Észak-Magyarország, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-27 / 74. szám

1976. március 27., szombat ESZAK-MAGYARORhZAG b Mérlegbeszámolók tapasztalatai így látják a Bevételi Főigazgatóság Borsod megyéi Hivatalában Borsod ruházati holt faiban Növekvő forgalom — kulturált kereskedelem Jegvzetek a tahiból Szolgálati lakás A Pénzügyminisztérium bevételi Főigazgatósága Bor­sod megyei Hivatalának egyik jelentős feladatát ké­pezi az évközi és az évvé- 6i mérlegbeszámolók átvé­tele a tanácsi vállalatoktól fe a szövetkezetektől, majd szék gépi feldolgozásra törté­nő előkészítése. Erről a mun­káról beszélgettünk Tóth Endrével, a hivatal vezető­iével. — Mi a jelentősége en­nek az cvrol évre vissza­térő munkának? — Gazdaságirányításunk Jelenlegi rendszerében a közgazdasági eszközöknek tendkivül nagy szerepe van ts gazdaságpolitikánk alap- áve, hogy a népgazdasagi terveinkben megfogalmazott tolok, valamint az irányi tá­ti, közgazdasagi eszaozok tűzött ossznang legyen. A tervgazdaikodas elengedhe­tetlen felteteie, hogy — a központi irányítás ismereté­in — a népgazdaság! ösz- á,etüggésekei vizsgáivá, ele­mezve, kellő mouon és idő­in megfelelő gazaasagi in­tézkedéseket tenessünk. A •megismerésnek es elemzés- in egyik altalános módsze­re a mérlegkészítés, amely- i)’el számba vesszük a gaz­dasági eietunk, tevékenysé­günk folytatásához sziikse- fes eszközeinket és forrá­sainkat, illetve szükséglete­inket és lehetőségeinket. — Az információszerzés egyik hathatós, részletekre is kiterjedő módja a válla­latok es szövetkezetek, va­lamint egyéb gazdálkodó szervek által elkészített mér­legbeszámoló, melyet meg­határozott időszakonként ké­szítenek el a szocialista gaz­dálkodó szervek. A legfontosabb és leg­részletesebb, így a legtöbb információt szolgáló mérleg- beszámolót február 20-ig ad­lak le, ezek kimutatják a beszámolási időszakban a Gazdálkodó szervek tulajdo­nában levő eszközöket, ösz- tzes vagyonukat, valamint tartalmazza kötelezetlsegei- ket, elért eredményeiket, a nyereséget, vagy a vesztesé­get. Lényeges, hogy a be­számoló valóságos adatokat tartalmazzon, tehát a kimu­tatott vagyon a tényleges leltározással megállapított Mennyiségben és értékben szerepeljen. — Miért van különös jelentősége az 1975. évi gazdálkodásról leadott mérlegbeszámolónak? — Egyrészt a befejeződött ötéves tervidőszak gazdál­kodásának végső eredmé­nyét mutatja és mint ilyen, bázisul, összehasonlítási és elemzési alapul szolgál a későbbi időszakok gazdálko­dási eredményéhez, más­részt: alapja és kiinduló­pontja az /új ötéves tervi ciklusnak. Ezek mind olyan követelmények, amelyeknek csak egy valódi és a tény­leges vagyoni helyzetet tar­talmazó vállalati és szövet­kezeti mérleg lehet az alap­ja. Ezért nagy gondot fordí­tottunk rá, hogy az adat- szolgáltatók által benyújtóit mérleg beszámolók minőségi színvonalában javulás tör­ténjen, es ezzel elősegítsük az országos elektronikus lei- dolgozás ütemének meggyor­sításai. — Mit lett a hivatal azért, hogy tovább javul­jon a leadásra kerülő be­számolok minőségi szín­vonala es mik voltak a tapasztalatok? — Szektoronként és ága­zatonként tartottunk főköny­velői értekezletet, hiszen tisztában voltunk vele. hogy több mint 3UU vállalat és szövetkezet mérlegbeszámo­lójának átvétele nem kis fel­adatot ró az apparátusunkra. Az elektronikus adatfeldol­gozás előfeltétele elsősorban a számszakilag pontos adat. A központi irányítás és in­formáció kielégítésének elő­feltétele pedig az adatok tartalmi helyessége. Nyil­vánvaló, hogy az átvétel al­kalmával a mérleg valódi­ságának csak számszaki ré­szét lehet ellenőrizni. An­nak hitelességéről csak a so­ron következő pénzügyi re­vízió során lehet meggyő­ződni. E tekintetben külö­nösen nagy felelősség hárul a vállalati és szövetkezeti vezetőkre és az érdekvédel­mi szervekre. Figyelmeztető, ek a korábbi időszakok ne­gatív tapasztalatai. Ennek ellenére, bízva a vállalati vezetők szervező és irányí­tói készségében, valamint az érdekképviseleti szervek se­gítésében, rövidítettük a mérlegátvételi munka idő­tartamát, miközben célul tűztük a minőségi színvonal javulását. — Sajnos, a jelentős szin- vonaljavulás elmaradt! A le­adott mérlegbeszámolók két­harmad részét javítani kel­lett. Különösen sok gondot okozott a termelőszövetke­zetek mérlegéinek átvétele, melyek jelentős többletmun­kát okozlak. Lényeges javu­lás csak a tanácsi vállala­toknál mutatkozott, míg az álész-ek és klsz-ek beszá­molója a korábbiakhoz ha­sonló volt. Az adatszolgál­tatók vezetőit az átvételnél és feldolgozásnál tapasztal­ható hibákról körlevélben tájékoztatjuk, súlyosabb ese­tekben pedig a szabálysér­tési eljárást kezdeményez­zük. — Milyen következtetést lehet és kell levonni a most átvett mérlegbeszá­molók kapcsán? — A hibák mögött gazda­sági események helytelen re­gisztrálása húzódik meg. Helyszíni ellenőrzéseink al­kalmával hangsúlyozottabb figyelmet érdemelnek ezek a területek amellett, hogy a revíziók megkezdéséig lehe­tősége van minden gazdál­kodó szervnek a hibaforrá­sok feltárására és helyesbí­tésére. akár a belső ellen­őrzésen keresztül, akár a külső szakértők, vagy az ér­dekvédelmi szervek állal létrehozott revizori irodák felkérésével — • mondotta Tóth Endre hivatalvezető. Tavaly májusban ünnepel­te a Borsodi Ruházati Kis­kereskedelmi Vállalat fenn­állásának huszonötödik év­fordulóját. A csütörtökön megtartott termelési tanács­kozáson Nagy Lajos, a vál­lalat igazgatója az elmúlt évi tapasztalatokat, eredmé­nyeket ismertette, s az 1976- oő feladatokról szólt. 1975-ben a Borsodi Ruhá­zati Kiskereskedelmi Válla­lat túlteljesítette tervét: 1 milliárd 100 millió forint értékű árut hozott forgalom­ba. s ezzel 8 és fél száza­lékos forgalomfejlődést ért el. A vállalat a kitűzött fel­adatokat 921 dolgozóval ol­dotta meg: az egy főre jutó forgalom megközelíti a 100 ezer forintot. Fő feladatuk­nak tekintik a lakosság áru­ellátásának folyamatos növe­lését. egyre magasabb szín­vonalon. egyre jebb gazda­sági hatékonysággá1. Ennek érdekében az eladók szak- képzettségi arányát igyek­szenek növelni: jelenleg 90 vállalati tanulót oktatnak. 3 évfolyamon. Csaknem szá­zan vesznek részt a külön­böző szintű rzakmai tovább­képzésekben. De fontosnak tartják a munkahelyi neve­Fokozzák a Pénteken az ÉDOSZ szék- házában a gabonaipar szoci­alista brigádvezetői az V. öt­éves terv feladatairól tanács, koztak: dr. Lénárt Lajos, a Gabona Tröszt vezérigazgató­ja elmondotta, hogy az V. ötéves terv során a belföldi szükségletek és az export- megrendelések kielégítésére A VÁSÁRLÓK jogai Lapunk március 9.-i szá­mában „Párnakálvária” című cikkben az újságíró foglalko­zott egy kazincbarcikai fia­talember által Vásárolt vil­lanypárna kicserélésével. Az adott esetben a VASVILL Vál­lalat — méltányosságból — a villanypárnát kicserélte, de a cikkből az tűnik ki, hogy nagyon sokan nem ismerik a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó jogszabályokat. Ezért, némi betekintést nyúj­tunk olvasóinknak azokba a jogszabályokba, amelyek alapján az áru minőséget ki­fogásolni lehet. A jogszabályok szerint meg. különböztetünk jótállást és szavatosságot. A szavatossági jogok a vevőt bármely ter­mék vásárlása esetén megil­letik. a jótállási kötelezettség csak a termékek meghatározott körére terjed ki. A jótállás kétféle lehel: egyrészt jog­szabály írja elő a termékek meghatározott csoportjára és meghatározza annak legkisebb, kötelező mértékét is; más­részt a termelő, vagy a ke­reskedelmi vállalatok saját elhatározásuk alapján bár. mely termékért vállalhatnak jótállást. A jogszabály által előírt jótállási kötelezettséggel ér­tékesíthetők a gépgyártási termékekből pl.: a fűtő-, fo- lyadékmelegítö berendezések, a- olajtüzelésű kályhák, a gázhűtőszekrények, a háztar­tási kávéfőző, a szikvízpalack, a háztartási varrógép, a csil­lár, a rádió, a televízió, a zene­szekrény, a magnetofon, a rek, a szakmai ismeretek átadását is. Az áruellátás érdekében különös gondot fordított a vállalat az árubeszerzési te­vékenységre. Az elmúlt év­ben a beszerzés 88 százalé­kát a helyi nagykereskedel­mi vállalatok útján biztosí­totta a vállalat, amely be­szerzés: áron mintegy 600 millió forintot tett ki. A kü­lönböző nagykereskedelmi vállalatokkal kötött együtt­működési szerződések is elő­segítették a megye iobb áru­ellátását. A vállalat értékesítési for­galmának teljesítéséhez nagy­ban hozzájárultak a kazinc­barcikai, miskolci, edelénvi. putnoki és sátoraljaújhelyi boltok. Jelentősen növeke­dett a konfekció, a méter­áru és a gyermekruházati cikkek forgalma. A munkaverseny-mozga- 1 ómban szép eredményeket ért el a vállalat. A szocia­lista brigádok felajánlásai, vállalásai jó alapot terem­tettek a munkához, a taka­rékossági terv teljesítéséhez. Hetvenöt szocialista brigád 800 dolgozója lett vallatást a szociaRsta cím e'nverésé- re. A ..Tvereskova” szocia­lista brigád pedig elnyerte a kongresszusi oklevelet. felvásárlást fokozzák a felvásárlást. A terv szerint 1980-ban búzából és kukoricából összesen 38 százalékkal többet vesznek át a termelőktől, mint 1975-ben. Az ipar többet ad keverék- takarmányból: csaknem X millió tonnával növelik a termelést öt év alatt — ösz- szefüggésben az állattartók igényeivel. lemezjátszó, a fényképészeti cikkek stb. A jótállás a termék minő­ségéért vállalt fokozott helyt­állás, ami azt jelenti, hogy az eladó (kereskedelem) felelős­séget vállal azért, hogy az eladott termék a jótállás tel­jes időtartama alatt hibátla­nul fog működni. Ha pedig mégsem, akkor annak javítá­sáról, az alkatrészek — vagy ha szükséges — az egész ké­szülék cseréjéről ingyen gon­doskodik. sőt, megtéríti a vevőnek a termék hibája mi­att keletkezett kárát és költ­ségét is. A jótállási kötelezettséggel értékesített termék díjmentes javításáról a- termelő (ipari és a kereskedelmi vál’ala*nk megbízáséból szervezett ja­vítószolgálat. a szervizek há­lózata gondoskodik. Ilven szolgáltatást végez a OELK \ a MEDICOR Müvek Miskolci Gvára (volt VIMELUX) stb Ha rögzített bekötésű. vagv 19 kg-nál súlyosabb, vacv olvan termékről (áruról) van szó. amelyet helvi közúti köz­lekedési eszközön kézi cso­magként nem lehet szállítani, akkor a szerviz általában a tűin írionos lakásén köteles a javítást elvégezni, vagy a terméket befuvarozza a mű­be!vébe. A terméked (árut) ntt,elében a hiba bejelentésé­től számított 8 nanon belül kell megjavítani. Somos, a <;7a’’vi7r»^ ^ ol r>n 1 rac?i ségp még nem mi nőin ele­gendő a a nenos határkő hn_ terfúgélirig Wiért p inosza­bélv úgy rendelkezik: ha a javítási idő elhúzódik, a vá­sárló részére a hiba bejelen­J ókora, nagy házat né­zegetünk. Nem épül­hetett tu! régen. erős. masszív. megvan benne minden, aminek egy ilyen házban lennie kell. Fürdő­szoba is van, bár talán még nincs berendezve. A telek, a kert is tisztes méretű, az egész ingatlan mutatós, el­fogadható. El is fogadja, akinek szánták, akinek megvették. Egy pedagóguscsalád. A lakás bizony sokfelé gond, és ennek a falunak a veze­tői is arra törekszenek, hogy a nevelőket helyhez kössék, megfelelő körülmé­nyeket teremtsenek szá­mukra. elejét, véve ily mó­don is az elkívánkozásnak. Érthető hát. hogy megvet­ték ezt az ingatlant, peda­gógus szolgálati lakás cél­jára. Ügy, ahogyan erre törvényes mód, lehetőség van. Ezzel a lehetőséggel megyénk számos falujában élnek. Sikerült megvásárol­ni ezt a házat is. A helyi tanács vásárolta meg, a me­gyei tanács pénzéből. Mint annyi, más községben is. A megyei tanácson ugyanis kevés olyan vég­rehajtó bizottsági ülés mú­lik el, hogy azon ne szere­pelne egy-két előterjesztés, ingatlanvásárlás engedélye­zése ügyében. Hol 160 ezer forintról, hol 350 ezer fo­rintról, hol kevesebbről,« hol többről van szó. Egy- egy nagyobb összeg eseté­ben, például a 350 ezer fo­rintnál már a megyei ta­nács vb engedélye nem is elégséges, az Oktatási Mi­nisztérium hozzájárulása is szükséges. Persze. így sincs különösebb fennakadás. A lakás ugyanis kell, ezért került a vásárlási enge­délyt kérő előterjesztés a vb elé, a területileg illeté­kes járási hivatal egyetér­tésével, támogatásával. Az előterjesztésben többek kö­zött ezek a mondatok öl­tésétől számított 15 nap múl­tán már kölcsönkészüléket kell adni arra az időre, amíg sajátját rendeltetésszerűen nem használhatja. Ha a javí­tás a hiba bejelentésétől szá­mított 60 napnál is tovább tart. vagy ha nem adtak a vásárlónak kölcsönkészüléket és a javítás a hiba bejelentő, sétöl számított 30 napnál hosszabb időt vesz igénybe, a vásárló a termék kicserélé­sét kérheti. A jogszabály szerint a ter­mék cseréjét igényelheti a vásárló; ha a termék vala­milyen okból nem javítható. vagy a javítás után nem vált a rendeltetésszerű használat­ra alkalmassá; a készüléket már öt esetheti javították és az ismét, tehát hatodszor is elromlik, továbbá, ha a vá­sárlástól. vagy az üzembe he­lyezéstől számított 3 napon belül romlik el. Mindegekben az esetekben a vásárló kí­vánságára a hibás készülékek helvett azonos típusú, hi­bátlan. líi terméket kell cse­rébe adni. A jogos csere­igényt teljesíteni kell. ez jogszabályi akarat. Az áru kicserélésén kívül a vásárlónak — ha a minő­ségi kifogás alanos. — joga van kérni az áru visszavéte­lét és a vételár visszatéríté­sét: az áru megjavítását: vacv a vételár megfelelő leszállt- fását. HOL IGÉNYELHETI A VASAPriO A tphméK CSERÉJÉT? Ha a jogszabáh alapján a vásárló a hibás termék cse­réjére jogosult, csereigényét vashatók: „Szolgálati lakást a községi tanács saját erő­ből biztosítani nem tud.” „A vételárhoz a községi ta­nács hozzájárulni nem tud. mivel a fejlesztési alapján oiztosított költségvetési elő­irányzat le van kötve.” Mi legyen hát? A megyei ta­nács pénzéből megveszik a lakást, A legutóbbi vb-ülésen is elfogadtak néhány ilyen ké­relmet. Valaki azonban — szintén támogatta, helyesel­te a vásárlást — megjegy­zést. észrevételt is telt. Nevezetesen azt: kissé fur­csállja. hogy a helyi taná­csok általában nem tekin­tik saját feladatuknak az ilyen szolgálati lakások elő­teremtését. Pedig évek óta tudják, hogy szükség van a lakásra, mindenképpen biz­tosítani kell, de nem igen tesznek érte semmit. Jó, jó, a pénz sok mindenre kelle­ne a községekben, de a me­gyei tanács is fel tudná használni a pénzt ugyan­csak sürgető feladatok el­végzésére. Valamicske részt azért a helyi tanácsok is vállalhatnának ennek az ugyancsak saját gondjuk­nak a megszüntetéséből.- z ülés előtt szereplő ' é» lakásvásárlási kérel- ' ‘ meket kedvezően bí­rálták el. Mint ahogvan nyilvánvalóan a jövőben is támogatják, lehetővé te­szik az ilyen vásárlásokat, annak rendje, módja sze­rint. Biztos, hogy a közsé­gekben később is megnéz­hetünk majd szép, mutatós házakat, melyeket gyakor­latilag a megyei tanács vásárolt meg a helyi gon­dok enyhítésére. De azért érdemes elgondolkodni azon a néhány mondatos megjegyzésen is, mely ez­zel kapcsolatosan a megyei tanács végrehajtó bizottsá­gának ülésén elhangzott. általában a szerviznél, vagy annak kiküldött szerelőjénél kell bejelentenie. A bejelen­tett csereigény alapján a hi­bás terméket a szerviz a vá­sárlótól átveszi, vagy tőle el­szállítja és egyben kiadja ré­szére a cserére jogosító iga­zolást. utalványt. Ezzel az igazolással, illetve utalvány­nyal a vásárlónak azt a ke­reskedelmi egységet (boltot) kell felkeresnie, ahol az árut vásárolta. Az új, hibátlan árut is ebben a boltban ad­ják áf a vevőnek. Ha a cse­rére a vétel, vágj' az üzem­be helyezéstől számított 8 na­pon belül kerül sor. akkor a vevő közvetlenül a kereske­delmi egységet (boltot! ke­resse meg. ahol az árut vá­sárolta és itt hölndéktalanui gondoskodnak a' 'í napon be. lül e!,-omlott termek cserié­ről. Ebben az esetben a cse­réhez a szerviz igazolása nem szükséges. mikor jar költség­es kártérítés? Ha a termék hibája foly­tán a tulajdonosnak költsége, kára keletkezik, annak meg­térítésére is isfónvi tarthat A szerviz vagv a kereskedelem ennek mpgfe’°iöen köt°1es megtéríteni a készülék fáru) szervizbe szállításának költ. séeát. Ha nóiö|ául a mosógép hibás, abban az esetben a Patvolatnak. vagv a ktsv-noi^ fizetett tisztítási ch’iat is icé- nvelni lehet. Ha a zá-’z-tng tévé lakástüzet okoz akkor az ebből '--eletkezett kárt is lehet kérni. A jótállással kapcsolatos igénvekel a tótállási ie«ven fel tüntetett időn helvi iahet é-yőrnroeffeni. Az élelmiszerekre háztar. tá<i_v»*niiár,,lrro és kozmet;. kai r-őszítmőovpkre a szem*, tossáei io”ok érvénvpsftése máskéDo alok'ii. Dr. Sass Tibor P. A. KIS HELYEN JELFER^ NAGY TELJESÍTMÉNYŰ. importált centrifuga, Ära csak TíSG Ft OTP-hitei Csasc a KERAVILL-náfi Kapiiatöi vHzetu^ ss szásaít A Keravill aruhäz Budapest V.,Kossuth Lajos u.2 lést, a kiszolgálási modsze­Priska Tibor Mit mond a paragrafus? Jogássunk rálássál

Next

/
Oldalképek
Tartalom