Észak-Magyarország, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-17 / 40. szám

Szobrok tűzifából A föld tani szakosztály ülése Miskolcon A TXT földrajz—földtan szakosztálya tegnap, szerdán kibővített vezetőségi ülést tartott Miskolcon. Az ülés több napirendi pontot tartal­mazott, többek között dr. Pe- ja Győző, a szakosztály el­nöke, és Farkas Gyula szak­osztálytitkár ismertették az elmúlt év megvalósult felada­tait, méltatták az eredménye, két. A beszámoló után előter­jesztették az 1972-es évi munkaterv-javaslatot. Az ed­digieknél nagyobb teret kap a geológia a szakosztály munkájában. A geológusok fontos munkát végeznek, és az ő munkájukat dicséri, hogy az országban először Miskolcon jött létre kisgeoló- gus és ásványgyűjtő szakkör. Tovább bővítik az év folya­mán a fiatal utazók klubjá­nak mozgalmát is. Fontos szerepet tölt be a szakosztály munkájában a * 28 környezetvédelem.. Az elmúlt évekhez hasonlóan 1972-ben is a földrajzi hetek megren­dezése bizonyul a szakosztály legjelentősebb munkájának. A program ismertetése utón vita következett, amely­ben többek között felszólalt Vasváry Artur, a TIT orszá­gos választmányának titkára és Tárnái Csaba, az IBUSZ igazgatója. A vezetőségi ülés elfogadta az 1972-es évi mun­katervet. Gyermekkora óta készít szobrokat fából Nagy Károly nyug­díjas, a Pénzintézeti Központ volt revizora. A 70 éves auto­didakta mester könyvekből tanulta a fafaragás művészetét, munkájával egyéni stílust alakított ki. Nagy Károly tűzi fából faragja szobrait, lakásán mintegy 500 szobrot és 30 saját faragású, különleges hangszert őriz. Folytatják a Csapkó-ügy tárgyalását A hatott asszony vallomása A Megyei Bíróság dr. Ko- harek József tanácsa 23 tanú meghallgatásával folytatta tegnap, szerdán ifj. Csapkó Ügyeletes riporterünk jelenti: Tanácskozásra gyűltek ösz- sze tegnap a miskolci kert- szövetkezetek vezetői a Ha­zafias Népfront Kossuth ut­cai helyiségében. A tanács­kozás bizonyos fokú tapasz­talatcsere jelleggel zajlott, mivel Budapestről is jött egy vendég, Kulin Imre, a népfront kertbizottságának alelnöke, aki részben a sa-, ját kerttársulatokról, rész­ben pedig az ország külön­böző városaiban, községei­ben, sőt tanyáiban eddig megalakult kertcsoportok, mezőgazdasági szakkörök, klubok tevékenységéről, munkálkodásuk formájáról, módjáról tájékoztatta a-2 egybegyűlteket. Nem is véletlenül. Hiszen, amint kiderült, a kertszö­vetkezetek, kerttársulások megalakulása országszerte mind nagyobb méreteket ölt. Napjainkban minden eddiginél nagyobb igény je­lentkezik a különféle társu­lásokra, és mind nagyobb az igény arra is, hogy a kis­kertek tulajdonosai elsajá­títsák a korszerű művelés is­mereteit. Termékeikkel több helyütt nem csupán saját családjukat, közvetlen isme­rőseiket tudják már ellátni, hanem bizonyos mennyisé­get piacra is juttatnak. Pél­dául zöldségből, és ebből az áruból egyáltalán nem kö­zömbös egyikünk számára sem a mennyiség. Mind nagyobb számokról, tételekről van szó. Például csupán Miskolcon jelenleg 28, különböző kertszövetke­zeti társulás van, körülbelül 4000 emberrel. Más váro­sokban, községekben ugyan­csak rengeteg kertszövetke­zet munkálkodik. Éppen ezek a nagy, most még pon­tosan szinte meg sem hatá­rozható számok kényszerítik a kertek tulajdonosait a kö­vetkező lépésre; mely a na­gyobb szervezettséget, a megfelelő információs lehe­tőség megteremtését tűzi cé­lul. Megfelelő formát keres­nek a társulások, mely a Hazafias Népfront gondozá­sával biztosítani tudná mind­azoknak az igényeknek a ki­elégítését, melyek a kert szövetkezeteknél egyre sür getőbben jelentkeznek. Ter­mészetesen nemcsak szak­mai ismeretek bővítéséről, az ezzel kapcsolatos infor­mációk cseréjéről van szó, hanem politikai munkáról ás. A Hazafias Népfront to­vábbra is vállalja a gondo­zást, és remény van rá, hogy a kerttulajdonosoknak sike­rül majd az eddiginél hatá­sosabb, eredményesebb szer­vezeti formát megteremte­niük. * Sátoraljaújhelyen, a Fel- ső-Zsólyomka utca 8. szám alatti házban tegnap tűz ke­letkezett. Ruhanemű és bú­tor égett. A város tűzoltói gyorsan a helyszínre értek, megakadályozták a nagyobb kártételt, a tűz továbbterje­dését. A tüzet egyébként egy gyermek okozta játék köz­ben. Kisebb erősségű földrengé­sek rázták meg tegnap Olaszország több vidékét, Firenzé, Reggio, Calabria és Messina között. A szeizmi­kus mozgás epicentruma Mugellóban volt. * Az elmúlt év szeptembere óta úgynevezett II. MK—E szovjet típusú pajzsos be­rendezés dolgozott a királdi bányában. A bánya ennek köszönhette, hogy mintegy tízezer tonna szénnel túltel­jesítette elmúlt évi tervét. A kiváló berendezéssel február 13-án, vasárnap új frontra álltak át. Mindezt rekordidő alatt oldották meg. A Földtől 250 000 kilomé­ter távolságra keringő Lun; —20 jelzésű szovjet automa tikus űrállomást egy kétme teres teleszkóppal megfigyel ték a semahinszki (Kaukázu obszervatórium munkatársa A rendkívül kedvezőtle megfigyelési viszonyok eile nére február 15-én, magyar idő szerint 21 órakor sikerül; j észlelniük a Halak-csillag- j képben a szovjet űrállomást. | János bűnügyének tárgyalá­sát A terem csakúgy mint kedden, tegnap is, megtelt ér­deklődőkkel, akik között a leg­többen fekete ruhában jelen­tek meg, mert a tragédia ál­dozatainak emődi hozzátarto­zói, ismerősei. A vádlott vi­selkedése változatlan; lát­szólag megtört, de igen élén­ken reagál minden egyes, ál­tala érdekesnek vélt tanúval­lomás részletére. Elsőként dr. Papp Tibor sebészorvost, az elhunyt fiatalasszony kezelő­orvosát hallgatta meg a bí­róság. Arra vonatkozólag adott figyelemreméltó infor­mációt, hogy ifj. Csapkó Já- nosné a kihallgatások alkal­mával tudatánál volt, a fáj­dalomcsillapítók nem zavar­ták meg elméjét. — A legerősebb fájdalom az égés fájdalma — mondot­ta többek között, ami a ha­lál körülményeinek kegyet­lenségére utal. A mentőorvos, ápoló és a kezelőorvosok meghallgatása után Mag Ilona, a kórházi osztály vezető ápolónője is­mertette a beszélgetést, amit ápoltjával, Csapkónéval foly­tatott, a gyógykezelés idején. Mondatai megegyeznek azok­kal, amelyeket a fiatalasz- szony mondott el a kórházi ágyon a rendőri nyomozók­nak. Mély csönd volt a te­remben, amikor a tanács el­nöke felolvasta a halott asz- szony akkori vallomását: „Arra ébredtem, hogy édes­anyám azt mondja, valami zajt hallott. Azt hittük, hogy a macska ugrott be az abla­kon. Amikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy egy méternyire tőlem egy férfi valami hosszú tárggyal üti édesanyámat. Kezében néha világított az elemlámpa és felismertem: férjem az. Nem tudtam felkelni, mert engem is ütni kezdett. A fejemet ütötte. Védekezni próbáltam, ezért sérült meg a kezem is. Hokedlit, sámlit is láttam a kezében. Könyörögtem, de ő szótlanul ütött. Aztán be­ment a másik helyiségbe, üveget hozott és a tartalmát szétlocsolta. Éreztem, hogy a hátamon folyik valami ben­zin, vagy gázolaj szagú fo­lyadék. Ekkor gyufát vett elő zsebéből és meggyújtott ben­nünket ... Anyám mellett Katika, mellettem Zolika fe­küdt, Lángolt az ágynemű, amikor utána mentem. Ott újra ütött, majd kiment az ablakon. Én is ott mentem ki, hogy segítséget hívjak. ... Fenyegetett máskor is. Azt mondta, megöl, nem saj­nálja értem az öt évet, ami­vel büntetik. ... Kérem fér­jem, Csapkó János ellen az eljárás megindítását és meg­büntetését.” A tanúk között családtagok is voltak. Többek között Kle- bovicz Gyuláné, áld kislá- nyát, édesanyját, húgát veszí­tette el. A vádlott Csapkó idős édesanyja, édesapja mentségi jogával élve nem tett tanúvallomást; nem vet­tek részt a tárgyaláson sem. Kindó Zoltánná, Csapkóné munkatársa, barátnője ki­hallgatásakor felmordult a tárgyalóterem hallgatósága: — Csapkóné állandó rette­gésben élt, mert fenyegette a férje. Mindig fáradt, meg­tört volt, fekete kosztüm- i anyagot vásárolt magának. A kórházban háromszor is meg­látogattam. Nagyon szerette a férjét. A kórházban is megkérdezte. tőlem, hogy „Jancsi csinált-e magával valamit, van-e valami ba­ja”? Ma délelőtt újabb tanúk kihallgatásával folytatódik a bűnper. Lcvay Györgyi Vezetőségválasztás a bélyeggyűjtőknél Vasárnap délelőtt érdeklődés kísérte a városi bélyeggyűjtő kör beszámoló-vezetőségválasztó és küldöttválasztó taggyűlését Miskolcon-. Az 1971-es év pozi­tív volt a kör életében — mon­dotta beszámolójában Szarvas Miklós, a kör titkára. A magyar bélyeg centenáriuma sokakban keltette fel az érdeklődést a 6zép magyar bélyegek, a bélyeggyüj- tás szenvedélye iránt. A kör­nek év végén 808 tagja volt, 1971-ben 75-en kérték felvételü­ket. Újdonságra 3,3 százalékkal többet fizettek be a gyűjtők, mint 1970-ben. Az egy tagra jutó újdonság-forgalom 339 forint volú Az újdonság Jegyzők munkájá­val a kör tagsága elégedett, ja­vult a tagdíjfizetési készség is. A kör titkára ezután megem­lékezett a néhány héttel ezelőtt hirtelen elhunyt Erdős Pál gyíi.j- tőtársról, aid mint egyik alel- nök, lelkiismeretesen végezte munkáját és különösen az ifjú­sági gyűjtők körében végzett ér­tékes társadalmi munkát. Ezt követően a jelölő bizottság javas­lata alapján került sor a veze­tőség újraválasztására. A tagság újból elfogadta a régi vezetőség tagjait, kiegészitve a megürese­dett alelnöki tisztség betöltésére Filemile József gy új tőtárssal. A közeljövőben sorra kerülő terü­leti küldöttértekezletre tíz gyűjr töt választottak meg küldöttnek. „Lobogó” ankét Tegnap Miskolcon járt Szebelkó Imre, a Lobogó főszerkesztője. Délelőtt az MHSZ megyei vezetőségé­nek székhazába látogatott, ahol Bokor József alezre­des, az MHSZ megyei veze­tőségének titkára fogadta, majd ezt követően Énekes Sándornál, az LKM vezér- igazgatójánál tettek látoga­tást. A Lobogó, a Magyar Hon­védelmi Szövetség hetilapja: SzebeLkó Imre megismerke- j dett a gyár- termelésével, a Magyar Honvédelmi Szövet- I ség gyáron belüli, valamint a honvédelmi tevékenység­gel. Délután ankéton talál- j kozott a lap terjesztőivel, I olvasóival, amelyen kiese- j rélték tapasztalataikat, és az olvasók elmondták vélemé­nyüket a Lobogóban megje­lenő írásokkal kapcsolato­RUHÄK exportra A Sárospataki Ruházati Szövetkezetben egy év alatt kis híján 310 ezer ruhane­műt készítettek. Ennek 99 százaléka export minőségű volt. Az idei első negyed­évre már 50 ezer újabb ru­hát rendeltek a pataki szö­vetkezettől a külföldi üzleti partnerek. JÓLESŐ DICSÉRET A Sárospatakon működő fiatal csepeli gyáregység di­namikus fejlődését dicséri a központi üzem lapja. A pa­taki részleg három év alatt alkatrészkészítő gyáregység­ből kétharmad részben ön­állóan gyártó, készterméke­ket előállító üzem lett. BEMUTATÓ KÓSTOLÓVAL Ma, február 17-én délelőtt 10 órai kezdet­tel a Borsod megyei Ál­latforgalmi és Húsipari Vállalat új, eddig még nem forgalmazott hen­tesárut mutat be a bol­tok vezetőinek, a Deb- recenyi u. 20. szám alat­ti kultúrteremben. HÉVEZEK BORSODBAN Megyénk területén 11 da­rab 35 foknál melegebb vi­zű hévízkút található. A szakemberek véleménye sze­rint további hévízkutak fel­tárására van még lehetőség. A távlati tervek szerint újabb hévizek feltárására elsősorban Leninváros. Sajó- szentpéter és Szerencs tér­ségében kerül sor. KETTŐS HONFOGLALÁS Dr. László Gyula egyetemi tanár február 18-án este fél 8 órai kezdettel Kettős hon­foglalás címmel tart előadást Miskolcon, a Művészklubban. TIZENNYOLC ÜJ AUTÓBUSZ Az elmúlt hónap alatt 18 új négyajtós csuklós autó­busz érkezett a Miskolci Közlekedési Vállalathoz. Az új autóbuszok közül jelenleg 12 az 1-es és az 1/a-s vo­nalán közlekedik, a további hat pedig jelenleg műszaki vizsgára és bejáratásra vár a közlekedési vállalat gará­zsaiban. WÜRTZ ADÁM TÁRLATA Feledy Gyula grafikusmű­vész nyitja meg február 18- án, pénteken este (i órakor a miskolci József Attila Könyvtár kiállítótermében Würtz Ádám grafikusmű­vész, a VI. miskolci országos grafikai biennálé nagydíja nyertesének kiállítását. A tárlat március 24-ig tekint­hető meg. VALLOMÁS A TERMÉSZETRŐL Juhász Miklós fotóművész „Vallomás a természetről” címmel tart színes, zenés, dlapanorámás vetítést és elő­adást január 22-én, kedden 17 órai kezdettel a miskolci Művészklubban. AUTÖSBAL MISKOLCON A Magyar Autóklub Bor­sod megyei szervezete feb­ruár 26-án este 8 órai kez­dettel rendezi meg az autós­bált Miskolcon, a Polónia étteremben és az Aranycsil­lag kávéházban. EGY RÉGI HELYETT KÉT' ÜJ Miskolc legforgalmasabb pontján, a villanyrendőrnél kiselejtezték a régi nyilvá­nos telefonfülkét. Helyette a posta két új, korszerű táv­beszélő állomást állított itt fel. KARIKATÚRA­KIÁLLÍTÁS A Nehézipari Műszaki Egyetem bányászklubja, va­lamint A Mi Egyetemünk szerkesztősége által koráb­ban meghirdetett pályázatra beérkezett karikatúrákból kiállítást rendeznek az egye­temi bányászklubban. A tárlatot dr. Kiss Ervin tan­székvezető egyetemi tanár nyitja meg február 19-én déli 12 órakor. DZSOJ BANGLA! Pénteken 18 órai kezdettel a Rónai Sándor Művelődési Központ klubjában élmény- beszámolót és előadást tart Mátrai Mihály, a tv opera­tőre. Előadásának címe: Dzsoj Bangla! KÉPZŐMŰVÉSZETI ELŐADÁS Dr. Végvári Lajos művé­szettörténész tart vetített­képes előadást a nagybányai festők és Szinyei-Merse Pál művészetéről február 18-án, este fél 6 órai kezdettel Mis­kolcon, a Vörösmarty Műve­lődési Házban. A művelődési ház képzőművészeti szakkö­rének „foglalkozására” ez­úttal a spontán érdeklődő­ket is szívesen várják. ozaras Várható időjárás ma estig: változóan felhős, az éjszakai és reggeli órákban lübbfclö párás, ködös idő. eső nélkül. Mérsékelt, változó irányú, majd délire forduló és időn­ként kissé megélénkülő szél. Enyhe marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet plusz 4—9 fok kö­zött. Eszak-MAGYARORSZAG. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapla. Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Baics.v-Zsilinszky u 15 Központ: 36-132. 16-672, 35-310. 36-579. Titkárság: 16-886 Gazdaságpolitika) rovat: 18-035 Pártrovat: 18-078 Belooltttltnt rovat: 18-460 Kultűrrovat: 16-067. Soortrovat: 16-049 MunkásleveJezee oan-tszocvek' to-646. Kiadta • a Borsod megyei Lapknadc vállalat Miskolc Balcsy- Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó- VVIRTIl LAIOS Telefon 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u 15-17 Telefon- 16-213 Tör­leszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi oostnhivataloknál es a kézbesítőknél Az előfizetés dda eey t-.ónaora 26 forint Index: 23655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN (SZAK MAGYARORSZÁG W tier

Next

/
Oldalképek
Tartalom