Észak-Magyarország, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-22 / 144. szám
1982. június 22., kedd ESZAK-MAGYARORSZAG 5 Testvérmegy 5nk, Vologda területén, a Sekszna folyó magas partján fekvő Cserepovec városban található a Szovjetunió második legnagyobb kohászati üzeme. Az ott előállított acél nélkül ma már elképzelhetetlen lenne olyan autógyáróriásokat építeni, mint a volgai és a kámai, és elképzelhetetlen lenne a kőolaj-kitermelés fejlesztése Szibériában, vassal és acéllal ellátni az ország európai körzeteit. Cserepovec a szó szoros értelmében óriási gyárváros. Az üzem első nagyolvasztóját 1955 augusztusában indították be. Ma már a cse- repoveci kohászati üzem termékeit a Szovjetunió (iOOO vállalatához és a világ több mint 30 országába szállítják. A Szovjetunió területén testvérvárosunkban készült vas és acél a legtökéletesebb. Ebben lényeges szerepet látszik az a körülmény, hogy az elmúlt években előtérbe került a kohászati vállalatok rekonstrukciója, korszerűsítése, technológiájuk megújítása. Cserepovecben csupán a legutóbbi 8—10 esztendőben több mint 20 üzemrészt korszerűsítettek, bővítettek. Közéjük tartozik az acél- konverter-műhely, amely a martinműhelyt váltotta fel. A Szovjetunió legnagyobb teljesítményű — 400 tonnás — gépcsoportjait szerelték fel itt. A legjobb minőségű acélt kétszer olyan gyorsan olvasztják, mint a régi kemencékben, és jóval olcsóbban. Az egy csarnokban elhelyezett több mint 80 méter magas traktus körülbelül kilenc hektárnyi területet foglal el. A berendezéseket műszakonként mindösz- sze 400 ember szolgálja ki. Ez a hatalmas műhely szinte „néptelennek” tűnik. A dolgozók fényesen kivilágított, légkondicionált fülkékben tartózkodnak. Ezek az irányító álláshelyek egészségügyi szempontból a legkényesebb elvárásokat is kielégítik. A munkatársak a vezérlőpultok mögött foglalnak helyet: a műveletek automatizálása és gépesítéff R ff ff ispat&r Lázbércen Két nap Borsodban lenÉzetjárók találtai Tavaly Szekszárdon, az idén Miskolcon rendezték a Közalkalmazottak Szakszervezetének természetjárói hagyományos kétnapos találkozójukat, amelyre az elmúlt hét végén, több mint 1200- an érkeztek az ország minden részéből. — Zömmel tanácsi dolgozók jöttek el e találkozóra — mondja Gál Imre, a Köz- alkalmazottak Szakszervezetének meg?bi titkára. Rendezvényünkön részt vett dr. Prieszol Olga, a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára is. Körülbelül harminc éve hagyomány a találkozó. A gyulai csoportból mintegy tízen, közel 25 éve vesznek részt a természetjárás ilyen formájában. Az idei találkozóra stílszerűen már kirándulásról érkeztek — a Tátrában töltöttek néhány napot —, a két nap programjából pedig a Miskolccal, fi Bükkel való ismerkedést választották. — Miért erre a programra esett a választás? — Szépnek tartjuk a várost, a Bükk pedig olyan csodás, hogy nemcsak az alföldiek, de az ország más részéből is szeretnek idelátogatni — monda Géczi Dénes, a Gyulai városi Tanács 44 fős csoportjának vezetője. — Városunkban a tanácsi dolgozók körében hagyomány a természetjárás, az együttes kirándulás. Az avasa műemlékegyüttes, a diósgyőri vár, városnéző séta, Lillafüred a barlangjaival és tavával — szép élményt adott a gyulaiaknak. — Véleményem szerint egy kirándulás nem lehet rossz — összegezte véleményét Szabó Tibomé népművelő. — örülünk, hogy négytagú családunk itt Borsodban együtt tölthette a hét végét. ... sokadszor vagyok itt, hiszen évek óta részt veszek a találkozókon, mindig kellemes program ... ismerősökként jövünk többen... jól sikerült hétvége volt... először jöttünk, szeretnénk jövőre is ... — néhány vélemény a gyulai csoportból a találkozó második napjának végén. A kétnapos találkozó számokban: az 1200 résztvevőből közel 500-an mentek kirándulni Szilvásváradra. 350- en Aggtelekre és több mint 300-an választották Miskolc látnivalóit. (köpöezi) Murányi Gyula gátőr a vizet mindig is imádta A hatalmas víztükör rezzenéstelen. A perzselő hőségben szinte szemmel láthatóan párolog a tó. A tikkasztó meleg ugyancsak próbára tesz bennünket, de tűrjük, mert a táj szépsége, a méltóságteljes nyugalom, a jótékony csend, a tüdőt tisztító levegő bőségesen kárpótol. A lázbérci víztározó partján állunk. Ez hazánk második legnagyobb, legfeljebb 6,2 millió köbméter víz befogadására alkalmas ilyen építménye. Az Uppony, Dé~ destapolcsány, Bánhorváti községek által határolt háromszögben található a víztározó, amelyet 1969-ben adtak át a rendeltetésének. Völgyzáró gát építésével hozták létre az ipszilon alakú, 77 hektár kiterjedésű vízgyűjtőt, amely a településeket, bányákat, üzemeket ivó- és ipari vízzel ellátó rendszer meghatározóan fontos létesítménye. De hagyjuk a nézelődést, „foglalkozzunk” vendéglátónkkal. Merthogy miatta jöttünk ide, róla szándékozunk riportot írni. Meg kell őszintén mondanunk, Murányi Ottó merőben eltér a már korábban megismert gátőröktől : 24 éves, középmagas, szőke, szemüveges fiatalember, akinek még szakálla sincs, s akinek olyan kifinomult a modora, mint egy diplomatának. Ettől függetlenül valóban érti a mesterségét, igazi gazdája a birodalomnak. K — A vizet mindig is imádtam — mondja, miközben a korlátra támaszkodva a messzeséget kémleli. — Hajózási szakközépiskolát végeztem Budapesten, majd két évig gépészként kolróhajón dolgoztam. Azt a munkát is szerettem, de ez izgalmasabb, szabadabb élet. Innen vonultam be katonának, a feleségem ugyanennél a vízügynél laboráns. Igaz, most szülési szabadságon van, hiszen a kislányunk, Beatrix, május 22- én született. Egyébként az apósoméknál, Bánhorvátiban lakunk. — Mi a feladata a gátőrnek?' Mennyire becsülik meg ezt a szolgálatot? — Kezdem a második kérdéssel, mert arra egyszerűbb válaszolnom. Nem panasz- kodhatom a fizetésre, havonta hazaviszem a négyezer forintot. Állandóan délelőttösök vagyunk, ez is kedvező számomra. A tennivalók? Röviden azt felelhetem: mi gondoskodunk a víztározó megfelelő állapotáról. Ügyelnünk kell a műtárgyakra; mérnünk kell például a gát ab jának áteresztő képességét. Egy esetleges gátszakadás elkerülhetetlenül tragédiát okozna. A környezetért, a víz tisztaságáért is mi vagyunk a felelősek, A tóban számtalan halfajta él, így ponty, csuka, amur, balin, pisztráng, domolykó, és így tovább, és halászni csakis horgászegye- sületi tagoknak szabad. Szóval az orvhalászok lefülelésében is részt vállalunk, halőri teendőket is ellátunk. Afféle tájvédelmi felügyelők is vagyunk, hiszen a tározó része a lázbérci tájvédelmi körzetnek. Körbejárjuk a sok kilométer hosszú, helyenként 10—15 méter mély tavat. Mielőtt elindulnánk, Murányi Ottó láncvégre köti Luxot, a hűséges farkaskutyát. Máskor biztonságot ad a jól megtermett, erős állat közelsége, most azonban csak zavarná a gazdát a kalauzolásban. Árnyas fák között vezet a földút; mintha csak alagút- ban járnánk, úgy borulnak össze fejünk felett a dús lombok. Az egyik kanyarban sas rebben fel az érkezésünkre. — Gazdag a tó környékének állatvilága — jegyzi meg a gátőr. — Van szürke gémünk, rengeteg a vadkacsa, tavasszal egy csapat sirály is érkezett valahonnan. Őzzel, szarvassal, vaddisznóval, rókával is találkoztam már az idén. A növényvilág lassan átalakul a tározó hatására. Hogy mást ne említsek: a lombos fák helyett fenyőt ültetnek, ugyanis ezek levelükkel kevésbé szennyezik a vizet. Csodálatos látvány az npponyi síziklaszoros, ami után széles tisztás következik; itt elidőzünk. A fából készült táblán tiltó szövegek olvashatók: „A terület a vízminőség és a természeti értékek megóvása érdekében védelem alatt áll. Tilos: a fürdés, a csónakázás, a táborozás, engedély nélkül a vízparton való tartózkodási. Tilos a szemetelés, a tározó és a patakok vizének szennyezése, a védett növények és állatok gyűjtése, a tájképi értékek pusztítása. A környezetvédelmi előírások megszegőivel szemben szabálysértési eljárást indítunk.” —■ Sajnos, sokan megszegik ezeket az intézkedéseket — közli kísérőnk. — A jövőben kétségtelenül szigorúbban felelősségre kell vonni a fegyelmezetlemkedőket. Elhaladunk a Bán-patak mellett, majd a tó másik oldalán lemegyünk a Csermely patakig. Ez a két patak táplálja a víztározót, amely az árvizek levezetésére is szolgál. Sétánkat a kiindulási helyen, a 270 ezer köbméter föld beépítésével készült völgyzáró gáton fejezzük be. Búcsúzáskor a fiatal gátőr azt mondja: — Jöjjenek el legközelebb is. Értesítsenek előtte, s akkorra kihozom majd a színes fotőgyűjteményemet. Mert a pecázáson kívül a fényképezés a legkedvesebb időtöltésem. Ugye, említettük: Murányi Gyula merőben eltér minden más, korábban megismeri gátőrtől! Kolaj László Fotó: Laczó József — Gyönyörű, impozáns műhelyben, remek munka- körülmények között dolgozunk, érdekes a munkánk — mondják egybehangzóan. Ahhoz azonban, hogy a konverter dolgozói lehessenek, sokat kell tanulniuk, mert az üzem korszerűsítése állandóan napirenden van. Először az elméletet sajátítják el, az üzemi oktatási kombinát kabinetjeiben. Aztán más városokban levő kohászati üzemekhez mennek üzemi gyakorlatra, tapasztalatszerzésre. A tervek szerint két-három év múlva A kohászati üzem konvertermüvének számitóközpontja és ve- Cserepovecben az acélgyár- zériöterme. Innen irányítják az acélolvasztás folyamatát. tást megkétszerezik. A konverterműhely után hozzálátnak az ország legnagyobb kohójának építéséhez. Ä város alig 25 év alatt így vált az ország egyik legnagyobb ipari központjává. A gyárépítés, korszerűsítés és a termelés kapcsolata, összhangja példás a hatalmas üzem egész területén. Még úgyszólván le sem vonultak az építők, máris kezdődik a termelés. Megyénk kohászati szakembereit is ámulatba ejtette ez a tervszerű, összehangolt munka, amit látogatásaik során ebben a gyáróriásban tapasztaltak. A munkások a termelési folya- > mat megkezdésével egy idő- bői vehetik birtokukba a Építkezés a kohászati üzem területén. Ebben a műhelyben szociális intézményeket és megkétszerezik a kiváló minőségű acélgyártást. létesítményeket is. se gyakorlatilag 100 százalékos. A műhelyt hagyományosan „melegnek” nevezik, valóban azonban a megolvadt fémmel csupán az öntőknek van dolguk, nekik is rövid időre. A konverterüzem új kollektívájába más vidékről, más üzemekből is jöttek tapasztalt munkások. Feltűnően sok a fiatal. Az átlagéletkor 28 év. Az üzem három szakmunkásképző tanintézetében végezték el tanulmányaikat a fiatal szakmunkások. A tapasztalt kohászok és a fiatal kezdőt A gyár óvodái, napközi otthonai, kulturális és sportlétesítményei minden igényt kielégítenek. Ez pedig nem kis gondot jelent az üzem vezetőinek, hiszen a gyárváros lélekszáma évente ötezerrel növekszik. Borsodi véradók Megyénkben az elmúlt évben igen szép eredmények születtek a véradásban. Már három éve megvalósult a teljes térítésmentes véradás, s azóta is folyamatos e mo- galom. A vöröskeresztes szervezetek az egyenletességre törekednek: mindig, mindenkor tudják biztosítani az egészségügyi intézményeknek a szükséges vért. Mi több, ma már a fővárosi kórházaknak is tud megyénk segítséget nyújtani, s mind gyakoribbak a célzott véradások, amelyek a ritka vércsoportú betegek életmentését szolgálják. Nőtt a helyszíni és az intézeti véradások száma is, elősegítve a korszerű beteg- ellátást. A speciális és sürgős vérigények kielégítését szolgálták korábban a vállalatokkal kötött szocialista szerződések. Napjainkra a szocialista brigádok kialakították az „életmentő láncot", amelynek kezdeményezője a Borsodi Vegyi Kombinát volt: a megye több készenléti brigádja rendkívüli esetekben is biztosítja a gyors segítséget. Hegyalja kapujában A már élénkülő nyári idegenforgalom bizonyítéka, hogy Hegyalja kapujában, Szerencsen mind gyakrabban látni autós nyugati turistákat. És nemcsak „átvonuló” itt az idegenforgalom. A Szerencsen lencsevégre kapott, jól felszerelt nyugatnémet turisták végcélja is a tokaji kemping volt. Fojtán László felvétele ugyanazokkal az érvekkel indokolják, hogy miért jöttek az üzembe.
