Észak-Magyarország, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-30 / 76. szám
ESZAK-MAGYARORSZÄG 6 T975. március 30., vasárnap „Idejében, jó talajba hullik a mag...” Ember a kormánynál A traktoros a traktor vezetőfülkéjében, a kormánykeréknél ÜL A traktoros dolgozik. A traktoros napi 12—14 órát dolgozik. A traktoros vezeti a traktort, a traktor nyomában a velőgépet. A traktoros vet. A traktoros a földet műveli ... A traktoros Czikó Imre. Az abaújkéri ötéves Terv Termelőszövetkezet közös földjébe veti a közös gépeivel a közös vetőmagját. Hogy majd nyárra, őszre beérjen a termés, meglegyen a családnak, a kollektív gazdaságnak, az országnak, szóval a kis-, a csoport- és a társadalmi közösségnek a kenyere, élete. A tábla, a Töviskes 50 holdnyi terület. 50 holdnyi jól megművelt terület. A traktor új és piros színű, mint ahogy a vetőgép is. A traktoros kék munkaruhát visel és csak 42 éves. Így beszél: — Az lenne jó, ha a munkás, teszem azt a földműves, minden kívánsága teljesülne. Ha akarná, essen az eső, hulljon a hó, ha úgy parancsolná, akkor elállna. Az lenne jó, ha a földműves kívánsága szerint nem rombolna felhő- szakadás, árvíz, ha a zsenge vetést, palántát, cukrot, gyümölcsöt, szőlőt nem verné el a jég, vagy a fagy. Ügy lenne jó, ha a gépek soha nem romolnának el, ha minden szem vetőmag élettől duzzadó lenne. Az embernek, teszem azt, ha földműves, ezek a kívánságai a mi korunkban azonban még nem teljesülhetnek. Hiszen mi is a természet egy része, a természet gyermekei vagyunk. Mi ezeknek a kívánságoknak a teljesülését csak — és részben — elősegíthetjük. És semmi mással, csak munkával. Csak b.ecsületes, lelkiismeretes, hozzáértő munkával foghatunk ki és csak részben a természet szeszélyein ... Megáll a géppel, leszáll a traktorról. Igazít a vetőgépen. Visszaül, indít. És ahogy a gép elindul, folytatni megkezdett útját, úgy folytatja — vagy inkább kezdi ? — mondanivalóját Czikó Imre: — Jó szerszám ez — üti meg tenyerével a kormányt. — Tudja, milyen gépeken kezdtem én 1948- ban, huszonhét esztendeje a traktorosiskolát, ezt az életet? öreg körmössel. Most talán már csak múzeumban mutogatnak olyat. Rázott, fázott rajta az ember. Fülkéje lsem volt, csak' egy vas ülése. De azért dolgoztunk. Emlékszem jól, hiszen elfelejteni sem lehet azt az esztendőt. Tanultunk és dolgoztunk. És készültünk valami óriási dologra, amit még a képzeletünk is nehezen szült meg. Akkor, 1948 nyarán született meg pártunknak az a programja, amelyről éppen a napokban beszél úgy az egész ország, hogy maradéktalanul megvalósult. A pórt mostani kongresszusa is megállapította és leszögezte, hogy ezekben a történelmi eredményekben az egész dolgozó nép alkotó tevékenysége testesül meg. És a kongresszus azt is megfogalmazta, hogy méltón illeti fokozott megbecsülés mindazokat, akik önfeláldozó munkájukkal, helytállásukkal szolgálták hazánk felemelkedését... A traktoros ismét leállítja a gépet. Leszáll a vezetőfülkéből és letérdel a vetőgép mögött a földre. Nézi, vizsgálja, milyen a vetés. Pontosan tudja, hogy folyóméterenként hány darab magnak hány centiméter mélyre kell jutnia. Elégedett a munkájával. Ahogy kiegyenesedik, erős tenyerében porrá morzsol egy földgöröngyöt. Ezt mondja. — A program, ha jó, olyan, mint a vetés. A mi pártunk új programja is ilyen. Mint egy jó vetés. Mert jól megművelt talajba hullik a mag. mert éppen idejében vetünk, mert hozzáértő emberek készítették elő és munkaszerető emberek valósítják meg. Megmondták, amivel mi, munkások, földművelők egyetértünk; a következő 15—20 évben az a feladat áll előttünk, hogy tovább haladjunk a szocializmus építésének útján, fejlett szocialista társadalmat teremtsünk hazánkban, s így közelebb jussunk történelmi célunkhoz, a kommunizmushoz. A pártnak azt a programját, amelyet 1948-ban hirdetett meg, amikor én a traktoroséletet kezdtem, már megvalósítottuk. Es ezt az új programot is maradéktalanul meg fogjuk valósítani. A jó vetés nyomában jó termés érik majd be ismét. És ennek az az elsődleges feltétele, hogy idejében jó talajba hulljék a mag ... Indul a traktor, nyomában a vetőgép. A traktoros a traktor vezetőfülkéjében, a kormánykeréknél ül. A traktoros dolgozik. Ügyel a nyomjelzőre, a sortávolságra, a gépre maga alatt és maga után, a karokra, pedálokra, műszerekre, a kormánykerékre, meg hát' mindenre. A traktoros 27 éve traktoros, munkás. Munkáséletének második felét már mint kommunista és munkásőr dolgozza, éli. Tudatosan is áz, aminek valaha készült. Géppel földet művelő munkás, hazáját, rendszerét, szocialista társadalmát, közös gazdaságát és családját fegyveresen is védeni kész, öntudatos kommunista. A traktoros dolgozik. És közben gondolkozik ... Szöveg: Oravec János Kép: Laczó József Egy nap a pisztrángosoknál A kis patak kristálytisztán csörgedezik az őszi árvíz által megtépázott, ösz- szeszaggatott medrében. Egv mohos kövön fehérbe- gyű vízirigó billeg, a ga- radnavölgyi tógazdaság pisztrángos tavainak gátjain fehértarka barázda- billegetők szedegetnek. A járdalapokkal kibélelt tóban hónaljig érő gumicsizmában kalapos ember. Grassalkovits Tibor telepvezető üldözi félkör-kávájú hálóval a fürge halacskákat. Megkezdődött a tavaszi lehalászás és osztályozás. — Ilyenkor nagyság szerint szétválogatjuk a halakat. — meséli — és másmás tavakba rakjuk őket méreteiknek megfelelően. — Még csak reggel kilenc óra van. Nem hideg a víz? — Hidegnek hideg, de megszoktuk. Muszáj korán kezdeni a munkát, hogy estére mindennel végezhessünk. Sok munka vár ránk. * Alig egy óra múltán már csak az algás tófenék látszik. Nyírfaágból kötött seprűk kerülnek a kezekbe, tisztára dörzsölik a betonlapokat. Közben a vascsőből ömlő víz segíti a munkát. Aztán deszkák kerülnek a zsilipekbe, leszigetelik a szivárgást, gyűlni kezd a víz a medencében. Közben a költőházban hatalmas mosófazekakba kerülnek a lyukacsos aljú nevelőedényekből a télen fejt ikrákból kikelt mús- féleentis kis ivadékok. Onnan pedig a félmétemyire „nőtt” vízbe. A medencében a víz nyomása alatt, meg kicsit a szokatlanul tágas tértől rémülten a fenékre lapulnak. Mint megannyi fekete pálcika az áttetsző vízben ... * Két medencébe 20 000 darab ivadék kerül ki. A többiek még a költőház edényeiben nőnek, növöget- nek, hogy megerősödve ők is nevelótavakba jussanak. Ebédidő után újabb tavak kerülnek sorra. Szinte forr a fokozatosan leeresztett viz a másíélkilónyi anyahalak izgatott csapkodásától. A telepvezető kezében erősebb háló, egy merítés s utána futva viszik őket egy eternit vályúba. A ha- laszmester keze biztosan fogja a csúszós, sikamlós testű pisztrángokat. Fejükre, farkukra kicsiny flanell- darabok kerülnek s megkezdődik a fejés. — A szivárványos pisztrángok ívása kora tavaszig elhúzódik — mesélik a szakemberek. — Ez már az utolsó „garnitúra”. A műanyag tálban aranysárgán sokasodnak a bor- sónyi ikraszemek. Rájuk tej csordul, arra vizet öntenek, tollal óvatosan megkeverik s költőedénybe ön- tik a megtermékenyített szemeket. Néhány edénnyel arrébb most pattannák fel a meg- véknyult héjak, hatalmas szikzacskóval hasuk alatt előbújnak a íeketeszemű kis pisztrángok. * « Délután háromra tízezrével sorakoznak a költőedényekben az ikrák. A ha- lászmesler s a telepvezető kezében hosszú csipesszel válogatja a megfehéredett, elpusztult szemeket. Ezt is el kell végezni minden nap. Különben összepenészed- nek az ép szemek is és kárbavész a fáradságos munka. A válogatás után még — a napi befejező munkaként az etetés következik. Apróra darált tüdőt visznek a gátakra, lapáttal szórják a vízbe. Méternyi magasságig habzik, pezseg a víz a fürge pisztrángok íicánko- zásától. Tátott szájjal „robbannak” rá egy-egy falatra. Közben kivillan tűhegyes, ragadozó foguk ... * A pisztrángosok nehéz szezont zártak a napokban. Kezük munkája nyomán milliószámra kelnek ki az ikrákból a íeketetestű ivadékok. Korán kezdték, még valamikor november derekán. Azóta elmúlt a tél, lassan visszaérkeznek a költöző madarak. A tógátak tövében bársonyos tüdőfű nyílik lila, rózsaszín virágaival. A kifolyók tocsogóiban sárgán bimbózik a gólyahír, hajnalonként dalol az énekesrigó. A költőházban naponta új életek születnek, hogy egyszer majd felnőve horgászok horgain ficánkoljanak .. 1 — vásárhelyi Kútvíz és kölni . Húsvét. Jeles ünnep — tartatták a régiek, pirosbetűs nap — mondják a mai emberek. Locsolkódók, komák, sógorok, rokonok ... evés-ivás, jókedv, vidámság. Így van ez évszázadok óta... és népszokások, amiből egyre kevesebb marad. E hangulatos ünnep szokásvilága kihal, illetve átalakul. Régen kútvíz, ma kölni, parfüm. Ma már falun is „városiasán” locsol- kodnak. A gyerekek legtöbb helyen nem tojást kapnak. De ők bánják legkevésbé. A pénznek jobban örülnek... * — Régen másképp volt.. 1 — emlékszik vissza a 60 esztendős Czimer Józsefné Putnokon a húsvéti ünnepekre. — Mi akkor Dédestapol- csányban laktunk. Ott voltam én fiatal. A búcsú mellett a karácsony és a húsvét volt a legrangosabb falusi ünnep. Már egy héttel az ünnep előtt megkezdtük a készülődést. Ilyenkor munkában állt az egész csalód ... ablakokat tisztítottunk, felsúroltuk még a tiszta szobát is. Sárgítóval bekentük a padlót, majd felvikszel- tük. Húsvét vasárnapján minden úgy ragyogott, mintha skatulyából lett volna kihúzva. A takarítás mellett egész héten folyt a sütés-főzés. Töltve készítetté el anyám a bárányt, aztán a kemencében megsütötte. Mi, lányok úgy örültünk, mikor a pirosra sült bárányt kihúzta a kemencéből. Körülugráltuk. — Jaj, de szép! — kiabáltuk mindnyájan. A bárány mellett a mákos beiglit, a túrós és krumplis lepényt, a fonott kalácsot, a morványt is kemencében sütöttük. A családban, mi lányok festettük a tojásokat. Festéket a szatócsüzletben vettünk. Volt ott mindenféle: sárga, piros, kék, zöld ... 40—50 darab tojást festettünk minden húsvétra. Előbb piros és kék alapszínűre pingáltuk, majd erre jött a rózsaminta fehérrel, zölddel... Mindig versengtünk egymással lányok, ki tud szebbet festeni. És arra a tojásra, amelyiket a na- gyonvárt legénynek szántunk, arra nagyon vigyáztunk. Annak csodaszépnek kellett lenni! Mikor elkészültünk a pingálóssal, a tojásokat deszkára raktuk száradni. Csak úgy tarkállottak sorban. egymás mellett! Az aprósütemény és a tortasütésbe mi lányok is besegítettünk édesanyánknak. 4—5 különböző formájú és fajtájú tortát készítettünk minden évben. Aztán főztünk 5—6 kg sonkát, és mellé 50—60 főtt tojást ... Általában 50—60 locsol- kodóra számítottunk, de gyakran még a szomszéd községből is átjöttek a legények Dédesre.., Már reggel öt, fél hat tájban megérkeztek az első öntözködők. Pedig akkor még mi lányok az ágyban voltunk. Persze, éppen erre pályáztak! Bögrével hozták a vizet — akkor kölni még csak elvétve akadt —, s locsoltak bennünket, ahol értek. Mi sikoltoztunk, de az ágyból — hálóingben — nem mertünk kiugrani a legények szeme előtt. A locsolkodók általában csoportosan jártak, 3—4-en egyszerre, csak az udvarló jött egyedül. Ö úgy 10 tájban érkezett és ottmaradt késő délutánig. A locsol- kodús persze eltartott este nyolc óráig is. Napközben többször kivittek bennünket a kúthoz. Két legény megfogta a karunkat, hogy el ne szaladjunk, a harmadik pedig a szemünk közé öntötte a vizet. Jutott abból a hajunkra, a ruhánkra is bőven. Sokszor lettünk csuromvizesek, de akkor ezt fel sem vettük. Nevettünk, mókáztunk ... Este utoljára öltöztünk át és szülői kísérettel, no meg az udvarlónkkal indultunk a 'bálba. Az első táncot mindig az édesapámmal kellett eljárnom. Ilyen volt 40—45 évvel ezelőtt egy falusi húsvét. Azóta megöregedtem és a párommal csak ketten éldegélünk. Azért az idén is készülök az ünnepekre. Tyúkot vágok, lesz kocsonya, sonka, sütemény ... S várjuk a rokonokat, ismerősöket ... Hajdú Imre I
