Észak-Magyarország, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-22 / 300. szám

SSZAKMAGV ARORSZÁG Vesárnap, 1968. december 22. W^SEtSWiWSS^ A Meséi fehér Bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban . A romantika és a hazafiasság általában közönségsikert hoz filmben, regényben, színpadon, televíziójátékban egyaránt. S ha e két vezérmotívum Jókai Mórtól, a nagy ^magyar mese­mondótól származik, szinte biztosra vehető a siker. Jókai 1885-'ben, tehát mun­kásságának csaknem legutolsó korszakában — amikor elfor­dult már a napi politikától, elfordult a közelmúlt történel­mi eseményeinek regényes megjelenítésétől — a csaknem 200 év előtti múltba fordult témáért. A lőcsei fehér asz- szony históriája halvány való­ságos magon alapszik. Korpo- nayné Géczy Julianna valóban étt, valóban müveit, sokolda­lú ismeretekkel rendelkező asszony volt. A lőcsei várfal­ban talált festmény, illetve az ahhoz fűződő és Korponaynét a város 1710-es ostroma ide­jén központi személyiséggé, sőt a város feladásának előkészí­tőjévé, a Ró.kóczi szabadság- harc árulójává tevő, majd hőssé magasztositó legenda, meg az előbb említett valós tény szolgált alapjául a XIX. század második felétől elfor­duló Jókainak, hogy szépen szöyött mesében mondja el, miként bűnhődik az áruló még akkor is. ha később ellensú­lyozni kívánja korábbi tettét. mészetesnek tűnő közegükre találnak a mesés fordulatok, patetikus jelenetek. Jókai műveit igen sokszor ültették már át más művésze­tek, a színpad és á film vilá­gába. Nagy többségüknek sike­re volt az új formában is. Kü­lönösképpen sikeresek voltak — ami a közönségsikereket il­leti — a filmadaptációk, mert a film kifejezőeszközeivel könnyebben nyomonkövethetö Jókai szárnyalása, csapongása a különböző színhelyek között, vagy az időben, és a technika eszközeivel viszonylag könnyen felidézhető a Jókai-megál­modta légkör. A színpadi adaptáció, különös tekintettel a játéktér zártságára, már ne­hezebbnek tűnik, de sikerek jelzik a Jókai-művek színpadi útját is. A játék kísérőzenéjét, amely jó hangulati előkészítést adott a felvonáskezdetek előtt, vagy egyes mozzanatoknál szinte „észrevétlenül” festette alá a történéseket, Herédy Éva kom­ponálta. Kalmár Katalin a díszleteket és jelmezeket ter­vezte; munkájából csak a buj­dosóknak menedéket nyújtó barlang ábrázolását találjuk idegennek. Napjainkban, 83 évvel a re­gény megjelenése után, amikor már szinte az egész világon ismerik, szükségtelen azon vi­táznunk, helyes volt-e Jókai felfogása Korponayné szinte mártírszerű felmagasztalásá- ról. A kilátásba helyezett elő­nyökért városát, férjét, sőt a szabadságharc ügyét feláldo­zó, becsvágyó asszony, aki mindenféle praktikákkal má­sokat is árulásra késztetett, valójában csak akkor fordult szembe a bécsi hatalommal, amikor az árulásért beígért koncot nem kapta meg, azaz nem lett fiából gróf. Ekkor válik hőssé, aki. inkább el­pusztul a kancellária börtöné­ben, mintsem elárulja az újabb kuruc összeesküvés rész­vevőit. De vajon hőssé vált volna-e, ha fia megkapja a grófi rangot, ő meg a vágyott nagybirtokot'! Ezen ma már kár vitázni, Korponayné hal­hatatlan regényalakként él kö­zöttünk. A kiapadhatatlanul csobogó mesefonal, a hazafias pátosz, a honfiúi lelkesedés, a többségükben egyáltalán nem összetett jellemű, hanem pusz­tán csupajó, csuparossz, vagy jellegtelen alakok sok dübör­gő hazafiúi megnyilatkozása .lókai tálalásában kellemes ol­vasmány. És a regény meg­születésekor, vagy akár olvas­va még napjainkban is képes romantikus légkört vará­zsolni. Olyant, amelyben ter­A lőcsei fehér asszony mint­ha ellenállt volna a dramati- zálásnak. Bozó László alkal­mazta színpadra a Miskolcon látott változatban Jókai regé­nyét. Tekintettel az igen sok apró részletre, filmszerű vil­lanására úgy kell ereznünk, hogy nem színpadi drámát„ ha­nem valami színpadon elját­szott, élővé változtatott képre­gényt látnánk, Jurka László rendezésében a forgószínpad-technika maxi­mális kihasználásával sora­koztak előttünk a regény egyes mozzanatai. Először egy villa­násra láttuk a híres lőcsei ké­pet, a várfalban látható asz- szonyalakot, majd alig győz­tük nyomon követni a külön­böző történésmozzanatok szín­helyeit. A városi magisztrátus tanácskozóterme, Korponayné szalonja, a városi piactér, Andrássy generális szállása, a kancellária, a jégbarlang, a kancellária börtöne, s egyebek között úgy közlekedtünk, mint­ha mi is a regénybeli alagúton jártunk volna egyik helyről a másikra. S míg mindez a ro­mantikus, kalandos filmek per­gő képsorain természetesnek tűnik, színpadon sok volt. /csak aláhúzta a játék illusztrált re­gény jellegét. És nem drámát érzékeltetett. A rendező a technikai adottságok kihasz­nálásán kívül mintha annak érzékeltetésére is törekedett volna, hogy elmondja: az áru­ló sorsának ilyetén fordulata nemcsak Korponayné osztály­része. Aki elárulja hazáját, aki hűtlen lesz egy eszméhez, an­nak sorsa akkor is tragédiá­ba torkollik, ha később ráiön tévedésére. Mindez a monda­nivaló azonban nagyon halvá­nyan tapintható ki, mert a színpadot a regényben hihető, filmen valószínűsíthető. de élő játékban naivnak tűnő fordula­tok. a túlzottan patetikus dik- ciók és a már-m,ár szólamsze­rű hazafiaskodás uralták el. A jövő Síéi Ír-műsorából A most kezdődő naptári hé­ten három munkaszüneti pi­henőnap is kapcsolódik egy­máshoz. Mit kínál erre a hét­re a televízió? A megcserélt munka,szünet miatt hétfőn, december 23-án is rendes adás lesz. E nap műsorából G. B. Shaw War- renné. mestersége című szín­művére hívjuk fel a figyel­met. A századforduló előtt született és azóta állandóan műsoron levő remekművet most a budapesti Katona Jó­zsef Színház előadásában lát­hatjuk. Kedd már az ünnepi előké­születek napja. A délutáni mű­sorból figyelmet érdemel a Csak tiszta forrásból című ze­nei összeállítás, a fiataloknak szánt,, Rubinvirág című tv- mesejáték, a Ruttkai Évát be­mutató összeállítás, valamint az Ajándékkosár című irodal­mi válogatás. Karácsony első napján szin­te kora reggeltől éjfélig válo­gathat a néző a különböző jel­legű műsorokban. Délután két órától — a hagyományoknak megfelelően — nonstop mű­sort sugároz a televizió. A mintegy tízórás adásból a Puskin novellájából készült, Lövés című filmre, Molnár Ferenc egyfelvonásosának, az Egy, kettő, háromnak tv-vál- tozatára, valamint David Ojsztrah koncertjére hívjuk fel elsősorban a figyelmet. A sok­színű műsorban találkozha­tunk többek között olimpikon­jainkkal, valamint láthatjuk a slágerkupa középdöntőit. E két adásfajta mindkét ünnep­napon jelentkezik. A második ünnepnap műsorából elsősor­ban a Világirodalmi Magazin legújabb jelentkezését emeljük ki. Ebben Saroyan, Tucholsky, Irvin Shaw, Szluckisz, Mora­via, Edmond Sée és Maugham novelláinak tv-adaptációit lát­hatjuk. A hét hátralevő napjainak adásaiból a Fekete, fehér, igen, nem? című budapesti kerületi vetélkedő második, szombati jelentkezését, valamint az 1918—1919. irodalmi életet idé­ző, Mindenki újakra készül című összeállítást ajánljuk né­zőinknek. Felhívjuk figyelmü­ket a KTMSZ megalakulásának 50. évfordulójára rendezett Vagyupk az ifjú gárda című, december 29-i műsorra, vala­mint az aznap este látható Sanzonestre. A romantika, a hazafiassággal töltött műalkotás mindig si­kerre számíthat. Minden bi­zonnyal lesz sikere a Miskolci Nemzeti Színház fentiekben vázolt előadásának is. Mégis meg keli jegyeznünk, hogy az igazi dráma hiányzik a szín­padról. És azt Jókai varázsa is csak részben pótolhatja. Benedek Miklós Zenés tárlatvezetés A X. miskolci országos kép­zőművészeti kiállításon decem­ber 2ö-án, csütörtökön délelőtt fél tizenkettes kezdettel zenés tárlatvezetést rendeznek, A ki­állítás anyagát Kovács Béla művészettörténész mutatja be. Közreműködnek Nagy László, Nemes László és M. Welter Ilona zeneművészek. Tekintet­tel arra, hogy a kiállítás elő­reláthatólag december 27-én zárul, ez lesz az utolsó nyil­vános tárlatvezetés. A szereplőkről keveset lenet mondani. Jókai alakjai vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz emberek, és e játék szereplői­nek nagy többsége úgy for­málta meg a Jókai fantáziája teremtette alakokat, ahogyan a regény illusztratív színpadi átültetése szükségessé tette. A címszereplő Kovács Mária va­lóban sokoldalúan tájékozott, művelt, jó kapcsolatokkal ren­delkező, számító asszonyt állí­tott elénk. Igazi jellemábrázo­ló készsége leginkább a har­madik felvonásban mutatko- I zott meg legmarkánsabb vo­násokkal, amikor az áruló asz- szonynak rá kell döbbennie tettének hiábavalóságára, és bűnhődnie kell. Annáit érzé­keltetésével viszont, hogy a férfiakra mily nagy hatással volt személye, nagyrészt adós maradt. Somló Ferenc Fabricius fő­bírójának pátosza mögött is érezhető volt a közéleti fér­fiúi és az apai gondok között őrlődő ember igaz tépelődése, szülői fájdalmát legyőző haza- fisága. Paláncz Ferencnek, Korponay kapitány életre kel­tőjének elsősorban a heves ki­törések jutottak osztályrészül, alakításában a megcsalt férj messze háttérbe szorult a vi­tézkedő, de elárult katona mögött. Nyers, szoborszerű Andrássy generálist állított elénk Füzessy Ottó. Pákozdy János Belleville lovagja érde­kes jelenség volt, azonban egész játéka, szerepfelfogása — különösen a tárgyalási je­lenetben — elütött a darab egészétől, s ha a rendező a ko­mor jelenetsorok feloldásának szánta a tárgyalótermi közjá­tékot, úgy az elmarasztaló megjegyzés nem a színészt, hanem őt illeti. Gonda György, mint Pellargus igen érzéklete­sen állította elénk a némán szerető szerelmest, különös­képpen harmadik felvonásbeli végső jelenetére érdemes felfi­gyelni. Meg kell említeni még Farkas Endre hideg, számító kancellárját, a bájosságával emlékezetes Péva Ibolya egyet­len villanását. György falvay Péterről nehéz volt elhin­nünk, hogy ő a megszálló csá­szári csapatok parancsnokló ezredese. Szokványos hazafi volt Gyarmathy Ferenc, dü­börgőén dühös tanácsnok Kul­csár Imre, három további ta­nácsos alakjában pedig Da- riday Róbertot, Szabados Ambrust és Borhy Gergelyt láttuk. A tanács jegyzőjét Szi­lágyi Lajos, a hajdút Nemkin Antal formálta. Dolgozókat o alkalmaznak Gyors-gépíró nőt 1—2 éves gya­korlattal felveszünk. Miskolci Női Szabó Klsz, Miskolc, Széchenyi u. 29. sz. Az Eszakmagyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat alkalmaz TMK-m unkában jártas gépész- mérnököt, vagy gépésztechnikust, továbbá revizori (belső ellenőri) munkakörbe gyakorlattal rendel­kező dolgozót. Jelentkezés: Má’yi Téglagyár, személyzeti vezetőnél. Keresünk azonnali belépéssel vízvezeték-, központi fűtésszerelő­ket, betanított segédmunkásokat és épületgépész művezetőt. Mis­kolci Építőipari Vállalat, József Attila u. 41. A Borsod megyei Húsipari Vál­lalat felsőfokú pénzügyi és szám­viteli szakiskolai, vagy ipari mér­legképes végzettséggel rendelkező munkaerőt keres, tervcsoportve­zetői és üzemgazdász! munkakör­be, továbbá kocsikísérőket, gép­kocsivezetőket. asztalost és iroda- takarítókat keresünk. Jelentkezni lehet: Miskolc. Vágóhíd u. 16. sz. Ipari nagyvállalat keres több éves mélyépítési gyakorlattal ren­delkező építésvezetőt, valamint építőipari anyagok kezelésében hosszas gyakorlattal rendelkező raktárvezetőt. Ajánlatokat ,.Jö fi­zetés” jeligére a Kiadóba kérjük. A gesztelyi Petőfi Termelőszö­vetkezet felvételre keres gépész­mérnöki, vagy felsőfokú gépipari technikumi végzettséggel rendel­kező személyt gépcsoportvezetői beosztásra. Fizetés megegyezés szerint. Legalább 2 éves szakmai gyakorlattal. Jelentkezés: Gesz­tel y, tsz-irodán. A Hazai Pamutszövőgyár sorok­sári gyára, Bp., XX., Soroksár, Marx K. u. 294 , 1969. február l-vel 1 éves tanulóidőre ipari ta­nulókat szerződtet. 15 évet be­töltött fiúk, lányok jelentkezhet­nek, január 15-ig. Vidékieknek lakást biztosítunk. Továbbá felve­szünk 16 évet betöltött lányokat, betanított , szövőnek. Albérletet, költséghozzájárulással biztosítunk. A Borsod megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat telepített munka­helyre felvesz nagy gyakorlattal rendelkező motorszerelőt, gépla­katost., valamint telepi segédmun­kásokat. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: Miskolc, József A. u. 59. Munkaerő-gazdálkodás. HIRDETÉSEK ADAS—VE TEL Rövid, páncéltőkés zon­gora olcsón eladó. Partes István. Miskolc. Dankó Pista u. 39. MOST vásárolja meg ÉPÍTKEZÉSÉHEZ szükséges különböző vasbeton elemeit, keres­kedelmi fogyasztói áron (gerendák, tetőpanelek stb,). A vevők rendelke­zésére áll a Beton- és Vasbetonipari Művek alsózsolcai gyárának szállítási és értékesítési osztálya. Tel.: 35-182, 121, 148 mellék. Kaio=széria lakatosokat, gyois-gepíiót felvesz a Vasszerkezeti és Gépipari Vállalat Nyíregyháza, Rákóczi u. 100. sz. Mély fájdalommal tudat­juk., hogy a legdrágább feleség, édesanya, nagyma­ma, testvér, anyós és rokon BALOGH JANOSNÉ 58 éves korában, hosszú szenvedés után, december 20-án elhunyt. Temetése december 23-án délután 3 órakor, a Deszka-templom ravatalozójából. Gyászoló férje és gyermekei Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a legdrágább fe­lejthetetlen gyermek, férj, édesapa, após, nagyapa és rokon id. BÖTA SÁNDOR életének 62. évében, liosz- szú szenvedés után elhunyt. Temetése december 23-án délután 2 órakor, a Mind­szenti temető kápolnájá­ból. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a forrón szere­tett, legdrágább férj. édes­apa, nagyapa és rokon GÜRGÉNYI JÓZSEF december 20-án, életének 72. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Drága halot­tunkat december 22-én, va­sárnap du. fél 2 órakor, a vasgyári temető ravatalozó­jából kísérjük utolsó út­jára. A evá«?olő «•salát) Világos, rövid Wirth zongora riadó. Érdeklődni: Tíszaszederkcny-Újváros, Tisza ii. 8., III/14. (du. 2 óra után). Eladó fürdőkályha hen­gerrel, csapteleppel. Kun Béla u. 100. .Simson Moped, 125-ös Danuvia, kombinált szek­rény eladó. Szálló. Szeme­re u. 5., ajtó. Televízió kifogástalan ál­lapotban, leértékelt áron eladó. Feld. Kazinczy u. 4. Hízó eladó. Szondi Gy. u, 2/9. Balogh György, 180 kg-os hízott sertés eladó. Akác u. 46. 2 db 170—180 kg-os hí­zott sertés eladó. Érdek­lődni: Vágóhíd u. 9. Wartburg szeméi ygépko­csi. 12 000 kilométerrel, el­adó. Érdeklődni: Hoffmann Ottó u. 4. Telefon: 93- 061. Régi típusú Skoda, vagy DKW személygépkocsit ven­nék. Telefon: 41-850. Mis­kolc, Oprendek. S. u. 54. Konyha bú tor olcsón el­adó, Kossuth u. 20., I. emelet 6. Eladó kombinált szoba­bútor, konyhabútor, két­ágú létra, kis kézikocsi, férfi és női krombikabát, férfi­öltöny, vallásos tárgyú olajfestmény. Tanácsház i'-v 4., 1/2. Kiadó dió-hálószobabútor, rekamié, 2 db fotel, asz­tal, 4 kárpitozott szék és 2 m-es könyvespolc. Meg­tekinthető délután 5 órá­tól. Felszabadítók útja 22/a, I. emelet., 1. ajtó. Olajkályha eladó. Ér­deklődni: délután. Szabó Lnjoti utca 32. külföldi kisestcíyi ruha igényesnek eladó. Takács, Borsvezér utca 23. Eladó üzemképes Tavasz tv. Érdeklődni: minden­nap délután 4 órától. Mis­kolc, III., Kllián-dél, Ga­garin utca 38,. 1/4. Konyhaasztal hokedlivel, 20 literes zsírosbödön el­adó. ForrásvöÍgy utca 53. Hízott sertések, 130—200 kilogrammosig eladók. Szentpéteri-kapu 59. Bakii s irhabunda eladó. Széchenyi u. 38. Juhos. Gitár és tangóharmoni­ka eladó. Beloiannisz u. 38., 2. ajtó. Elsöos/tályú bízott ser­tés eladó. Hcjöcsaba, Csa- bavezér u. 80. IMGVTI ÁN Bútorozott kis szoba íő- zőhelyiséggel kiadó. Forrás- völgy 53. Hc.főesaba központjában 2x1 szoba, konyhá-s ház ~1- ndó; egy szoba, konyha, osonnál beköltözhető. Ma­lom u. 6. Hármmzobás ház Nyék- Iáéi házán, központban azon­nali beköltözéssel eladó. N.v ékiád háza, Iskola u. 2. Budapest, Vili. kerületi szoba-kony hás főbérletet cserélnék miskolcira. Ér­deklődni telefonon. dél­után: 14-255. Eladó kétszobás, beköl­tözhető ház 60 000 Ffc-ért. Hajdúszoboszló, Tokaji u. 26. VFÍiVES A sályl Bükkalja Mg. Termelőszövetkezet kőbá­nyájánál, 10 000 köbméter építkezési alapanyagul szol­gáló vaskő eladó. A bá­nya kövesúton megközelít­hető. Csipke menyasszonyi ru­ha fátyollal, fehér" bunda kölcsönadó. Győri-kapu 146., fszt.. 2. Villanymotorok, hegesz­tők, búvárszivattyúk javí­tását és tekercselését vál­lalom. Tóth villanyszere­lő. Miskolc. Zsolcai-kapu 13. Zongorahangolást garan­ciával vállal Juhász Béter zongorahangoló. Botond u. 3. Telefon: 13-299. Szenet, darabosat azon­nal házhoz szállít Bökné. József Attila u. 11. A Borsod-Heves megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagyke­reskedelmi Vállalat miskolci fiókja ezúton értesíti t. ve­vőit, hogy 1908. december 29—1909. január 8-ig sv végi vagyonmegállapító leltárt tart, ez idő alatt arukiadás és göngyöleg visszavétel szünetel. Borsod-Heves megyei Éleim, és Vegyiáru Nagyker. Vállalat miskolci fiókja Autótulajdonosok! Motorkerékpárosok! Már most felhívjuk szives figyelmüket, hogy a kötelező gépjármű- szavatossági biztosítás * I960, évi díja január 1-én esedékes és 31-ig pótlék- mentesen fizethető. Felvilágosítással, befizetőlappal szívesen áll rendelkezésre az Állami biztosító Vállalatok, figyelem. A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat hőkezelő Üzente 19IÍ9. évre nagy mennyiségű kötőelem nemesítését vállalja, rövid határidőre. Ezenkívül vállal: betétedzést lágyítást normalizálást öregbítést, valamin! SZERSZAMEDZÉST Ár: megegyezés szerint.. Érdeklődni lehet: a vállalat ter­melési osztályán. Címünk: Veszprém, Viola u. 12. Telefon: 121-72. HIRDESSEN az Északmagyarországhan

Next

/
Oldalképek
Tartalom