Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-04 / 80. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG TO m -- 1981. április A., smmbat HiTELAKCiÖS ES NYUGDÍJAS UTALVÁNYOK BEVÁLTHATOK! MEGRENOELSS MISKOLCON KÉT HELYEN: HOFFMANN OTTÓ U. KASOK LAJOS U. jr i* A Dunánál szovjei és magyar katonák hidat építenek. 1945 március. Földosztás valahol a Duna-Tisza közén. Bánfalván — ma Bánhor­váti község része — a kö­zelmúltban nagyon szépen felújított Vladár-kastély parkjában — a kastély ma Mezőtúr város gyermeküdü­lője — áll egy termetes vadgesztenyefa. Az ittlakók — főleg az idősebbek — úgy emlegetik: Jókai fája. Béres János lídelényben élő nyugdíjas tanár — egyébként > bánfalvi születé­sű — mesélte: — Gyermek­korunkban, jó negyven évvel ezelőtt a Viadár-kastélynak volt egy háztartásvezetöje, Szíj Gizella. Tőle hallottam, hogy a kastélyban több Jó- kai-kéziratot őriznek. Azt is mondta, hogy 1849-ben Jó­kai nemcsak Tardonán, ha­nem itt is bujdolcolt. Ami­kor Tardonán kérésiéit, át­jött a hegyen Bánfaivára. Mindössze 5—6 kilométer a)z út. Sokat üldögélt, s íroga­tott a gesztenyefa alatt. In­nen a fa elnevezése ... Csorba Zoltán, - a Kazin­czy Gáborról írt életrajzi munkájában ugyancsak em­lítést tett a szóban forgó gesztenyefáról. A mendemon­da szerint ugyanis Jókai 1849-ben, ha Tardonán ke­resték, ide menekült. .. A Népszava 1979. február U-i számában Mátyás Ist­ván tollából Jókai kéziratai, Müteíerrika könyvei cím­mel interjú jelent meg. A nyilatkozó dY. Havasi Zol­tán, az Országos Széchényi Könyvtár, főigazgató -helyet­tese, aki az újságíró kérdé­sére: milyen érdekességeket szerzett be a könyvtár az utóbbi két évben, a követ­kezőket mondotta: „Messzi­ről érkezeit vissza Magyar- országra. s került hozzánk egy kézirat-együttes: Jókai Mór néhány regényének — Erdély aranykora, Törökvi­lág Magyarországon, Jani­csárok végnapjai —, s né­hány kisebb kéziratának autograf fogalmazványa. A Caracasban élő Viadár Er­vin őrizte meg őket.. Az Országos Széchényi Könyvtár 197ö—77-es év­könyvében Nemeskéri Erika Egy kiadatlan Jókai-kézirat című tanulmányában foglal­kozik az imént említett Vla- dár-hagyatékkal. írásában többek között' szerepel egy részlet Viadár Ervin- levelé­ből, amit a könyvtár veze­tőségének írt: „Egy bará­tunk felhívta a figyelmün­ket arra, hogy önöket érde­kelhetnék Jókai legelső munkáinak a kéziratai, ame­lyeket a múlt század, köze­pe táján ö maya adott há­lából nagyanyámnak, akinek a házában tardonai bujdo- sása idején sok időt töltött és török időkről szóló mun­káiban felhasznált adatokat, részben az ottani könyvtár­ban levő régi könyvekben találta.” Az ügy pontos tisztázását sajnos nehezíti, hogy Jókai — aki bár tardonai tartóz­kodásának nyomát sokszor feljegyezte — a Viadár csa­ládot, így özv. Viadár Jó­zsefnél, született Lónyai Ka­rolinát soha nem említette. Ezért a kutatók is — az említett levél alapján — a Viadár család emlékezetére, valamint a néphitre van­nak hagyatkozva abban a kérdésben: járt-e 1849 vé­gén Jókai a bánfalvi kas­télyban ? Nem tudom, a megoldást segíti-e, vagy még inkább bonyolítja, ha elmondjuk, hogy Lónyai Karolina baráti kapcsolatot tartott tenn Ka­zinczy Gáborral, aki hosszú éveken át a bánfalvi kas­tély vendége voit. Kazinczy pedig Jókai elvbarátja volt. a debreceni napokban. Ez a barátság később is tartott. Viadár Ervin — családi. hagyományokra hivatkozva — közölte, hogy Kazinczy Gábor Jókai tardonai időzé­sének (augusztus közepe — december vége) idején is Bánfalván tartózkodott. A kutató Nemeskéri Eri­ka, aki a hiányos adatok rekonstruálásából azt a, kö­vetkeztetést is levonja, hogy a Jókai-kézi rátok Kazinczy Gábor közvetítésével juthat­tak a Viadár családhoz, ír­ja: . nem zárhatjuk ki a Viadár család ismeretségét Jókaival. Ha negyvenkilenc­ben nem is. az ötvenes évek derekán járhatott Jókai Bánfalván. Tompa Mihály, Kazinczy Gáborhoz írott egyik leveléből olvasható, hogy Jókai 1860 májusában Bánfalván járt, s ott meg­látogatta a címzettet. Jókai Mór tehát járt Bán- íalván. Ha a negyvenkilen- ces látogatásai százszázalé­kosan nem is bizonyíthatók, az ötvenes években talál­kozhatott Lónyai Karoliná­val. Sőt később is! Kazin­czy Gábor halála után (1864) az Akadémia ugyanis Jókai Mórt bízta meg, hogy Bán­falván átvegye Kazinczy Ferenc és Kazinczy Gábor irodalmi hagyatékait. Hajriii Imre , Fotó: Laczó József A bánfalvi Vladár-kastély a szóban forgó vadgesztenyefával. Á rnlmnl’i! Műszaki Főiskolán ’ WlUgtlal nemrég nyílt meg a J,szovjet—magyar barátság szobája”. Az egybegyűjtött anyagok a tanárokat és a hallgatókat a miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetemen levő kollégáikhoz fűző szoros kapcsolatokról beszélnek. A szoba berendezését azok a hallga­tók kezdeményezték, akik már jártak ott. Esténként itt jönnek össze, hogy el­olvassák a Magyarországról érkezett le­veleket, megnézzék a miskolci diafil- meket, magyar zenét hallgassanak. Vlagyimir Ambareumjan, a matema­tikai tanszék tanára is gyakran benéz ide. A Nagy Honvédő Háború veterán­ja, van mire emlékeznie, amikor Ma­gyarországról esik szó ... Amikor arra kérik, meséljen háborús élményeiről, leggyakrabban az 1945 márciusában, a Balaton környékén le­zajlott csatát idézi fel. Ambarcumjant ebben a hadműveletben való részvé­telért a Kutuzov-érdemrend II. fokoza­tával tüntették ki. ... Szürke hajnal, latyakos, íelázott föld, a Balaton felől metsző, hideg szél fúj. Vlagyimir Ambarcumjan százados, tüzérosztag-parancsnoknak így maradt meg emlékezetében az a márciusi reg­gel, Nyomasztó, gyötrelmesen hosszú csend volt. A százados nem bízott ben­ne, tartott tőle. Ha az ellenség csendben van — tervez valamit. Egyszóval, résen kell ienni és elő kell készíteni a löve- get. a harcra. Akkor még senki sem tudta, hogy az a nap súlyos megpróbáltatást tartogat számukra, hogy sokukra életük utolsó reggele virradt. A tüzérek azt sem tud­ták. hogy egyenlőtlen harcba kell bo­csátkozniuk a 6. SS-páncélos hadsereg főcsapásának irányában. Az ellenségnek az volt a szándéka, hogy áttörje a 3. Ukrán front csapatainak védelmét, és a Dunapentele—Szekszárd szakaszon ki­jusson a Dunához. A hitleristák ellentámadása egyébként nem érte meglepetésszerűen a szovjet csapatokat. Készültek rá. Már az előző napon átjött az arcvonalon három ma­gyar katona és közölték,! hogy a hitle­risták néhány nkp múlva támadásba mennek át. És most a csend végül megrezzent, ■zertefoszlott. Fergeteges tüzérségi tűz zúdult a tüzérek állásaira. Azután egy­szerre megint csend támadt. Harckocsimotorok távoli zúgása ver­te fel a reggel csöndjét. Nyomban szag­gatott vezényszavak hallatszottak. A le­génység elfoglalta helyét a lövegek mellett, az irányzók valósággal ráta­padtak az irányzókra, a ködfátylon át keresték a célpontokat. Ambarcumjan százados átment pa­rancsnoki harcálláspontjára, és felké­szült a harc irányítására. Csupán az egyik üteg tizennégy ellenséges tankot számolt össze. A harckocsik lánctal­paikkal csörömpölve, éktelen motorvij­jogás közepette, lassan közeledtek. Ágyúik lövései homályos fényfoltokként lobbantak. A százados azonban nem sietett ki­adni a tüzparanesot. Biztosra akart menni. A ködben lassan, nagyon lassan rajzolódott ki a tankok körvonala. Vagy csak úgy rémlett? ... Amikor már világosan meg tudta kü­lönböztetni a páncélosokra mázolt teu­ton-kereszteket, odakiállott a telefono­soknak, akik az ütegekkel állandó kap­csolatot tartottak fenn: — Tűz! A 76 milliméteres lövegek közvetlen tüzet zúdítottak az ellenséges harcko­csikra. Az élen haladó tank helyben megpördült, szétlőtt lánctalpa hosszú uszályként bomlott ki, majd sűrű fekete füstbe borult. Mellette lángra lobbant a másik, majd mögötte a harmadik. Az első roham volt alighanem a leg­hevesebb. A hitleristák a veszteségek­kel nem törődve támadtak. A szovjet tüzérek azonban ellenálltak a nyomás­nak. A lélegzetvételnyi szünetet felhasz­nálva, Ambarcumjan odakúszott az el­ső üteg tüzelőáliásához. A tüzérek ép­pen rendbe hozták a felszerelést, Jősze- res ládákat cipeltek, kötözték a sebesül­teket. Az ülegparancsnok jelentést tett: négy ellenséges harckocsit lőttek ki, az egyik löveg teljesen harcképtelen lett, egy másik megrongálódott, bár tüzelni lehet vele. Halottak és sebesültek van­nak. Ekkorra már feloszlott a köd, de to­vábbra is a füstfelhök sűrű fátyolként gomolyogtak a földek fölött. Ügy tűnt, ! ilyen borús időben az ellenséges légi­erőtől nem ykell félni, de a junkeresek váratlanul mégis megjelentek. Zuhanó- repülésben támadták a tüzérosztag ál­lásait. A robbanásoktól rengett a föld. A tüzérosztag lövegeinek majdnem a fele harcképtelenné vált, a lószer is ki­fogyóban voit. A tüzérek itt-ott már ké- zitusót vívtak a hitlerista géppisztolyo- soklcal, akiknek sikerült a tüzelőállá­sokig eljutniuk. A százados csak késő este kapott pa­rancsot, hogy vonuljon vissza a Sárvíz­csatornához, az előre kiépített állásokba. Mint kiderült, a szomszédos szakaszon a hitleristák áttörték a védelmet és be­ékelődtek a 233. löv.észhadosztály harc­rendjébe. Az éjszakai sötétség leple alatt vo­nultak vissza. A tehergépkocsik, az át- gázolhatatlan sárban egy helyben forgó kerekeikkel, csak nagy nehezen húzták a lövegeket. Szüntelenül szemerkélt az eső. Alighogy a tüzérek megvetették lá­búkat az új védelmi vonalon, máris új­ra feltűntek az ellenséges harckocsik. Nyomukban a gyalogság. Az egyik ellenséges roham visszaveré­se során Ambarcumjan századost egy repeszdarab megsebesítette. Harcállás­pontját azonban nem hagyta cl: fájdal­mát leküzdve, tovább irányította a har­col, míg csak el nem veszítette eszmé­letét. A kórházban tért magához, amikor a sebész már kivette vállából a repesz- darabot. A sebesülés szerencsére nem volt súlyos, a százados állapota gyor­san javult. És micsoda véletlenek vannak! A ba­jai kórházban összetalálkozott Másik­kal, az öccsével, aki a 83. tengerészgya­logos dandár egyik felderítő szakaszá­nak parancsnoka voit, és a budai kirá­lyi Vár ostrománál sebesült meg. Vlanvimíi* Ilem v°if sokáig kór­’ házban. Székesfehér­vár, Veszprém, Szombathely városokon keresztül vezetett az útja tovább, a vár­va várt győzelem felé. Jt. B. Megindul az élet a fővárosban. Élelmiszer érkezett Budapestre.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom