Észak-Magyarország, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-20 / 118. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1983. május 20., péntek A belügyi tiollggiuBi tagjainak látogatása mgpyíÉIen f Tegnap cIr. Horváth István belügyminiszter vezetésével megyénkbe érkezett a belügyi kollégium. A kollégium tagjait, a belügyi vezetőket a Borsod megyei Rendőr- íökapitányságon Grósz Károly, az' MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke és dr. Túrós András rendőr ez- i redes, megyei főkapitány ío-* gadta. A kollégiumi ülésen a résztvevők megtárgyalták a megyei rendőr-főkapitányságon az elmúlt öt évben végzett munkát, s meghatározták a legfőbb feladatokat az állam- és közbiztonság területén. Az ülés befejezését követően, a délutáni órákban a belügyminiszter és a Kollégium tagjai a megye pártós állami vezetőinek kíséretében a szerencsi járás nevezetességeivel ismerkedtek, Szerencsen a vendégeket Török László, az MSZMP Szerencs járási Bizottságának első titkára fogadta, s tájékoztatta őket a járás politikai és gazdasági helyzetéről. Kambodzsai katonai küldöttség Magyarországon F Bou Thong, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának tagja, a Kambodzsai Népi Köztársaság miniszterelnök-helyettese, nemzetvédelmi miniszter vezetésével, Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter meghívására csütörtökön hivatalos, baráti látogatásra katonai küldöttség érkezett hazánkba. Az első szakmai nap a BMV-n T Csütörtökön megkezdődött a szakmai napok rendezvénysorozata a tavaszi BNV-n. Hazai és külföldi kereskedők látogatták meg kiállítópartnereiket, ismerkedtek a gyártmányújdonságok- f kai, s üzleti tárgyalásokat kezdtek. Az első szerződéskötésekre is sor került; a NIKEX például NDK-beli partnerével tízmillió rubeles megállapodást írt alá vasúti kocsikhoz szükséges szerelvények szállítására. A gyártó: a Kismotor- és Gépgyár. A Technoi mpex és a Balkán- tarimpex üzletkötése alapján Bulgáriából 70 elektromos és 205 dízeltargonca érkezik hazánkba. Együttműködési szerződést kötött és közös vállalatot hívott életre a Dunai Kőolajipari Vállalat, a Péti Nitrogénművek és a Magyar Szénhidrogénipari Kutató Fejlesztő Intézet. A társulás célja a szellemi kapacitások jobb kihasználása, az erőforrások közös hasznosítása és a kutatási eredmények gyakorlati megvalósítása. Immár hagyományosan a BNV első szakmai napján tartották sajtótájékoztatóju - kát a járműipari kiállítók. Az Ikarus, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár, a Csepel Autó, a Mogürt és a járműipari termékeket is előállító vállalatok vezetői azt hangsúlyozták, hogy a nehéz piaci helyzetben csakis a választék bővítésével tudják megőrizni versenyképességüket, és azzal, hogy több piacon jelentkeznek termékeikkel — például Ázsiában és az amerikai kontinensen — és bővítik szolgáltatásaikat. Délután két órától a nagy- közönség is látogathatta a BNV-t. Ma folytatódnak szaki- mai rendezvények, újabb magyar és külföldi kiállítók tartanak sajtótájékoztatót és szakmai bemutatót. Ugyancsak ma formatervezési nívódíjakat adnak át és a legjobb pályamunkákat a Magyar Kereskedelmi Kamara és az ipari tárcák szervezésében kiállításon is bemutatják. A Gamma Művek izotópdiagnosztikai műszerei a tavaszi BNV-n. Hazánkba érkezik a görög miniszterelnök Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására hivatalos látogatásra a közeljövőben hazánkba érkezik Andreasz Papandreu görög miniszterelnök. A hazánkban tartózkodó Robert Mugabe, a Zimbabwe Köztársaság miniszterelnöke Székesfehérvárott, az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár gyáregységét, majd a Szabad Élet Termelőszövetkezetet látogatta meg. A képen: a zimbabwei miniszterelnök Béres Sándor nyugdíjas tsz-tag portáján. Kádár János fogadta a zimbabwei kormányfőt (Folytatás az 1. oldalrólJ Losonczi Pál, az. Elnöki Tanács elnöke ugyancsak délután, a Parlamentben fogadta Robert Mugabét. A találkozón áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat. Délután a zimbabwei kormányfő kíséretében levő politikusok magyar partnereikkel találkoztak. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban Szabó János államtitkár Simbarashe Mum- bengegvn építésügyi miniszterrel folytatott megbeszélést. Hoós János országos tervhivatali államtitkár Frederick Shava munkaerő-, tervezési és fejlesztési miniszteriéi a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről tárgyalt; áttekintették, hogy hazánk miként kapcsolódhatna be az afrikai ország szakembereinek képzésébe. A vendégek este — Lázár György és politikai életünk több vezető személyisége társaságában — a Vasas Szakszervezet Központi Művészegyüttesének műsorát tekintették meg, a Vasas Szak- szervezet székházában. Robert Mugabe, hivatalos tárgyalásait befejezve, néhány napig hazánkban pihen. Ki a vádlott? i E lgondolkodtató mondat a tegnapi hírügynökségi jelentésekből: „Az országba januárban behatóit ellen forradalmárok kilencven embert veszítettek.” Ez az ország Nicaragua. Töprengésre pedig azért érdemes a mondat, mert azokról az ellenforradalmárokról szól, akik állítólag — legalábbis az Egyesült Államok hivatalos politikájának irányítói szerint — nem kapnak segítséget Washingtontól a sandinista hatalom elleni harcukban. Nos, ha ez így lenne, akkor gyanakodva kéne tekintenünk a fenti mondatra, hiszen maroknyi ellenforradalmár hogyan tudná hónapokon át tartani magái a partizanosz- , tagokból egységes népi hadsereggé szerveződőit sandinista katonaság ellen? Bizonyára Honduras az az ország, amely elegendő támaszt nyújthat a hatalmukat visszaszerezni kívánó somozistáknak! — vethetné közbe valaki. Csakhogy Honduras maga is kicsiny ország, csakúgy, mint Nicaragua, s messze nem tűnik olyan gazdagnak, hogy egyedül finanszírozhasson ilyen hosszan lartó/ gerillaháborúi. No, meg maga nem gyárt fegyvereket, honnan tudná tehát felszerelni újra és újra a Nicaraguában harcoló ellenforradal- márokat? Ha valakit e néhány kizáró tényező sem győzne meg, van még bizonyíték. Például éppen ugyanabból a jelentésből, amelyben a Centi mondat is volt, megtudhattuk, hogy a hondurasi—nicaraguai határ'mindkét (!) oldalán villámgyorsan repülőtereket építettek, hogy folyamatosan tudják szállítani az utánpótlást á harcoló somozistáknak. Nos, ilyen gyorsasággal ezt végrehajtani — ehhez aligha elegendő Honduras. Persze, ezek a dolgok eléggé nyilvánvalóak a világ nagyobbik része előtt. Az amerikai kormány képviselőit viszont ez nem zavarja abban, hogy a Bizton- • sági Tanács most*zajló nicaraguai vitájában ismét tagadják az Egyesült Államok közreműködését az agresszióban. Sőt maga Reagan elnök jelentette ki a héten, hogy kormánya nem akarja megdönleni a sandinista vezetést-. Hát akkor vajon miért is harcol Nicaragua területén az a pár ezer somozista? Akiknek amerikai fegyverek vannak a kezükben, s amerikai kiképzést kaptak — s utánpótlásuk kapja ma is —, igaz Honduras területén. A leggyakrabban alkalmazott érv: Nicaragua veszélyezteti szomszédai nyugalmát és az Egyesült Államok biztonságát. Nos, a január óta Nicaraguában folyó gerillaháború tényei valahogy nem azt mutatják, hogy az amerikai kormány lenne fenyegetve. S a tényeit, mint'tudjuk, makacs dolgok. Varga-Sabján László KB-titkár vezetésével Berlinbe érkezett a KiSZ küldöttsége, hogy részt vegyen a szocialista országok ifjúsági béketalálkozóján, A képen (balról jobbra) Eberhard Aurich, a Sza. bad Német Ifjúság (FDJ) Központi Tanácsának másodtitkára, Varga-Sabján, Farkas Bertalan magyar és Sigmund lälin NDK-beli űrhajós. Milyenek a brit fiatalok? Miután Szíria nem hajlandó fogadni Philip Habib amerikai megbízottat és a közvetlen libanoni—szíriai párbeszéd kilátásai is bizonytalanok, az Egyesült Államok és Libanon egyrészt Szaúd-Arábia, másrészt Franciaország jószolgálati közreműködését kívánja igénybe venni a kedden megkötött izraeli—libanoni egyezmény útjában álló. szíriai akadály elhárításához. Ez az elhatározás szerda este, az Amin Dzsemajel elnök és Habib vezetésével megtartott, kibővített libanoni— amerikai találkozón született. Safik el-Vazzan miniszterelnök párizsi látogatásra kapott meghívást. Világundort árasztó punkok? Festett hajú bolondok? Egy pillanat alatt megvadítható futball-szurkolók? Divatőrültek? Egy most nyilvánosságra hozott felmérés szerint ezek csak külsődleges jelek és semmit sem árulnak el abból, milyenek is valójában a brit fiatalok. A Dailv Mail és a National Opinion Poll nevű közvéleménykutató intézet felméréséből a hagyományos értékeket tisztelő, mérsékelten konzervatív átlagfiatal képe rajzolódik ki. A 15—21 év közötti angol fiatalok nagyra tartják a hazafiságot. a családot, a fegyelmet, a rendet. Politikailag a Munkáspárthoz húznak ugyan, 46 százalékuk rá szavazna, ugyanakkor a párthoz való tény’eges csatlakozás nem vonzza őket. Csak százalékuk támogatja a Munkáspárt által szorgalmazott egyoldalú nukleáris leszerelést szolgáló lépéseket. 64 százalékuk fél a harmadik világháború váratlan kitörésétől! Meghatározó élmény volt számukra az irredenta érzelmeket szító falklandi háború. Falkland előtt a megvizsgált korcsoport tagjainak 17 százaiéivá megtagadta volna a haza fegyveres védelmét, a háború után már csak 11 százalék vallotta ezt, sőt 30 százalékuk vállalta volna az önkéntes katonai szolgálatot és 49 százalék támogatta a kötelező katonai szolgálat bevezetését. A felmérés kimutatja, hogy 1978 óta csökkent a fiatalok érdeklődése a politika iránt, egyenes arányban a munka- nélküliség növekedésével. Az „apolitikusok” 1978-ban még csalt 33 százalékot tettek ki, ezzel szemben ez az arány ma már legalább 50 százalék. A 15—21 éves korcsoportban 25 százalék a munkanélküliek aránya, és ez az országos átlagnak csaknem a kétszerese. Nyilván ezzel függ össze az Is, hogy a szakszervezeti vezetők népszerűségi indexe alig 4 százalékos körükben. A jövőt nem látják túl rózsásnak. 54 százalékuk, elsősorban a dolgozó rétegekből, úgy értékelik, hogy életszínvonaluk tovább fog romlani, A fiatalok zöme a családi élettől várja a boldogságot. 84 százalék „örökre” akar házasodni, és a kétgyermekes családmodellt tartják a legvonzóbbnak. Általában elégedettek szüleikkel; még azok is. akiket saját bevallásuk szerint szigorúan neveltek. Az iskolai neveléssel sincs különösebb bajuk, sőt még a testi fenyítést is szükségesnek tartják. Ami talán a legmeglepőbb: a fiatalok les óbban az orvosokat csodálják, közvetlenül utána azonban a rendőröket.. Talán a tekintélytisztelet visszatérésével ma gy a rá zható az is. hogy a brit fiatalok 70 százaléka helyeselné a halál- büntetés visszaállítását, legalábbis a gyilkosok számára. Szabad kapacitást kínaiunk íakatcs gépi munkákra: DLB 16/2050 (LV 14-2000) HIDRAULIKUS LEMEZOLLÓRA Kapacitás: II. negyedév 600 óra; III. negyedév 600 óra; IV. negyedév 600 óra. 40 TONNÁS EXCENTERPRÉSRE Kapacitás: II. negyedév 300 óra; Ili. negyedév 300 óra; IV. negyedév 300 óra. ÜGYINTÉZŐ: KEMÉNY ANDRÁS ÁGAZATVEZETŐ Telefon: Hernádkércs 3. Levélcím; Béke Mgtsz vasipari üzem, 3846 Hernádkércs