Észak-Magyarország, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-21 / 144. szám
1980. június 21., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Megyénkbe látogatott a szovjet-magyar űrpáros Ai űrhajósokat Miskolc Határában Grósi Károly fogadta. (Folytatás az 1. oldalról) «merre .jöttünk, é.s itt. Miskolcon is szeretettel fogadtak bennünket. Köszönjük Grósz elvtárs tájékoztatóját es büszke vagyok a megye dolgozóinak elért szép eredményeire — mondotta — majd az űrrepülésre emlékezett vissza: — Számomra még mindig álomnak tűnik az a csodálatos érzés, amikor a start előtt jelentést lehettünk az állami bizottságnak; amikor ismerkedni kezdtem az igazi súlylalanA megyei pártbizottságon tett látogatás után kedves vendégeink kíséretükkel a Lenin Kohászati Műveket keresték fel. A Diósgyőrbe vezető útvonalon ismét sok ezer integető, zászlót lobogtató miskolci dolgozó köszöntő sorfala között érkezett meg a gépkocsisor a vállalat főbejáratához. A kohászat dolgozói nevében dr. Szeppel- feld Sándor vezérigazgató, Rábai István, a pártbizottság titkára, Gácsi Ferenc, a szak- szervezeti bizottság titkára és Porkoláb László, a KlSZ-bi- zottság titkára fogadta a delegációt, az LKM KISZ-es lányai virágcsokorral kedves^ kedtek a vendégeknek, akik ezt követően az LKM központi tanácstermében foglaltak helyet. Ili dr. Szeppel- leld Sándor a vállalat kolsúg állapotával és amikora 301) kilométeres magasságból lenézhettem a Földre. Va- lei'ijnék ez volt a harmadik űrrepülése, ő segített át a nehézségeken, a szokatlan érzéseken. Most, a körutazásom alatt, sokan megkérdezik tőlem, amikor a/, űrállomásról a televíziós közvetítést adtuk, a többieknél miért mozogtam és te- begtem erőteljesebben. Egyszerűen azért — mondta 'mosolyogva —, mert nekem nagyon tetszett a súlytalanság állapota és ezt maximálisan kihasználtam. A/, űrrepülésről egyébként majd alkalomadtán többet is beszélek, ha nem lesz ilyen szoros a program. Még egyszer erők egészséget kívánok a megye dolgozóinak, kérem adják át üdvözletünket azoknak, akik nem lehettek itt körünkben. Grósz Károly, megköszön*, ve az űrhajósok szíves szavait, hangsúlyozta, hogy azt az eredményt, amelyet ők elértek, sajátunknak is tartjuk. Majd meghívta Far kap Bertalant egy huzamosabb Borsod megyei tartózkodásra, pihenésre. lektívája nevében köszönetét mondott az első szovjet—magyar közös űrrepülés résztvevőinek és irányítóinak a megtisztelő látogatásért. A több mint 200 éves diósgyőri nagyvállalat 18 ezres kollektívája nagy örömmel fogadta és feszült figyelemmel kisérte az űrpáros útját, amely tovább erősítette a megbonthatalilan magyar— szovjet barátságot — mondotta — majd szólt a vállalat fejlődéséről, a kombinált acélmű most folyó építéséről, •, amely részben szovjet segítséggel épül. Ezt követően a két űrhajósnak díszoklevelet és emlékplakettet nyújtott át. A díszoklevél tanúsítja, hogy az Interkozmosz-program keretében a szovjet—magyar személyzetű Szojuz—38 űrhajóval sikeresen végrehajtott űrrepülés során az űrkomplexumon. súlytalansági állapotban végzett fémolvasztást, illetve ötvözési kísérletek alapján a Lenin Kohászati Müvek dolgozói nevében Va- lerij Kubászov űrhajós parancsnokot és Farkas Bertalan alezredes kutató-űrhajóst a kollektíva tiszteletbeli kohász tagjává avatta. Farkas Bertalan mindany- nyiuk nevében meleg szavak, kai mondott köszönetét a.szívélyes, baráti fogadtatásért és azért a megtiszteltetésért, hogy a vállalat egyik brigádja felvette a Szojuz—38 nevel. és tiszteletbeli brigádtaggá fogadták őket. Ezúton is köszönetét mondott mindazoknak. akik segítették őket a sikeres űrrepülésre való felkészülésben, amelynek gyakorlati eredményei nagyon A vendégeket Miskolc utcáin sokezres tömeg köszöntötte. Pióbavétel az elekltoacélmüben. Emléksorokat Írnak be a Szojuz—36 brigád noplójáber hasznosak lesznek a jövőben. Végezetül a vezérigazgatónak átnyújtotta ajándékát: az első közös szovjet—magyar űrrepülés tiszteletére kiadott emlék óla ketleket tartalmazó díszdobozt. Valeri.i Kubászov pedig átadta kettőjük nagyméretű. dedikált fénykénét és és egv szintén dedikált körív- vet. ^melv a csillagvárosi életről szól. Ezt követően Varya Lajos kohász, az elektroaeélmü egyik aranvkoszorús ifjúsági szocialista brigádjának tagja mondott köszönetéi a kél űrhajósnak. amiért hozzájárulták ahhoz., hogy felvehessék a Szojuz—38 megtisztelő nevet, egyúttal meghívta a két űrhajóst és kíséretét: tekintsék meg a brigád munkahelyét. * Félig tréfás, léiig komoly hangulatban zajlottak az. események a diósgyőr i kohászatban. Az. űrhajósok míves tőr- kést is kaptak ajándékba. Tisztelettel, köszönettel átveszik. Farkas Bertalan mintha zsebéhez nyúlna, amolyan kereső mozdulattal, majd hirtelen hátrafordul az újságírók felé: „Fiúk! Nincs egy kis aprópénzetek?” „Apró? Csak az. van!” Valaki átad neki valamennyi fillért. Az űrhajós nagy komolyan elmondja, hogy a tőrt a szokás értelmében meg kell fizetni é.s át is nyújtja az. árát. Ugyancsak komolyan. Már amennyire az ilyesmit komolyan lehel tenni. Acélból készültek a tőrkések. Az út pedig a tanácskozóteremből az elektro- acélmübe vezet. Az LKM vezérigazgatója tájékoztatójában utalt az ismert fémre. Az űrhajósok számos tudományos kísérlet közölt fémet is olvasztottak az űrben, a súlytalanságban. Illő hát és jogos, hogy tiszteletbeli kohászokká avassák őket. Természetesen az elektroacél- müoen, természetesen a Szojuz—36 szocialista brigád munkahelyén. Hogyan is történt? Az űrhajósok felvették a kobakot, a kék szemüveget, a kohásakeeztyűt, a kötényt. Ezután a 18-as számú kemencéből.— 50 tonnás, szovjet gyártmány — a próbavevő kanállal kiemelték a szükséges mennyiséget. Ezt beöntötték a próbacsészebe; ismeretes: meg kell várni, míg ez a mennyiség kihűl, hogy a laboratóriumban megvizsgálják, és ha minden rendben, jöhet a csapolás. A szkafander után a kohászöltözékben — különösen miután Kubászov a brigád által dedikált: kohászkalapot is a .fejébe csapta — nemigen lehetett volna úgy hirtelenjében felismerni a kozmosz hőseit, de mindenesetre ezt a próbál is jól csinálták. A próbaöntés irtán a brigád kérésére a kél űrhajós emléksorokat jegyzett a brigádnaplóba. A bejegyzés után a brigádvezető benw- tatta a brigád tagjait es átadtak ajándékukat: koíiásw- szatyoot, kohászszemüvegeU és -kesztyűt, az elkészült, próbákat és a brigádtagok aláírásával ellátott kohásakata- pokat. Az üzemlátogatás után vendegeink a J únó-szálloban ebédellek meg. ahol dr. Ladányi József, a megyei, t«- nács elnöke mondott pohárköszön tőt. Forró hangulatú nagygyűlés Micsoda színes kép! Utoljára lélen jártam ilt. akkor minden szürke volt, most meg ... ! — lelkendezett tegnap délután, a nagygyűlés kezdete elöli a miskolci sportcsarnokban az egyik résztvevő. Joggal telte. hiszen a nyári meleg napon fiatalok és idősek, nők és férfiak a gyárakból, vállalatokból. intézményekből érkezettek sokszínű látványa. az alkalomhoz illő, ízléses dekoráció valóban megragadó volt. Abban a pillanatban, amikor vendégeink megjelentek a csarnokban. Ebben a pillanatban ugyanis a jelenlévők.' körülbelül négyezer ember, mintha vezényszóra tenné, felpattan! a székekr ől és hosz- szan tartó tapssal köszöntötte a most is jókedvvel, derűsen integető kozmonautákat. Végül is elcsitult, a tapsvihar, a zenekar eljátszotta a magyar, majd a szovjet himnuszt. A nagygyűlést Drótos László, a Miskolc városi Pártbizottság első \ titkára nyitotta meg. A rendező szervek nevében üdvözölte a nagy jelentőségű esemény tiszteletére összehívott nagygyűlés valamennyi résztvevőjét. Hangsúlyozta: nagy öröm Miskolc város lakossága számára, hogy körünkben köszönthetjük ' a szovjet—magyar űrpáros programjának kimagasló személyiségeit. akik a Lenin Kohászati Művek dolgozóinak, a Szojuz—36 nevet felvevő szocialista brigád tagjainak meghívására ellátogattak megyénkbe és városunkba. Megkülönböztet éti tisztelettel köszöntötte az elnökségben helyet foglaló vendégek között Valerij Kabá- szorot. a Szojuz—36 űrhajó parancsnokát. Farkas Bertalant, a Szojuz—36 kutató- űrhajósát, Alekszej JcUszejecet, a közös űrrepülés irányító parancsnokát, a szovjet delegáció vezetőjét, Magyart Béla. kiképzett űrhajóst. Valentyin KozirHevet, a Szovjet Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsának tudományos titkárát,' Krászánt Ivanovot. a Szovjetunió debreceni lókonzulját. Rucz Sándort. az MSZMP Központi Bizottsága tagját, a KB osztályvezetőjét. Kárpáti Ferenc altábornagyot. a. Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnökét. miniszterhelyettest. Üdvözölte a megye és a város állami, társadalmi es tömegszervezeteinek, a fegyveres erőknek és testületeknek vezetőit, a város üze-' meinek és intézményeinek képviselőit, majd átadta a szót Grósz Káról y na n. az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a megyei párt-) bizottság első titkárának, á nagvgyülés elöadójáriak. (Folytatás « i. oldaton# 1 Látogatás a Lenin Kohászati Művekben