Észak-Magyarország, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-13 / 266. szám
Magyar íájak — magyar láncok Bemutató Sátoraljaújhel A sátoraljaújhelyi művészeti hetek keretében zsúfolt nézőtér előtt mutatta be új műsorát a Hegyalja Népi Együttes. A nagy érdeklődés és a minden szám után megújuló ünneplés nemcsak a magas színvonalú teljesítménynek szólt, hanem a tehetséges együttes eddigi sikereit is köszöntötte, melyekkel Új hely és az egész zempléni táj jó hírét terjesztették el a táncosok, zenészek, énekesek, hazai és külföldi vendégszerepléseiken. A mostani műsor gerincét is szőkébb pátriánk, Borsod- Abaúj-Zomplén táncai képezték, az együttes művészeti vezetője és koreográfusa, Ureczky Csaba feldolgozásában Vass Lajos, Kiss Gyula, Uj Viktor Géza zenéjével, s ehhez járultak stílusos kiegészítőként országunk más vidékeinek jellemző táncai. A műsorban közreműködött Szarka Éva népdalénekes. A bemutató sikerében arányos része volt a tánckarvezető Rónay Ferenc, a' kórusvezető Csehi Ferenc, a zenekarvezető Gombos Péter, s a jelmez- tervező Kascsák Margit igényes munkájának. (; vor megyés együttes Mennyit ér a M éves háború? — Nagyon elgondolkoztál. — Nem csoda. Ma ér véget a harmincéves háború _ ■>}■> — Harmincéves koromban, éppen ma. harminc éiie kötöttem házasságot. — Akkor te 00 ével számolhatsz. — Ugyan, még csak hatvanéves vagyok. — Tévedsz. A háborús éveket duplán számítják. (csb) Miskolci vendégszereplésre készül Győr megyéből a téti szövetkezeti bizottság Arna- bona színjátszó együttese. A tervek szerint november 27- én és 28-án, két alkalommal mutatja. be műsorát Miskolcon, egyszer a Nehézipari Műszaki Egyetemen,' egyszer pedig a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. Műsorukban a Szamártestamentum című középkori francia komédia és Weöres Sándor Csalóka Péter című népi játéka szerepel. .Sajószentpéter lakosai néhány napja örömmel tapasztalták, hogy a 28. sz,, Miskolc—Bánréve közötti műút- nak a nagyközséghez tartozó átkelési szakaszán útjavítási munkák kezdődtek. Papp András, a KPM Miskolci Közúti Igazgatóságának főmérnöke elmondotÜgyeletes riporterünk jelenti: Hatalmas dörrenés rázta meg tegnap hajnalban Miskolcot. A városban harmadszorra „bontottak” házat robbantással. A reggeli eseményre már az előző nap készülődtek a szakemberek. Feladatukat még az is nehezítette, hogy a bonyolult művelethez ú.i robbantógépet alkalmaztak. A berendezés feltalálója Rirschner József, a Bányászati Kutatóintézet robbantástechnológiai osztályának mérnöke is eljött az eseményre. Tőle tudtuk meg: az eddigi módszerek nem biztosították a sok gyutacs egyszerre történő felrobbantását. Az ú.i géppel — amint ez csütörtökön kiderült —. mindez sikerült. A pontosan fél hétkor végrehajtott' robbantáshoz előzőleg 500 lyukat fúrtak a vastag falakba, mintegy toll kilogramm robbanóanyagot helyeztek ott el. s 2000 ohmos Iőhálózati ellenállást biztosítottak. A Borsodi Szénbányák robbantócsoportja eredményes munkát végzett. Ezzel a módszerrel végrehajtott bontás 60— 7o százalékos költségmegtakarítást eredményezett a hagyományos '«v-hnológiáboz viszonyítva Baleset a síneken Kisiklott pályák öcsi sodorta maga alá S. Géza 39 éves sárospataki lakos MAV-dol- ; gozót, a Miskolc Tiszai pályaudvar és Nyélcládháza közötti nyílt pályaszakaszon. A pályakocsit, melyben a bajba jutottat is szállították, villamosmozdony tolta be a Tiszaira, ahol a mentők már várták S. Gézát, aki a baleset következtében koponyaalapi sérülést szenvedett. t Megalakult a szervizbizoftsáíí A KPM autóközlekedési főosztályának javaslata alapján tegnap Borsodban is megalakult a megyei gépjármű szervizbizottság. A tavaly megjelent 1038-as számú kormányrendeletben a lakossági szolgáltatás fejlesztéséhez egyik fontos megoldásra váró feladatként jelölték meg a járműjavító hálózat szélesítését. Ennek jegyében hívták életre a megyei szervezetei, melynek elnökévé Kiss Albertet, a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Tanács Ipari Főosztályának vezetőjét választották. A szervizbizottság csütörtöki alakuló ülésén létrehozták a munkabizottságot is, melynek .munkatársai a konkrét fejlesztési, építési, korszerűsítési és beruházási terveket dolgozzák majd* ki. Péntek 13. — Halló’.' Te vagy á telefonnál, anyiicikám!? Ne haragudj, csak egy percre-, zavarlak. Persze butaság, már nem is fontos... — Na mondd, miért hívtál'.’ — Szóra sem érdemes. — Ha elkezdted, fejezd be! — Hát jó, de igazán ne. haragudj... Van neked valami dolgod az én főnökömmel? — Viccelsz fiacskám? — Komolyan kérdezem. Ma. reggel melegen érdeklődött felőled, — A te főnököd? Az képtelenség. Éppen a múltkor mondtam a barátnőmnek, hogy a te főnököd észre sem veszi a nőket. Pedig jóképű férfi. — Te ezt így fogod fel, hogy jóképű férfi. Es én nem vagyok az? — Nyugodj meg fiam, ö jóképű és igazgató, éried? — Te is cinikus vagy. — Persze. Ha már így történt, felhívom a főnöködet. Szervusz... Letette. Ez örült! Délután a főnök titkárnője ment be Almás szobájába. A titkárnő ment hozzá, és nem öt hivatták... — Almás elvtárs, a főnök egy levelet küldött önnek. Fizetésemelést kapott. — Ééén? — Igen. méghozza nem is keveset. 500 forintot. Kedveli mostanában a főnök magát. Ilyen fizetése meló csak rendkívüli esetben szokott adni. Almás karié rs csak nem talált fel valamit? Almás úgy gondolta, hogy mindenki megbolondult. r: az 500 forint több uiini gyanús. Elhatározta, hogy meglesi a feleségét. A munkahely kijáratától nem mere,: e elbújt. s csodák csodája, az ö egyetlen felesége elegáns mozdulattal száll be a fenő:: Opeljébe. mi bajod drágám, nyugtalanul alszol, az utóbbi időben. Ébredj, reggel reii. — .la) de jó! — Mi jó? — kérdezi a feleség. — Hogy reggel van. Milyen -nap van ma? — Péntek, tizenhárma dika... Takács József ifiért csak kevesen? Az iiLibbi években meg- növekc'fftt az igény a kereskedelmi szolgáltatások iránt. A tapasztalat szerint, azonban a kereskedelmi szervek nem nagyon törekszenek rá, hogy kulturáltan, ta, hogy a mintegy 2 mii- j lió forintos beruházás költségeit a KPM útfenntartási alapjából fedezik. Az erősen elhasznált, hepehupás kiskockaburkolatra, az út alapépítményének további rongálódását megakadályozó, vízzáró aszfaltréteget terítenek a Miskolci Mélyépítő Vállalat szakemberei. Minden remény megvan rá. hogy a 26. sz. útnak ez a nagy forgalmú szakasza, amely egyben Sajószentpé- ter főutcája is, már az új, sima burkolattal fogadja a telet. Bár a gondot nem oldja meg véglegesen, a most folyó munka mégis biztosíték rá, hogy néhány évig a szó szoros értelmében is zökkenőmentesebb lesz a forgalom Sajószentpéter bel- j területén. | készségesen rendelkezésre álljanak. Pedig erre még hiteit is biztosít az állam. Ebijen az évben csak néhány ÁFÉSZ kezdeményezte, hogy például házhoz szállítja a tüzelőt, vagy az építőanyagot. Ezek a szövetkezetek hitelt kértek, hogy gépkocsit vásároljanak erre a célra. Jó lenne példájukat kö- ' vetni más kereskedelmi egységeknek is. (_... ...... . ... ,, . Ö regek mp ja Tokajban A tokaji szociális otthonban meleg hangulatú öregek napját tartottak. Az ün népségén részt vettek a megyei és járási tanács egészségügyi osztályának dolgozói. a nagyközségi párt- és tanácsvezetők, a Szerencsi Csokoládégyár egyik' szocialista brigádja, a szerencsi járási -úttörőház úttörői, az ÁFÉSZ pénzügyi szocialista brigád tagjai. Nem .hiányoztak a községi óvodások sem, akik kedves műsorral köszöntötték az öregeket. Poncho matyó módra A Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezeiben. Mezőkövesden újabban matyó motívumokkal hímzett ponehőt is készítenek. Fotó: Szabados György. Lövér sör j A Soproni Sörgyár 75 éve.s fennállásának jubileumára új- *dousi ggal hetire kedd: fogyasztóinál;, A kövér sör. amely , november 7. után jeleni meg. az igényes sörfogyasztók re- kszére készül. A IS fokos, eredeti extra tartalmú, sötétbarna ’.sör, az téti, Porter sör jelleggel bi%. Ha a közönség ízléséi i megnyeri, akkor a. jövő nyárra már nagyobb tételben ti* ‘ gyártja majd a Soproni Sörgyár. ÚJ BEDOLGOZÓK Szentistvánban mind ered ményesebben dolgozik a mezőkövesdi Matyó Népműve szeti Szövetkezet részlege. A községben az idén harminccal nőtt a szövetkezet bedolgozóinak száma. Az elmúlt hónapban is 110 ezer forint munkabért fizettek ki a hímzőasszonyoknak. FILMKLUB ENCSEN Az ellesi járási művelődési központ és a gimnázium közös szervezésében idén is működ’k egy filmklub. A klub noremheri programjában három olasz filmalkotás megtekintése és megvitatása szárénál, A Roccn és fivérei bemutatása után most, 16-án As állás, 30-án pedig a Kiáltás című olasz filmeket látják a klub tagjai. KERÁMIÁK A SZÖNYi-TEREMBEN Ma. november 13-án, délután 5 órakor nyitja meg dr. Fekete László, Miskolc városi. Tanácsa vb-elnöke Várdeák Ildikó keramikusművész kiállítását. A kiállítási november 23-ig tekinthetik: meg az érdeklődők a Szönyi- teremben. JUBILEUMI FOTÓKIÁLLÍTÁS Harminceszlendós a diósgyőri vasas fotoszakkör. Ez alkalomból november 17-én délután 5 órakor jubileumi fotókiállítás nyílik a Diósgyőri Vasas Klubban. A huszonnyolc fotós munkáit felsorakoztató tárlatot Lengyel Ágoston, az SZMT kulturális bizottságának vezetője nyitja meg. SZÜCSIPARI TANULÓK SIKERE Az elmúlt napokban rendezték meg a BNV Petőii- csanyikában a szakmunkástanulók országos jubileumi kiállítását. 170 szakmában a vállalatok, ktsz-ek, tsz-ek 800 tanulója 56 000 tárggyal mutatta be „bizonyítványát”. A jubileumi kiállításon a Miskolci Szűcsipari Szövetkezet két tanulója. Kertész Margit és Kriston Margit matyei- himzéses irha női. férfimellénnyel a második díjat érdemelte ki. JÖVEDELMEZŐ FŰRÉSZÜZEM A pálházi Rákóczi Tsz bevételének jelentős része származik az erdők és a fafeldolgozás hasznából. A gazdaság fűrészüzemének termelése az eredetileg tervezett 2 millió forint helyett a 4 milliót is meghaladja az idén. KONGRESSZUS! MŰSZAK A KISLAKASe.PITÉSÉRT A 3. számú ÉPFU közismerten csak nagy építtetőknek szállít anyagot. A kis- lakásépítésben — a szabolcsi árvíz és újjáépítés miatt — lemaradás következett be. A vállalat dolgozói és vezetői elhatározták, hogy november 15-én, vasárnap kongresszusi műszakot tartanak. E napon kizárólag k istakásépiti ötöknek szál lilának anyagól. TÉLI SZÁLLÁSON A vidékről érkező jelentések szerint a hideg idő beálltával országszerte „betelelt” az állatállomány, s az állatni gazdaságokban és a tsz-ekben az elmúlt heteikben fertőtlenítették, tatarozták a téli szállásokat és előkészítenék a takarmány I is. A MÉM szakembereinek ellenőrzése szerint az állatállomány mindenütt megfelelő helyen várja a féli hónapokat. 1 SORSOLÁS Az Országos Takarékpénztár egy hét múlva, november 19-én és 20-án, Budapesten rendezi a gépkocsi nyereménybetétkönyvek 38. sorsolását. November 19-én délután a Budapesten váltott, 20-án reggel pedig a vidéken váltott betétkönyveket sorsolják. A húzáson a július 31-ig váltott, s az október 31-én még forgalomban volt betétkönyvek vesznek részi. IiSZAK-MAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borson megyei Bizottságának la Dia Főszerkesztő: FODOB LÁSZLÓ Szerkesztőség. Miskolc. Bajcsy-Zs u. lő. j Központ: 36-132. 16-672. 35-380. | 36-578. Titkárság: 16-886 Gaz- I daságpolitikai rovat: 16-038. I Pártrovat: 16-078. Beit atmai ! rovat: 16-450 Kultúrrovat ifi-nsi. Sportrovat: 16-049 Munkasleve- lezés. oanaszügyek: '6-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. Felelős kladő: VVIRTH LAJOS Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel ■ Miskolc. Széchenyi u. 1 u—17. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: o helyi postahivutalokna) és a kézbesítőknél Az előfizetés dija eev nőnapra 20 forint. Index: 25650 Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN I Jé út Saiészentpéternek