Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-19 / 221. szám
SPORT . SPCR7 ♦ SFCET . EPCR7 . SPORT . SPOR7 Megyei beieeksig Labdarúgás, NB II. Meglepetés SiaiMm .W.,V ..-. v. Ez a helyzet kimaradt! Szöglet után Czcrva magasra felugorva veszélyeztette a debreceniek kapuját, de a labda fölé Szabó István felvétele került. (DVSC—MVSC 2:1.) Naptár. 1978. szeptember 19.. kedd A nap kelte 5.26, nyugta 17.49 órakor A hold kelte 19.22, nyugta 8.19 órakor Névnap: Vilhelmina Évforduló. Száz évvel ezelőtt, 1S78. szeptember 19-én született Miskolcon és 1951. augusztusában halt meg Budapesten id. Latabár Árpád színművész, aki táncos-komikusként vált országszerte népszerűvé. A híres Latabár-színészcsalád tagjaként már gyermekkorában jellépett Feld Zsigmond gyermekszínházában, majd elvégezte a Színművészeti Akadémiát és 1896-ban Szolnokra szerződött. Több vidéki társulatnál is működött. 1910-ben a rangos Király Színház tagja lett. Ennek megszűnése után a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, ahol később gyakran két fiával együtt is fellépett. Időjárás. Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, elszórtan futó záporral. Élénk, időnként erős északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 17—ZZ fok között. Mákvölgy—B. Volán 1:1 (1:0). Sajószentpéter, 400 néző. Vez.: Fodor. Mákvölgy: Tinyó —Tán- ezos, Ködmön. Bene II.. Dernei, Béres, Mltró, Barnóczki (Jan- csurák), Szőr, Farkas. Klarian- ka. Edző: Andrej Tibor. B. Volán: Szőke — Tamás, Aranyosi, Bartakovlcs. Égerszegi (Ba- zsó), Körösi, Veres (Orlóczki), Földesi, Galló, Varga, Previtzer. Edző: Balázs András. Igen komén v küzdelmes mérkőzés. Gl.: Farkas, illetve Körösi. Jók: Ködmön, Bene ír.. Farkas, illetve Tamás, Körösi. Ifi: 0:3. Szuhavölgy—Tállya 1:1 (0:0). Kurityán. 400 néző. Vez.: Zvo- lenszki. Szuhavölgy: Salamon — Jaskó, Juhász, Csömör. Bállá. Fazekas, Svirján, Rimaszécsi, Szalai. Klem, Borisz. Edző: Mar- czinaskó József. Tállya: Bandura — Bucsák, Ruttkai dr.. Szívós, Tóth II., Nagy, Bányiczki, Horász, Pekó H., Pócs. Spéder. Edző: dr. Sója Szabolcs. A helyi csapat közelebb állt n győzelemhez. Gl.: Szalai, illetve Spéder. Jók: Salamon. Jaskó, Borisa illetve Bandura, Tóth 1L. Pócs. Ifi: 3:1. MEAFC—Alsózsolca 0:0. Hejő- esaba, 200 néző. Vez.: Bodnár I. MEAFC: Végh — Vígh, Szlá- dovics. Török, Berki. Berecz, Csomós, Kopcsányi, Szabó. Zoltán (Váradi). Takács. Edző: Fischer Ferenc. Alsózsolca: Borbély — Szekeres, Tóth, Vertig, Kiss, Kalász, Dulibán. Orosz, Zsíros, Mlinárcsik, Madaras. Edző: Szamosi Ferenc. Jó iramú, küzdelmes mérkőzés. Jók: Végh. Szládovics, Török, illetve Szekeres, Vertig, Dulibán. Mezőkövesd—Trcncsényi SE 0:0. Mezőkövesd. 2500 néző. V.: Osváth. Mezőkövesd: Ilii — Pázmándi. Porács. Mezei, Pál, Újvárosi, Varga (Káplár), Bukta, Petrik. Marton. Haidu. Edző: Antal Ferenc. Trencsényi: Fésűs — Balogh. Palágyi. Zakar, Tárnái, Szilágyi (Sípos). Magyar, Szimcsák (Lakatos), Bonéi, Nagy. Korhűt. Edző: Ncu- schel Károly. Nagy iramú, izgalmas találkozó. Jók: A Mezőkövesd valamennyi játékosa átlagon felüli teljesítményt nyújtott, illetve Fésűs (a mezőny legjobbja), Palágyi, Zakar. Balogh. Királd—Sátoraljaújhely 1 :l (1:1). Királd, 200 néző. Vez.: Berta. Királd: Barczi — Kucs, Töke, Kriston. Uly, Boda, Dobos. Szatmári, Varga, Birk, Szemere. Edző: Széles István. Sátoraljaújhely: Vaklcs — Pe- recsi, Lisovszld, Sütő. Tóth, Kiss, Kállai (Laczkó), Sztankó, Dutkievicz, Szepesi (Csongrádi), Zsófi. Edző: Tárcza Zoltán. Sok helyzet kimaradt. Gl.: Uly illésből). illetve Kiss. Jók: Kucs. Tőke, Uty, illetve Lisovszki, Sütő, Kiss. Ifi: 2:3. IJorsodnádasd—Hejőcsaba 1:0 (1:0). Borsodnádasd, 500 néző. Vez.: Kelemen. Borsodnádasd: Molnár. —^ Türk, Marion. Koós, Holczhauser. Érsek, Vámos I., Németh, Gyárfás, Antal. Marity- tyák. Edző: Szendrei Béla. He- jőcsaba: Török — Szabó I., Nagy I.. Eszlári, Dávid. Kunfalvi, Novek, Nagy II.. Szabó II., Jäger, Krisztián. Edző: Pcnde- rik György. Jó iramú mérkőzés, megérdemelt hazai győzelem. Gl.: Érsek. Jók: A hazai csapat minden játékosa dicséretet érdemel, illetve Nagy I., Jáger. Ifi: 5:1. MÉMTE—SÜMSE 3:0 (1:0). Miskolc, 400 néző. Vez.: Órás. MÉM- Té: Poloczik — Budai. Papp, Csonó, • Botos (Dobolán). Nemes, Demeter, Kardinál, Kocsis, Pallai, Gombos. Edző: Csá- nyi József. SÜMSE: Veres — Domoszlai, Szilágyi (Szász), Dankó, Demeter, Kosárka (Si- mándli), Bodnár, Szűcs, Lakatos, Króm pák. Labancz. Edző: Orehovszki László. A MÉMTE nagyobb arányban is győzhetett volna. Gl.: Kocsis (2), Fallal. Jók: ' Csonó, Nemos. Kocsis, Pallai, illetve Domoszlai, Demeter, Bodnár. Ifi: 0:0. Encs—Ormoshánya 4:0 (1:0). Encs, 400 néző. Vez.: Kárpáti. Encs: Juhász — Zcher. Dudás, Papp, Trombitás. Svakk. Lévai, Müller, Bacsó (Babik), Hudák. Kovács. Edző: Szántó Ferenc. Ormosbánya: ICocsák (Béres) — Tarczali, Kovács. Lakatos. Kalász, Balogh, Kóródi (Hacsi), Burkus. Anga, Szarka. Zagyva. Edző: Farkas Lajos. A helyi csapat rászolgált a győzelemre. Gl.: Hudák. Bacsó, Kovács. Babik. Jók: Dudás, Svakk. Müller. Bacsó, illetve Lakatos. Anga, Zagyva. Ifi: 1:1. Snjóbábony—Uudabánya 1:0 (1:0). Snjóbábony. 400 néző. Vez.: Vincze. Salóbábony: Szakos — Galambvári. Nyitrai (Kálmán), Kiss, Vass. Lakatos. Völgyesi, Nagy I., .Sebők, Nagy TI., Rózsa (Tóth). Edző: Kapitány Béla. Rudabánya: Szabó — Kiss, Tires. Sütő. Molnár (Rosz- kos). Bafíi. Garnm. Karcagi, Tóth (Berlinszki). Szalkó, Szlav- kni. Edző: Szalkó János. Kemény küzedelem. reális eredmény. Gl.: Nagy I. Jók: Kiss. Völgyesi, Nagy I.. illetve Kiss, Tires, Szlavkai. Ifi: 6:1. Hétközi mérkőzés * MEAFC— Sátoraljaújhely 0:2 (0:1). MEGYEI BAJNOKSÁG 1. Trcncsényi 6 3 3 _ 12- 4 9 2. P. Volán 6 n 3 — 13- 7 9 3. Tállya 6 3 2 1 15- 9 8 4. Borsodnád. 6 3 2 1 fi- 5 8 5. Hejőcsaba 5 3 1 1 8- 5 7 Sá< óraijait. 6 2 3 l 8- 5 7 7. MÉMTE 6 2 3 1 8- G 7 8. A’sózsolea 6 2 3 1 5- 4 7 0, Mákvölgy fi 2 3 1 8-11 7 10.' Sajóbábony fi 3 — 3 8- 8 6 11. Szuhavölgy fi 2 2 2 5- 5 6 12. Ptidabányn fi 2 1 3 It- 7 5 13. Encs 6 1 3 o 8-14 5 14. Királd 6 — 4 2 4- 8 4 15. Ormosbánya 6 1 2 3 4-12 4 16. Mezőkövesd fi — 3 3 3- fi 3 17. MEAFC 5 — 2 3 2- fi 2 V. SÜMSE 6 1 — 5 6-12 2 DVSC—MVSC 2:1 (1:1) Miskolc, 4500 néző. Vezeti c: Tompa. MVSC: Kun — Fábián, Kovács, Locher, Krémer — Leiszl, Czer- va — Lipták, Egri (Török), Kiss, Madarász. Edző: Krompaszky Gyula. Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés, a vendégek kapujuk elé kényszerültek. A 6.' percben csak a szerencse mentette meg a debrecenieket a góltól, ugyanis Kiss 17 méteres lövése után a labda a felső kapufán csattant. Ezután is a miskolciak játszottak lendületesebben, sail, percben megszerezték a vezetést. Madarász a jobb oldalról ívelt be szögletet, Szabó rosszul mozdult ki kapujából és Kiss 6 méterről fejjel küldte a labdát a hálóba, 0:1. Meglepetésre a gól a vendégeket hozta fel, a hazaiak ,,leeresztettek:’. Főleg n pálya középső harmadában pattogott a labda, s a 24. percben szerencsés góllal egyenlített a DVSC. Jobb oldali bedobás után Tóth F. lefordult védőjéről, s nehéz szögből, mintegy 10 méterről ívclten lőtt kapura, a labda a jobb kapufáról pattant a hálóba, 1:1. A szünet után néhány kemény belépő tarkította a játékot, s ebben főleg a vendégek „jeleskedtek”. Sajnos, Tompa játékvezető igen enerváltan fújta a sípot, sok fordított ítélete akadt, nem lépett fel kellő eréllyel. Sokáig mezőnyjátékot láthattak a szurkolók, a kapuk ritkán kerültek veszélybe. A 60. percben Tímár a jobb szélről veszélyesen kapu elé lőtt labdája elsuhant a Lábak között. A 75. percben Tóth E. a lesen álló Tímárhoz játszott, a B. BÁNYÁSZ Sajószentpéter, 7000 néző. Vezette: Fekete. » B. Bányász: Soltész — Hoder- marszki, Makróczi, MatiszcsáK, Farkas — Kvaszla, Kovács, Ko- pa — Kovács III., Németh, Fazekas (Csányi). Edző: Deák István. KVSE: Fülöp — Mochlár, Tamás, Helgen, Petcrcsák — Fekete, Kálmán, Koleszárik — Feledi, Kiss, Simkó (Varga). Edző: Szcntmarjay Tibor. Az első percekben határozott KVSE-fölény jellemezte a találkozót. A kék-sárgák lendülete azonban csak 10 percig tartott, onnan kezdve fokozatosan feljöttek a bányászok. A 32. percben az elalvó hazai védők közül Petcrcsák magasra felugorva fejessel szerezte meg csapatának a vezetést, 0:1. Egy perccel később Fekete nagy lövését Soltész üggyel-baj- jál tisztázta. A 42. percben Kvaszt a ígéretes helyzet ben hibázott. A második félidőre szinte egy „másik” Bányász-gárda jött ki a pályára. Határtalan lelkesedéssel vetették magukat a küzdelembe. Az 52. percben mégis Petcrcsák veszélyeztetett, fejesét Szolnok, 2500 néző. Vezette: ÓKSÍE: Fekete — Pribék, Fiikő II., Fiikő I., Túrái — Fehér, Murányi, Stanev — Gulyás (Munkácsi). Bácskái I., Tóth. Edző: Frenkó László. Közepes iramban kezdődött n mérkőzés. A hazaiak harcoltak ki enyhe mezőnyfölényt. A 8. percben Pribék rossz átadásával László lépett ki a védők közül, Fclcpte bravúrosan védte a bal sarokra tartó lövést. A 20. perc után feljött a Kohász, s kiegyenlített lett. a játék. A 32. percben Stanev 20 méterről küldött nngy- erejű lövését a kaoufa segítségével hárította Farkas. Ezután Gulyás került ígéretes helyzetbe, lövés helyett, azonban közéore adta a labdát, s így oda lett a lehetőség. A 42. percben Tótli nagy lehetőséget szalasztott el. a kimozduló kapus feiert a felső kamt fát talált a telibe. Egy perccel később Gulyás kicselezte a védőket, Tóth elé játszott, aki a kannát találta el. A szünet után esett az iram, n középpályán pattogott a labda. A Leninváros, 1500 néző. Vezette: Szilágyi. Leninváros; Dohány — Vnnozó, Szabolcsi, Bodolai, Kovács II. — Kapus, Kiss, Farkas — Suller, ‘Fetró (Jenői), Répás! (Győri). Edző: Kontha Károly. A hazai csapat kezdett jobban. A 4. percben Répás! szögletét Suller fejjel továbbította, azonban a kanus a helyén volt. Ezután Bodolai szólózott kétszer egymás után, de az irányzókkal baj volt. A 12. percben ismét BodoLal hozta fel a labdát, lövése Farkasról levágódott, a jól helyezkedő Kapus 10 méterről óriási gólt lőtt a bal felső sarokba. 1 :0. A 20. percben Kiss kitűnő átadása után Suller a . jobb szélen elhúzott, a rátámodó hátvédet kicselezte, de bnllábas lövését a vendégek kapusa hárította. A 27. percben Szabolcsi becsúszó szereléssel mentett a 16-oson belül, a labda ez alapvonalon túlra kerül*.*a Honvéd-csatár a középhátvéd lábán megbotlott. A játékvezető nagy meglepetésre ll-cst ítélt, amit a vendégek értékesítettek, 1 :i. Ettől kezdve Szilágyi játékvezető rendkívül indiszponáltan vezette a mérkőzést. S mert több esetbíró nem fújt, s az aprótermetű csatár 20 méterről lőtt a kimozduló Kun fölött a hálóba, 2:1. Nem sokkal ezt követően Madarász került hatalmas helyzetbe, de csúnyán fölé lőtt. Közepes színvonalú és iramú mérkőzést láthatott a szépszámú szurkolósereg, amelyet szerencsés körülmények között nyertek meg a vendégek. Igaz, a játékidő jelentős részében mezőnyfölényben voltak, s helyzeteket is teremtettek, de győztes góljukat mégis leshelyzet azonban fogta Soltész. Az 55. percben Kovács 1. szabadrúgását Fülöp nehezen tisztázta. Jó volt a játék, s az iramra sem lehetett panasza a szurkolóknak. A 64. percben Németh fejelt mellé, egy perccel később azonban Csányi lépett ki a védők közül és a hálóba lőtt, 1:1. Alig telt el néhány perc, Németh elé került a labda, s a csatár 20 méteres lövése után a hálóban kötött ki, 2:1. A 78. percben Csányi ügyetlenkedett ígéretes helyzetben, de a befejezés előtt Varga egyenlíthetett volna, azonban csúnyán fölé lőtt. Bombameglepetés született Sa- jószentpéteren! A KVSE játékosai kissé fölényeskedve kezdtek, s a vezetés megszerzése után kiengedtek. Ez megbosszulta magát, mert a szünet után nagyon rákapcsoltak a hazaiak és beszorították a Vegyészt kapuja elé. Lőttek két szép gólt. amely az Idei bajnokságban első győzelmüket jelentette. A bányászok minden dicséretet megérdemelnek lelkes, odaadó játékukért. Jók: Soltész (a, mezőny legjobbja), Makróczi. Matiszcsák, illetve Tamás, Hclgert. H. L. szolnokiak kezdeményeztek többet, az Ózd viszont veszélyesebb akciókat vezetett. A 65. percben Pét ró jobbról a kapu elé ívelte a labdát, és a tisztán álló Menyhárt közelről fejjel küldte a hálóba, l :0. Nem sokáig örülhettek a hazaiak a vezetésnek, mert a 70. pereben közvetett szabadrúgás után a legurított labdát Bácskái 22 méterről lőtte a hálóba, 1:1. A gól után Bácskái I. lőtt távolról alig mePé. A 84. percben a kapura törő Nászt buktatták az ózdi védők a 16- oson belül, a Játékvezető büntetőt ítélt. László a bal sarok felé lőtte a labdát, de Fekete gyors vetődéssel kiütötte! Kevés tervszerűséget lehetett észlelni n csonatok játékában, nagyon sok elemi hibát követtek el. Ezért aztán nem is láthattak a szurkolók jó mérkőzést, inkább csankodás jellemezte a no percet. A hazaiak végig többet kezdeményeztek, de a vendégek védelme jól állta útiét a rohamoknak. Jók: Fekete, Fükő I., Stanev. n. i. ben nem torolta meg a durvaságokat. az ellenfél játékosai kíméletlen belemenésckkel igyekeztek megakadályozni a hazai csapat támadásait. A 40. percben góllá érett az LMTK fölénye: Kiss szöktette a bal oldalon Kovács n-őt, a hátvéd pontosan adott be és Suller közelről a hálóba fejelt. 2:1. Szünet után tovább rohamozott a hazai csapat. Az 51. nercben Réoási a brúo’ria’on elfutott, az alapvonalról belőtt labdát először Farkas fejelto kanura. majd Kapus öt'méterről leadott lövését a gólvonalról vágták a mezőnybe. Sok volt a szabálytalanság, Kanust kétszer is elka- száltálc az ellenfél térfelén, de a játékvezető egyik esetben torolta meg a Honvéd-***ékorok durvaságát. A mérkőzés hátralevő részében a leninváros! föl én v jeHemezte a játékot, de az eredmény már nem változott. Az LMTK véé«» ir*r>vUortn a játékot. A hazai esannt lelkes, helyenként. jó játékával megérdemelten nyert. Jé. Szabolcsi. Kapus (a mezőny legjobbja), Kiss, Bodolai. K. L. \ után érték el. Az MVSC csak az első félidőben játszott jól, akkor lelkesen és harcos felfogásban küzdöttek. Szünet után a hazaiak csatársora nagyon visszaesett, egyetlen valamirevaló akciót sem tudtak összehozni. Az MVSC védelme sok hibát követett el, a védők nem fogtak embert, s a debreceni csatárok éltek a kínálkozó lehetőséggel. Jók: Kun, Locher, Leiszt. D. L. H. PAPP J. SE— GYULAI SE 3:0 (1:0) Gyula, 2500 néző. Vezette: dr. Bolka. H. Papp J. SE: Szöged! — Szűcs D., Szűcs I., Farkas, Bakos — Móricz (Szilágyi), Ligeti, Petrovics — Pólyák. Mohácsi, Oláh (Ozsváth). Edző: Vágó György. Nagyszerű fegyvertényt hajtott végre a miskolci együttes gyulai győzelmével. A vendégek minden csapatrészükben jobbnak bizonyultak ellenfelüknél és teljesen rászolgáltak fölényes győzelmükre. A miskolciak kezdtek jobban, s bátor támadásokat vezettek a gyulai kapura. A hazaiakat meglepte a H. Papp J. SE felfogása, s védekezésre kényszerültek. Nem kellett sokat várni a vezető gólra, ugyanis a 17. percben szabadrúgás után Szűcs II. Móricz elé gurított, ő Pctrovics- hoz tolta a labdát, s a középpályás 20 méterről bombázott a hálóba, l :0. Az első félidő hátralévő részében is a Papp J. SE kezdeményezett többet, jellemző fölényükre, hogy a gyulaiak még helyzetet sem tudtak teremteni. Az 51. percben Pólyák kapott labdát, egy csel után lőtt, s a jól eltalált labda a Jobb felső sarokban kötött ki. 2:0. (Az esetet megelőzően két Honvéd-játékost is ápoltak, így tulajdonképpen kilencen voltak a pályán!) A 62. percben Molnár szándékosan megrúgta Mohácsit, a játékvezető kiállította a gyulai labdarúgót. A 88. percben Mohácsi csípett el egy labdát, néhány lépés után 18 méterről lőtt, s a labda a kapu közepébe vágódott, 8:0. Nagy különbség mutatkozott a két csapat között. A vendégek végig korszerűbben és ötletesebben játszottak, győzelmük megérdemelt. Jók: Szűcs n., Petrovics, Pólyák, Mohácsi. ★ Az NB IT. Keleti csoportjának további eredményei: Kisvárdal SE—Szolnoki MTE 0:1. Debreceni MTE—Lehel SC 3:1. Eger SE —Nyíregyháza 1:0. Gyöngyös- Békéscsabai TASK 2:0. HÓDGÉP —Szarvas 4:1. NB n. KELETI CSOPORT 1. DVSC 7 6 — 1 15-5 12 2 Nyíregyháza 7 5 1 1 8-1 11 3. SZMTE 7 5 1 1 14-12 11 4. KVSE 7 5 — 2 24-7 10 5. Papp J. SE 7 3 3 1 17-7 9 6. DMTE 7 3 3 1 11-6 9 7. HÖDGÉP 7 4 1 2 16-14 9 8. Ózd 7 3 3 1 6-4 9 9. Eger 7 3 2 2 13-8 S 10. Gyula 7 3 2 2 8-9 8 11. Szarvas 7 3 1 3 9-10 7 12. Leninváros 7 3 1 3 8-10 7 13. B. TASK 7 3 1 3 8-14 7 14. Lehel SC 7 1 4 4 7-7 6 15. Szabó L. SE 7 2 1 4 7-8 5 16. Gyöngyös 7 2 1 4 5-7 5 17. MVSC 7 — 2 5 4-14 2 18. Sz. MÁV 7 — 2 5 5-16 2 19. Borsodi B. 7 1 — 6 3-16 2 20. Klsvárda 7 — 1 6 4-17 1 — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására vasárnap hazánkba érkezett az Amerikai Egyesült Államok ( Kommunista Pártjának küldöttsége: Henry Winston, a párt elnöke és George Meyers, a , Politikai Bizottság tagja. — Hétfőn algériai gazdasági küldöttség érkezett Budapestre Abdel Madjiz Aouchiche lakás- és építésügyi miniszter, a magyar—algériai gazdasági vegyes bizottság társelnöke vezetésével. A delegáció részt vesz a vegyes bizottsági tárgyalásokon, ahol a magyar küldöttséget Bíró József külkereskedelmi miniszter, a bizottság magyar társelnöke vezeti. Az algériai miniszter Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszterrel a két oszág közötti építésügyi együttműködésről tárgyal. — Élelmiszerboltot építenek Edelényben. Az Edelény és Vidéke Áfész beruházásában épülő létesítmény 400 ezer forintba kerül. A beruházással párhuzamosan az áfész egy mezőgazdasági szakboltot is létesít a nagyközségben. — Sportpálya építését tervezik Ragály községben, ebben az évben. A sportlétesítmény építési munkálataihoz a község lakói társadalmi munkát ajánlottak fel. — Hídmérleg épült a mezőkövesdi áfész felvásárló telepén. A hűtőtároló megfelelő ütemben épül, valószínű, hogy még ebben az évben befejezik. — Gyümolcskarncvál volt Nyíregyházán a városi stadionban 25 ezer néző volt kiváncsi a rendezvényre. Ezzel megkezdődött Szabolcs- Szatmár megye hagyományos kulturális és művészeti eseménysorozata. az október közepéig tartó „nyírségi ősz”. — Vas János, a SZOT-titkára vasárnap Ghánába utazott. A delegáció részt vesz a szeptember 18—20. között megrendezésre kerülő ghanai szakszervezeti kongresszuson. — Hétfőn megkezdődött a tanév a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetben. A főiskolai rangú, fiatal oktatási intézményben külföldi ének-zenetanárok negyedik alkalommal vesznek részt 9 hónapos továbbképző tanfolyamon. — A Miskolci Üzemigazgatóság 3. sz. Kirendeltségének az L 375 270—276-ig érvényesített csekkfüzete tegnap elveszett. Szeptember 18-ával érvénytelenítették. — Pihenőnapot kapott hétfőre Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov, a Szaljut—6. két űrhajósa. Eredetileg szombaton lett volna pihenőjük, a szabad szombat azonban saját kérésükre elmaradt: az űrhajósok részt akartak venni a holdfogyatkozás megfigyelésében. Munkájuk eredményes volt. — „Minden kínban megérez- tem a reám eső részt, minden sírásban a magam zokogását hallottam, s ezért lett belőlem ember: szocialista” — e szavakat vésték abba a márványtáblába, amelyet hétfőn lepleztek le a XVI. kerületi Pilóta utca 29. szám alatt, Rideg Sándor Kossuth- díjas író egykori lakóházán. Az „Indul a bakterház” felejthetetlen alkotójának emlékét Benjámin László Kos- suth-díjas költő idézte emléktáblaavató beszédében. — A túlburjánzó algák, és más környezeti szennyezések veszélyeztetik a Balaton vizét. Szükség van az 1976-ban hozott minisztertanácsi intézkedések megvalósításának meggyorsítására. Már működnek tisztító művek, most tározókat létesítenek. — Ismét összeomlott egy lakóház Kairóban, az egyik sűrűn lakott negyedben. Az ötemeletes épületet időben kiürítették. így az omlásnak ezúttal nem volt halálos áldozata. Tavaly Kairóban, több mini 200 halálos áldozata volt a házomlásoknak. — Öt centiméternyi hó hullott a Crna Gora-i Plevljá- ban a krnovoi fennsíkon és a Vojnic-hegy lejtőin és közben mínusz 5 fokra süllyedt a hőmérséklet. A macedóniai Saar-hegységben is havazott. — A TOTÓ 37. heti telitalá- latos szelvénye: 2, 2, 2, 1, 1, x, 1, 2, 1, 1, 2, 1, 1 és a plusz egy: 2. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a héten 13 találatos szelvény, amely egyben 13+1 találatos is, három darab, a nyeremény és a jutalom együtt 548 238 forint. A ti- zenkéttalátos szelvényekre 4572, a tizenegyesekre 283, a tízesekre pedig 48 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Közlemény Az Eszakmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat értesíti gyasztóit, hogy Miskolc-Tapolcán a Nj "»’rt oldal- Martos vló- ra u. — Gyermekváros — ^oltói A. h. által határolt térülő én a víllamosencrgia-szolgáltatást szakaszosan szüneteltetni fogja 1978. szeptember 19-től clőrclái- hatólag 1978. november 30-ig« munkanapokon 7—-17 óráig. —KVSE 2:1 (0:1) SZOLNOKI MÁV—ÓZDI KOHÁSZ 1:1 (0:0) LENINVAROSI MTK—HONVÉD SZABÖ L. SE 2:1 (2:1)