Észak-Magyarország, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-16 / 217. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 T979. szeptember 16,, vasárnap Nagyjavítás után Ismét terms! a TVK olefingyára Véget ért az éves nagyjavítás a Tiszai Vegyikombinál olefinüzemében. Ponto- sap két héttel a leállás után ismét összeállt a technológiai sor, s megkezdődött az üzemszerű termelés. Kérdésünkre Szénási Tibor, a kombinát műszaki igazgató- helyettese elmondta, hogy a szeptember 1-én kezdődött nagyjavítás szervezetten, példás rendben ment végbe. Ez egyben azt is bizonyítói- ta, hogy az üzemeltetők, a karbantartók, a társüzemek és a kivitelezők mintegy 851) fős csapata szorosan együttműködve, egymást segítve végezte a javítási, revíziós munkákat. A külső vállalatok közül — a rájuk hárult feladatok nagyságát és fontosságát tekintve — mindenekelőtt a Gyár-■ és Gépszerelő Vállalat, valamint az Országos Szakipari Vállalat helyi kirendeltségének helytállása érdemel elismerést. Ue a többi közreműködő kollektíva sem vallott szégyent. Az igazgatóhelyettes kiemelte a vállalat műszaki-felügy el éti osztályának tevékenységét. Ez a kollektíva gondoskodott ugyanis arról, hogy a revízióra szoruló mintegy 120— 180 készüléiv műszaki állapotú a munka befejeztével kifogástalan legyen. Az idei karbantartási, revíziós munkák nagyságát jól érzékelteti, hogy a vállalat mintegy 100 millió forintot költött az olefinüzem nagyjavítására. Mint azt az igazgatóhelyettes elmondta, a munkákat a tervezett határidő előtt két nappul korábban sikerült elvégezni. így a gyár szeptember 14-én reggel már etilént termelt. Nem sokkal ezután megkezdték az etilénszállítást a szovjetunióbeli Kalusbu. Must jelent meg a Zeneműkiadó Vállalat gondozásában a Borsodnádasdon élő Nemesik Pál munkúsfolklór- kutaló, a Borsodnádasdi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője újabb könyve, a Zenei köztudat és nemzetiségi politika. Ebből az alkalomból a kiadóvállalat, valamint az Ózdi városi Tanács és a járási tanácsi hivatal művelődésügyi osztálya, az Ózdi Népművelési Intézmények Igazgatósága és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat szeptember 17-én este dórái kezdettel az ózdi Kun Béla Művelődési Házban könyv- bemutatót túrt. A műsort (Boros Anikó, a Magyar Rádió zenei szerkesztője vezeti, közreműködik Barczi Pál (Rozsnyó), Lukác Jan (Köri). Sükösd Albert (Ralim), valamint La jtner Gyula és Murányi Béláné (Borsodná- dasd) szólóénekes, továbbá az Ózdi Népművelési Intézmények vegyeskara és a Tar- donai Pávakor. Kevés az ivóvíz Miskolcon (Folytatás az 1. oldalról) hogy a vízzel jobban ellátott belvárosi területekről a város nyugati zónájába juttassanak napi 28—24 ezer köbméter ivóvizet. Több víz- lurta'ék bekapcsolására nincs lehetőség, így a felelősség közös, a takarékosságot a lakosság. az üzemek és intézmények számára a holnapi vízigények teszik kötelezővé. A vízművek arra kéri a miskolciakat, hogy a hét végén is csak annyi vizet használjanak fel, amennyi feltétlenül szükséges, a jelenlegi mennyiségből ugyanis nem jut pazarlásra! Brezsnyev az HDK-iia látogat A Német Szocialista Egységpárt, az NDK Államtanácsa és Minisztertanácsa meghívására október elején szovjet párt- és kormányküldöttség utazik az NDK-ba. hivatalos, baráti látogatásra. Az NDK megalapításának harmincadik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken részt vevő szovjet küldöttséget Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vezeti. A közönségnap szombati premierjén nagy forgalmat bonyolított le az őszi BNV. A jelekből ítélve az első vendégek többsége vidékről érkezett, erről tanúskodtak a vásár környékén sorakozó kü- lönbuszok, s a kedvezményes vasúti jegyeket lepecsételő MÁV-kí rendeltség forgalma is. Szinte megállás nélkül közlekedtek a vásárnéző minibuszok, s alig' voll olyan óra, amikor .ne lett volna valahol divatbemutató, amit kilenc hazai vállalat és a lengyel kiállítók rendeztek. Hivatalos vendégeket is fogadott a vásár, dr. Joseí Staribacher osztrák kereskedelmi, és ipari miniszter személyében. Két sajtótájékoztatót is tartottak ezen a napon. A Belkereskedelmi Minisztérium és az ÉVM, a Csináld magad barkácsklállítás rendezői arról számoltak be, hogy ezúttal kevesebb az újdonság, elsősorban a forgalomban levő, a rendelkezésre álló választékot tárták a közönség elé, s a kereskedelem is arra törekszik, hogy a megismert . és kereseti hasznos eszközökből legyen folyamatosabb az ellátás. Az EDZETT Művek sajtótájékoztatóján elmondták, hogy a vállalat — pályázata alapján — 40 millió forint támogatást kapott az Állami Ifjúsági Bizottságtól- a játékgyártás továbbfejlesztésére, Győrött teremtik meg a vállalat ..játék- bázisát”, s a játékgyártásba a Mihályiban nemrég vásárolt új üzemet is bekapcsolják. Az idén már 118 millió forint értékű játékot állít elő az EDZETT, ennek 91) százalékát itthon hozzák forgalomba. Vasárnap ismét közönség- nap lesz a vásáron: délelőtt II) órától/este 7 óráiga nagy- közönség rendelkezésére áll a BNV. Záptojás Stranssnak Botrányba fulladt Franz Joseí Straussnak, a nyugatnémet jobboldal kancellárjelöltjének első válaszlási szereplése Essenben és Kölnben. A CSU-elnök a községtanácsi választásokra készülő Észak-Rajna;—Vesztfália tartományban főpróbának szánta fellépéséi a jövő októberi országos választásokat megelőző kampányhoz.' Hallgatóságából azonban ezrek tünlet7 lek ellene, tojásokkal dobállak es közel tél óráig lehetetlenné tették, hogy elkezdje beszédét. Essenben a húszezres tömegből mintegy másfél ezren hatalmas füttykoncerttel, szavalúkórussal és záptojásokkal fogadták a bajor politikust. Strauss és kísérete esernyőkkel védekezett a to- jaszúpor ellen. A magasra tartott plakátokon a tüntetők azt követelték, hogy a kance’iárjelölt ne lépjen fel többé az NSZK északi részén. Strauss magából kikelve hol „náciknak”, hol „vörös terroristáknak” és „baloldali bűnözőknek” nevezte a tüntetőket, akikkel szemben a legkeményebben kell eljárni. Az események pénteken későn este megismétlődtek a kölni sportcsarnokban, ahol a tiltakozók hangja ugyancsak elnyomta az erősítők szavát. A rendőrségnek egyik helyen sem kellett közbeavatkoznia, a politikus hívei és ellenfelei megelégedtek a parázs szópárbajjal. II lét eseményei kepeien Súlyos betegség következtében Moszkvában elln/nyt Agostinho Neto, az Angolai Népi Köztáisaság elnöke. Képünkön Leonyid Brezsnyev Angola moszkvai nagykövetségén beírja nevét a részvétlátogatók könyvébe. Párt- és állami küldöttség élén Csehszlovákiába látogatott Todor Zsivkov. Képünkön: a Bolgár Kommunista Pórt KB íötitkáia, államfő — paitnere Gustóv Hasak tátsaságában. Etiópiában megemlékeztek a népi forradalom győzelmének ötödik évfordulójáról. Erre az alkalomra Addisz Abebába érkezett Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, aki Mengisztu Hailó Mariam etióp államfővel folytatott megbeszéléseket. (Folytatás az 1. oldalról) első öt helyen végző versenyzőnek 'Kopasz Béla, a megyei tanács - osztály vezetőbe lyeltese nyújtotta át a tanát;'. értékes tárgyjutalmait. A. megyei vetélkedő győztese Csanádi Lajos, a bekecsi Hegyül ja Tsz versenyzője lett. Igen nagy sikerrel szelepeitek a mezőkövesdi Matyó Tsz gépszerelői, akik közül Knston László a második, .Nayy István a harmadik és Juhász Imre a negyedik lett. Bitest Ferenc, a borsodsziráki Bartók Béla Tsz gépsze- i slője nyerte el az ötödik díjat A politikai ismeretekből legjobb ifjú gépszerelőnek a KISZ MB által felajánlott kíljóndíjat, az egyhetes jutalomüdülést, a mezőkövesdi Kríston László érdemelte kk Módosították a hízott sertések átvételi súlyát Az ország ' abraktakar- mány-készlet’ével történő takarékos gazdálkodás és a külpiaci igényekhez való jobb igazodás érdekében a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rerrtf. eletet adott ki a hízott sertés k átvételi súlyának módoájí-.ásá- ról. Ennek megfelelően 'hitel- vásárlási árak szabályozásáról szóló korábbi rendelését úgy változtatta meg. hogy’az elő állapotban minősített sertéseknél megállapított 101)— 125 kilogramm közötti súlyhatár 05—115 kg-ra módosul, de a kilogrammonkénti fel- vásárlási alapár továbbra is 27 forint 50 fillér. Továbbá az eddig 125 kilogramm élő-, súly feletti sertések felvásárlására megállapított 25 forint 80 filléres kilogrammonkénti felvásárlási alapár már a 115 kilogramm feletti értékesítésnél érvényes. A hasított súlyban minősített hízott sertéseknél az I—V. osztályra megállapított felvásárlási árak az eddigi 75—100 kilogramm közötti súlyhatár helyett a 73—93 kilogrammra vonatkoznak. A 100 kilogrammot meghaladó súlyú hasított sertésre megállapított 31 forint 50 fillér kilogrammonkénti alapárat a jövfjbep piái' a í)3 kilogram- mpt' piegha!t)dp hasíiott sertésért fizetik. A 05—95 kijq- ramm közötti súlyra megállapított 30 forint kilogrammonkénti alapárat nedig a jövőben a 05—73 kilogramm közötti súlyú hasított sertésekért fizetik. A rendelet 1.79. október 15-én lép ha- láT ’ba. Kinek jó az Egyesült Államokban a kubai szovjet jelenlét vitája? Hétfőn a késő esti órákban Washingtonban találkozóra került sor Cyrus Vance amerikai külügyminiszter és Dobrinyin szovjet nagykövet között. A megbeszéléseken azokról a jelentésekről volt szó. amelyek szovjet harci egységeket feltételeznek Kubában. Az erről szóló hírt a múlt héten Frank Church, a szenátus külügyi bizottságának elnöke dobta be a köztudatba. Azt állította, hogy a legfrissebb hírszerző jelentések és a műholdas felderítés adatai szerint Kubában 2—3 ezer főnyi szovjet katonai egység állomásozik, páncélosokkal és tüzérséggel ellátott, gyorsan mozgó alakulatokba szervezve. A szenátor szerint ez fenyegetést jelent az Egyesült Államok biztonságára nézve és azonnali vizsgálatot, illetve a Szovjetunióval szembeni hatékony lépéseket követelt. Washingtoni politikai megfigyelők körében eleve kétkedéssel fogadták a hírt, s azt a logikusnak tűnő kérdést tették fel, miként lehetséges, hogy a CIA által állandóan nagyítóval vizsgált Kytís ierijlplén éppen most és „váratlanul” fedezték fel a szovjet katonák jelenlétét. A kérdésre az amerikai sajtó adta meg a választ. A Washington Post.kommentátora szerint a „kubai kérdést” felmelegítő akcióra Frank Churchnek és a SALT tiwfVILÁGiÍRADÓ Andrej Gromiko szovjet külügyminiszternek (középen) 70. születésnapja alkalmából dr. Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete (jobbra) a Béke és Barátság Érdemrendet, C. Lovetins- ki csehszlovák nagykövet (balra), a Klement Gottwald E/dem- rendet adta át. —II. megállapodás ellenzőinek volt szüksége. A tét tehát a SALT—II. ratifikálása. A megállapodás amerikai ellenfelei már ki-, fogytak megalapozatlan érveikből is, amikor Ölükbe hullott az újabb érv: a szovjetek kubai jelenlétével kell összekapcsolni a SALT ratifikálását. A Pravda megállapítja: 17 éve működnek katonai tanácsadók Kubában. Létszámuk és funkciójuk az utóbbi években nem változott. Aligha véletlen, hogy a washingtoni propagandagépezet éppen akkor lépett működésbe, amikor Havannában tanácskoztak az el nem kötelezett országok állam- és kormányfői; s a „kubai kérdést” újabb eszközként igyekeznek felhasználni a SALT ratifikálásának halogatására. Mikor ismeri el Washington a PFSZ-t? A Palesztinái Felszabadítási Szervezet de facto elismerése Washington által már akkor is megtörtént. ha Carter elnök az izraeli lobby nyomására kénytelen volt megválni Andrew Young ENSZ-képviselőtől, attól az embertől, akinek pedig' a néger választók millióinak voksát köszönhette. Tekintsünk el most az említett esemény hátterének újbóli felidézésétől, maradjunk a puszta lényeknél. Ezek közül is mindenekelőtt azt kell az olvasó figyelmébe ajánlanunk, hogy Young és a PFSZ ENSZ-megfigyelő,lének találkozóját megelőzte egy másik. Nevezetesen a bécsi amerikai nagykövet megbeszélése a PFSZ egyik maga,s rangú képviselőjével. Amikor e sorok íródtak, a PFSZ elnöke éppen Suarez spanyol miniszterelnökkel tárgyalt Madridban. A közelmúltban az NSZK egyik kormányzó pálljanak, az FDP-nek a megbízottja pedig nyolcpontos rendezési tervei terjesztett elő u PFSZ- nek Bejrutban, arról nem is szólva, hogy a szervezetnek ma ífiár legalább száz fővárosban működnek képviselői. Mindent egybevetve: ha a vfezető tőkés országok körében is ma már többé-kevés- bé egyenlő télként kezelik a Palesztinái . Felszabadítási Szervezetet és Washington is tárgyalni kényszerül képviselőivel, akkor csupán idő kérdése és bizonyos diplomáciai fejlemények függvénye, hogy mikor következik be a de jure, azaz a teljes elismerés.