Észak-Magyarország, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-10 / 186. szám
r to f a. r Vi LAG PROLETÁRJAI, EGYESOUETEKI A7 M<57ftTP BOR«!On ARAn,T-7FMPTpN MFOYFI RT/OTT^AOAlVAK LAPJA XXXVIII évfolyam ISC szám Ara: 1.10 Ft Kodé 1082 augusztus 10. Brezsnyev üzenete Lips a vílápr a békés együttműködés szűkeire ENSZ-tanácskozás Bécsben Hétfőn Bécsben megnyílt az ENSZ-nek a világűr kutatásával és békés felhasználásával foglalkozó II. nemzetközi értekezlete, az Unis- pace '82. Képünkön: Javier Pérez de Cuellar, a világszervezet főtitkára megnyitó beszédét mondja. A bécsi Hofburgban hétfőn délelőtt Javier Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár és Rudolf Kirchschläger osztrák köztársasági elnök megnyitotta az ENSZ második nemzetközi értekezletét a világűr kutatásáról és békés célú fel- használásáról. A konferencián (Unispace—82) a világszervezel több mint száz tagállamának, valamint az ENSZ szakosított szervezeteinek, kormányközi és nem kormányszintű szervezeteknek a képviseletében több mint ezer küldött vesz részt. A konferencián Magyarországot Pál Lénáid, az MTA főtitkára, az Interkozmosz Tanács elnöke képviseli. A magyar delegáció tagjaként részt vesz Farkas Bertalan űrhajós alezredes is. Javier Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár megnyitójában rámutatott, hogy az űrkutatás technikai vívmányai fel- használhatók a tudás és műveltség terjesztésére, de a kultúrák és értékek lerombolásának is eszközei lehetnek. Rudolf Kirchschläger osztrák köztársasági elnök megnyitó beszédében annak az általános kívánságnak adott hangot. hogy az önálló űrkutatási tevékenységre képes, vagy képessé váló államok a világűrt a már megkötött, vagy még megkötendő nemzetközi egyezmények alapján kizárólag békés célokra használják fel. ,.Az emberiség borzasztó átka lenne, ha az ember, ahová csak eljut, magával vinné a háborút és a pusztítást is” — mondotta az osztrák államfő. A konferencia résztvevőihez üzenetet intézett Leonéid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke. Üzenetében leszögezi: a Szovjetunió következetesen arra törekszik, hogy a világűr a békés együttműködés színhelye legj'en, mentes maradjon mindenféle fegyvertől. Az üdvözlet hangsúlyozza, hogy az első szovjet mesterséges hold indítása óta eltelt csaknem huszonöt év alatt az i. A emberiség hatalmas eredményeket ért el a világűr feltárásában. Az űrkutatás ma már a legközvetlenebbül szolgálja nagyszámú gazdasági és tudományos feladat végrehajtását. A közeljövő céljai közé tartozik az egyre nagyobb orbilális létesítményekből kifejlesztett, változó személyzettel állandóan működő laboratóriumok létrehozása a világűrben. Sikeresen fejlődik a világűr kutatása és felhasználása érdekében végzett nemzetközi együttműködés is, amelyből a Szovjetunió jelentősen kiveszi részét. Űrhajóin és űrállomásain már tíz ország kozmonautái jártak a világűrben. 'A Szovjetunió továbbra is kész a nemzetközi űrre pülésekre — mutat rá Brezsnyev üdvözlete. Castro javaslata Fidel Castro kubai elnök, az el nem kötelezetlek mozgalmának soros elnöke üzenetet intézett a tagállamok vezetőihez, s ebben azt javasolta, hogy augusztus 21-én, és 22-én (soron kívül) tartsanak Havannában külügyminiszteri szintű értekezletet. Megfigyelők Castro üzenetét kapcsolatba hozzák a mozgalom szeptemberben esedékes csúcstalálkozója helyszínével kapcsolatos vitákkal. Mint ismeretes, több tagország azt javasolta, hogy az iraki—iráni háború miatt ne Bagdadban legyen a találkozó. A források szerint mind a 95 tagország egyetért abban, hogy nem biztonságos a tanácskozást az iraki—iráni határtól mindössze 120 kilométerre megtartani. Az izraeli vezetők nyilatkozataikkal továbbra is igyekeznek fenntartani a bizonytalanságot, a fejleményekből azonban hírügynökségek arra következtetnek, hogy a „bejrúti csata” közelebb került a békés megoldáshoz. Menahem Begin, izraeli miniszterelnök vasárnap a központi katonai főiskolán mondott beszédében megerősítette a hírt, amely szerint az izraeli kormány némileg engedett követeléseiből. Most már — Begin szavai szerint — hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemzetközi ellenőrző erők a palesztin harcosok többségének eltávozása után állásokat foglaljanak él Nyugat- Bejrútban. A kormányfő szerint a nemzetközi erők megérkezhetnének, amikor már csak „mintegy 2500 gerilla tartózkodik a fővárosban”. Izraelben a Nyugat-Bejrútért harcoló palesztinok számát 8000—9000-re becsülik. Begin azt állította, hogy június G-a óta az izraeli hadsereg 2000 palesztin harcost megölt, 7400- at pedig foglyul ejtett Libanonban. Az izraeli kormány egyéb feltételei Begin szerint: a palesztinokkal együtt vonják ki Nyugat-Bejrútból az izraeli (Folytatás a 2. oldalon) ma: ii r ■ an (2. oldal) (3. oldal) a ran (5. oldal) (7. oldal) ipari A képen: a nehézipari üzemekben sokféle eszköztől különféle minőségű zajok keletkeznek. (Cikk a 3. oldalon) Veszik, mert jó Gázbefon Barcikáröl — Mennyiség és minőség — Növekvő kapacitás — Két beruházás épül Augusztus C-án, pénteken reggel hat órakor a „D”-mü- szak dolgozói vették fel a szolgálatot a Kazincbarcikai Könnyűbetongyárban. Ez, önmagában még nem volna említésre méltó dolog — a munkakezdést rendkívülivé a körülmények teszik, — Háromnapos üzemszünet után kezdtünk péntek hajnalban ismét termelni — jegyzi meg Gy&rfi János gazdaságvezető. — A leállást — középjavítás miatt — eredetileg júliusra terveztük, ám az akkori rendkívüli igények nem engedtek szünetet a termelésben, helyesebbnek tartottuk, ha a karbantartást néhány héttel később végezzük el. Gépeink a gondosan elvégzett téli nagyjavításnak köszönhetően, nem hagytak cserben bennünket, s a többlettermelésnek az építkezők látták hasznát. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az év elején a nyári középjavítási munkálatok határidejét öt napban állapítottuk meg. Sikerült úgy szerveznünk a munkát, hogy a szükséges karbantartásokat három nap alatt el tudtuk végezni. Jól télkészült karbantartó szakembereink menet közben is nagyon odafigyelnek a terme- lőberendezésekre, s a legapróbb jelzésből is észreveszik, ha valami nincs rendjén, s az esetleges hibákat azonnal elhárítják. (Folytatás a 5. oldalon) Arab estes Az Arab Liga 21 tagállama közül 11 hivatalosan bejelentette, hogy kész részt venni a Marokkóban tartandó arab csúcskonferencián. Ezek: Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrain, Katar, Kuvait, Irak, Jordánia, Dzsibuti, Oman, Szomália és Marokkó. Vendelek Nigériából KembáiROk északon A Szakszervezetek Országos Tanácsának meghívására hivatalos látogatásra hazánkba érkezett a Nigéria Munkáskongresszus (NLC) küldöttsége, amelyet A. Sunmo- nu eluök vezet Az NLC küldöttsége a SZOT vezetőivel megbeszéléseket folytat a kétoldalú kapcsolatok és az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségéről, valamint a nemzetközi szakszervezeti moz- € galom időszerű kérdéseiről. A küldöttség magyarországi tartózkodása során szakmai szakszervezeti központokban, ipari üzemekben ismerkedik a magyar szakszervezetek munkájával, látogatást tesz mezőgazdasági, fogyasztási és értékesítési szövetkezeteknél. A SZOT székhazában hétfőn megkezdődött megbeszéléseken a nigériai delegációt Sunmonu, az NLC elnöke, a magyar küldöttséget Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese vezeti. Kevesebb szabálytalanság Az árusítást vizsgálták LíWv ■' ŰÉI Befejezésbe! közeledik a gabonák .-'okaiitás megyénkben. Az elmúl! héten az északi járásokban is a búza és árpa utolsó hektáijoit vágták a kombájnok. Mi az edclényi járás egyik legészakibb gazdaságában, a rakacai Uj Dolgozó Tsz-ben é.deklödiünk az idei be- takaiitásiól. Beszámoló a 3. oldalon. A Kereskedelmi Felügyelőség az első fél évben több mint 13 ezer üzletben vizsgálta az áruellátás helyzetét, a kereskedelmi munka színvonalát, az eladott termékek árának és minőségének ösz- szefüggéseit, a boltok tisztaságát. A vizsgálatok számához viszonyítva az elmúlt év azonos időszakához képest 2 százalékkal kevesebb szabálytalanságot tapasztaltak. A legtöbb szabálytalanságot változatlanul az élelmiszerkereskedelemben és a vendéglátásban találták. Azok legtöbbször a termékárak feltüntetésének hiánya, a nem megfelelő minőségű áruk eladása és a higiéniai előírások megsértése volt. A vásárlóktól a kereskedelmi felügyelőségekhez 900 Da- nasz érkezeit az első fél évben, ez 4.3 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Az áruellátás hiányosságait ötvenen jelezték, főként iparcikkeket hiányoltak. Árdrágítás miatt 83 vásárló tett panaszt. A termékek minőségét és a garanciális javítások elhúzódását száznegyvenen kifogásolták. Főként a bútorok garanciális javításánál? hosszú ideje adott okot panaszra. \