Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-23 / 249. szám

1985. október 23., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Kupaszerda Európában Itthon kezdenek a magyarok Ma Európa-szerte ismét benépesednek a labdarúgó­pályák, igazi nagyüzemre kerül sor. A kupaküzdelmek­ben talpon maradt együtte­sek a második forduló első felvonásában lépnek színre, hogy előnyt csikarjanak ki, vagy legalábbis szoros ered­ményt érjenek el. A nyi­tánynak az volt az érdekes­sége, hogy valamennyi olasz és szovjet együttes verseny-, ben maradt, az érdeklődés tehát anak is szól majd, ho­gyan folytatják? Magyarország számára öt­venszázalékosán alakult a mérleg. A négy indulóból két vidéki, a Rába ETO és a Tatabánya kiesett, maradt a Videoton és a Bp. Hon­véd. (Csak érdekességkép­pen jegyezzük meg: vajon mikor fordult elő, vagy volt-e ilyesmire példa egyáltalán, hogy a résztvevők közül het­venöt százalékot a vidékiek tettek ki?!) A mieink közül mindkét talpon maradt csapat hazai környezetben kezd. A BEK- ben a Bp. Honvéd a Fáy utcában fogadja a román Steaua Bucuresti gárdáját. Komora Imre gondban van, mert nem számíthat Garabá- ra (sárga lapok miatt kény­szerül pihenésre a válogatott beállós) és kicsi az ’ esélye Nagy Antal szereplésének is. Két kulcsfigura hiánya alap­vetően más menetet szabhat egy találkozónak, kérdés, hogy tudják a kispestiek át­hidalni ezt az érzékeny veszteséget. A románok ve­zetik hazájuk bajnokságát, jól együtt van a társaság, komoly sikert jelentene, ha a skalpjuk a magyarok övé­re kerülhetne. A Videoton a tudósítá­sok szerint nem állt hadilá­bon a szerencsével az első fordulóban. A svéd FF Mal­mö ellen veszített helyzet­ből kaparták ki az egyet­len picike gólocskát, amely végül is a továbbkerülésüket jelentette. Ma délután a len­gyel Legia Warszawa lesz Kovács Ferenc legénységé­nek az ellenfele. A kupa­fordulók íratlan szabályai szerint a hazai pályán ját­szóknak két-három gólos előnyt „illik” kicsikarni, mert így nyugodtan utazhat­nak a visszavágóra. A ven­dégek a góllövésre töreked­nek, mert ez esetleg döntő­en eshet latba. Székesfehér­várott izgalmas 90 percre van kilátás, mert a lengyel gárda ütőképes, jó csapat hírében áll. A Magyar Televízió mind­két találkozót egyenes adás­ban közvetíti. A Videoton —Legia Varsó ma délután 4, a Bp. Honvéd—Steaua Bucuresti mérkőzés pedig 6 órakor kezdődik. Akik pedig még ezzel sem érik be, átkapcsolhatnak a Csehszlovák Televízió 2-es programjára, ahol 5 órától közvetítik a Dukla Prága— A1K Stockholm összecsa­pást. (Következésképpen esze­rint változik a Szlovák Te­levízió műsora is.) A mai ku­paforduló egyik nagy sláge­rének ígérkezik a Juventus —Verona BEK-találkozó. A Fiat-gyár csapata hét for­duló után is százszázalékos hazája bajnokságában, a tavalyi bajnok Verona pe­dig eddig jószerével csak bukdácsolt. De a labdarú­gásban nincsenek előre le­futott mérkőzések, ráadásul a Juventus az UEFA-rendel- kezés értelmében zárt ka­puk mögött köteles fogadni ellenfelét. Csak röviden... sport AZ északi csoport ALLASA 1. Rudabánya 8 7 — 1 25 * 9 14 2. Bükkábrány 8 5 1 2 14- 9 11 3. Hídvégardó 8 4 l 3 19-15 9 4. Ormosbánya 8 3 2 3 20-15 8 5. Sáta 8 3 2 3 16-13 8 6. Alsózsolca 8 3 2 3 13-12 8 7. Alsóvadász 8 2 4 2 7- 7 8 8. Somsály 8 4 — 4 15-16 8 9. Meszes 8 3 2 3 14-20 8 10. T.-palkonya 8 2 2 4 14-16 6 11. Ernőd* 8 3 2 3 17-21 6 12. Sz.-besenyő 8 3 — 5 11-17 6 13. B.-ivánka 8 1 3 4 13-17 5 14. Sajólád 8 2 1 5 l-|-25 5 • = Két büntetőpont levonva az ifjúsági csapat hiányos lét­száma miatt. IFJÚSÁGIAK 1. Somsály 8 8 _ _ 4 4- 5 16 2. Hídvégardó 8 7 1 — 50- 7 15 3. Ormosbánya 8 5 2 1 24- 8 12 4. T.-palkonya 8 4 2 2 16-10 10 5. Sáta 8 5 — 3 19-18 10 6. Ernőd 8 5 — 3 21-25 10 7. Alsózsolca 8 4 — 4 18-20 8 8. Meszes 8 4 4 24-31 8 9. Rudabánya 8 2 2 4 17-21 6 10. B.-ivánka 8 2 1 5 23-24 5 ll. Alsóvadász 8 2 1 5 15-18 rj 12. Sz.-besenyő 8 1 2 5 7-19 4 13. Sajólád 8 1 — 7 6-36 2 14. Bükkábrány 8 1 7 6-48 1 A KELETI CSOPORT ALLASA 1. Tárcái 8 6 — 2 21- 8 12 2. Forró 8 5 1 2 22-15 11 3. Sárospatak 8 5 1 2 13- 9 11 4. S.-újhely 8 5 rr . 3 20-11 10 5. Végardó 8 4 2 2 18-10 10 6. Rátka* 8 5 — 3 13-10 8 7. T.-karád 8 4 — 4 19-21 8 8. Karcsa 8 3 1 4 13-12 7 9. Hollóháza 8 3 1 4 9- 6 7 10. Tokaj 8 3 1 4 10-15 7 11. Halmaj 8 3 — 5 16-26 6 12. F,-zsolca 8 2 1 5 H-20 5 13. B.-halom 8 1 2 5 10-17 4 14. Riese 8 1 2 5 9-24 4 • = Két büntetőpont levonva az ifj. csapat hiányos létszáma miatt. IFJÚSÁGIAK 1. S.-újhely 8 8 __ __ 4 6-12 16 2. S.-patak 8 5 2 1 18- 7 12 3. Forró 8 5 — 3 36-18 10 4. Tokaj 8 4 1 3 26-12 9 5. Rátka 8 4 1 3 19-29 9 (i. T.-karád 8 4 — 4 18-14 8 7. Karcsa 8 4 — 4 25-25 8 8. Hollóháza 8 3 2 3 8-10 8 9. F.-zsolca 8 3 2 3 15*19 8 10. B.-halom 8 3 2 3 16-26 8 11. Végardó 8 3 — 5 13-21 6 12. Riese 8 2 1 5 8-26 5 13. Tarral 8 2 — 6 16-28 4 14. Halmaj 8 — 1 7 9-26 1 KOSÁRLABDA. MEAFC— Olefin SC 101-79 (42-33). Le- ninváros, női MNK-találko- zó. RÖPLABDA. A megyei bajnokság eredményei, fér­fiak: MEAFC—Sátoraljaúj­hely 0-3. Hollóháza—Bükk- szentkereszt 3-0. Sátoraljaúj­hely—Hollóháza 3-0. Lak— MEAFC 0-3. Bükkszentke- reszt—Sátoraljaújhely 0-3. Lak—Bükkszentkereszt 3-0. Nők: KFSC—Miskolci Üveg­gyár 3-1. M. Üveggyár—Sá­toraljaújhely 3-1. KFSC— Sátoraljaújhely 3-0. M. Üveg­gyár—KFSC 0-3. Sátoralja­újhely—KFSC 0-3. Sátoral­jaújhely—M. Üveggyár 2-3. (Az 1. fordulót Kazincbar­cikán, a másodikat pedig Miskolcon rendezték meg.) LABDARÜGÁS. A megyei II. osztályú bajnokság 8. for­dulójának eredményei, Ke­leti csoport: Tiszakarád— Karcsa 2-3. Végardó—Felső­zsolca 5-1. Sátoraljaújhely— Riese 5-0. Tárcái—Rátka 0-1. Halmaj—Tokaj 3-1. Hollóhá­za—Sárospatak 0-1. Forró— Bodroghalom 2-1. Északi csoport: Alsóvadász—Ernőd 1-2. Alsózsolca—Tiszapalko- nya 3-0. Rudabánya—Bükk- ábrány 3-1. Szirmabesenyő— Meszes 2-0. Borsodivánlca— Sáta 0-2. Hídvégardó—Sajó- lád 0-2. Somsály—Ormosbá­nya 3-1. KAJAK-KENU. Slalom- verseny —■ Miskolc. A győz­tesek, K I. férfi felnőtt: Bar­na (Lokomotiva Kosice). K I. férfi ifi: Oláh (M. Víz­ügyi lg.). K. I. női felnőtt: Lukocová (Lokomotiva Ko­sice). K. I. serdülő fiú: Ne- mec (VK Bratislava). C. I. férfi felnőtt: Kiss (M. Víz­ügyi lg.). C. I. férfi ifi: Oláh (M. Vízügyi lg.). C. II. férfi felnőtt: Barna, Haraszt (Lo­komotiva Kosice). Rabcsák kapus kétségbeesetten indul a labda felé, amely mintha kaján mosollyal az „arcán" mondaná: ne fáradj öreg, én már jó helyen vagyok! Ezzel a Békési-találattal csikarta ki az utolsó percben a Kazincbarcikai Vegyész labdarúgócsapata idei első bajnoki győzelmét. (KVSE- Nyiregyháza 2-1.) Fotó: Ökrös Események a sportvilágból A Renault után minden bizonnyal az Alfa Romeo lesz a második „versenyis­tálló”, amely visszalép a Forma I-es viadaloktól — jelentette be az autógyár el­nöke, Ettore Massacesi. Mint elmondta, az Alfa Ro­meo két pilótája, az ameri­kai Cheever és az olasz Pat- rese legutóbbi szereplése volt az utolsó csepp a pohárban, miután Kyalamiban mind­két versenyző ütközés miatt már az első körben fel­adásra kényszerült. A For­ma I-es viadalokon 1979 óta szereplő Alfa Romeo az 1985-ös idényben egyetlen pontot sem szerzett. * Meglepő leleplezést tett a finn Pauliina Rano, az oului orvosi egyetem munkatár­sa a svéd televízió egyik, műsorában. Bejelentette, hogy egy 17 éves finn vág­tázó szíve nyáron edzés közben mondta fel a szolgá­latot. A fiatalemberen utó­lag elvégzett boncolás kide­rítette, hogy doppingszerek rendszeres használata okoz­ta a halálos szívbetegséget. A fiatal atléta nevét nem hozták nyilvánosságra. * A világ talán leghíresebb kosárlabdázója, a Los Ange­les Lakers 218 centis profi­ja, Kareem Abdul-Jabbar a sport mellett újabban szál­lodanyitással foglalkozik. Bár a 38 éves veterán még nem hagyott fel az aktív játékkal, úgy gondolja, hogy már itt az ideje jövőjéről gondoskodni, öt társával együtt — valamennyien je­lenlegi vagy exkosárlabdá- zók — 40 millió dollárt fek­tettek be szállodavásárlásba. Kaliforniában és Alabama államban megvettek néhány hotelt, a tengerparton New­port Beach-ben egy éttermet, s emellett egy háromemele­tes sportközpont építésébe is fogtak. A 40 millió dol­lárból Abdul-Jabbar része­sedése kétmillió. Az óriás kosarasnak aligha okozott gondot az összeg előteremtése, hiszen a világ egyik legjobban fizetett sportolója, jelenlegi szerző­dése értelmében évi kétmil­lió dollárt keres. * Kettős győzelmet aratott a magyar tornászválogatott Paviában a vendéglátó olaszok elleni barátságos viadalon. Ez volt az utolsó erőfelmérő a november 4—10. között Montrealban sorra kerülő világbajnokság előtt. A két egyéni győzelem Guczoghy György és Ladá­nyi Andrea zsákmánya. Az eredménylista, nők, csapat: Magyarország— Olaszország 382.40:372.50. Egyéni: 1. Ladányi 77.20 pont 2—3. Köteles és Csisz- tu 76.15—76.15, 4. Volpi (olasz) 76.05. Férfiak, csa­pat : Magyarország—Olaszor­szág 571.35:569.65. Egyéni: 1. Guczoghy 113.30 pont, 2. Preti (olasz) 113.20, 3. Bor­kai 112.95. Sítanfolyam A Borsodi Építők Volán SC síszakosztálya sítanfo- lyamot rendez a decemberi iskolai szünetben Bükkszent- kereszten. A tanfolyam ide­je egy hét, a résztvevők bentlakásos rendszerben sa­játíthatják el az alapokat a sportág tudományából. Je­lentkezni 6 éves kortól le­het, de felnőttek jelentkezé­sét is várják. A megbeszé­lés időpontja: november 2- án, 10 órakor Bükkszentke- reszten, a BÉVSC síházában. Az érdeklődők Tóth Dezső szakosztályvezetőnél kapnak felvilágosítást a részletek­ről. Az MLSZ négy bajnoki labdarúgó-mérkőzés idejének megváltoztatásához járult hozzá. A hétvégi, 15. fordulóban a Volán—Csepel mérkőzésre vasárnap 11 órakor kerül sor. A tavaszról előrehozott 16. fordulóban — november 2- án — a Pécs—Vasas mérkő­zés 10.30 órakor kezdődik, ezt a találkozót a tv is köz­vetíti. A Tatabánya—Video­ton összecsapásra 13 órakor kerül sor. A november 17-i Csepel— DMVSC mérkőzés november 27-én lesz. A változtatást eb­ben az esetben az indokol­ja hogy a DMVSC az ere­deti időpontban Olaszország­ban a Közép-európai Kupa küzdelmeiben vesz részt. APRÓHIRDETÉSEK ingatlan Tapolcán, az Asító- dülőben telek eladó. Érdeklődni 16 óra után a 75-284-es telefonon. Népkert mögötti 2,5 szobás, II. emeleti, lomkamrás szövetke­zeti lakás eladó. Érd.: 86-612. ___________ B crekalján kétszin­tes új családi ház el­adó. Érdeklődni: 18 óra után 67-203.______ E ladó Kurityánban 2 szoba, összkomfortos, kertes családi ház. Érdeklődni lehet min­dennap Jákfalva, Dó­zsa Gy. u. 8. sz._____ M ezőcsáton, az is­kolával szemben — családi ház eladó. Érdeklődni: a helyszí­nen szombatonként. Miskolci csere is le­het. Kondó, Ady Endre u. 24. sz. ház eladó, 365 négyszögöl telek­kel. Felújításra szoruló családi házat nagy te­lekkel vennék. Győri kapu. Hejőcsaba. Martintelep. Minden megoldás érdekel. ..Október 173 691” jel- igére a kiadóba. Kordonos oltvány- szőlö, 1400 négyszög­öl Nyékládházán, a 3-as főút mellett, hét­végi házzal jutányos áron eladó — meg­osztva is. —■ Pince, víz, villany van. Érd.: Miskolc, Acs József u. 5. AFIT mögött. Eladó Tállyán 8ÖÖ négyszögöl kordonos szőlő. Érdeklődni 8— 15 óráig, 89-802, Szarkáné. ________ Eladó Sátoraljaújhe- lyen. Diana utca 5. alatt 3 szobás, szute- rénes, összkomfortos, kertes családi ház. Te- lefon: 13-70. _________ Á tadnék központi fűtéses, 20 m--es he­lyiséget üzletnek, ren­delőnek. irodának, több célra is alkal­mas. Érdeklődni a 11- 955-ös telefonon. Elcserélném a Ta­nácsköztársaság lakó­telepen lévő 1 4- 2 fői szobás, telefonos, ta­nácsi lakásomat két kisebb tanácsira. Ér­deklődni: a 86-464-es telefonon Lecserélném 2 szo­bás, Avas-déli szövet­kezeti lakásomat más­fél szobás szövetke­zetire. Készpénz -f OTP-átvállalás. Ér­deklődni : 18—20’ óra között a 64-064-es te­lefonszámon. _____ E ladó vidékieknek előnyös, ideiglenes la­kásnak is megfelelő, 3 helyiségből álló hét­végi ház, 200 négy­szögöl gyümölcsössel Miskolc területén. Ér­deklődni a 73-767-es telefonszámon lehet. Sürgősen eladó ker­tes, családi házrész, beköltözhetően. 3534 Miskolc III.. Papír út 8.. Ignácz. Eladó ház olcsón. Miskolc III.. Tóth sor 550. Forrásvölgy-díilöben 609 négyszögöl terüle­ten fekvő telek ház­zal. pincével, kúttal előnyös áron eladó. Érdeklődni: Bajcsy­Zs.. út 48. II 4., du. 5 órától. ________________ K özépkorú nőnek házi munkájáért al­bérletet adok. Gyer­meke nem akadály. Leveleket: ..Város pe­remén 174842" jeligére a kiadóba kérek. Eladó kétszobás, összkomfortos családi ház. Ipari áram, 300 négyszögöl porta és melléképületek. Felsö- zsolca, Oprendek S. u. 14. __________________ E ladó 4 lakásos tár- sasházban Ilim-alap- területű, emeleti la­kás. gázfűtéssel, pin­cével. garázzsal, be­költözhető állapotban. Miskolc I., Vécsey K. út 1. sz. alatt. Megte­kinthető : szombaton és vasárnap, 8—13 óráig.__________________ A zonnali beköltözés­sel sürgősen eladó hat­szobás. összkomfortos családi ház -f- nagy borospincével és ga­rázzsal. Érdeklődni egész nap: Miskolc. Toronyalja 45. Esetleg fizetési könnyítéssel. Lyukóban eladó 520 négyszögöl szőlő-gyü­mölcsös, alápincézett téglaépülettel. Érdek­lődni a 86-464-es tele­fonom_______________ B etegség miatt sür­gősen eladó Egerben kis családi ház, nagy pincével. Gombater­mesztésre és kisipari célokra kiválóan al­kalmas. Érdeklődni személyesen vagy le­vélben: Sashalmi Jó­zsef, Nyékládháza. Szemere u. 8. sz. alatt. Bogácson hétvégi ház igényesnek eladó. Érdeklődni telefonon: Miskolc 84-909._________ A lbérletet adok há­zi munkájáért közép­korú nőnek. Gyerme­ke sem akadály Cím: Kistokaj, Szabadság u. 1, _________________ H arsányban tóhoz közel tetötér-beépíté- ses víkendház eladó. Vezetékes víz, villany a házban. Irányár: 270 ezer forint. Ér­deklődni: 65-928 este. Eladó 400 négyszög­öl szőlő-gyümölcsös, hétvégi házzal, pincé­vel, Görömböly Meleg- olcjalon. Érdeklődni: Miskolc III.. Bertalan 20. 3 t. Jakab, napon­ta 16 óra után. Szoba, konyha, spájz, előtérből álló fél házrész eladó OTP-átvállalással. Ud­varon garázs, konyhá­kért. Érdeklődni: es­te 5 órától. Miskolc III.. Szabadság u. 10. Miskolc-Tapolcán a Termálfürdő felett 350 négyszögöl szőlő- gyümölcsös eladó. Irányár: 160 000 Ft. Érdeklődni: Nyéklád­háza, Táncsics u. 35. Vinczééknél. _____ 1000 négyszögöl kor­donos, 500 négyszögöl hagyományos szőlő egy területen, egyben. Tokaj-Hegyalján, Tály- lyán. a Palota-dűlő­ben eladó. özv. Tak- sásné, Tállya, Rákó­czi 35. Alsózsolcán 98 négy­zetméteres családi ház­rész, hozzátartozó ud­varral. garázzsal eladó — esetleg 37 négyzet- méteres tanácsi lakást beszámítok. Érdeklőd­ni: 37-299. hétfő, szer­da, péntek 12—19 óráig. Eladó Tetemvár Kö­zépsor 131. számú ház, szoba-konyhás, be­költözhetően. Irányár: 120 000 Ft. Érdeklődni a 129. szám alatt. Bársony J. utcai, 1,5 szobás tanácsit ugyan­ilyenre cserélek, a belvárosban. Érd.: szombat. vasárnap, Árpád u. 36. II/'l. 300 000 Ft készpénz plusz OTP-átvállalás­sal garzont vennék 3. emeletig. Ajánlatokat a hirdetőbe ,.Sürgős 350 305” jeligére. Az Előhegyen kor­donos szőlő-gyümöl­csös 360 négyszögöl, .borházzal és pincével eladó. Érd.: az esti órákban, III. kér., Lumumba u. __6.__II/3. E ladó Miskolc-Ta­polcán (Zója út vé­gén) 334 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, nagy borház, pince, kis hétvégi ház. Víz, villany van. Irányár: 330 000 Ft. Érdeklődni : mindennap 17—20-ig a 63-231-es telefonon. Eladó Pünkösd-he­gyen 600 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, kő­házzal. Érdeklődni: Miskolc, Tokaji Fe- renc u. 26. sz. ______ G arázs a Széchenyi úton. pince a Kis- Avason, fizetési ked­vezménnyel is eladó. Telefon; 86-414. 16—18 óra között. Miskolc, Vászonfe- hérítö u. 66. sz. alatt levő 1,5 szobás taná­csi lakást cserélnék Miskolc környéki kis házra. Érdeklődni: Széphalmi István, 5000 Szolnok, Szabadság u. 7. sz. alatt lehet. Beköltözhető 2 szo­bás kertes családi ház az Uttörőpark- ban eladó. Érdeklődni lehet: Felszabadítók útja 34. I. em. Tele­fon: 67-853. _____ K ertészkedésre kivá­lóan alkalmas, 425 négyszögöl Hejő pa­tak melletti szántó­föld. Miskolc-Tapol­ca közelében, három évre bérbe adó. Tele- fon: 74-640. _______ D iósgyőr zöldöveze­tében 70 négyszögöl telken háromszintes ikerház eladó. A la­kás több generáció részére is alkalmas. Három szoba, mellék- helyiségek plusz ga­rázs plusz kétszintes szoba-konyha. Érdek­lődni este hét után a 71-552-es telefonon. Kazincbarcikán, a Deák téren m lakás alatti garázs eladó. Érdeklődni: Fischli. Várpalota. Szabolcska u. 31 9. Régi típusú, gazdál­kodásra alkalmas há­zat keresek albérlet­be Miskolc közelében. .,Két év múlva meg­vásárolom 175362” jel- igére a kiadóba. Eladó 3 szobás szö­vetkezeti lakás, vagy kisebbre cserélendő. Érdeklődni: 61-213, 18 óra után. ______________ 30 0 000 készpénzzel garzonlakást vennék, Bolgárföldtől Berek- aljáig. Telefon: 51-678. Eladó Miskolc-Ta­polca központjában Görömbölyi út 51. sz. kétszintes, összköz- műves garázsos, két családnak üdültetésre és tetőtér-beépítésre alkalmas családi ház. Leninváros központ­jában másfél szobás, hitelmentes, telefonos szövetkezeti lakás el­adó, vagy november 1-től kiadó. Érdeklőd­ni : Rácz József, Nyír- egyháza-Oros. Deák F. út 44. Sajókápolnán, Mis- kolctól 20 km-re nagy családi ház. kerttel sokféle tárolásra és állattartásra alkalmas, mellékhelyiséggel el­adó. Jó autóbuszköz­lekedés! Érdeklődni a postahivatalban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom