Észak-Magyarország, 1965. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-29 / 24. szám
ÖSZAKMAGYARCRSZAG Péntek, 1965, január Ott Q££££OI Magyar ménesek a világ minden táján A múlt évben kereken száz sportlovat vittek külföldre a magyar ménesekből, az idén csupán január 20-ig 240 sporttá — zömmel kisbéri, vagy meiőhegyesi félvér — vásárlására jelentették be igényüket a külföldi kereskedelmi cégek. Az új vevők férő-' közül a Német Szövetségi már Köztársaságnak díjlovaglásra alkalmas fiatal hátaslovakat, Olaszországnak „belovagolt” nyergeseket, Hollandiának lovasiskolák ellátására „kezes” félvéreket, Dániának és Svájcna.k díjlovakat, ugrólovakat, Indiának pedig rendőrségi hátasnak és lovaspólóra alkalmas, betört hútaslova- kat szállítunk. A o <► A Jog és köt élesség közutakon a V alahányszor a közúti zetőit megzavarhatja, - forgalom helyes és megtévesztheti. Ugyanakk® továbbra is elsőbbsége v# helytelen jelenségeiről beszélünk, írunk, elsősorban azokat a jogokat és kötelességeket tesszük „terítékre”, amelyekkel írott törvényeink szabályozzák magatartásunkat. Mondom, elsősorban ezt vesszük figyelembe. De nem kizárólag csak ezt, mert a mai nagy forgalom, közútjaink állapota és telítettsége, a gépkocsivezetők és a gyalogosok tevékenysége (vagy ha úgy tetszik, via gyalogosnak a kijelölt át' kelőhelyeken, a közhasznáig tú jármüvek megállóhely®' nél lévő járdasziget és ** ahhoz közelebb eső járda Y& zötti úttesten. És a kaiiy3' rodó járművekkel szembe0. Azonban ezeken a helyek®? sem léphetnek le a járdáról ha nyilvánvaló, hogy a jár mű vezetője az áthalad# elsőbbségét már nem kép# biztosítani. Szó esik a módosító render szonya) során mindenképpen ----------------------------------a pellálni kell a közlekedési kezésben arról: motorkeréH' Könyv nevelésügyünk húsz évéről Nevelésügyünk húsz éve címmel az Országos Pedagógiai Intézet munkatársai, valamint intézeten kívüli pedagógiai szakemberek több mint hatszáz oldalas könyvet állítottak össze. Húsz év tükrében bemutatják iskolarendszerünk és oktatáspolitikánk fr.nődé><ét. továbbá a nevelés különböző területein elért eredményeket. Az óvatos Teli Vilmos kulturáltságra, udvariasságra. S ez néha túlmegy az írott jogokon és kötelességeken. Lelkiismeretességből, emberségből fakad. Mindez a napokban megjelent KRESZ-módosítás, majd a BM Közlekedési Csoportfőnöksége sajtótájékoztatójának olvasása kapcsán jutott eszembe. Hiszen az imént említett módosítás, mint az a sajtótájékoztatóból is kitűnt, még inkább számol a gépjárművezetők és a gyalogosok kulturált közlekedésével. Ugyanakkor kissé nagyobb felelősséget ró a gyalogosokra is. Mit kér az utóbbiaktól? A forgalom gyors ütemű növekedése miatt elsősorban nagyobb felelősséget a járdáról való lelépésnél, a gépjárművek közötti áthaladásnál. A módosításban szó esik arról, hogy a gyalogos mielőtt lelépne az úttestre, köteles meggyőződni az áthaladás veszélytelenségéről, nem zavarhatja a járművek forgalmát, nem léphet le az úttestre, ha a jármű már olyan közel van, hogy a gyalogos veszélytelen áthaladását a gépkocsivezető nem képes biztosítani. Köteles késedelmeskedés nélkül áthaladni az úton és tartózkodni minden olyan váratlan magatartástól, amely a járművek vepárral a közúti fornalornb# csak abban az esetben sZ# bad részt venni, ha mind 8 vezető, mind az utas búk” sisakot visel, függetlenül 8 sebességtől. Ez is „újdonsaá ‘ hiszen korábban arról vojj szó. hosv csak akkor ke1 bukósisak (és akkor Is es® a vezetőnek!, ha hatvan ki' Inméternél navvobb sebe5 epénél jár az utakon. Belie' tővé teszik, hoev a járn1“' vek az ppviránvú köziek®' dősre kiielölt úton. men#’ irá.vv szerinti hal oldalon " ■narko7h.axsann.Jc, ha erre kíj' lön jelzés hívja fel a figye” met. M A genfi nemzetközi szabá” értelmében nálunk is szűnik a tilos parkolást i®' ző tábla és helyette „McgdV' ni tilos!” és, „Korlátoz#' várakozás!” táblákat szer® nek fel ez év júniusáig. ,, A módosítások betartás® hatósági szerveink mind®^ valószínűség szerint gyak®(' ta. ellenőrzik majd. De ez# túlmenően szükség van hogy a jogokat és köteles#' geket közútjainkon mindé#' ki tartsa be, sót néha láss# túl is azokon, és saját te# épségén túlmenően óvja T0»' sok életét, tulajdonát. É? ugyan szó szerint nem mórt® ja ki a módosított rendeli'"®' zés. mégis utalnunk kell # Éppen a szabályos, kuW rált közlekedés érdekében- Paulovits Ágostod A ítmuli alcldiíannalt az iparban -való alkalmazásáról jelenlétében Több száz műszaki, gazdasági, szervezési és lélektani Különös auióbuszkaland — Erre miniszteri rendedet van. A kalauznő ugyan nem járt el' helyesen, mert rá kellett volna a . jegyre vezetnie, mennyit fizettem, mennyi jár vissza. De ezen már nem lehet segíteni. Ö is a központba küldött. Aznap a kalauznő jóvoltából nem tudtam volna ebédelni, ha a kollégáim nem adnak kölcsön. Dolgozom, nincs annyi időm, hogy utánajárjak. Nem tudom, hogy a kalauznő hogy gondolja ezt? Vegyek ki egy nap szabadságot, hogy az engem illető kilenc forintot megkapjam? Pápai László Miskolc, Leventevezér u. 12. szakember jelenlétében k®? dődött meg csütörtökön r® gel a Technika Házában MTESZ ipargazdasági biz o" sága által rendezett kétfl® pos ankét a munkaiélekts0 nak az iparban való alk# mazásáról. A. megbeszélés^ képviselteti magát a MTE^ csehszlovákiai testvérink' ménye is. Az ankét két ján együtt megvitatják munkalélektani kutatásokik elért legújabb eredmények®1. Miskolci Nemzeti Ssínhás >Jap Bérlet ETIfíadáo er* 29., péntek 30., szombat 31., vasárnap Február 1., hétfő 2., kedd 3., szerda 4., csütörtök 5., péntek Schiller József A. Bérletszünet Bérletszünet Bérletszünet Jászai Odry Pethes Bérletszünet A vágy villamosa Rozsdatemető Mária főhadnagy Rozsdatemető Mária főhadnagy A Debreceni Csokonai Színház operaelőadása A vágy villamosa A vágy villamosa A. vágy villamosa Mária főhadnagy 1 3 fél J tél8 Tűnődések rövid pórázon E. Kovács Kálmán aforizmáiból — A 10x10 CM-ES japán karkötő-tv után megjelent a 3x4 cm-es szovjet vevőkészülék is, amelyen a kép a rászerelt nagyító segítségével látható. Három műsor vételére képes. A Maevar Rádió és Televízió miskolci stúdiójának műsora (a 188 méteres hullámhosszon 18—19 óráig) Borsodi tükör. Napirenden. A város „gyomra”. Síparadicsom a zempléni hegyekben. Kodály Zoltán kórusművei miskolci kórusok előadásában. Kulturális krónika. A hétvégé megyei sportműsora. Részletek zenés játékokból. • a On is megnyerheti a korszerű családi házat garázzsal, személyautóval, a rárlzs! és a Fekete-tengeri 2 személyes, 14 napos utazást, különböző személyautókat, televíziókat, hűtőszekrényeket, rádiókat stb„ stb. a 4 forintos Szerencse-sorsjeggyel Húzás a jövő hónapban Ha a szabadságot apádként — Miért nem tudott Kati- tiszteled, a kötelességet ka férjhez menni? anyádként szeresd! _ olyan kedves, olyan okos és olyan becsületes, szabadnak hogy minden férfi így gondolkozik: nálam különbet érdemel. A régi szeretőm hívott: ^ nőm óbora van. Szolgából lett élesebb a kése. Mit ér, ha ismered az igazságot, de szablyád a hüvelyében pihen? * A gondolatot a magány ébreszti, a jellemet a társaság fejleszti. • A nevelés* alapelvek nem mentik fel a nevelőt az alól. hogy a körülményeket mérlegelve mindig saját belátása szerint döntsön. * A szabadság általában az ember legszebb jellemvonásait fejleszti, a zsarnokság pedig általában a nyábbakai Nem mentem; hű vagy1 az újhoz. Szűzanyám! Vagy öregszem? ■($ cS** A süket oroszlán a legkü- lönb muzsikust is felfalja. Olyan ez a az izzó láva: a kezébe. regény, mint senki se veszi Hódolsz a könyvgyűjtés szenvedélyének — az utolsó filléremig. * A művészi szép abban különbözik a természetitől, hogy világnézeti jellege van. A szerelem megszépíti y asszonyt és megőrzi fiatal^' gát. & — Hogyan nézzem az bereket: a szememmel, # eszemmel, vagy a szívemm®1 — A szemeddel is, az esz®^ del is, a szíveddel is. Akkor láttuk meg, Elbeszélésed olyan hogy más, hogyha templomban legcsú- milyen kicsiny vagy, amikor vasnád fel, az örökmécs magas lóra ültél. elaludna. A Pitypalaty-völgy körzeti iskolája A nevében népmeséi ízeke idéző Pitypalaty-völgyben ha község él egymás szomszédságában a Harica-patak mentén: Sajókápolna, Sajólászló- falva, Kondó, Radostyán, Pa- rasznya, Varbó. A hajdar egészen apró, többségbei: kéllaki dolgozóktól lakott falucskák az utóbbi évekber közelebb jöttek egymáshoz. mindegyiknek szélein új házsorok nyújtóznak, jelezve hogy a bányászok életmódjában nagy változás történt, s többek között korszerű, kényelmes családi házak tulajdonosai lettek. Radostyánban például a régi falu mellett egész új község épült. Kondd is a hajdani malomig nyújtózkodik, a parasznyai községtábla pedig éppen ott áll a2 út szélén, ahol a túlsó oldalon Radostyánt jelzi egy másik tábla, és az egyforma bányászházak között észre sem veszi az utas, hogv mikor lépett át egyik községből a másikba. A parasznyai iskola A legjobban talán Parasz- nya növekedett meg, és talán ezért, meg jobb iskola-ellátottsága miatt lett a Pitypalaty-völgy körzeti iskolájának székhelye. A községben két iskola van. A régi a templom szomszédságában. Itt négy alsótagozatos tanulócsoportban pontosan száz parasznyai kisiskolád ismerkedik a tudás alapjaival. A másik, az új iskolaépület a falu fölé magasodik, kapujából szinte az egész környék jól áttekinthető. Az emeletes, jó beosztású, impozáns épületben kapott otthont a körzeti iskola. Nyolc felsőtagozatos csoport van, 326 tanuló ismerkedik itt szakrendszerű oktatásban különböző ismeretekkel. A hat község fiataljai nem váltásos rendszerben, hanem mindig délelőtt tanulnak, ami igen sok előnnyel jár. Az iskola jól felszerelt. Van tornaterme és az ipari jellegű politechnikai oktatáshoz tanműhelye. Az intézet rendje, tisztasága példaadó.' Nem túlzás, ha azt mondjuk: öröm lehet ebbe az iskolába járni, és öröm lehet itt tanítani is. Kevés még a szaktanár Ennél a gondolatnál azonban meg kell állnunk. Az iskola tanerő-ellátottsága számszerűleg jó. Tizenöt nevelő munkálkodik itt, azonban igen kevés még köztük a szaktanár. Jelenleg mindössze két szaktanár van, és e két nevelő három tantárgyat: orosz nyelvet, illetve matematikát és kémiát tanít. A nevelők közül háromnak nincs még képesítése, ketten tanulnak tovább, egy pedig a gimnáziumban tanult pedagógiát a politechnikai oktatás során. Az ebből adódó esetleges átmeneti nehézségek részben a meglévő nevelők továbbképzésével oldhatók meg. Arról is szólnunk kell, hogy a nevelőknek csak eqy része lakik a községben, többen bejárnak. Még Miskolcról, sőt Hámorból is jár naponta Parasznyára pedagógus. Utazási gondok Egy másik nehézségről is beszélni kell. Ez kétszáznál több kisdiákot érint. Tavasszal és ősszel, jó útviszonyok mellett igen sok gyermek kerékpárral jár az iskolába a környékről, de a tanév nagyobb részében autóbusszal jut el Parasznyára. Reggelenként egy bányász autóbusz hatvan gyereket hoz Sajókápolnáról és Sajólászlófalváról. Tekintettel a busz kis befogadó képességére, elképzelhető a zsúfoltság. Egy másik, ugyanakkora befogadóképességű bányászbusz Kondóról és Rados- tyánból hoz hetven gyermeket. A varbói 75 diákot a MÁVA- VT-busz kicsike pótkocsijába zsúfolják, jóllehet a motorkocsi Varbó és Parasznya között megközelítően sincs kihasználva. Ennek a 205 gyermeknek állandó autóbusz-bérlete van, de sokat járnak gyalog, vagy a buszon alkalmi menetjeggyel. Bár a falvak „közelebb jöttek” egymáshoz, az utak nem lettek rövideb- bek, s öt község 11—15 éves gyermekeinek a körzeti iskolába utaztatása még csak részben megoldott. A túlzsúfolt szállítás már kora rendel fáradtságot okoz. és bizonvos fokú fegvelmczetlensénhez is vezethet. Mi a megoldás? Molnár István iskolaigazna- tóval beszélgettünk mindezekről. Ö masa is bejáró. Vanbófó! jár busszal Parasz- nyára. Megoldhatónak tartja a varbói gyerekeid kényelmesebb közlekedését a két község között, ha a MA VAUT a motorkocsiban való utaztatásukat engedélyezi még akkor is, ha ott nincs külön kalauz. A másik két járaton feltétlenül bővíteni kellene a férőhelyet. A visszautazás már könnyebb, mert az iskolában nem egyszerre végeznek a gyerekek, és megoszlik a buszok terhelése. Kétszáznál több bányászgyermek jobb utaztatása és ezen keresztül jobb tanulási lehetősége a tét. Nem látnánk célszerűtlennek, ha a 3. sz. AKÖV vezetői még egyszer megvizsgálnák a lehetőségeket, s mérlegre tennék a parasznyai körzeti iskola gyermekeinek ügyét. » Háromszázhuszonhat bányász és paraszt gyerekének igyekszik a parasznyai körzeti iskola a jobb tudást megadni. Az iskola munkáját jelző eredményeken kívül jelentkeznek a fentebb említett nehézségek is. így él, így működik, ilyen gondokkal birkózik a Pitypalaty-völgy körzeti iskolája. (benedek) ► óra tájban felszálltam egy ,4/a-s, vagy 4/b-s, 48-47-es 'rendszámú autóbuszra. Forintos jegyet kértem. Csak >egy darab tízesem volt, ezzel ► akartam fizetni. A jegyet .megkaptam, de a visszajáró 8 pénzt nem. A kalauznő ap- 'rót kért. Nálam nem volt ► több pénz, sem apró, sem ► más. A központba küldött a ► visszajáró pénzért. Arra hi- [vatkozott, hogy most kezdett, 'és nincs aprópénze. Valami ► rendeletet emlegetett. Lehet, ► hogy van ilyen rendelet, de ► ezen valahogy változtatni [kellene. Én vasutas voltam, 8 nálunk mindig volt váltó- 8 pénz. A tíz forintról semml- 'lyen elismervényt nem kap- 8tam, és a busznak a számát 8 is csak kérdésemre kiáltotta 'utánam. Amikor leszálltam, 8 a totózó előtt egy ellenőrt 'láttam. Kérdésemre azt válaszolta: ♦ Apróság, de bántó! t A lmosan zötyög a villamos. Az utasok nézik egymást, az f ablakokban feltűnő házakat, s ha mindezt megunták, y rátéved tekintetük a kocsiban fent elhelyezett, jobban ? mondva össze-vissza egymás mellé, és egymásra ragasztott ♦ kis plakatokra. Ez, ha lehet; meg unalmasabb szórakozás. A Az egyik ilyen reklám-cédulán egy csinos nő arra bűz- Á dxtja a többieket, miközben majd megszakad a sok kisebb- J nagyobb csomagban, amit odarajzoltak neki, hogy: „Egészít- V se ki ruhatárát idejében, készüljön a télre!” No, ez még ^ hagyján, mert hivatalosan még nem ért véget a tél. (Vagy: ^ ami késik, nem múlik?) a De a többi plakát! Jó, hogy legalább most értesül róla, T aki eddig nem tudta, hogy: tavaly augusztus 28-a és szép- j tember 18-a között Nemzetközi Mezőgazdasági Könyvkiállí- f tás volt. Azt is jó tudni, hogy milyen egészségügyi eiőadá- sokat tartottak 1964. októberében, valamint az utána követ- é kező két hónapban. És így tovább. Nemcsak ezen az egy vil- a lamos kocsin, hanem legalább egy tucaton láthatunk hason- f ló ..friss” plakátokat. ▼ ff a. reklám, legyen szembetűnő, ügyes és főleg időszerű! $ Legalább annyi fáradságot vegyünk, hogy időnként ^ levakarjuk az elavult cédulákat! Ha már újakat — ki tudja, a miért — nem teszünk fel! Gy. K. t