Észak-Magyarország, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-24 / 172. szám
Úszó VB Jói rajíoitak éíéééíé A kosárlabdázásnak szép hagyományai vannak a miskolci fi. sz. Általános Iskolában. Az elmúlt évek során a fazekas utcai iskola kosarasai rendre sikerrel szerepeltek az úttörő-olimpia különböző szintű döntőin. Városi, megyei bajnokság, területi döntőn ezüstérem, de országos bajnoki cím is szerepel az eredménylistán. A négy évvel ezelőtti jó eredmények után elkezdődött az új csapatok építése, fiúknál, s lányoknál egyaránt. Nagy lendületet adott a sportág újjászületésének, hogy két évvel ezelőtt az iskolához került testnevelő, Szemes Antal, a kosárlabda szerelmese. A csupaszív sportember odaadó munkájának eredményeként — a változatosság kedvéért tavaly a lányok jutottak az olimpia területi döntőjébe. A salgótarjáni küzdelemsorozatban csak egy hajszál választotta el a Fazekas utcai kosaras lányokat a kaposvári országos döntőbe jutástól. Amint arról az edző mi.ndcnttudó naplója tanúskodik a sorsdöntő találkozón a befejezés előtt 30 másodperccel még a miskolci lányok vezettek egy ponttal. De egy pillanatnyi kihagyás a salgótarjániakat tette területi bajnokká. Jó kapcsolatok A lelkes kosaras edzőnek jó társa volt kollégája,Réz Attila, aki a fiúk edzéseit vezette. Ketten folytatták tovább ■ a csapatépítést. Mintegy 45—50 lánnyal, s ugyanennyi fiúval dolgoztak r.z elmúlt évben. Jó kapcsolatot alakítottak ki a ME- AFC-cal és a Földes Gimnáziummal. Az egyetem felszereléssel, labdákkal, műanyagpalánkkal segítette az iskola kosárlabda-szakkörét. A támogatás- ellenszolgáltatásaként az iskola fiataljaiból épült fel a MEAFC serdülő csapata. Az egyetemmel és a gimnáziummal való együttműködés tette lehetővé, hogy a lányok 18-as kerete már tavaly edzőtáborozáson vehetett részt, s hogy ezzel a lehetőséggel az elkövetkezendőkben a fiúk is élhetnek majd. Kétszeresen kamatozó sportkapcsolat ez, mert optimálissá teszi az iskolai kosarazás tárgyi feltételeit, s ugyanakkor hosszú távon biztosítja a sportkör utánpótlását. A Fazekas utcai iskola lánykosarasai sikerrel szerepeltek a szövetség városi bajnokságában. Az oktatási évvel összhangba hozott őszi—tavaszi rendszerű bajnokságban az úttörők, újoncok és a serdülők egyaránt aranyérmet nyertek. A lányoknál ez a „mély vízbe” dobás nagyszerűen szolgálta az erősödést és a rutinszerzést. Kct edzés naponta Persze az aranyérmeket még a legfiatalabbak bajnokságaiban is csak kemény munkával lehet elérni. A két fiatal testnevelőnek sikerült tanítványaikba is átültetni a sport rajongó sze- retetét, s az iskola kosaras lányai és fiai nagy szorgalommal dolgoztak az edzéseken. Reggelente a tanítás, előtt fél 7-től Szemes Antal vezetésével fiúk és lányok együtt végezték a dobásgyakorlatokat, a különböző csapatrészeknek megfelelő technikai és taktikai elemek gyakorlását. A fő edzésekre délutánonként került sor. S hogy a két testnevelőnek sikerült tanítványaikat is a kosárlabda „megszállottjaivá” tenni, azt bizonyítja az a tény is, hogy a téli és tavaszi szünetekben naponta kétszer is tartottak edzéseket. E«yiitlmíiködcs A testnevelői szobában elhelyezett „minipályán”, elméletben is sokat tanulmá-v nyozték a különböző variációkat. hogy a játékban minél inkább a tudatosság domináljon. Az úttörősport rangos versenyének városi döntőjén fiúk és lányok legyőzve a nagy riválisokat is — Kilián-észak, illetve a testnevelési tagozatos 21. számú Iskola csapatát — veretlenül lettek bajnokok. És ami tavaly nem sikerült a területin a lányoknak, azt az idén elérte az iskola mindkét csapata. Fiúk és lányok egyaránt a dobogó legmagasabb fokára kerültek a területi döntőn. Így a szombathelyi országos döntőn a Fazelcás utcai iskola kosarasai képviselték megyénket. Itt a fiúk az 5. helyén végeztek, a lányok bronzérmet nyertek. S ez a nagyszerű fegyvertény a munka sikeressége mellett azt is dokumentálja, hogy milyen pozitív hatásai lehetnek az iskolák és egyesületek sportbeli együttműködésének. Kossárik Nándor Nemcsak a víz ellenállásával • és az ellenfelekkel kell megküzdeniök az úszókr nak az úszó-, műugró- és vízilabda-világbajnokságon Caliban, hanem a kánikulával is, csaknem 50 fokra emelkedett a hőmérséklet Kolumbiában. A magyar vízilabda-válogatott. mely először rajtolt a kiutazott magyar versenyzők közül, már a legjobb négy között van. A selejtezőkben íl:7-re verte Romániát (úgy, hogy másfél negyeden keresztül emberhátrányban volt egy végleges kiállítás miatt!), 11:5- re az ausztrálokat és 9:3-ra Kolumbiát. A legjobb nyolc között a mi csoportunkba került: Románia, Jugoszlávia és Kuba, ez utóbbival játTegnap, a délutáni órákban az MTI a következő közleményt adta ki: „Az MÉSZ Intéző Bizottsága megtárgyalta a labdarúgó-válogatott szakvezetői kérdését. Javaslatára az OTSH Bo- zsik József labdarúgó szövetségi kapitányt — saját kérésére — egészségi állapotára való tekintettel telmentette tisztsége alól és a szövetségi kapitányi feladatkör ellátására Baráti Lajos mesteredzőt nevezte ki.” * Baráti Lajos ezúttal másodszor lett a magyar labdarúgó-válogatott szakvezetője. A korábbi időszakban, 1959-től. 1906 őszéig a magyar válogatott 1962-be.n Chilében, majd 19li6-ban Angliában is a legjobb nyolc közé jutott a világbajnokságon. — Örülök a megtisztelő bizalomnak — mondotta az „új” szövetségi kapitány. — Augusztus első felében két válogatott csapatunk Iránban és Kanadában szerepel. Az MLSZ Intéző Bizottsága részére szeptemberig dolgozom ki a távlati terveket, amelynek középpontjában érthetően most már az 1978. évi világbajnokság szerepel ... Annyi bizonyos, hogy valamennyi válogatott csapat — tehát az ifjúsági és az utánpótlás — kialakításászott először válogatottunk és 8:G-ra győzött. Ezzel már a legjobb négy között, azaz döntőben van, függetlenül a jugoszlávok elleni meccstől. A vízilabda VB érdekessége, hogy a döntőbe nem viszik magukkal a csapatok eredményeiket. Úszásban Verrasztó döntőbe került 100 m háton, Rudolf kiesett. A döntőben Matthes (NDK) nyert 58,15 másodperccel, Verrasztó csak 8. lett 59,28 másodpercceL A világbajnokság éremtáblázata öt úszó- és két müugró- szám utóm: 1. Egyesiét Államok 3 arany, 3 ezüst, 2 bronz éremmel, 2- NDK 2 arany, 1 ezüst és 1 bronz, 3. Szovjetunió 1 arany, 1 ezüst, 1 bronz. ban. felkészítésében is tevékenyen részt kívánok venni ... A terv'ele szerint válogatottunk augusztus 8-án Zü- richen keresztül utazik Teheránba, ahol 10-én mérkőzik Irán válogatottjával. Baráti Lajos közölte azoknak a neveit, akik közül kikerül majd a Teheránban pályára lépő csapat. Kapusok: Kovács L.. Hajdú (Csepel). Védőjátékosok: Török P., Bálint, Horváth. Tóth J., Ko- lár. Középpályások és csatárok: Kovács J., Dunai 111., Tóth A.. Nyilasi, Májer, Fazekas, Magyar es Váradl. A másik válogatott csapatunk Rákosi Gyulának, az ifjúsági válogatott szakvezetőjének irányításával augusztus 3-án, 6-án és 10-én Kanadában, Vancouverben, Torontóban és Montrealban lép pályára. A következő játékosok utaznak a tengeren túlra; kapusok: Dombai (Tatabánya), Gujdár (Bp. Honvéd.) Védőjátékosok; Godán' (Csepel), Nhgy III. (Videoton), Rab (FTC), Kovács J. (SBTC), Czeczeli (Videoton). Középpályások, csatárok: Kovács B. (MTK), Csapó (Tatabánya), Pásztor (Békéscsaba), Csongrádi (Videoton), Fekete (Ü. Dózsa), Gass (Vasas), Soós (ZTE), Hauzer (Szombathely), Fehérvári (Bp., Honvéd.J Baráti Lajos az áj szivetséii byitáay Sporthírek Az MVSC labdarúgó-szak- oszlálvának vezetősége értesíti az 1958—1960, között született ifjúsági korosztályú labdarúgókat, hogy július 29-én. kedden 16 órakor jelenjenek meg az MVSC sporttelepén. * TOTÓ KUPA Ózdi Kohász SS—Záhonyi VSC 4:0 (2:0). Özd. 800 néző. Vezette: Marmoly. A nagy iramú mérkőzésen az ózdiak végig irányították a játékot, fölényben iátszot- tak. Góllövő: Csuhány. Ligeti. Tóth és Vincze. Jók: Murányi It., Ligefi és Murányi 1. * Kriston (Miskolci EMTEi és P»ká- (Bp. Postás) képviseli a magvar színeket serdülő fiúknál az augusztus 2-án kezdődő ifjúsági és serdülő asztalitenisz Euró- pa-bajnokságon. & OVIK ül l e Balról jobbra: Tóth Jutka, Rech Erika, Sándor Rózsa, Szabóné Tályai Márta, Horváth Sándor edző, Futó' Ágnes, Kavisánszki Mária és 1‘app Júlia, a képről hiányzik Fekete Erika. Fotó: Szabó István Naptár 1975. július 24., csütörtök A nap kelte 4.1«, nyugrta 15.30 órakor A hold kelte 19.42, nyupta 5.32 órakor Névnap: Kinga Évforduló ________ Hetv enöt, évvel ezelőtt, 1900. július 24-én született — és 1969 augusztusában halt meg — Vajda Imre közgazdász, a munkásmozgalom régi harcosa. időjárás--------V árhaló időjárás ma estig: kevés nappali felhőképződés, legfeljebb egy-két helyen záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként kissé elénkebb, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hömérséklel: 27—31 fok között. — Fogadást adott Wagih M. Roushdy, az Egyiptomi Arab Köztársaság budapesti nagykövete szerdán az egyiptomi nemzeti ünnep alkalmából a budapesti nagykövetségen. — A Mákvölgyi Bányaüzem minden aknáján ‘ — az al- berttelepi Hunyadi János Művelődési Ház közreműködésével — ma rendezik meg a szocialista brigádok idei szellemi vetélkedő-sorozatának harmadik fordulóját. — Éltető anyaföld címmel hatodszor rendezik meg a csehszlovákiai Ceske Bude- jovicében az országos mezőgazdasági kiállítást. Az ideit a felszabadulás 30. évfordulójának jegyében szervezik, s azon Magyarországot Komárom megye több üzeme képviseli. — Szúnyoginvázió követte Győrött a levonuló árhullámokat. Ezért kedden és szerdán nagyszabású szúnyogirtást hajtottak végre, a külső kerületekben pedig a közeli napokban helikopteres hadjáratot indítanak a rovarok ellen. — A ráckevei Savoyai-kas- tély hasznosítására több tervezőintézet vállalkozott. A kastélyból az építészek alkotóháza és üdülője lesz, de egyes részei továbbra is nyitva maradnak a nagyközönség előtt, és időszaki kiállításokat rendeznek benne. — A Iodzi vajdaságból 30 lengyel középiskolás érkezett Szegedre, Ogyésszából pedig 20 szovjet pionír nyaral ugyanott. Mindkét csoport a testvérvárosok, illetve megyék cseréje keretében látogatott hazánkba. — Ipari tcxtilművészeti bi- ennálct rendeznek Szombathelyen, a Savaria Múzeumban, hogy rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a textilgyáraknak és az ott dolgozó textilművészeknek. Az auguszus 9- én nyitó bemutatón 20 textilgyár 7i művésze mutatkozik be. — Répcelakon felújítják a régi széndioxid-kutakat, kicserélik a béléscsöveket és újabb hat széndioxid-termelő kutat fúrnak: kettőt Mihályiban, négyet Répcelakon. — Nádudvaron a Vörös Csillag (Termelőszövetkezetben befejezték az aratást összesen 4400 hektár termését kellett betakarítaniuk, ebből 3000 hektár volt a búza. Munkájuk végeztével a szövetkezet nagy teljesítményű kombájnjai a szomszédos szövetkezetekbe indultak segíteni. — Múzeumot rendeznek be a környéken összegyűjtött szőlészeti, borászati felszerelések és munkaeszközök bemutatására a Vas megyei Cék községben található úgynevezett „gesztenyés pincesor” hat felújított, borona- falú pincéjében. — Harmincéves a Vietnami Demokratikus Közi ársaság címmel fotókiállítást szerveznek Budapesten a Műcsarnokban, amelyet augusztus 29-től szeptember 10-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. — Nemzetiségi klubot hoz létre Pécsett a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége, melynek elsőrendű feladata a szerb-hor- vát anyanyelvű lakosság ösz- szeíogása, az anyanyelv ápolása lesz. — Ápolói nyári munkatábort hozott létre a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem KISZ- szervezete. Ennek az a sajátossága, hogy részvevői nem mezőgazdasági munkával töltik a nyarat, hanem ápolókként teljesítenek szolgálatot a klinikákon, hogy a nyári szabadságolások miatt meghatványozódott nővérhiányt némiképpen enyhítsék. — Jól halad a vasas ifjúsági park építése. A Lenin Kohászati Művek KISZ- alapszervei folyamatosan besegítenek az építkezésbe, hogy az augusztus 20-ra tervezett átadási határidőre az új parkban köszönthessék alkotmányunk ü n népét. — Edelcnyben csaknem 1000 új lakás épült az elmúlt 10 év során. Az új épületek többsége családi ház, de ez időszak alatt 130 állami és 32 ifjúsági lakást is átadtak a községben. i i i Főnökök egymás kö[ zött: i — Képzeld, a beosz] tottaim munka közben i mindig vicceket mesél- j vek. — Szerencséd van. Az i enyémek viccmesélés [ közben nem dolgoznak! i — Önkéntes ápolónők talál koznak szombaton Kazincbarcikán. A Magyar Vörös- kereszt megyei szervezetének rendezvényén a város vezetőin kívül megjelennek a most végző tagozat növendékei is. — Szegedre és Gyulára látogatnak hagyományos országjáró kőrútjuk során a közeljövőben a megyei Fodrász Szövetkezel KlSZ-szer- vezetének tagjai. Az alföldi városokban megtekintik a kulturális rendezvényeket és a műemléki jellegű nevezetességeket. A kirándulásra jövő hónap 10-től kerül sor. — Az új fizetésbesorolással kapcsolatos teendőket beszélték meg tegnap, szerdán délután a mezőkövesdi járás termel őszövetkezet ei nek elnökei a járási hivatalban. — AZ LKM MÁSSÁ MÚZEUMÁT naponta háromszáznál is többen látogatják a Garadna völgyében. Páratlan ipari műemlékünk, az. őskoho is sole látogatót vonz. főleg a szakemberek és diákok köréből. A déleiéit tíztől délután öt óráig nyitva tartó létesítményt a Bükkben láboro/.o úttörők is felkeresik. * \ l I