Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-22 / 148. szám
1988. június 22., szerda ÉSZAK-MAGYAROSZÁG 3 A Magyar Tudományos Akadémia és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium állattenyésztési, növénytermesztési, valamint agrárökológiai és szövetkezetelméleti bizottságai a közelmúltban a Szikszói Állami Gazdaságban együttes vitaülést tartott A gyepre alapozott húsmarha- és juhágazat fejlesztésének lehetőségei címmel. Á mostohagyereknek is lehet szép jövője A vitaülést Horn Artúr, •akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Állattenyésztési Bizottság elnöke nyitotta meg, majd Békési Gyula igazgató ismertette a házigazda állami gazdaság tevékenységét. A helyszíni bemutatón a gyomos, természetes gyepek és a javított legelők összehasonlítására adódott alkalom a Cserehátan. A vitaülés résztvevői megtekintették a gyepre alapozott he- reford, illetve oharolais húsmarhák tartási rendszerét is. A késő délutánig tartó tanácskozáson elsőként Keserű János, az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet volt igazgatója, az Állat- tenyésztési Bizottság társelnöke topott szót, majd Barcsok Zoltán (Gödöllői Agrártudományi Egyetem) és Ráki Zoltán (Agrárgazdasági Kutatóintézet) tartott referátumot. PARLAGON HAGYOTT FÖLDEK Keserű János és Barcsák Zoltán szerint ma Magyar- országon 1,2 millió hektár gyep található. Ebből 700 ezer hektár lenne alkalmas legelőkénti nagyüzemi hasznosításra, és további 300 ezer pedig kisüzemi igényeket elégíthetne ki. A prognózisok szerint a mostani, közel 700 ezer hektárnyi parlagon hagyott földek területe az ezredfordulóra eléri az egymillió hektárt. (E számításban olyan, szántóként művelt táblák is szerepelnék, amelyek ima csak ráfizetéssel, vagy nagyon alacsony jövedelmezőséggel hasznosíthatók, mert szikesek, homokosak, belvizesek, stb.) Szóval a parlagon hagyott területekből is leka- nyarítható legelőnek úgy 300 ezer hektárnyi, ezért a nagyüzemben ^ hasznosítható gyepterület .mértéké elérhetné az egymillió hektárt. Rétünk és legelőnk tehát van, lesz bőven. Lássuk, mi a helyzet a fűhozamokat feldolgozó állatokkal? Keserű János a következőképpen számol: az állami gazdaságok adatait figyelembe véve megállapítható, hogy egy hústípusú tehén és szaporulatának legelőigénye két hektár. Miután Magyarországon 30 ezer hústípusú tehén van, ez 160 ezer hektár legelőt jelent. Egy hektár legelőn ugyanakkor 10 anyajuh (más adatok szerint 40, de legyünk óvatosak) tartható el. A tejelő tehenek alig hasznosítanak füvet, de az edzett növendéknevelés elképzelhetetlen gyep nélkül, összességében tehát ez az ágazat 200—300 ezer hektár legelőt igényel, vagyis az állattenyésztés a gyeptermesztésből 500—600 ezer hektárt köt le. Az említett egymilliós nagyságrendet figyelembe véve a kérdés égető, azaz mi legyen a maradók 400—500 ezer hektár réttel, legelővel?' HÜSHEGYEK VAGY HIÁNYOK? A MÉM tanácsadó testületé a világ legegyszerűbb megoldását javasolta, melynek mottója az is lehetne: ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel. Azaz, véleményük szerint a juhlétszámot gyarapítani kellene egymillió anyajuhval, a húsmarháét pedlig 300 ezer anyatehénnel. Persze minden megoldás csak annyit ér, ameny- nyi ellenvetésre meg tud felelni. Nos, nézzük ilyen szempontból a kérdést. Első ellenvetés: akkor, amikor érezhetően nincs kereslete a mairha- és juhhúsnak, mi értelme lehet az állomány növelésének? Válasz: Hibás szemlélet csak exportban gondolkodni, szemléletünket a piacorientáltság felé kell formálni, s ebbe beletartozik a honi piac is. Ma ugyanis Magyar- országon az egy főre jutó éves marhahúsfogyasztás 9 kilogramm. Ez lehetne akár a duplája. Ám boltjainkban a kiváló minőségű borjúhús legalább annyira hiánycikk, mint a magasabb értéket képviselő ihústípusú marha húsa. (Ilyen kategóriával a vásárló nem is találkozhat, mert — ki tudja miért? — nincs.) Egyébként, ha már a minős'égnél tartunk, a tanácskozás előadói szerint a jó minőségű áru igenis eladható a külpiacon. Ezért bizonyos szerkezeteltolódás lenne indokolt. Nevezetesen, a közepes színvonalon, vagy gyengén tejelő szarvasmarKORLÁTOK DŐLNEK hát felválthatná a húsmarha, s a belföldi tejellátást a magas tejhozamú egyedek „kiszélesítésével” kellene megoldani. (Ámbátor e kérdés összefügg a tenyésztői munkával, mely — a vitaülésen elhangzottak alapján is megállapítható — az utóbbi évek alatt csak romlott. Az okok összetettek. Felsorakoztatható az érvek között az állattenyésztő ágazatok viszonylagos mellőzöttsége éppúgy, mint az állattenyésztési szakemberek érdektelensége, avagy az állattenyésztő vállalatok profitszemlélete, stb.) Második ellenvetés: rossz a marhahús, illetve a juh devizakitermelése — mondják. Válasz: Mindez megközelítés kérdése, hiszen ma már a termelési költségek sem egyértelműen láthatók, és tiszták. Következésképpen nem reálisak. Ezen túl pedig, korántsem elhanyagolható, hogy az ágazatoknak nlincs importigénye, azaz úgy hoz dollárt, hogy közben nem használ fel valutát, bár tény, hogy e megközelítésben ritkán vizsgálják az összefüggéseket. Harmadik ellenvetés: a juhászat hatékonysága olyan alacsony, hogy további támogatása már vétek. Nos, a válaszadók tudják, támogatás nélkül végképp kipusztulhat az, amely ugyanúgy hozzátartozik ha- zánkhoz, mint a puszta, s a dombok közé szorult völgyek, vagy a fű, amelyen lépkedünk. S a juhászat nem önmagától jutott oda, ahová jutott. Tény persze, hogy a genetikai alapanyag korszerűsítése messze elmaradt a követelményektől. (A magyar fésűsmerinó sajnos, nem tud lépést tartani a kiélezett gazdasági versenyben.) S technológiai hiiba is nehezítette a juhászlat sorsát. A gépesített, iparszerű tartást propagálták korábban, az olcsó és rentábilis, legelőre alapozott juhászat helyett. A helyzetet tovább rontották a szervezési hiányosságok. Az érdekeltségi rendszer nem tisztult le, s a kergekór tünetei mutatkoztak a szabályozórendszeren. Megfogyatkoztak a megbízható, jó gondozók, s a juhászaiban is nőttek a költségek. Azért tehát, hogy ne árvuljaniak el és ne durvuljanak fel rétjeink, legelőink, nekünk kell tenni valamit. Mondjuk, állatot kell tartani rajta, mert — mint Barcsák Zoltán rámutatott — a műtrágya és az állat csodatévő hatású. A környezetvédők örömére pedig nincs szükség vegyszeres gyomirtásra, az állatjárta terület mégsem gyomosodik, a műtrágyától pedig erősödik és zöldéit a mező. Szóval ekképpen a mezőgazdászok mostohagyermekének (?) számító húsmarhának és juhnak szép reménye és ígéretes jövője lehet... Tennivaló bőven akad. Lent és fent egyaránt. Talán megteremtődik majd a megfelelő érdekeltségi rendszer; talán az értékesítési ár legalább az inflációval lépést tart; a fogyasztói árak a többi húsféleségekkel azonos támogatást élveznek és az értékesítés szabadsága is nő, talán a külkereskedelmi forgalmazás korlátjai is lehullanék .. . Az élelmiszeripari vállalatok belső önállósága Az élelmiszenipairi vállalatoknál a vártnál kisebb mértékben növekedett a belső szervezeti egységek önállósága, és az anyagi érdekeltségi rendszer sem alakult ki megfelelően — állapították meg a közelmúltban az Élőimezésipari Dolgozók Szakszervezetében, ahol a kisebb egységek — üzemek, gyáregységek, műhelyek — dolgozóinak helyzetét elemezték. Néhány tröszt megszűnésével. illetve a tröszti szervezet módosításával az elmúlt években függetlenebb gazdálkodást folytató vállalatok jöttek létre. Az édesiparban, a hűtőiparban, és a növényolajipairban, ahol a decentralizálás régebben megvalósult, ott a gyári önállóság a bérgazdálkodásra, a létszámgazdálkodásra és a gyártmányösszetétel alakítására is kiterjed már. Sajátos a helyzet a sütőiparban, ahol a kisebb egységek önállóbb gazdálkodását a piaci igényekhez jobban alkalmazkodó szervezetek létrehozása kényszerítette ki. A kisebb kenyérgyárak, pékségek általában jól elhatárolható fogyasztói körzeteket látnak el áruval, a termékek kínálatát az igényekhez alkalmazkodva tudják alakítani, és érdekeltségük is részben eszerint változott, javult meg. Az ÉDOSZ elemzése szerint gond, hogy a vállalatoknak viszonylag szűk köre rendelkezik olyan korszerű belső szabályzattal, amely előmozdítaná az önállóságot, és önelszámoláson alapuló érdekeltséget teremtene. JA é» után az üveggyárban Ai Uvegipori Müvek miskolci gyára' jó évet zárt 1Ó87‘tel, s nyokvannyölctö) is sikereket remél. Mozgósítanak minden tartalékot, új termékekkel kísérleteznek és új piacokat igyekeznek meghódítani. {A hagyományos partnereken kívül - Olaszország, Jugoszlávia, Ausztria - újakat is találtak a Szovjetunióban és a Közel-Kelet néhány országában.) A háromszáznál alig több embert foglalkoztató diósgyőri üzem ebben az évben mintegy egyhar- maddai szeretné növelni a termelést, s ha az üzlet beüt, akkor a dollárelszámolású kivitet 70 százalékkal tetézi a tavalyit. Fotó: Balogh Imre Vállalati eredmény Talán már az iskolásaink is fújják, hogy kibontakozási és stabilizációs programunk megvalósulásának alappillére a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása, a gazdasági szerkezet korszerűsítése, a hatékonyság növelése. A termelési szerkezet átalakításának szükségessége reflektorfénybe helyezte a műszaki fejlődést, a műszaki alkotómunkát, s ennek szerves részeként az újító- és találmányi tevékenységet. S noha e mozgalmakról az utóbbi időben igen élénk viták folytak, sok más mellett az is nyilvánvaló lett, hogy hatékonyság, piaci versenyképesség, megújulás, műszaki haladás az újitók és a találmányok kiötlői nélkül aligha képzelhető el. Ennek fontosságát hangsúlyozták a Diósgyőri Gépgyár újítóinak idei tanácskozásán is, ahol az elmúlt évet illetően igen szép eredményekről adhatott számot Murányi Gyula, a vállalat műszaki igazgatóhelyettese. S gondolom, nem csupán a kívülállót lepte meg, amikor egyebek mellett arról szólt, hogy a Digépben 1987- ben az újítások révén elért 42,4 millió forint adta a nyereség huszonhat százalékát. Vagy az például, hogy tulajdonképpen minden ötödik dolgozó újító a gyárban, akiknek többsége szocialista brigádban dolgozik, hiszen e közösségek nyújtották be az összes újítási javaslat 83 százalékát. Lehet, a gépgyáriak sok szempontból könnyű helyzetben vannak, hiszen a mozgalom náluk akár vállalati, akár szakszervezeti oldalról nézve évtizedek óta hallatlanul szervezett keretek között fejlődhetett és fejlődhet. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy a diósgyőriek „újítási udvarán” nincsenek gödrök, buktatók. Gondoljunk csak a még mindig jelentős átfutási időre, hogy csak egy példát említsünk ... Ugyanakkor nem sok vállalatnál mondhatják el, hogy egyetlen újítási ötletnapon 129 hasznosítható javaslatot tesznek a dolgozók, (igaz. kapott érte helyben a százegynéhány ötletember 28 ezer forintot). Mint ahogyan az is páratlan a maga nemében, hogy a Digép negyedszer lett első a vasasszakszervezet és az Ipari Minisztérium újítási pályázatán, elnyerve a kü- löndíjat is, nem beszélve a megyei újítási versenyen elért második helyezésükről. A nagy kérdés most az náluk is, vajon sikerül-e átmenteni ezt a lendületet, megszállottságot az új személyi jövedelemadó-rendszer belépése utáni időszakra, vagyis a jelenre és a jövőre? Hiszen nyilván még a több mint hatszáz kiváló újítójuk is elgondolkodott azon, hogy január l-jétől az újítási díjakat (amennyiben kétezer forintnál többről van szó), az összes jövedelemmel összevonják, s ez után kell adózni. (Jobb a helyzet a találmányoknál, viszont az kevesebbeket érint.) Kérdés, emiatt meg- valósul-e az idén annyi a most is gondosan és céltudatosan összeállított újítási feladattervbe foglaltakból, mint tavaly? Kérdés, vajon ad-e majd az újítómozgalom annyit a vállalati eredményhez. mint 1987-ben? Össze- jön-e annyi az anyag- és energiatakarékosságot elősegítő újításokból mint tavaly, sikerül-e megtakarítani any- nyi importanyagot mint egy évvel ezelőtt... Az aggodalom nem alaptalan. Ahogy a gmk-sok felmérték, mennyit ér számukra a többletmunka, az újítók is gondolkodnak. S nem csupán új ötleteken, nagyszerűbb eredményeket hozó megoldáson, hanem jövedelmük alakulásán is. Ez tetszik ki az év eddigi eredményeiből. Óvatosan fogalmaznak a gépgyárban: nem várhatóak a tavalyi sikerek, bár nagyon szeretnék, bizakodnak, remélik, hogy az ezernyi „agytröszt” végül is nem csupán abból indul majd ki, hogy ha nő a jövedelme, magasabb adósávba kerül... Gazdaságunk nem nélkülözheti a kibontakozás és a stabilizáció végrehajtása során azt az erőt, ami az újítómozgalomban rejlik. A Digépben sem, de egyetlen más gazdasági egységnél sem. Ezért kell szorítanunk, hogy a mozgalom megbirkózzon az új körülmények, az új helyzet adottságaival. Ny. I.
