Észak-Magyarország, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-29 / 75. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1986. március 29., szombat A 23-as villamos ablakából Győzelem . . . Hányszor, hányféleképpen ejtették ki a szót. A hellenisztikus művészei egyik legszebb alkotása a szamothrakéi Niké-szobor. amelyet győztes tengeri csata emlékére állítottak. Az istennő a győztes hajó orrára száll, és diadalmi harsonájába fúj. Gyors szárnyalását, magasból érkezését, a tengeri szél erejét mögötte hevesen csapkodó ruhája érzékelteti, valamint hatalmas szárnyai mozgásának lendülete. Győzelem. Béke. Csend. Nyugalom. Mi volt előtte, s mi marad utána, akár a vesztest, akár a győztest nézzük. Pusztulás, gyász, szenvedés... A gyűlölet, ha egyszer kifakad, a gyűlölködők mészárlására vezet, a háború pedig a legkeg.yetlenebb megnyilvánulása annak a gyűlöletnek, amely megbújik és forr az emberek szívében. Európában negyven éve nem volt háború. Béke van. a hadászati egyensúly a félelem mérlegén kiegyenlítve. Vajon mikor volt a családunkban utoljára háború, s ha béke van, annak mi az ára? Újjászülethet-e az ember és az emberiség a béke boldogságára? Lehet-e béke háború nélkül? Lehet-e győzelem vesztesek nélkül? Catullus epigrammája a két legemberibb érzés együttélését feszegeti, Szabó Lőrinc fordításában g.y hangzik: Gyűlölök és szeretek. Miért? Nem tudom én se, de érzem: így van ez, és a szívem élve keresztre feszit. Hol az én békém, hol az én nyugalmam, hol az én győzelmem? Bennem magamban, gúzsba kötve, jó szorosan leláncolva a gyűlölet kötelékeivel. Szárnya van már. repülni vágyna, felülemelkedni rajtam, legyőzni engem, kitörni belőlem, hogy kitörjek magamból — de az én Nikém mindaddig rab bennem, amíg egyetlen ellenségem is van. Minden ellenség egy félreismert barát. Nekem kell közelíteni felé, kezemet tárni elé, felismerni benne mindazt, amiért szerethetném. Nagy ára van a gyűlöletnek, szívünk fele az örökrésze, s ráadásként másik felének az árvasága. Az egyetlen mód arra, hogy egyetlen ellenségem se legyen: szeretni az ellenségben is az embert, s akkor,, meghal a gyűlölet, s szívünk lángoló szeretete a győzelem felmagasztosodása. A legszebb és legnagyobb győzelem a magunk fölött arafott diadal. Föltámadásunk. Sok kis „magándiadalból' születik a jó családi légkör, az alkotási segítő munkahely, a széttéphetetlen barátság. Talán a ma még a földgömbbe zárt Béke és GyőzeA magyar szecesszió kerámiaművészetét bemutató nagyszabású kiállítást rendez Bécsben a budapesti Iparművészeti Múzeum. A vendégtárlaton — amelynek április 16. és július 6. között a bécsi Iparművészeti Múzeum ad otthont — a világhírű Zsolnay gyár legszebb szecessziós alkotásait, valaDió, mandula, mogyoró — igen kedvelt, és az édesiparban ugyancsak „kapós” csonthéjas gyümölcs. Sajnos, boltjainkban igen ritkán juthat hozzá a háziasszony. Mivel főképp a szüretelésükhöz és feldolgozásukhoz sok szorgos kézre van szükség. a nagyüzemi termesztésükre nemigen vállalkoznak honi gazdaságaink, annak ellenére sem, hogy a telepítés költségeit az állam vállalja. Az Olaszliszkai Gazdász Termelőszövetkezet két évvel ezelőtt mégis belefogott lem is napvilágra kerülhet. Sors bona, nihil aliud — mondja a latin közmondás — a Sors jószerencse, semmi más. Az ember sorsa nem szerencse, mondom vitatkozva, sokakkal együtt. Az emberi sors azon múlik, milyen arányban oszlik meg az ember szívében a gyűlölet és a szeretet. A világ sorsa azon múlik, mekkora teret hódít benne a szeretet. Ez jövendő létünk alapja. Egyetlen út van, s ez egyben létszükséglet. Sorsunk a kezünkben, Nikénk a tenyerünkről szárnyal fel. Mi keltetjük ki. Gondosan átlámpázott tojásból, alaposan megvizsgált mint a századforduló több jeles hazai kerámiagyárának termékeit vonultatják fel. A budapesti intézmény saját tárgyaiból, továbbá a pécsi Janus Pannonius Múzeum Zsolnay-gyűjteménye, a budapesti Történeti Múzeum, valamint magángyűjtők anyagából összeállított bemutató egy százhektáros dióültetvény telepítésébe. A 3300 hektárnyi birtokának a negyede rét és legelő, s mivel az állattenyésztést visszafogták, és hogy a jórészt a Bodrog árterületén levő legelőt hasznosíthassák, a magasabb fekvésű részeken százhektárnyit feltörtek, a szükséges talaj- és fajtavizsgálat után elkészítették a diótelepítés hároméves tervét. Az első és a második évben mintegy 70 hektáron elültetszívünkből, szeretetünk melegéből kel ki, és szárnyal föl, hozza magával a békét. A békét, amely nem a feszültség egyensúlya, de a teljes megnyugvás, biztonság állapota. A békét, amely a boldogság. Hajtunk áll a föltámadás öröme. Emberlétünk csúcsait keresve, az emberiség jövőjét építjük. Vagy . .. s ezt nem szabad még csak megrajzolni sem ... a két kezünk közül elszáll, eltűnik, valahol messze a ködbe vész a Győzelem, a Béke és a Boldogság. mintegy 170 műalkotást, fotókat, terveket és más dokumentumokat tár a közönség elé. Az 1875 és 1915 között formálódott műtárgyak reprezentálják a Zsolnay gyár művészeti-technikai fejlődését. A kiállításhoz kapcsolódóan július 21—22-én tudományos tanácskozást rendeznek a bécsi Iparművészeti Múzeumban. ták a csemetéket, a további területen ebben az évben folytatják a telepítést. Régen azt tartották faluhelyen, hogy diófát nem magunknak, hanem az unokáknak ültetünk. Dezső László tsz-elnök szerint az olaszliszkaiak bíznak benne, hogy az általuk telepített diófák a régieknél sokkal hamarabb kifejlődnek, így a termésüket nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb tsz-tagok is megkóstolhatják . .. Mostanában ritkán járok Budapesten a 23-as villamoson. Amióta az észak—déli metróvonal megnyílt, a filmgyár Könyves Kálmán körúti telepére könnyebben jutok el azon, mintha a Keletinél felszállnék a lassan kanyargó villamosra. A közelmúltban mégis a 23-assal utaztam. Az Orczy térnél, illetve a Józsefvárosi pályaudvarnál, ahol a Mező Imre utat keresztezi a belvárosból jövő Baross utca, illetve annak folytatásaként a kifelé haladó széles Kőbányai út, kitekintettem az ablakon, hogy emlékező-tisztelgő pillantást vessek az állomás legszélső vágányára, életem egyik legszomorúbb eseményének színhelyére, ahol az utóbbi években mindig tüzelőt rakodtak. Valami Tüzép-telep, vagy ilyesmi lehetett ott... Valamivel korábban a 12- es autóbuszon utaztam. Még sohasem utaztam végig ezen a körjáraton a Karolina úttól a Karolina útig, végig a Nagykörúton, meg Buda nagy részén. A körjáratú busz hosszabb ideig álldogált a Karolina úti végállomáson. Volt időm nézelődni . . . Igen, ,a híres Karolina! Itt voltak a felszabadulás után a párt- iskolai tanfolyamok, a hosz- szabb-rövidebb bentlakásos iskolák, mögötte meg a Da- róczi úton a viszonylag kis laktanya, ahol szintén tanfolyamok voltak, az új életet munkáló, különböző beosztású emberek kaptak itt alapfokú képzéseket. Magam is több hónapig lakója voltam a Daróczi úti tea- szárnyának, s átjártunk a Karolinára, onnan meg hozzánk. De vannak régebbi emlékeim is erről a környékről . .. 1944 rémségekkel teli novemberében sokadmagam- mal a fővárosban csavarogtam, bujkáltam. Illegális volt ez a budapesti tengő- dés. A nyilas hatalomátvétel után társaimmal elhagytuk alakulatunkat. Sokfelé kószáltunk Pesten. Hol itt, hol ott fogadtak be igen rövid átmeneti időkre. Végül a Szent Domonkos utcába jutottunk (ma Szabó József utca), annak a sarkán állt a hatalmas vöröstéglás iskolaépület, amelyet a keresztutcáról Abonyi utcai gimnáziumnak, másképpen zsidó gimnáziumnak hívtak, Döbbenten állok Munkácsy Mihály történelmi léptékű festménye előtt. A látvány szuggesztív ereje — még a jelen emberében is — kitágítja a debreceni Déri Múzeum Munkácsy-ter- mét. Az időpont Jeruzsálemnek az akkori március 25-i húsvétját megelőző péntek délutánja. A kép alkotója nemcsak az ecset művésze volt, de a jelenet aktuális megválasztásával és a helyszín valóságot sugárzó megálmodásával bizonyította kiváló pszichológiai érzékét, nemkülönben az apokaliptikus légkört idéző térszemléletét. Pilátus nem látja értelmét Jézus Kálváriára küldésének, ám a vele szemben álló zsidó főtanács, a Szan- hedrin, a rablógyilkos Barab- bás helyett Jézusra átkozza á Golgothát. A megragadott pillanat kilátástalan vitáját csodálkozó néző bensejében szinte azonosul a töviskoronás megfeszítésre jövendölt- tel. A múzeum termének falai az átélés izgalmának feszitő erejétől körülkerített udvarrá tágulnak, ahonnan a tornácra vezetik az események kimenetelére közömbös érzelmű római katonák. A tornác jelenét Rapcsányi László így helyszíneli Jeruzsálem című munkájában: „A Via Dolorosa kezdete előtt, az Oroszlános kaputól vezető úton áll az el-Oma- rije mohamedán fiúiskola . . . kövezett, téglalap alakú udvar ... Lépcső vezet a nyitott, félkupolás emelvényre. — Itt ült Pilátus, amikor I halálra ítélte Jézust... A de akkor már régóta nem tanítottak benne, merőben más célra használták. Ez az épület ma a Radnóti Miklós Gimnázium. Ennek a szenespincéjében húztuk meg magunkat, s mivel valameny- nyien vasmunkások voltunk, később megpróbáltuk hasznosítani is magunkat, hogy valami élelemhez is jussunk, meg a gyakori nyilas razziáknál is legyen valami „védettségünk”. Én például egy fertőtlenítőgép kazánját fűtöttem és esetenként tetvet- lenítettem a házban bujkáló több ezernyi ember gönceit. Mások mást csináltak. Egy reggel árpádsávos katonák sorakoztattak. Gyalog indultunk a messzi Duna- partra. Akkor már sokat tudtunk a Duna-parti tömeggyilkosságokról, nem kell hát mondani, milyen érzéssel vonultunk le a partra. Nagy csodálkozásunkra hajóra ültettek és átvittek a túlsó partra. Hogy miért hajóval, amikor még jártak a villamosok, sose fogom megtudni. Újra gyalogoltunk. Irány a Daróczi út. Katonai raktárházak sorjáztak. Tömve ruhákkal, bőráruval, cipővel, bundákkal. A vasúti iparvágányon vagonok, hogy Németországba vigyék e felszereléseket. A mi dolgunk a raktári rendcsinálás volt. Például a lábbeliket pontosan párosítani kellett és úgy összekötni. Még volt annyi humorérzékünk, hogy alig- alig került egj'más mellé két megfelelő lábbeli. Annál több a lábunkra. Meg igen sok derékszíj is a derekunkra. Loptunk. Le voltunk rongyolódva. Most a Budaflax gyártelepe, meg raktárrengetege van erre. Immár 39 éve, 1947 óta nem jártam ebben az utcában .. . December 4-én este nagy létszámú nyilas alakulat érkezett az iskolába. Egy repülős törzsőrmester volt a parancsnokuk. Sorakoztatás, motozás. Oda a sok jó szíj, le a lábról a jó bakancs, utászcsizma, le a karóra, a nyaklánc, oda a töltőtoll, a pénz, minden. Ki a sötét utcára. Irány a Thököly út, majd be a város felé. Csak nem a Tattersalba megyünk?! Nagyon rossz híre volt e csarnoknak, onnan vitték a gyalogos meneteket a Dunántúlra. De nem, már a Keleti pályaudvaron is túlhaladtunk, balra tértünk a pódium rácsos ablaka a Sziklamecset kertjére nyílik.” Megrendítő intellektuális élmény a helyszínt tárgyilagos egyszerűséggel leíró beszámoló azonosítása Munkácsy művészi ihletésű színterével. A régmúlt tragédia a valóság erejével tolakszik fel a kép előtt ácsorgók tudatába. Az üvöltöző acsar- kodás több tucatnyi felelőtlen hangadója a mű kompozíciójában mint hegyes nyílvessző fúródik az emelvényen magasodó Jézus és mellette a tömeggel reménytelenül vitázó Pilátus szembenálló ellenpontjára. Kevesen tudják — erről a két Munkácsy-életrajzíró, Harsányi Zsolt és Dallos Sándor sem szólt bővebben —, hogy a festő jelenetét céltudatosan a János-evan- gélium szövegére tolmácsolta képbe. Jézus kínszenvedését ugyan mind a négy evangélista lejegyezte, de ellentétben a közös forrásra támaszkodó szinoptikus szerzőkkel, csak a jánosi ismertetőben viseli Jézus a töviskoszorút, valamint a bíborpalástot már halálra ítélése előtt. Máté (27), Márk (15), ill. Lukács (22) evangéliumában a tömegjelenet után adja'át Pilátus a katonáknak Jézust, akik „levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá, És tövisből fonott koszorút Fiumei útra — ma Mező Imre út —, majd a Teleki tér bódéi között kanyargott menetünk. A 10-es számú bérházba hajtottak be, egy negyedik emeleti lakás fürdőszobájába kerültem tizenegyed magammal. Itt éjszakáztunk. Másnap két sorakozó a bérház zárt udvarán, újabb motozásokkal, aztán 6-án kora hajnalban ismét sorakozó. A menet két oldalán karabélyos rendőrök és géppisztolyos nyilas su- hancok. A Józsefvárosi pályaudvarra vonultunk. Útközben több hasonló menet csatlakozott hozzánk. A legszélső vágányhoz vittek. A kocsisor mögött betonkerítés, aztán a Kőbányai út. Csendőrök vettek át. Létszámellenőrzés következett, egy csendőrtiszt ordítva káromkodott, mert valami nem egyezett. Néhány csendőr futólépésben kiment a közeli Orczy téri villamosmegállóhoz, és már hozták is a gyanútlan, munkába induló embereket, hogy a létszám teljes legyen. Kettő közülük a mi vagonunkba is jutott. Csendőrök puskatussal csináltak helyet, s végül ki- lencvenen lettünk a kocsiban. Az egyik új társunk újságpapírba csomagolt lekváros kenyeret vitt volna magával munkába. Az újságpapírról tudtuk meg, hogy Miskolcot „ideiglenesen kiürítették”, azaz, hogy otthon már véget ért a háború. „Bérelt” század parancsnokunk néhány láda almát hozott utánunk. Nehezen engedték meg, hogy feladja a vagonba. Aztán gyorsan eltűnt, nehogy őt is közénk vágják. Lezárták az ajtókat. Tizennyolc nap után, december 24-én délután, karácsony előestéjén nyitották ki — Buchenwaldban, ahol a krematórium füstje fogadott, meg a lágerkapun — a többitől eltérő — felirat: Jedem das seine! (Mindenkinek a magáét, mindenkinek amit érdemel!) Ha erre jártam az Orczy tér felé, a vágány láttán ez jutott mindig eszembe. Most szürke, hatalmas betonépítmény születik e sínek helyén. Valami raktár, vagy üzemcsarnok épül itt. Eltűnik egy nekem és más ezreknek, vagy éppen tízezreknek oly szomorú emlékű helyszín ... Nem baj... Benedek Miklós tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe ... elvi- vék, hogy megfeszítsék őt.” Munkácsy Mihály nagy gondot fordított a mondanivaló epikai hűségére. Azt a tényt, hogy Pilátus nem akarta Jézust elveszíteni, a Já- nos-evangélium hitelesíti. Megkorbácsoltatás után újra a tömegek elé állítja Jézust, hogy a büntetés érzékeltetésével a vérszomj további nekilendülésének megálljt parancsoljon. A tornácon ismét előttünk magasodik az Iskarióti Júdóstól 30 ezüst- sékelért elárult Ember, akiről Gyertyán Ervin az Ünnepek — Kultúra cikkében találóan jegyzi meg: „túlságosan sok szenvedés és vigasz tapad alakjához.... hogy megszeressük ezt a földjéről elűzött, s az egekbe menekített királyfit.” Ecce Homo! Igen! Imhol az Ember, kiben prófétai elhivatottság gyürkőzik az emberi gyengeséggel. Hitének talaján szilárdítja lábait, noha gerincét a lét irtózatos dialektikája kísérti roppantani. Keresztje még nem választja szét a zelota Düsszmasz és Gesztasz keresztjeinek hovatartozását. Felemelt állát az elszenvedett kínok dacára is büszkeségre támasztja önnön ártatlanságának vallása és a mártírsors legendákban féDobos Marianne Schéner Mihály rajzai Kerámiaművészet Diófa ültetők Ecce Homo
