Észak-Magyarország, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-13 / 60. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG Naptár. „Úg'y szerelem volna még focizni...“ ßdion-e a tsz sportra póozl? 1969. március 13, csütörtök A nap kelt« 6.02, nyugta 17.46 órakor. A liold kelte 3.55, nyugta 11.37 órakor. Névnap: Krisztián. Évforduló. B R R R K B R K B B a B B B B B B R B 250 éve, 1719. március 13-án halt, meg Johann Christian Böttger, az európai porcelán tragikus életű feltalálója, Patikusinasként kezdett alkémiával foglalkozni. Berlinben híre terjedt aranycsinálási képességeinek. Tudását a porosz király akarta gyümölcsöztet- ni. Kudarcai miatt azonban menekülnie kellett. Witten- bergben folytatott orvosi tanulmányokat. Híre ide ii követte. Az állandó pénzzavarral küzdő szász választófejedelem, Erős Ágost ugyancsak szerette volna hasznát látni Böttger vélt tudományának, ami természetesen nem járt eredménnyel. A fiatal vegyész Drezdából szökni akart. Ez időtől szigorú őrizetben tartották. Különféle anyagokkal való kísérletezgetései 1707-ben véletlenül elvezették egy vörösbarna színű, de a kínai porcelánnal azonos anyaghoz. Ettől fogva még gondosabban vigyáztak rá. Drezda mellett, Meissenben berendezett üzemben minden kényelemmel ellátva élt. 1709-ben rájött a fehér porcelán előállítására is. Mikor kiderült, hogy Böttger a porcelán titkának átadásáról külföldi körökkel alkudozik, bezárták. Nehány hónap múlva börtönben halt meg 37 éves korában. Időj rr • r tr aras. • járható időjárás ma estis: f'höát vonul ások, inkább csak jf-akon szórványos esőkkel. .**}>bfelé élénk szél. Az éjsza- lehűlés tovább gyengül. L?rhaló legmagasabb nappali Mérséklet 15 Tok körül. Rádió. rádió. 8.20: Kamaráséig' 9 00: Európai századok — ma- 30te századok. 9.29: Népi zene. Jlj'JJ* A bolygók visszatérnek. Zenekari muzsika. 12.20: K1 V;?1*ma? 12.30: Melódiakoktél. 14.00: (U,^ci kopog. XVIII. 14.20: Ko- ^'feldolgozások. 14.52: Glazu- Cai,; Nagy keringő. 15.10: Zengjen 15.38: Népdalexpedíció. K** Zenekari muzsika. 17.15: h^yűzene. 17.35: Nyitott stúdió. Operacsillagok. 18.30: Népi 19.25 * ’’’all: Pompadour. KészL®*- Í3.10: Miről Ír n Társadalmi ItíjTUc legújabb számat 23.20: Hh^eth. Készletek Verdi operá- 0.1#: Fllmmelódlálc. t.,N#n rádió. 8. OS: Fúvóst, eme. Könnyűzenei híradó. 8.45: *3>°Utikai figyelő. 9.00: Opera- iS^tolek. 9.40: Riport. 10.00: A hullámhosszán. 11.45: Menetéi _ sok nyelven. 12.00: Schuss Chopin-művek. 12.45: VIS. stúdiónk Jelentkezik: Pécs. Zenekari muzsika. 14.00: l<, Wl hatig. 18.10: A Stúdió 11 ^ SíJk. 18.30: Vendégségben. 18.50: ^h-művek. 10.00: Fáklyaláng. három részben. ICBz.ben (rj'l °j könyvek. 20.5S: A dráma .hatása. 22.00: Hangverseny. Nóták. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon. 18—19 óráig) Megyei körkép. Mit írnak tudósítóink? Tervek, gondok, dolgozók . •. Egy találmányról. Elmondjuk, bemutatjuk!. .. Munkában & művelődési ház igazgatója. Könyvek között. Fiatalok zenés találkozójaTelevízió. t.l#: Iskola-tv. Földrajz. 9.00: Rajz. i.55: Szám tan-mértan. 11.05: Kémia. 13.10: Földrajz. 14.00: Rajz. 14.55; Számtan-mértan. 15.50: Kémia. 17.18: Irány az egyetem! 17.58: Hírek. 18.05: Riportfilm. 18.25: Egy életen át. 18.55: Esti mese. 19.0b: Show-hivatal. 20 00: TV Híradó. 20.20: Ne vádoljon senki. Olasz film. 22.00: TV Híradó — 2. kiadás. Közlemény----A veszettség elleni védőoltások ma, március 13-án, csütörtökön az I. kerületben az új állatvásártéren, a Zsamal-telepen 9—11 óra között, a in. kerületben, Hámorban, a tanácsktrendeltség udvarán 15—17 óra között lesznek. Színház. 18, csütörtök. A iőcsel fehér »asszony (7). Schiller bérlet. 14, péntek Éjféli randevú (7). Vörösmarty bérlet. 15, szombat. A lőcsei fehér »asszony (3). József A. ifjúsági bérlet. A lőcsei fehér »sszony (fél C). Csehov bérlet. Hhf ®t szöveget gépelni tudó Ü*!r6nőket alkalmazunk. Fizetés w^&yezés szerint. Miskolci Terii, ® Vállalat, Miskolc, Zsigmondi ^ Borsod megyei Állami ÉpftŐ- Vállalat azonnal felvesz: Al- ^S?*cal Mázgyár kivitelező cso- ^hoz panelos épületek össze- ^ü^éséhez villanyliegcsztő szak- ü^^sokat és férfi segédmunká- Továbbá Miskolc, Kazinc- és Tiszaszederkény inun- ^j^lyeinkre ács, kőműves, vb-sze- lakatos, lemezlakatos, köz- ^jJJ-lfŰtés-szerelő, víz-, gázszerelő, és villanyliegcsztő szakmun- at» valamint férfi segédmun- 'Vs»* kubikos munkavállalókat, Vasfémünkbe: asztalos szak- WlJJ^ásokat és fiatalkorú segéd- baJ,nic^sokat (16—18 éves). Szállást, l^nSnta kétszeri étkezést biztosiig*. ürítés ellenében. Magas ke- lehetőség mellett, a fennálló let szerint utazási kedvez- Äyt és különélés! pótlékot fizc- bL **• Jelentkezni lehet Miskolc, yar—Szovjet Barátság tér 4. s a munkaerő-gazdálkodáson. 3Uawi^ors°d megyei Állami Építő- Vállalat Miskolc, Magyar— hw/Jet Barátság tér 4., azonnali sre keres több éves gyakorlói?1 rendelkező gyors- és gép- Pénzügyi adminisztráció- a jártasak cUl*ybcn. *Uhí?nnaH belépéssel alkalmait htotorszerelö szakmunUáso- szakmai gyakorlattól függően, íhag^gyezés szerinti órabérrel. OJJ* Közúti igazgatóság, Miskolc. °r»'kapr 23. sz, tg^ériegképes könyvelőt számvi- .és pénzügyi gyakorlattal ke- azonnali felvételre. KI- uv, Csabai-kapu 44. 5 napos, 44 órás munkahéttel dolgozó nagyvállalat, azonnali belépéssel felvételre keres kazincbarcikai, pécsi, pétfürdői, székesfehérvári és budapesti munkahelyeire kiváló képességű csőszerelő és hegesztő szakmunkásokat, valamint szerelési területen jártas betanított és segédmunkásokat. Hazai területen végzett — kb. 6 hónapos — mtinxavégzés után külföldi szerelési kiküldetést, magas kereseti lehetőséget, üzemi étkezést, korszerű munkásszállást, vidéken külszolgálat! díjat, utazási kedvezményt biztosítunk. Jelentkezni lehet a Vegyiműveket Szerelő Vállalat, Bp.. XV., Mogyoródi út 42. sz. alatti központjában, valamint az alábbi kirendeltségein: Budapest, X.. Mázsa u. 3—5., Budapest, VII., Rottenbiller u. 26., Kazincbarcika, BVK., Vegyszer. kirend., Székesfehérvár, Ikarus gyártelep. Vegyszer kirend., Pétfíirdő, Nitrogénművek, Vegyszer. kirend. A Budapesti Lakásépítő Vállalat (Bp., X., Pongrác út 21.) felvesz: VIII. általánost végzett fiúkat — kollégiumi elhelyezéssel — kőműves, ács-állványozó, épületttvegc- ző, épülethurkoló, fapadlózó-mü- anyagburkoló és lágyfedő-szigetelő szakmákra — kollégiumi elhelyezés nélkül - víz-gá/szerelő, központi- fűtés-szerelő, épületasztalos. villanyszerelő. építőgéps/erelŐ. épületlakatos és szobafestó-mázoló szakmákra Teljes ellátást, ösztöndíjat. munkaruhái biztosítunk. Jelentkezéseké* a fenti címre kértük megküldeni, A Földgép V. ^építésvezetőségére érettségivel rendelkező férfit, raktári anyagkiadó, valamint női vagy férfi utókalkulátort felveszünk. Miskolc, Zsarnai-telep. Telefon: 14-885. ! Európa magas hegységeiben címmel, vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartott Ede- lényi 'Csaba mérnök, a Miskolci Helyiipari Sportkör természetjáróinak, a Vegyesipari Vállalat Arany J. utcai kultúrtermében. 5 milliós költséggel 4 pályás tekecsarnok épül Özdon. A létesítményt, amely az Ózdi Kohász SE kezelésében lesz, s amelyet a várost tömegsport-mozgalom rendezvényeire is igénybe vesznek majd, még ez év nyarán átadják. Meglepetésre 3:2 arányban vereséget szervedtek a Budapesti Felsőfokú Gépipari Technikum csapatától a MEAFC röplabdázói a főiskolai bajnokságon. A gyenge napot kifogó miskolciak ellenfelét több NB I-es játékos is erősítette. Sós Károly szövetségi kapitány összeállította a labdarúgó A-válogatott 18-as keretét. Kapusok: Szentmihályi, Bicskei. Hátvédek: Káposzta, Keglovtch, Mészöly, Solymosi, Páncsics, Noskó. Középpályások: Göröcs, Dunai III., Szűcs. Csatárok: Fazekas, Szőke, Farkas. Albert, Bene. Dunai II.. Z^nbó. Úszószakosztály létrehozását tervezik Arlón. Edzésekre az arlói tavat vennék igénybe Csupán a megfelelő szakoktató hiánya gátolja elképzeléseik megvalósítását. Ökölvívók seregszemléje a népkerti sportcsarnokban Szép napok várnak az ököl- ígéret lép szorítóba, s várha- vfvás miskolci kedvelőire. Két tóan színvonalas összecsapá- hét alatt két nagyszabású sokon dől el majd a bajnoki versenyt rendez a megyei TS címek sorsa, ökölvívó szövetsége. Két hét múlva a íelszabaElőször 11 megye legjobb dulási emlékversenyt bonyo- ifjúsági versenyzői csapnak lítják le, ugyancsak a Nép- össze a tiszántúli egyéni ököl- kertben. A C kategóriájú felvívó bajnokságon. Az elődön- nőtt II. és III. osztályú, vala- tőkre március 14-én, 16 őrá- mint ifjúsági és serdülő vertól, a középdöntőkre 15-én. 17 seny selejtezőit április 4-én órától, a döntőkre 16-án, va- 16 órától, a középdöntőket 5- sárnap délelőtt 10 órától ke- én 17 árától, a döntőket 6-án rfi1 9-30 órától tartják meg, serdülőknél 12, felnőtteknél és ifA nagyszabású tornára szer- júságiaknál pedig 11 súlycso- dáig 15 egyesület 70 verseny- portban. A rendezők a helyezője nevezett, köztük a Zalka zettele díjazásán kívül tiszte- SE, a Kun Béla SE, az Ózdi letdíjat ajánlottak fel a kor- Kohász, az MVSC és a Borsodi csoportok legtechnikásabb ver- Bányász versenyzői, hogy csak senvzői részére, s ajándéktár- néhány sportkört említsünk, gyakat kapnak azok az ed- A bárom nap alatt előrelátha- zők is, akiknek öklözöi a leg- tólag mintegy 75—80 fiatal eredményesebben szerepelnek. Arlón 38 igazolt labdarúgót és 28 igazolt kézilabdást tanának nyilván. Mégis mindkét sportágban csak egy csapatot indíthatnak a bajnokságban, mert a sportkörnek nem telik többre. Mit tehetnek ilyer- esetben? Kérni kell! Igen, de honnan? Mondjuk, a tsz-től, hiszen a szövetkezet rendelkezik bizonyos kulturális és sportalappal. Arlón a tsz vezetői erre azt válaszolták , pénzt kirándulásra, s ha meghal valaki, koszorúvásárlási költik... De hát valóban: adjon-e a tsz sportra pénzt? Mielőtt tovább mennénk szögezzünk le három dolgot. Először: a tsz-eknek nem kulturális és sport-, hanem szociális alapjuk van, amelynek felhasználásáról a közgyűlés dönt. Másodszor: megyénkben is vannak már sportkörrel rendelkező tsz-ek. vagyis a kérdés csak ott vetődik fel, ahol ilyenek nem találhatók, s ahol a tsz valóban semmit nem áldoz a sportra, S végül: a járási és községi tanácsok nem kötelezhetik-e a tsz-eket, hogy pénzt adjanak sportra. Erre csak a közgyűlés adhat felhatalmazást az elnököknek. Az, hogy egy tsz kötelességének tartja-e az anyagi gondokkal küzdő helyi sportkör támogatását, nevelési és sport- politikai kérdés is. Eredményt csak ott várhatunk, ahol valóban kötelességüknek érzik a támogatást. Egy ilyen hangulat, vagy, ha úgy tetszik, kapcsolat megteremtése pedig nem könnyű dolog. Politizálni, érvelni tudó helyi sportvezetők kellenek hozzá. Olyanok, akik képesek meggyőzni az embereket, bevonni a tsz-tagság fiatalabbjait a sportmunké- ba, ezáltal szinte kényszert gyakorolni rájuk: ha szavazni kell a közgyűlésen, á maguk érdekében is döntenek Sok tsz-elnök azt mondja: ..Adunk mi pénzt a sportra csak jöjjenek a fiatalok!" S miért, ha egy válogatott versenyző lehozható a fővárosba vidékre, egy, a városban gyárban dolgozó, otthonról el szakadt fiatalt nem lehetne visszahívni a tsz-be? Sportkör és tsz egyaránt jól járna vele, s bizonyára a fiatal is Hiszen az igények viszonylagosak, az érdekek azonban sokszor közösek. * Adjon-e a tsz pénzt a sportra? — kérdeztük. Adjon ha van miből, s ha érdeke' pedig, hogy érdeke legyen ; sportkörökön, a sportvezetőkön is múlik. . — nyikcs — ...mégis örömmel dolgoznak mert az óra még tart. Addig az egyik öltözőben és mosdóban nézünk körül. Látszólag itt minden a legnagyobb rendben van. Am a megnyitott vízcsapokból csak hideg víz folyik, mert szerelési hiba miatt a melegítő kazán használhatatlan ! Közben a másik testnevelő, Novák Gyula is csatlakozik hozzánk, s most már hármasban szemléljük a 24x13 méteres termet. A látvány nem valami szívderítő! Az ablakokról, a falakon vastag csíkokat hagyva, lecsurog a lecsapódott pára, s a parkett széle körben vizes. A tetőszerkezetből a tervezők kifelejtették a fíig- gőszer tartógerendákat, s így sem gyűrűket, sem mászókóte- leket, vagy rudakat néni lehet felfüggeszteni. A lámpákat úgy elbújtatták, hogy a védőrácsok felerősítése most nagy gondot okoz. A vékony szili- kát fal nem bír el bordásfalat és kosárpalánkot. Az alkov- szerűen kiképzett „szertár” megszűnik, ha a bordásfalai, felszerelésére mégis sor kerül A rengeteg hiba ellenére a tanulók és tanárok mégis örömmel dolgoznak itt. mert van mozgási lehetőségük igaz. ez csak a téli hónapokra vonatkozik. De mi van tavasz- szal és ősszel? — Egyelőre még kialakulatlan a helyzet — adja a választ Novák Gyula Udru.tn.i: talaja vasbetonból van. hiszc r a volt TEFU-tclepre építkeztünk. A Mélyépítő Vállalat ugyan márciusra ígérte a talajmunkák elvégzését, de hát még el sem kezdték. Így a sportudvar létesítése meg esek álom. Pedig a tervek szerint már tavasszal birtokba kellene venniük diák iáinknál' 'tzt esti világítással is felszerelt, kézi-, rop- és kosárlabda gályákat, De hát... — Ezek szerint nincs is sportélet az iskolában? — Dehogy nincs — veszi vissza a szót Grescsák Zuluin — csak még nem ..világraszóló”. Egyelőre a röplabda a kosárlabda és a természet• áró szakosztály működik-, a többi sportágak iskolabainoks’:gait pedig a tömegsport keretében bonyolítjuk le. Nem is törekszünk most nagy eredmények elérésére, mert ez az esztendő az ismerkedés és kisérle>azés éve. Most még csak az a rétünk. hogy tanulóink szer-s- sék meg a sportmunkát A—én majd két-három év Addig pedig biznnvái. g- oldódnak a jelenlegi problémák is! Monostori Gyula Hatéves kora óta ismerem. Gyerekkorától imádja a labdarúgást. A magyar futball egyik nagy ígéretének indult. A diósgyőri pályakezdő társak, Solymosi Pikszi és Tamás Gyulus azóta már hírnevet, nevet szereztek. Azok nevei pedig, akikkel az iíiválogatottban együtt játszott, s akiknél akkor olykor-olykor még nagyobb tehetségnek, többnek ígérkezett, Farkas, Albert, Ihász és a többiek... Nos, igen azok nevei azóta aranyozottan ragyognak a magyar labdarúgás egén. S ő? Már három éve beteg, három éve nem játszhat. .. Jellegzetes, máskor vidám arca most komoly, szája szélén kesernyés vonások, s ha nem szégyellné, talán még sírna is. Hiszen úgy fáj minden. .. Mi lett Kovács I. Istvánnal, a DVTK nagy tehetségével? — kérdezte tőlem minap egy ismerős. Most én is ezt kérdezem a legilletékesebbtől, Kovács Pistától. — Első gimnazista korom óta fociztam a DVTK-ban. Tizenhét éves koromban ifiválogatott lettem, s még abban az évben bekerültem a Dorog ellen pályára lépő csapatba. Szigeti, Paulás, Török, Csányi és a többiek mellett ez akkor nem volt kis dolog! Jól ment a játék, felfigyeltek rám, tizenegyszer ölthettem magamra az ifjúsági válogatott mezt, többek között az emlékezetes szófiai UEFA-tornán. A Ké-' pes Sport akkori cikke szerint én is bekerültem az elmúlt tíz év legjobb ifjúsági válogatottjába. Az akkori társak közül most nyolcán válogatottak. Olyan szépen indult minden... Igen, szépen, sőt, talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, nagyon szépen. De a labdarúgó- pálya sokszor göröncsös utat jelent. Kovács Pista esetében is így volt. NB I., NB II. NB I. B, majd újra NB I. következett, közben egy NB Il-es gólkirályság is. Természetesen mindez a DVTK-ban. Baróti már az A-válogatottságot ígéri, amikor megsérül. — Hogyan történt? — Egy ragyogó sorozatot játszottam akkor Szurgenttel, Sikorával, Ruttkaival. Az Űjhogy nincsenek csodák! Vége volt mindennek. Egy ilyen beszélgetésnél csak nyersen és őszintén lehet kérdezni. — Mit éreztél? — Azt hittem, belepusztulok. Először még reménykedtem, de reménykedni sem lehet örökké. Ügy szerettem volna még Jbcizni... — Az egyesület? — Ejeménykedtek ők Is. És segítettek anyagiakban. Ez megkönnyítette kezeltetésemet Csak hálás lehetek! De valami mégis nagyon fáj. Azt vártam, amit mindenki más, ilyen esetben; egyszer majd megszorítják a kezem, s ezt mondják, sajnáljuk, hogy így történt, s köszönünk mindent mi is. Ezt a kis semmiséget azonban elfelejtették. Talán, mert azt hitték ők is, hogy egyszer még visszatérhetek a pályára. — És most? — Lassan elfelejtenek. Igaz, nem mindenki. Olykor, ha találkozunk, még hívnak a fiúk is, menjek, játsszam velük. Ha tudnák, mennyire mennék. .. S aztán sokszor úgy érzem, egyedül maradtam. Pedig még most is jólesne, ha olykor megkérdeznék: mit segítsünk. Szükségem lenne rá. Olyan hirtelen jött minden, nem volt kialakult életformám, biztos egzisztenciám, túl laza talajon álltam. S most aztán birkózom az élettel. Talán edző leszek, hiszen a véremben van a foci... Talán... Elhallgat. Mit is mondhatna még? Azt, hogy mindig diósgyőri volt, hogy őt hiába hívták bárhová? Azt, hogy úgy fúj, amiért így történt? Végül mégiscsak megszólal: — Meg kellett tanulnom, hogy nem minden út fölfelé vezet. Nyikes Imre pest ellen (3:1) két gólt rúgtam. Aztán jött még a Vasas elleni meccs Pesten, majd a Honvéd elleni, itthon. Sípossal összeütköztem, s kiújult a gerincsérülésem. Micsoda hetek, hónapok, évek következtek! Orvosok, professzorok Pesten és külföldön („Az idegpályával van baj, nincs összhang az izmok és az idegek között”), s közben 20—30 perces próbálkozások a második csapatban. Olykor még felcsillant a remény, de be kellett látnia, A járókelők szeme szívesen pihen meg a Latabár Endre utcát lezáró új intézmény, a 3. sz Ipari Szakközépiskola impozáns épületén. Valóban szemet-lelket gyönyörködtető látvány — legalábbis kívülről! Az épület belsejében azonban — enyhén szólva — még nincs minden teljesen rendben. Amíg az ügyeletes tanulóval az emeleten levő tornaterem felé igyekszünk, néhány ajtó nélküli, bútorozatlan helyiség tűnik a szemünkbe Bár szeptember elejétől tanítanak az épületben, a befejező munkák még mindig tartanak. Úgy látszik, a jó munkához idő kell! Ez utóbbi gondolatot megjegyzés ' formájában is kinyilvánítom Grescsák Zoltánnak, az éppen „lyukas órás” testnevelőnek. A fiatal tanár válasza annál meglepőbb. — Az idő ugyan fut, de jó munkáról mégsem beszélhetünk, Az iskolaépület egészéről nyilatkozni nem vagyok hivatott, de a mi kis birodalmunkról. a tornateremről cl kell mondanom, hogy rengeteg konstrukciós hibával készült. És már sorolná is. de meggondolja magát, s azt javasolja: inkább nézzük meg együtt, győződjem meg róla ón is. Néhány percig várnunk kell,