Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-07 / 185. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. augusztus 7., csütörtök Nézőtéri meditáció t 07 í Krimik között egy dráma Egy kocka az Alabama című lengyel filmből Szinte nem akartam hin­ni a szememnek, amikor megláttam a ma kezdődő filmhét műsoráit. Hetek óta a legkülönbözőbb kalandfil- mek, bunyófilmek és hason­lók várják a nagyérdeműt a mozik nézőtereire. Filmipari tömeggyár.tmányok lepik el a mozivásznakat, s most a ma induló héten az előbb említett kategóriákból való újra meg újra ismételt fil­mek tömegében — két új krimi mellett — egy társa­dalmi dráma is bemutatásra kerül. Ráadásul szocialista országból való. (Igaz, csak két napra, a Táncsics kama­ramoziban, ahol optimális esetben 96-an láthatják, de mégis ott van.) Alabama a címe ennek a lengyel filmnek, amely szin­te kakukktojásként szerény­kedik a heti műsorban. Ry- szard Rydzewski rendezte, részben írta is, és mai len­gyel értelmiségi fiatalokról, azok egy csoportjának élet­formájáról szól. Túlzás len­ne azt állítani, hogy éppen ez a filmdráma pótolhatja a sok kommerszfilm közben támadt, dráma iránti igényt, de mindenképpen érdemes a figyelemre, ugyanis a len­gyel társadalmi életnek egy olyan szeletét tárja a néző elé, amely nálunk ugyan analóg módon nem lelhető fel, de sok vonásában roko­nítható magyar egyetemisták, értelmiségi fiatalok életében adódható nehézségekkel. Pél­dául azzal, hogy a fiatal sze­relmesek összeházasodni nem tudnak, lakásuk nincs, s ez életüket sokféleképpen befo­lyásolhatja. Reméljük, hogy nálunk nem válthat ki olyan cselekedeteket, mint amiket a lengyel fiatalok életében megismerhetünk, amikor a lakásra és szerelemre éhes fiatalok nemcsak a szülők ellen fordulnak, hanem lo­pásra is vetemednek, s vé­gül kábítószeres fiolával lát­juk a hősnőt az utolsó koc­kán. Riasztóan szomorú ké­pet rajzol e film a lengyel állapotokról, de nem tanul­ság nélkül való. A két krimi egyike Agatha Christie novellája nyomán Desmond Davis rendezésében készült. A bűnügyi regények és játékok írásának koroná­zatlan királynője a tőle meg­szokott eszközökkel bonyolít­ja a cselekményt, amiből na­gyon keveset szabad elmon­dani, hiszen a leendő nézők­nek meg kell hagyni a ta­lálgatás és az izgalom jogát és lehetőségét. Ebben a film­ben egy nagyobb családon belül történik a bűncselek­mény. A rendőrség által pro­dukált tettest, a család egyik mostohafiát már fel is akasz­tották, amikor két esztendő múltán véletlenül előbukkan az a koronatanú, aki a ki­végzett fiú ártatlanságát bi­zonyíthatja. A film címe is erre utal: Az ártatlanság bi­zonyítása. Ez a tanú, aki egyébként a paleontológia doktora, a család akaratával szemben kezd nyomozni, s a nyomozása természetesen sok bonyodalmat és több hullát produkál a fordula­tos. történetben, míg végül fény derül az igazságra. A film az Agatha Christie- művek már ismerős vágá­nyán és sodrásával halad, a legfőbb szerepekben olyan hírességekkel, mint Donald Sutherland, Faye Dunaway, Christopher Flummer, An­nette Crosbie és mások. A filmosztás szeszélye a krimi másik nagy alakjának, Alfred Hitchcocknak egy 1954-ben készült filmjét so­dorta a már említett bűnügyi történet mellé. Igaz, a bűnügyi irodalom két nagy személyi­sége jelentkezik e héten, de a kettő együtt mindenképpen sok. Különösen, ha a Hitch- cock-film nem is tartozik a mester legjobb munkái közé. Ennek a filmnek van egy érdekessége, nevezetesen, hogy egyike lehetett Grace Kelly utolsó filmjeinek, mert nem sokkal e film készítése után ment férjhez a híres filmdívta a monacói herceg­hez és búcsút mondott a mű­vészpályának. A férfi fő­szereplő az a James Stewart, akinek egész sorozatát lát­hattuk a tévében. Most eb­ben a Hátsó ablak című filmben egy olyan riportert játszik, aki derékig begip- szelten kénytelen tolókocsi­jában ülni hetekig, és a dög- iesztő New York-i kánikulá­ban a nyitott hátsó ablako­kon keresztül akarva-akarat- lanul meglesi a környéken lakók életét, s így fedez fel egy bűncselekményt, amely­ben a tettesre is rábizonyítja, hogy megölte a feleségét. Egy kicsit hosszadalmasan, egy kicsit unalmasan, hosz- szú-hosszú gépbeállításokkal és dialógusokkal, de aki Hitchcockot szereti, a csak­nem kétórányi filmet is érdeklődéssel nézi végig. (benedek) A Hátsó ablak egy „kedves” pillanata Konkrét összegek és elvi felajánlások Az iskolai számítógép-ak­ciónak a megyei védnöki testületen kívül minden vá­rosban van gazdája, ezek a helyi védnöki testületek tart­ják kézben a városok, város- környékek megmozdulásait. Ezért ennek az akciónak a konkrét eredményeiről még pontos felvilágosítással nem tudott szolgálni Götz György, a megyei pártbizottság, mun­katársa. 'Mint mondta, az ál­tala sorolt adatok csupán az akció kisebbik részéről ad­hatnak korántsem teljes ké­pet. Megyei védnöki testület 62 cégnék küldött egyedi 'le­veliét, melyben kérték, hogy járuljanak hozzá az iskolák számítógéphez juttatásához, fiatal számítógépes szakem­berek képzéséhez 1986—90 között három kommunista műszák bevételével, szakem­berekkel, és egyéb eszközök­kel. A kiemelt vállalatok, ipari és termelőszövetkezetek válasza a következőket tük­rözi: három intézjmény kü­lönböző okok miatt nem vál­lalta a részvételt. Huszonkét cég a VII. ötéves tervidő­szakban együttesen 4 millió 255 ezer forint befizetéséi vállalta. Ebből az összegből már 1986-ban 550 ezer forin­tot kívánnak befizetni. Az intézmények kétharmadának vállalása forintban még nem mérhető, hiszen felajánlásuk három kommunista műszak bevételére szól. Az LKM nyolcvan személyi számító­gép vásárlását, önálló beszer­zését, télepítését vállalta, az ÓKÜ két darab C—64 vásár­lására és 1987-től további anyagi támogatásra tett ígé­retet. A Borsodi Szénbányák Vállalat 800 ezer és 1 millió forint közötti összeg megsza­vazását tervezi. Ez a néhány példa is biztató eredmények­re enged következtetni. Az akció fő elve, hogy oda kerüljön vissza a számítógép, ahonnan annak anyagi fede­zete származik. Éppen ezért minden városban erre a cél­ra elkülönített számlák áll­nak a befizetők rendelkezé­sére. A külön megyei szám­la a központi beszerzés biz­tosítására szolgál, a védnöki testületék pedig felügyelik a gépek visszajutását. . .felmutatni az orvoslás lehetőségeit még egyes, kilá­tásait tekintve gyakran csak a reménytelenséget sugalló betegségek megelőzésében, gyógyításában is — bizodal­mát adva e kóroktól joggal szorongó embereknek.” — ír­ja Székélyné Kertész Kata­lin Látlelet és diagnózis cí­mű interjúkötetének beveze­tőjében, meghatározva az or- vostudósokkál folytatott be­szélgetéseinek célját. A szerző több évtizedes új­ságírói pályáján hitét, tudá­sát az egészségügyi felvilágo­sítás szolgálatába ’állította, nevével gyakran találkozik az újságolvasó. Cikkeiből az orvosi tanítások, tanácsok, figyelmeztetések közvetítése mellett kiérződik az ember­barát aggodalma, a segíteni akarás. Egyszerre tud szólni az egész lakossághoz és az egyénhez. Ebben a személyes kontaktus-teremtésben is rej­lik írásainak szuggesztív ereje. Az orvostudomány, a be­tegségmegelőzés — gyógyí­tás — rehabilitáció terüle­tén, mondhatni az egészség­ügy minden ágában egyaránt jártas, jól felkészült újság­írónőt interjúalanyai part­nerként fogadják. Ezt bi­zonyítja Székelyné Kertész Katalin most megjelent könyve is, amelyben nagy tekintélyű orvostudósokat, a szakterület kiválóságait szó­laltatja meg, érvelve, vi­tázva velük. Az okos, hoz­záértő kérdésekre kapott válaszok beavatják az ol­vasót a gyógyítás legújabb eredményeibe, az egészség­ügyi ellátás gondjaiba. Be­szélgetőtársai azt vallják, hogy mondani és tenni kell az igazat, természetesen nem hallgatják, el az egészség- ügyi ellátás nap mint nap tapasztalható feszültségeit, ellentmondásait sem. A Családi Lap kiskönyv­tár sorozatban megjelent interjúgyűjtemény első fe­jezetében korunk népbeteg­ségeiről olvashatunk: többek között a rák gyógyításáról, keletkezésének okairól, a szívbajról, a cukorbetegség­ről, az allergiáról, az elme­bajról, az alkoholizmusról... A második fejezet betekin­tést ad az orvostudomány műhelyeibe: A klinikai far­makológia, Diagnózis és gyó­gyítás vérkészítményekkel, Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban, Az orvosi ti­toktartás kérdőjelei címmel olvashatunk interjúkat. Az utolsó fejezet az egészség­ügy eredményeit és feszült­ségeit tárja fel, kitérve a nők és az ifjúság egészség- védelmére is. Székelyné Kertész Katalin rokonszenves szerénységgel jegyzi meg bevezetőjében, hogy könyvének létrejötté­ben az érdem az orvostudóso­ké, akik tudásukat gazdag ajándékozó kedvvel megoszt­ják velünk. Az olvasó úgy ér­zi, hogy ebből az érdemből a szerzőnek is kijár. H. A. Kettévált a Pannónia Filmstúdió: július elseje óta Pannónia Filmvállalat elnevezéssel külön szerve­zeti egységként működik a rajz- és animációs műhely, s ugyancsak önállóan tevé­kenykedik a szinkronizáló részleg Magyar Szinkron és Video Vállalat néven. Az önállósulással — amelyet már évek óta szorgalmazott a stúdió — megteremthető a rajzfilmgyártás művészeti, gazdasági és irányítási egy­sége. A kettéválást indo­kolta az is, hogy a hírköz'ő rendszerek és a közönség körében egyaránt növekedett a kereslet az animáció iránt. MŰSOROK rádió KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.15: Mai kulturális programok. — 8.20: Darvasi István jegyzete. — 8.30: Purcell: Dido és Aeneas. — 9.29: Daróci Bárdos T.: La­kodalmi koszorú. — 9.44: Nefe­lejcs. — 10.05: A Mecsek alján. — 10.35: Zenés mese. — 10.45: Évszázadok mesterművei. — 11.42: Kedves Michele, XII/8. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Intermik­rofon. — 13.00: Lemezmúzeum. — 13.40: Kisköre környéke. — 14.10: Tömörkény István: A há­zasság első éve. — 14.25: Nép­zenei összeállítás. — 15.00: A csodák birodalmában. — 15.29: Zenei tükör. — 16.05: Révkalauz. — 17.00: Emlékezés Németh Já­nosra. — 17.40: Balogh Albert népi zenekara játszik. — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 19.15: Mondtam a magamét a kultú­ráról. Tabi László. — 20.18: Epi­zódok a budapesti Liszt—Bar- tók-versenyek történetéből, VI/2. — 20.58: Új Csajkovszkij-leme- zeinkből. — 21.40: Ismeretterjesz­tő műsor. — 22.20: Tíz perc kül­politika. — 22.30: Leonie Rysa- nek operaáriákat énekel. — 22.50: Keleti csemege. Riport. — 23.00: A dzsessz világa. — 0.10: Him­nusz. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Régi híres prí­mások muzsikálnak. — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Fúvósindulók. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12.30: Nemzetiségek zenéjéből. —13.05: Nosztalgiahullám. — 14.00: Ran­devú a Jókai Klubban. — 15.05: Közvetítés az öttusa VB-ről, a vívásról. — 15.10: Operaslágerek. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: Közvetítés az öttusa VB-ről, a vívásról. — 16.05: Rockhangver­senyekről. — 16.53: Néhány perc tudomány. — 17.08: Közvetítés a VB-ről. — 17.10: Wynton Mar­salis dzsesszegyüttese játszik. — 17.30: Hirosima. — 18.30: Sláger­lista. — 19.05: Közvetítés a VB­ről. — 19.15: Operettkedvelők­nek. — 20.05: Reklámparádé. — 20.08: Poptarisznya. — 21.05: A visszaút nehezebb! — 21.58: Elvis Presley összes felvételei 6. — 23.20: Klasszikus operettekből.— 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR: 9.05: A kiállítóter­mek programjából. — 9.08: Ma­gyarán szólva... — 9.23: Kama­razene. — 10.35: Champion Jack Dupree bluesfelvételeiből. — 11.05: Pillanatkép. — 11.10: Rock­újság. — 12.05: A Linos kama­razenekar hangversenye. — 13.05: Szintézis. — 13.35: Operanyitá­nyok. — 14.00: A két n^min*** Madarász. Dokumentumműsor. — 15.00: Pophullám. — 16.02: Zene­kari muzsika. — 17.00: Opera- művészlemezek. — 17.44: Vonós­négyes játék régi hangszereken. — 18.30: A Magyar Rádió ro­mán nvplvű nemz^tisóöi műsora Szolnokról. — 19.05: A Salomon vonósnégyes, játszik. — 20.06: Béres Ferenc dalestje. — 20.55: Arany János szerkesztői üzene­tei, — 21.15: A dalest közvetíté­sének folvt.atásn. — *>•>.<>•*• Barokk muzsika. — 22.29: Napjaink ze­néje. MISKOLCI STUDIO (a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11. valamint a 72,77 URH-on) 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi képeslap. Szerkesztő. Pongrácz Judit. (A tartalomból: A va- nyarci juhász — Tollbeszéd — Megújul az egri vár — Fran­ciaországban járt a Matyó Nép­táncegyüttes.) — 18.00: Észak­magyarországi krónika, (önerős gázhálózat-építés lehetőségei. — Anyanyelvi tábor Sárospatakon — Kárád Gyula-kiállítás.) — 18.25—18.30: Lap- és müsorelő- zetes. televízió 1. MŰSOR: 8.25: Tv-torna. — 8.30: Szünidei matiné. — 10.10: Jackson út — Francia filmsoro­zat. — 11.40: Képújság. — 16.35: Hírek. — 16.40: Így tanulunk oroszul. — 17.10: Tv-börze. — 17.20: Képújság. — 17.25: Meg­hökkentő mesék. — Angol film. — 17.50: Betüreklám. — 17.55: Új Reflektor Magazin. — 18.55: Reklám. — 19.05: Tv-torna. — 19.10; Esti mese. — 19.20: Rek­lám. — 19.30; Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Oppenheimer — Angol filmsorozat. — 21.05: Betűreklám. — 21.10: Panoráma. — 22.10: ördög bújt a vonóba. — 22.40: Híradó 3. — -22.50: Him­nusz. 2. MŰSOR: 17.50: Játsszunk bábszínházát. — 18.25: Képújság. — 18.30: Telesport. — 18.55; Á Pécsi Körzeti Stúdió szerb-hor- vát nyelvű nemzetiségi müsorá". — 19.30: Haydn; O-dúr szimfó­nia. — 20.00: Romantika. — 20.30: Vendégjáték — A Katona József Színház Prágában. — 20.50: Éj­szakai kaland — Amerikai film. — 21.05: Híradó 2. — 21.25: Etű­dök plakátokra. — 21.50: A nő­sülés viszontagságai — Lengyel film. — 22.50; Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 17.25: Hírek. — 17.30: Közép-szlovákiai magazin. — 18.20: Esti mese. — 18.30: URH-kocsival. — 19.10: Gazdasá­gi jegyzetek. — 19.30; Tv-híradó. — 20.00: Szárnyaszegett galam­bok. — 21.30; Autósok—motoro­sok magazinja. — 22.10; Nyu­godt öregkor. — 22.20: Doku­mentumműsor. — 22.50: Hírek. 2. MŰSOR: 18.40; Szlovák ke­rékpáros körverseny. — 19.00: Tv-torna. — 19.10; Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: örök­zöld dallamok. — 21.30: Idősze­rű események. — 21.56: Időjárás­jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: A tenger — Magyar film. mozi BÉKE: Az ártatlanság bizo­nyítása. Mib. színes angol krimi, 14 év. Hl. helyár! Kezdés; nlO, fl2 és f5 órakor. Vöd banda. M,b. szí. amerikai westemfilm, 18 év, III. helyár! Kezdés; f7 és Í9 órakor, a fehér törzsfőnök. Mb. szí. amerikai kalandfüm, U. helyár. 'Kezdés-* f3 órakor. — BÉKE KAMARA: Piros pulóver. Mb. francia film, 14 év! Kezdés: 4 órakor. Piszkos munka. Mb. ausztrál film, 14 év, III. helyár! Kezdés; 6 órakor. — KOSSUTH: (A Vasas Művelődési Központ­ban.) Szerelem első vérig. Szí­nes magyar film, 14 év. II. hely­ár! Kezdés- f4. Földrengés. Szí. amerikai katasztrófafilm, kiemelt. III. helyár! Kezdés; fB órakor. Hátsó ablak. Mib. szí. amerikai, 14 év, m. helyár! Kezdés: f6 órakor. — TÁNCSICS: Pastora­le Heroica. Színes lengyel film, 14 év! Kezdés; f4 órakor. Kék villám. Mb. szí. amerikai politi­kai krimi. 14 év, kiemelt, III. helyár! Kezdés- f6 és f0 óra­kor. — TÁNCSICS KAMARA: Alabama. Színes lengyel film, 14 év! Kezdés: f5 órakor. Jedi visszatér. £Zí. amerikai tudo­mányos-fantasztikus film, III. helyár! Kezdés: f7 órakor. — SZIKRA; Piedone Afrikában. Szí. olasz kalandfilm, in. hely­ár! Kezdés- f5 órakor. A belfcö- rés nagymestere. Mb. szí. fran­cia krimi, in. helyár! Kezdés: f7 órakor. — FAKLYA: Hóbor­tos népség I. Szí. botswanai víg­játék, 111. helyár! Kezdés: 4, 6, 8 órakor. — FAKLYA KA­MARA : Péntek 13. Magyar film. Kezdés - f5 órakor. — PE­TŐFI : Csalogány. Mib. szí. szov­jet mesefilm. Kezdés: f5 óra­kor. Kincs, amj nincs. Mb. szí. olasz vígjáték, ili. helyár! Kez­dés : Í7 órakor. — TAPOLCA, ADY; Edith és Marcel i—II. Szí. francia film. 14 év, II., dupla helyár! Kezdés- 7 és 9 órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ: Szenvedély végszóra. Mb. szí. francia vígjáték, 14 év, II. hely­ár! Kezdés: 5, 7 órakor. — TOKAJ DISCO: Balfácán. Mb. szí. francia vígjáték. Kezdés: f8 órakor. — VASAS- PARK­MOZI: A cápa. Szí. amerikai katasztrófa kalandfilm, 16 év, III. helyár! Kezdés; 9 órakor. — AVA5-DÉLI KERTMOZI: Hülyeség nem akadály. Szí. magyar film, 14 év! Kezdés: 9 órakor. — MISKOLC-HÁMOR : Nászút féláron. Magyar vígjá­ték. 14 év! Kezdés. f6 órakor. — M'ISKOLC-PERECES: Balkán expressz. Jugoszláv háborús kalandfilm. Kezdés; 6 órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE.: Nyomás, utána! Szí. olasz ka­landfilm. 14 év, kiemelt. III. helyár! Kezdés; 4 és 6 órakor. — LENINVÁROS. DERKOVITS: Indiana Jones és a végzet temploma. Szí. amerikai kaland­film, 14 év. kiemelt, III. hely­ár! Kezdés; f6 és f8 órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI; Halá­los tavasz. Magyar film, 14 év! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SÁ­ROSPATAK, RÁKÓCZI; Po- peye. Mb. szí. amerikai paró­dia. II. helyár! Kezdés- f5 és 7 órakor. — SÁTORALJAÚJ­HELY. BÉKE: Vaskos tréfa. Mb. szí. olasz vígjáték. 14 év, III. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ŐZD, BÉKE: Tarts még, tarts még bűvölet. Szí. szovjet film, 14 év! Kezdés; 5 órakor. A sárkány közbelép. Szí. hongkongi kalandfilm. 14 év. ill. helyár! Kezdés- 7 óra­kor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: Fantom az éjszakában. Mb. szí. amerikai krimi. 16 év, kiemelt, III. helyár! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY, MÁJUS 1.: Fér­fias nevelés. Mb. szí. szovjet film. Kezdés: f6 órakor. — ENCS- Egy maréknyi dollárért. Szí. olasz westernfilm. 14 év, kiemelt. III. helyár! Kezdés; 6 órakor. A müsorváltoztatás jogát fenn­tartjuk ! Dolgozókat alkalmaznak Az Egri Vasöntöde felvételt hirdet gyakorlattal rendelkező olvasztárok részére a beinduló indukciós kemence üzemelte­téséhez. Háromműszakos mun­karend, jó kereseti lehetőség. Jelentkezés a vállalat üzemgaz­dasági osztályán, illetve a 36- 12-611-es telefonszámon. Cím: Epicr, Nemecz J. u. 11. A Borsod Megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat alkalmaz szak­irányú felsőfokú végzettséggel és gyakorlattal rendelkező ellenőr­zési osztályvezetőt. Jelentkezni lehet: Miskolc, József Attila út 57. sz. Az Avas Szálloda felvételt hir­det, az alább megjelölt munka­körök betöltésére: szakképzett mosónő, melegkonyhai mosogató. Jelentkezés: az Avas Szálloda munkaügyi irodájában (126-os szoba) Miskolc. Széchenyi u. I. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom