Észak-Magyarország, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-27 / 73. szám

Fes szabadulásunk tiszteletére As ünuepeltre 250 mentes to vonat Az ünnepek várható nagy forgalmának lebonyolítására az idén is felkészült a vasút és a Volán. Figyelembe kel­lett venni a két egymást kö­vető szabad szombattal meg­toldott kettős munkaszüneti napot, az építőipar munka­rendjét, az iskolák tavaszi szünetének kezdetét. Főleg a budapesti személypályaudva­rokon számítanak nagy for­galomnövekedésre. Ennek megfelelően már a mai napra is beállítottak néhány kise­gítő vonatot, holnaptól pedig húsvétra és április 4-re az oda- és visszautazást is szá­mítva a menetrendben meg­hirdetett többletvonatokon kívül összesen 250 mentc-ítő szerelvényt közlekedtet a MÁV. Fázós volt a szerdai nagy­piac Miskolcon. Téli öltözet­ben toporogtak, nézelődtek, vásároltak az emberek, csí­pős szél dermesztette a ke­zet, pirosította az arcot. Hű­vös idővel közeleg a hús­vét, nem jó arra gondolni, hogy valahol, a hegyek kö­zötti falvakban, pár nap múltán talán a hagyományok szerint vödör vizeket zúdíta­nak a lányokra, hogy fris­sek, üdék maradjanak. A Mátra tetején ötcentis a hó, éjjelente fagypont körülire, vagy alája süllyed a hőmér­séklet. De azért a húsvét mégis­csak húsvét, a tegnapi piac erősen jelezte. Mintha a zöldhagyma is szebb, fejlet­tebb és főleg zöldebb lett volna az előző napok hagy­máinál. Még a fejes saláta is. Dughagymák halmai pi- roslottak, meg hosszan sorjá­zott a földön az a sokféle minden, amit ilyenkor a fa­lusi asszonyok hoznak a piacra. Aszalt alma, aszalt ........ i i ........... ..... A miskolci vonal ugyan­csak a nagy forgalmúak kö­zé tartozik, mint a debrece­ni, a szegedi, a szombathelyi is. Ezeken a vonalakon már­cius 28-tól április 1-ig a me­netrend szerint is 88 vonattal jár több, mint az egyéb na­pokon, ezeken kívül azonban még további 55 kisegítő sze­relvény indul. Április 4-re száznál több mentesítő vonat szállítja az utasokat. A tájé­koztató szolgáltatást megerő­sítették, a mentesítő vonatok­ról a pályaudvarokon karsza­lagos vasutasok adnak infor­mációt, a csúcsforgalom ide­jére az állomások összes pénztárát üzembe helyezik. A Volán húsvétra országo­san 2800, április 4-re 2000 ki­segítő távolsági autóbuszjára­tot indít. szilva, dió, mázas cserépfa­zékban sötét színű szilvalek­vár, házi befőtt, petrezse- lyent, sárgarépa, krumpli, friss tojás. A tojásból mint­ha kevesebb lelt volna teg­nap a piacon, mint tavaly ilyentájt, de még hátra van a pénteki nagypiac is. A vá­sárcsarnokban a sonkák, füs­tölt húsok előtt sorjáztak rengetegen. A baromfipiacon pedig ott csipogtak már pa­pírdobozokban a csibék és ott lapultak a ládákban a nynlak is, mert ezek nélkül nem igazi a húsvét. Az egyik üzlet pedig alkalom­hoz illő csendélettel hívogat­ta vásárlóitt Barkából, ki­virágzott aranyesőből állítot­tak össze hatalmas csokrot, melyet liímes tojásokkal ag­gattak tele. Barka, hímes tojás, nyu­szi, csibe, sonka. Megvan­nak hát a húsvét kellékei. Most már csak az időnek kellene valamelyest meleged­nie. Locsolkodáshoz illően. (Pt) TELEX ELSÜLLYEDT AUTÓBUSZ Iszapos folyóba zuhant és elsüllyedt egy autóbusz Rio de Janeiro egyik kül­városában. A jelentések szerint feltételezhetően hu­szonhat ember életét vesz­tette. Hat utasnak sikerült megmenekülnie. SZÜNETEL A DAILY MIRROR Meghatározatlan időre felfüggesztették a Daily Mirror című, 4,5 milliós példányszámú angol napi­lap londoni megjelenését, miután a lapkiadó csoport elbocsájtotta 1750 alkalma­zottját. A munkaadók és munkavállalók között hosz- szabb ideje húzódó viták sztrájkhoz vezettek és a lap a közelmúltban a fő­városban csak késve, vagy egyáltalán nem jelent meg. EMBERRABLÁSI BONYODALMAK Mint hírül adtuk, elra­bolták Jean Ghueivyt, Franciaország Szomáliái nagykövetét. Az emberrab­lók a Jemeni Népi Demok­ratikus Köztái'saságtól kér­tek menedékjogot, de nem kapták meg. A francia kor­mány közölte, hogy telje­síti a rablók követelését, de egyelőre nem tudják, hol tárgyaljanak velük. KÖLTÖZIK A HIVATAL Tegnap bezárta Phnom Penh-i nagykövetségét Ma­laysia és Indonézia. A tá­vozó diplomaták elmond­ták, hogy a nagykövetsé­geken csak kambodzsai al­kalmazottak maradnak a berendezések őrzésére. AGYÚ VAGY HŰS Az Egyesült Államok szakszervezeti sajtója köve­teli a Pentagon hatalmas katonai költségvetésének csökkentését, mivel az inf­láció fő okaként a fegy­verkezésre fordított össze­geket tartják számon. A lapok szerint az állam nem engedheti meg magának az ágyút és a húst is, vagyis a hadi és a szociális ki­adások egyidejű fokozását. Hímes tojás a barkán Szocialista brigádok Miskolcért A diósgyőri városközpont­ban az Árpád utca és Kun József utca közötti tecületen gyermekjátszóteret, parkot alakítottak ki. Ezen a részen a közvilágítás megvalósítása a Tervező és Beruházó Vál­lalat által, április 30-ára volt tervezve. A BÁÉV egyik aranyko­szorús szocialista .brigádja, Kiss Sándor vezetésével fel­ajánlotta: április 3-'ára biz­tosítják a közvilágítást. Nagy segítséget jelentenek ebben és jelentős feladatot vállal­nak a Miskolci Kertészeti Vállalat, valamint az ÉMÁSZ III. kerületi kirendeltségének dolgozói. A Miskolci Kertészeti Vál­lalat dolgozói a kábelárok kiásását, a BÁÉV villanysze­relői a kábelek lefektetését, a kandeláberek felállítását é«s a világítótestek felsKere- lését vállalták. Az ÉMÁSZ szakemberei pedig soron kívül üzembe helyezik a kandelábereket, a világító testeket, hogy fel- szabadulásunk előestéjén a parkban és a játszótéren ki- gyúljon a fény. Április 5-13: tavaszi szünet Az általános és középisko­lákban a tavaszi szünet ápri­lis 5-től 13-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap áp­rilis 3-án lesz, a szünet utá­ni első tanítási nap április 14-e. Ami a továbbiakat illeti, a tanévet mindkét iskolatípus­ban június 12—17 között fe­jezik be, az igazgatók által kijelölt napon. A középisko­lák negyedik osztályában az utolsó tanítási nap május 10. Az érettségi írásbeli vizsgák kezdete a szakközépiskolák­ban a nappali tagozaton a május 12-ét követő első hét­fő. A gimnáziumokban az írásbeli érettségi vizsgák ugyancsak ebben az időpont­ban kezdődnek. A gimnáziu­mi szóbeli vizsgákat június 9—22 között szervezik meg. A traktorokra: biztonsági tülke Több mint 14 ezer hektár új öntözőkapacitás A rendelkezések szerint a mezőgazdasági traktorok ez' év január elseje óta csakis a borulás esetén védelmet nyújtó védőkerettel, illetve biztonsági fülkével üzemel­tethetők. A kereskedelem azonban a szükséges felsze­relést nem tudja maradékta­lanul szállítani, ezért a MÉM közleménye szerint egyelőre azokban a járásokban kötele­ző a biztonsági felszerelések használata, ahol a dombor­zati viszonyok miatt a trak­torosok nagyobb veszélynek vannak kitéve. Ezek közé a járások közé tartozik egye­bek között a miskolci és a szerencsi is. A KISZ védnökségével épülő, a Tisza II. vízlépcső­höz csatlakozó hatalmas ön­tözőfürtök, új öntözőtelepek jelentős része már az idei öntözési idényben szolgálja a mezőgazdaságot. A KISZ védnökség! mun­káját koordináló legutóbbi értekezleten megállapították, hogy ez év májusára mintegy 14 600 hektárnyi új öntöző- kapacitás áll majd az öntö­zési szakemberek rendelkezé­sére. Megyénkben a tarcali és a taktaharkányi, szom­szédságunkban a vencsellői, a tiszaföldvári, a gyöngyösi, kissé távolabbi részeken pe­dig a mezőhéki, az abádsza- lóki, a hajdúnánási és a szentes-donáti öntözőíürt be­fejező munkáin dolgoznak. Emberölési kísérletért Lombra várva 5 évi íegykáz Az öreg fa megsérült. Tör­zse, ahol az ágak terebélye­sedni kezdenek, szétrepedt, öreg fa, ha igaz, 150 éves. A törzs megsérült. Talán nem bírta már tartani a széj­jel hajló, hatalmas ágakat, a ki tudja hány mázsányi súlyt, elroppant egy rost, majd utána több is. Eddig vihar sem bírt vele. most már a kisebb szellő is megnyikor- gatta, lejjebb-lejjebb nyomta a széjjel hajló ágakat, vár­ható volt, hogy egyszer tel­jesen lehasadnak, földre zu­hannak és a törzsből sem marad, csak fehérlő. törede­zett csonk. A fa az edelényi kastély parkját díszíti. Terebélyes, szép, nagy fa, a közelében építették meg a pódiumot, az ünnepi alkalmakra szol­gáló emelvényt. A fa árnyé­ka alatt pedig százak gyűl­tek össze mindig egy-egy ne-y vezetes ünnepen, május el­sején, augusztus 20-án. Bá­nyászok. tsz-dolgozók, isko­lások, százak, mert az ede- lényiek ezeket az ünnepeket mindig itt, ebben a park­ban tartják meg. Szeretik a tisztáson álló, nagy fát, hiá­nyozna, ha nem lenne itt, kár lenne, ha baj érné, ha nem adhatná már az árnyé­kot. Nemrégiben a könyvtár vezetője, meg néhány bá­nyász nézegette, vizsgálgatta a fát. Ezek a bányászok csillejavítók, tehát a csillék­hez értenek, kemény vasak­hoz, huzalokhoz, súlyos ka­lapácsokhoz, vasfúrókhoz, de ök is szeretik ezt a fát. Ha­marosan vissza is tértek, drótkötéllel, vaspántokkal, kapcsokkal és hozzáláttak. Pántokat raktak a dőlni, sza­kadni készülő három, négy ágra, drótkötéllel átkötötték, megerősítették. Biztosan, erő­sen tartanak most az ágak. nem repednek, nem szakad­nak tovább. A nedv is indul már a földből, az ép rostokon fel­jut a legkisebb ágakig, a rügyekig. Megmaradt a fa. Az ünnepekre bizonyára lombot is hoz. 150 éves az öreg fa (pt — 1. j.) Tóth Demeter büntetett előéletű, nyékládtíázi lakos házassága során mindig kö­tekedő magatartású volt a családjával szemben. Ivott, feleségét féltékenységével ül­dözte és gyakran meg is verte, aki végül 14 évi há­zasság után válópert indított férje ellen. A Miskolci Já­rásbíróság 1974. szeptember 30-án törvényesen is ki­mondta a válást. Ezt követően a volt férj italosán, főként az esti, éj­szakai órákban többször is felkereste volt feleségét, nem­csak Ernődön, a lakásán, ha­nem a munkahelyén is. Ilyen alkalmakkor szidal­mazta és megfenyegette az asszonyt, mondván: „ha nem jössz vissza hozzám, meg­öllek.” A múlt év december 2-an a Tiszai pályaudvar aluljáró­jánál megvárta munkába si­ető feleségét, aki nem volt hajlandó férje fenyegetéseit végighallgatni. Erre Tóth Demeter az asszonyt karjá­nál fogva próbálta a közeli parkba húzni. Ez a kísérlete eredménytelen maradt, mi­re megütötte az asszonyt, aki az ütéstől a földre esett. A következő pillanatban a volt lej a zsebéből kihúzott bics­kával. egyetlen szúrással a nyakán sértette meg az asz- szonyt, aki a nagy vérvesz­teség miatt életveszélyes, sokkos állapotba került. Csak a gyors orvosi beavatkozás­nak köszönhető, hogy Tóth Demeterné életben maradt. A vádlott a tett színhelyé­ről elmenekült, majd önként jelentkezett a rendőrségen. A Megyei Bíróság dr. Ka­barék József tanácsa tegnap tárgyalta Tóth Demeter ügyét, és emberölési kísérlet elkövetése mi-tt 5 évi fegy­házbüntetésre ítélte. Mellék- büntetésként 4 évre eltiltot­ta a közügyek gyakorlásától, továbbá kötelezte a vádlot­tat korábbi. 8 hónapig ter­jedő felfüggesztett bünteté­sének letöltésére is. Az íté­let nem jogerős. A vádlott és védője fellebbezést nyúj­tott be. <h. i.) ESZAK-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WBRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15, sz. Postacím: 3501 Miskolc, pí. 351. Telefonok. Központ: 36-132. 16-672. 35-380. 36-579 Titkárság: 10-B88 Gazdaságpolitikai rovat: 10-035 Pártrovat: 16-078 Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügvek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsv-Zsilinszkv u 15 Posta­cím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u, 15—17. Telefoni 16-213 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető: a helyi, postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egv hónapra 20 forint Index: 25655. Készült e Borsodi Nyomdában Felelős vezető: S7EMFS ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom