vázákat, kaspókat, dísztárgyakat, kozmetikumokat, magnó- és videokazettákat, s ki tudná még fedsorolni, hogy hányféle importárut kínálnak majd az október 9-én, Miskolcon megnyíló Nefelejcsben. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a nyugdíjasok koszorúvásárlásnál egész évben 20 százalék kedvezményt kapnak. És hát ahhoz sem szoktunk hozzá, hogy egy üzlet reggel hét órától éjfélig legyen nyitva. Hogy mindezt megvalósítsa a tulajdonos, Sebők Istvánné, nem kevés akadállyal kellett megküzdenie. Amikor másfél évvel ezelőtt megszűnt a munkahelye, akkor határozták el családtagjaival, hogy Lovarda utcai otthonuk udvarán megvalósítják a „nagy álmot”. Megkezdődött az építkezés, és a különféle engedélyek, ilyen-olyan pecsétes papírok összegyűjtése. Még egy virágkötő-tan- folyamot is elvégzett Sebőimé — potom tízezer forintért —, hogy mindenféle vásárlói igényt képes legyen kielégíteni. Közben pedig volt szerencséje azt is kitanulnia, hogy milyen kereskedő ne legyen. Számtalan példát sikerült összegyűjtenie. Az utolsó leckét október 2-án a Vágóhíd utcai Fészek Áruházban vette. Hogy ez milyen hatásos volt, mi sem bizonyítja jobban, hogy első felindultsá- gában az áruházból egyenesen a szerkesztőségünkbe sietett. Hozzánk négy óra előtt öt perccel érkezett, mint elmondta, még háromnegyed négy sem lehetett, amikor betért az áruházba, hogy vegyen három polcot. Szerencséje volt, itt végre rátalált a keresett portékára. Igaz, hogy porosak, hibásak voltak a polcok, de nem válogathatott. Legfeljebb megpróbálta kikeresni a kevésbé sérült darabokat. Közben több eladó is figyelmeztette, fejezze be a válogatást, záróra van. Elmondása szerint legalább öt-hat eladó „szorgoskodott” azért, hogy megmutassa, milyen a rossz kereskedő. Ha egyáltalán kereskedőnek lehet nevezni azokat, altik elriasztják a vásárlót ... (filip) KÖZLEMÉNY OLCSÖ HÜSPIAC a Csehszlovák Kulturális Központban (VIII. kerület Rákóczi út 15.) bemutatkozik a múlt hónapban Miskolcon megindított új folyóiratunk a Holnap, Serfőző Simon és írótársai közreműködésével. * A Független Kisgazdapárt megyei vezetősége értesíti a községi szervezetek vezetőit, hogy a szokásos havi értekezletet október 5-én pénteken 17 órakor tartja Miskolcon a Baross Gábor út 18. szám alatti megyei irodán. Kérik, hogy egy főt az értekezletre delegáini szíveskedjenek. Apró (Igenis vannak csodák.) Esti szürkület, a kocsi világító lámpákkal halad át a kapubejárón, óvatosan araszolva el a kapuban fehér bottal álldogáló férfi mellett. A jármű távol, az udvar sarkában megáll, vezetője kikászálódik és szokása szerint égve felejti a lámpákat.- Világítást! Hangzik távolabbról, a kapu mellől a fehér botos ember harsány kiáltása, aki a figyelmeztetés után ismét az utca felé fordul. * (örök körforgás.) Az ovista gyerek székeket döntögetve rohan el az ablaktól, ahol is hosszasan tanulmányozta a Holdat, majd közzéteszi primőr felfedezését:- Apa! Valaki van a Holdban! * (Sürgősségi.) Közöljük, hogy a miskolci Szabadság térre nemrég kihelyezett zöld házikó nem azonos ama bizonyos zöld házikóval... * (Változó fogalmak.) Tanácstalanság. A nép nevében. Kvarc-homokóra. Barátság olajvezeték. Parlamentáris forma. Vitakészség. (priska)