Észak-Magyarország, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-09 / 238. szám
1977, október 9., »osärncrp ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 1 Ml tapaszíalaiai Az új elsőévesek már ja- . Vában tanulnak, a felvételi vizsgák utóhullámai azonban még nem ültek el. Az elutasítottak nehezen veszik tudomásul, hogy a keretszámok végesek. Az egyetemek, főiskolák nappali tagozataira az idén 16100 elsőévest vehettek fel, a jelentkezők száma pedig meghaladta a 36 600-al. Nagyjából ugyanannyian Pályáztak, mint tavaly és a felvételi keretszám sem változott lényegesen. Az óvónő-, valamint a tanító- és tanárképző főiskolákra a tavalyinál 700-zal több elsőévest vettek fel. Az idén szélesebb körben alkalmazták a pedagógusképzésben és a bölcsészkarokon is az úgynevezett átirányítási rendszert, a továbbtanulás lehetőségét más intézményekben azonban, csak azoknak ajánlották fel, akik Őzt kérték. Fellebbezésre a különböző felsőoktatási intézményekben a megadott keretszámok 6 százalékát tartották, fenn. ' A műszaki felsőoktatásban ez az arány meghaladta a 90 százalékot. Különösen nehéz feladatot jelentett az építőmérnöki, az [építészmérnöki, a vegyész- mérnöki, valamint a villamosmérnöki karokra pályázók fellebbezésének elbírálása, a fellebbezők felének nemet kellett mondani. : Könnyebb volt azokat a fellebbezőket elbírálni, akik gépipari szakterületen, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, valamint a Győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola éoítő szakán kívántak továbbtanulni. mert ezekre a szakokra viszonylag kevesebben jelentkeztek. Az Idei tapasztalatok összesité- ’ével egyidöben megkezdődött az Oktatási Minisztériumban a lövő évi felvételik előkészítése. Barczi Tál munkája Juhász József: Ök voltak Csak ők voltak ott, hol a mezők liliomai marón sziszegtek s mellig haraptak a kukoricások. Csak ók, az irgalom kordélyosai, hogy elszállítsák sérült szárnyam csőn tvaz-csi pkéit a hamv azó ősz forrásvizéig... Kedves öregek Néhány házas, szűk utcácskában van Sárospatakon az egyik általános isI kola. Ide járnak szeptember óta a legkisebb diákok, az első osztályosok. Régi épület, de a nyáron szépen felújították. Nem magasak az ablakai, egy kis ágaskodással be lehet kukucskálni a tanterembe a járdáról. Ezt teszi nagymama is, még a fülét is közelebb tartja, hogy jobban hallja a kiszűrendő cérna vékony gyerekhangocskát: „Laci te. Hallod-e? Jer ide, Jer, Ka mondóm, Rontom-bontom, Ülj meg itten az ölemben .. .” — Tetszik hallani? Ez ö, a kisunokám. Lacikának hívják, ezért tanítottam meg neki ezt a Petőfi-ver- sel. Ügy látszik, a tanító néni beszélteti őket, ki mi- . Íven mondókat tud. Hát a mi Lacikánk az Arany Lacit mondja. Tessék csak hallgatni, hát nem aranyos .. . ? Néhány pillanat alatt mindent megtudtam Lacikáról. Hogy milyen okos gyerek, csak az ujjszopás- ról nphezen lehetett leszoktatni. S még izgul is a család, hogy az iskolában nem dugja-e néha az ujját a szájába. , — Aztán a Kincses Kalendáriumban egyszer volt egy fénykép, szakasztott olyan gyereket ábrázolt, mint a mi Lacikánk, annak is a szájában volt az ujja. S azt mondtuk neki, hogy ez te vagy, s most az egész országban mindenki téged nevet, hogy szopod az ujjad. Ettől kezdve egyre ritkábban dugta a szájába, csak ha elfeledkezett róla. Lélegzetvételnyi szünetet tart, majd közelebb hajolva folytatja: — Azért is el-eljövök ide egy kicsit hallgatózni, mert odahaza az idegenek előtt alig tudjuk szóra bírni. Féltünk, hogy az iskolában megmakacsolja magát, és nem fog beszélni. De tessék csak figyelni, mennyii’e megbátorodott. Már egy másik mondókát-mond, tetszik hallani... ? És örömének bizonyságául a nagymama felerősítette nekem itt az ablak alatt a kisunoka benti hangját: „Így kell járni, úgy kell járni. Sári—Kati tudja, hogy kell járni .. .” Még a mutatóujját is felemelte csendes dúdolás közben — nyomatékül, boldogan ... *. Gombos, Mandulás, Hosz- szu-hegy ... Egymás után sorakoznak ezek a pataki dombocskák. Nem magasak, de szelíd oldalukon erős, zamatos bor terem századok óta. Minden tekintetben megüti a kívánt tokaji mércét. Nem az szőlő okán. csak egy kiadós sétára indultunk a minap, át a műúton, fel a Hosszú-hegyre, simo- ga Hatni arcunkat az ősz langyos melegében. A hegy tetején sziklák, az idő kényelmes ülőalkalmatosságokat faragott ki belőlük. A domb innenső oldalán széles sorközű kordonos szőlő, a túlsón azonban a venyigék még karóhoz vannak kötve, mint évszázadokon át tették a hajdani szö- lőmiv^ek. Az egyik parcellán kedves beszédű üreggel köszöntöttük egymást. Szalagnyi széles csak a szőlője, de mint mondta, annyi minden évben megterem rajta, ami kitart neki újig. öreg tőkék már, olyan idősek lehetnek, mint ő maga. Még az apja ültette a venyigéket, valamikor a századfordulón. így a hagyományos furmint, hárslevelű mellett régi fajták is találhatók, például balaíánt, góhér, petrezselyemszőlő. D.e együtt, vegyesen is jó bor forr belőlük. A kis parcella alján néhány gyümölcsfa. Legtöbbjén hamvas besztercei szilva ráncosodik. Éppen ezt szedegeti össze a fa alól cefrének. kiváló pálinka lesz belőle. Amikor ezzel végzett, süvölvénv diófács- kát kezd ajnározni. Nézegeti, simogatja, majd négy karót ver köréje, és kerí- tésdróttal hálózza körül, hogy a mezei vadak télen kárt re tegyenek benne. — Fiatal fácska, nagyon fiatal — mondom. — Kell tán tizenöt év is, míg dió kezd potyogni róla ... Elérti a szót. a célzást, s nem késik a válasszal. — Tgaz. a diófának sok idő kell. Lehet, hogy nekem nemigen fog már kap- csilni. de majd a gyerekeimnek és az övéiknek, az unokáknak, dédunokáknak . .. Majd maga elé nézve, csendesen hozzáteszi: Mert nemcsak magunknak élünk ezen a földön ... Hegyi József SKORPIÓ HAVA Tehát most már októberben járunk, az évnek legszínesebb hónapjában. A „színes” szó szerint értendő, különösen itt, nálunk, északon, ahol az erdők most váltanak át aranysárgába, rozsdabarnába. pirosba, bordóba, megvan még a zöld is és a színek ki tudja. hányféle árnyalata. Átváltott már csodás sárgájába a vörösfenyő, barna sok színébe a tölgy, a bükk, pi- roslik a kecskerágó. érik a csipke, kékül a kökény, sötétedik a som. fényesedik a nyír. pörögve repül a.juhar lérmése. határozott kéket ölt a boróka bogyója, a Bükkben, a C ereháton, a Zemplénben most jelennek meg azok a turisták, kirándulók, akik csakis és éppen erre az évszakra vártak. A beszinesedett erdők, a langy napsütés, a völgyekben kéklő ködök idejére. Mindez most már itt van, októberben, az ősz második hónapjában. Az ősz második hónapjában, tehát nincs már helye semmi kertelésnek. A nyár — mostanra már a csillagászati is — elmúlt, véget ért. Meg is sirattuk az elmúlt hónapban, úgy, miként az szokásos minden évben, és miként azt sejtettük, megjósoltuk az előző havi tárcában. Sőt még jobban! Megható írásokat olvashattunk például ..a haldokló nyár sóhajtásáról'’. a rudlikba, vagy rudnikba tömörülő szarvasbikák vágyairól, reszkető fákról, miegymásról, mint az már ilyentájt szokás. Szegény természet! Ha tényleg minden szeptemberben valóban meghalna, haldokolva sóhajtana; .mi lenne így belőle? Az a szerencse, hogy valószínűleg nem olvassa, nem hallja ezeket. a megható dolgokat, különben nagyon elkeseredne és egyszer bánatában még tényleg meghalna. De hát nem olvassa, nem hallja, így nyilván semmit sem tud erről az egész haldo- koltatási szertartásról, egyszerűen csak végzi a dolgát, teszi, amit a rend szerint tennie kell, ki tudja, hány évmillió óta, pontosan ugyanúgy. A meleg, érlelő hónapokban összegyűjtve mindazt az erőt, mely szükséges a bénító hónapok átvészeléséhez, majd ezek elteltével megelevenedve, feléledve ismét. Mint mindig. Csodás, gyönyörű rend szerint. De elmúlt már a siránkozás ideje, mert októbert írunk, a Nap az állatövi csillagképek sorjában a Skorpióhoz érkezeit. Valahogy vidámabb hónap ez az előzőnél. Hogyne lenne vidámabb! Erre az időre esik például Simon—Juda, a hegyaljai szüret hagyományos megkezdésének időpontja. Lehet, hogy kivárják. lehel, hogy nem, de a szüret mindenképp lezajlik. Sok munkával, de sok vidámsággal is, mert a szürethez a jókedv szintén hozzá tartozik. Bacchus ott ül most is valamely hordón Hegyalján, ünnepre, vidámságra várva, mint ahogyan ott várakozott a szűreire az ógörögöknél is Dionüszosz néven, a szőlőművelés feltalálójaként. És miért is nem fogadtuk volna el magunkénak ezt az ógörög, majd később római istenséget, miért is ne lenne ennek nálunk is megformált szobrocskája, szépen öltöztetett figurája, hiszen Dionüszosz vagy Bacchus — vagy, mint a disznótorok idején megjelenik: Bakusz — csupa jót akar. Vidámkouni, mulatozni. Igaz, a mi népünK ereuele valahol Ázsiában gyökerezik, talán a mai Baskíriában, vagy annait környékén, mindenképpen távol eme idegen istenségtől, vándorlásaimtól! is inkább a sámándobok hangjai kísértek bennünket, mintsem a boroshordók Uongása, de azért a vidám isteneket elfogadtuk. Kalandozásaink idején csuk- csak beléjük botolhattunk, megkérdezhettük, kifélék, mifélék ezek, mire jók, mit szolgálnak, megtudván tisztjüket, nyilván rögtön magunkévá fogadtuk őket, hiszen a mulatozásra soha nem kellett ezt a népet tör- vénnyel-szigorral serkenteni. Őrizzük bizony most is Bacchust, jobban, mint például azt, kinek a fehér lovat, vagy egyáltalán lovat áldoztunk annak idején, nem is olyan régen sem időben, sem. távolságban. Például, hogy a mi megyénkét említsük: Latorul magaslatán, arra" kijelölt helyen. Ha igaz. Mert ezekben a dolgokban valahogy nem minden pontos, nem minden fogadható el abszolút igazságnak. Az viszont igen, hogy október van és mint ilyen, jóval vidámabb hónap az előzőnél, különösen pedig a következőnél. Mert ugye, mégiscsak visszatértek azok a kellemes napok is, melyeket a metéorológia az évszaknak megfelelőként tesz hírré. Azaz: derült, kék, őszi ég, oldalról pásztázó napsütés, ökörnyál, kirakodó vásárok sokadalma, gazdák piac, a KST fizetésének ideje. Kicsinyég maradjunk mégis ezek közül a piacnál. Mely valóban rendkívül gazdag, változatos és — nagy szerencsénkre — szokatlanul olcsó. Megtermett ugyanis minden, aminek ilyentájt meg kell teremnie. Bőséggel termett, úgyannyira, hogy valójában nem is tudunk mit kezdeni vele. Nagy baj persze, ha nem terem meg, ha csak keveset ad a föld. Ügy tűnik: egy nágyobb baj van ennél, nevezetesen, 'ha a vártnál több terem, ha a föld bőséggel fizet. Mostanában ugyanis ezen az őszön mintha nem tudnánk mit kezdeni a bőséggel. A konzervgyárak kapacitása adott, a munkaerőé is, bizonyos mennyiségnél többet nem tudnak feldolgozni, ámbár azon a bizonyos mennyiségen felül jól jönne a télen. Két forintért lehetett — még most is lehet — venni paradicsomot, kettő ötvenért paprikát! A piacok könyvében hosszú ideig kellene visszalapoznunk, amíg hasonló árakat találnánk. Érdekes — azaz bosszantó — egyébként, hogy az ilyen árubőség idején is be lehetett menni Miskolcon áfész-boltba, ZÖLDÉRT-üz- letbe, hogy sem paprikát, sem paradicsomot nem talált a vásárló. Nemhogy a már említett két forintokért, hanem hatért sem. A miértet nehéz lenne megmagyarázni, de az ember óhatatlanul is arra gondol; nem rendeltek. Nem úgy általában nem rendeltek, liánéin konkrétan az üzlet vezetője nem rendelt. Egy bizonyos ember, aki a tisztes áruellátás biztosításáért kapja a fizetését. Persze, aki keresett, az talált. Elmehetett a piacra és vehetett, amennyi akart. Csakhogy azokat a bizonj'os „üzletházakat”, bodegákat azért teremtették meg a város különböző részeiben, hogy ott is vehessen a dolgozó egyet s mást. Például paprikát, zöldséget — mert ez sincs mindig —, paradicsomot. Mindez azt mutatja, nehéz megszoknunk a bőséget is. A felelősséggel végzett munkát viszont lassacskán ideje lenne megszoknunk. Egy-egy bolt több ezer embert lát el. Legalábbis kellene ellátnia Miskolcon. Szépen gyarapodó megyeszékhelyünkön ugyanis ”a kereskedelmi egységek száma nem gyarapszik a kívánt mértékben. Sok minden igen, de a bolthálózat sajna nem a kívántnak megfelelően. Nemi nagyon vigasztaló, hogy a megye, illetve az ország más részeiben is hasonló a helyzet. A megyei tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi ülésen a belkereskedelmi miniszterhelyettes többek között' utalt rá. •hogy a múlt évben és az idén országosan körülbelül 70 ezer négyzetméter alapterületű élelmiszerboltot kellett volna, azaz kellene átadni, de ebből már semmi sem less. Pénz is van rá, terv is, de építőipari kapacitás nincs. Ez utóbbit nyilván nem is kellett volna itt említeni, mert mindenki előtt nyilvánvaló. A hiánycikkek közé tartozik. Elmondta azt is; mivel a bolthálózatunk továbbra is olyan, amilyen, azért elsősorban azokra a tennivalókra kell nagyobb gondot fordítanunk, melyeket munka- és üzemszervezésként szoktunk nevezni. Mondhatjuk úgy is; a belső tartalékok feltárására. Ezek közé tartozik egyébként a szállítás megszervezése, az igények alapos felmérése, szóval ezek közé tartozik — eléggé erősen — egy-egy boltvezetőnek a felelőssége, körültekintő munkája is. De térjünk vissza a hónapok tárcáinak hagyományos, könnyedebb hangvételére, mert mint említettük volt, a Skorpió hava amúgy is vidámabb valamelyest a többi hónapnál. Nézzük inkább az asztrológiát. Eszerint a Skorpió jegyében születtek erős akaratukkal tűnnek ki. Határozott fellépésűéit, szigorúak, sőt uralkodni vágyók. Céljuk eléréséért nem sajnálják a fáradságot, gyakorta jó szónokok, kifinomult ízlésűéit, bátrak, kitartóak, sok közöttük a sebész, a költő, a vegyész, az ilyen-olyan művész. Ennyi jó talán elég is. Ellenben; barátságosnak, kedvesnek mutatkoznak, na ebből hasznot remélnek. Fel tudják fedezni másolt titkait, ezeket saját hasznukra fordítják, önzőit, kegyetlenekké válnak, zsarnokok, ravaszak, képmutatók, stb. stb., talán ebből is elég ennyi. Mint az egész Skorpió havából. Priska Tibor
