Észak-Magyarország, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-31 / 178. szám
1984. július 31., kedd ÉSZAK MAGYAKOK5ZAG 7 Katar pontszer® A labdarúgótorna küzdelmei az A- és a D-csoport teljes első fordulójával kezdődtek meg. Mindjárt megszületett a nagy meglepetés: az Európa-bajnok Franciaország — igaz. természetesen Platiniék nélkül — pontot veszített Katarral szemben. Franciaország—Katar 2-2 (1-0). Megnyitották a XXIII. nyári olimpiát 1984. július 29-én, szombaton este (budapesti idő szerint vasárnap hajnalban) Los Angelesben megnyitották a XXIII. nyári olimpiai játékokat. A nyitóünnepségeri, a Co- liseum-stadionban, ' amely már az 1932-es nyári játékokon is a versenyek egyik színhelye volt, Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke adta át az ötkarikás olimpiai lobogót Tom Bradley- nek, a rendező város polgár- mesterének. Peter Ueberroth, az olimpiai szervező bizottság elnöke, majd J. A. Samaranch mondott rövid üdvözlő beszédet, ezt követően Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke nyitotta meg a XXIII. nyári olimpiát. Beszéde az olimpiai hagyományoknak megfelelően minrí- .össze tizenhét szóból állt. A Coliseum küzdőterén 140 ország sportolói vonultak fel. Az olimpiai fáklyával Gma Hemphill, az 1938-os olimpiai játékok négyszeres győztesének, Jesse Owens-nek az unokája erkezett a Coliseum- ba. ahol az olimpiai lángot a 49 esztendős Ráfér Johnson, az 1960-as nyári játékok tíz- próba versenyeinek győztese lobbantotta fel. Ezzel megkezdődtek a XX111. olimpiai játékok, amelyek augusztus 12-én fejeződnek be. Az olimpia két hete alatt 23 sportágban 221 bajnoki címért versenyeznek. Az olimpiai stadionba bevonuló nemzeti küldöttségek sorát a hagyományoknak megfelelően Görögország sportolói nyitották meg. Az olimpiai zászlót tizenegyen vitték az ünnepélyes zászlófelvonáshoz, W. Tyus, W. Mills, S. Lee. P. McCormick, A. O. Brien, M. Robinson. B. Jenner, A. Oerter, J. Naber és R. Sandoval, az amerikai sport egykori kiválóságai, valamint tizenegyedikként Jim Thorpe unokája, Bill Thorpe. A nyári játékokon mintegy 7800 sportoló vesz részt. Nevükben Edwin Moses, a 400 meteres gátfutás világcsúcstartója. világbajnoka és montreali qlimpiai győztese mondta el az. olimpiai esküt, ugyanezt tette a bírók nevében az ugyancsak amerikai Sharon Weber, aki a női toraa versen veken lesz zsűritag. Az első nap győztesei r Fcrfl sTnbRdnisztoly lőrédet: Hszü Ha.j-feng (Kinn) 668 kör. 79 kin-es női országúti kerékpározás: Connie Car- penter-Phinney (l)SA) 2:11.14 óra. 190 km-cs országúti kerékpározás: Alexi Grcwal (USA) 4:59.57. 100 m-es női gyorsiiszás: Steve Lundiiuist (USA) .1:61.66 pere. 266 m-es férfi gyorsúszá«: Michael Gross (NSZK) 1 :47.44. 400 m-es női vegyesúszás: Tracy Caulkins (SUA) 4:39.24. Női standard pisztolylövés: Linda Thom (Kanada) 585 kör. Siily- emelés, 52 kg: Cseng Ktto- esiang (Kína) 235 kg. A Borsodi Bányász NB l-es női kézilabdázói a héten nemzetközi mérkőzéseket játszanak. 'Az első összecsapásra ma kerül sor Miskolcon, az Egyetemi csarnokban. Az ellenfél a lengyel AZS Katowice, a kezdési időpont 15 óra. — _____ C sak röviden... rÁLYAAVATÓ. Sárospatakon pályaavató ünnepséget rendeztek, átadták az STK felújított gyepszőnyegü létesítményét. A Csepel SC NB I-es labdarúgói vendégeskedtek, és 1500 néző előtt — Kurmai (Czibere. Bognár) irányításával —.14-1 arányú győzelmet arattak a helyi együttes ellen. LABDARUGÓ MNK. A hét végén három találkozóra került sor. Eredmények: DVTK —Sátoraljaújhely 1-0. Ózdi Kohász—Hidvegardó 7-0. Kazincbarcikai Vegyész— Mákvölgyi Bányász 2-0. KÉZILABDA. Olajbányász. Kupa; Szolnok. A Borsodi Bányász, férficsapata a negyedik helyet szerezte meg. ÖKÖLVÍVÁS. Baranya— Steinmetz Kupa. Pécs. A Borsodi Bányász öklözői közül Bihari, Mészáros, Csépánvi és Bodnár egyaránt harmadik lett súlycsoportjában. Augusztus 12-én Csépanyi Kubába utazik és részt vesz a nemzetközi A-kategóriás viadalon. NEMZETKÖZI mérkőzéseket játszik a héten Borsodi Bányász NB I-es női kézilabdacsapata. A sajószentpé- teri klub vendégeként július 30—augusztus 5. között Borsodban vendégeskedik az AZS Katowice lengyel első ligás együttes. A három találkozó időpontja: július 31., kedd, Miskolc, egyetemi csarnok. 15 óra; augusztus 2., csütörtök. Miskolc, egyetemi csarnok, 15 óra; augusztus 3., péntek. Encs, városi sportcsarnok, 18 óra. CSELGÁNCS. Balaton Kupa. Fonyod. A 60 kilósok között Schulhof (MVSC) a 2. helyet szerezte meg. EDZŐTÁBOR. Augusztus 3 —5. között Miskolcon rendezik meg a borsodi labdarúgó- játékvezetők nyári szakmai táborozását — tudtuk meg Zsi gmond Sándor JB-elnök- től. A bírók fizikai és elméleti felkészültségükről adnak szántót és orvosi vizsgálaton is részt vesznek. A labdarúgó megyei I. osztály őszi sorsolása t. forduló, augusztus 19- én, 16 óra: Borsodi Bányász —Hejőcsabai CM SE, Futnoki Bányász—Alsózsolca BVM SE, MEAFC—Mezőkövesdi MSE, Prügyi TSZ SE—Encsi VM. Mezőcsáti VM—Bodrog- halom TSZSE, Gönci VM— Mákvölgyi Bányász, Felső- zsolca—Szuhavölgyi Bányász. Miskolci Üveggyár SE—Sa- júszemtpéteri Üvegipari MSE. 2. forduló, augusztus 26án, 16 óra: SÜMSE—Felső- zsolca, Szuhavölgy—Gönc, Mákvölgy—Mezőcsát, Bodrog- halom—Prügy. Encs— MEAFC, Mezőkövesd—Put- nok. Alsózsolca—Borsodi B., Hejőcsaba—M. Üveggyár. 3. forduló, szeptember 2- án. 16 óra: Borsodi B.—Mezőkövesd, Putnok—Encs, MEAFC—Bodroghalom, Prügy—Mákvölgy. Mezőcsát —Szuhavölgy, Gönc—SÜMSE, Felsőzsolca—M. Üveggyár, Hejőcsaba—Alsózsolca. 4. forduló, szeptember 9- én, 16 óra: Felsőzsolca—He- Jöcsaba, M. Üveggyár—■ Gönc, SÜMSE—Mezőcsát, Szuhavölgy—Prügy, Mákvölgy—MEAFC, Bodroghalom —Putnok. Encs—Borsodi B., Mezőkövesd—Alsózsolca. 5. forduló, szeptember 16- án, 16 óra: Borsodi B.—Bodroghalom, Putnok—Mákvölgy, MEAFC—Szuhavölgy, Prügy —SÜMSE, Mezőcsát—M. Üveggyár, Gönc—Felsőzsolca, Alsózsolca—Encs, Hejőcsaba—Mezőkövesd. 6. forduló, szeptember 23- án, 16 óra: Gönc—Hejőcsaba, Felsőzsolca—Mezőcsát. M. Üveggyár—Prügy, SÜMSE— MEAFC, Szuhavölgy—Putnok, Mákvölgy—Borsodi B., Bodroghalom—Alsózsolca, Encs —Mezőkövesd. 7. forduló, szeptember 30- án, 14 óra: Borsodi B.—Szuhavölgy, Putnok—SÜMSE, MEAFC—M. Üveggyár, Prügy —Felsőzsolca, Mezőcsát— Gönc, Mezőkövesd—Bodroghalom, Alsózsolca—Mákvölgy. Hejőcsaba—Encs. 8. forduló, október 7-én, 14i óra: Mezőcsát—Hejőcsaba, Gönc—Prügy, Felsőzsolca— MEAFC. M. Üveggyár—Putnok, SÜMSE—Borsodi B., Szuhavölgy—Alsózsolca, Mákvölgy—Mezőkövesd, Bodroghalom—Encs. • *. forduló, október 14-én. 14 óra: Borsodi B.—M. Üveggyár, Putnok—Felsőzsolca, MEAFC—Gönc, Prügy—Me- zöcsát, Encs—Mákvölgy, Mezőkövesd—Szuhavölgy, Alsózsolca—SÜMSE, Hejőcsaba —Bodroghalom. 16. forduló, október 21- én 13.30 óra: Prügy—Hejőcsaba, Mezőcsát—MEAFC, Gönc—Putnok, Felsőzsolca —Borsodi B., M. Üveggyár— Alsózsolca, SÜMSE—Mezőkövesd, Szuhavölgy—Encs, Mákvölgy—Bodroghalom. 11. forduló, október 28-án, 13.30 óra: Borsodi B.—Gönc, Putnok—Mezőcsát, MEAFC— Prügy, Bodroghalom—Szuhavölgy, Encs—SÜMSE, Mezőkövesd—M. Üveggyár. Alsózsolca—Felsőzsolca, Hejőcsaba— MAVrölgy. T2. forduló, november 4-én, 13 óra: MEAFC—Hejőcsaba, Prügy—Putnok, Mezőcsát—• Borsodi B., Gönc—Alsózsolca, Felsőzsolca—Mezőkövesd. M. Üveggyár—Encs, SÜMSE— Bodroghalom, Szuhavölgy— Mákvölgy. 13. forduló, november 7- én, 13 óra: Borsodi B.—Prügy, Putnok—MEAFC, Mákvölgy —SÜMSE. Bodroghalom—M. Üveggyár, Encs—Felsőzsolca, Mezőkövesd—Gönc, Alsózsolca—Mezőcsát, Hejőcsaba —Szuhavölgy. 14. forduló, november 11- én, 13 óra: Putnok—Hejőcsaba, MEAFC—Borsodi B., Prügy—Alsózsolca, Mezőcsát—Mezőkövesd, Gönc— Encs. Felsőzsolca—Bodrogha- lom, M. Üveggyár—Mák völgy, SÜMSEJ—Szuhavölgy. 15. forduló, november 18- án, 13 óra: Borsodi B.—Putnok, Szuhavölgy—M. Üveggyár. Mákvölgy—Felsőzsolca, Bodroghalom—Gönc, Encs— Mezőcsát, Mezőkövesd— Prügy, Alsózsolca—MEAFC, Hejőcsaba—SÜMSE. Naptár __________ 1 984 júüus 31., kedd A nap kelte 5.21. nyugta 20.19 nrakor A hold kelte 8.45, nyugt* 22.22 órakor Névnap: Oszkár Évforduló ______ N egyven évvel ezelőtt. 1944. július 31-én hall meg. 44 éves korában — Antoine de Saint-Exupéry francit repülő, és regényíró. Időjárás_________ V árható időjárás ma estig: többnyire napos és meleg, száraz idő várható. Délután több-kevesebb gomolyfelhő keletkezik. Napközben a Dunántúlon megélénkül, néhol meg. erősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között várható. — HÉTFŐN megnyitotta kapuit Egérben a műemlékvédelem kérdéseivel foglalkozó nyári egyetem. Az idei kurzusra. amely immár a tizennegyedik, a hazai résztvevők mellett kilenc európai országból érkeztek vendégek Egerbe. A tíznapos tanfolyam központi témája az idén a városokban levő műemlékvédelem. — ORGONAHANGVERSENYT rendeznek 5-én, va- sárrwp délután 4 órakor « radostyáni műemlék jellegű református templomban. A műsoron Bach-, Liszt-orgona- és kórusművek szerepelnek Máté János orgonaművész, a miskolci Bartók Kórus közreműködésével. Reményi Janos vezetésével. — SÁTORALJAÜJHF,LYEf4 56 új tanácsi bérlakás névjegyzéke készült d. Elsősorban a nagycsaládosok és a fiatal házasok kéréseit teljesítik a rendel kezesre *1V> lakáskeretből. Az áj otthonokba az év végéig valamennyi tekó beköltözhet. — ÓRA- ÉS ÉKSZERBOLT nyílt Leninvárosban a Lenin irt 6. szám alatt. A bolt árukészletében a hagyományos órákon, valamint arany és ezüst ékszereken kívül igényes kidolgozású gyűrűk, láncok es fülbevalók is találhatók. Tervezik, hogy egy későbbi időpontban nemcsak eladással, hanem felvásárlással is foglalkoznak majd. — INDIA DELI RÉSZÉN néhány kis faluban az elmúlt években megnövekedett a veleszületett csont- elváltozásos betegségek gyakorisága. A térd- és csí- pöízület elváltozásai a legtöbb esetben bénaságot okoztak. A megbetegedések csak igen kis területet érintettek — az esetek 85 százaléka egyetlen tartományból került ki Az Indiai Táplálkozástudományi Intézet vizsgálatai kiderítenék, hogy a betegséget mérgező hatású anyagok okozták. Ezen a területen is az emberek legfontosabb tápláléka a rizs. Az elmúlt két évben a kérdéses területeken szokatlanul nagy mennyiségben alkalmaztak erősen mérgező növényvédő szereket. ELADÓ ROBUR LO 3000 típusú, zárt tehergépkocsi, üzemképes állapotban, 1985. IX. 30-ig érvényes forgalmi engedéllyel. Érdeklődni: „M. Rákóczi Ferenc* Mgtsz Szállítási Szakcsoportja, Ónod. — EMLÉK ÜNNEPSÉGET tartottak vasárnap Kiskőrösön, Petőfi Sándor halálának 135. évfordulója alkalmából. A költő szülőházánál Lakatos József, a Petőfi Társaság titkára mondott beszédet. majd megkoszorúzták az épületet, és Petőfi Sándor szobrát. — GÖRÖGORSZÁGI ven- dégszereplésre utazott vasárnap a debreceni Kodály Kórus. A 32 tagú énekkar az Iníerkonoert saerveaesében a Győri Balettel ée a Magyar Rádió kisegyüttesével együtt Mamangakisz görög zeneszerző új színpadi művének előadásán szerepel. A Kodály Kórus emellett kétszer Kreta szigetén, egyszer pedig Athénban ad hangversenyt — A SOK GONDOT okorö tetőbeázások megelőzésére a Budapesti Lakásépítő Vállalót a tetőfödémek építésén* új módszerre tért át. Külföldi hoenc adapjan vegyszerrel kevert betonból, többszörös tömörítéssel vízálló tetőfödémeket építenek. Így nincs szükség kátrányleme- ses, bitumenes sziget elóre- tegre. — MAGYAR ÉS SZOVJET építő táborozó diákok ünnepélyes keretek kősóét megrendezed* cseréjére került sor szombaton a csapi határállomáson. Az ungvári állami egyetem hazánkba érkezett húsz hallgatója három hetet dolgozik a Kelet- magvarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál, egy hétig pedig a Balaton mellett. üdül. A nyíregyházi Besseny« György Tanárképző Főiskola hallgatói szintén egyhetes üdülésen vesznek részt, s előtte ungvári építkezéseknél dolgoznak. — VAS MEGYE egyik leglátogatottabb, legszebb természetvédelmi területén, a Kám község határában lévő jeli botanikus kertben, valamint az őrségi erdőkben virágzik a rovarevő kereklevelű harmatfű. A lápok jellegzetes rovarfogó növénye a tözegmohá-* val él társulásban. Mivel a moha nem pusztul el, nem képződik belőle humusz, s a rajta lévő növénykét a talajtól is elzárja, a harmatfű más módon kénytelen nitrogén tápanyagairól gondoskodni. Így lett rovarevő. Ke- rekded leveleit piros, bűn- kos mirigyszőrök borítják.' Ha a rovar rászáll, a csillogó lás gömböcskék hozzá tapadnak, s a mirigyszőrök fehérjebontó váladéka feloldja az áldozat lágy részeit: az így előkészített táplálékot a levélkék felszívják. I