Észak-Magyarország, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-19 / 168. szám

VHBEfl ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1980. július 19., szombat Épül a rial Szeli mmtm Jövő tavasztól kilenc község ellátását biztosítja Francia-magyar közös televíziós műsorban szerepel Farkas Berta­lan űrhajós. A képen a kozmonauta Martine Chardon francia szerkesztő-műsor vezetővel. Katonai puccs Bolíviában Ha valahol szükség van a vezetékes ivóvízre, ez Bod­rogköz, annak i.s elsősorban az északkeleti része. Az itt élő emberek nagy hányada még ma is az ásott kutak vi­zét fogyasztja, melynek mi­nősége a rendkívül magas talajvízszint. s a kutak szeny- nyeződése miatt sok kíván­nivalót hagy maga után. En­nélfogva természetes, ha az emberek Ricsén, Dámócon, Kernjén és a többi községben jó minőségű, vezetékes víz­hez akarnak jutni. Néhány évvel ezelőtt ezen a vidéken még csak re­ménykedtek, hogy egyszer talán beteljesedik kívánsá­guk. S lám. ami nem is olyan régen sokak számára álom­nak tűnt;, az rövidesen kéz­zelfogható valóság lesz. * A megyei tanács a hetve­nes évek második felében előteremtette a vízhálózat és a vízmű megépítéséhez szük­séges milliókat és elfogadta a riesei körzeti vízműrend­szer létesítésének tervét. Az események ezután "már gyor­san követték egymást. Két évvel ezelőtt, 11)78. júliusában megalakult a Riesei Körzeti Vízműtársulat, amely ezt kö­vetően a beruházás gazdájá­vá vált. A vízrendszer alap­művének és elosztóhálózatá­nak megépítésére 135 millió forintot irányoztak elő. A Borsod megyei Tanács több mint (10 milliót bocsátott a beruházó rendelkezésére, míg a vízügyi alapból 30 millió 'forint jutott erre a célra. A hiányzó összeget — mintegy 44 millió forintot a lakosság és az intézmények hozzájárulásából teremlet lék elő. A beruházás lebonyolítá­sával az Országos Vízügyi Beruházó Vállalatot bízták meg. a munkák kivitelezésé­re a Borsod megyei Vízmű­veket. az Észak-magyaror­szági Vízügyi Igazgatóságot, a Kelet-magyarországi Víz­ügyi Építő Vállalatot és a la- josmizsei Vízgépészeti Vál­lalatot kérték fel. * Még két év sem telt el a beruházás kezdetétől, s már arról számolhatunk be, hogy a körzeti vízrendszer számos létesítménye elkészült, illetve a beruházás a tervezettnek megfelelő ütemben halad, s minden remény megvan rá, hogy a, vízszolgáltatás az előírt határidőre — 1981. május 31-ig — megkezdődik. Ezt állapították meg a hét második felében, a beruhá­zásban érdekelt vállalatok vezetőinek részvételével Ri­esen megtartott helyszíni be­járáson. Báthory Gábor, a megyei tanács építési, közle­kedési és vízügyi osztályá­nak vezetője, miután tájéko­zódott a beruházás állásáról, elismeréssel szólt több kivi­telező vállalat, mindenek­előtt a Borsod megyei Víz­művek és az Észak-magyar­országi Vízügyi Igazgatóság munkájáról. Mint mondta, a jó tervezés és az irányítás mellett, ennek a két vállalat­nak köszönhető elsősorban, hogy a községek közötti el­osztóhálózat és a községek ivóvízvezeték-rendszerének nagy része határidő előtt, jó minőségben elkészült. * Nagyobb munkák már csu­pán a Riese határában léte­sülő központi víztermelő te­lep beruházásán vannak hátra. Az itt dolgozó ' Kelet- magyarországi Vízügyi Építő Vállalat eddig mintegy 20 millió forint értékű felada­tot teljesített, s ez összhang­ban van a beruházási ütem­tervben szereplő előirány­zattal. Különben a szakem­berek egybehangzó vélemé­nye: a riesei körzeti vízmű­rendszer próbaüzemelését meg lehet és meg is kell kezdeni 1981. májusában. Ez pedig azt jelenti, hogy jövő év tavaszán Dámóc Láea- cséke, Kisrozvágy. Nagyroz- vágy Seinjén. Riese. Révie- ányvár, Zemplénagárd köz­ségek. valamint őrhegy tele­pülés lakói jó minőségű, ve­zetékes ivóvízhez jutnak. — Az épülő vízrendszer üzembe helyezésével 11 ezer ember részére biztosítunk Bodrogköz északkeleti ré­szén egészséges ivóvizet — újságolta György Zoltán, a Riesei Körzeti Vízműtársulat elnöke. — A jövőre elkészü­lő vízrendszer ugyanakkor lehetővé teszi, hogy tervbe vegyük a második ütem meg­építését. amely további há­rom községet érintene. Ez persze még csak elképzelés, megvalósítása a népgazdaság teherbíró, képességétől függ Mindenesetre, a kiviteli ter­vet megrendeltük. Mi nagyon bízunk benne, hogy a követ­kező ötéves tervidőszakban Pácin. Karcsa és Karos köz­séget i.s bekapcsolhatjuk a vezetékes ivóvízhálózatba, (Folytatás az 1. oldalról) nézetük szerint a választások „zűrzavarba taszították” az ötmilliós országot. Washingtonban a külügy­minisztérium bejelentette, hogy azonnali hatállyal meg­szünteti a Bolíviának nyúj­tott katonai támogatást, és gazdasági segélyt sem nyújt mindaddig, amíg nem tisz­tázódik az ország helyzete. A bolíviai puccsot követő­en háromtagú katonai junta vette át a hatalmat. A Reu­A hivatalos meghívásra Ma­gyarországon tartózkodó Mau­rice Papon francia költség- vetési miniszter vendéglátó­jával, Hetényi István pénz­ügyminiszterrel áttekintette a két ország gazdasági és pénz-, ügyi kapcsolatait, a vállala­tok közötti közvetlen együtt­működés bővítésének pénz­ügyi feltételeit, tekintettel a közelmúltban aláírt magyar —francia adóügyi megálla­ter' hírügynökség értesülése szerint a kormányzó tanács tagjai Luis Garda Meza tá­bornok, a szárazföldi hadse­reg főparancsnoka, Waldo Bernal tábornok, a légierő főparancsnoka, és Oscar Ter­razas tábornok, a haditenge­részet főparancsnoka. A há­rom tábornok egyelőre nem jelölte ki az új államfőt, de feltételezések szerint egyikük veszi át ezt a tisztséget. A junta útnak indította csapategységeit a bányavidé­kekre, az ellenállási gocok felszámolására. pi'Uás nyújtotta lehetőségek­re is. A francia költségvetési mi­nisztert fogadta Faluvégi La­jos. a Minisztertanács elnök­helyettese. A találkozón je­len volt Jacques Lecompt, a Francia Köztársaság buda- pesü nagykövete és Hetényi István. Maurice Papon a Külkeres­kedelmi Minisztériumban megbeszélést folytatott Szá­lai Béla államtitkárral is. Lovas Lajos Bolíviában újból magához ragadta a hatalmat a hadsereg. Lidia Gueiier elnökasszony sorsa ismeretlen. Ezen a korábban készült képen Garcia Meza ezredessel, a hadsereg parancsnokával lát­ható, aki állítólag a puccs irányítója volt. ip-ínia pénzügyi tárgyalások Nagyobb vámkedvezmény A pénzügyminiszter és a külkereskedelmi miniszter módosította a vámjog, részle­tes szabályainak megállapí­tásáról és a vámeljárás sza­bályozásáról szóló rendele­tet. Az ú.i rendelkezés a ma­gánszemélyeket kedvezően érintő . néhány intézkedést tartalmaz. Ilyen például az, hogy a külföldről érkezett ajándékcsomagok vámmentes értékhatára 300 forintról 500 forintra, a házasságkötéstől számított 1 éven belül kül­földről érkező ajándékkülde­mények vámmentes összeg­határa pedig házaspáronként 3000-ről 5000 forintra emel­kedett. (Folytatás az 1. oldalról) 12 százalékkal növekszik. A beruházási programban a szolgáltatások területén sze­repel egy barkácsboltépítés, 1931-ben átadnak egy köny­ves, vas-műszaki, ruházati, óra-ékszer, egy népművészeti boltot; egy hanglemez- és egy gyógynövény szakboltot, pos­tát, virágüzletet és a Video­ton színes tv-szervizét. A Centrum Áruházzal szemben több, mint 30 millió forintos költséggel fogtechnikai labo­ratóriumot és egy lakberen­dezési áruházat építenek fel. Ebben az évben adják át Ózd új. Volán-pályaudvarát. Az 1.7 hektáron elterülő 32 kocsiállásos pályaudvar pró­baüzemét augusztus első fe­lében már megkezdik, s re­mélhető, hogy a pályaudvart augusztus 20-ra átadják ren­deltetésének. A kereskedelmi helyzet ja­vítása mellett a városnak nagy gondjá a víz. A Han- gony és a Hódos patakok vize. Az elmúlt évben a két patak elöntötte a várost. Bár nem szerepelt sem az ÉVI­ÉIG. sem a városi tanács be­ruházási programjában, gyors megoldásként létrehoztak a város határában egy 380 mé­ter hosszú, 6 méter korona- szélességű terelőgátat az ár­vízveszély csökkentésére. A jövőben — a tanács és az ÉVIÉIG összefogásával — további szabályozásokra ke­rül itt sói-, nagymértékben csökkentve ezzel az árvízve­szélyt Ózd on. Pusztafalvi Tivadar A belföldi forgalom szá­mára bármilyen címen vám­kezelt személygépkocsi vám­tétele nem változott. Az ér­tékesítésre felajánlott sze­mélygépkocsik után befolyt összegből azonban a korábbi 50 helyett, 80 százalék vámot számolnak el. A Büntető Törvénykönyvvel összhangban kimondja az új rendelet, hogy a Magyar Népköztársaság vagy más szocialista ország, továbbá valamely nép, nemzetiség, fe­lekezet vagy faj ellen gyűlö­let keltésére alkalmas, vala­mint a közszemérmet sértő sajtótermékek. kiadványok, ábrák és tárgyak nem vám- kezelhetők. mis. puccs B olíviában ismét színre léptek a katonák. Az igazat megvallva, a jobboldali puccs híre aligha számíthat meglepetésnek. Miután hivatalosan is bejelentették, hogy a június 29-i választásokon a baloldali és a közép­bal pártokat tömörítő demokratikus és népi egység je­löltje: Hernan Siles Zuazo győzött, csak kevesen hittek abban, hogy a hadsereg tétlenül belenyugszik a polgári politikusok szerepének megnövekedésébe. A péntekre virradó éjjel végrehajtott államcsíny ismét katonákat ültet a nép nyakára. Így volt ez már gyakran az ország 155 éves históriájában: egyesek a mostani láza­dást a 189. pucesnak tartják, más források szerint két­száznál is több zajlott le La Pazban. Az ok — akárcsak szinte valamennyi előző esetben — az, hogy a tábornokok szerint a polgári elemek „zűrzavar­ba taszítják” az államot. A hadsereg mindig is a rend — a katonák hatalma — megőrzése vagy helyreállítása érdekében lépett föl, így tett most is. Más kérdés, hogy a tábornokok vajmi csekély érzéket tanúsítottak a demok­ratikus jogok iránt, s ez a képességük Bolívia történel­mében töretlen: föllépésük révén mindig — nyilván most is — csírájában elfojtottak mindenfajta, demokráciára utaló változást az államéletben. Tavaly nyáron is, akárcsak 1981). június 29-én, a bal­oldal jelöltje szerezte meg a legtöbb voksol az elnökvá­lasztáson. Most is — a múlt évihez hasonlóan — a parla­mentre várt volna a feladat, hogy kijelölje az új állam­fői, miután I-Iernan Siles Zuazo sem akkor, sem legutóbb nem szerzett abszolút többséget. A katonaság azonban fölrúgta a demokratikus játékszabályokat, ráunt az alkot­mányos rend értelmében eljáró politikusok pepecselésére. Az elmúlt másfél évszázad alatl amúgy is komoly tapasz­talatokra tettek szert a puccsók végrehajtásában, most is csak a parancsot kellett kiadni, a többi ment, mint a karikacsapás. Az egyéves átmeneti időszakra megválasztott államfő, Lidia Gueiier asszony és 17 miniszterének sorsa egyelőre ismeretlen. Az államfő a katonák követelésére lemondott, s a hatalmat rájuk ruházta át. Állítólag már meg is ala­kult a háromtagú junta, a szárazföldi erők, a haditenge- része't és a légierő főparancsnokából. Valamelyikük majd az ország élére áll — legalábbis eddig ez volt a szokás. Persze, ez a puccs sem ment simán. A bolíviai szak- szervezetek általános sztrájkra és ellenállásra szólítottak föl. Egyes értesülések szerint a bányászok — miután szak- szervezetük vezetőjét meggyilkolták — több helyen össze­csaptak a katonákkal. Washington számára a bolíviai puccs némileg kényel­metlen. Az USA szívesebben vette volna, ha az országot vele baráti érzelmeket tápláló polgári kormány irányítja. A puccsal hatalomra került tábornokok minden kétséget kizáróan jó viszonyra törekednek majd az Egyesült Álla­mokkal, s igyekeznek majd feledtetni, hogy Latin-Ame- rika e nyugtalan országából egy időié ismét száműzték a demokráciát. Párizsi merénylet Bakhtiar ellen Párizs Neuilly elővárosá­ban pénteken reggel fiatalok egy csoportja be akart ha­tolni a Pineau sugárút 101. számú épületébe, ahol Bakh­tiar. az iráni exsah utolsó miniszterelnöke lakik. Lö­völdözés tört ki az épületet őrző rendőrök és a behatol­ni akaró fiatalok között. Két rendőr és a bérház egyik lakója életéi vesztette. A be­hatolni próbáló fiatalok kö­zül a rendőrség hármat le­tartóztatott. Személyazonos­ságukat egyelőre nem állapí­tották meg. Az első jelenté­sek szerint Bakhtiar. aki a támadás idején lakájának konyhájában tartózkodott, sértetlen maradt. Iszlám gárdisták egy cso­portja vállalta magára a francia főváros Neuilly elő­városában pénteken reggel Bakhtiar volt iráni kor­mányfő ellen megkísérelt merényletet. A gárdisták közleményét a teheráni rá­dió ismertette. Párizsban merényletei kíséreltek meg Bakhtiar volt iráni minisz­terelnök ellen. A képen Bakhtiar a rendőrségi kihallgatás után. Ankét az olimpia jegyé'oen Tegnap délután a diósgyőri Vasas Művelődési Központ­ban ankéton találkoztak a Lenin Kohászati i '.űvek Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság aktívái a Fáklya képes­újság szerkesztőivel.. Az an­két vendégei, Jurij Akimov főszerkesztő. Rudolf Kobnl főszerkesztő-helyettes és Ra- dos Péter felelős szerkesz­tő válaszoltak munkájukkal kapcsolatban az érdeklődők kérdéseire. — A világ országai közül 62-ben jelenik meg lapunk — mondta Jurij Akimov fő­szerkesztő. — A magvar ol­vasók számára is Igyekszünk olyan cikkeket. riportokat megjelentetni, amelyek őke* is közelről érintik, foglalkoz­nak problémáikkal felvelet! kérdéseikkel. Borsod megyé­ben jelentős az olvasóink szá­ma az ankét alkalmából sze­mélyes kapcsolatra is sort keni hettünk, kicserélhettük gondolatainkat közös témá­ink ról. Gyakorlatilag a föld min­den második lakója láthatja az olimoiát így érthető volt, hogy a legnagyobb, érdeklő­dés az ankéton is a rangos sporteseménnyel volt kapcso­latos. A Fáklya korábbi két szama eav kiadásban olim­piai szám volt. ebben ismer­teitek. fotókkal dokumentál­ták a játékok színhelyeit, ri­portokat közölt ismert spor­tolókkal. jelenlevők el­mondtak véleményüket., gon­dolataikat a kéoesúisáaaal kapcsolatban is. ötleteket ve- lellek tel. mi löl szeretnének olvasni a következő számok­ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom