Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-11 / 85. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1981. április 11., szombat A megye ér- és beivízbelyzetéről tárgyalt a képviselőcsoport A képviselőket Karcsún virággal fogadták (Folytatás az 1. oldalról.) védekezést illetően azonban most már elértük azt a színvonalat, hogy a jövőben a belvíz elleni védekezésre is nagyobb erőket összpontosíthatunk. Erre meg is van a terv, mely Borsodot megfelelő módon figyelembe veszi. Szólt arról is, hogy az ár- és belvízsújtotta tsz- eket addig sem szabad magukra hagyni, támogatni kell őket a lehetséges módokon. Mindenképp szükséges, hogy az itt élő emberek érezzék a tervszerű, következetes munkát, mely a gazdálkodás helyes feltételeinek visszaállítását, megteremtését szolgálja. Grósz Károly felszólalásában hangsúlyozta a helyi erők munkájának, szerepének rendkívüli jelentőségét. A helyi vezetők, a politikai munkások eddig is mindent megtettek a jó politikai légkör kialakításáért, erre a tevékenységükre, az itt élő emberek szívós, kitartó munkájára továbbra is nagy szükség van. Elmondotta, hogy az árvizes területek helyzete valóban nem jó, az előrelépés, a helyzet javítása egyáltalán nem könnyű és főként nem lehet gyors, látványos, viszont a remény mindenképp megvan rá együttes erővel, összefogással. Az előrelépés reményét jelzi egyébként ez a tanácskozás is, és természetesen nem csupán a Bodrogköz, hanem a Taktaköz és a délborsodi részek esetében is. Huszár István képviselőnk felszólalásában a reális program szükségességéről beszélt. Műszakilag, nénziigyileg megalapozott, komplexprogram szükségességéről, hogy a lakosság lássa az eredményt, a következetességet. Elmondotta, hogy most paár nem sajnálkozásra van szükség, hanem konkrét tevékenységre. Kovács Antal felszólalásában elmondotta, hogy valóban nagy tervről, nagy feladatról van szó és az OVII, valamint a MÉM ezt a feladatot súlyának megfelelően kezeli. Jellemző, hogy a hatodik ötéves tervben a víz- rendezési összegnek mintegy 13 százalékát Borsod kapja, ezen belül több. mint 7 százalékát a Bodrogköz. A témával kapcsolatosan számosán mondták még el véleményüket, észrevételeiket, valamennyien helyeselve, támogatva az árvizes területek rendezésének ügyét. Dr. Havasi Béla, a képviselőcsoport vezetője zárszavában elmondotta, hogy erre a témára — az ülésen elhangzott, számos kérésnek megfelelően — a későbbi években ismét visszatérnek, hogy tájékozódjanak az elvégzett munkáról. T Gagarin űrrepülésének 20. évMuléiára emlékeztek F (Folytatás az 1. oldalról) az Interkozmoszban, a világűrkutatásban meggyőzően bizonyítja a szocialista társadalomban, a testvéri országok együttműködésében rejlő lehetőségeket — mondotta a KB titkára. Hozzáfűzte: mindannyiunk meggyőződését is' kifejezésre juttatta Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, amikor a XXVI. kongresszuson arról szólt, hogy a testvéri országok űrhajósai nemcsak a tudomány és a népgazdaság érdekében munkálkodnak, hanem hatalmas jelentőségű politikai küldetést is teljesítenek. A közös űrrepülések valóban szorosabbra fűzték népeink egységét, barátságát, együttműködését, erősítették a szocialista hazafisá- got és internacionalizmust. — A magyar nép néhány hét múlva, május 26-án ünnepli annak a felejthetetlen napnak első évfordulóját, amikor a bajkonuri űrrepülőtérről felbocsátották a Szojuz—36 űrhajót, fedélzetén Valerij Kubászov parancsnokkal és Farkas Bertalan kutató-űrhajóssal. Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan és a felkészülésben méltó társa, Magyari Béla kiképzett űrhajós, valamint szovjet társaik helytállásukkal és rokonszenves emberi magatartásukkal példaképpé váltak, szívünkbe zártuk őket. De büszkék vagyunk azokra a magyar tudósokra, mérnökökre, munkásokra, katonákra is, akik közreműködésükkel hozzájárultak a magyar űrkutatási tevékenység sikereihez és az űrrepülések során felhasznált magyar műszerek kifejlesztéséhez. Köszönetünkef fejezzük ki ezúttal is a testvéri Szovjetuniónak, hogy a Magyar Népköztársaság állampolgára űrrepülést hajthatott végre. Május 26. a magyar és a szovjet nép igaz barátságának kiemelkedő dátuma. A továbbiakban Korom Mihály kitért arra, hogy az űrkutatás felgyorsította, új minőségi szintre emelte a tudomány termelőerővé válásának folyamatát, hangsúlyozva, hogy az űrkutatással új lendületet nyert tudományoknak egyértelműen az emberiség közös gondjai megoldását kell szolgálniok. — A világ ma válaszút elé került: engedik-e a világ népei, hogy a szélsőséges imperialista körök, a fegyverkezésben érdekelt monopóliumok, amelyek ma ismét hidegháborús hangokkal mérgezik a nemzetközi légkört, pusztulásba sodorják az emberiséget, vagy pedig megálljt parancsolnak a két világrendszer között fennálló katonai erőegyensúly megbontására, a fegyverkezési hajsza fokozására irányuló imperialista törekvéseknek, és az ember javára, a békés jövő építésére használják fel a korszerű tudomány vívmányait. — Ugyanaz a rakéta, ugyanaz az űrszerkezet egyaránt szolgálhat békés és háborús célokat. Felvihet az űrbe embert pusztító gyilkos eszközöket, atom-, hidrogén-, neutrontöltetet és az ember javát szolgáló tudományos műszereket. Mi amellett vagyunk” hogy a világűr is a békés együttműködés színtere legyen. A szocialista országok külpolitikájának egyik alapvető vonása a különböző társadalmi rendszerű országok egymást gazdagító, népeik javát szolgáló együtt munkálkodásának szorgalmazása, az együttműködés fejlesztése különböző területeken. Ez konstruktív gyakorlati lépésekben, tettekben nyilvánul meg. A szovjet kommunisták közelmúltban tartott XXVI. kongresszusa meggyőzően kifejezésre juttatta, hogy a szocializmus és a béke ügye elválaszthatatlan. A Magyar Népköztársaság helyesli a Szovjetunió új, fontos javaslatait, a nemzetközi légkör, az államközi kapcsolatok javítására, a népek együttműködésének fejlesztésére — hangsúlyozta befejezésül a Központi Bizottság titkára. Az emlékünneoség részvevői — köztük a Tudományos Akadémia, a Magyar Inter- kozmosz Tanács tagjai, az Interkozmosz-programban részt vevő kutatók, MSZBT- aktivisták és fővárosi dolgozók — Jurúj Gagarin űrrepülésének 20. évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot intéztek a Szovjet Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsához. Moszkvában, a Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában pénteken ünnepi ; nagygyűlést rendeztek Jurij ! Gagarin űrrepülésének 20: I évfordulója alkalmából. A ■ rendezvény elnökségében szovjet párt-, szakszervezeti és társadalmi szervek' képviselői, űrhajósok, tudósok, katonai vezetők, s a szocialista országok űrhajósai foglaltak helyet. A Moszkvai városi Párt- bizottság titkárának megnyitó szavai után a résztvevők megválasztották a nagygyűlés tiszteletbeli elnökségét: az SZKP Politikai Bizottságát, élén Leonyid Brezs- nyevvel, az SZKP KB főtitkárával. Ezt követően Ana- tolij Alekszandrov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke mondott ünnepi beszédet. a Pénteken délelőtt Varsóban megnyílt a szejm (parlament) Ülésszaka. Elsőként Wojciech Jaruzelski miniszterelnök számolt be az ország jelenlegi helyzetéről. Emlékeztetett iá, hogy két hónappal ezelőtt az általa vezetett kormány, kinyilvánította: konkrét tettekkel kívánja megoldani az állam és az állampolgárok legsürgetőbb problémáit. Egyidejűle felhívással fordult a közvéls ményhez: legyen kilencven nyugodt, sztrájkmentes munkás nap. A továbbiakban a miniszter kijelentette: a sztrájk fegyverét, ezt a végső eszközt, az elmúlt időszakban _ túl gyakran használták. A sztrájkra vonatkozó döntések indítékai nem egy esetben „gazdaságon túliak” voltak, néhányszor a Szolidaritás országos vezetésének egyetértését is nélkülözték. Éppen ezért a kormány javasolja a szejmnek. hogy két hónapra függesszék fel a sztrájkok meghirdetésének jogát. Ennek az intézkedésnek enyhítenie kell a társadalmi feszültséget, meg kell teremtenie a stabilizáció alapjait. Ez pedig hazafias érdek, érdeke a kormánynak és a szakszervezeteknek egyaránt. A gazdasági helyzetről szólva Jaruzelski miniszter- elnök hangoztatta: minden egyes nap, amelyen Lengyel- ország rossz termelési eredményeket mutat fel, tovább gyengíti a gazdaságot. Tartóssá válik, mélyül a válság. A maga legteljesebb élességében merül fel a kérdés: mit tegyünk, hogy 36 milliós népünk megmeneküljön az éhezéstől. (A kormány tízpontos programja továbbra is érvényes, de végrehajtani csak radikális lépésekkel lehet. Baráti találkozó Prágákat) Csehszlovákia Kommunista Pártjának újjáválasztott vezető szervei baráti találkozót tartottak a prágai vár Spanyol-termében. Képünkön: Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára üdvözli a CSKP vezető funkcionáriusait és a jelenlevő külföldi küldötteket. Az elnöki asztalnál jobbra Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, balra Lubomir Strougal, a pártelnökség tagja, kormányfő. A CSKP kongresszusának pénteki záróülésén Gustáv Husák bejelentette: a csütörtök délutáni ülésen újjáválasztott Központi Bizottság, valamint Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság megtartotta alakuló ülését, és ezen megválasztotta tisztségviselőit, a párt vezető testületéinek tagjait. A jelölteket egyhangúlag választották meg. a Központi Bizottság ismét Gustáv Hu- sákot választotta főtitkárává. A kongresszus befejeződése után, pénteken, a déli órákban, a CSKP újonnan megválasztott Központi Bizottságának tagjai baráti találkozót Tartottak a külföldi küldöttségekkel, köztük az Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára vezette magya_r delegációval. A találkozón" Gustav Husák, a CSKP KB főtitkára, valamint — az ösz- szes vendég nevében — Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a szovjet pártküldöttség vezetője pohárköszön- töt mondott. Gustáv Husák hangoztatta: a CSKP nagyra értékeli, hogy a teitvérpáftok nagy számban küldtek delegációkat a XVI. kongresszusra. Megköszönte továbbá, hogy a testvérpártok együttműködésükkel és szolidaritásukkal támogatják a csehszlovák kommunistáknak a szocialista eszmék megvalósításáért végzett tevékenységét. Leonyid Brezsnyev pohárköszöntőjében a testvérpártok kongresszusait nagy nemzetközi jelentőségű eseményeknek nevezte, olyanoknak, amelyek valamennyi párt számára fórumot nyújtanak a hasznos tapasztalatok cseré- - jére, ösztönzést, új energiát adnak a közös célokért vívott harchoz. Csehszlovákia Kommunista Pártja a kongresz- szuson ismét meggyőző erővel bizonyította be, hogy a nép elismert élcsapata, határozott léptekkel vezeti az ország népét a gazdasági, kulturális és szociális haladás útján. Majd köszöntötte a CSKP újonnan megválasztott vezető testületéinek tagjait, es Gustáv Husákot, újraválasztása alkalmából. Pénteken hazaérkezett Prágából Moszkvába az SZKP küldöttsége, élén Leonyid Brezsnyev vei, az SZKP KB főtitkárával, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökével. A delegáció Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására vett részt a CSKP XVI. kongresszusának mun- 'kájában. Pénteken hazaérkezett Prágából az MSZMP küldöttsége, amely Óvári Miklósnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVI. kongresszusán. A prágai repülőtéren a küldöttség búcsúztatására megjelent Antonin Kanek. a CSKP KB elnökségének tagja, a prágai pártbizottság első titkáTennivalók a közlekedés biztonságáért A hazai motorizáció fejlődését kísérő fájdalmas következményeken, a balesetek ai- landó növekedésén lehet változtatni a közlekedés biztonságáért folytatott tervszerű, szervezett küzdelem eredményességének növelésével. Ez; bizonyította a tavalyi statisztika. mely szerint 1980-ban 7,2 százalékkal kevesebb sérüléssel járó baleset történt az országban, mint az előző évben — állapította meg be- izámolójában Horváth Istvái belügyminiszter, az OKBT el nőké, az Országos Köziek* désbiztonsági Tanács ülésér pénteken, a BM Művelőd“' Házában. A forgalom biztonságának javulását a veszélyeztető tényezők növekedése ellenére sikerült elérni: tavaly több mint 130 ezerrel nőtt a gép- járművezetők száma, s ösz- szességében már meghaladja a 2 milliót. Emellett nagymértékben szaporodott a gép- járműpark is. S a kezdő vezetők bizony gyakran nehezen illeszkednek be a közlekedés mindennapos ritmusába. Az alapvetően kedvező tendenciák mellett figyelmeztető, s további tennivalókat sürgető jelenségekre is rámutatott a belügyminiszter.Szólt arról, hogy bár a halálos balesetek száma is mérséklődött, ám arányuk az összes sérülése« esetekhez viszonyítva hazánkban magasabb, mint más országokban. Különösen elszomorító. hogy egy év alatt 922 hat éven aluli gyermek halt, illetve sérült meg az 'utakon. A legfontosabb idei teen dókról szólva a belügyminiszter a gyalogos balesetek számának csökkentését emli tette elsőül, hangoztatva, hogy erősíteni kell a vezetők és gyalogosok partneri viszonyát. Eredményesebbé szükséges tenni a felvilágosító munkát is. A nagyobb biztonságot szolgálja újabb jelzőlámpák, táblák, útburkolati jelek elhelyezése, célszerű alkalmazása és a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek ‘megvilágítása. A „zebráknál” az eddigieknél rendszeresebben tartanak majd ellenőrzéseket is. A gyermekbalesetek elleni küzdelemben is jobban kel1 építeni az iskolai oktatásra hasznosítva az e témában végzett pedagógiái kutatásokat, s mind gyorsabban elterjesztve azt az „oktató csomagot”, , amelyet jelenleg fejlesztenek ki az óvodásoknak, kisiskolásoknak. Az ellenőrzésben változatlanul elsődleges cél az ittas vezetők kiszűrése, ennek érdekében idén új. megbízhatóbb szondával látták el a rendőröket. Az ülésen felszólalt Puilai Árpád közlekedés- és posta- ügyi miniszter is. Elmondotta: az elmúlt tervidőszakban jelentősen fejlesztették a közt úti közlekedést szolgáló létesítményeket. bár még mindig elmaradás van a forgalom tár masztotta igényekhez képest. A mindig veszélyt jelentő vasúti kereszteződések biztonságát csaknem 900 automatikus berendezés felszerelésével javították. így az átjárók 96 százalékában már korszerű biztosítórendszer működik. Tavaly 810 ezer gépjármű hatósági műszaki vizsgálatára került sor, s az időszakos szemléken nem megfelelőnek bizonyult autók 6 százalékos aránya azt bizonyítja, hogy a tulajdonosok nem fordítanak kellő gondot járművük állapotára. Ez gyakoribb ellenőrzéseket tesz szükségessé.