Észak-Magyarország, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-20 / 221. szám

Vasárnap, 1970. szept. 20. <■19 ÉSZAK-MAGVARORSZAG 5 Fokozódó lendülettel „A közvilágítási naptár megállapítása a város egyoldalú joga, melyet mindenkori szükségletének és érdekeinek meg­felelően gyakorol... a jövőben félévenként előre megálla­pítandó világítási naptár összeállításánál a holdvilág tekin­tetbevételét most már annál inkább teljesen elejteni mél- ióztassék, mivel forgalmi okokból még jóval kisebb, városok is a holdvilágos estékre már régóta nincsenek tekintettel.. (Részletek egy 1913-ban kelt levélből) 4 mai napon e^ygirébt rát, nagyapáink és nagyanyá­ink meghitt ismerőse, fiatal­ságuk szerelmes sétáinak együttérző tanúja, a nyolc­vannyolcadik évét betöltött viiágítógáz, vagy ahogy ak­koriban nevezték — a lég- szesz immár végképp elbú­csúzik tőlünk. Miskolc az ország első olyan városa, ahol a kor­mány által jóváhagyott gáz­energia fejlesztési program­ban teljes egészében föld­gázra alapozzák mostantól a városi gázszolgáltatást is. Holnap leállnak a gázgyá­ri gépek, s a vezetékhálózat­ban tiszta földgáz áramlik, eljutva a fogyasztókhoz. 19B5-ben kezdődött meg a földgázra való fokozatos át­térés, de már korábban el­készült a Besenyői úton a földgáztartó, s 1960-ban meg­kezdődött a földgázbontók építésé is, amelyek 1962-ben már üzemeltek. 1965—1970 között mintegy 13 ezer fo­gyasztónál fejezték be az át­állítást, s összesen több mint 60 millió forintot költöttek a közterületi vezetékhálózat, rekonstrukciójára és a belső berendezések átállítására. /<’ mnnL 'íL eredménye- Ij II III II hah ként kerül­hetett most rá sor, hogy or­szágosan elsőként a TIGÁZ valósítsa meg a tiszta föld­gázra való átállást. Az üzem­egység kollektívája a X. kongresszus tiszteletére vál­lalta, hogy a tervezett szep­tember 30-i határidő helyett szeptember 21-re befejezi a munkát. Vállalásukat lelkes, odaadó munkával teljesítet­ték. / A búcsúzás pillanatában illendő megemlékezni a mis­kolci „légszeszgyártás” 80 esztendejéről, méltatni az el­köszönő régi barát érdemeit. 1882. március 29-én szüle­tett az a szerződés Miskolc városa és két német mérnök között, amelynek nyomán egy németországi gázgyár használt berendezéseit Mis­kolcra telepítették. E beren­dezésekkel indult meg a vi­lágítógáz gyártása a város­ban, amelynek közcélú, első­sorban közvilágításra való használatát sok-sok szerző­désben, rendelkezésben írta elő a város egészen addig, Kevesebb a baleset Tervtáron Ismeretes, hogy a bányák nagyfokú gépesítésével együtt nő a baleseti források száma. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a balesetek számá­nak is szükségszerűen növe­kedniük kell. Bizonyíték erre a tervtárói példa is. Itt há­rom nagy tömegtermelő mun­kahely, front adja az akna teljes termelését. A három front közül kettő Dobson- típusú biztosítóberendezések­kel és jövesztőgéppel van felszerelve, míg a harmadik hagyományos biziosítású és kézi művelésű front. Panyi Ervin biztonsági megbízóit mégis arról számolhat be, hogy az elmúlt évhez viszo­nyítva, javult a balesel i helyzet ennél az aknánál. Míg 1969 első félévében 66 három napon túl gyógyuló balesetet szenvedtek, addig az idén az első félévben már csak 53-at. Mindezt úgy érték el, hogy nagy gondot fordítanak a balesetek meg­előzésére. Hetenként minden bányász baleseti oktatáson vesz részt, a frontokon dol­gozók pedig egy héten két­szer is. A baleseti helyzet ja­vulását nagyban segíti az 51 tagú munkásvédelmi őrség, amely nemcsak a helyszínen intézkedik, ha erre szükség van, hanem írásban jelenti a különféle baleseti forrásokat, illetve szabálytalanságokat. Aktivitásuk növekedésére jellemző, hogy míg 1969-ben, tehát egész évben 184 írásos észrevétel jutott el a bizton­sági megbízotthoz, addig az idén már 143 feljegyzés nyo­mán került sor intézkedésre. 5,6 millió kilométerrel több (Tudósítónktól.) A miskolci 3. sz. EPFU kollektívája elsők között tel­te magáévá a kormány fel­hívását. amelynek lényege, hogy a nemzeti jövedelem növelésével ellensúlyozzuk a/, árvízkárokat. Üzemegységünk 75 gépko­csival segített árvíz i .en a bajbajutottakon, majd az ár levonulása után 65 kocsi­val támogatja az újjáépítés mielőbbi befejezését. Ez né­mi kiesést eredményez ár­bevételünk alakuláséban. Üzemegységünk a nemzet- jövetHem növelése céljából vállalta; növeli a termelés hatékonyságát. kielégíti a fuvaroztatók igényeit, az új- jééoítésnél pedig folyamato­san ’-i/tosít ja az anyagszál- lük-; Eddigi eredményeink azt bizonyítják, hogy üzemegy­ségünk mindent megtett a •Beállítási igények kielégíté­séért. A főbb termelési mu­tatók azt jelzik, hogy a 3. sz. ÉPFU kollektívája időará­nyosan maradéktalanul ele­get tett a vállalásban tett ígéretének. Üzemegységünk a tervezettől 5,6 millióval több, összesen 44,5 millió áru/tonna kilométerre telje­sítette feladatát. A kapacitás kihasználása 1,4, a szerve­zettség pedig 4,6 százalékkal növekedett. Különösen jól alakult a munka termelé­kenysége, amely 10,3 száza­lékkal nagyobb a tervezettől. A kedvező termelési ered­mények elérését a szervezett, jól végzett munkán túlmenő­en nagyban segítette az év közben végrehajtott re­konstrukció. Ennek eredmé­nyeképpen a termelési ka­pacitás összvolunienében is gyarapodott. Az eddigi ered­ményekből arra következtet­hetünk, hogy éyi vállalásun­kat teljesíteni tudjuk. Molnár Bajos amíg a nem túl kellemes szagú gázt a villany ki nem j szorította. Ei>y 1921-ből rint a háztartási gázfogyasz­tók száma 1099 volt a város­ban. Az eltelt, csaknem 50 év alatt több mint tizenkét­szeresére nőtt. A hálózat és a gáztermelő berendezések viszont egészen 1948-ig, a gyár államosításáig alig-alig gyarapodtak, korszerűsödtek. Érthető, hogy mind jobban sürgetett a hálózat fejlesztése és a gáz előállításának kor­szerűsítése. Ennek a nagyará­nyú programnak a megvaló­sítása fejeződött be a mai na­pon, amikor búcsút veszünk a kőszénből előállított gyári gáztól, a légszesztől, s a na­gyobb kalóriájú, tiszta föld­gáz fűti ezentúl lakásunkat, lobog a konyhai tűzhelyek égőrózsáin. P. L. Amióta az idén tavasszal a vállalat zsúfolásig megtelt ebédlőjében átvették a Mi­nisztertanács és a SZOT ván­dorzászlaját. az önbizalma is megerősödött a gépgyári kol­lektívának. Hiszen csak ők tudnák igazán megmondani, hány esztendőn át dolgoztak, küszködtek ezért, mióta vár­tak erre az ünnepélyes pilla­natra. Az elmúlt esztendő jó munkája végre meghozta az áhított elismerést. Persze, az elismeréssel a mérce is magasabbra emel­kedett, s a kalapácsok zajá­val teli kovácsüzemlől a ká- belgép-gyáregység szerelő- csarnokáig mindenütt tud­ják: a tavalyi eredményt nem azonos szinten kell megismé­telni. A vállalat előtt álló feladatok növekedtek És ezeket a feladatókat túl kell teljesíteni, hiszen az idén a A bodrogolaszi Búzakalász Termelőszövetkezet a Magoshegy alatt 36 Uatasztvális holdon megkezdte a szőlő telepítését. Itt készíti elő a talajt Tóth I,ászló traktoros és Szocsin Ist­ván segédvezető. Eaezó József felv. Ezen az őszön lesz húsz éve, hogy a hazánkban vég­bement történelmi változás következtében lezajlottak az első tanácsválasztások. Az­óta bebizonyosodott, milyen hatalmas nemzeti erő rejlik abban, hogy — a Tanácsköz­társaság rövid idejét nem számítva —, ezer esztendő óta most először érhettük meg: ,.a dolgozó nép okos gyülekezetében” hányjuk- vetjük meg a község, a vá­ros, a járás, a megye, az or­szág dolgait. A szép jubileumra ünnepi '(lésekkel készülődnek a sá­toraljaújhelyi járás községi, városi, járási tanácsai. Eze­ken méltatják majd a ta­nácsrendszer történelmi je­lentőségét, a tanácsok mun­kájának mindennapi életünk­ben betöltött és egyre nö­vekvő szerepét. És mivel a jelenlegi ciklus éppen a vé­géhez közeledik, s tavasszal új választásra kerül sor, elemzik a tanácsok, a ta­nácstagok munkáját, név! szerint is szómba veszik a több ciklus óta működő ta­nácstagokat. Sárospatak városi Tanácsá­nak például 70 tagja van, s közülük négyen, éspedig dr. Botfalusy Mihály orvos, Kü- kemezey József vb-titkár. Rüszkay András kollégiumi igazgató és Szabó Géza. a postahivatal vezetője az első választás óta, tehát kereken 20 éve tagja a tanácsnak. I szocialista munka vállalata címet pályázta meg a DI- GEP. Hizlaló kezdet A felszabadulásunk jubileu­ma és a Lenin-centenárium tiszteletére indított szocialis­ta munkaverseny folyamato­san terebélyesedett kongresz- szusi versennyé. Csaknem 750 szocialista brigád tett külön­féle felajánlásokat: a napi gazdasági feladatok teljesíté­sén kívül a brigádok vállal­ták, hogy segítik a termelé­kenység növelését, a műszaki fejlesztést, az export fokozá­sát, s a nagyobb nyereség el­érését. Vállalták, hogy év vé­géig 747 újítást dolgoznak ki. s csaknem 21 millió forintot takarítanak meg a vállalat­nak. Az- első fél év eredmenvei önmagukért beszélnek. A vál­lalat az év első hat hónapjá­ban minden feladatát mara­déktalanul teljesítette. 1969- hez képest 59 millió forintos — 3,2 százalékos — termelés- növekedést terveztek. Ezzel szemben a termelés 71 millió forinttal, körülbelül 7,6 szá­zalékkal növekedett. Több mint 23 százalékkal nőtt az exporttermelés és 66,1 száza­lékkal az export-értékesítés! A termelékenység — az egy dolgozóra jutó termelés — 4,4 százalékkal nőtt. A vál­lalatnál a létszám 149-cel csökkent, tehát a termelés növekedését teljes egészében a javuló hatékonyság fedez­te. Az sem mellékes, hogy a szocialista brigádok az egész évre vállalt 747 újításból már az első fél évben benyújtot­tak 541-et, a megtakarítás összege meghaladta a 10 és fél millió forintot. A szocia­lista munkaverseny eredmé­nye az eddig csaknem 22 mil­lió forintot elért anyagmeg­takarítás is. Fél év után 4 A június végéi" elértered­mények jó alapot adtak a to­vábbi munkához. A vállalat szakszervezeti bizottsága a verseny értékelésekor meg­határozta a további feladato­kat. A kongresszusi verseny fő célja továbbra is az idei feladatok maradéktalan tel­jesítése, a gazdálkodás haté­konyságának javítása. Tovább szélesedik a verseny a gyár­egységek és főosztályok, va­lamint a szocialista brigádok között. A mérce még maga­sabbra emelésére irányult az „F” eváregység dolgozóinak felhívása, amely olyan célki­tűzések teljesítésére hívja versenyre a többi kollektívát, amelyek már kielégítik a szocialista munka vállalata cím elnyerésének követelmé­nyeit. A második fél év kezdete óta eltelt idő alatt a szocia­lista brigádok, a gyáregységek és a főosztályok felülvizsgál­ták eredeti vállalásaikat, s újabbakkal egészítették ki. öt gyáregység. 11 főosztály, 21 osztály, 9 üzem és 411 szo­cialista brigád tett újabb fel­ajánlásokat a közelgő párt- kongresszus tiszteletére. Naponta újabbak A D1GÉP versenyirodájá­ban nincs pihenő. Folyama­tosan kapják a hírt az elért eredményekről, figyelik a verseny alakulását. És éppen a folyamatosság a legjellem­zőbb erre a versenyre. A vál­lalat nap mint nap újabb feladatok előtt áll, időnként előre nem látott nehézségek is támadnak. A szocialista brigádok és a nagyobb kol­lektívák nem érik be azzal, hogy a versenyben már ilyen, vagy olyan vállalásokkal sze­repelnek. A napi, mindenko­ri helyzethez igazodnak, s mindenkor a távolabbi cé­loknak megfelelően irányít­ják erőfeszítéseiket. A ver- senyvállalások naponta meg­újulnak. egyre terebélyesed­nek. Talán' nincs is olyan nap. amikor ne kopognának öt-hat brigád képviselői a versenyirodán: még ezzel, meg ezzel szeretnék kiegészí­teni eredeti felajánlásaikat. Az első fél év biztató ered­ményei uián a DIGÉP kol­lektívája fokozni tudta a kongresszusi munkaversenv lendületét. Ma még korai lenne arról beszélni, milyen elismerést kapnak majd 1970. évi munkájukért. De egy do­log bizonyosnak látszik: elő­ző évi jó eredményeiket nem azonos, hanem magasabb színvonalon ismétlik meg az idén. Magasabb mércével mérve is megállják helyüket. Flanek Tibor A magyar földtani kutatás 25 éves feflődóse Érdekes kiállítás és vándorgyűlés Nagyon érdekes, a magyar földtani kutatás 25 éves fej­lődését dokumentáló és a kutatómunka távlataival is foglalkozó események kez­dődnek hétfőn Miskolcon, itt rendezik meg a Magyar­honi Földtani Társulat 25 íves jubileumi vándorgyűlé- ■ét, amelyre az ország min­den részéből és külföldről is számos érdeklődőt várnak. Szeptember 21-én, hétfőn délelőtt 10 órakor a Borsodi Szénbányák székházéban dr. Nemecz Ernő megnyitójával, majd dr. Ádám Oszkár be­vezető előadásával kezdődik a tudományos körökben nagy érdeklődésre számottartó ren­dezvénysorozat. Ezt követően több beszámoló jellegű elő­adás Hangzik el a szén-, a kőolaj-, a földgáz-, az érc-, a vegyes-, az ásvány-, a víz- és az épitöanyagkutatás ered­ményeiről. Az előadók között lesz G. G. Szaszin, ismert szovjet geológus is, aki Érc­kutatási lehetőségek Észak- kelet-Magyarországon cím­mel tart érdekes ismertetést. Hétfőn délután 5 órakor, a MTESZ termeiben kerül sor a nagyszabású földtani kiállítás ünnepélyes megnyi­tására. A nagyközönség szeptember 22-től október 1-ig tekintheti meg az igen gazdag ismeretterjesztő anyagot. A vándorgyűlés részvevői szeptember 22-én és 23-án két csoportban, tanulmányi kirándulásokon a helyszínen vitatják meg a megyénk leg­érdekesebb geológiai kutatá­sait és a kutatómunka továb­bi lehetőségeit. Az egyik cso­port például a diósgyőri me­legvízfeltárás problémáival foglalkozik. A LÉGSZESZ ELKÖSZÖNT Ünnepi tanácsülésekre készülnek Hegyalján Kongresszusi verseny « DlGEP-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom