Észak-Magyarország, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-19 / 66. szám
Sedd. ÍSSS. március 19. ESZAKMAGV ARORSZAG 5 i\ein is az credménw > y • a játék ag's:aszíá... Rajt - meglepetéssel K MTK—Au tóbus7. 3:0 (2:0) •• Öngól a 90. pereben NYÍREGYHÁZA—MVSC 1:0 (0:0) Nyíregyháza, 2500 néző. Vetette: Fáth. MVSC: Miskolczi (6) — Krompaszky (8), Temesvári 17), Luczó (7), Hernádi (7), t/ocker (6). Molnár (8), Maró- í si (5), Buna (7), Kiss (4), Vasvári (5), Baczkó (7). Edző: Nagy György. Nagy iramban, hazai szabálytalanságokkal kezdődött a mérkőzés. Fáth játékvezetőnek elég sok dolga volt, mert a nyíregyházi együttes időnként nemcsak keményen, hanem kíméletlenül is játszott, így azután az első negyedórában előbb Hernádit, majd Vasvárit kellett ápolni. A nyíregyháziak mégis csak a 10. percben vezették első támadásukat Papp ugratta Kaskötőt, s ő a kifutó Miskolczi mellett a kapu mellé lőtte a labdát. Ellentámadásnál Marosi gyenge lövése szállt a kapu fölé. Változatos, elég jó Iramú lett a találkozó. A 25. percben jobb oldali beadást Siska kapura fejelt, Miskolczi szépen védett. A 30. percben Krompaszky húzódott előre, erős lövését Pilcsuk szögletre ütötte. Szünet után az első veszélyes támadást az MVSC vezette, Molnár nagy lövését azonban szépen védte a nyíregyházi kapus. A 60. percben a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki az MVSC. Miután Marosi helyett Buna állt be, Luczó előrehúzódott, jobb szélre, Buna lett a középhátvéd, így a jobb szélen levő Luczó kapta a labdát, Vasvárival játszott össze, majd Kisshez továbbított* a csatár SALGOTARJÄNI kohász— PAPP J. SE 2:1 (0:0) Salgótarján, 600 néző. Vezette: Csák II. Papp J. SE: Bankó (6) — Nemes (7), Sáfrány (7), Bakos (6) , Homródi (7), Dienes (6), Rátkai (6), Dévai (8). Fehér (7) , Dutkievics (5), (Demjón 6), Korbély (6). Edző: Halász Károly. Egyenlő erők küzdelméből ezúttal a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat került ki győztesen. A félidőben még A „borsodi góltotó“ mérkőzéseinek eredményei S. Vasas—DVTK 5:0. 2. Bp. Előre—Ózd 1:0, 3. Nyíregyháza—MVSC I«. 1. Ormosbánya—ÉTI (Zaüca FS© 2:0, 5. Autóbusz—Kazincbarcikai MTK 0:2, 6. Edelényt Bányász—Sírok! Vasas 5:1. A teutalálatra 3 pont Jár, a találatért (ha pl. a Vasas—DVTK mérkőzésre a pályázó 3:l-et, 2:6-t stb., de mindenképpen Vasas-győzelmet tippelt), két pontot kap a szelvény beküldője. A legtöbb pontot elért pályázók között hetente 100 darab totószelvényt sorsolunk ki. r Nincs góllövő Osdon nyílt volt a találkozó, sőt az első 45 perc képe alapján a Papp J. SE állt közelebb a győzelemhez. Jók: Dévai. Fehér. — ........................ —i---■ Ö vé a babér». ; ÜJSAGHnt: Az erszágo?. »sv> i t&litenisz ifjúsági bajnokságot* * fiú párosban és vcgyespáro* - J ban a. Jónyer—Timár és a Jo • nyer—Izsó kettős végzett 92 el* ^ só helyen. , Neve: Jónyer István. Szútr , tési ideje: 1950. Egyesülete: I>i- , ósgyőri VTK. Sportága: aszta- i Ittenisz. Foglalkozása: Iskolai i tanuló, a 2. sz- Ipari Sz&kkö- i zépiskolában. * 1963-ban, egész fiatalon, mim 1 kiváló tehetség került a DVTl* 1 asztalitenisz szakosztályához. [ Hamarosan nemcsak Miskol- con, hanem a megyében, ke- , söbb országszerte felfigyeltek , rá. A válogatott biztos tagja. , számos hazai és nemzetközi i versenyen egyaránt Jól szere- j pelt. Az idén megnyerte a ma- « gyár bajnokságot férfi egyen* i ben, vegyespárosban, férfi na- 1 rosban pedig a harmadik he ' lyen végzett. Most az ifjúsági- [ ak csoportjában nyert két magyar bajnokságot. Ezen a héten öve a babér. , Ä bét sportolói j Hajas, labdarúgó (DVTK), Moh « nár, birkózó (Papp J. SE), Po- 1 lonyl, birkózó (Papp J. SE), 1 Kerékgyártó, birkózó (DVTK). J Berdó, birkózó (DVTK), Kom- ] hányt, labdarúgó (Ormosbá- , nya), Fíletóth, labdarúgó (KM- ( TK), Molnár, labdarúgó (MV* * SC), Orbán, ökölvívó (Borsodi s Bányász), Nagy L, Ökölvívó i (Borsodi Bányász), Gácst, tor- í nász (DVTK), Farkas, tornász * (DVTK), Mádai, kerékpáros * (MEMTE), Tirpák, roplabdás J (MVSC), Bordva, kosárlabdázó | (MVSC). 5 Szellemi sportvetélkedő Miskolcon Ezúttal nercs aa öMöfc csapta® össze, nem a labdáért küzdöttek. : Szellemi sportvetélkedőt rendeztek , a városi TS dijaiért. Az alőzete- ‘ sen sportegyesületekben megren- dezett vetélkedés után 25 verseny- . i zó vett részt a városi döntőben. | A versenyzőknek először totószel- l | vény formájában kellett a pon- , tokért megküzdeniük. 11 sporttörténet! kérdés szerepelt a szelve-), e i nyen. Azután sporUnozgahni es I olimpiai viUámkérdések követkéz- 1 v i ték, végűi kérdezz—felelek jatek- ! kai fejeződött be az igen izgalmas küzdelem. Egyetlen leányversenyző vett részt a küzdelemben, l; de amint mondotta, az igen nehéz i és nagyrészt miskolci vonatkozású 1 j kérdések nehéz feladat elé áll t' ' ! tották, és nem jutott a döntőbe. .1 1 versenyt végeredményben e'-.k ;í Ferenc, a Földes Gimnázium n<>- * ; veudeke nyerte 22 ponttal. 2. Veiszmüller (MEAFC) 21 pont. 3. . 1 Kertész (IV. sz. általános iskola) ] 17 pont, 1. Floch (MEAFC) 16 pont. ' 5. és 6. holtversenyben Baán Jenő ■ , j (MEAFC) és Szekeres (t.KM) 15—14 ••/ ! ponttal. Ez a hat versenyző szer-, 1 ■ zett jogot rá, hogy részt vehes-, ! sen a megyei döntőn. ______________________ : ii az onban a félidő hátralevő ré- I szében visszaesett és mezőnyjáték alakult ki. A 46. percben a kiugró Csipkét a 16-oson belül felvágták, de a bíró nem sípolt A lassan és körülményesen játszó bányászcsapat támadásai csak az utolsó tíz percben jelentettek veszélyt a hazaiak kapujára. A 89. percben Baranyi óriási helyzetet I hagyott ki, így igazságos dön- j tetlen született Jók: Veres, Lukács, Csipke, Bárányt . győzelmet A vezetést az első félidő 24. percében szerezte meg Ormosbánya. Jobb oldali szabadrúgás után Benkő Répáshoz továbbított, aki a bal sarokba fejelt. 1:0. A 43. percben Tóth átkígyózott a védelmen, és 8 méterről védhetet- lenül a bal felső sarokba lőtt. Az egész csapat jól játszott, átlagon felüli teljesítményt nyújtott: Romhányi, Benkő és Bihari. (farka«) szárnyakat adott a KMTR- nak. A 37. percben Filetóth a 16-oson tisztára játszotta magát, s nagy lövése a meglepett kapus kezéből a hálóba perdült. 1:0. A 42. percben ismét Filetóth szánta rá magát lövésre, 25 méterről. Erős, lapos labdája a bal sarokba vágódott 2:0. A 45. percben Szarnék a felső kapufát találta eh Szünet után széllel szemben is végig a KMTK támadott, és több helyzetet kihagyott Győzelme mindenképpen megérdemelt. A 60. percben Balázs találta el a kapufát. Jók: Ambrus, Szitka, Várhelyi és Filétóth. Budapest, S00 nézó. Vezette: Fehér 11. KMTK: Ambrus (8) — Lipcsei (6), Takács (7), Szitka (8), Erdösi (7), Várhelyi (8), Komlósí (7), Szarnék (7), Filetóth (8), Balázs (7), Szűcs (7). Edző: Pete András. A külörivonattal Budapestre érkezett 500 kazincbarcika: szurkoló lelkes biztatása mellett a KMTK azonnal magához ragadta a kezdeményezést A 30. percben Lipcsei buktatta a kitörő balszélsőt. A mégítél 11-est Ambrus kivédte. E: Ormosbánya—ÉTI SE 2:0 (2:0) Ormosbánya, 1500 néző. Vezette: Szabó I. Ormosbánya: Romhányi (91 — Grega (8), Tollmayer (S) Karászi (8), Benkő (9), Répát (8), Bihari (8), Rakonczás (7) Szálkái (8), Valeán (7). Tóth (8). Edző: Bodola Gyula. A nagyiramú, színvonalas mérkőzésen többet támadó és a mérkőzés nagy részébei jobban is játszó hazai csapa megérdemelten szerezte meg «• Kisterenye—Borsodi Bányász 0:0 Kisterenye, 3G0 néző. Vezette Horváth. Borsodi Bányász: Veres (7} — Négyest (6), Csetfalvi (6) Lukács (7), Pócsik- (5), Kertes5 (6), Verebélyi (6), Csipke (7) Nyíri (6), Szőcs (4), Katona (5) Baranyi (7). Edző: Bolemány Károly. A mérkőzés első negyedórájában a széltől támogatott hazai csapat volt veszélyesebb Biztos győzelem Igazságos döntetlen Vereség idegenben paszky szögletre mentett, s már az utolsó percben járt az óra mutatója, amikor a bevágott labda Molnár lábáról saját kapujába perdült. 1:0. öngól. Ez talán már több is, mint balszerencse, hiszen nem elég, hogy a 90. percben kapta a gólt az MVSC, ráadásul öngól volt. A miskolci játékosok végig nagy becsvággyal és lelkesedéssel küzdöttek, ők érdemeltek volna győzelmet. Az I MVSC-bcn ezen a mérkőzé- ! sen Krompaszky, Luczó. Mol- I nár játszott az átlagosnál ' jobban. ,nin tégy 10 méterre a kaputól meg le is kezelte a labdát, utána azonban oldalhálóba lőtt. Nyíregyházi támadások alakultak ki, a 80. percben Eszenyi fejesét védte Miskolczi. A másik oldalon Buczkó lőtt kapura. A 88. percben egy előreívelt labdát Miskolczi szépen védett, egy nyíregyházi csatár azonban csúnyán fellökte. A csatáid; a játékvezető kiállította. A: MVSC jutott szabadrúgáshoz Ahelyett, hogy hosszan előrevágták volna a labdát, Miskolczi kiugrott, Buna nem érte el a labdát, majd Krómamivel jobban játszott a DVTK. Az alapvétő gondon tzonbari ez sem segített, mert i csatársorban csali Gaál és lajas előretörése jelentett ,zínt és veszélyt. A többiek tamar megadták magukat, fö- öslegesen cselezgettek, s ami- tor helyzet adódott vagy kizártak, vagy elhamarkodott, •ossz megoldást választottak. Végül néhány szól a mérkőzés eseményeiről. Már a cezdés után zavart keltett ihász keresztlabdája, amelyet Menczel a kapu mellé fejelt. Ellentámadásnál Sikora rossz átadásán akadt el az akció, najd egy váratlan Vasas-gól »vetkezett. Egy percen belül tárom szögletet rúgtak a hazaiak. A harmadiknál Kiss lába mellett elcsúszott a labda, s a meglepett Tamas mellett, érintetlenül jutott a hálóba. 1:0. Később S Zur gént egyenlíthetett volna, Horváth szépen lefejelte a labdát, viszont a középcsatárt szerelték. Majd Vass fejelt kapu mellé. És ismét egy Vasas-gól következett. A keresztbe vágott labdát ismét elvétették a diósgyőri védők, s a berohanó Farkas laposan, nagy gólt lőtt. 2:0. A félidő hátralevő perceiben Horváth és Szur- gent próbálkozott kevés sikerrel, és egy nagy helyzetet kihagyott Radies is. Szünet után ismét a keresztlabdával volt baj, mert Menczel—Fister—Korsós adogatás után a kiugró balszélső nagy gólt lőtt. 3:0. A biztos győzelem tudatában a Vasas kissé kiengedett, de 3—4 esetben így is csak Tamással álltak szemben a csatárok, viszont a diósgyőri kapuvédő mindent fogott. Nem sokkal a befejezés előtt Szurgent szépíthetett volna, de az b-6s környékén a labda mellé rúgott. A DVTK összeállítása: Tamás (7) — Kovács (6), Gaál (7), Kiss (5), Hajas (7), Szu- csányi (6), Ruttkai (6), Salamon (7), Horváth (5), Szurgent (4), Sikora (5), Vass (4) Panlovits Ágoston Három vesztes mérkőzéssel 1 a háta mögött kétségtelenül, I nincs könnyű dolga a DVTK- í nak, különösen ha figyelem- z be vesszük, hogy a csapat 1 egyetlen gólt sem rúgott el- .» lenfeleinek. Egyszerűen rej- 1 tély, hogy a csatársor .meny- 1 nyíre gólképtelen. A Vasas el- 1 leni mérkőzésen még azzal v sem vigasztalódhatott a szúr- i kolótábor, hogy jól játszanak, csak pechük van, mert őszin- 1 tén meg kell mondani, ezút- 1 tál gyengén játszott a DVTK, ] így egy távolról sem formája 1 csúcspontján levő Vasas a i három gólon kívül vagy fél i tucat biztos helyzetet terem- í tett Tamás kapuja előtt. Er- I dekes volt, hogy amikor Gaál 1 és Hajas k'támadott, mennyi- ; vei jobban játszott a DVTK 1 és milyen gyakran zavarba i jöttek a Vasas védői. Talán, ] ha ez hamarább történik,' ’ másképp alakul a mérkőzés < sorsa. így azonban 3 gólos megérdemelt győzelmet aratott a Vasas a szétesően, terv- szerűtlenü! játszó Diósgyőr ellen. Sokat kell javulnia a DVTK-nak, hogy korábbi jó hírnevéhez, tisztéhez méltóan szerepeljen az elkövetkezendő hetekben. Anélkül, hogy bármifajta vészharangot kongatnánk, tárgyilagosan ineg kell mondani, hogy ez a játék nagyon kevés a titkon remélt 6—7. helyhez, sőt még a bent- maradáshoz sem sok. A diósgyőri együttesben ezen a mérkőzésen Tamás ismét védett néhány nehéz labdát. Az első gólnál azonban ... A hátvédek közül Gaál nyújtotta a legjobb teljesitmenyt, Kovács csalt az első félidőben játszott jól, ekkor elég gyakran előre is tört. Kiss nem bírt Radiccsal. Szucsányi mélyen elmaradt korábbi héten nyújtott formájától, erőtlenül játszott, s átadásai sem sikerültek. Hajas Faikas őrzésén kívül az egész védelemnek segített, talán ő volt a csapat leghasznosabb tagja. Az elsőkre nem lehet dicsérő jelzőket alkalmazni. Különösen, ha figyelembe vesszük,, hogy Ruttkai is védekezett. Később, amikor Salamon lett a középhátvéd és Gaál a fedezet, vaBF. VASAS—DVTK 3:0 (2:0) Fáy utca, 6000 néző. Vezet- e: Bíróczki, Talán irreálisnak tűnik, de l diósgyőri szurkolók titkon neglepetést vártak a Fáy Hiúban. A meglepetés be is következett, sajnálatos módon icgatív előjellel. A DVTK igyanis nem kellemes, hanem ;ellemetlon meglepetéssel szoJ (ált a vasárnapi mérkőzésen. ) Vasas, mint ismeretes, szombathelyi vereséggel es a Ben- iica elleni gyenge szerepléssel i háta mögött állt ki a DVTKl jllen. Azonban már az első lercekben meglátszott, hogy a Diósgyőr ezúttal nemcsak bal- zerencsés, hanem ideges is. Így azután szétesően, nagy libaszázalékkal, ráadásul időnként lélektelenül is játszott a :sapat, s a gyenge formában levő Vasas is egymás után iöbb gólhelyzetet teremtett a DVTK kapuja előtt. A tényékhez természetesen hozzátartozik az is, hogy az első gólt rendkívüli balszerencsés körülmények között kapta a DVTK, s ez láthatólag nemcsak a védelmet zavarta meg, hanem az egész együttest. Azonban mindezt figyelembe vér-' sem lehetett volna a teljes csatársornak szinte pillanatok alatt megadnia magát. A védelemre nagy nyomás nehezedett, talán amiatt is, hogy a DVTK eleve beállt a Vasas ellen. A jobbszélső Ruttkai többnyire a pálya középső részén tartózkodott, Hajas teljesen hátul maradt Farkas fedezésére, viszont senki sem vigyázott a nagy területen és jól is játszó Menczelre, Ma- theszra. Így azután számos támadás indult el tőlük. A labdarúgó NB I. állása: 1. Ü. Dózsa 3 3-----11:6 « 2 . Bp. Honvéd 3 2 1 — 4:0 5 X..JETC_____ - . . 3 2...1 j— 16:5 5 S ZEAC 3 2 1 — 4:2 S 5. Egyetértés 3 1 2 — 1:0 4 6. Vasas 3 2,— 1 10:4 4 7. Szombathely 3 2 — 1 4;6 4 S. MTK 3 1 1 1 4:3 3 9. Dunaújváros 3 111 3:3 3 10. Csepel 3 1 — 2 1:2 2 11. Pécs 3 — 2 1 2:5 2 12. Videoton 3 1 — 2 2:9 2 13. Tatabánya 3 — 12 2:5 1 14. Salgótarján 3—1 2 2:3 1 15. Győr 3—1 2 1:4 1 IS. Diósgyőr 3--------3 0:5 — é rdemelten nyert Almást jói vezette a sportszerű találkozót. Ózdi Kohász: Molnár (6) — Biles (6), Murányi (8), Gál (5), Várallyai (7), Csinnaz L (8), Pot je (6), Pázmándi (5), Csir- maz II. (4), (Barna 60. perc), Széles (5), Bozó (4). Edző: Kiss Gábor. Vincze Zoltán A labdarúgó NB I. B állása: J. Komló 3 3 — — 9:5 6 2. Pécsi B. 5 2 1 — 4:0 5 3. Bp. Spart. 5 2 1 — VJ 5 I. Oroszlány 5 2 — 1 6:1 4 5. Kecskemét 5 I 2 — 4:1 4 6. Várpalota 5 1 2 — 4:5 4 7. Eger 2 l 2-5:2 4 S. Nagybátony 5 1 1 I 5:2 5 9. SZMTE 5 1 I 1 4:4 3 10. Nyíregyháza 5 1 1 1 2:3 3 II. G.-MAVAG 3 1 1 1 1:2 3 12. Bp. Előre 3 I — 2 3:4 í 13. Budafok 3 1 — 2 3:6 2 14. Győri D. 3 1 — 2 1:6 2 15. Szállítók J 1 — 2 1:1 2 16. MVSC 1—1 2 1:4 1 17. BVSC 3— 1 2 1:6 1 Iá Old 3---------3 0:5 | Petőfibánya—Zalka SE 1:0 (Oá)), í A Heves megyei rangadón megél' ’ j demelten nyert a hazai csapat. Egercseht—H. Kinizsi 2:1 0:01 Végig jobb volt a bányászegyüt •! I tcs. j;,!.* ! Gáspár SE—Kudabinya 1:1 (1:9 1 i ; Az NB Il-ből kiesett bányászéba , , pat öngóllal egyenlített. Gy. Spartacus—Alberttc'ep 1. I (0:0). Balszerencsés vereség, egj ei | ló erók küzdelme után. | NB n. Közép csoport: 1, Kazincbarcika 1 1 — — 2:0 - *. Orniosbánya 1 1----------2:0 3 . EVTli 1 1-----------1:0 | i 4 . Saig. KSE 11-------2:1 ; 5 . Hl. kér. 1 1-----------3:2 ! : 6 . Almásfüz. 1 — 1 — 1:1 ( Borsodi B. 1 — 1 — 0:0 Esztergom 1 — 1 — 1:1 J Kisterenye 1 — 1 — 0:0 li í Szív. MÁV 1 — 1 — 0:0 1; Volán SC. 1 — 1 — 0:0 12, BEAC 1------1 2:3 j 1 | 13. Papp J. SE 1------1 1:2 I, \ , 14. Tűzoltó D. 1------1 0:1 I. I I 15. Autóbusz 1------1 0:2 í , I Z alka FSE 1------l 0:2 I i VB III. Északi csoport.» '1, » 1. M. Bányász t 1 — — 5:0 S.-újhelyi Sp. 1 1-----3:0 X. Gy. Spart. 1 1-----1:0 ,(P ctöfibánya 1 1----1:0 , ■ 5. Edcléiiy 1 1-----5:1 p, 6 . Egeresehl 1 1-----2:1 í ; 5 7. Gáspár SE 1 — 1 — 1:1 ‘ Pásztó 1 — i — í :i • Rudabánya i — 1 — m .' Somsály 1 — 1 — la ' ; ' i 11. H. Kinizsi 1--------1 1:2 f > l 12. Siroki V. 1--------1 1:5 ■; : j 13. Alberttelep 1 — — 1 0:1 : j Zalka SE: 1--------10:1 u ! 14. MEAFC 1-------10:3 7- I Szuhavöigy l--------1 05 '- i A megyei t. osztály állasai . J l> | 1. MEMTE 1 1---------2* i i )- I Tiszaszederkény 1 1 — — 2:0 Fit 5. Farkaslyuk l i — — i-.o ; Felsőzsolca 1 i — — i:C J :1 Taktaharkánj» 1 1-------------1:0' j 6 . Putnok 1 i---------2:1 j >- 7. Encs 1 _ 1 — 2:2. ’ij c, Hejőcsaba 1— 1— 2:2 ■ , ió Rudolftelep 1 — 1 — 1:2 j s i- Tállya 1 — 1 — Isi 1 j só í 11. B. Volán 1-------1 1:2 j i á- 12. Kir&ld l-------1 0:í j.\ t e ; Sárospatak t-------1 0:1 J d- M. Üveggyár 1 — — l 0:1,; tn i 15. Szlrmabcsenyó í — — 1 0:2 -p, Trencsényl &t 1-------1 9:t, M iskolci Bányász—MEAFC 5:0 (1:0). Pereces, 500 néző. Vezette: dr. Gyöngyösi. M. Bányász: Bod- gál — Csorba, Varga, Vincze, Márton, Deák. Farkas, Verbóczki, Domonkos, Krisztián, Traitter. Edző: Poicz Jenit: MEAFC: Szabó I. — Varga. Szabó n., Pető. Papp, Karács, Mészáros, Meggyes. Palotás, Hatni-- (Kovács), bemkó. Edző: Demény Béla. Jó talajú pályán került sor az NB lit. miskolci rangadójára. Hafner korai sérülése láthatólag megzavarta az Egyetem hadrendjét, s utána a sok helyzetet összehozó bányászcsapat Ilyen arányban is megérdemelten gy ózott. GóUövök: Verbóczki, Domonkos, Krisztián. Jók: Bodgál, Márton, Verbóczki, Domonkos, Illetve Szabó I-, Szabó 11. és Megy- gyes. S. Spartacus—SzuhavSlgyl Bányász 3:0 (2:0). Sátoraljaújhely, 80C néző. Vezette: Dezső, Spartacus: Szákál — Perecsl, Lengyel, Toronyi. Nagy, Nyirkos. Séra, Telenko Suszterics, Kovács, Szepesi. Edző Erdélyi János. Szuhavöigy: Sán dór — Mattá, G. Szabó, Blahota Rácz, Kocsis, Szlmcsák, Sinkovlcs Seszták, Gönczi, Hegedűs. Edző Érchegyi Pál. Jól sikerült sz NB m-a: újonc bemutatkozása, s az elsí félidőben két perc alatt két gól rúgva, eldöntötte a találkozót. Gól lövő: Suszterics, Szepesi, Toronyi Jók: Perecsi, Lengyel, Séra, Te , lenkó, illetve G. Szabó, Seszták Hegedűs. Edelényí Bányász—Siroki Vasa 5:1 (1:1). Edelény, 1000 néző: Ve zette: Eli. Edelény: Birkás — Fa zekas, Káli I., Kiss (Birinyi), Sza bő, Bódvai, Kristóf, Selmecz Gulybán, Görget, Vanyó. Edző Tiba Sándor. Második félidőbe nyújtott jó és eredményes játék! val ilyen arányban is megérdemé ten győzött a hazai csapat. Gó lövő: Kristóf. Görged. Gulybá: Selmecri, Budavári, illetve Fast kas (öngól). Somsilyi Bányász—Pásztó t (1:0). Somsálybánya, 200 néző. Vi zette: Koncz. S. Bányász: Kol. I nicska — Szabó I-, Deák, Istól 1 Mezei (Földesi). Tengely, Szál II.. Juhász. Alexi Zalai, Bele nai. Ed»ő: Hajner Imre. Az el félidőben fölényben játszó b t ny ászcsapat nem értékesitet helyzeteit, csupán Zalai volt ere I tnényes, s a vendégek szünet úti ■ Szklesár révón kiegyenlítettek, Szünet után az 57. percben < ismét Gsirmaz II. ugrott ki a ■ védők közül, de újra elideges- : kedte a helyzetet. Azután fel- • jött a hazai csapat, s a továbbiakban a Kohász teljesen ; alárendelt szerepet játszott Előbb a 65., majd a 75. percben kellett Molnárnak bravúr- raV mentenie. Az ózdi csatárok képtelenek voltak tartani i a labdát, igy óriási munka há- rult a védelemre. Ebben az . időszakban már a két fedezet s is a védőket segítette. Telje- ä sen visszaesett a Kohász, fá- i radt csapat benyomását kel- tette. t Szünet előtt az ózd játszott . jobban, némi fölényt harcolt- ki, mégis kikapott. Fordulás í után az Előre fellelkesült, len- dületes rohamait azonban si- került az ózdi védőknek rombolniuk. A hazai csapat megBp. Előre—Ózdi Kohász 1:0 (1:0) Sport utca, 1000 néző. Vezette: Almási, Az ózdiak tartalékosán álltak ki, mert Göböly megsérült. Bekerült a csapatba z fiatal Bilesch. Várallyai előrerukkolt régi posztjára. A széltől támogatott Ózd kezdett jobban. A két fedeze igen sok jó labdát adott ; csatároknak. Inkább a két 16 os között folyt a játék. A 15 percben partdobáshoz jutott a: Előre. A hatalmas partdobá a 11-es pont környékén áll: Józsa elé hullt, aki fordulás ból, estében védhetetlenül löt a felső sarokba; 1:0. A 2( peícben Csirmaz II. tört ka púra. de kecsegtető helyzetbe a léc fölé bombázott. Szüne tig már nem is akadt érdem leges esemény. Rangadók az NB Ill-ban