Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-02 / 153. szám
1990. július 2., hétfő ESZAK-MAGYARORSZAG 5 A sjcnióció bejorto a vilógot: az U-2 kémrepiilögépet Stverdlovsik közelében lelőtték. Az amerikai pilóta szovjet fogságba esett. Francis Gary Powers három évtizeddel ezelőtti útjának titkai. Bekeosi Szabó László Sokat, vagy keveset fizetnek? Azzal egyik percről a másikra elcsuklott a hangja, és azzal együtt ért véget ez a kisérletidő. Az öreg szeme üveges volt, mindene csupa sár. Hazakísértem, még aznap elvitte a mentő. Csak hónapok múlva jött vissza, soványabban és bomlottan. Tőle idősebb testvére gondozta, már amikor tehette, mert hol egyik, hol másik szőlőből került elő, gyakran találtak rá a korai munkások. Ilyenkor hatalmas zöld lódenkabátját látták meg először, amit a szőlőtőkére terített. Alatta kuporgott kiflialakban és az arra járóknak jósolta, hogy nagy vihar lesz, jó lesz hazamenni. A faluban rá is ragadt a jégverés utáni tehetetlen kiabálása, így lett az öreg Áronból Veddelmind. A gyerekek utána szaladgáltak és kérdezgették tőle: Lesz jég, Veddelmind bácsi? A választ mindig túlharsogta gúnyolódó nevetésük ... Lapunk június 15-i számában tudósítottunk a megyei tanács üléséről, ahol is az egyik vitatéma a régi megyei pártszékház hasznosítása volt. Ennek kapcsán azt írtuk, hogy a pártszékház egy részét bérlő Északmagyarországi Innovációs Centrum (Park) Rt. mindössze 250 forint bérleti dijat fizet négyzetméterenként. Mint utóbb kiderült, téves volt az adat, a valós összeg 3250 Ft m2, amit másnapi cikkünkben megismételtünk. Semmi értelme bármiféle hivatkozásnak a tévedés miatt. Azt azonban el kell mondanunk, hogy az újságírói noteszban a mai napig megtekinthető a 250 Ft/m2- es feljegyzés. Valószínűleg elhallás miatt íródott fel ez a szám, hiszen az „újságírói páholyból” bizony nem a legtisztábban lehetett érteni az előadó tanácsi vezetőt (másokat, hozzászólókat még annyira sem, hiszen itt nem dívik az a városi tanácsi szokás, miszerint minden felszólalóhoz helybe viszik a mikrofont...). Egyszóval tévedésünket kijavítottuk. Ám az IC(P) Rt.- től kaptunk egy feljegyzést, amelyben magyarázzák, hogy még a négyzetméterenkénti 3250 Ft bérleti díj sem pontos, hiszen ehhez még hozzáadódnak olyan járulékos költségek is, mint az üzemeltetés, a fenntartás, a közüzemi és takarítási díjak, vagy a közös használatú helyiségek bérleti díja. Ezekkel együtt egy szintért évente 2 millió 686 ezer forintot, a három szintért pedig 8 millió 58 ezer forintot fizetnek. Mindezt kérésükre szívesen közöljük. Annál is inkább, mivel az égvilágon semmi okunk nem volt arra, hogy az IC(P) Rt.-t a bérleti díj ürügyén kedvezőtlen színben tüntessük fel otvasoinK. eiott. nvn csupán egy testületi ülésről tudósítottunk — sajnos egy adatot tévésén közölve. Am ha dr. Majoros László megyei általános tanacseinoK-nelyet- tes nem az IC (P) Rt.-vel, hanem egy másik céggel példálózik, akkor is megírtuk volna. Am azért véleményünk szerint megsem jártunk olyan messze az igazságtól, amikor a tanácselnök-helyettes által mondottak alapján azt állítottuk, hogy a volt pártszéknazat drágábban is el lehet adni. Elegendő volt ugyanis mindösz- sze egy-két helyen érdeklődnünk, hogy feketén-fehé- ren elhitessük magunkkal (és nem olvasóinkkal, hiszen mint mondtuk, az egészhez tulajdonképpen semmi közünk): az a bizonyos 3250 Ft/m2 díj még a járulékos költségekkel együtt sem túl sok. Mert megtudtuk például, hogy a Városház téren, a közelmúltban megnyílt Calypso ételbár bérleti díja négyzetméterenként 18 ezer forint, s ehhez jönnek a járulékos költségek. Vagy: a volt pártszékházhoz közel, a Dankó Pista u. 3. számú ház földszinti házmesteri lakásának négyzetméteréért a Vasvill Depó Belvárosi Kereskedelmi Kft. 25 ezer (!) forintot fizet. Az Ady-hídnál pedig az Elektron Extra Kft. ügyvezető igazgatónője panaszkodott éppen a minap az óriási, szinte a hasznukat veszélyeztető bérleti díj miatt... Az IC(P) Rt. levele szerint tárgyalásban vannak a megyei tanáccsal, mint az ingatlan kijelölt kezelőjével az új bérleti szerződés megkötése ügyében. Kívánjuk, hogy ez a szerződés mindkettőjük teljes megelégedésére köttessék meg, irassék alá. Mert a megyének az jó, ha ezt az ingatlant (amely az egyetlen olyan pártház az országban, amit tanács vehetett át kezelői joggal hasznosításra) minél célszerűbben és minél jobban használjuk ki. Vagyis: az is jó, ha az IC(P) Rt. ott van, s az is, ha fizet érte. Ám, hogy amit fizetnek, az sok, elegendő vagy kevés, azt nem mi vagyunk hívatottak eldönteni. Nyikcs Imre akik a feladat végrehajtásában részt vesznek. A kormány tagjai közül is csak kevesen hallottak róla. Any- nyit azonban elárulhatok, hogy a gép neve U—2, az eredeti „Utility 2” rövidítéseként. A szobában szólt a rádió. Powers úgy gondolta, hogy ilyen fontos információknál nem érthet félre semmit, ezért kikapcsolta. Collins ekkor azonnal elhallgatott és szigorúan a pilótára nézett. Az elvörösödött és megértette, kivel áll szemben. Bekapcsolta tehát a rádiót és Collins újra beszélni kezdett. Majd egy ismeretlen egyenként beszólította a jelölteket a szomszéd szobába. Amint kijöttek, mindegyikük arca valamiféle megfoghatatlan változást tükrözött. — Palmer, te következel — mondta az egyik kilépő. Powers—Palmer a szobába lépve, egy különleges magnóra figyelt föl. — Látott már ilyen berendezést? — kérdezte az ismeretlen. — Még nem. De gondolom, mi lehet. — Nos, akkor bizonyára nincs kifogása a hazugság- vizsgáló ellen. Foglaljon helyet és nézze át a kérdéseinket, amíg én beállítom a gépét. A pilóta úgy érezte, sohasem volt még ennyire sebezhető. A későbbiekben azonban oldódott a feszültség. A feltételeknek valamennyien megfeleltek, azonban semmi lényeges változás nem következett az életükben, továbbra is a szállodában laktak, igaz, mindig másutt, módszeresen váltogatva a lakhelyet. Találkozásaik időpontját mindig az utolsó pillanatban tudták meg, s az új helyre sohasem mehettek együtt, csak kettesével. Általában Collins kísérte őket, akiről jóval később derült ki, hogy nem ez a neve. Egy idő múlva Omahába (Nebraska állam) települt át a kis csapat, a Stratégiai Légierő parancsnokságának kötelékébe. Az indulás a megszokott módon történt: fel kellett hívniok valakit, a számon természetesen Collins válaszolt. Közölte, hogy egy utasgéppel Saint Louis- ba mennek. Vagyis oda, amelyet érintettek. Itt egy másik gép várta őket és Üj Mexikóba vitte, az egyik kórház klinikájára. Egy hétig tartó, alapos vizsgálatok következtek. Feltűnt, hogy a szakemberek különösen sokat foglalkoznak a klauszt- rofóbia, a bezártság tűrési képességével. Collins 1956 májusában közölte, hogy Powers—Pal- mernek, kérnie kell a leszerelését. Nem sokkal később aláírta a szerződést a CIA-val. Az okmány záradéka különös szempontot is tartalmazott: minthogy az állam biztonságát érintő vállalkozásról van szó, tilos mindennemű nyilvánosság. A megszegőre 10 ezer dollár pénzbírság és 10 év börtön vár. A szerződésről másolat nem készült, az eredeti az ügynökség irattárában marad. Az aláírás után ar pilótákat már várta egy katonai szállítógép és a nyugati part egyik titkos kiképzőhelyére vitte. Következik: Elindul a „meteorológiai felderítő század” és olyan alaktalan, szögletes diri.b-darabok, mintha a levegőben valami táblaüveget törtek volna szét. Szaggatta a szölőlevelet, majd a hajtásokat is. A szél meg mintha a világvégét idézte volna, törte, zúzta a tőkéket, de még a szőlőkarókat is elmozdította helyéről. Az öreg Áron meg én is a cseresznyefa alá iszkol- tunk, de mire odértünk, többször is a fejünkön koppant a jég, szinte nekifeküdtünk a szélnek, hogy minket is odébb ne sodorjon. Megsemmisülten néztük az ítéletidőt. Hanem az öreg elveszítette önuralmát és tehetetlen dühében kirohant a fa alól, mindkét kezével hadonászott, odaszaladt egy tőkéhez, felsőtestével betakarta, de látta, hogy a többit szinte csonkig veri a jég, így szaladt egyik tőkétől a másikig, ordított, kiabált, hogy „miért? miért?” Hát ezért dolgoztam, hát nesze, nesze, vedd el mind! Itt van, a Tiéd...!” Kiabálása közben leszakította a még tökén maradt szálvesszőket, a fürtökkel teli hajtást, és dobta a földre vad dühében, miközben torkaszakadtából kiáltott az ég leié: iNesze, vedd el mind, nesze itt van, nem sajnálom, az enyém ... Vedd el mind... Mind odaadom nesze ... ! Hátha mégis a túlsó part a jobb ... Szépnek indult ez a június közepi hétvégi nap is. Friss hajnal, lányszemű égbolt kéklett, s a kelő Nap lassan szárítgatta az éjszaka könnycseppjeit a szőlőlevelekről. Így telt el a délelőtt is. A hegyoldalban tette a dolgát a kapáló, a permetező, a meggyszedő. Aztán kora délután, mintha megelégelte volna az idő az éltető napot, hirtelen félelmetes felhők érkeztek, maguk előtt tolva a sűrű levegőt. Olyan vihar támadt másodpercek alatt, hogy,csak 1'a alá tudott húzódni a menekülő. És nagy szemű, ritka, hirtelen eső kezdte verni a földet. Ahová a nagy esőcsepp verődött, porfüst képződött, mint a vadnyugati filmek golyóbecsapódásai helyén. Kezdetben még porzott, aztán elázott a föld, és már megkoppanl a szőlőlevél is, hogy a szív legmélyéig nyilalljon a felismerés, meg a fájdalom: jég! Tépett-szakított, gép- puskatűzként kopogott az oszlopokon, a növények végleg megadva magukat a sorsnak, szánták szomorú végüket. A hegy másik oldalán a jég földig verte a cukorrépát, abból már soha nem lesz gyerekboldogító rágógumi vagy tejcsokoládé. Évezredes pergamenlapok szakadt mozaikjaként feküdtek a hatalmas levelek, de azokat már össze nem ragasztja senki. Aztán amilyen gyorsan jött az istencsapás, olyan hirtelen vége is szakadt. Az út menti árokszélen még félóra múlva is marokkal szedhettük a jeget. Pár perc múlva kisütött a Nap, még ott tollászkodtam az öreg diófa alatt, és akkor láttam, hogy tőlem pár méterrel arrább a nyolcadik évtizedét taposó barátom is egy fa alatt szenvedte végig a jégverést. Örömmel fedeztük fel egymást, mindketten rázo- gattuk magunkról az esőköpenyt helyettesítő inget. A verőfényben láttam, hogy párolog a válla, a háta, miközben mosolyogva fordult felém: „Jó kis zu hi volt. Szerencse, hogy esővel jött. De volt itt negyvenegynéhány évvel ezelőtt egy akkora jég, hogy arra mindenki emlékszik, aki azt. megélte. — Mitől volt az más, mint a mostani? — kérdeztem az öregtől? — Hát attól, hogy azzal egy szemernyi eső nem jött, hanem csak úgy szárazon. És a szárogatás-teregetés közben megelevenedik a háború utáni jégverés, minden fájdalmával. Mert akkor is csak szerették az emberek ezt a sokat szidott, sokat áldott földet, akkor is vetettek répát, borsót, kukoricái, akkor is fontos volt az itt élő falusiaknak a szőlő. Ez utóbbi kapott akkor legtöbb jeget. Vagy ezt kínoz- ta-gyötörte meg a jég legjobban. — Szép volt, gyönyörű volt a szőlő így Péter-iPál körül. Akkor is olyan hamar elvirágzott, mint, most. Ha láttad volna te, hát el sem hitted volna, hogy ebből a jégverés utáni napra semmi nem maradi, csak a kopasz töke. Akkor még mindenki szőlője hagyományos karós művelésű volt. Haragoszöld leveleivel mégis kitűnt az öreg Áron szőlője. iMert ez a vénember örökké benne ült. Mindennap kora reggel ment ki, vitte a kétágút, kapát, mikor mit. Meg hozzá a demizsont tele vízzel. Bort soha! Azt mondta, tunyává teszi, ha iszik, akkor mindig az az érzése, hogy haza kell menni. Igv inkább nem vitt bort, nehogy kísértésbe essen. Azon a jégveréses napon kint volt ő is, és engem is kiküldött az apám tányérozni. Az öreg is szép szabályos bakhátakat csinált, hogy el ne íoly- lyon a víz. ha esik. Szép volt az öreg szőlője, nagyon szép! Irigyeltem is tőle. Hanem ami kora délután következett, az még tőlem is jobban irigyelte a szép munkát. Mert ebéd után egyet dördült az ég, és már kezdte is verni a földet. Szárazon jött a jég, A kémpilóta Kérdések a hazugságvizsgáló előtt Francis G. Powers, az Air Force polgári alkalmazottja — természetesen hamis papírokkal — 1956 januárjában érkezett a washingtoni Plaza hotelbe. Itt várnia kellett mindaddig, amíg telefonon keresik. Collins jelentkezett és közölte, hogy át kell költöznie egy másik szállodába, a többiekhez. Az eligazítást is ő tartotta. — Nem ez az első alkalom, hogy megpróbálunk lé- gifelvételeket készíteni a Szovjetunióról — mondta. — A második világháború után B—36-os gépekkel, majd pedig RB—47-essel már kísérletet tettünk. Vannak precíz felvevőink, a gépek azonban nem képesek kikerülni a radarokat, ennélfogva hálás célpontot jelentenek a szovjet rakétáknak. És akkor még nem szóltunk a vadászgépeikről. Küldtünk felderítő ballonokat is, ezek azonban megbízhatatlanok. Hiányzott tehát a megfelelő repülőgép. ,De csak addig, amíg a Lockheed-gyár egyik zseniális tervezője, Clarence L. Johnson „Kelly” tervei alapján el nem készült az első gép, amely a számítások szerint mind a rakéták, mind a vadászok hatósugara felett képes repülni. A próbarepülés 1955 augusztusában volt, és a gép a legszebb álmokat is felülmúlta. Collins fényképet húzott elő, amelyen egy feltűnően nagy szárny-fesztávolságú gép volt látható. Vitorlázó- gépnek tűnhetett, volna, ha számos jól ismert jel nem teszi egyértelművé, hogy lökhajtásos gépről van szó. Kétségtelenül öszvér hatást keltett. A pilóták többet is tudni akartak róla. Collins ezt azzal hárította el, hogy az, adatokat hamarosan, a kiképzés során úgyis megkapják. — A gép titkos, létezéséről is csak azok tudnak, VEDDELMIND
