Észak-Magyarország, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-10 / 265. szám
1987. november 10., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Partvédőmű épül a Tiszán is a miskolci rádió LEKINVBROSBBN riszakécske szomszédságában, Tiszabögnél, a folyó meredeken alámosta a medret, és egyre nagyobb kárt lett a partszakaszban. A legjobban omladozó részen 150 méter hosszan rözseszönyeg- böl, müanyagfóliából és úgynevezett rözsekolbászokból olyan partvédömüvet építenek, amely megállítja a további mederomlásokat. A partvédömüvet a megépítése után köterheléssel a folyó vize alá süllyesztik, így megvédik a további omlásoktól a mederoldalt. tár szőlőterületünkön a szüretet még október,ben befejeztük. összességében 68 mázsás hektáronkénti átlagtermést és 17,4 átlagos mustfokot értünk el. Igen érdekes a termesztett fajtáink termésátlagának megoszlása. Az Ir.say Olivér 8, a Semillon 55, a Kékfrankos 61, a Medoc Noir 62, a Rizlingszilváni 75, a Leányka 94 mázsás átlagterméssel fizetett. Növénytermesztésünk ugyancsak magtárban tudhatja már az idei termést. Az 560 hektár kukorica 49 mázsás, a 765 hektár napraforgó 28 mázsás átlaggal fizetett. Ezerhatszáz hektár őszibúza-vetésünik már ki is kelt, összesen 2000 hektár az idei őszibúza-vetésterüle- tünk. Állattenyésztésben különösen a juhászat mutatószámúi javultak ez évben. A 3. negyedévvel bezárólag 65 ezer liter juhtejet értékesítettünk, s száz anyára 120 szaporulat jut. Ebben az évben még további 1300 bárány várható. Az egy juh- ról lenyírt gyapjú pedig 5,1 kilogramm. Mezőkövesd és Vidéke Afész, felvásárlótelep. Nagy Bertalan telepvezető. — Az elmúlt évek lakossági igényeit figyelembe véve úgy ítéljük meg, elegendő zöldséget, gyümölcsöt tároltunk be, következésképp Mezőkövesd város és vonzáskörzete lakossági ellátásában nem lesz fennakadás. A 30 vagonos tárolónkban 15 vagon burgonyát, 5 vagon almát, 2,5 vagon hagymát raktározunk. 30 vagon fejes káposztára volt szerződésünk, de még ettől is nagyobb mennyiség érkezik a szerződő gazdaságból, a leveleiki tsz-ből. Ennek egy részét a savanyítóüzemünk folyamatosán feldolgozza, s mint hordós káposztát hozzuk forgalomba, másrészt pedig fejes káposztaként, a hagyományos őszi kedvezményes zöldség-gyümölcs vásárunk keretében értékesítjük. A felsoroltakon kívül ugyancsak elégséges mennyiségben tároltunk be gyökérzöldségekből, sárgarépából, petrezselyemből is. (ha) Magtárban az ősziek (Folytatás az 1. oldalról) táron. A termésátlag 300 mázsa körüli, a cukortartalom 17,5 százalék. Gyakorlatilag végeztünk a kukorica-betakarítással is. Ez évben 1974 hektáron termesztettük, az átlagtermés 50 mázsa körüli. Augusztusban és szeptemberben 5619 tonna cukorgyár! mésziszapot szórtunk ki 360 hektár területre. Az őszi talajmunkákkal — mélyszántás, mélylazítás — jó ütemben haladunk, a tervezett területek 75 százalékán befejeztük. Sajnos gondot jelent az akadozó műtrágyaellátás. Gyakorta le kell állnunk emiatt. Gond, hogy a nyáron átadott szerencsi agrokémiai centrum is alap- anyaghiánnyal küszködik. Jelenleg 400 hektár területen — részben itt már megtörtént az őszi mélyszántás — az őszre kiírt műtrágyaadagot csak tavasszal tudjuk majd pótolni. Szentistván, VII. Párt- kongresszus Tsz. Hajdú Benjámin, elnök: — A 179 hek„Ha egy gyárigazgató tíz intézkedése közül hét jó, három pedig rossz, s az a hét jó döntés bizonyíthatóan többet hoz a vállalat konyhájára, mint a három tévedése, akkor azt a vezetőt nem szabad bántani. Sőt, mi több, támogatni kell, mert a sikeres emberek közé tartozik” ... Tyű, de korszerű felfogás! — vélhetnénk, holott semmi újdonság sincs az előbbi eszmefuttatásban. Ugyanis kerek húsz esztendővel ezelőtt hangzottak el az előbbi mondatok, az egyik megyeszékhelyünk pártiskoláján, ahol — az 1968-as gazdaságirányítási reform bevezetésére készülve — előadást tartott egy ismert nevű közgazdász. Akkor valamennyi hallgatója, köztük e sorok írója is úgy vélte, hogy néhány év alatt majd valósággá válnak a mélyen igaz, tartalmas gondolatok. Mekkora tévedés! A két évtized elrepült, s ez ügyben úgyszólván ott tartunk, mint annak idején. Ez derült ki a közelmúltban az Ipari Minisztérium egyik sajtótájékoztatóján, ahol Ádám Antal főosztályvezető-helyettes, az innovációs ügyek ismert hazai szakértője, hirtelen kifakadt: „Furcsa felfogás uralkodik nálunk a siker kötelezettségéről. Eszerint Magyarországon nem létezik olyan vállalkozás, amely nem „jött be”. S ha mégis volna ilyen —, mert persze, hogy van —, akkor el kell titkolni, mint valami bűnt. Szinte vért kell izzadni, ha jelentést írunk . .. Mintha csak 1967-be csöppentünk volna vissza hirtelen, ezt követően megvagyis életképesnek. Lehetnek, sőt vannak ugyan olyan akciók, amelyek képletesen szólva, átmenetileg inkubátort igényelnek (hogy mást ne mondjunk: néhány évig még Nyugaton is valóságos inkubátor alatt tartják az innovációs parkokat), az inkubátorelv azonban csak kivétel, amely erősíti a szabályt, a következetes szelekciót. A termelési és termékszerkezet-váltást „is”, amelyről tíz éve beszélünk már. A második következtetés már a káderpolitikára vonatkozik, nevezetesen sjiem szabad a fejét venni a vezetőnek, ha téved. Ha azt mondjuk, hogy a siker mércéje a pluszok és mínuszok egyenlege, akkor tartsuk be azt az aranyszabályt. Mellékgondolatok nélkül, nem elfelejtve, hogy a világtörténelem eleddig egyetlen embert — egy római pápát — ismer, aki ki merte hirdetni az önmaga csathatatlanságát. Ne várjuk el hát a kommunista, elkötelezett gyárigazgatóktól, hogy valami hasonló badarsággal hetvenkedje- nek. „Érjük be” annyival, hogy eredményesen, a közvagyont is gyarapítva; a műszaki fejlesztésre is gondolva gazdálkodnak, hiszen ez — nem kevés! Valahogy így, ekképpen értelmezzük a siker kötelezettségét. Végül a legfontosabb talán az őszinteség. Megűn- tuk már a képmutatást. Ha elsóztuk a levesünket, akkor ne hümmögjünk, mondjuk ki, hogy rossz ízű, netán ehetetlen, mert különben nem hisznek nekünk. Még akkor sem, ha valóban ízletes az ebéd. M. L. A város üzemei és a KGST szólalt a főosztályvezető- helyettes munkatársa, Ká- mory Ferenc, a következőt adva elő: Az amerikaiak felmérést végeztek az ipar innovációs jellegű vállalkozásainak sorsáról. Megállapították, hogy minden száz ilyen kezdeményezésből még a gyártmányfejlesztési szakasz előtt elvérzik több mint ötven. A továbbiakban is kihullik a „rostán” vagy 35 — csupán 15-ből lesz ipari termék. De még ebből a 15- ből is csak 2—3 ér el nagy sikert. Igaz viszont, hogy a siker olyan átütőerejű, hogy annyi profitot hoz, amely eltartja a veszteséges vállalkozásokat is. Az amerikai tőkések szerint ez a valós arány. Vagy — kissé árnyaltabb fogalmazásban — ugyanazt halljuk vissza, amit a mi közgazdász professzorunk mondott húsz esztendővel ezelőtt. Ha már az USA-beli kapitalisták is „megerősítik” a marxista közgazdász véleményét, akkor talán el- hihetjük, s levonhatjuk a szükséges következtetéseket. Elsőként talán azt, hogy éber szemmel kell figyelni menetközben a vállalkozások sorsát, azokat is, amelyek nem bizonyultak piac-, A KGST-be tömörült országok együttműködéséről a krónikás Leninváros esetében elsőként a régi tisza- palkonyai erőmű építését jegyezte fel. Az ötvenes évek elején ugyanis, amikor megkezdődött a 200 megawattos, szénportüzelésű erőmű beruházása, a gépi berendezések kiválasztásakor már messzemenően támaszkodtak a KGST-országok között kialakulóban lévő munkamegosztásra. Ez abban az időben azt jelentette, hogy a nagyfeszültségű 100 kV-os berendezések kivételével, az erőmű berendezéseit, vagyis a kazánokat és három 50 megawattos turbinát a csehszlovák energetikai gépipar, pontosabban a Skoda-gyór szállította. Ahogy múltaik az évek, úgy bővült a szocialista országok együttműködése. A Leninvároshan megvalósult nagyszabású ipartelepítés, iparfejlesztés elválaszthatatlan attól a műszakigazdasági együttműködéstől, amely hazánk, illetve Leninváros és a Szovjetunió között az elmúlt évtizedekben kialakult. Már a Tiszai Vegyi Kombinát létrejöttében, kialakulásában is alapvető volt a magyar—szovjet kooperáció, hiszen a nitrogénműtrágyagyár már szovjet segítséggel épült fel a hatvanas évek közepén. Azóta együttműködésünk tovább bővült. Elegendő utalni az olefingyár létrejöttére, amit a tizenhét évvel ezelőtt aláírt magyar—szovjet kormányközi egyezmény tett lehetővé. Az olefingyár elkészülte után a Tiszai Vegyi Kombinát csaknem kétmillió ton- nfe etilént szállított csővezetéken a szovjetunióbeli Ka- lusba, továbbfeldolgozás céljából. Cserébe pedig olyan magasabb feldolgozottságú petrolkémiai terméket — egyebek között kisnyomású polietilént, aikrilnitrílt, szti- rolt stb. kapott, — amelyek nélkülözhetetlenek a magyar ipar számára. Az is igen lényeges, hogy az olefingyár termelése, illetve a magyar—szovjet ole- finegyezmény teremtette meg az igen jelentős, exportáru- alapot biztosító műanyag- allapanyag-gyártást és -feldolgozást a TVK-ban, amely A TVK hatalmas üiemévé fejlődött a műanyaggyár, amely egy év alatt több mint százezer tonna termék előállítására képes Az új, 860 megawattos, szénhidrogén-tüzelésű erőmű csehszlovák gyártmányú kazánjaiban gudront, fűtőolajat és a Közép-Alföldön termelt nagy innerttartalmú földgázt használnak tüzelőanyagnak. ma már ellátja az egész népgazdaságot egy sor fontos alapanyaggal. A Leninváros és Kalus között megépült etilén-távvezeték közvetlen technológiai-termelési kapcsolatot teremtett a két ország két vállalata között: amely tulajdonképpen az ezredfordulóig biztosítja a Tiszai Vegyi Kombinát távlati fejlesztéséhez nélkülözhetetlen feltételeket. Csupán az etilén áramlásának iránya változott meg ez év nyarán, ugyanis a Szovjetunióban nagy kapacitású olefinüzem épült, amely évente hatvanezer tonna etilént bocsát a TVK rendelkezésére, amit a múlt évben üzembe helyezett lineáris polietiléngyárban dolgoznak fel. Cserébe, a leninvárosi nagyüzem évenként 26 ezer tonna kiváló minőségű polipropilént szállít a szovjet testvérüzemnek. A szocialista export szempontjából is meghatározó a magyar—szovjet olefinkémiai egyezmény, amely kiállta az idő próbáját, hiszen a Szovjetunióval kialakult együttműködés a szocialista gazdasági integráció markáns példája lett. Ez az együttműködés egyúttal azt is eredményezi, hogy bővülnek a két ország gazdaságikereskedelmi kapcsolatai. Az idén például a TVK nem dollárelszámolású kivitele éléri a 42 millió rubelt, amelynek döntő része a magyar—szovjet árucseréből, illetve kereskedelmi forgalomból származik. Leninvárosban az ipar bázisát a Tiszai Vegyi Kombináton kívül a kőolajfino- miitó, valamint az új, 860 megawattos Tiszai Erőmű jelenti. A Tiszai Kőolajipari Vállalatot hasonlóképpen ■szoros szálak fűzik a Szovjetunióhoz. Az együttműködés annál az egyszerű oknál fogva is meghatározó, mivel a TIFO kezdettől fogva szovjet importból származó kőolajat (évente 1,4— 1,6 millió tonnát) dolgoz fel vegyipari, motorhajtó és energiahordozó alapanyaggá. Ugyancsak itt fogadják, tárolják és továbbítják a felhasználókhoz a Keleti Termékvezetéken a Szovjetunióból érkező több százezer tonna benzint és gázolajat. A Leninváros és Kalus közötti etilénvezeték, a Barátság II. kőolajvezeték és a Keleti Termékvezeték nemcsak a vállalatok kapcsolatát fűzte szorosabbra. Legalább ilyen lényeges az is, hogy a megvalósításban részt vevő szovjet és magyar szakemberek ugyancsak közelebb kerültek egymáshoz. Ezek az emberi, baráti kötelékek, kapcsolatok ma is léteznek, hiszen a közös munka, az együttműködés a mindennapok gyakorlatává vált. Lovas Lajos íYitó: Laczó József
