Észak-Magyarország, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-26 / 252. szám

1977. október 26., szerda ÉSZAK- MAGYARORSZÁG 3 Megérdemlik i gondoskodás!! A közvélemény azt tartja a bányászok munkájáról, hogy az egyik legnehezebb emberi tevékenység. Ki ne hallotta volna a sokat kife­jező mondást: „Akkor me­gyek dolgozni a bányába, ha- ablak lesz rajta!” Nem is- olyan régen még kézi erővel t termeltek a föld alatt, két­. száz-háromszáz méter mély-, , ségben dolgozó emberek, 5 akik rendszerint idő előtt > könnyebb munkára, vagy nyugdíjba kényszerültek. A nehéz fizikai igénybevétel, a , mostoha körülmények ugyan­is megviselték őket, gyakran _ fiatalon megromlott az egész- . ségük. . Napjainkra sokat változott, \ könnyebb lett a vájárok, „ szállítók élete. Államunk . milliárdokat áldoz gépek be- , szerzésére, a szociális és munkaviszonyok javítására, . ennek eredményeként embe- { ribbé vált ez a szép, ám ma s is nehéz munka. A szén vi- j lágában jelenleg is számolni g kell a sérülésekkel, a szer- 5 Vezet megrokkanásával, vagy- _ is azzal, hogy az ötvenéves bányász már képtelen olyan teljesítményt elérni, mint a feleannyi idős társa. Ezek után legyen megtűrt ember, , keressen kevesebbet az öre­gedő vájár, vagy nézzen más munka után, hiába töltötte el élete nagyobbik részét: a bányászatban? Mi lesz vele . a nyugdíjas években, hiszen : a nyugdíjat az utolsó öt év­ből választott három év ala­csony fizetése alapján szá­mítják? Évekkel ezelőtt nagyon is helyénvalóak voltak az ilyen és hasonló gondolatok, jelen­leg viszont már költőiek a kérdések, hiszen társadal­munk megbecsüli a bányá­szok áldozatos munkáját, megkülönböztetett módon ' gondoskodik az ágazat dol- t gozóiról. Az utóbbi ldőszak- 3 ban két nagy jelentőségű szociálpolitikai rendelkezés is napvilágot látott, ezek egy- ' aránt kifejezik a bányász- :• munka elismerését. Két év­vel ezelőtt, 1975 júliusában ' lépett hatályba a bányászok öregségi nyugdíjáról szóló törvény, s az elmúlt év ja- * I nuárjától érvényes a csök- ' kent munkaképességűek re- ' habilitációs kedvezménye. ' Az említett nyugdíjtörvény ' kimondja: „A bányászaiban 5 _ i, föld alatt legalább tizenöt éven át korkedvezményre jo­gosító fizikai munkakörben dolgozók öregségi nyugdíját kérelmére annak gi kereset­nek az alapulvételével kell megállapítani, amit a vele azonos munkakörben foglal­koztatottak a nyugdíj meg­állapítását megelőző naptári évben átlagosan elértek, an­nál a munkáltatónál, ahol az igénylő ebben a munkakör­ben utoljára dolgozott.” A rehabilitációs kedvezmény azt szolgálja, hogy a csökkent munkaképességűek olyan be­osztásba kerüljenek, ahol is­mét teljes értékű emberként dolgozhatnak, illetve alacso­nyabb fizetésüket keresétki- egészítéssel ellensúlyozzák. A rendelkezés értelmében a külszíni munkakörben dolgo­zó csökkent munkaképességű bányászokat előző átlagkere­setük 80 százalékáig, ameny- nyiben továbbra is vállalják a könnyebb föld alatti mun­kát, átlagkeresetük 90 száza­lékáig kell keresetkiegészítés­ben részesíteni. Erre azok jo­gosultak, akik a 90. életévig legalább öt, a 40. életévig legalább tíz, a 40. életév fe­lett legalább tizenöt évet töl­töttek el föld alatti bánya­munkán, munkaképességük csökkenése meghaladja a 36, de nem éri el az 50 száza­lékot. A két rendelkezés közül a nyugdíjtörvény végrehajtása volt az egyszerűbb, ez járt kevesebb gonddal. Az ország legnagyobb, csaknem 19 ezres létszámú mélyművelésű szén­bánya vállalata, a Borsodi Szénbányák társadalombizto­sítási és nyugdíjelőkészítési osztályának vezetője. Gyulai László elmondta: bár kicsit késve kapták meg a SZOT Társadalombiztosítási Főigaz­gatóságának a megvalósítást segítő elvi állásfoglalását, a végrehajtás ma már zökke­nőmentes. Az üzemi társada­lombiztosítási csoportok fo­kozatosan kigyűjtötték a szükséges adatokat, kiszámí­tották az üzemi átlagkerese­teket, s kérés nélkül minden érintettet előterjesztettek. Az idén, szeptember végéig nyugdíjba ment 516 főből megközelítően 350-en része­sülnek a kedvezményből, s a szám év végéig még növek­szik. Ezek a nyugdíjasok át­lagosan 50 százalékkal kap­nak magasabb nyugdíjat az űj rendelkezés jóvoltából. A rehabilitációs rendelke­zés végrehajtásához komoly alapossággal láttak hozzá a szénbányáknál, s az 1976. augusztusi állapot szerint, 1646 csökkent munkaképessé­gűt tartottak nyilván az üze­mekben; 738-un eredeti be­osztásukban, 908-an a ré­szükre kijelölt hatvan mun­kahelyen dolgoztak. Azok a dolgozók, akik rendelkeztek a szükséges feltételekkel, to­vábbá egy éven belül voltak az örvosszakértői bizottságok előtt, már augusztus 15-én felvehették az első kereset­kiegészítést, s azóta folyama­tosan elvégezték az arra jo­gosultak rehabilitációját. Eb­ben a hatalmas, körültekin­tést igénylő munkában orosz­lánrészt vállaltak a miskol­ci, az ózdi és az egri orvos­szakértői bizottságok, akik a rehabilitációs százalék meg­állapítására csaknem ezer, a rokkantság és a baleseti já­radék megállapítására 350 bányászt vizsgáltak meg, egyéb, mindennapos munká­juk mellett. Megyei mélyművelésű szén­bányáinknál szeptemberrel bezáróan 7 millió 750 ezer forintot fizettek ki kereset­kiegészítés címén, összesen 527 dolgozónak, 194 ezer mű­szakra. A baleseti kártalaní­tás emellett 5,3 millió forint volt, nem beszélve a nyug­díjintézeten keresztül folyó­sított járadékról, ami 1,2 milliót tett ki. Túlzás nélkül állíthatjuk: a BSZV-nél za­vartalan ezen intézkedés megvalósítása is, az év hát­ralevő heteiben pedig tovább finomítják a megvalósítást, egységesítik az elbírálás, a be­sorolás szemléletét. Sok-e a szóban forgó ren­delkezések kapcsán kifizetett pénz? Mivel munkában meg­betegedett. megrokkant, meg­öregedett emberekről van szó, nem is helyes a kérdés felvetése. Bányászaink meg­érdemlik a gondoskodást, társadalmunk törődését. Csak egyet érthetünk Gyulai Lászlóval: szocialista vállala­tunk vezetői akkor elégedet­tek, ha a vállalat dolgozói is elégedettek. Ezt segíti meg­nyugtató módon a nyugdíj- törvény és a rehabilitációs kedvezmény is. Kolaj László ■ Borsodiak Pozsonyban t, A rajkai országhatártól - alig félórai járásnyira terül . el Szlovákia fővárosa, Po­1 zsony. A helységbe érve, év- ' százados várfalak mellett haladunk el, amelyek a rég­múltat idézik. A falak lá- ' búinál már a jelenkor mo- ’ dem épületei sorakoznak. A i’ hatalmas méretű létesítmé- ' nyék, a magas házak a vá- " ros megfiatalodását, dinami- -■ kus fejlődését tanúsítják. ' Az utcákon gyakran tulál- 5 kozunk H jelzésű tehergép- l' kocsikkal, amelyek különbö- 11 ző építési anyagokkal meg­él rakodva húznak el mellet- ' tünk. A kocsik feliratából '\ kiderül, hogy a géplcocsive- 11 zetök a 3. számú ÉPFU dol- f gozói. Jóleső érzés több ' mint. 400 kilométerre Mis­2 kolelól, az országhatáron túl 11 találkozni borsodiakkal. ■< — Az ÉPFU 1972 óta dol­' gozik Pozsonyban. Kezdet­ben csak speciális jármű- j Vekkel segítettünk, két év _ óla azonban minden építési j anyagot szállítunk — mond- ja Nagy József, a kirendelt- , ség vezetője. — A Pozempé Starby-nél dolgozunk, amely hasonló a Borsod megyei , Állami Építőipari Vállalat­hoz. A Győr megyei AÉV- , Vei együttműködve, őket se- ' Bitve. főleg szociális, igaz­gatási és kulturális intéze­teket készítünk. Legutóbb 1300 személyes diákszállót i adtunk át. Közreműködtünk a Hotel Bratislava építésé­nél is. Jelenleg a diákszál­lóhoz kapcsolódó szociális és kulturális létesítményt . építjük, amelynek átadását i a jövő év augusztusára ler- ' j Vezzük. A jubileumi mun­kaverseny hatására a mun­ka nálunk is fokozódott. Kollektívánk az építőipari dolgozókkal együtt vállalta, hogy a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére novem­ber 7-re egy 500 személyes munkásszállót felépít, átad. — Milyen a kapcsolat a két ország dolgozói között? — A partnervállalatok a munkánkkal meg vannak elégedve. Mindent elköve­tünk, hogy az építkezésnél szállítási hiba miatt fenn­akadás ne legyen. Ez eddig sikerült is. Öt. éve már, hogy itt dolgozunk, és ez minden elismerésnél ékesebb bizo­nyíték. Hadd mondjam még /d, hogy a Pozemmé Slarby vezetősége a napokban az ÉPFU-sok tiszteletére ün­nepséget rendez, és megven­dégeli őket. Beszélgetésünket 12 ton­nás KRÄZ billenős gépkocsi érkezése szakítja meg. Ve­zetője Kiss Béla, a menet­levelet jött elintézni: — Jelenleg a várostól 20 kilométerre levő bányából a Paneláren Vraknyu ház­gyárba szállítunk kavicsot. Leninvárosból jöttem ide dolgozni. A külföldi munka nem új számomra. Egyévet a Szovjetunióban, Huszton, a gázvezeték építésénél töl­töttem. Innen háromheten­ként. az üzemegység autóbu­szával utazunk haza. — Hogyan viseli el a tá- vollétet? — Nős vagyok, van egy hároméves kislányom, aki­vel bizony jó lepne estén­ként. el játszadozni. Jelenleg szüleimnél lakunk. Szeret­nénk a városban egy új, kü­lön lakásba költözni. Ehhez a kiutalás mellett pénzre is szükség van. Átlagosan 4200 forintot keresek, ez valami­vel több, mint az otthoni bér, ezen túlmenően 100 ko­rona napidíjat kapunk. — Milyen a szállás? — Látogasson még este bennünket. Akkor már a kollégák is otthon lesznek. A megadott címet keres­ve, az Avas-dél lakónegye­déhez hasonló új, városne­gyedhez értem, amely szin­tén hegyoldalra épült. Egy­mást váltják a 10—12 eme­letes lakóházak. Lifttel me­gyünk a 11. emeletre. A ko­pogtatásra zömök, alacsony termetű fiatalember nyit aj­tót, — Fárkas Ferenc gépko­csivezető Tiszatarjánból — mondja bemutatkozásul. — Jöjjön beljebb. Még csak hárman vagyunk idehaza, de a többiek is hamarosan megérkeznek. A szálló; háromszobás la­kás, amelyben jelenleg he­ten laknak. Az egyik szobá­ban televízió, az otthon le­vők a Budapest 1. műsorát, nézik. Külön szobában ülünk le. hogy ne zavarjuk a tv- nézést. — Kiss Bélával együtt, április 21-én érkeztünk Po­zsonyba — mondja Farkas. — Egy munkahelyen is dol­gozunk. A keresetem nem több, mint odahaza volt, de a napidíjjal növekedett, az ellátásról viszont magunk­nak kell gondoskodni. Ebé­det biztosítanának, de a vál­tozó munkahely miatt nem tudjuk igénybe venni. Az Ózdi Kohászati Üzemek új oxigéngyárában Plásztán András, a szétválasztó berendezés kezelője ellenőrzi a mun­kafolyamatot. ES Alul burgonya, felül para­dicsom terem ugyanazon a bokron. Nyugatnémet amatőr kertész találta ki ezt a hi­hetetlen, de igaz termesz­tést. Egy vetőburgonyagumót elültetett egy virágcserépbe. Kikelése után csak egy haj­tást hagyott meg, majd ami­kor a hajtás megerősödött, egy centiméterrel a föld fe­lelt elvágta és behasitotta. Ugyanerre az időre virág­cserépben felnevelt egy erő­teljes paradicsompalántát, s azt a növénynemesítés sza­bályai szerint beoltotta a burgonya hajtásába: vagyis a paradicsompalántát behe­lyezte a meghasított burgo­nyaszárba. A sebet gyapjú­szállal rögzítette és földku­paccal beborította. Egy ide­ig a lakásban tartotta, majd szélvédett helyen kiültette, ahol a nap nem sütött rá túl erősen. A kísérlet több­ször sikerült, a paradicsom megfogant a burgonyahaj­tásban és bőséges termést hozott. A földben burgonya is termett. r Áziparvidék szomszédságában A borsodsziráki Bartók Béla Termelőszövetkezet adottságait nem a dombvi­dék, a tíz aranykoronás, gyenge termőképességű föl­dek határozzák meg. Inkább annak a 260 villanyoszlop­nak a vezetékei, amelyek Kazincbarcika felé szűkülve mutatják az irányt. Az irányt: a bejáróknak, a mun­kásoknak, akik mindennap arra tartanak. Az ipar „el­szívó” hatása ezen a kör­nyéken az átlagostól sokkal magasabb. Szinte nincs olyan család, ahonnan ne dolgozna valaki a falujához közeli gyárakban. Így mór régebben határozottan vető­— Milyen munkabeosz­tásban dolgoznak? — Nyáron napi 14, jelen­leg 12 órát dolgozunk. Reg­gel hatkor kezdünk. Nőtlen vagyok, így az otthontól va­ló távoliét jobban elviselhe­tő. A szabad szombatokat és az ünnepnapokat főleg városnézéssel, kirándulással, olvásással töltjük. A konyhából vidám kiál­tás harsog. — Fiúk, kész a kaja! Most eszünk, vagy megvár­juk a többieket is? A konyhából kellemes il­lat árad. Az ajtóban hatal­mas termetű, atlétatrikós fiatalember jelenik meg, ke­zében fakanál. Haraszti Ist­ván, az ügyeletes szakács. — Mi a mai menü? — Ma jó vacsora készült, gulyáslevest főztem. Remé­lem, izleni fog a kollégák­nak is. — Hol tanult meg főzni? — Odahaza nem nagyon főztem. Fiatal házas vagyok, s hagyom 'a feleségemet, hogy mutassa meg ö a tudo­mányát. Az ő főztje sokkal jobb. Itt csak muszájból lettem szakács, mert a szá­raz ételt megunja az ember. Szívesen csinálom, reklamá­ció eddig nem volt. Igaz, nincs is panaszkönyv, eszi. nem eszi, nincs más!... ízlik a gulyás, s a tányé­rok hamar kiürülnek. Nyí­lik az ajtó, egymás után ér­keznek a többiek. Juhász József Leninvárosból, Szabó Imre Sajóőrsről, Subert La­jos Szikszóról, Tóth Béla Kazincbarcikáról jött Po­zsonyba dolgozni. Az ő va­csorájuk egyelőre a fazék­ban is marad: megkezdődött a Magyarország—Svédország labdarúgó-mérkőzés, és ez még a vacsoránál is fonto­sabb. Molnár Lajos dött fel a kérdés: a tsz-ben mivel érdemes foglalkozni? — Gondolom, ismert, hogy szövetkezetünkben sok mel­léküzemág van, amely jöve­delmünk nagy részét jelen­ti — kezdte Botya Péter, a tsz elnöke. — De mi egy pillanatra sem felejtettük el, hogy az ötezer hektáros te­rületünkből csak 3400 al­kalmas szántóföldi művelés­re. És számot vetettünk az­zal: csak olyan kultúrákat termeszthetünk, amelyek gépesithetők. Pusztahelyi Miklósné köz­ponti agronómus: — Amikor az öt növényes vetéstervet kialakítottuk, olyan növények termelésével is fel kellett volna hagy­nunk, amelyek termesztése népgazdasági igény, elvárás. Ezt nem tehettük meg, de azt igen, hogy az edelényi termelőszövetkezettel együtt­működve megállapodjunk: a jövőben mi cukorrépát fo­gunk termeszteni, ők vi­szont burgonyát. Eddig is mindkét, tsz-ben termett ki- sebb-nagyobb területen a két növény, de ma már, mi­után a gépeket kicseréltük, csak cukorrépával foglalko­zunk, kétszáz hektáron. A másik út, amelyet vá­laszthattak, a költségigé­nyes állattenyésztés fellen­dítése volt. És néhány év alatt tíz és tízmilliókat for­dítottak istállók, telepek lé­tesítésére, állomány vásárlás­ra. Napjainkban háromezer (!) szarvasmarhát tartanak, s megkezdték egy új ágazat kialakítását. — Először úgy gondoltuk — érvelt Szendrei Mihály főállattenyésztö, hogy hús­hasznú szarvasmarhát tar­tunk, és a borjakat 1200 fé­rőhelyes, szakosított telepün­kön felhizlaljuk. De ezen a terven menet közben változ-- láttunk. Egyrészt népgazda­sági igénnyé vált a tejter­melés, másrészt nem vált be nálunk a legeltetésre alapo­zott húsmarha-tartás. így a borsodsziráki telepet vissza­állítottuk fejőst ehenészetté és kisebb átalakítással Bold- ván is létrehozzuk a tehené­szetet. így két, viszonylag korszerű, 300 férőhelyes te­leppel rendelkezünk majd. Viszont még ilyen arányú fejősállomány mellett is gond marad a hizlalótelep alap­anyag-ellátása. Továbbra is rászorulnak a háztájiból fel­vásárolható borjúszaporulal- ra. A sertéságazat kialakí­tását mór úgy végezték, hogy a 14 millió forintért létesülő telep biztosítja a 12 ezer hízóhoz szükséges ma- lacszaporulatoL — Arra törekszünk, hogy megszűnjön nálunk a ku- peckodás. Ne legyünk a gyakran változó szabadpiac, esetleg kedvezőtlen, terme­lést visszafogó függvénye. A nagyüzemek alapfeltétele az, hogy saját magát lássa el alapanyaggal, mert eyenletes, állandó termelés, minden fé­rőhely kihasználása, enélkül elképzelhetetlen. — Most már ott tartunk — mondta az elnök —, hogy az állattenyésztés meghatá­rozójává vált gazdaságunk­nak, s lényegében alárendel­tük a növénytermesztést. Hozzáigazítjuk a terveinket, az elképzeléseinket. Nem ar­ról van szó, hogy lemondunk a szántóföldi ne. énytermesz- tésről, de az a tény, hogy7 sze­mestakarmányból ötvenezer mázsát használunk fel éven­te, leszűkíti a lehetőségein­ket. Nem is beszélve a siló­ról, vagy a szénáról, ami a feladatainkat megsokszoroz­za. — Ennek az aránytalan­ságnak az elsimítása első lépcsőben hatmillió forintba került. Sőt, 1980-ig még 16 milliót fordítunk a talajvé­delemre. A mi vidékünkön a holtágaktól kezdve, a világ­háború harckocsicsapdáin, futóárkain át, a mély vízmo­sásig minden megtalálható. Ezek feltöltése, bedöntése. a talajok kémiai javítása egy­értelműen javítja földjeink termőképességét, nagyüzemi művelhetőségét. — Természetesen — foly­tatta a főállattenyésztő — a talajvédelemmel párhuzamo­san legelőt is telepítünk. Ed­dig előfordult, hogy telepein­ket 15 kilométeres távolság választotta el a gyeptől. A közeljövőben közelebb „visz- szük” a legelőket az istál­lókhoz, s ráadásul olyan kö­rülmények közé. ahol öntöz- hetők, intenzíven müvelhe- tők. Az állattenyésztés folya­matait legépesítjük, fokoza­tosan felváltjuk a lófogato­kat. És a végső, de nem utolsó szempont: a dolgozók képzé­se, az emberről való gondos­kodás. Mert a nagy szaktu­dást igény lő tenyésztési mun­ka elválaszthatatlan a szo­ciális feltételektől. A meleg ebédtől, a fürdőtől, a köny- nyebb, gépesíteí. munkától, a bérezéstől. Az iparvidék szorításában ezek nélkül aligha találnának, képezhet­nének megfelelő dolgozót. Mert az embereken múlik, hogy a jelenlegi 70 milliós árbevételből mennyi lesz a jövedelem. A múlt. évben az állattenyésztési, ágazatban a tiszta nyereség „csak” 1,5 millió forint volt... Kármán István /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom