Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1985. november 30., szombat Elutazott a vologdai delegáció Egy kosár hazai... Bányászok kongresszusa A Borsodban tartózkodó vologdai küldöttség csütör­tökön a Miskolci Városi Ta­nácsra látogatott Ladányi Józsefnek, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Tanács el­nökének kíséretében. Ä test­vérmegyei delegációt Ko­vács László, a Miskolc Vá­rosi Tanács elnöke fogadta és tájékoztatást adott a me­gyeszékhely életéről, a taná­csi munkáról. A vologdai vendégek a délutáni órák­ban elutaztak Borsodból. A SZOT megtárgyalta az új ötéves terv feladatait A VII. ötéves népgazdasá­gi tervjavaslatról és a terv megvalósítását elősegítő szakszervezeti feladatokról tárgyalt pénteki ülésén a Szakszervezetek Országos Tanácsa. A tanácskozáson Faluvégi Lajos, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke is részt vett. Gál László, a SZOT tit­kára, a napirend előadója rámutatott, hogy a tervja­vaslat minden korábbinál mélyrehatóbb társadalmi vi­tában formálódott, s e fo­lyamatban a szakszerveze­tek is feladataiknak megfe­lelően vettek részt. Vélemé­nyezték a terv gazdaságpo­litikai, műszaki-gazdasági, iparfejlesztési, szociálpoliti­kai elgondolásait csakúgy, mint a népgazdasági terv egészét. Számos javaslatot, észrevételt tettek a termé- léspolitlkára és az életszín­vonal-politikára egyaránt. A szakszervezeti javaslatok végső egyeztetésére a kor­mány és a SZOT vezetőinek legutóbbi megbeszélésén ke­rült sor, ahol a kormány képviselői hangoztatták, hogy kellő figyelemben ré­szesítik a szakszervezeti kezdeményezéseket és azokat a terv véglegesítésekor hasz­nosítják. — Természetesen nem tudtuk minden törek­vésünket maradéktalanul ér­vényesíteni — mondotta. — Néhány életszínvonal-politi­kai kérdésben a jogos igé­nyek láttán gyorsabb fejlő­désre tettünk javaslatot. Er­re azonban csak a tervezet­tet meghaladó gazdasági nö­vekedés esetén kerülhet sor. A szakszervezetek úgy lát­ják, hogy a tervezők ered­ményes munkát végeztek, a törvényjavaslat megfelel a XIII. • pártkongresszus hatá­rozatának. A terv az egész társadalom programja, cél­jait a szakszervezetek is tá­mogatják, végrehajtásáért minden szükséges erőfeszí­tést megtesznek — mondotta. A terv a gazdasági ered­ményekkel arányos életszín­vonal-emelkedést tűz ki cé­lul. A termelő infrastruktú­rában — a szakszervezeti javaslatokat is figyelembe véve— kiemelt szerepet kap a távközlés. Jelentősen csök­ken a fogyasztói árak nö­vekedési üteme. Továbbra is fenn kell tartani a teljes foglalkoztatást, s egyben meg kell teremteni a mun­kaerő strukturális változta­tásának feltételeit. A SZOT titkára jelentős vívmányként említette, hogy megteremtjük a 40 órás munkahét általános beveze­tésének feltételeit. A nép­gazdaság jelentős ágazatai­ban már az elmúlt öt évben csökkent a heti munkaidő, ugyanakkor azonban a dol­gozók egyes csoportjainál a szabadidő túlzott igénybevé­tele tapasztalható. A cél az, hogy a munkaidő és a sza­badidő között egészségesebb arány alakuljon ki a követ­kező években. Az Elnöki Tanács ülése (Folytatás az 1. oldalról) belterületét községgé alakí­totta. Tokaj; Fejér megyében Bics­ke, Sárbogárd; Hajdú-Bihar megyében Püspökladány; Komárom megyében Kisbér; Nógrád megyében Szécsény; Pest megyében Budaörs, Szi- getszentmiklós; Somogy me­gyében Boglárlelle; Szabolcs- Szatmár megyében Tiszavas- vári; Szolnok megyében Kun- szentmárton; Vas megyében pedig Vasvár községet. Az érintett helyi tanácsok kezdeményezésére az Elnöki Tanács döntött községek egyesítéséről, községi taná­csok és községi közös taná­csok szervezéséről, valamint községi tanácsok alapításá­ról. A lakosság számának növekedésére, az alapellátás intézményeinek kiépítettsé­gére figyelemmel Érsekhal­ma, Felsőlajos és Újtelek A továbbiakban az ügyész­ségi és a bírósági szerveze­tet érintően a Tatai Városi Bíróság és a Tatabányai Vá­rosi Bíróság összevonásáról, valamint a Tatai Városi Ügyészség megszüntetéséről határozott. Az Elnöki Tanács megtár­gyalta a közkegyelem gya­korlásáról kiadott törvény- erejű rendelet végrehajtásá­nak tapasztalatait, majd ki­nevezésről döntött, bírákat mentett fel és választott meg. * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Gábor Ferenc ezredest vezérőrnaggyá ki­nevezte. Csereüdültetési szerződés jött létre a Lenin Kohászati Művek és a szlovákiai SVER- MA Vasmű Podbrezova kö­zött november 26-án. Az előzetes megbeszélése­ket követően a két válla­lat gazdasági és szakszerve­zeti vezetői a diósgyőri ko­hászat vendégházában írták alá az 1986-ra szóló okira­tot. Ennek értelmében a vállalatok kölcsönösen 42— 42 dolgozót üdültethetnek 2 hétig a vállalati üdülőkben. Az LKM miskolc-tapolcai üdülőjében fogadja a szlo­vák beutaltakat, s a pihené­sen kívül egyszer Egerbe, egyszer pedig Debrecenbe vi­szik őket kirándulni. A szlo­vák partnerek Podbrezován üdültetik a diósgyőrieket, és a Magas-Tátrában, illetve Zólyomban és Besztercebá­nyán biztosítanak kirándu­lásra lehetőséget. A csere­üdültetésre július 7—20. kö­zött kerül sor. A vállalatok megállapod­tak abban is, hogy szeptem­berben kölcsönösen lehető­séget biztosítanak egymás dolgozóinak arra, hogy há­romnapos hétvégi kirándulá­son és tapasztalatcserén vegyenek részt, ugyancsak 42—42 fővel. Az aláírás alkalmával Dró­tos László, az LKM vezér- igazgatója kifejezésre juttat­ta készségét, hogy a baráti kapcsolatokon kívül gazda­sági kapcsolat is létesüljön a két vállalat között. Sok, de nem minden fér a kosárba Balogh Imre felvétele Érvek, ellenérvek már a statisztikából is adódnak. A mezőgazdaság (s különösen áll ez a megállapítás me­gyénk agrárkultúrájára), nem tudja magát eltartani aszú­kén vett és a szabályozók által értelmezett alaptevé­kenységből, azaz az állatte­nyésztésből és a növényter­mesztésből. A nyereség na­gyobbik hányada az alapte­vékenységen kívüli bevé­telből származik, illetve származott. Éppen ezért tart­hatott számottevő érdeklő­désre az az előadás, amelyet tegnap tartottak az Ady Endre Művelődési Házban — A városkörnyék bemutat­kozik Miskolcon rendezvé­nyeként — „A mezőgazda- sági ipar ellenfél vagy part­ner” — címmel. melléküzemágtól vagy szak­csoporttól. Hogy munkáso­kat csábítanak el? Hogy szerszámgépeket árusítanak ki? Amelyik „nagy” nem bírja ezt a konkurenciát, az visszaadhatja az ipart. A mezőgazdasági nagyüzemek a korántsem mellékes mellék­üzemágakat éppen azért fej­lesztették és kultiválták, mert olyan pénzt hozott a konyhára, amely az alapte­vékenység fejlesztésére biz­tosított anyagi fedezetet. A tegnapi rendezvényen dr. Papp Sándor, az Ipar- gazdasági Intézet tudomá­nyos főmunkatársa tartott Az előadás címe költői, te­hát önmagában hordozza a választ. Ugyanis egy jól prosperáló, nagy múltú, s ötlet híján ma sem levő ipa­ri nagyüzem nem tarthat egy frissen felszerszámozott előadást, korreferátummal Hartmann Bálint és Kiss József jelentkezett. Délután a Nagymiskolci Állami Gaz­daság rendezett termékbe­mutatót. A bányászok szakszerve­zeti mozgalma több, mint hetven éves történetének újabb, kiemelkedő állomásá­hoz érkezett: ma kezdődik Tatabányán a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének XXIII. kongresszusa. A bányaiipar több, mint 123 ezer fős kollektívájának képviselői két napon át ta­nácskoznak a szakmát érintő legfontosabb kérdésekről és a szakszervezet 1980 óla végzett munkájáról. A kong­resszuson bizonyára nagy hangsúlyt kap majd az a tény, hogy talán az elmúlt negyven esztendő során egyik tervciklusban sem volt olyan igénybevételnek kitéve a bányaipar egésze, mint az elmúlt öt év során, de különösen az utóbbi két esztendőben. A küldöttek remélhetőleg olyan észrevé­teleket és javaslatokat mon­danak el majd a vitában, amely a kongresszus hatá­rozatát cselekvési program­má emeli, irányt mutatva az ágazat fejlődésének. A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének kongresz- szusát megelőzően november 28-án sajtótájékoztatóra ke­rült sor az Ipari Miniszté­riumban a szénbányászat helyzetéről és a szénbánya- vállalatok VII. ötéves tervi feladatairól. A tájékoztatón elhangzott, hogy Kapói László, ipari miniszter v zetésével megbeszélések föl; tak, amelyen részt vettek szénbányászattal rendelke megyék MSZMP megyei fc zottságainak első titkárai, i lelve a megyei tanács e nőkéi, Kovács László, Bányaipari Dolgozók Szál szervezetének főtitkára, v lammt több országgyűlé képviselő. A megbeszélés k rétében az ipari miniszti minden szénbányavállalat v zérigazgatójával megállapi dást kötött a VII. ötévi tervidőszakra vonatkozó fe adatokról. A megállapod; sok rögzítik a termelési fe adatokat, a fogyasztói ell; tás irányszámait, a feltáró a műszaki fejlesztés, a te jesítményjavulás mértékét i az ezekhez szükséges félti teleket. Egy-egy megállapi dás nemcsak az évenkén 24 millió tonnás népgazdi sági tervből a vállalatra h; ruló- feladatokat rögzíti, hi nem azokat a fejleszté ajánlatokat és feltételeket i amelyeket a vállalatok a tú teljesítéssel kapcsolatban le lek. Ezek a megállapodáso jó alapul szolgálnak a VI ötéves népgazdasági tervbe véglegesítésre kerülő szár bányászati feladatok teljes téséhez, és az importterhe gazdaságos mérsékléséhez. Ifjúsági aktívaértekezlet Miskolcon Az MSZMP Miskolc Vá­rosi Bizottsága ifjúsági ak­tívaértekezletet rendezett tegnap a pártszékházban, amelyen a miskolci és kör­nyékbeli fiatalok képviselői mellett részt vettek a párt-, állami és társadalmi szervek, tömegszervezetek, valamint a jelentősebb gazdasági egy­ségek, intézmények vezetői. Dudla József, a városi párt- bizottság első titkára köszön­tötte a résztvevőket. Elmon­dotta, hogy a tanácskozás célja, hogy segítse az MSZMP KB elmúlt év októ­beri ifjúságpolitikai állás- foglalásának és a városi pártbizottság idén szeptem­berben készített ifjúságpoli­tikai tervének feldolgozását, és megbeszéljék a végrehaj­tás aktuális feladatait. Az aktívaértekezleten ezutá Kalóczkai Istvánná, a várc si pártbizottság titkára tat tott vitaindító előadást. A ezt követő vitában munka területe sajátos problémái feladatait elemezte: dr. Ko vács László, a Miskolc Vá rosi Tanács elnöke, Doboz Zsolt, a városi KISZ-bizott ság első titkára, Sarlai Pé térné, a pedagógus pártbi zottság titkára, Fülemül Éva, a Diósgyőri Gépgyá KISZ-bizottságának titkári Radványi Géza$ a MÁ' pártbizottság titkára, dr. Ka ló József, a városi rendőr kapitányság vezetője é Gajó István, a 24-es Számi Általános Iskola igazgatóji A tanácskozáson elhangzót takat Dudla József foglalt: össze. Küldöttértekezlet a Vilikésznél Az 1983. január elsején ön­állósult Villamoskészülék Ja­vító Kisvállalat — közismer­tebb nevén a Vilikész — 132 fős kollektívája képvi­seletében november 29-én délután 17 küldött részvéte­lével tartották meg az 1986- os évet előkészítő küldöttér­tekezletet, melyen részt vett Káli Sándor, a Szolgáltató Pártbizottság titkára, Fran­cia Ottó, a Miskolc Városi Tanács ipari osztályának ve­zetője és Fekete Gyula, a HVDSZ képviselője. A küldöttek elfogadták ; vállalat új szervezeti és mű ködési szabályzatát, maj< ezt követően döntöttek a; ötfős vezetőség és az igazga tó személyéről. A küldöttér tekezlet az elkövetkezendí öt évre ismét Bacsó Gyulá választotta igazgatónak. A BORSODI IPARCIKK KERESKEDELMI VÁLLALAT, MISKOLC 1986. január 15-től 1991. január 14-ig terjedő időre szerződéses üzemeltetésre pályázatot hirdet az alábbi üzletekre: 108. sz. háztartási—vegyesáruk üzlet Otthon lakásfelszerelési és ezeraprócikk bolt Miskolc, Augusztus 20. u. 10. sz. Kazincbarcika, Lenin u. 22. 721. sz. ajándékbolt 180. sz. papírbolt Miskolc, Tanácsház tér 1-3. Putnok, Kossuth u. 1. 815. sz. illatszer-háztartási bolt 7. sz. háztartási bolt Miskolc, Jókai utca 9. Sátoraljaújhely, Rákóczi u. 1. 767. sz. vasbolt 371. sz. vegyesiparcikk bolt Miskolc, Csaba vezér u. 85. Ózd, Árpád vezér u. 20. 718. sz. illatszer-ajándék 177. sz. játék-papírbolt Ernőd szolgáltatóház Ózd, Schönherz Z. u. 1. Továbbá szerződéses üzemeltetésre 1986. február 3-tól 1991. február 2-ig: 741. sz. ajándékpavilon Kazincbarcika, autóbuszállomás Továbbá 1986. január 15-től 1991. január 14-ig szerződéses üzemeltetésre vagy bérbeadásra: 341. sz. vegyesiparcikk bolt 373. sz. vegyesiparcikk bolt Rudolfteiep, József A. u. 1. Kurityán, Kossuth u. 129. 342. sz. vegyesiparcikk bolt 223. sz. bútorbolt Ormosbánya, Sztahanov tér 2. Ózd, 48-asok u. 7. 348. sz. vegyesiparcikk bolt 224. sz. bútorbolt Alberttelep, Fő u. 1. Szerencs, Rákóczi u. 75. 146. sz. üvegbolt Barkácsmühély Putnok, Kossuth u. 4. Leninváros, régi vásárcsarnok illetőleg 1986. május 1-től 1991. október 31. közötti szezonális időszakra: 724. sz. ajándékpavilon 726. sz. ajándékpavilon Lillafüred, sétány Miskolc-Tapolca (az Anna Szálló mellett) A pályázatot a vállalat által biztosított űrlap kitöltésével 1985. december 10-ig kell benyújtani a vállalat jogi fő­osztályára (Miskolc, Baross G. u. 13-15.). A versenytárgyalás 1985. december 17-én, kedden 10 órakor lesz a BIK Vállalat, tárgyalótermében, Miskolc, Kisavas, 1. sor 9. sz. A pályázati űrlapot, valamint a meghirdetett üzletre vonatkozó tájékoztató adatokat a vállalat jogi főosztálya, il­ietve kisvállalkozási osztálya adja ki a pályázók részére. (Telefon; 38-141)

Next

/
Oldalképek
Tartalom